Esti Budapest, 1955. február (4. évfolyam, 26-49. szám)
1955-02-01 / 26. szám
A tanácstag beváltja ígéretét — Nem ígérhetem a lakótársaknak, hogy minden kívánságukat valóra váltom. Az új iskolaépületeik, a négy emeletes lakóházak nem teremnek gombamódra, de az apróbb-nagyobb hibák kijavításáért mindent megteszek — mondotta Szalai Lászlóné, a XII. kerület egyik tanácstagjelöltje, amikor a jelölő gyűlésen választóival ismerkedett. Amit ígért, beváltotta. Az Alkotás utca 39. számú házban, a földszint 7-ben másfél éve rossz volt a gázsütő. Szalainé a sütőt kicseréltette. Közbenjárására a két gyermekes Tóthéknál a fűtetlen fürdőszobába kályhát állítottak be. ★ KÖZLEKEDÉSI HÍREK Február 7-től, hétfőtől a 60-as jelzésű autóbusz útvonalát meghosszabbítják a Kálvin térig. Ettől kezdve a 60-as jelzésű autóbuszjáraton az egyforintos vonaljegy a Kálvin térig érvényes. A 32-es jelzésű autóbuszvonalon február 7-től kezdődően 32/A jelzéssel betétjáratot indítanak a Zalka Máté tér — Erzsébet királyné útja között. Ez a járat nem érinti a Szegedi úti MÁV sorompót. A jelzett autóbuszok majd egyenletes időközökben közlekednek és a Zalka Máté tér és Erzsébet királyné útja között utazóknak nem kell várakozniok a sorompózárások miatt. A 32/A járat megkönynyíti majd a Nagy Lajos király útján épült új házak lakóinak utazását is. (Tudósítónktól.) Az Irodagépipari Vállalatnál is megkezdték az atomháború ellen tiltakozó békeívek aláírását. Az esztergályos műhelyben Nagy Árpád marós békeívet ír alá, körülötte dolgozótársad. A fodrásztól elkérte a kézitükröt. Fontoskodva nézegette benne, hogyan takarnak tarkóján a fecskefarkak, amelyeket az ügyes borbély keze formált frissen hauerolt gesztenyebarna hajából. — Na, apukám, klasszul megcsinálta. Biztos a siker! Küldöm majd a haverokat is, hadd menjen az üzlet... Pénzből él az ember, vagy mi a csuda...! — így búcsúzkodott Kovács Gyula vasesztergályos a fodrásztól, akinek a tekintete az ajtóig kísérte a vendéget. A fiatalember észrevette, hogy a csőnadrágján néhány hajszál lapul, finomkodva lepöckölte onnan, lassan, hogy a fodrász is észrevegye. A 19 év körüli fiú dudorászva indult a cimboráival a megbeszélt helyre. „Csörögni“ mennek-e, vagy moziba, arról majd közösen döntenek .. * Rákóczi úti mozi előtt zsebretett kézzel ácsorog egy társaság. Ismerősünk, a dauerolt hajú Kovács Gyula hasonszőrű barátaival. Ott van B. Misi, meg N. Bandi is. — Na, Gyuszi, ma te váltod a jegyeket — kezdi az egyik. — Ne vicceljetek, még nem én vagyok a soros — tiltakozik Kovács. — Ne nagyképűsködj, láttam nálad a húszasokat. Ideje, hogy te is fizess egyszer. Esztergályos vagy és keresel! Csak tán nem adtad haza a mutterodnak minden pénzed? — vihog nagyot___Na, gyerünk, apafej! Ez már sok volt Kovács Gyulának. Indult a pénztár felé. Megtapogatta zsebét. Igaz, ami igaz, most van megint pénze. Még itókára is marad — morfondírozott magában. Amikor kiléptek a moziból, szürkület volt, gyönyörűnek ígérkező nyári este ... — Azt a szöszit környékezzük meg, aki olyan mélázva sétál — indítványozta közülük az egyik. — Igaz, kicsit vastag a lába, de azért határozottan jó alakú kislány. Egyszerre indulnak „hódító útra“ — falkában, ahogy az ilyenféle fiúknál szokás. Ha valakinek a munkakönyvébe sűrűn írogatnak, ott már baj van. Méghozzá nagy. Kovács Gyula munkakönyve arról árulkodik, ha tulajdonosa három napig esztergál, a negyedik nap — és a következő napokban is — megpihen. Legszívesebben elmenne a munka temetésére. Mindenütt torkig volt a művezetőivel. Persze, hiszen folyton arról beszéltek