Esti Budapest, 1955. február (4. évfolyam, 26-49. szám)

1955-02-01 / 26. szám

A tanácstag beváltja ígéretét — Nem ígérhetem a lakótár­saknak, hogy minden kívánsá­gukat valóra váltom. Az új is­kolaépületeik, a négy emeletes lakóházak nem teremnek gom­bamódra, de az apróbb-nagyobb hibák kijavításáért mindent megteszek — mondotta Szalai Lászlóné, a XII. kerület egyik tanácstagjelöltje, amikor a jelölő gyűlésen választóival ismerkedett. Amit ígért, beváltotta. Az Alkotás utca 39. számú ház­ban, a földszint 7-ben másfél éve rossz volt a gázsütő. Sza­­lainé a sütőt kicseréltette. Közbenjárására a két gyerme­kes Tóthéknál a fűtetlen für­dőszobába kályhát állítottak be. ★ KÖZLEKEDÉSI HÍREK Február 7-től, hétfőtől a 60-as jelzésű autóbusz útvonalát meghosszabbítják a Kálvin té­rig. Ettől kezdve a 60-as jel­zésű autóbuszjáraton az egy­forintos vonaljegy a Kálvin térig érvényes. A 32-es jelzésű autóbuszvo­nalon február 7-től kezdődően 32/A jelzéssel betétjáratot indí­tanak a Zalka Máté tér — Er­zsébet királyné útja között. Ez a járat nem érinti a Szegedi úti MÁV sorompót. A jelzett autó­buszok majd egyenletes időkö­zökben közlekednek és a Zalka Máté tér és Erzsébet királyné útja között utazóknak nem kell várakozniok a sorompózárások miatt. A 32/A járat megköny­­nyíti majd a Nagy Lajos király útján épült új házak lakóinak utazását is. (Tudósítónktól.) Az Irodagépipari Vállalatnál is megkezdték az atomháború ellen tiltakozó békeívek aláírását. Az esztergályos műhelyben Nagy Árpád marós békeívet ír alá, körülötte dolgozótársad. A fodrásztól elkérte a kézitükröt. Fontos­kodva nézegette benne, hogyan takar­nak tarkóján a fecskefarkak, amelyeket az ügyes borbély keze formált frissen hauerolt gesztenyebarna hajából. — Na, apukám, klasszul megcsinálta. Biztos a siker! Küldöm majd a haverokat is, hadd menjen az üzlet... Pénzből él az ember, vagy mi a csuda...! — így búcsúzkodott Kovács Gyula vasesztergályos a fodrásztól, akinek a tekintete az ajtóig kísérte a vendéget. A fia­talember észrevette, hogy a csőnadrágján néhány hajszál lapul, finomkodva lepöckölte onnan, lassan, hogy a fodrász is észrevegye. A 19 év körüli fiú dudorászva indult a cim­boráival a megbeszélt helyre. „Csörögni“ men­nek-e, vagy moziba, arról majd közösen dön­tenek ..­­ * Rákóczi úti mozi előtt zsebretett kézzel ácsorog egy társaság. Ismerősünk, a dauerolt hajú Kovács Gyula hasonszőrű barátaival. Ott van B. Misi, meg N. Bandi is. — Na, Gyuszi, ma te váltod a jegyeket — kezdi az egyik. — Ne vicceljetek, még nem én vagyok a so­ros — tiltakozik Kovács. — Ne nagyképűsködj, láttam nálad a hú­szasokat. Ideje, hogy te is fizess egyszer. Esz­tergályos vagy és keresel! Csak tán nem adtad haza a mutterodnak minden pénzed? — vihog nagyot___Na, gyerünk, apafej! Ez már sok volt Kovács Gyulának. Indult a pénztár felé. Megtapogatta zsebét. Igaz, ami igaz, most van megint pénze. Még itókára is marad — morfondírozott magában. Amikor kiléptek a moziból, szürkület volt, gyönyörűnek ígérkező nyári este ... — Azt a szöszit környékezzük meg, aki olyan mélázva sétál — indítványozta közülük az egyik. — Igaz, kicsit vastag a lába, de azért határozottan jó alakú kislány. Egyszerre indulnak „hódító útra“ — falká­ban, ahogy az ilyenféle fiúknál szokás. H­a valakinek a munkakönyvébe sűrűn írogatnak, ott már baj van. Még­hozzá nagy. Kovács Gyula munkakönyve ar­ról árulkodik, ha tulajdonosa három napig esz­tergál, a negyedik nap — és a következő na­pokban is — megpihen. Legszívesebben el­menne a munka temetésére. Mindenütt torkig volt a művezetőivel. Persze, hiszen folyton ar­ról beszéltek neki, hogy