Esti Budapest, 1955. március (4. évfolyam, 50-76. szám)
1955-03-01 / 50. szám
Márciusban ezerötszáz rózsalövet ültetnek a Margitszigeten A Fővárosi Parkfenntartó Vállalat, amely csaknem 500 parkot gondoz, már a tavaszra készül. Amint melegebbre fordul az idő, felszórják az utakat kaviccsal és kiültetik a virágágyásokba az árvácskákat, nefelejcseket, a százszorszépeket. Ebben a hónapban csaknem 1500 rózsatövet ültetnek a Margitszigeten. A vállalat tavasszal 1375 utcai sorfát és díszfát, 1832 cserjét, 500 fenyőt ültet el a különböző patkókban, sétányokon. Áprilistól 2000 köbméter sárga és piros bányakaviccsal szórják fel a sétányokat. A homokozókba is friss homok kerül. PARTÉLET Olyan dolgokról beszélnek, amelyek közel állnak életükhöz Az Aluminiumárugyár propagandistája és konferenciahallgatója beszámol tapasztalatairól Az Aluminiumárugyár pártvégrehajtó bizottsága ülésén örömmel állapították meg az elvtársak, hogy jobbak lettek a konferenciák, a propagandisták gondosabban tanulnak, üzemi példákkal érdekessé teszik a vitát. Adjuk át a szót a propagandistának, beszéljen módszereiről Gyimesi Ede: — A párttörténet II. évfolyamán tanítom pártunk III. kongresszusának anyagát. Legtöbb gondot az okozza, hogy a hallgatókkal megértessem, hogyan függ össze a tananyag mindennapi munkájukkal. A propagandista konferenciákon sok segítséget kapok ehhez. A legutóbb Röcs Károly elvtárs, a konferenciavezető, a párt végrehajtó bizottságának titkára „Az államigazgatás és a tanácsok feladatai“ című anyagról tartott előadást. Beszélt a XIV. kerületi Tanács 1955. évi fejlesztési tervéről. Majd ha a konferencián elmondom a hallgatóknak, hogy úttörőpark létesül, házakat tataroznak, vásárcsarnok épül , nagyobb érdeklődéssel vitatkoznak a tanácsok munkájáról. A megelőző konferenciákon, amikor termelékenységről, a takarékosságról, az önköltség csökkentéséről volt szó, az üzem életéből kerestem példákat. Igyekeztem olyan dolgokról beszélgetni, amelyekről tudtam, érdekli hallgatóimat, s vitatkoznak majd. Nálunk is magas az önköltség, ha alacsonyabb lenne, népgazdasági méretekben mi is hozzájárulhatnánk sok közszükségleti cikk olcsóbbodásához. Mit lehetne tenni? — kérdeztem. Schnézinger Nándor elvtárs, a szerszámosztály főművezetője, aki eddig hallgatott, szenvedélyes hangon sorolta el tapasztalatait. — Sokszor nem a megfelelő vastagságú anyagot használjuk fel a lábosokhoz, így sok anyag elforgácsolódik. S alig fejezte be, máris többen jelentkeztek szólásra, vitatkozni akartak. Sikerült az érdeklődést felkelteni, s láttam, hogy a példákból többen megértették mit tehetnek a munkáskezek az önköltség csökkentéséért. S mit mond a hallgató Kökény Pál: Miért járunk szívesen a konferenciákra? Olyan dolgokról hallunk, amelyek közel állnak mindennapi életünkhöz, mindennapi munkánkhoz. Egy-egy nézeten sokat vitatkozunk, elmondjuk véleményünket. Bíráljuk egymás állításait. Szívesen tanulunk azért is, mert egy-egy konferencia után szinte másképpen látjuk az üzem életét. Ki gondolt arra, hogy mi, villanyszerelők is növelhetjük a termelékenységet? Én nem gyártom a lábosokat, azt gondoltam, nem tehetek semmit, hogy többet és olcsóbban gyártsunk. De a vita után gondolkodni kezdtem, hogyan segíthetném én is termelékenység növelését? Csakhamar rájöttem egy-két dologra. Ha gyorsabban javítjuk a motorokat, gyorsabban indulnak el a gépek, s több edény készül. Solti András villanyszerelőtársam pedig látta, hogy több gépet a szükségesnél erősebb motor hajt. Sok áramot lehetne megtakarítani. Ma már nyitott