Esti Budapest, 1955. április (4. évfolyam, 77-101. szám)

1955-04-01 / 77. szám

LEVELEINK NYOMÁBAN: 1950-1955 !­/Mintha csak tegnap történt volna“ — halljuk sokszor nL.-t ismerőstől, ismeretlentől. A legtöbbször kiderül, hogy ez a „tegnap“ bizony éveket jelent. Hasonlóképpen esett ez velünk is a minap, amikor elolvasgattunk néhá­nyat az 1950-ben érkezett levelekből. Mintha csak tegnap írták volna, s mégis mennyi minden történt azóta ... A levelek tekintélyes részében közérdekű problémák megoldásához kérték a dolgozók a szerkesztőség támoga­tását. Nem állítjuk, hogy a levelekre adott válaszaink min­den esetben kielégítették a levélírókat, mert egy-egy le­vél olyan kívánságot, javaslatot tartalmazott, amelyet a felszabadulás ötödik esztendejében államunk még nem valósíthatott meg. De ma már azok is tapasztalhatják fej­lődésünk gyors ütemét, fővárosunk gazdagodását, akik né­hány évvel ezelőtt még kételkedtek, türelmetlenkedtek. S ha új közért­et látunk, ha új autóbuszvonalon indul meg a közlekedés, ha büfé nyílik vagy szebb a strand — ha kul­turáltabban, jobban élünk: mindebben része van a város, a kerület gazdájának, a tanácsnak. Az 1950. évi levélírónk, lapunk első levelezői — akik a múlt években, ha közvetve is, de részesei volta­k saját javaslataik megvalósításának, panaszaik orvoslásának — talán régen elfeledték, miről is írtak­ öt évvel ezelőtt. Ezt elevenítjük fel ezen az oldalon. KIGYÚLT A FÉNY. Barabás József­­­né házfelügyelőt, a ház egyik régi lakóját keressük meg. Barátságos kis konyha fogad­ja a látogatót, s a mennyezetről le­lógó villany „ne­vetve“ világítja meg a falon szo­­morkodó petró­leumlámpát. Mint­ha azt mondaná: „1952-ben a ház minden lakásába bevezették a vil­lanyt, itt már a te időd lejárt.“ Igen .. . lejárt, örülnek is a la­kók, hogy már há­rom éve villany­fény teszi barát­ságosabbá lakásu­kat. És csak ez? Nem ... Alig lehet jegyezni, mi min­dent kaptak a Csángó utca 15. szám alatti lakók... — Minden la­kásba bevezették a vízvezetéket — mondják a ház la­kói — mert azelőtt az sem volt. Ha­marosan jönnek a bádogosok, tetőfe­dők, tatarozzák a házat. Van egy gyönyörű körzeti rendelőnk is. De nemcsak a Csángó utca 15. szám alatti laká­sokban gyúlt ki a fény. Csesznek elvtárs, a XIII. kerületi Tanács építési osztályá­nak vezetője el­mondta, hogy az IKV a házak álla­mosításakor 900 olyan lakást vett át, amelyben nem volt villany. Ma már mind a 930 lakásban van villany. XIII. kerület... „A Csángó utca 15. számú házban 43 lakó van. S még mindig nincs villany... A ház­­tulajdonos nem vezetteti be a vil­lanyt, arra hivat­kozik, hogy nincs pénze. Nem tud­juk elképzelni, hogy ma, 1950-ben ennyivel el lehet intézni 43 dolgozó jogos kívánságát.“ E sorokat özvegy Gombola József­, a Magyar Pamut­ipar dolgozója írta öt esztendővel ez­előtt.