Esti Budapest, 1953. május (2. évfolyam, 102-125. szám)
1953-05-04 / 102. szám
Minden egyes ember munkája fontos az építésben, tehát minden egyes ember szavazata fontos a választáson! J Vasárnap, két héttel a választások előtt, ünnepi nagygyűléseket tartottak szerte az országban. „Munkások, dolgozó parasztok, értelmiségiek testvéri egységben építik az új magyar hazát" — hirdeti a népfront választási felhívásai Ez az egység tükröződött a nagygyűléseken is. Munkások, dolgozó parasztok, értelmiségiek jelentették be a tömegek előtt, hogy nagyobb, jobb munkával tesznek hitet amellett, hogy magukénak érzik a népfront választási felhívását és minden erejükkel segítik annak megvalósulását. A nagyszerű munkafelajánlások, szüntelenül áradó forró lelkesedés, s az a fergeteges ünneplés, amelyben minden nagygyűlésen az ország első képviselőjelöltjét, népünk szeretett vezérét, Rákosi elvtársat részesítették, mind-mind azt bizonyítja, hogy népünk május 17-én a békére, a munkára, a jólétre, a felemelkedésre , a népfrontra szavaz. Szolnok dolgozó népe előtt Gerő Ernő elvtárs, Szegeden Révai József elvtárs mondott beszédet. Kiskőrösön Dénes István és Erdei Ferenc elvtársak, Sárospatakon Rónai Sándor elvtárs szólt a választókhoz. Kapuváron Hegedűs András elvtárs, Szentgotthárdon Piros László elvtárs, Tiszavasváron Győre József elvtárs és Turcsányi István elvtárs, a Tiszalöki Vízierőmű sztahanovista motorvezetője. Kunszentmártonban Tisza József elvtárs, Devecserben Non György elvtárs, Körmenden Ilku Pál elvtárs és Nagy Károlyné, Pakson Füss Istvánné elvtársnő számolt be ötéves tervünk eddigi eredményeiről és a jövő nagy feladatairól. Május 1-én Nagy Imre elvtárs Kaposvárott mondott beszédet a választók előtt. Az alábbiakban részleteket közlünk Révai József elvtárs és Gerő Ernő elvtárs beszédeiből. Révai József elvtárs beszél a szegedi választási nagygyűlésen. — A mostani Választásokon éppúgy, mint 1949-ben, a Magyar Függetlenségi Népfront egységes listával indul. Sok lista, több párt — a munka, a kormányzás, a politika különböző, egymással szembenálló programmját feltételezi, ellenséges osztályok egymás elleni nyílt harcát feltételezi a politikai porondon. De milyen Programm lehetséges nálunk azon a programmon kívül, amelyet a Magyar Függetlenségi Népfront hirdet és megvalósít? A föld nálunk a parasztoké — talán kezdjünk el most vitatkozni arról, váljon helyes-e, hogy a föld a parasztoké? Az üzemek, a bankok, a közlekedés, a kereskedelem, a termelőeszközök nálunk a nép államának kezén vannak — talán kezdjünk el vitatkozni arról, vajjon nem kellene-e a termelőeszközöket viszszaadni a nagybirtokosoknak és a tőkéseknek? Megvalósítjuk az ötéves tervet, készítjük elő a második ötéves tervet —talán vita tárgyává tegyük, kellenek-e egyáltalán ötéves tervek? Lerakjuk a szocializmus alapjait, készülünk a szocialista társadalom felépítésére — és most kezdjünk választási társasjátékot játszani arról, hogy mi jobb: a szocializmus vagy a kapitalizmus? * ★ •"*£ — Erős nemzeti kormányunk, Rákosi Mátyás kormánya mögé kell tömörülnünk a választáson is. A választás: bizalmi szavazat a népi egység politikájára, helyeslése annak az építőmunkának, amelyet kommunista és nemkommunista dolgozók vállvetve végeznek. Minden magyar dolgozó a maga helyén, a maga módján, a maga tudásával és igyekezetével cselekvő részese ennek a munkának. Lehet-e, hogy akad olyan dolgozó magyar ember, aki nem áll ki saját jól végzett munkája mellett? Lehet-e valaki közömbös aziránt, hogy ma jobban és szebben éljen, mint tegnap, holnap jobban, mint ma és gyermekei, unokái holnapután jobban és szebben éljenek, mint ma és tegnap? A közügyek iránt közömbös emberekkel nem lehet szocializmust építeni! Csak olyanokkal lehet, akik egyre tudatosabban látják, hogy saját munkájuk szerves része az egész nép