szemmel járunk és sok mindenre kiterjed a figyelmünk, amire azelőtt nem is gondoltunk. Baron Irén A FŐVÁROS ÉLETÉBŐL Előkészületek a magyar—szovjet barátság hónapjára Érdekesnél érdekesebb ismeretterjesztő előadásokkal, kiállításokkal, műsoros esteikkel készülnek a budapesti dolgozók a magyar—szovjet barátság hónapjára. A III. kerületben március 3-án délután fél 5 órakor az Óbudai Hajógyárban Küllő Miklós, a Szabad Nép munkatársa tart beszámolót, 4-én délután 6 órakor az MSZT Lajos utcai székházában a magyar—szovjet barátságról tart előadást Faragó Ferenc üzemi dolgozó, Csillaghegyen pedig Mátyás király út 15. sz. alatt 7 órakor szintén a magyar-szovjet barátságról beszél Szabó József üzemi dolgozó. Mindketten állandó előadói az MSZT-nek. A párt, a Hazafias Népfront és a kerületi tanács rendezésében március 6-án délután 6 órakor a Goldberger Textilművek kultúrotthonban tartják a magyar— szovjet barátság hónapjának kerületi ünnepélyes megnyitóját, beszédet mond Tóbiás Mihályné, a kerületi tanács VB-elnöke. * A XIII. kerületben csak néhány mozi volt a múltban. Bemutató filmszínház nem volt Angyalföldön. Ma a kerületben nyolc mozi van, közte négy bemutató, elsőhetes filmszínház, a „Kossuth“, a „Dózsa", a „Duna“ és a Rákosi Mátyás Kultúrház mozija. A barátsági hónapra a mozik előcsarnokaiban a XIII. kerület fejlődését bemutató fényképeket, táblákat, festményeket állítanak ki. A szovjet film ünnepének kerületi megnyitója március 10-én lesz a Dózsa-moziban, ahol „A bátorság iskolája“ című szovjet filmet vetítik és a kerület üzemeinek legjobb művészeti csoportjai mutatják be tudásukat. ■k A XIV. kerületben a párt, a Hazafias Népfront, a kerületi tanács és az MNDSZ rendezésében március 8-án délután fél 6-kor a Thököly út 80. számú házban lévő Szabó Ervin könyvtárfiókban nyitják meg a szovjet könyvhetet. Bevezető beszédet Tamás Aladár író, a népművelési állandó bizottság elnöke mond. (MTI) Hasarmányok a Váci út környékén A váratlanul hidegre fordult időben újabb északi madarak jelentek meg hazánk területén. Legutóbb a Váci út környékén hósármányokat láttak. Ez a pacsirta nagyságú, barnás-fehér énekesmadár kemény teleken az Alföldön elég gyakori, de a főváros közelében ritka jelenség. A hósármányok valószínűleg a Szovjetunió tundrás vidékeiről, Finnországból vagy Svédországból érkeztek. A csonttollú madarak is szokatlanul nagy számban tűnnek fel ezen a télen. Legutóbb az úttörővasút végállomásánál 500— 600 madárból álló csoportot figyeltek meg. (MTI) Negyven éves a budapesti autóbusz 1915 március 1-én, vasárnap reggel 7 órakor indult meg Budapesten az első autóbuszjárat a Városliget és a Vilmos császár út (mai Bajcsy-Zsilinszky út) között. A forgalmat hét autóbusz bonyolította le. Az autóbuszok nyitott tetejű, emeletes kocsik voltak. Két év múlva benzin- és gumihiány miatt megszűnt az autóbuszközlekedés és csak 1921 szeptember havában indultak meg újra az autóbuszok. A budapesti autóbusz-üzem nagyobb arányú fejlesztésére 1929-ben került sor, amikor az emeletes kocsik helyett a MÁVAG által készített kocsikat állították forgalomba. Abban az évben már 160 autóbusz közlekedett 23 viszonylatban, 84 kilométer vonalhoszszon. Az autóbuszforgalom a második világháborúig fokozatosan fejlődött és 1941-ben érte el a háború előtti legnagyobb forgalmat: az autóbuszok abban az évben 55,5 millió utast szállítottak. A második világháború végén a fővárosi autóbuszpark legnagyobb részét nyugatra vitték. A felszabadulás után néhány megrongált kocsin kívül nem volt autóbusz a fővárosban. , 1945 július 21-én indult meg ismét az autóbuszforgalom a fővárosban. 