★ XIII. kerület Csángó utca 15 ... Egyemeletes régi ház. Az udvarban példás rend, tisz­taság. Néhol dúco­lás látható, egy most kezdődő munka jele. „Hol­tam már ex a panama?" Zöld gyep, finom homok, teli öltöző a Szabadság Strandon Kevés az olyan budapesti lakos, aki még nem járt a Szabadság Strandon vagy legalábbis ne hallott volna ró­la, hiszen eléggé elterjedt a hí­re a „Dagály " gyógyító, frissítő vizének. Nyáron ezrek és ez­rek fürödnek vízében, heve­­résznek, napoznak a zöld gye­pen, ezrek és ezrek sétálnak a szépen felhintett, parkosított utakon. Talán még sokan emlékez­nek rá, hogy alig néhány éve mennyivel szegényebb, sivá­­rabb volt a strand, mint ma. 1950-ben ezt írta Valkóczi Pál angyalföldi lakos: „A fürdőte­lepi utak éles kaviccsal van­nak felhintve, igen kellemet­len itt a járás, jó volna finom homokkal felhinteni az uta­kat.“ Hol van már ez a panasz? Megszűnt a sivárság s a Sza­badság Strand évről évre bő­vül, szépül. Az éles kavicsot felváltotta a finom homok, a kietlen részeket a zöld gyep. A strand területe 1951 óta 36 ezer négyzetméterrel nagyobb lett. A fürdő téli látogatóinak téli öltözőt építettek. Igaz, csak ideiglenesen, s nem túlságo­san nagy férőhellyel. De ebben az évben megkezdik a mint­egy 2400 személyes, állandó öltöző építését. A Fővárosi Gyógyfürdők és Gyógyforrások Vállalat a kö­vetkező években tovább bőví­ti a Szabadság Strandot. Gyermekmedence létesítését tervezi, ezenkívül hideg­büfé épületet, fedett helyiséget, — amely majd megvédi a stran­dotokat a zivatartól és az erős napfénytől — ivókutat, tus­­solót. Új híd, villamosvonal, troli Ki ne emlékeznék a felsza­badulás utáni első időkre, a megrongált házakra, megbénult vasútvonalainkra? Ki ne emlé­keznék az első 8—10 kilométe­res gyalogtúrára, amelyet a külső kerületekből a város kö­zepe felé tettünk. Egy-egy ilyen gyalogtúra alkalmával össze­­szorult szívünk, úgy néztük a lebombázott villamoskocsi-szí­neket, a szétroncsolt villamos­kocsikat, az összegörbült oszlo­pokat, a leszakadt huzalokat. Öt esztendővel később már behegedt a legtöbb seb, izmosodott fővárosunk. Új házak, új otthonok épültek, s megnőtt a forgalom is. Las­san feledésbe ment az első idő, a gyalogtúra, s a főváros la­kossága egyre többet sürgette a közlekedés megjavítását, új vonalak létesítését. Vessünk egy pillantást az el­múlt öt évre, nézzük meg, ho­gyan igyekezett államunk a dolgozók javaslatait megvalósí­tani — a főváros közlekedését jobbá, gyorsabbá tenni. 1951-ben a Madách Imre té­ren új végállomás létesült, 1953 július óta Kispest lakói 52-es jelzésű, közvetlen villamosjá­rattal juthatnak el a Madách Imre térig. A Fehérvári úti üzemek dolgozóit szállítja mun­kahelyükre az 1954-ben 48-as jelzéssel megindult közvetlen járat, amely Albertfalva-kité­­rőtől a Madách Imre térig köz­lekedik. A Petőfi-hídon át 1952-ben megindult a forgalom, s villa­mosjárat köti össze a Borá­ros teret a Móricz Zsigmond körtérrel. A nagyforgalmú cse­peli gyorsvasút naponta sok­ezer dolgozót szállít munkahe­lyére s otthonába gyorsan, pontosan. Hozzátartoznak városunk ké­péhez a főváros utcáin csendesen suhanó trolibuszok, amelyek közül az elsőket f­elszabadí­tónktól, a Szovjetuniótól kaptuk. 1949 december 21-én indult el az első kocsi, s azóta egymás után épülnek a trolibuszközle­kedésre alkalmas utak és a felsővezetékek. 