Esti Budapest, 1955. március (4. évfolyam, 50-76. szám)

1955-03-01 / 50. szám

Márciusban ezerötszáz rózsalövet ültetnek a Margitszigeten A Fővárosi Parkfenntartó Vállalat, amely csaknem 500 parkot gondoz, már a tavaszra készül. Amint melegebbre for­dul az idő, felszórják az uta­kat kaviccsal és kiültetik a vi­rágágyásokba az árvácskákat, nefelejcseket, a százszorszépe­ket. Ebben a hónapban csak­nem 1500 rózsatövet ültetnek a Margitszigeten. A vállalat tavasszal 1375 utcai sorfát és díszfát, 1832 cserjét, 500 fenyőt ültet el a különböző patkókban, sétányo­kon. Áprilistól 2000 köbméter sárga és piros bányakaviccsal szórják fel a sétányokat. A ho­mokozókba is friss homok ke­rül. PARTÉLET Olyan dolgokról beszélnek, amelyek közel állnak életükhöz Az Aluminiumárugyár propagandistája és konferenciahallgatója beszámol tapasztalatairól Az Aluminiumárugyár párt­végrehajtó bizottsága ülésén örömmel állapították meg az elvtársak, hogy jobbak lettek a konferenciák, a propagan­disták gondosabban tanulnak, üzemi példákkal érdekessé te­szik a vitát. Adjuk át a szót a propagandistának, beszéljen módszereiről Gyimesi Ede: — A párttörténet II. évfo­lyamán tanítom pártunk III. kongresszusának anyagát. Legtöbb gondot az okozza, hogy a hallgatókkal megértes­sem, hogyan függ össze a tan­anyag mindennapi munkájuk­kal. A propagandista konferen­ciákon sok segítséget kapok ehhez. A legutóbb Röcs Károly elvtárs, a konferenciavezető, a párt végrehajtó bizottságának titkára „Az államigazgatás és a tanácsok feladatai“ című anyagról tartott előadást. Be­szélt a XIV. kerületi Tanács 1955. évi fejlesztési tervéről. Majd ha a konferencián elmon­dom a hallgatóknak, hogy út­törőpark létesül, házakat tata­roznak, vásárcsarnok épül , nagyobb érdeklődéssel vitat­koznak a tanácsok munkájáról. A megelőző konferenciákon, amikor termelékenységről, a takarékosságról, az önköltség csökkentéséről volt szó, az ü­zem életéből kerestem példá­kat. Igyekeztem olyan dolgok­ról beszélgetni, amelyekről tud­tam, érdekli hallgatóimat, s vi­tatkoznak majd. Nálunk is ma­gas az önköltség, ha alacso­nyabb lenne, népgazdasági mé­­­retekben mi is hozzájárulhat­nánk sok közszükségleti cikk olcsóbbodásához. Mit lehetne tenni? — kérdeztem. Schné­­zinger Nándor elvtárs, a szer­számosztály főművezetője, aki eddig hallgatott, szenvedélyes hangon sorolta el tapasztala­tait. — Sokszor nem a megfelelő vastagságú anyagot használjuk fel a lábosokhoz, így sok anyag elforgácsolódik. S alig fejezte be, máris többen jelentkeztek szólásra, vitatkozni akartak. Sikerült az érdeklődést felkel­teni, s láttam, hogy a példák­ból többen megértették mit te­hetnek a munkáskezek az ön­költség csökkentéséért. S mit mond a hallgató Kökény Pál: Miért járunk szívesen a kon­ferenciákra? Olyan dolgokról hallunk, amelyek közel állnak mindennapi életünkhöz, min­dennapi munkánkhoz. Egy-egy nézeten sokat vitatkozunk, el­mondjuk véleményünket. Bí­ráljuk egymás állításait. Szívesen tanulunk azért is, mert egy-egy konferencia után szinte másképpen látjuk az üzem életét. Ki gondolt arra, hogy mi, villanyszerelők is nö­velhetjük a termelékenységet? Én nem gyártom a lábosokat, azt gondoltam, nem tehetek semmit, hogy többet és olcsób­ban gyártsunk. De a vita után gondolkodni kezdtem, hogyan segíthetném én is termelékeny­ség növelését? Csakhamar rá­jöttem egy-két dologra. Ha gyorsabban javítjuk a motoro­kat, gyorsabban indulnak el a gépek, s több edény készül. Solti András villanyszerelőtár­sam pedig látta, hogy több gé­pet a szükségesnél erősebb mo­tor hajt. Sok áramot lehetne megtakarítani. Ma már nyitott