nagy, egységes, közös erőfeszítésének a jobb élet eléréséért. Számunkra nemcsak a szavazás puszta ténye a fontos, hanem az, hogy a politikai életben, a közügyekben való tudatos részvétel szükségességét értessük meg minden egyes dolgozóval. Ezért kell harcolnunk minden egyes ember, minden egyes szavazópolgár lelkéért, meggyőződéséért, szavazatáért. Minden egyes ember munkája fontos az építésben, tehát minden egyes ember szavazata fontos a választáson! Révai elvtárs a Magyar Függetlenségi Népfront programmjáról szólt ezután, arról, hogy az első ötéves tervben lerakjuk Magyarországon a szocializmus alapjait, a második ötéves tervben felépítjük hazánkban a szocialista társadalmat. Ez azt jelenti, hogy folytatjuk Magyarország iparosítását. Kossuth Lajos óta kétségbevonhatatlan igazság, hogy önálló ipar nélkül nincs független ország. De Kossuth még nem tudhatta azt, amit mi tudunk, amire Lenin és Sztálin tanított bennünket: önálló nehézipar nélkül nincs független ország. Magyarországon valamicske ipar volt azelőtt is. De a magyar ipar a régi osztrák-magyar monarchiában túlnyomóan malomipar volt, cukoripar volt, szeszipar volt, tehát megfelelt országunk félfeudális, agrárjellegének és Ausztriától való függőségének. A Horthy-rendszer alatt is folyt valamelyes iparosítás Magyarországon. De a Horthy-rendszer túlnyomóan a könnyűipart, elsősorban a textilipart fejlesztette, ami megfelelt Magyarország gazdasági függőségének az angol és amerikai, majd a német tőkétől. A mi iparosításunk más, mert mi gyökeresen szakítottunk Magyarország mindenféle gazdasági függőségével. Természetesen a mi iparosításunk sem törekszik teljes önellátásra. Gazdaságilag és műszakilag messzemenően együttműködünk a baráti országokkal, elsősorban a bennünket minden téren önzetlenül segítő Szovjetunióval. A szocialista országok között is van ipari munkamegosztás, mindenki azt gyártja elsősorban, amit a legkedvezőbb körülmények között gyárthat. De az alapvető fontosságú iparágakat, amelyek nélkül nincs gazdasági, tehát állami önállóság, mindegyik népi demokrácia megteremti. Mi is megteremtettük. Ezzel a magyar fejlődés egyik alapvető, évszázados baját orvosoljuk. ★ — Első és második ötéves tervünkkel megoldjuk továbbá a másik évszázados magyar bajt: mezőgazdasági termelésünk elmaradottságát ... — Mi kell ehhez? Olyan ipar kell, amely el tudja látni megfelelő gépekkel, műtrágyával a mezőgazdaságot és százezer holdakon teremti meg az öntözés feltételeit. Ennek a feladatnak a megoldása sikerrel folyik. Az kell továbbá, hogy megteremtsük a nagyüzemi szocialista mezőgazdaságot. Ennek a feladatnak a megoldása szintén sikerrel folyik: mezőgazdasági területünk 40 százaléka van már a szocialista szektorban. Végül az kell, hogy megtanítsuk dolgozó parasztságunkat a földművelés ésállattenyésztés valóban tudományos, a Szovjetunióban bevált módszereire. Ötéves terveink harmadik alapgondolata: népünk életszínvonalának, gazdasági és szellemi igényeinek szakadatlan emelése és kielégítése. Népgazdaságunk fejlesztése nem öncél, hanem a szocialista társadalom Sztálin elvtárs által felfedett alaptörvényének szolgálatában áll. Nálunk is érvényes ez a törvény, amely az egész társadalom állandóan növekvő anyagi és kulturális szükségletei maximális kielégítésének biztosításáról szól. Révai elvtárs hangsúlyozta, hogy az életszínvonal emelkedéséhez hozzátartozik a kulturális igények kielégítésének biztosítása is. " Ami kulturális fejlődésünket illeti, már most, az első ötéves terv negyedik évében előbbre vagyunk egész sor tőkés országnál. Színházaink, mozijaink, kiállításaink látogatottságát megirigyelhetné tőlünk Anglia vagyFranciaország. Egyedül mozgóképszínházaink száma a régi rendszerhez viszonyítva hatszorosára nőtt: 400-ról 2300-ra. Két-három esztendő alatt nem lesz község Magyarországon mozi