1951 tavaszán a 71- es troli, 1952 októberében a 72- es és a 73-as járat, 1953 decemberében pedig az Orczy tér és a Március 15 tér közötti szakaszon 74-es jelzéssel indult meg a trolibusz-forgalom. Egy évvel később a Hungária körút, a Népliget, a Váci út között meginduló 75-ös troli szállítja Erzsébet, Kispest, Angyalföld, Újpest utasait, rövidebb úton, s lényegesen kevesebb idő alatt Csak néhány adatot közöl­tünk a főváros közlekedésének megjavításáról. A felsoroltakon kívül még sok helyen léte­sült új járat, s javult meg a közlekedés. S hogy Budapes­ten még jobb legyen a közle­kedés, még gyorsabb legyen a forgalom, az a fővárosi dolgo­zók jó munkáján is múlik. Levélírók kérték , ma már valóság lett Új színfolt tűnt fel Budapes­ten 1950 augusztus 15-én, a Tejvendéglői A budapesti em­berek szívesen s jóízűen fo­gyasztották készítményeit is. De a sok jó mellett hibák is előfordultak. 1950 októ­berében egy szerkesztősé­günkhöz írott levélben kifogá­solták, hogy csak este fél 7 órától adnak melegételt. Kevés tejes és hideg étel készül, pala­csinta nem kapható. A levél­írók villanysütök felállítását javasolták, hogy frissen sült tészták is kaphatók legyenek. Ellátogattunk a Tejvendéglő­be, hogy megnézzük, vajon öt év alatt mennyit fejlődött az üzem, figyelembe vették-e a fogyasztók javaslatait. Nem árulunk el titkot, amikor el­mondjuk: tízezren látogatják naponta a Tejvendéglőt, ahol több mint 60-féle ételben válo­gathatnak a fogyasztók. Már reggel 8 órától kapható meleg, étel és palacsinta is van. A villanytűzhelyek egész nap sü­tik a friss tésztaféléket. Vízvezeték, 329 közkút A III. kerületi Táborhegy lakói 1950-ben szerkesztősé­günkhöz írott levelükben ar­ra kérték államunkat, gondos­kodjék a hegyen lakók jobb vízellátásáról. A kérést meghallgatták az illetékes hatóságok. Már 1951- ben megkezdődött a III. kerü­­­letben a vízhálózat bővítése, s négy év során 13 593 folyómé­ter vízvezetéki közcsövet fek­tettek le és 329 közkútat ál­lítottak fel. Ebből a Táborhe­gyen a következő útvonala­kon létesült vízvezetéki háló­zat: az Erdőalja úton a Remetehegyi út és a Far­kastorki lejtő közötti szaka­szon, a Viharhegyi úton az Erdőalja út és Farkastorki út közötti szakaszon, a Verhovina úton a Jablonka út és Laborc utca közötti szakaszon, a Jab­lonka úton a Viharhegyi út és Judit utca közötti szakaszon. A Jablonka úton ebben az évben tovább építik a vízvezetéket, a Judit utcától kifelé körülbelül 200 folyóméter hosszban. Intézkedik a tanács 1950.........Magam és dolgozótársaim nevében kérem a szerkesztőséget, hasson oda, hogy ne csak Pest, hanem Bu­da is részesüljön a népbüfé már annyira megszeretett in­tézményéből. Amíg Pesten már több népbüfé is van, ad­dig a XI. kerületben, s általában a budai részen, egy sincs."­ Kornay József, XI. Biblia utca 2. 1955... A XI. kerületi lakóknak teljesült kívánságuk. A vendéglátóipar azóta beren­dezett egy népbüfét a Móricz Zsigmond körtéren. A napokban meglátogattuk az olcsó és jó pörköltek, főze­lékek és levesek körtéri biro­dalmát. A népszerű és tréfás üzlet­vezető mindjárt panaszkodással kezdte: — Sajnos, nem tudunk ele­get főzni, de azért mindenből készítünk egy keveset. Erről azonnal meggyőződ­tünk. Két „szolid“ üstben főtt vagy 3 hektoliter húsleves, aztán ezekhez arányított edé­nyekben sertéspörkölt, borjú­­becsinált, savanyúkáposzta, lebbencsleves, s ki győzné a felsorolást. A büfében ezenkí­vül naponta elfogy 3 hektoli­ter főzelék, 150 kiló hús és 150 liter tejeskávé. Az üzletvezető megkért, hogy kóstoljunk végig néhány főzeléket, egy-két húst és né­hány mártást, bizonyságul, hogy nemcsak sokat főznek, hanem a minőségre is ügyel­nek. Kérését sajnos nem telje­síthettük, de megízleltünk egy halfilét. Nagyon finom volt. De sokkal többet mondott a pa­ri..