neki, hogy emberelje meg magát, dolgozzék úgy, mint a többi derék fiatal, akiknek neve mindennap ott van a versenytáblán. Hát ebből nem kér... Valamivel több mint két év leforgása alatt tizenkét gyárban fordult meg. Volt, amikor a IV-es kategóriájú esztergályos képesítését segédmunkás beosztással cserélte fel. Sehol A H A nép nevében sem és sehogy sem tetszett neki a munka. Ahol fegyelmezetlenségeit nem tűrték már — kirakták a szűrét. Máshol — a változatosság kedvéért — ő mondott fel, vagy kilépett önkényesen. Első munkahelyén még 94 napig kitartott. Később munkaszeretete, s pénze együtt fogyott a holddal. Két gyárban 7—7 napot, egy harmadikban 11 napot dolgozott csak. Amenynyit termelt, annak arányában keresett. Elszámolás után lapos maradt az erszénye. Pénzre meg szüksége van ... Holnap megint összejön a társaság. Dolgozni — azt nem! De hát akkor honnan szerezzen pénzt? Majd én elcsípem a szarkát" — fogadkozott Kovács János, az RM dolgozója. Mindenkit nyugtalanított, hogy az utóbbi hetekben ismeretlen tettes felfeszített egy-egy öltözőszekrényt az RM Nagytömegárugyár mosdójában, s eltűnt a pénz, a többi értékesebb holmi. Kovács Jánostól csak szappant és cigarettát loptak, mégis dühös volt, s égre-földre bizonygatta, hogy „elkapja“ a tolvajt. Egyszer szándékosan nyitva hagyta öltözőszekrényének ajtaját a csaléteknek. Elbújt úgy, hogy a szekrényére lásson. Várt-várt türelmesen. Egyszercsak patkánypuhán közeleg valaki, s a ruhák között motoszkálni kezd. — Meg van a szarka! — rohan Kovács János, hogy elcsípje a tolvajt. Kovács Gyula volt.. * Január 26. Tárgyalás a XXI. kerületi bíróságon. Kovács Gyula ül a vádlottak padján. 13 lopás a vétke. Dolgozótársai szekrényéből értéktárgyakat és pénzt tulajdonított el. Legutóbb egy lopott órát értékesített 350 forintért. Akiktől lopott, azoknak katona igazolványát, személyi igazolványát és egyéb iratait is megsemmisítette. ★ Az olyan embert, aki ellopkodja munkatársai személyi tulajdonát azért, hogy léha módon élhessen, előbb-utóbb leleplezik. Minden farsangnak van böjtje — így tartja a mondás is. Senki sem károsíthatja meg társait büntetlenül, mert törvényeink szerint keményen meg kell lakolnia tetteiért. Íme a bíróság ítélete: Kovács Gyula 4 év és 10 hónapi börtönbüntetést kapott. Kevés ilyen fiatal van, mint Kovács Gyula, de akad még. S mi azt akarjuk, hogy ne legyen. Olyanok legyenek a mi fiaink mind, mint azok, akik a dunai árvíz idején és azóta is az úgynevezett „szürke hétköznapok“ nagyszerű munkájában bebizonyították, hogy legények a gáton. Dolgosak, becsületesek, tisztességes munkával keresett pénzükért jól szórakoznak, Németh Anna ! a főváros Életéből A Budapesti Fedéllemezgyár békeharcosai állták szavukat A Béke-Világtanács felhívása után a Budapesti Fedéllemezgyár dolgozói az elsők között írták alá nevüket az atomfegyver eltiltását és a békét követelő ívre. Árvai Pál elvtárs, az üzem igazgatója akkor a munkatársunkkal folytatott beszélgetés során a gyár dolgozói nevében bejelentette, hogy a felszabadulási versenyben 102 helyett 104 százalékra teljesítik január havi tervüket. Aki most ellátogat a Budapesti Fedéllemezgyárba, a kapu előtti versenytáblán azt olvashatja, hogy a gyár szombaton befejezte havi tervét. Erről különben Árvai Pál, az igazgatója a következőket mondja: — A békeívet üzemünk valamennyi dolgozója sietett aláírni. S a felajánlásból is valamennyien kivették részüket. Nagy Pál brigádja 204, Vas József brigádja pedig 192 százalékra teljesítette havi tervét. Most örömmel számolhatok be arról, hogy nemcsak