emberelje meg magát, dolgozzék úgy, mint a többi derék fiatal, akik­nek neve mindennap ott van a versenytáblán. Hát ebből nem kér... Valamivel több mint két év leforgása alatt tizenkét gyárban fordult meg. Volt, amikor a IV-es kategóriájú esztergályos képesítését segédmunkás beosztással cserélte fel. Sehol A H A nép nevében sem és sehogy sem tetszett neki a mun­ka. Ahol fegyelmezetlenségeit nem tűrték már — kirakták a szűrét. Máshol — a változatosság kedvéért — ő mondott fel, vagy kilépett önké­nyesen. Első munkahelyén még 94 napig ki­tartott. Később munkaszeretete, s pénze együtt fogyott a holddal. Két gyárban 7—7 napot, egy harmadikban 11 napot dolgozott csak. Ameny­­nyit termelt, annak arányában keresett. El­számolás után lapos maradt az erszénye. Pénz­re meg szüksége van ... Holnap megint össze­jön a társaság. Dolgozni — azt nem! De hát akkor honnan szerezzen pénzt? M­ajd én elcsípem a szarkát" — fogad­­kozott Kovács János, az RM dolgo­­­­zója. Mindenkit nyugtalanított, hogy az utóbbi hetekben ismeretlen tettes felfeszí­tett egy-egy öltözőszekrényt az RM Nagytömeg­­árugyár mosdójában, s eltűnt a pénz, a többi értékesebb holmi. Kovács Jánostól csak szap­pant és cigarettát loptak, mégis dühös volt, s égre-földre bizonygatta, hogy „elkapja“ a tol­vajt. Egyszer szándékosan nyitva hagyta öltöző­­szekrényének ajtaját a csaléteknek. Elbújt úgy, hogy a szekrényére lásson. Várt-várt tü­relmesen. Egyszercsak patkánypuhán közeleg valaki, s a ruhák között motoszkálni kezd. — Meg van a szarka! — rohan Kovács Já­nos, hogy elcsípje a tolvajt. Kovács Gyula volt.. * J­anuár 26. Tárgyalás a XXI. kerületi bíró­ságon. Kovács Gyula ül a vádlottak padján. 13 lopás a vétke. Dolgozótársai szekrényéből értéktárgyakat és pénzt tulajdonított el. Leg­utóbb egy lopott órát értékesített 350 forintért. Akiktől lopott, azoknak katona igazolványát, személyi igazolványát és egyéb iratait is meg­semmisítette. ★ Az olyan embert, aki ellopkodja munka­társai személyi tulajdonát azért, hogy léha módon élhessen, előbb-utóbb leleplezik. Min­den farsangnak van böjtje — így tartja a mondás is. Senki sem károsíthatja meg társait büntetlenül, mert törvényeink szerint kemé­nyen meg kell lakolnia tetteiért. Íme a bíró­ság ítélete: Kovács Gyula 4 év és 10 hónapi börtönbüntetést kapott. Kevés ilyen fiatal van, mint Kovács Gyula, de akad még. S mi azt akarjuk, hogy ne legyen. Olyanok legyenek a mi fiaink mind, mint azok, akik a dunai árvíz idején és azóta is az úgy­nevezett „szürke hétköznapok“ nagyszerű munkájában bebizonyították, hogy legények a gáton. Dolgosak, becsületesek, tisztessé­ges munkával keresett pénzükért jól szórakoz­nak, Németh Anna­ ­ ! a főváros Életéből A Budapesti Fedéllemezgyár békeharcosai állták szavukat A Béke-Világtanács felhívása után a Buda­pesti Fedéllemezgyár dolgozói az elsők között írták alá nevüket az atomfegyver eltiltását és a békét követelő ívre. Árvai Pál elv­társ, az üzem igazgatója akkor a munkatár­sunkkal folytatott beszélgetés során a gyár dolgozói nevében bejelentette, hogy a felsza­badulási versenyben 102 helyett 104 száza­lékra teljesítik január havi tervüket. Aki most ellátogat a Budapesti Fedéllemez­­gyárba, a kapu előtti versenytáblán azt ol­vashatja, hogy a gyár szombaton befejezte havi tervét. Erről különben Árvai Pál, az igazgatója a következőket mondja: — A békeívet üzemünk valamennyi dolgo­zója sietett aláírni. S a felajánlásból is vala­mennyien kivették részüket. Nagy Pál bri­gádja 204, Vas József brigádja pedig 192 szá­zalékra teljesítette havi tervét. Most öröm­mel számolhatok be arról, hogy nemcsak alá­írásunkkal, hanem