Esti Budapest, 1955. július (4. évfolyam, 153-178. szám)

1955-07-01 / 153. szám

PÉNTEK, 1955. JÚLIUS 1 &BUCHPIST PÁRT­ÉLET Olcsóbban, egyszerűbben készülnek a turbinák, motorok A Láng Gépgyár pártszervezetének munkája az egyszerűsítési rendelet végrehajtásáért A Láng Gépgyárban is, — mint annyi más üzemben, — ész­­szerűsítették a munkát. Több osztályt és üzemrészt össze­Mindezek nyomán megja­vult, könnyebbé, s olcsóbbá vált a termelőmunka. A gyártóeszköz gazdálkodási osztály és a szerszámkészítő­üzem egyesítésének eredmé­nyeiről Homálya József, a szerszámüzem vezetője terme­lési értekezleten beszámolt a dolgozóknak. Elmondta hogy egységesebb lett a tervezés, az egyszerűbb, áttekinthetőbb szerszámnyilvántartással 44 , amióta nem öten adnak — gyakran egymást keresztező — utasításokat, s nem­­kell annyi papír után szaladgálni. Mindez természetesen nem ment olyan egyszerűen. Sok munka várt a kommunisták­ra. Álljunk csak meg Lukács József eseténél. Lukács József a szerszámké­szítő-üzem segédművezetője volt, s az ésszerűsítés során a marósokhoz került csoportve­zetői beosztásba. Egyre azt mondogatta: „Úgy látszi­k, szálk­a voltam valakinek a sze­mében.“ — Munkáját is ked­vetlenül végezte. Keresztesi Ferenc elvtárs, az alapszerve­zet egyik népnevelője sokat foglalkozott vele. — Tudod jól — mondta egyik beszélgetésük során, — hányszor bosszankodtunk, hogy ezer forintot takarítottánk meg az első negyedévben, s három­millió forint értékű feleslege­sen tárolt szerszámot adhatták, át más vállalatoknak. Az ügy­vitel egyszerűsítésének ered­ményeként 17 százalékkal emelkedett az átlagteljesít­mény. Ezeket az eredményeket nemcsak a statisztikai adatok igazolják, hanem a dolgozók is. Elégedetten beszélnek ar­ról, hogy olyan szerszámot kell gyárta­nunk, amelyből m­ár sok száz darab hever a raktárban. Né­ha több tízezer forint értékű szerszámot készítettünk, s a végén megtudtuk, hogy nem is volt rá szükség. Emlékszel, amikor az udva­ron „elkaptak“ bennünket a többi műhelyből az emberek: „Mi az­ alusztok? Nem tudunk miattatok dolgozni.“ Szégyell­­tük magunkat éppen eleget. Nálunk szervezetlenség volt, s ezért más műhelyek elmarad­tak. Szerszámhiány miatt kés­tek a turbináit. Egy-egy tur­bina óránként 10—20 ezer fo­rint értékű energiát is termel. Felmérheted, mennyit vesztett népgazdaságunk a késések miatt. S mindennek mi volt az oka? — Az, hogy hogy ezzel meggyőzzék a ké­telkedőket, s egyben szervez­zék a javaslatokat a munka további egyszerűsítésére. A ja­vaslatok nem is maradtak el. A tervosztály dolgozóinak indítványára például ma már csak dekádonként jelentik a létszámot. Régebben a létszám­­jelentésekkel naponta százan fél órát foglalkoztak. Vagyis összesen napi ötven órát. Az új rendszerrel ezeket az ötven órákat megtakarítják, s a sta­tisztikai kimutatásokat ugyan­úgy elkészítse. Várhegyi Mihály elvtárs több mint 30 éve dolgozott a járműmotorok gyártásában. 