Esti Budapest, 1955. április (4. évfolyam, 77-101. szám)

1955-04-01 / 77. szám

Ünnepi hangulatban, lelkesedéssel készül Budapest dolgozó népe április 4 ünnepére, a felvonulásra Bizonyítjuk április 4-én pártunk egységét Kovács János elvtárs, a Rá­­kospalotai Növényolajipari Vállalat extrakció üzemének vezetője nem mulaszt el egyet­len alkalmat sem, amikor munkatársaival beszélget, hogy ne figyelmeztetné őket: jöjje­nek velük április 4-én. Hol a harmadik, hol a hetedik eme­leten tűnik fel, körülveszik őt, s hallgatják szavait. — Mi a felszabadulási mű­szakban bebizonyítottuk, hogy egyetértünk a Központi Veze­tőség március 4-i határozatá­val. Vállaltuk, hogy többet, jobbat és olcsóbban termelünk é­s helyt is álltunk. A kom­munisták példamutató munká­ja s felvilágosító szava is elő­segítette, hogy üzemünk ne­gyedévi tervét már teljesítette. Az április 4-i nagy felvonulás újabb tüntetés lesz a Központi Vezetőség határozata mellett. A hatalmas Sztálin tér tanúja lesz a dolgozók harcos sereg­szemléjének, nagy találkozójá­nak. Bizonyítjuk pártunk egy­ségét, s erőt merítünk a továb­bi küzdelmekhez. S akik hallják Kovács elv­társ szavait, nem állhatják meg, hogy meg ne fogadják: „Ott leszünk április 4-én .. Felszabadult életünk erejét, szépségét, s kulturáltságát jel­képezik majd az április 4-én felvonuló sportolók is. A Bp. Honvéd Sportegyesü­let keddi főpróbáján például 300 helyett 370 sportoló vett részt, s ami a legfontosabb, példásan fegyelmezettek vol­tak. — Az egyesületi bírálóbi­zottság alig alig tudta el­dönteni, hogy melyik szak­osztály versenyzői vonul­tak a legszebben, legrende­­zettebben — mondja Tiboldi Tibor, a bi­zottság egyik tagja. A vasasok is ugyancsak igyekeznek. Pállay Balázs, a Budapesti Választmány sport­oktatási felelőse elmondta: az egyes sportágakat a külön­böző sportkörök versenyzői képviselik. A Csepeli Vasas férfi és női sportolói az atlé­tikát és a tornát, gerellyel és buzogánnyal vonulnak. A buda­pestiek a sí-sportot, az Elektro­mos Művek a vívást jelképezik majd. A versenyzők bordó és kék melegítőben vonulnak. A két szín 38 soron váltakozik A Kábel- és Sodronygyár szállítási osztályán, ha valaki felnyitja az iratszekrényt, meg­lepi a tavasz sokszínű­­tompá­ja. A nődolgozók munkaidő előtt és munkaidő után színes papírokat vágnak, ragasztanak, sodornak — készül az ünnepre a tarka virágcsokor. Kora reggel van, de a hang­szóró már friss, pattogó indu­lót sugároz. Pákozdi Jánosné munkásellátási megbízott asz­tala, s az asztal körül a padló arról árulkodik, hogy itt ma már dolgoztak színes papírok­kal. — Már 6 órakor benn vol­arrébb, még náluk is kisebb fiúcska hozzámérten hatalmas karddal menetel az út köze­pén. A folyamőrök szeretettel nézik a kis rajongókat. Nemsokára újra sorakoznak. Megkomolyodnak az arcok és most már mindannyiuk előtt egy cél van. — Jól felkészülni az április 4-i díszszemlére. Kifejezzük egyetértésünket a Központi Vezetőség határozatával . Már napok óta arról be­szélgetünk üzemrészünkben asszonyokkal, hogyan vonu­lunk majd el április 4-én a tri­bün előtt, hogyan adjuk tud­tára pártunk vezetőinek meleg szeretetünket és bizalmunkat. A Magyar Pamutipar dol­gozói vezetőink képeivel, virágcsokrokkal, selyem­zászlókkal, piros, fehér és kék zsebkendőkkel, színes léggömbökkel, eredmény­táblákkal vonulnak felszabadulásunk ünnepén. A De­ nemcsak ezzel bizonyít­juk a pamutipari dolgozók egységes akaratát, egyet­értését a Központi Vezető­ség határozatával, hanem munkánk eredményei­vel is. Azokon a táblákon, amelyeket az első sorokban viszünk, tudomására adjuk mindenkinek, hogy a fonó II. március 29-én befejezte ne­gyedéves tervét, s ha az utolsó nap nem hoz valami megle­petést, mi