szemmel járunk és sok min­denre kiterjed a figyelmünk, amire azelőtt nem is gondol­tunk. Baron Irén A FŐVÁROS ÉLETÉBŐL Előkészületek a magyar—szovjet barátság hónapjára Érdekesnél érdekesebb ismeretterjesztő előadásokkal, kiállításokkal, műsoros esteikkel készülnek a budapesti dolgozók a magyar—szovjet barátság hónapjára. A III. kerületben március 3-án délután fél 5 órakor az Óbudai Hajógyárban Küllő Miklós, a Szabad Nép munka­társa tart beszámolót, 4-én délután 6 órakor az MSZT Lajos utcai székházában a magyar—szovjet barátságról tart előadást Faragó Ferenc üzemi dolgozó, Csillaghegyen pedig Mátyás király út 15. sz. alatt 7 órakor szintén a ma­gyar-szovjet barátságról be­szél Szabó József üzemi dol­gozó. Mindketten állandó elő­adói az MSZT-nek. A párt, a Hazafias Nép­front és a kerületi tanács rendezésében március 6-án délután 6 órakor a Goldber­ger Textilművek kultúrott­­honban tartják a magyar— szovjet barátság hónapjának kerületi ünnepélyes megnyi­tóját, beszédet mond Tóbiás Mihályné, a kerületi tanács VB-elnöke. * A XIII. kerületben csak né­hány mozi volt a múltban. Bemutató filmszínház nem volt Angyalföldön. Ma a ke­rületben nyolc mozi van, köz­te négy bemutató, elsőhetes filmszínház, a „Kossuth“, a „Dózsa", a „Duna“ és a Rákosi Mátyás Kultúrház mo­zija. A barátsági hónapra a mozik előcsarnokaiban a XIII. kerület fejlődését bemutató fényképeket, táblákat, festmé­nyeket állítanak ki. A szovjet film ünnepének kerületi meg­nyitója március 10-én lesz a Dózsa-moziban, ahol „A bátor­ság iskolája“ című szovjet fil­met vetítik és a kerület üze­meinek legjobb művészeti cso­portjai mutatják be tudásu­kat. ■k A XIV. kerületben a párt, a Hazafias Népfront, a kerületi tanács és az MNDSZ rendezé­sében március 8-án délután fél 6-kor a Thököly út 80. szá­mú házban lévő Szabó Ervin könyvtárfiókban nyitják meg a szovjet könyvhetet. Beve­zető beszédet Tamás Aladár író, a népművelési állandó bi­zottság elnöke mond. (MTI) Hasarmányok a Váci út környékén A váratlanul hi­degre fordult idő­ben újabb északi madarak jelentek meg hazánk terü­letén. Legutóbb a Váci út környé­kén hósármányo­kat láttak. Ez a pacsirta nagysá­gú, barnás-fehér énekesmadár ke­mény teleken az Alföldön elég gya­kori, de a fővá­ros közelében rit­ka jelenség. A hó­­sármányok való­színűleg a Szovjet­unió tundrás vidé­keiről, Finnor­szágból vagy Svéd­országból érkeztek. A csonttollú ma­darak is szokatla­nul nagy számban tűnnek fel ezen a télen. Legutóbb az úttörővasút vég­állomásánál 500— 600 madárból álló csoportot figyeltek meg. (MTI) Negyven éves a budapesti autóbusz 1915 március 1-én, vasárnap reggel 7 órakor indult meg Budapesten az első autóbusz­­járat a Városliget és a Vilmos császár út (mai Bajcsy-Zsi­­linszky út) között. A forgalmat hét autóbusz bonyolította le. Az autóbuszok nyitott tetejű, emeletes kocsik voltak. Két év múlva benzin- és gumihiány miatt megszűnt az autóbusz­közlekedés és csak 1921 szep­tember havában indultak meg újra az autóbuszok. A budapesti autóbusz-üzem nagyobb arányú fejlesztésére 1929-ben került sor, amikor az emeletes kocsik helyett a MÁVAG által készített kocsi­kat állították forgalomba. Ab­ban az évben már 160 autó­busz közlekedett 23 viszonylat­ban, 84 kilométer vonalhosz­­szon. Az autóbuszforgalom a má­sodik világháborúig fokozato­san fejlődött és 1941-ben érte el a háború előtti legnagyobb forgalmat: az autóbuszok ab­ban az évben 55,5 millió utast szállítottak. A második világháború vé­gén a fővárosi autóbuszpark legnagyobb részét nyugatra vitték. A felszabadulás után néhány megrongált kocsin kí­vül nem volt autóbusz a fővá­rosban. , 1945 július 21-én indult meg ismét az autóbuszforgalom a fővárosban. 