­. szkönyv, amelybe azt a di­cséretet írták: itt úgy főzik a csikós tokányt, hogy egy első­osztályú étterem szakácsa is megnyalhatná mind a tíz uj­ját. A jó munkát a budai lakók természetesen meghálálják: a népbüfé forgalmi tervét rend­szeresen „túlfogyasztják“. Már­cius első dekádjában 5 száza­lékkal ettek többet, a máso­dik dekádban pedig 15 száza­lékkal növekedett az étvágy. Megtudtuk, hogy a XI. ke­rületi lakosok jobb ellátásáról máshol is gondoskod­­ak. Meg­nyílt az Alkoholmentes Étte­rem a Bartók Béla­ úton, a ke­rület legszebb vendéglátó üze­mében, a Borostyán Étterem­ben is létesítettek közétkezte­tési konyhát. Felállították a köztéri büfé hidegkonyháját. 1952-ben megnyílt a „Víg Ha­jós“ étterem, s 1953-ban nyi­tották meg a Vak Bottyán ut­cai közétkeztetési konyhát így valósult meg öt év alatt Kornay József kívánsága, hogy ne csak Pesten legyenek népszerű, olcsó éttermek és büfék, hanem a budai, XI. kerületi lakosokról is történjék gondoskodás. A Borostyán Étteremben ... A tervek rendre megvalósultak. Van már kultúrotthona, orvosi rendelője, szakgimnáziuma a IV. kerületnek „Az a megtiszteltetés ért, hogy részt vehettem a IV. kerü­leti Tanács első ülésén, ahol az 1951. évi költségvetési tervet vi­tattuk meg. Tervbe vettük, hogy létesítünk két orvosi rende­lőt, szakgimnáziumot és kultúrotthont“ — írta 1950 decemberé­ben Pál József, a Pannónia Szőrmeárugyár dolgozója, akkori tervekből, ezt néztük meg a minap. A kerületben több orvosi rendelő épült, a többi kö­zött az Árpád út 46. szám alatt lévő korszerű rendelő is. 1951-ben létrehozták a Ságvári-kultúrotthont. Ugyanebben a helyiségben helyezték el a Szabó Ervin Könyvtár egyik fiókját is. A kerület lakói körülbelül 40 ezer könyv között válo­gathatnak. Sokan látogatják a könyvtárat, ezt bizonyít­ja, hogy 5000 állandó olva­sója van. Az állam a tanulni vágyó IV. kerületi fiatalokról is gondoskodott: még 1951-ben közgazdasági szakgimná­ziumot létesített. Sok-sok minden épült a IV. kerületben. S a sok kö­zül még egyet hadd említ­sünk meg: 1950 óta három élmunkásház épült Újpes­ten. Azóta több mint négy év telt el. Mi valósult meg az 169 közért, üzemi árudák, büfék 1950. Aszályos esztendő. Az időjárás kedvezőtlenül hatott a mezőgazdasági ter­mékekre. Közellátásunkban kisebb-nagyobb zökkenők jelentkeztek. A megbújó reakció suttogással, a speku­lációs elemek káros tevé­kenységükkel nehezítették a helyzetet, sorbanállásokat szerveztek, árut halmoztak, igyekeztek zavart, elégedet­lenséget szítani. A dolgozók levelekben, szóban kérték pártunk, kormányunk intéz­kedését. „A mai nehéz közellátási viszonyok a mi dolgozóinkat is érintik — írta 1950 szep­temberében Bánhegyi Kató, a Kiszerelő Vállalat dolgo­zója. — Azzal a kéréssel for­dultunk üzemünk vezetősé­géhez: tegye lehetővé, hogy a Közért hetenkint bizonyos mennyiségű burgonyát ad­jon dolgozóinknak... Mi nem állunk sorban és nem adunk tápot a reakció hír­verésének, hanem bízunk kormányunk intézkedésé­ben, hogy rendet teremt ezen a fronton is a reakció ellen.