aláírásunkkal, hanem munkánkkal is bebizonyítottuk: mi békét akarunk! Január havi tervünket 104,9 százalékra teljesítettük. Februárban fokozni akarjuk eredményeinket s a békekongresszus tiszteletére még több fedéllemezt készítünk. üzem Az Elzett-gyáriak példamutatása A XIII. kerületi Mauthner Sándor utcai Általános Lányiskolát az Elzett Vasárugyár patronálja. Az iskolának csővázas iskolapadjai elromlottak. A szülői munkaközösség kérésére az Elzett dolgozói megígérték, hogy a karácsonyi szünetben a hibákat kijavítják. szünet Amikor aztán a gyermekek először mentek iskolába, rendbehozott tantermeik és padok fogadták őket, sőt még a hiányzó üvegtáblákat is pótolták. Új ígéret — új határidő A 70-es és 71-es trolibusz végállomásánál, az Erzsébet királyné úton és a Hungária körút sarkán nagy a forgalom. A tanácstagi beszámolókon egyre gyakrabban hangzott el a kívánság: szereljenek fel a végállomáson egy, a pontos időt mutató órát. A közlekedési állandó bizottság elnöke, Bogdán István javaslata alapján a XIV. kerületi Tanács végrehajtó bizottsága 1954. évi költségvetési tervébe be is vette az óra felállítását. A Posta Rádióvételtechnikai és Elektroakusztikai Üzeme szóban megígérte, majd később kapacitáshiányra hivatkozva megtagadta az óra felszerelését A vállalat újabb határidőt tűzött ki: 1955. Reméljük, meg is valósítja ... Elkészültek a neonberendezések Mint január 10-i lapszámunkban is megírtuk, a Fővárosi Neonberendezéseket Gyártó Vállalat januári terveiben szerepelt az Élmunkásmozi és a Gorkij-kultúrház neoncsövekkel való felszerelése. Bihari Gyula elvtárs, a vállalat igazgatója elmondta, hogy januári tervüket teljesítették: felszerelték a Gorkij-kultúrházban a neonvilágítást, s a XIX. kerületi Élmunkás-mozineonberendezése is készen van. A mozi, amely jelenleg az átalakítási munkálatok miatt zárva van, február 10-én ismét megnyílik. Ekkorra korszerű neonvilágítású filmszínházat kapnak a dolgozók. • Szigeti Sándorné tanácstagnak, a Retek utca 5. számú ház lakógyűlésén elpanaszolták, hogy a háznak már hónapok óta nincs kapuja. A háborúban megsérült és rossz állapotban lévő kapu ősszel bedőlt. A tanácstag felkereste a tanács műszaki osztályát és a 11. kerületi IKV-ot. Azt a választ kapta, hogy a Retek utca 5. számú házat 1955-ben tatarozzák, akkor a kapu helyreállítására is sor kerül. De addig... várakozzanak türelemmel. Új mintabolt nyílt a Martineli téren Ma délelőtt új mintabolt nyílt az V. kerületi Martinelli tér 2. szám alatt. Az áruháznak is beillő új mintaboltban aj Budapesti Textil-, Bőr- és Szőrmeipari Tröszthöz tartozó] vállalatok készítményeit árusítják. Árulnak a többi között a férfi- és női kabátokat, férfi- ingeket, öltönyöket, különbözői konfekcióárukat. Különösen szépek a bőrdíszműáruk és új cipők. Női nyersgumitalpú cipő 1 390 forintért, férfiszandál 260 forintért kapható. A Magyar—Sovjet Társaság az MSZT Majakovszkij előadótermében (V. Semmelweis utca 1—3.) február 3-án fél 6 órai kezdettel rendezi hazánk felszabadulása tizedik évfordulója tiszteletére indított jubileumi előadássorozata második előadását „Magyarok az Októberi forradalomban“ címmel. Előadó Sziklai Sándor ezredes, egy volt partizán ezred katonai tanácsának tagja. (MTI) BUDAAPEST Dicső elődök nyomdokain Tizenhárom esztendővel ezelőtt jelent meg először — nehéz körülmények között, harcban a véres terrorral uralkodó Horthy-fasizmus ellen — a Kommunisták Magyarországi Pártja központi lapja, a Szabad Nép. Tizenhárom évvel ezelőtt került először a magyar dolgozók kezébe az az újság, amely azóta is, a