1954-ben már 200 millión felül volt az évi utasforgalom és a hálózathossz amely 1915-ben 2 kilométer volt, 1954 végére 402 kilométer fölé emelkedett. Az évforduló alkalmából az Országos Műszaki Könyvtár két utcai tárlójában emlékezik meg ez évfordulóról és mutatja be képekben és grafikonban a fővárosi autóbuszforgalom növekedését. MARTA (Magyar Autógyár RT Arad) gyártmányú autóbusz 1915-ből Sok meglepetést készítenek elő a tanácsvállalatok a helyiipari vásárra A több mint száz budapesti tanácsvállalat szorgos munkával, sok új cikk előállításával készül a helyiipari vásárra. A gondos készülődésről két tröszt-igazgató nyilatkozott. Vermes Lajosné, a Textil-, Bores Szőrmeipari Tröszt igazgatója: — Pavilonunkban a többiközött ötezer pár férfiszandál várja majd a vevőket, míg a tavalyi vásárra ennek csupán tizedrészét vittük ki. A szandálok bőr- és gumitalppal készülnek, s jelentős mennyiséget kézműipari munkával állítunk elő. Női cipőből és szandálból több mint hatezer párat viszünk a vásárra. Az olcsó, 115—218 forintos borjúbox-szandálok közül, ezer párat gumitalppal készítünk, ötszázat pedig egész finom bőrből, kisipari kivitelben. Ezer női és férfi cipőre, valamint szandálra kinn a vásár területén veszünk méretet. A várható igénynél jóval több bőröndöt, női táskát és más díszműves munkát is viszünk a vásárra. Árusítunk bőrborítású bőröndöket is. Különös gondot fordítunk arra, hogy minél több gyermekholmiban válogathassanak a látogatók. Barabás József, a Vas- és Szerelőipari Tröszt igazgatója: — Mi is számos újdonsággal kedveskedünk a vásár látogatóinak. A kirándulások kedvelői bizonyára örömmel vásárolják majd összerakható alumínium turista-készletünket, amelyet főzővel együtt árusítunk. A háziasszonyoknak gyakran okoz bosszúságot a kifutó tej. Most egy olyan forralóedényt szerkesztettünk, amely végetvet ennek a bosszúságnak, mert a tej nem tud belőle kifutni. Lesz alpakkával kombinált likőröskészlet, alpakka cukorfogó, szelence, hamutál. Tavaszi újdonságunk az ízléses formájú, színes plexit púderdoboz. A gyermekeknek elektromos kisvasúttal és új típusú Technokid építőszekrénnyel kívánunk örömet szerezni. A vásár területén felállított „Saját hangja, vigye haza“ lemezstúdióban a helyszínen bárki készíttethet felvételt a maga, vagy családtagjai hangjáról. Bejegyzések a „főkönyv” két oldalán A/Ma reggel megkezdtük az első negyedév utolsó hó-L11 napját. S hogy milyen a lelkiismeretünk, ez attól függ, hogy mit mutat a tervteljesítés mérlege. Üssük fel az első két hónap „főkönyvét“, s vizsgáljuk meg alaposan, hogy mi áll a TARTOZIK és a KÖVETEL oldalon: mi az, aminek örülhetünk, s mi az, ami intő tanulságul szolgál. Az elmúlt két hónap eredménye, hogy termel a Soroksári Vasöntöde. A koreai nép a MÁVAG-tól 5 mozdonyt kapott. A Láng Gépgyárban Sztálinvárosnak határidő előtt elkészült a 21 megawattos turbina, s a 31 megawattos, amelyet a Borsodi Hőerőműnek most szerelnek, márciusban elkészül. Újdonság ebben a negyedévben a nylon fehérnemű és szövet, valamint a kárpitozott csőbútor, amelyet ezentúl darabonkint is árusítanak. Az élelmiszeripari üzemek a lakosság jobb ellátására gondoltak, amikor januári tervüket 108,1 százalékra teljesítették, s februárban is kitettek magukért. A többi között 646 mázsa fűszerpaprikát, 3200 mázsa gyümölcskonzervet, 1100 mázsa csokoládésárut, 1311 mázsa sajtot, 193 hektoliter tejfölt, 386 mázsa túrót, 162 mázsa vajat gyártottak terven felül. Se szeri, se száma azoknak