1954-ben már 200 millión felül volt az évi utas­­forgalom és a hálózathossz amely 1915-ben 2 kilométer volt, 1954 végére 402 kilométer fölé emelkedett. Az évforduló alkalmából az Országos Műszaki Könyvtár két utcai tárlójában emlékezik meg ez évfordulóról és mutat­ja be képekben és grafikonban a fővárosi autóbuszforgalom növekedését. MARTA (Magyar Autógyár RT Arad) gyártmányú autóbusz 1915-ből Sok meglepetést készítenek elő a tanácsvállalatok a helyiipari vásárra A több mint száz budapesti tanácsvállalat szorgos munká­val, sok új cikk előállításával készül a helyiipari vásárra. A gondos készülődésről két tröszt-igazgató nyilatkozott. Vermes Lajosné, a Textil-, Bor­es Szőrmeipari Tröszt igazgatója: — Pavilonunkban a többi­­között ötezer pár férfiszandál várja majd a vevőket, míg a tavalyi vásárra ennek csupán tizedrészét vittük ki. A szan­dálok bőr- és gumitalppal ké­szülnek, s jelentős mennyisé­get kézműipari munkával állí­tunk elő. Női cipőből és szan­dálból több mint hatezer pá­rat viszünk a vásárra. Az ol­csó, 115—218 forintos borjú­box-szandálok közül, ezer pá­rat gumitalppal készítünk, öt­százat pedig egész finom bőr­ből, kisipari kivitelben. Ezer női és férfi­ cipőre, valamint szandálra kinn a vásár terüle­tén veszünk méretet. A várha­tó igénynél jóval több bőrön­döt, női táskát és más díszmű­­ves munkát is viszünk a vá­sárra. Árusítunk bőrborítású bőröndöket is. Különös gondot fordítunk arra, hogy minél több gyermekholmiban válo­­gathassana­k a látogatók. Barabás József, a Vas- és Szerelő­ipari Tröszt igazgatója: — Mi is számos újdonsággal kedveskedünk a vásár látoga­tóinak. A kirándulások kedve­lői bizonyára örömmel vásárol­ják majd összerakható alumí­nium turista-készletünket, ame­lyet főzővel együtt árusítunk. A háziasszonyoknak gyakran okoz bosszúságot a kifutó tej. Most egy olyan forralóedényt szerkesztettünk, amely véget­­vet ennek a bosszúságnak, mert a tej nem tud belőle ki­futni. Lesz alpakkával kombi­nált likőröskészlet, alpakka cu­korfogó, szelence, hamutál. Ta­vaszi újdonságunk az ízléses formájú, színes plexit púder­­doboz. A gyermekeknek elekt­romos kisvasúttal és új típusú Technokid építőszekrénnyel kívánunk örömet szerezni. A vásár területén felállított „Sa­ját hangja, vigye haza“ lemez­stúdióban a helyszínen bárki készíttethet felvételt a maga, vagy családtagjai hangjáról. Bejegyzések a „főkönyv” két oldalán A/Ma reggel megkezdtük az első negyedév utolsó hó-L11 napját. S hogy milyen a lelkiismeretünk, ez attól függ, hogy mit mutat a tervteljesítés mérlege. Üssük fel az első két hónap „főkönyvét“, s vizsgáljuk meg alaposan, hogy mi áll a TARTOZIK és a KÖVETEL oldalon: mi az, aminek örülhetünk, s mi az, ami intő tanulságul szolgál. Az elmúlt két hónap eredménye, hogy termel a Sorok­sári Vasöntöde. A koreai nép a MÁVAG-tól 5 mozdonyt kapott. A Láng Gépgyárban Sztálinvárosnak határidő előtt elkészült a 21 megawattos turbina, s a 31 megawattos, ame­lyet a Borsodi Hőerőműnek most szerelnek, márciusban el­készül. Újdonság ebben a negyedévben a nylon fehérnemű és szövet, valamint a kárpitozott csőbútor, amelyet ezentúl darabonkint is árusítanak. Az élelmiszeripari üzemek a la­kosság jobb ellátására gondoltak, amikor januári tervüket 108,1 százalékra teljesítették, s februárban is kitettek ma­gukért. A többi között 646 mázsa fűszerpaprikát, 3200 má­zsa gyümölcskonzervet, 1100 mázsa csokoládésárut, 1311 mázsa sajtot, 193 hektoliter tejfölt, 386 mázsa túrót, 162 mázsa vajat gyártottak terven felül. Se szeri, se száma