nélkül... — Nem utolsósorban értelmiségünket kell, hogy lelkesítsék ezek a nagy célok. Ha valamikor, akkor most öröm és gyönyörűség pedagógusnak, mérnöknek, agronómusnak, orvosnak, tudósnak, művésznek lerni! A régi világban nevelkedett értelmiségünk most már láthatja, hogy mennyire alaptalan volt a kenyerét és a jövőjét féltenie az új munkás- és parasztértelmiség felnövekedésétől. A régi nevelésű értelmiség döntő többsége becsületes munkával segít a munkásságnak és a dolgozó parasztságnak a szocializmus építésében. Megilleti ezért államunk és népünk, kormányunk és pártunk köszönete. De hadd mondjam meg: mi nemcsak a régi értelmiség munkájára tartunk igényt, hanem szívére és lelkére is... ★ Révai elvtárs megállapította: központi és helyi hatósági szerveink nagy többsége nagyban és egészben nem rosszul teljesíti kötelességét az állam és a nép iránt, helyi tanácsainknak mintegy 200.000 tagja nagy többségben rendesen, becsületesen végzi a munkáját. De ha ennek a 200.000 hatósági személynek csak egy százaléka olyan, aki nem érti a dolgát, aki a nép helyett a maga javát szolgálja, aki azt hiszi, hogy akinek az isten hivatalt adott, annak már észt is adott hozzá, ha csak egy százalék olyan, aki a nép ellenségeinek szolgálatában áll, akkor ez már 2000 olyan ember, aki meg tudja keseríteni a nép életét. — Hogy leküzdjük államgépezetünk fogyatékosságait, az kell, hogy a tömegek bátran bírálják azokat, akik rosszul dolgoznak. Az kell, hogy fellépjünk a bírálat elfojtóival szemben. Nem szabad megtörténnie, hogy kikezdjék és üldözzék például a „Szabad Nép” levelezőit és megkeserítsék azok életét, akik egyszerű dolgozó létükre — uram bocsáss! — bírálni mernek egyes vezetőket. A mi államunk a nép állama. Senki — akár hatósági személy, akár egyszerű állampolgár — ne szeghesse meg, megtorlás nélkül a törvényt Ma-gyarországon! Révai elvtárs ezután a nemzetközi kérdésekről szólva hangsúlyozta: — A mi külpolitikánk alapgondolata, a béke védelme. Kijelenthetjük, hogy teljes erővel támogatunk minden kezdeményezést vagy mozgalmat, amely arra irányul, hogy a nemzetközi feszültség enyhüljön, hogy az öt 10 nagyhatalom között békeegyez-;mény jöjjön létre. — De azokról a kérdésekről, melyek bennünket közvetlenül érintenek, nem hallgathatunk!:. Ismeretes, hogy az Egyesült Ál Illamok elnöke felvetette a Szovijetunió felé, úgyszólván mint ati vitás nemzetközi kérdések ren- 1rzezésének egyik feltételét, a keleteurópai népek úgynevezett „önrendelkezési jogának” kérdését. A szovjet sajtó ebben a dologban kifejtette a szovjet nép álláspontját. Nekünk azonban az amerikai kérdésre a saját ne-vünkben is kell válaszolni... — Kijelentjük: magyar kérdés, mint nemzetközi kérdés: jó nincs! A magyar nép „önrendel-; kezéséért” ne fájjon senkinek áll feje! Ez az önrendelkezés már megtörtént: 1945-től 1948-ig tartó heves belpolitikai harcokban, amelyekben a demokratikus erők a törvényességnek, sőt a parlamenti formáknak a teljes betartásával győzték le a tőkésnagybirtokos reakció erőit. Nem gondolhatja senki komolyan, hogy Magyarország kormánya, Magyarország népe, fejlődésünknek ezeket az eredményeit vitássá engedi tenni! Mi nem akarunk kötekedni senkivel, de a jogainkból nem engedünk. Mi a magunk részéről is készek vagyunk, szerény lehetőségeinkhez képest, hozzájárulni a nemzetközi feszültség enyhítéséhez, így például egyik napról a másikra meg lehetne szüntetni az éterben folyó hidegháborút. Mit látunk azonban? Azt, hogy a szovjet kormány békekezdeményezései, Eisenhower elnök ismeretes beszéde óta az amerikai és londoni rádió még fokozza, butának elég buta, de annál hatástalanabb uszító hadjáratát a magyar népi demokrácia ellen. Ez bennünket persze nem túlságosan izgat, de jellemző tény azok részéről, akik tetteket követelnek a békeakarat jóhiszeműségének bizonyságául, a következőket