1945-ben ő volt az üzemrész újjáteremtője, majd hosszú ideig üzemvezetője. Jó munká­jáért sztahanovista üzemveze­tő címmel tüntették ki. Ami­kor a járműmotor-gyártás egyesült a Diesel-motorgyár­tással, időelemzőnek tették — a turbinaüzembe. Várhegyi elvtárs helyesnek találta a két A pártszervezetnek az éssze­rűsítés idején fontos feladata volt, hogy éberen őrködjék, ne­hogy a munka egyszerűsítése ürügyén eltávolítsanak régi, tapasztalt, harcos elvtársakat. Ilyen eset, bár elvétve, de elő­fordult. Horánszki József elvtárs idő­elemző volt, munkáját jól vé­gezte. Negyvenhat évi harcos munkássága után mégis kezé­be nyomták a felmondólevelet, munkakörébe pedig mást akartak helyezni. A pártbizott­ság közbelépése megakadá­lyozta e jogtalanságot, üzem egyesítését s azt, hogy az új üzem vezetésével képzett mérnököt bíztak meg. De — teljes joggal — igazságtalan­­naik vélte, hogy nem a régi műhelyében hagyták dolgozni, hanem olyan munkával bízták meg, amelyhez nem ért. Az üzem érdeke is azt kívánta volna, hogy sok tapasztalatát a motorgyártásban hasznosítsa. A pártszervezet felvilágosító munkájai voltak, világosabbá tették a bonyolult, s gyakran bürokra­tikus adminisztrációt, lenyesegették a szükséges ügyvitel jónéhány felest estes vadhajtását. A népnevelők mindenütt elmondták az új, az egyszerűbb munkaszervezés eredményeit, mód­szereit. De nem minden esetben volt ilyen körültekintő és éber a pártbizottság, a népnevelők jó érveinek nyomán mind több­­ dolgozó érti meg gyorsabban készülnek a munkadarabok, s zavar­talanabbal dolgozhatnak. ha, ahol használhatod tudáso­dat, tapasztalataidat. Lukács József sokáig elége­detlenkedett, sokáig végezte kelletlenül a munkáját, míg végül is belátta, hogy nem sze­mélyes ellentét indította a gaz­dasági vezetőket az áthelyezés­re. S ezt a felismerést segítet­te az is, hogy az alapszervezet vezetőségének és népnevelői­nek — személy szerint Keresz­tesi elvtársnak — gondja volt arra, hogy új munkájának ne­hézségeit legyőzze, a Láng Gépgyárban is az ész­szerűsítés jelentőségét. A meg­győzés eredményeként sokan hasznos javaslatokkal segíte­nek. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy eddig havonta 38 ezer munkaórát megtakarítanak. Olcsóbban, egyszerűbb módon készülnek a turbinák, a moto­rok, s ebben jelentős része van az egyszerűsítésért vívott har­cot jól segítő pártszervezetnek is. Baron Irén a szerszámellátást két osztály intézte, s az egyik nem tudta, mit csinál a másik. Rendet kellett teremteni. I lásd, ma már 41 műszaki he- Ezért kellett a két osztályt i­lyett 24 elvégezheti. Ezért kel­egyesíteni. Az egyesített ősz-­í lett téged is áthelyezni más­tály munkájának irányítását I munkahelyre, olyan beosztás­ Parkosítják az új lakóházak környékét Az új lakótelepek, lakóházak építésénél alig vonulnak el a kőművesek, a parképítők is megérkeznek. Jelenleg is több nagyobb lakótelep környékét parko­sítják. Az Ady Endre téri lakóházak udvarán nagyobb területeket füvesítenek, középen helyet hagynak a homokozónak és egyéb gyermekjátékoknak. Az Árpád úton nemrégiben elkészült, több mint százlaká­sos hatalmas téglaalakú ház előtt csak keskeny kis park lesz. A ház mögötti lejtős rész eredeti talajhullámait meg­hagyva építenek parkot. Igen nagy munka indul meg rövidesen a Csarnok téren. Az itt