azoknak az eredményeknek, ame­lyeket az év eleje óta kibontakozott felszabadulási munkaverseny teremtett a budapesti üzemekben. Százezrek tettek válla­lást hazánk felszabadulásának tizedik évfordulójára. Meg­valósításukkal az eddig is élenjáró vállalataink még előbbre jutottak, több dícsérnivaló akad portájukon, az elmaradók pedig egyre inkább felzárkóznak a versenyben élenjárók közé. A tét nagy: kié lesz a felszabadulási serleg? A Kohó- és Gépipari Minisztérium Gépipari Igazgató­ságának, majdnem minden vállalata folyamatosan teljesíti tervét. A két legkiválóbb üzem az Április 4- és a Láng Gépgyár, melyeknek vezetői jól előkészítették ez évi ter­vüket s ennek eredményeként dekádról dekádra ütemel a termelés. Ez az alapja, hogy az iparág e két vállalata ed­dig a felszabadulási serleg esélyesei közt van. Mögéjük so­rakozik az Üzemgépészeti Igazgatóság üzemei közül az Acélöntő és Csőgyár, az Erőgépjavító Vállalat, valamint a Tartály és Tárolóberendezések Gyára. A Préslégszerszámgyárat tavaly még az elmaradó vállalatok közt emlegették. S most — mint erről gyári levelezőnk beszámolt — januári tervét már 24-én be­fejezte, s februári első dekádtervét 145 százalékra teljesí­tette a vállalat. Most nézzük tovább a „főkönyvet“, vajon mi áll a KÖVETEL oldalon? Mire figyelmeztetnek az itt bejegyzett sorok? Arra, hogy sok vállalat adósa maradt a népgazdaságnak, rosszul gazdálkodott a gond­jaira bízott berendezéssel, béralappal, anyaggal s nem utolsó sorban: az ilyen üzemekben a vezetők nem terem­tették meg a dolgozók jó munkafeltételeit. Sok helyen a minőségre sem fordítottak gondot. A Precíziós Kéziszer­számgyárban hónap elején a dolgozók aligha tudják, hogy mivel töltsék el a munkaidő nyolc óráját, a hónap végén pedig alig győzik pótolni az elmaradást. Erre mutat a feb­ruári terv alakulása is. A hónap harmadik dekádjában pél­dául az előirányzat 57 százalékát kellett volna teljesíte­niük. S mivel február utolsó harmada csak nyolc napos, a több mint fél hónapot igénylő munkát képtelenek volta­k elvégezni. A Háztartási Eszköz és Bádogárugyár a ház­tartási kisgépek gyártásával késlekedett, s most is késle­kedik, az elmaradás következménye nemcsak a keve­­sebb áru, gép és berendezés, hanem az is, hogy a termelés megdrágul. Az elmaradást pótolni kell, hiszen a terv törvény. Nem lehet közömbös, hogy a tervet gazdaságo­san vagy pedig a KÖVETEL oldal megterhelésével való­sítják meg egyes üzemek. A rohammunka növeli a selej­­tet s a gyártási költségeket. Az életszínvonal emelése pe­dig megköveteli az olcsóbb termelést, a tervek hiánytalan teljesítését. Hogy erre minden lehetőség megvan, bizo­nyítja az Április 4. Gépgyár, a Kőbányai Szerszámgépgyár és a többi üzem eredménye is, ahol a műszakiak nem saj­nálták a fáradságot a mun­ka előkészítésére, és az üte­mes termelés feltételeinek megteremtésére. Csak ez lehet a biztosíték arra, hogy a negyedévből hátralévő hónapban mindenütt teljesítsék az április 4-re tett vállalásokat, hogy adósság nélkül kezdhesse minden vállalat második ne­gyedéves tervének teljesítését. Mert márciusban zárjuk az első negyedévet, s a „főkönyvbe“ most írjuk majd az új tételeket. Négy hét választ el április 4-től, amikor majd a buda­pesti dolgozók számot adnak az első negyedév munkájáról. Egy hónap nem hosszú idő, de sokat lehet tenni az elmara­dás pótlásáért, s új sikerek kivívásáért. Tekintse tehát leg­főbb feladatának minden egyes vezető és dolgozó a nagy ünnepre való készülődésben a tervnek minden részletében való teljesítését. ­ Tíz éve még kislány voltam, de azt jól megtanultam, hogy mi a háború, a német megszál­lás. Gyömrő községben lak­tunk szüleimmel és kisöcsém­­mel. Minden percben vártuk kistestvérünk születését. Em­lékszem, hogy egy szeles napon alkonyattájt egy német katona lépett a szobánkba. Vállán puskát, kezében egy bögrét tar­tott. Felém nyújtotta a bögrét és rámkiáltott: hozzak neki bort. Mentem volna, de apám betegágyáról odaszólt: „Ne menj kislányom sehová!