az eredményeknek, amelyeket az év eleje óta kibontakozott felszabadulási munkaverseny teremtett a budapesti üzemekben. Százezrek tettek vállalást hazánk felszabadulásának tizedik évfordulójára. Megvalósításukkal az eddig is élenjáró vállalataink még előbbre jutottak, több dícsérnivaló akad portájukon, az elmaradók pedig egyre inkább felzárkóznak a versenyben élenjárók közé. A tét nagy: kié lesz a felszabadulási serleg? A Kohó- és Gépipari Minisztérium Gépipari Igazgatóságának, majdnem minden vállalata folyamatosan teljesíti tervét. A két legkiválóbb üzem az Április 4- és a Láng Gépgyár, melyeknek vezetői jól előkészítették ez évi tervüket s ennek eredményeként dekádról dekádra ütemel a termelés. Ez az alapja, hogy az iparág e két vállalata eddig a felszabadulási serleg esélyesei közt van. Mögéjük sorakozik az Üzemgépészeti Igazgatóság üzemei közül az Acélöntő és Csőgyár, az Erőgépjavító Vállalat, valamint a Tartály és Tárolóberendezések Gyára. A Préslégszerszámgyárat tavaly még az elmaradó vállalatok közt emlegették. S most — mint erről gyári levelezőnk beszámolt — januári tervét már 24-én befejezte, s februári első dekádtervét 145 százalékra teljesítette a vállalat. Most nézzük tovább a „főkönyvet“, vajon mi áll a KÖVETEL oldalon? Mire figyelmeztetnek az itt bejegyzett sorok? Arra, hogy sok vállalat adósa maradt a népgazdaságnak, rosszul gazdálkodott a gondjaira bízott berendezéssel, béralappal, anyaggal s nem utolsó sorban: az ilyen üzemekben a vezetők nem teremtették meg a dolgozók jó munkafeltételeit. Sok helyen a minőségre sem fordítottak gondot. A Precíziós Kéziszerszámgyárban hónap elején a dolgozók aligha tudják, hogy mivel töltsék el a munkaidő nyolc óráját, a hónap végén pedig alig győzik pótolni az elmaradást. Erre mutat a februári terv alakulása is. A hónap harmadik dekádjában például az előirányzat 57 százalékát kellett volna teljesíteniük. S mivel február utolsó harmada csak nyolc napos, a több mint fél hónapot igénylő munkát képtelenek voltak elvégezni. A Háztartási Eszköz és Bádogárugyár a háztartási kisgépek gyártásával késlekedett, s most is késlekedik, az elmaradás következménye nemcsak a kevesebb áru, gép és berendezés, hanem az is, hogy a termelés megdrágul. Az elmaradást pótolni kell, hiszen a terv törvény. Nem lehet közömbös, hogy a tervet gazdaságosan vagy pedig a KÖVETEL oldal megterhelésével valósítják meg egyes üzemek. A rohammunka növeli a selejtet s a gyártási költségeket. Az életszínvonal emelése pedig megköveteli az olcsóbb termelést, a tervek hiánytalan teljesítését. Hogy erre minden lehetőség megvan, bizonyítja az Április 4. Gépgyár, a Kőbányai Szerszámgépgyár és a többi üzem eredménye is, ahol a műszakiak nem sajnálták a fáradságot a munka előkészítésére, és az ütemes termelés feltételeinek megteremtésére. Csak ez lehet a biztosíték arra, hogy a negyedévből hátralévő hónapban mindenütt teljesítsék az április 4-re tett vállalásokat, hogy adósság nélkül kezdhesse minden vállalat második negyedéves tervének teljesítését. Mert márciusban zárjuk az első negyedévet, s a „főkönyvbe“ most írjuk majd az új tételeket. Négy hét választ el április 4-től, amikor majd a budapesti dolgozók számot adnak az első negyedév munkájáról. Egy hónap nem hosszú idő, de sokat lehet tenni az elmaradás pótlásáért, s új sikerek kivívásáért. Tekintse tehát legfőbb feladatának minden egyes vezető és dolgozó a nagy ünnepre való készülődésben a tervnek minden részletében való teljesítését. Tíz éve még kislány voltam, de azt jól megtanultam, hogy mi a háború, a német megszállás. Gyömrő községben laktunk szüleimmel és kisöcsémmel. Minden percben vártuk kistestvérünk születését. Emlékszem, hogy egy szeles napon alkonyattájt egy német katona lépett a szobánkba. Vállán puskát, kezében egy bögrét tartott. Felém nyújtotta a bögrét és rámkiáltott: hozzak neki bort. Mentem volna, de apám betegágyáról odaszólt: „Ne menj kislányom sehová!