Befejezésül mondotta: — Ha május 17-én szavazni mentek, abban a tudatban szavazzatok, hogy mi valamenynyien, kormány és nép együtt, jó munkát végeztünk. A Himnusz költőjének sötét szavai nem érvényesek többé. A magyar nép kilábolt a kínok tengeréből, a balsors századokon át valóban tépte, de ma már nem tépi. És a védő kar: önmagunk erős és dolgos karja, amely békés építésünk, boldog életünk védelmében egybefonódik nyolcszázmilliónyi barátunk és szövetségesünk karjával. — Erre gondoljon mindenki, amikor május 17-én a népfrontra, Rákosi Mátyás víg esztendőt hozó kormányzására szavaz! Révai József elvtárs beszédéből . — Iparunk és általában népgazdaságunk fejlődését talán a legkézzelfoghatóbban a legfontosabb nyersanyagok és a villamosenergia egy lakosra jutó termelésének alakulásán keresztül érzékelhetjük. Magyarországon 1938-ban egy lakosra egy tonna szén jutott, 1952-ben pedig két tonna. Acélból megfelelően 70 kilogramm és 154 kilogramm. Cementből 37 kilogramm, illetve 111 kilogramm. 1938-ban az ország egy lakosára 153 kilowattóra villamosenergia jutott, 1952-ben pedig 436 kilowattóra! Jelenleg Magyarországon az egy főre jutó acéltermelés kétszerre nagyobb, mint Olaszországban, vagy Japánban, az egy főre jutó széntermelés pedig közel kétszeres© olyan fejlett gazdasággal rendelkező kapitalista országénak, mint Franciaország. ★ — A múltévi hosszantartó erős fagyok és a szokatlan szárazság kétségkívül okoztak nehézségeket parasztságunknak és itt-ott éreztették és éreztetik hatásukat közellátásunkban is. De a próbát kiáltottuk! A tavaszi szántás-vetés zömét elvégeztük! Közellátásunkat az új termésig és azutánra is biztosítottuk! A nehezén már túl vagyunk. Egyébként is, ahogyan Rákosi elvtárs 1946 legelején, a legszörnyűbb pénzromlás és nyomorúság idején, az őt jellemző törhetetlen optimizmussal mondotta, az aratás nálunk bizonyos értelemben februárban kezdődik, mert akkor már kezdenek tojni a tyúkok. Most pedig, elvtársak, nem februárban, hanem már májusban vagyunk. Most van szilárd forintunk! Vannak jelentős tartalékaink! Egész népgazdaságunk hasonlíthatatlanul erősebb, szervezettebb, fejlettebb most, mint akár csak négy évvel ezelőtt is volt. Az, hogy a múltévi igen kedvezőtlen termés ellenére mi töretlenül haladunk előre, ugyanakkor, amikor például egy hasonló szárazság a tőkés viszonyok közé visszasüllyedt Jugoszláviát gazdaságilag évekre visszavetette, tömegnyomort és tömegmunkanélküliséget idézve elő, napnál világosabban bizonyítja népi demokratikus rendszerünk erejét, mutatja népi demokratikus rendszerünk felsőbbrendűségét a kapitalista rendszerrel szemben. Mutatja, mit jelent az, ha egy szabad nép van hatalmon, amely a maga gazdájává vált, amelyet forradalm párt vezet, olyan párt, mint amilyen a mi nagy pártunk, a Magyar Dolgozók Pártja. De azt is kézzelfoghatóan bizonyítja, hogy a szabaddá vált népek között, a valóban szabad országok között a kölcsönös segítés és szolidaritás nem üres szóbeszéd, s nem hazug jelszó a gyengébb fél leigázására, mint a kapitalista táborban, hanem elevenen élő valóság. (Folytatás a 4. oldalon.) Gerő Ernő elvtárs beszédéből BUDHPIS! fl MDP BUDAPESTI PftRTBIZOTTSftGflCS B JOVÓROSITflllftCSIflPfn „Szavazóurnák 44 a Klement Gottwald-gyárban rémteljes, lelkes készülődés előzte meg a hatalmas, ” erőt sugárzó, gyönyörű május elsejei felvonulást. Nem volt olyan üzem, olyan dolgozó, aki szerető gondoskodással ne igyekezett volna azon, hogy az ő üzeme legyen az első, a legszebb ezen a nagy ünnepnapon. Komoly, nehéz harci feladat volt ez az üzemek számára, mert a felvonuláson azok mentek az élen — a kerületek és üzemek menetében egyaránt — akik a termelésben, a választási békeverseny nagy csatájában legjobban állták meg helyüket. A legszebb dekoráció az a tábla volt, amelyen ilyen jelentés állt: „Tervünket túlteljesítettük.