“ Meg­torpantam. A német ismét rám­ordított, s apám betegágya elé lépve, rátartotta fegyverét, öcsém rémületében apámhoz szaladt sírva. Anyám nagyon félt. „Gazember“ — kiáltotta, s átölelve tartotta lázas apámat, másik karjával öcsémet védte. Úgy néztek farkasszemet a fegyveres német katonával. Én az ajtóban álltam, s nagyon féltem ... Amikor láttam, hogy a német katona közelebb lép a betegágyhoz, az asztalra bo­rulva zokogtam. A német kato­na hirtelen megragadott és az utcára vonszolt. Ellökött magától és belémrúgott, hogy elestem. Otthagyott. Anyám szaladt utánunk. Könnyezve si­mogatta vérző lábamat. Egyik nap szokatlanul kihalt volt a környék. Szüleim hamarosan rájöttek a nagy csend okára: eltakarodtak a németek. Édes­anyám tejért küldött roko­nainkhoz. Vidáman csúszkál­tam az országúton. Az út ka­nyarulatánál tömött sorokban katonák közeledtek. Nem, nem németek ... másszínű ruhát, más sapkát hordtak. Féltem... Jól látszott még lábamon a német csizma nyoma. Gon­doltam, átszaladok az úton, szemben ismerősök laknak, hozzájuk megyek. Már csak néhány lépésnyire voltak tő­lem a katonák, s már egészen közelről hallottam az idegen szót, amikor átfutottam. A je­ges úton azonban megcsúsz­tam, s máris az út közepén feküdtem. Kancsóm messze repült, darabokra tört. Moz­dul­ni sem tudtam, csak fe­küdtem a jeges földön és sírtam, mert nagyon fájt a lábam. Valaki felemelt, na­gyon magasra — és rám ne­vetett. Egy idegen katona volt... S a karjában tartva, megindult velem a sor mel­lett. Az iskolához értünk. Ott letett. Akkor vette észre, hogy vérzik a lábam. Zsebéből egy tiszta zsebkendőt vett elő. Be­kötötte a lábamat. Úgy vet­tem ki katonatársai szavaiból, hogy Grisána­k hívják. Talp­ra állított. Kicsit sántítot­tam, de mentem Grisa mel­lett. Egy alacsonytermetű, pirosarcú katona utánunk fu­tott, s nagy darab krumpli­cukrot nyomott a kezembe. Otthon nagy volt a meg­lepetés, öcsém az idegen ka­tona láttára ijedtében az asztal alá bújt. Anyám­ is tág­­ra nyílt szemmel nézett ránk. Apám mondott valamit Grisá­­nak, aki átvitt minket a szom­szédba ... Csak késő este jöttünk haza. Szorongva néztük új­szülött sistestvérünket, akit Grisa dédelgetett. Kedvesen gügyögött: „Málinki klapci, Hitler szóidat nyet, hurrá!“ Aztán egyik harcostársa ki­ragadta karjai közül kistest­vérünket. Azt nem értettük, mit beszélt hozzá, de ne­vetnünk kellett, ahogy a ha­talmas katona a csöpp gye­reket tartotta. Amikor eltá­voztak, apám megszólalt, egye­nesen hozzám intézve szavait: „Te még keveset tudsz, kislá­nyom ... de azt már megtanul­tad, mi a különbség a német katona és a szovjet katona kö­zött. Az egyik beléd rúgott — a másik bekötözte sebeidet és cukrot adott.“ S most, felszabadulásunk tizedik évfordulójának ünnepén együtt megyek tízéves kisöcsémmel a szovjet hősök emlékmű­véhez ... Mesélek neki az én életem első tíz esztendejé­ről: „Te még keveset tudsz... De tanuld meg, mi a különbség a fasiszta katona és a szovjet katona között: az egyik belém rúgott, a másik bekötözte se­beimet és cukrot adott... Az egyik rabbá tett bennünket — a másik szabadságot hozott mindnyájunknak.“ Ocsvai Júlia, Bpest, XIV. Kalocsai u. 28/b. (Felszabadulási pályázat) Gyermekkori emlék ★

Next