leszünk a győzte­sek a fonó II. szakmányai kö­zött folyó versenyben is. Szor­galmas, odaadó munkával váltjuk valóra pártunk politi­káját. Elmondta: Bányai Sándorné, a Magyar Pamutipar sztaha­novista fonónője. Jam — mondja Pákozdiné, — pedig csak 7 órakor kezdődik a hivatalos munkaidő. Igye­keznünk kell, hogy a 400 cso­kor virágot elkészítsük. Ezen kívül 150 színes lobogtató ken­dő, piros- és nemzetiszínű zászló, sok termelési ered­ményt jelző tábla teszi majd színesebbé a felvonulásunkat. — Mindnyájan készülünk április 4-re. Büszkén megyünk el majd pártunk és kormá­nyunk vezetői előtt. Van mivel büszkélkednünk: március 30-án reggel befejeztük negyedévi tervünket... Büszkén megyünk el majd pártunk és kormányunk vezetői előtt Gyakorolnak katonáink A flotta harcosai pihenőt tartanak. Már várták a pihe­nőt az utca legfiatalabbjai is, mert ilyenkor beszélgethetnek kedvenceikkel, a folyamőrök­kel. Az egyik csoportban éppen egy kisfiú és egy fehérmasnis úttörő lányka esküszik „Sanyi folyamőrnek“, hogy ők is ka­tonák lesznek és csakis folyam­őrök. A Vasas és a Honvéd sportolók (elvonulás) előkészületeiről Pista a k­arrkorsin, Ilonka a kerület legjobbjai között — Édesanyám, nagyon boldog va­gyok — ezzel nyi­tott be a Vörös Hadsereg útja 484. sz. ház kis egy­­szoba-konyhás la­kás ajtaján tegnap délután Kovács Ilonka. — Nem vall velem szé­gyent a Pista. Ö­n díszmenetben vonul a harckocsi­ján, én pedig a XVIII. kerület élén, a legjobb dolgozók között leszek. — Azzal átölelte édesany­ját, körülforogta vele a szobát. — Engedj el már, te kis szele­­burdi — bontako­zott ki nevetve a lánya karjaiból Kovács néni. Az­tán elérzékenyül­­ten csak annyit mondott: — A legszebb ruhádat készítem elő. S ha elmész a Sztálin-szobor előtt, öreg édes­anyád nevében is hajts fejet a szov­jet zászló előtt. Felvonulásunk béketüntetés lesz — Négy hete alakult a brigádunk. Nincs még ne­vünk. Nem kapunk addig nevet, míg meg nem érde­meljük. Afelől döntöttünk már hogy a felszabadulási műszak végeztével tartsa brigádunk a névadó ünnep­ségét. Az már bizonyos, hogy lesz nevünk — azt azonban még nem tudjuk, kihez hasonlíthatjuk ma­gunkat, kinek a nevéhez leszünk méltók. Talán Zaja — az lenne a legmegfele­lőbb, hisz a brigád vala­mennyi tagja fiatal és leány. Mindenképpen egy hős ___szovjet_fiatal-nevét-választ­juk majd. Azt ígértük, hogy a felszabadulási műszakban elérjük a 136 százalékot. Ma 167 százalékunk volt. Van nálunk egy sztahanovista brigád. Addig-addig merész­kedtünk, hogy velük is ösz­­szemértük erőnket. Harmadszor győztünk ma, de nem utoljára. Táblára ír­juk a felszabadulási ver­senyben elért átlagunkat, s elvisszük a felvonulásra. Valamennyien ott leszünk. Kaptunk már névreszóló meghívót is. Egyformán akarunk öltözködni, hadd váljék ki a tíztagú leán­ybri­­gád. Felvonulásunk béke­tüntetés lesz. Elmondta: Dsobronyi Klára, az Akkumulátor- és Száraz­elemgyár fiatal dolgozója. Én is ott leszek, kitüntetéssel a mellemen A Petőfi Sándor utcai Ruházati Bolt — de a környező bol­tok és a rokonszakma dolgozói is — köszöntik Szende Árpád üzletvezetőt. — Nagy kitüntetés ért — mondja Szende elvtárs. — Az országos belkereskedelmi tanácskozáson megkaptam a Munka Érdemérmet. Ez az én jutalmam április 4-re. — 32 éven át dolgoztam a­­kapitalista kereskedelemben. De ha úgy számolom, hogy annak idején reggeltől éjfélig dol­goztam, jóval több ez az idő. A Fenyves Áruház vezetői tud­ták, hogyan lehet a legtöbbet kisajtolni az emberből. — Most napról napra erősebben érzem, érdemes jól dol­gozni a mi szabad hazánkban. Hisz munkánk nyomán épül, szé­pül minden... — Az ünnep közeledtével egyre többen kérdezik: „Jössz a felvonulásra?