“ Ilyen táblával a kezükben mentek büszkén, felemelt fővel a Klement Gottwald-gyár dolgozói is. Tervüket túlteljesítették, mert a dolgozók megértették a jó agitációs munka nyomán, hogy mi a feladatuk. Az üzem népnevelői gondosan áttanulmányozták a Magyar Függetlenségi Népfront választási felhívását és azt helyi érvekkel, adatokkal kibővítve megbeszélték a dolgozókkal. Igen hasznos módszert alkalmazott például Kovács József elvtárs. Elmondotta azt, hogy a felszabadulás után hogyan érett igazi emberré, olyanná, aki megállja helyét a termelésben s ennek eredményeként boldog, nyugodt életet biztosít számára a nép állama. Az ilyen beszélgetések során a dolgozók maguk is visszaemlékeztek a múltra, a keserű, gyűlöletes múlt, a számtalan szomorú emlékerőt adott arra, hogy a választási békeversenyben még jobban dolgozzanak, hogy teljesítményük százalékaival is bebizonyítsák: irtóznak az egykori szolgasorstól, s minden erejükkel azért harcolnak, hogy az soha többé vissza ne térhessen. Ott volt a május elsejei felvonuláson a Vörös Csillag Traktorgyár is. De hiába volt akármilyen szép is a dekorációja, az áprilisi terv nemteljesítése, a rossz munka nem hagyta a dolgozókat igaz örömmel ünnepelni. Ebben az ütemben a felszabadulási hét után „elaludt“ a népnevelő munka. Önteltség uralkodott el mind a pártszervezeten, mind a műszaki vezetőségen. Az „eredmény“ aztán a lemaradás lett. Ebben az üzemben is készítettek agitációs terveket, beosztották a népnevelőket is, hogy ki-ki melyik dolgozóval beszéljen ismételten a választás napjáig. A terv azonban csak terv maradt, mert végrehajtását nem kísérte figyelemmel a pártbizottság és nagyon sok olyan dolgozó van ma is a Vörös Csillag Traktorgyárban, akivel még egyszer sem beszélgetett népnevelő. A nagy ünnepnap előtti utolsó napokban történt ugyan némi erőfeszítés a hiba kijavítására, de ez már nem tudta helyrehozni az elmulasztottakat. Üzemeinkben kiemelkedő eredményeket hozott eddig is a választási békeverseny, különösen ott, ahol a népnevelők nem választották külön a termelés kérdéseit a választástól. S ebben igen szép példát mutattak a Klement Gottwald-gyárnak, ahol minden műhelyben felállítottak egy jelképes „szavazási urnát“ s a dolgozók aznapi teljesítményükkel tettek hitet a népfront felhívása mellett. A szemléltető agitáció ilyen formája is elősegíti, hogy a dolgozók nap nap után szavazzanak napi munkasikereikkel, teljesítményükkel. Ennek is része van abban, hogy az üzemben szünet nélkül fokozódik a dolgozók politikai aktivitása, ami nagyszerű termelési eredményekben mutatkozik meg kézzelfoghatóan. Az öntudat nagymértékű növekedése minden üzemben tapasztalható. Az egyszerű emberek milliói országunkban forrón szeretik hazánkat, követik a pártot s a választás közeledtével ennek a ragaszkodásnak mindjobban tettekben adnak kifejezést. A felszabadulási hét nagyszerű tapasztalatai megmutatták, hogy a dolgozókra támaszkodva minden akadályt le lehet győzni. E tapasztalatok megmutatták, hogy ahol a pártszervezet, az ifjúság, a szakszervezet vezetői és a gazdasági vezetők jó összmunkát végeznek, ott megszületik a siker. Bebizonyították e tapasztalatok, hogy a jó versenynyilvánosság hatalmas ösztönző erő. Azt is bebizonyította a felszabadulási hét, hogy akkor járnak el helyesen az üzemek vezetői, ha ott mozgósítanak, ahol a legnagyobbak a feladatok és a legnagyobbak a hibák. Pártszervezeteinkre az a megtisztelő feladat vár, hogy élesszék a hazaszeretet, a lelkesedés lángját, segítsék a dolgozókat a kommunisták példamutatásával, harcos felvilágosító szóval abban, hogy május elseje után a választási békeverseny hátralévő szakaszában, mind szebb eredményekkel, több vassal, géppel, textillel tegyenek hitet pártunk és kormányunk mellett, erősítsék, gazdagítsák szeretett hazánkat — készüljenek május 17-re.