“ Hasonló tartalmú levelet írt sokak nevében Simó Jó­zseffé dolgozó édesanya. „Mi, dolgozó asszonyok, amikor munka után kime­gyünk a gyárból, semmit sem tudunk vásárolni, mert akkorra már felvásárolják, s a cukor-, a liszt- és a tojás,­osztást is abban az időben fejezik be, amikor mi vá­sárolni akarnánk. Nem le­hetne-e úgy megoldani az osztást, hogy mi is hozzá­jussunk az élelmiszerhez?“ Majoros Anna, a Kontak­­ta-gyárból ezt írta: „A sorbanállásról az a vé­leményem, hogy meg kell szüntetni. Üzemünk dolgozói már több ízben kértek, írjam meg kívánságukat: a dolgo­zók a közszükségleti cikke­ket munkahelyükön kaphas­sák meg.“ S pártunk, kormányunk intézkedett. Felszámolta, a speku­lációt, lakat mögé tette a feketézőket, az áruhalmozókat, s a dolgozók kéréseit, javaslatait megvalósította. A múlt évek során 169 Közért-áruda épült közvetlenül a gyárak, az üzemek mel­lett, a dolgozó nők munkájának megkönnyítésére. A többi kö­zött a Rákosi Mátyás Művek, a Klement Gottwald Villamossági Gyár, a Csepeli Növényolajipari Vállalat, a Csepeli Papírgyár, a sok nagy és kis üzem mellett. De vannak olyan közért-áru­dák, amelyek a gyár területén épültek, például az Ikarusban, a Dinamó Villamosforgógépgyárban, az Albertfalvai Vegyigyár­­ban és még 16 üzemben. Huszonnyolc helyen épült üzemi büfé, hogy ezek közül is néhányat felsoroljunk: a Fehérneműgyárban, a Beloiannisz Híradástechnikai Gyárban, a Goldberger Textilművek I. számú telepén, a Kelenföldi Tejipari Vállalatnál. Teljesült a Sodronyárugyár fiataljainak kívánsága „Nagy nehézséggel küszködünk. Nincs egy termünk, ahol gyűléseinket, rendezvényeinket megtarthatnánk, s emiatt nem tudjuk összetartani a fiatalokat“ — panaszkodott levelében 1950 őszén Kiss P. András, a Sodronyárugyár akkori DISZ-titkára. A gyár nagy helyiséghiánnyal küszködött és részben küsz­ködik még ma is. A vállalatvezetőség harca nyomán azonban a múlt évben két régi épületet kaptak nem messze a gyártól. Kicsit rendbe kellett hozni az épületeket — dehát számít az ilyenkor? A fiatalok s az idősebbek is nagy lelkesedéssel fogad­ták a hírt: lesz kultúrhelyiség. Majdnem mindenki jelentkezett társadalmi munkára. Rendbehozták az épületek környékét, a telket bekerítették, sőt még röplabda- és kosárlabda-pályát­­ is „varázsoltak“ az épületek mögé. A fiatalok sajátjuknak érzik az új helyiséget. Parkosítást terveznek, igyekeznek az épületek környékét széppé, ottho­nossá tenni. A kultúrhelyiséget a déli órákban ideiglenesen ebédlőnek is használják, délutánra és estére azonban újra a kultúráé, a szó­rakozásé. De ez csak ideiglenes megoldás. Igyekeznek mielőbb végleges megoldást találni, s akkor az egyik épületben­­kultúr­­helyiség lesz, a másikban klub, ahol a dolgozók szórakozhat­nak, olvashatnak, az épület mögötti pályákon pedig sportol­hatnak.

Next