épülő négy hatalmas ház­tömb építésének befejezése után legelőször az erősen göd­rös talajt egyengetik el. (MTI) Hétfőn temetik Szekfű­ Gyula akadémikust A Magyar Tudományos Aka­démia elnöksége közli, hogy Szekfű Gyula akadémikus te­metése július hó 4-én, hétfőn délután fél négy órakor lesz a Farkasréti temetőben. Sokan azt tartják, hogy a le­gényember könnyebben mozdul, mint a családos. Áthelyezésnél, vi­dékre küldésnél elsősorban azokra számítanak, akiknek nem kell ön­magukkal együtt egész családjukat is „átültetniük“ az új földbe. A Budapesti Pedagógiai Főiskola utolsó évfolyamán mégis Tomsó Im­re matematika-fizika szakos tanár­jelölt jelentkezett az elsők között vidéki beosztásért , s vele együtt mindjárt felesége is, aki szintén vég­zős hallgató. Az elosztó bizottság el is csodál­kozott egy kicsit, hiszen­ ­Tomsó „tősgyökeres pesti“. Pesterzsébeten vagy Csepelen élt mindig — volt már egy hároméves kislánya, a másik gyereket pedig jú­niusra várta az asszonyka — szóval bárkinél megkockáztatták volna, hogy mit szólna, ha vidékre külde­­nék, de Tomsó Imréék esetében még csak nem is gondoltak erre. — Van egy-két budapesti helyünk is, ha akarjátok, Pesten maradhat­tok — mondták nekik a tanulmányi osztályon. A fiatal házaspár derűs arca el­komorult erre. Valósággal rosszul esett nekik ez a lényegében jószán­­dékú ajánlat. — Nem. Mi mindenképpen vidék­re akarunk menni — vette kezébe a kis család hajójának kormányke­rekét Tomsó Imre. — Ezt mi már régen elhatároztuk, s nem akarjuk a szándékunkat megmásítani. — Persze, ugyanabba a megyébe, sőt, ha lehet, ugyanabba a faluba kérjük magunkat — folytatta az asz­­szonyka. — Ha lehet, akkor Csongrád megyébe, Csánytelekre, ahol tavaly tanítottam, amikor gyógyulni mentem vidékre. Ott bizonyára szívesen lát­nának bennünket újra... Csüngtelek... Ez a kedves tiszaparti falu fogadta be tavalyelőtt a kis Tomsó-család­ot, amikor Tomsónénak súlyos beteg­sége után jó levegőre, nyugalomra, erőt adó táplálkozásra volt szüksé­ge. Az itteni iskolában kapott állást, könnyű beosztást arra az időre. Fér­je is vele ment, s mivel számára nem volt hely az iskolában, mező­gazdasági munkát végzett, meg so­kat segített feleségének. Együtt ja­vították a dolgozatokat, együtt írták az óravázlatokat, s megosztották a háztartás, meg a kis Eia nevelésének, gondozásának feladatait. A falun töltött egy esztendő alatt az asszonyka teljesen felépült, s a diák-házaspár újra Budapestre jött, hogy a főiskolán hátralévő egy évet elvégezze. De a falu szeretete már gyökeret vert bennük. Azóta, ha megkérdik a kicsi Etától: „Hol sze­rettél legjobban lakni?“, még az is azt feleli: „Csányteleken ...