“ Mi sem természetesebb, 1945 óta minden fel­vonuláson részt vettem. Van mit ünnepelnem: a legdrágábbat, az életemet köszönhetem a szovjet­­katonáiknak, hazánk felsza­badítóinak. — Én is ott leszek — kitüntetéssel a mellemen — azok kö­zött, akik felvonulásukkal is hitet tesznek a béke, s hazánk tíz szabad­ esztendeje mellett. Amikor a gyenge márciusi nap felkúszott pá­lyája legmagasabb pontjára, a Kispesti Tex­tilgyárban is megszólalt az ebédidőt jelző sziréna. A zúgó-zakatoló gépek lassan abba­hagyták a munka egyhangú zenéjét , kezelőik ebédelni készültek. A munkások csak a gépek körül kerestek valami ülőalkalmatosságot, mert az „üzemi ebédlő“ fogalom akkor még is­meretlen volt a gyárban. A szövőterem egyik zugában két férfi tele­pedett egy gép mellé. Az egyik — szőke fiatal­ember — bablevest szürcsölt. A másik — aki­nek bogárfekete haja tele volt textilbolyhok­­kal, s ez úgy hatott mintha megőszült volna — egy orsóra ült le, szintén ebédelt. Evés köz­ben beszélgettek. Ez a két jóbarát — mert azok voltak — mindig együtt ült le az üzem valamelyik sarkába ebédelni, s közben meg­­hányták-vetették hol azt, hogy miért nem győzött azon a héten a Kispest az Újpest el­len, hol meg a világ soráról tárgyalgattak. — Látod, pajtás — szólalt meg ezúttal hosz­­szú hallgatás után a feketehajú — még most is — három évvel a háború befejezése után — Ágoston úré a gyár, mint azelőtt volt. Van sok szép dolog, amit a demokrácia épített újjá, sokkal jobban élünk, sokfajta gondosko­dást érzünk, de hát mindez még kevés. „Tiéd az ország — magadnak építed“ — mondjátok ti, kommunisták. Ez szép jelszó, de nekem most is ugyanaz a háziuram, aki volt, s mind a negyven lakó most is neki fizeti a házbért. A gyár, amelyben dolgozunk — a Kistext, most is Ágoston Manó tulajdona, mint régen volt. Hát most mondd meg, enyém ez az ország? A választ néhány nappal később megadta a párt. 1948. március 25-én, csütörtökön délután a megszokottnál jóval több ember igyekezett a Vasas Székház felé: munkások, mérnökök. Mindegyikük meghívót szorongatott a zsebé­ben, gondolataik azonban ezer felé járhattak, mert senki nem tudta közülük, hogy miért hívták ide őket. Ez csak akkor derült ki, ami­kor elhangzottak a felmérhetetlen jelentőségű szavak: „A Magyar Köztársaság Miniszter­tanácsa 1948 március 25-én törvényjavaslat­­tervezetet fogadott el a száz munkáson felüli létszámú üzemek államosításáról...“ • Néhány másodperces néma csend fogadta a szavakat. Azután a meglepetésből felocsúdó emberek felugráltak helyükről, kalapjukat, ak­­tatáskájukat lengették, éltették a pártot, a kor­mányt. Azután ismét csend lett. A hátsó sor­ban valaki az Internacionálét kezdte énekelni. Csakhamar félezer torok zengte: „ ... a győ­zelem napjai jönnek...“ Amikor Gerő Ernő elvtárs bejelentette, hogy az itt megjelentek lesznek az államosított üzemek új vezetői, az ováció ismét magasra csapott és nem akart abbamaradni. Lalkner Kálmán vegyészmérnök — aki a Kispesti Textilgyárat képviselte a gyűlésen — a Vasas Székházból egyenesen a gyárba sietett. A kormány őt nevezte ki vállalatvezetővé. Vé­gigjárta a Kistext minden műhelyét, megnézte a raktárakat, a gazda szemével mért végig minden egyes gépet, berendezést, árut. Még ak­­kor este kezébe kerültek a kasszakulcsok is. Akik az éjjeli műszakban dolgoztak, már éjfél felé tudtak a dologról. Szájról szájra, egyik géptől a másikig járt a hír, államosítot­ták az üzemet. Valami zsibongó méhkashoz hasonlítottak a műhelyek, s olyasfajta érzés járta át az embereket, mint az újdonsült ház­­tulajdonost házvásárlás után: az öröm és az izgalom vegyes érzése, hogy vajon jó gazda leszek-e, tudom-e majd gyarapítani mindazt, ami eddig megvan. Alig várták, hogy