munkánkkal is bebizonyí­tottuk: mi békét akarunk! Január havi ter­vünket 104,9 százalékra teljesítettük. Feb­ruárban fokozni akarjuk eredményeinket s a békekongresszus tiszteletére még több fedél­lemezt készítün­k. üzem Az Elzett-gyáriak példamutatása A XIII. kerületi Mauthner Sándor utcai Általános Lányiskolát az El­­zett Vasárugyár patronálja. Az is­kolának csővázas iskolapadjai elrom­lottak. A szülői munkaközösség kérésére az Elzett dolgozói megígér­ték, hogy a kará­csonyi szünetben a hibákat kija­vítják. szünet Amikor a­ztán a gyermekek először mentek iskolába, rendbehozott tan­termeik és padok fogadták őket, sőt még a hiányzó üvegtáblákat is pótolták. Új ígéret — új határidő A 70-es és 71-es trolibusz végállomásánál, az Erzsébet királyné úton és a Hungária körút sarkán nagy a forgalom. A tanácstagi beszámolókon egyre gyakrabban hangzott el a kívánság: szereljenek fel a végállomáson egy, a pontos időt mutató órát. A közlekedési állandó bizottság elnöke, Bogdán István javaslata alapján a XIV. kerületi Tanács vég­rehajtó bizottsága 1954. évi költségvetési tervébe be is vette az óra felállítását. A Posta Rádióvételtechnikai és Elektro­akusztikai Üzeme szóban megígérte, majd később kapacitás­­hiányra hivatkozva megtagadta az óra felszerelését A vál­lalat újabb határidőt tűzött ki: 1955. Reméljük, meg is való­sítja ... Elkészültek a neonberendezések Mint január 10-i lapszá­munkban is megírtuk, a Fő­városi Neonberendezéseket Gyártó Vállalat januári ter­veiben szerepelt az Élmunkás­­mozi és a Gorkij-kultúrház neoncsövekkel való felszere­lése. Bihari Gyula elvtárs, a vál­lalat igazgatója elmondta, hogy januári tervüket teljesítették: felszerelték a Gorkij-kultúr­­házban a neonvilágítást, s a XIX. kerületi Élmunkás-mozi­­neonberendezése is készen van. A mozi, amely jelenleg az át­alakítási munkálatok miatt zárva van, február 10-én ismét megnyílik. Ekkorra korszerű neonvilágítású filmszínházat kapnak a dolgozók. •­ Szigeti Sándorné tanácstag­nak, a Retek utca 5. számú ház lakógyűlésén elpanaszolták, hogy a háznak már hónapok óta nincs kapuja. A háborúban megsérült és rossz állapotban lévő kapu ősszel bedőlt. A ta­nácstag felkereste a tanács mű­szaki osztályát és a 11. kerületi IKV-ot. Azt a választ kapta, hogy­­ a Retek utca 5. számú házat 1955-ben tatarozzák, ak­kor a kapu helyreállítására is sor kerül. De addig... vára­kozzanak türelemmel. Új mintabolt nyílt a Martineli téren Ma délelőtt új mintabolt­­ nyílt az V. kerületi Martinelli­­ tér 2. szám alatt. Az áruháznak­­ is beillő új mintaboltban aj Budapesti Textil-, Bőr- és­ Szőrmeipari Tröszthöz tartozó] vállalatok készítményeit áru­­­­sítják. Árulnak a többi között a férfi- és női kabátokat, férfi-­­ ingeket, öltönyöket, különbözői konfekcióárukat. Különösen­­ szépek a bőrdíszműáruk és új cipők. Női nyersgumitalpú cipő 1 390 forintért, férfiszandál 260­­ forintért kapható. A Magyar—Sovjet Társaság az MSZT Majakovszkij előadó­termében (V. Semmelweis utca 1—3.) február 3-án fél 6 órai kezdettel rendezi hazánk fel­­szabadulása tizedik évfordu­lója tiszteletére indított jubi­leumi előadássorozata második előadását „Magyarok az Októ­beri forradalomban“ címmel. Előadó Sziklai Sándor ezredes, egy volt partizán ezred katonai tanácsának tagja. (MTI) BUDAAPEST Dicső elődök nyomdokain­ ­Tizenhárom esztendővel ezelőtt jelent meg először — nehéz körülmények között, harcban a véres terrorral uralkodó Horthy-fasizmus ellen — a Kommunisták Ma­gyarországi Pártja központi lapja, a Szabad Nép. Tizen­három évvel ezelőtt került először a magyar dolgozók ke­zébe az az újság, amely azóta