“ Megtorpantam. A német ismét rámordított, s apám betegágya elé lépve, rátartotta fegyverét, öcsém rémületében apámhoz szaladt sírva. Anyám nagyon félt. „Gazember“ — kiáltotta, s átölelve tartotta lázas apámat, másik karjával öcsémet védte. Úgy néztek farkasszemet a fegyveres német katonával. Én az ajtóban álltam, s nagyon féltem ... Amikor láttam, hogy a német katona közelebb lép a betegágyhoz, az asztalra borulva zokogtam. A német katona hirtelen megragadott és az utcára vonszolt. Ellökött magától és belémrúgott, hogy elestem. Otthagyott. Anyám szaladt utánunk. Könnyezve simogatta vérző lábamat. Egyik nap szokatlanul kihalt volt a környék. Szüleim hamarosan rájöttek a nagy csend okára: eltakarodtak a németek. Édesanyám tejért küldött rokonainkhoz. Vidáman csúszkáltam az országúton. Az út kanyarulatánál tömött sorokban katonák közeledtek. Nem, nem németek ... másszínű ruhát, más sapkát hordtak. Féltem... Jól látszott még lábamon a német csizma nyoma. Gondoltam, átszaladok az úton, szemben ismerősök laknak, hozzájuk megyek. Már csak néhány lépésnyire voltak tőlem a katonák, s már egészen közelről hallottam az idegen szót, amikor átfutottam. A jeges úton azonban megcsúsztam, s máris az út közepén feküdtem. Kancsóm messze repült, darabokra tört. Mozdulni sem tudtam, csak feküdtem a jeges földön és sírtam, mert nagyon fájt a lábam. Valaki felemelt, nagyon magasra — és rám nevetett. Egy idegen katona volt... S a karjában tartva, megindult velem a sor mellett. Az iskolához értünk. Ott letett. Akkor vette észre, hogy vérzik a lábam. Zsebéből egy tiszta zsebkendőt vett elő. Bekötötte a lábamat. Úgy vettem ki katonatársai szavaiból, hogy Grisának hívják. Talpra állított. Kicsit sántítottam, de mentem Grisa mellett. Egy alacsonytermetű, pirosarcú katona utánunk futott, s nagy darab krumplicukrot nyomott a kezembe. Otthon nagy volt a meglepetés, öcsém az idegen katona láttára ijedtében az asztal alá bújt. Anyám is tágra nyílt szemmel nézett ránk. Apám mondott valamit Grisának, aki átvitt minket a szomszédba ... Csak késő este jöttünk haza. Szorongva néztük újszülött sistestvérünket, akit Grisa dédelgetett. Kedvesen gügyögött: „Málinki klapci, Hitler szóidat nyet, hurrá!“ Aztán egyik harcostársa kiragadta karjai közül kistestvérünket. Azt nem értettük, mit beszélt hozzá, de nevetnünk kellett, ahogy a hatalmas katona a csöpp gyereket tartotta. Amikor eltávoztak, apám megszólalt, egyenesen hozzám intézve szavait: „Te még keveset tudsz, kislányom ... de azt már megtanultad, mi a különbség a német katona és a szovjet katona között. Az egyik beléd rúgott — a másik bekötözte sebeidet és cukrot adott.“ S most, felszabadulásunk tizedik évfordulójának ünnepén együtt megyek tízéves kisöcsémmel a szovjet hősök emlékművéhez ... Mesélek neki az én életem első tíz esztendejéről: „Te még keveset tudsz... De tanuld meg, mi a különbség a fasiszta katona és a szovjet katona között: az egyik belém rúgott, a másik bekötözte sebeimet és cukrot adott... Az egyik rabbá tett bennünket — a másik szabadságot hozott mindnyájunknak.“ Ocsvai Júlia, Bpest, XIV. Kalocsai u. 28/b. (Felszabadulási pályázat) Gyermekkori emlék ★