felszabadulás óta immár legálisan, közvetíti a párt szavát, mutatja az utat a nemzeti felemelkedés számára. Hatalmas jelentősége volt annak, hogy annyi veszedelem, üldözés, gyilkos terror ellenére harcba hívhatta a párt a sajtó eszközeivel a becsületes dolgozók millióit a szabadságért, a függetlenségért, a demokráciáért. Külsőre egyszerű volt e lap, de ereje megindulása pillanatától sokszorosan felülmúlta az egész burzsoá sajtóapparátus erejét, mert minden sorát az igazság, a becsület, a nép érdekeinek szilárd szolgálata jellemezte és éppen ezért a nép sűrűje vette körül. Hősi múltra tekinthetett vissza a Szabad Nép, olyan elődökre, mint a dicsőséges Tanácsköztársaság Vörös Újságja és az illegális idők harcos kommunista lapjai, a Kommün, a Kommunista, a Pártmunkás, a Dolgozók Lapja. Ezek az az újságok az elnyomatás nehéz évei alatt, amikor az igazságért börtön és akasztófa járt, a legnehezebb körülmények között építették a nagy Lenin tanításai nyomán a pártot, a felszabadulás, a boldog élet biztosítékát. A munkásosztály legjobbjai, a legedzettebb harcosaik , vállalták ezer veszély között, hogy megírják és sokszorosítják a kommunista újságokat. A szovjet sajtó hős munkásainak példája és tanítása lebegett szemük előtt, akik a cári terror nehéz körülményeiközött a párt erős fegyverévé tették a sajtót. A Szabad Nép elsőszerkesztője, Rózsa Ferenc elvtárs életét adta a dolgozó nép ügyéért, s szinte megszámlálhatatlan azoknak a mártíroknak és hősöknek száma, akik életüket, szabadságukat áldozták azért, hogy a párt szava rendszeresen eljusson az elnyomottak közé. Immár tíz éve, hogy a dicsőséges szovjet hadsereg győzelmes harcainak eredményeképpen hazánk felszabadult, s felszabadult az egykor üldözött sajtó is. A magyar sajtó, amikor büszkén tekint vissza nagy elődeire, tudatában van annak, hogy az a feladata, hogy szabad hazában lankadatlanul serkentsen a párt határozatainak végrehajtására, s ezzel a dolgozó milliók életének szakadatlan megjavítására. A sajtó nemcsak a jelen krónikása, hanem a jövő bátor harcosa is, erős fegyver a nép kezében a boldog, békés jövő kivívásához. lapjainkban különösen magasztos feladatok állnak a fő sajtó munkásai előtt. Arra kell törekedniük, hogy a nap minden órájában, az élet minden területén figyelemmel kísérjék az eseményeket, s úgy számoljanak be azokról, hogy munkájuk nyomán mind könnyebb, s mind gyorsabb legyen a szocializmus építése hazánkban. A párt politikájának állandó magyarázása, előrehaladásunk tényeinek ismertetése, harc a kispolgári, a visszahúzó nézetek ellen, a dolgozó nép ellenségeinek leleplezése, egyszóval a párt politikájának megvalósítása a maga eszközeivel — ez az a feladat, amelyért fáradságot nem kímélve harcba kell szállniok. A mai napon, a magyar sajtó napján azzal tisztelgünk dicső elődeink emléke előtt, megfogadjuk: példájukat követve, az ellenség iránti gyűlölettel eltelve, együtt a dolgozó néppel, pártunk útmutatásával és vezetésével vesszük ki részünket a szocializmus felépítéséből. (Felszabadulási pályázat) A Gestapo pribékjei mind va_ dabbak lettek. Nem volt biztonságban az emberi élet. Ami érték volt a városban, azt már rég elvitték! Az egyik malmot leszerelték, hogy a másikkal mi történt, azt nem tudjuk ... Valaki azt a hírt terjesztette, hogy a malomnál emberek százait végzik ki. Egyre több fény gyulladt ki az éjszakában: a lakosság házait gyújtották fel. Egyre borzasztóbbá váltak az éjszakák; kiabálást, sikolyt, jajgatást hallottunk a sötétben. A németek garázdálkodtak! ... Egyik éjjel hatalmas robbanás rázta meg