is, a felszabadulás óta im­már legálisan, közvetíti a párt szavát, mutatja az utat a nemzeti felemelkedés számára. Hatalmas jelentősége volt annak, hogy annyi veszedelem, üldözés, gyilkos terror elle­nére harcba hívhatta a párt a sajtó eszközeivel a becsü­letes dolgozók millióit a szabadságért, a függetlenségért, a demokráciáért. Külsőre egyszerű volt e lap, de ereje megindulása pillanatától sokszorosan felülmúlta az egész burzsoá sajtóapparátus erejét, mert minden sorát az igaz­ság, a becsület, a nép érdekeinek szilárd szolgálata jelle­mezte és éppen ezért a nép sűrűje vette körül. Hősi múltra tekinthetett vissza a Szabad Nép, olyan elődökre, mint a dicsőséges Tanácsköztársaság Vörös Újságja és az illegális idők harcos kommunista lapjai, a Kommün, a Kommunista, a Pártmunkás, a Dolgozók Lapja. Ezek az az újságok az elnyomatás nehéz évei alatt, amikor az igazságért börtön és akasztófa járt, a legnehezebb körül­mények között építették a nagy Lenin tanításai nyomán a pártot, a felszabadulás, a boldog élet biztosítékát. A munkásosztály legjobbjai, a legedzettebb harcosaik , vállalták ezer veszély között, hogy megírják és sok­szorosítják a kommunista újságokat. A szovjet sajtó hős munkásainak példája és tanítása lebegett szemük előtt, akik a cári terror nehéz körülményei­­között a párt erős fegyverévé tették a sajtót. A Szabad Nép első­­szerkesz­­tője, Rózsa Ferenc elvtárs életét adta a dolgozó nép ügyéért, s szinte megszámlálhatatlan azoknak a mártírok­nak és hősöknek száma, akik életüket, szabadságukat ál­dozták azért, hogy a párt szava rendszeresen eljusson az elnyomottak közé. Immár tíz éve, hogy a dicsőséges szovjet hadsereg győzelmes harcainak eredményeképpen hazánk felszaba­dult, s felszabadult az egykor üldözött sajtó is. A magyar sajtó, amikor büszkén tekint vissza nagy elődeire, tudatá­ban van annak, hogy az a feladata, hogy szabad hazában lankadatlanul serkentsen a párt határozatainak végrehaj­tására, s ezzel a dolgozó milliók életének szakadatlan megjavítására. A sajtó nemcsak a jelen krónikása, hanem a jövő bátor harcosa is, erős fegyver a nép kezében a bol­dog, békés jövő kivívásához. l­­­apjai­nkban különösen magasztos feladatok állnak a f­ő sajtó munkásai előtt. Arra kell törekedniük, hogy a nap minden órájában, az élet minden területén figye­lemmel kísérjék az eseményeket, s úgy számoljanak be azokról, hogy munkájuk nyomán mind könnyebb, s mind gyorsabb legyen a szocializmus építése hazánkban. A párt politikájának állandó magyarázása, előrehaladásunk té­nyeinek ismertetése, harc a kispolgári, a visszahúzó né­zetek ellen, a dolgozó nép ellenségeinek leleplezése, egy­szóval a párt politikájának megvalósítása a maga eszközei­vel — ez az a feladat, amelyért fáradságot nem kímélve harcba kell szállniok. A mai napon, a magyar sajtó napján azzal tisztel­günk dicső elődeink emléke előtt, megfogadjuk: példáju­kat követve, az ellenség iránti gyűlölettel eltelve, együtt a dolgozó néppel, pártunk útmutatásával és vezetésével vesszük ki részünket a szocializmus felépítéséből. (Felszabadulási pályázat) A Gestapo pribékjei mind va_ dabbak lettek. Nem volt bizton­ságban az emberi élet. Ami ér­ték volt a városban, azt már rég elvitték! Az egyik malmot leszerelték, hogy a másikkal mi történt, azt nem tudjuk ... Valaki azt a hírt terjesztette, hogy a malomnál emberek százait végzik ki. Egyre több fény gyulladt ki az éjszakában: a lakosság házait gyújtották fel. Egyre borzasztóbbá vál­tak az éjszakák; kiabálást, si­kolyt, jajgatást hallottunk a sötétben. A németek garázdál­kodtak! ... Egyik éjjel hatalmas robba­nás rázta meg a