“ Mennyi nehézséggel kellett ennek a két ifjú embernek megküzdenie, míg a főiskolát elvégezte! Néha már­­már úgy látták, hogy abba kell hagy­­niok a tanulást a váratlanul rájuk­szakadt gondok miatt. De ilyenkor mindig, segített államunk — a legmagasabb ösztöndíjon felül rendkívüli segéllyel, munkalehetőség adásával — vagy pedig a család, a szülők és a testvérek fogtak össze támogatásukra. És mégis sikerült eljutniok idáig. Még most, az államvizsgák előtt is sokkal több gondjuk, aggodalmuk volt, mint diáktársaiknak, mert két­szeres öröm, de kétszeres gond is a család. Június 18-ra volt kitűzve az utolsó államvizsga, Tomsóné pedig június 1-re várta a kis Eta testvér­kéjét. Június 1. elmúlt, megkezdőd­tek a vizsgák, s a tanulócsoport tu­catnyi tagja mindennap izgatottan várta, bejön-e még a következő vizs­gákra Etelka. Aggódva figyelték ar­cának minden rándulását, felelés előtt tréfálkozó gyöngédséggel biztatták, s együtt drukkoltak vele vizsgáinak sikeréért. S amikor június­ 13-án megszüle­tett a második gyermek, Anikó, Tom­sóné nem mondott le a vizsgák be­fejezéséről. Az immár megnöveke­dett családja iránt érzett felelősség,­ llnntánának szeretete, diáktársai ragaszkodása adott neki erőt, hogy ötnapos kis­lánya ágyacskája mellől egyenesen a vizsgabizottság asztala elé üljön, s tanulócsoportjával együtt letegye utolsó vizsgáját. Igaz, hogy most „csak“ négyes átlagot ért el — fő­iskolai éveinek leggyengébb átlagát —, de ezért a nagyszerű helytállásért csillagos ötöst érdemelt volna, ha létezne ilyen tantárgy az indexben: „becsület“. S most tiszta szívvel, bátran ké­szül vidékre a kétgyermekes fiatal pedagógus-házaspár. Lakásgond, a fővárosi élettől való elszakítottság gondolata, a régi, megszokott élet­módhoz való ragaszkodás nem lo­hasztja kedvüket. Ha diákkorukban megállták helyüket falun, miért ne boldogulnának most, amikor már ok­levelük van... — Mégis ... Hogyan fognak lakni? Hogyan képzelik el falusi életüket? — kérdem, s vizsgálom Tomsó Imre arcát. De azon nem találom egy szik­ráját sem az aggodalomnak. — JKiadta faluban ott van a párt, ott a tanács — majd csak segítenek. S ha nincs tanítólakás, akkor sem esünk kétség­be, keresünk egy rendes, becsületes családot, amelyik szállást ad. — S ha már itt tartunk, elbeszéli, hogyan kezdte tavaly tanári pályafutását Püspökhatvanban Tapodi József, az ő egyik barátja, kispesti fiú. — Beállított a faluba múlt ősszel egy aktatáskával, benne a váltás, fe­hérnemű. Valamelyik tömegszervezet adott neki egy ágyat, a tanácstól kapott asztalt, ágynemű is került va­lahonnan kölcsönben. Azóta eltelt egy tanév, s Tapodi József azon gondol­kodik, hogy elhozza Pestről a kis­lányt feleségül. Nekem családalapí­tásról már nem kell gondoskodnom, mint Józsi barátomnak — mondja —, de annak hamarosan utána nézek, hogyan kaphatnánk családiház-épí­­tésre hosszúlejáratú kölcsönt, mert mi ott akarunk maradni a falun, végleg. — S hogyan élünk majd? Nem fog nekünk hiányozni a városi élet! M­­ajdnem­ minden fa­lub­a­n ég a pillang, s ahol nem, ott is hamarosan kigyúl. A rádió nekem is szól, az újságok, a folyóiratok nekem is járhatnak. S a faluban is derék emberek vannak, akikkel el lehet beszélgetni, szóra­kozni, tanítani lehet őket, és sokat lehet tőlük tanulni. Mi nem félünk az ellaposodástól, a falusi mnalomtól. Hiszen falun sokkal többet kell a pedagógusnak tanulnia, önállóbbnak kell lennie, mint a fővárosban. Ott mindenki tudja az emberről, hogy pedagógus. Gyakran várnak tőle ma­gyarázatot kérdéseikre. Szóval ott a pedagógus a legszorosabb értelemben népnevelő. És a falusiaknak érezniük kell, hogy a mai tanító és tanár más, mint az egykori. Milyen jó hallgatni ezt a határo­zott fiatalembert, aki ilyen tisztán látja jövőjét, mélyen átérzi hivatá­sát, s aki össze tudja egyeztetni egyé­ni, családi boldogulását az ország, a haza érdekeivel. Iilakarenko telepeseinek jelszava jut ettől eszünkbe: „Nem nyafogni!