a levegőt. A légnyomás úgy a falhoz vágott, hogy azt hittem végem van. Felrobbantották a másik malmot és a két hidat. Pincénk mélyén kétségbeesés és rettegés lett úrrá, az arcokon szörnyű félelem tükröződött... Édesanyám állapota egyre súlyosabb lett. Lázasan feküdt, nyugalomra lett volna szüksége, de a németek garázdálkodása mind erősebben hallatszott be a pincébe. Mindnyájan felkészültünk a legrosszabbra. A nagy zajban anyám vizet kért. A pohár után nyúltam, de üres volt, s a kút körülbelül 200 méterre volt. A golyózáporban még kilépni is életveszélyes ... A levegő egyre fullasztóbbá vált. A beteg ismét vizet kért... Ó, hogy kétségbeestem ... most mit csináljak? Tudtam, hogy csakis én jöhetek számításba, csak én hozhatok vizet. De hogyan? — kérdeztem magamtól. Csak már reggel lenne. Gyógyszert adott a szovjet orvos Egyszercsak elcsendesedett Jászberényben történt. Ködös, hideg reggelek voltak, jól esett volna már a fűtött szoba, de a tüzelő egyelőre hiányzott. Azt mondták, nem is lesz, mert a város vezetősége nem gondoskodott a lakosság tüzelőellátásáról ... Kora reggel férfiak, nők, gyermekek siettek az utcasarok felé, ahol egy péküzlet előtt végeláthatatlan sor állt. Szomorú látvány volt. Veszekedtek, tülekedtek, mindenki szeretett volna bejutni az üzletbe. S mire sor került rájuk, a kenyér már elfogyott. A sorbanállók szitkozódtak, majd lassan mindenki sietett tovább, hogy egy másik üzlet előtt elölről kezdje az egészet... A helyzet egyre aggasztóbb lett. Édesanyám hastífuszban feküdt a kórházban. Egy nap a kórház igazgatója felszólított bennünket, hogy vigyük haza a beteget. Minden hozzátartozó kapott ilyen üzenetet. Édesanyámat hazahoztuk. A gond még csak nőtt. Mit adunk neki enni? ... Tejet, ami az életet jelentené, nem kaptunk sehol. Egyre sűrűbbé váltak a légiriadók, egyre gyakrabban hurcolkodtunk le a pincébe. Nácik és hű talpnyalóik egyre veszettebbül hangoztatták az „új fegyver“ bevetését. De ki törődött ezzel? Sokkal nagyobb dologgal voltunk elfoglalva. A front egyre közelebb került, Szolnok már felszabadult. Az est beálltával még az utcára is veszélyes volt kimenni. Nyilas karszalagos rendőrök igazoltatták az embereket. Sokszor előfordult, hogy ártatlan gyermekeket, férfiakat, asszonyokat lőttek agyon.Éj fent minden. A ránkszakadt némaságban mindenki feszülten figyelt. Hajnalban kimentem a pincéből. Kint szitált az eső. Senkit sem láttam. Siettem vízért. S már rohantam volna vissza, amikor rémülten két ismeretlen ruházatú katonát pillantottam meg a kapu előtt. Ijedten néztem rájuk, ők szóltak valamit, de nem értettem. Egyiknek be volt kötve a feje, látszott, hogy el van fáradva. A sapkájukon ötágú csillag volt, mindkettő biztatóan nézett felém. Nem értettem szavukat, de a félelmem valahogy elmúlt. Behívtam őket hozzánk. Az egyik szovjet katona, amikor meglátta, hogy beteg van köztünk, édesanyámhoz lépett és vizet adott neki, majd látva anyám rosszullétét, elsietett. Nemsokára másodmagával tért vissza — orvost hozott, egy szovjet katonaorvost... Az orvos valamilyen tablettát adott, majd közösen felvittük anyámat a lakásba. Még ma is előttem áll az orvos képe. Egy magas, ukrán férfi volt, akinek — mint a többi katona elbeszélése alapján megtudtuk — a németek meggyilkolták édesanyját és húgát, felgyújtották kis házát... nyugaton újra háborúról beszélnek, s mint minden magyar anya, én is tiltakozom a nyugatnémet militarizmus feltámasztása ellen. Elég volt a náci csizmákból, mi békét akarunk, virágzó hazát, s boldog ifjúságot. Tíz éve ennek. Ma Szentgyörgyi Mária