levegőt. A lég­nyomás úgy a falhoz vágott, hogy azt hittem végem van. Felrobbantották a másik mal­mot és a két hidat. Pincénk mélyén kétségbeesés és rette­gés lett úrrá, az arcokon ször­nyű félelem tükröződött... Édesanyám állapota egyre sú­lyosabb lett. Lázasan feküdt, nyugalomra lett volna szüksé­ge, de a németek garázdálko­dása mind erősebben hallat­szott be a pincébe. Mindnyá­jan felkészültünk a legrosszabb­ra. A nagy zajban anyám vizet kért. A pohár után nyúltam, de üres volt, s a kút körülbe­lül 200 méterre volt. A golyó­záporban még kilépni is élet­­veszélyes ... A levegő egyre fullasztóbbá vált. A beteg is­mét vizet kért... Ó, hogy kétségbeestem ... most mit csináljak? Tudtam, hogy csakis én jöhetek számí­tásba, csak én hozhatok vizet. De hogyan? — kérdeztem ma­gamtól. Csak már reggel len­ne­. Gyógyszert adott a szovjet orvos Egyszercsak elcsendesedett Jászberényben történt. Ködös, hi­deg reggelek voltak, jól esett volna már a fűtött szoba, de a tüzelő egyelőre hiányzott. Azt mondták, nem is lesz, mert a város vezetősége nem gondos­kodott a lakosság tüzelőellátá­sáról ... Kora reggel férfiak, nők, gyermekek siettek az ut­casarok felé, ahol egy péküzlet előtt végeláthatatlan sor állt. Szomorú látvány volt. Vesze­kedtek, tülekedtek, mindenki szeretett volna bejutni az üz­letbe. S mire sor került rájuk, a kenyér már elfogyott. A sor­­banállók szitkozódtak, majd lassan mindenki sietett tovább, hogy egy másik üzlet előtt elöl­ről kezdje az egészet... A helyzet egyre aggasztóbb lett. Édesanyám hastífuszban feküdt a kórházban. Egy nap a kórház igazgatója felszólított bennünket, hogy vigyük haza a beteget. Minden hozzátartozó kapott ilyen üzenetet. Édes­anyámat hazahoztuk. A gond még csak nőtt. Mit adunk neki enni? ... Tejet, ami az életet jelentené, nem kaptunk sehol. Egyre sűrűbbé váltak a légi­riadók, egyre gyakrabban hur­­colkodtunk le a pincébe. Ná­cik és hű talpnyalóik egyre ve­­szettebbül hangoztatták az „új fegyver“ bevetését. De ki törő­dött ezzel? Sokkal nagyobb do­loggal voltunk elfoglalva. A front egyre közelebb került, Szolnok már felszabadult. Az est beálltával még az utcára is veszélyes volt kimenni. Nyilas karszalagos rendőrök igazol­tatták az embereket. Sokszor előfordult, hogy ártatlan gyer­mekeket, férfiakat, asszonyokat lőttek agyon.Éj fent minden. A ránkszakadt némaságban mindenki feszülten figyelt. Hajnalban kimentem a pincéből. Kint szitált az eső. Senkit sem láttam. Siettem vízért. S már rohantam volna vissza, amikor rémülten két is­meretlen ruházatú katonát pillantottam meg a kapu előtt. Ijedten néztem rájuk, ők szól­tak valamit, de nem értettem. Egyiknek be volt kötve a feje, látszott, hogy el van fáradva. A sapkájukon ötágú csillag volt, mindkettő biztatóan né­zett felém. Nem értettem szavukat, de a félelmem valahogy elmúlt. Be­hívtam őket hozzánk. Az egyik szovjet katona, amikor meglát­ta, hogy beteg van köztünk, édesanyámhoz lépett és vizet adott neki, majd látva anyám rosszullétét, elsietett. Nemso­kára másodmagával tért vissza — orvost hozott, egy szovjet katonaorvost... Az orvos va­lamilyen tablettát adott, majd közösen felvittük anyámat a lakásba. Még ma is előttem áll az orvos képe. Egy magas, uk­rán férfi volt, akinek — mint a többi katona elbeszélése alap­ján megtudtuk — a németek meggyilkolták édesanyját és húgát, felgyújtották kis házát... nyugaton újra háborúról be­szélnek, s mint minden ma­gyar anya, én is tiltakozom a nyugatnémet militarizmus fel­­támasztása ellen. Elég volt a náci csizmákból, mi békét akarunk, virágzó hazát, s bol­dog ifjúságot. Tíz éve ennek. Ma Szentgyörgyi Mária

Next