“. Makarenko példá­ján, tanításán nevelkedett, útnak­induló ifjú nevelők, őrizzétek meg mindig fiatalos bátorságotokat, ál­dozatkészségeteket. Leljétek meg he­lyeteket a falun, ahová oly szeretet­tel készülődtök. Budapest, szülővá­rosotok, gyermekkorotok és diákérei­tek városa büszkén bocsát benneteket szárnyaitokra. Kis Erzsébet Ott akarunk­ maradni a faluban A Bajcsy-Zsilinszky út és a Vörösmarty tér között gyors ütemben épül a földalatti villamos új vonala A Közlekedési Építő Vállalat dolgozói gyors ütemben építik a földalatti villamos Bajcsy- Zsilinszky út és Vörösmarty tér közötti új vonalát. A földalatti villamos régi vonalának ezen a szakaszán ugyanis a Deák té­ri új földalatti állomás felépí­tése miatt bizonyos korrekciók szükségesek. Az új vonalszel­vényből már egy részt megépí­tettek. — Az új szelvényt úgy épít­jük, hogy az magasabb és szé­lesebb legyen a réginél— tájé­koztatnak a Közlekedési Építő Vállalat Deák téri építésveze­tőségén. — Ezen a részen 69 méter hosszúságú szelvényt kell megépítenünk, ezzel a munkával november 30-ig ké­szülünk el. Ezután kerül majd sor a vágányok lefektetésére s így a földalatti villamos még ebben az évben, de legkésőbb 1956. január 1-én egészen a Vö­rösmarty térig ismét közleke­dik. Új munkasikerek előtt , nrh­ikm. mnirekndtfSk hamni Aki időt nyer­t csatát nyert ■ ezt tartották a dolgozók sok a féléves terv feladatait, több, jobb, olcsóbb terméket adja­nak az életszínvonal emeléséhez. Az utóbbi hetekben, napok­ban egymásután érkeztek a jelentéseik a gyárakból, üzemekből, amire fogadalmat tettek, megvalósult. A Magyar Acélárugyár, a Ferrokémia, a Vegyiműveket Szerelő Vállalat, az ÉM 29/3. számú Csatorna- és Vízvezetéképítő Vállalat dolgozói már jú­nius első felében jelentették féléves tervük teljesítését. A­­kerü­letek közül elsőnek a III. kerület teljesítette adott szavát és így sorolhatnánk tovább a példákat, melyek mind azt bizonyít­ják: a budapesti dolgozóik eredményes munkát végeztek az első félévben, nem kétséges, hogy a harmadik negyedévben még több acélt, gépet, textilárut, fogyasztási cikket adnak or­szágunk gazdagításához. Legyen újabb győzelmek kezdeti dá­tuma 1955. július 1. A Vácuum­­technikai Gép­gyár dolgozói határidő előtt elkészítették a Bolgár Nép­­köztársaság­nak egy izzó­­lámpa-üvegbú­­rát fúvó auto­matagépet. A géppel 8 óra alatt 32 000 da­rab üvegbúrát lehet készíteni. Gazsi József l­ő­­szerelő vezeté­sével ma reggel már csomago­lásra készítik elő az automa­tát. Mírszakkezdés a Rákosi Mátyás Művek martin-üzemében. Az üzem ma 20 tonna acéllal ad többet népgazdaságunknak, mint amennyit terve előír. Képünkön: Gelencsér István, a Marx-brigád vezetője az első adag rakodását ellenőrzi. (Wormser Antal felvételei.) 3

Next