megvirradjon, s kezükbe vegyék az első újságot. Reggel a rikkancsoknak nem kellett hangosan kiabálniok, s ajánlaniok lapjukat, mert enélkül is elfogyott minden példány az utolsó szálig. Az utca, a villamos, a járókelők — minden összeolvadt egy tarka újságerdővé. Mindenki azon módon, frissiben akarta olvasni, sőt nem is olvasni, de falni a sorokat, megtudni a részleteket, milyen üze­meket államosítanak, mikor lép ez életbe stb. A gyárkapunál mosolygóarcú emberek kérdez­­gették egymást: — Tudja már? A kérdezők nem kérdezték, hogy mit tud az illető, a megkérdezettek sem érdeklődtek ilyen dolgok felől, csak a világ legtermészetesebb hangján vágták rá a tőmondatos választ: — Tudom. Ez a rövid válasz pillanatnyilag elég volt a kérdezőnek is, a megkérdezetteknek is, mert hisz tud az ember hosszan beszélni, amikor valami nagy öröm éri? Mindenki tudott már mindent, de a kérdezősködések nem szűntek, mert oly­­jól esett beszélni erről a dologról, hallani a szavakat, a válaszokat, a rövidke „tudom“-okat. A gyárudvaron még a reggeli órákban hoz­záláttak az ünnepi emelvény építéséhez, ott a rakodó mellett. Serény kezek festették hihe­tetlen gyorsasággal a táblát: „Éljen az álla­mosított Kistext!“ Piros és nemzetiszínű zászló­kat fodrozott a szél szerte az üzemben, a mű­helyekben. Virágokkal és zöld gallyakkal borí­tották be a falakat meg az emelvényt, ahonnan majd hivatalosan is bejelentik az üzem álla­mosítását. A gyűlést két órára hirdették, de már há­romnegyed kettőkor mozdulni sem lehetett a hatalmas gyárudvaron. Amikor végre megje­lent az emelvényen az üzemi bizottság elnöke, s bejelentette az államosítást, meg azt, hogy Lakner Kálmán lesz az új vállalatvezető, akit már több éve jól ismernek az üzemben — fer­geteges tapsvihar tört ki, amely azután egy hosszú, hangos éljen és hurrá keverékkiáltásba ment át. Az éljenző és hurrázó emberek között ott lelkendezett két ismerősünk is, a szőke fiatalember és a bogárfeketehajú férfi. Szólni nemigen szóltak egymáshoz, csak önfeledten tapsoltak. Amikor véget ért a röpgyűlés, s ki-ki mun­kahelyére sietett, a tulajdonos féltő szemével simogatták végig a gépeket, anyagokat. Ezek­ben a napokban, az újdonsült gazda első örö­meinek boldog érzései közepette születtek az első jelentősebb munkafelajánlások. A párt jelszava élő valóság lett. ★ Az államosítás után az összezsúfolt gépeket széjjelebb rakták az üzemben, tágasabbak, egészségesebbek lettek a géptermek. A szemet­­rontó világítást nappali fényre, neoncsövekre cserélték ki. A mosdók, az öltözők, az ebédlő, s megannyi minden más azt juttatja a kis­­textesek eszébe, hogy a munkásosztály, a gyá­rak igazi tulajdonosa, jól sáfárkodott vagyo­nával, az államosított gyárakkal. Ez nem va­lami kiagyalt következtetés, hanem élő, ele­ven valóság, mert az államosított Kistext ma már több mint egy- és egynegyedszer annyi szövetet ad a hazának, mint Ágoston Manó úr gyára. Igen, mert a munkások, értelmiségiek tudásuk legjavát, szívüket adják a munkába. Szathmári Gábor Tiéd az ország, magadnak építed! Korszerű gépek , korszerű gyártmányok az Április 4 Gépgyárban A S­a­jómenti Vegyiművek részére készülő tápvíz-előme­­legítő beren­dezés csőfalát munkálja Ba­­laskó Aladár sztahanovista esztergályos korszerű hori­zontálesztergán. Selejtmente­­sen 150 szá­zalékot telje­sít. Az 1400-as nagy karusszelgépen dolgozik Jelenszki József kétszeres sztahanovista, a gépipar kiváló dolgozója. A felsza­badulási versenyben 228 százalékot ért el. A képen export­­kompresszor lendkerekét esztergálja. Gébért Pál sztahanovista szerelő brigádja befejezi az export­ra készülő kétszázezer kalóriás kompresszor szerelését. A bri­gád 195 százalékos eredménnyel dolgozik.

Next