Esti Budapest, 1956. február (5. évfolyam, 27-51. szám)

1956-02-01 / 27. szám

Nasszer egyiptomi miniszterelnök válaszai a Rudé Právo munkatársának kérdéseire KAIRÓ, február 1. Gamal Abdel Nasszer egyiptomi miniszterelnök január 30-án az elnöki palotában fogadta Jiri Meisnert, a Rudé Právo kairói tudósítóját. Az egyiptomi miniszterelnök válaszolt a tu­dósítónak a csehszlovák—egyiptomi kapcsolatokról, valamint Egyiptom külpolitikájáról feltett kérdésre. A csehszlovák—egyiptomi vi­szonyról Nasszer kijelentette, hogy még tovább erősödnek a két ország kapcsolatai politikai, gazdasági, kulturális téren, mind pedig más területen. Nasszer Egyiptom külpoliti­kájáról a következőket mon­dotta: — A bandungi értekezleten mondott megnyitó beszédem­ben összefoglaltam külpoliti­kánk főbb elveit, amelyek a következők: 1. Támogatni az ENSZ-t, mint olyan világszer­vezetet, amelynek feladata a nemzetközi béke megőrzése és az országok baráti kapcsola­tának fejlesztése. 2. Enyhíte­ni a világfeszültséget a lesze­relés útján, a tömegpusztító fegyverek betiltása és ellenőr­zése útján, valamint az atom­erő békés célokra való fel­­használása nemzetközi együtt­működésének útján. 3. Erősí­teni az Arab Ligát, mint az ENSZ alapokmányának meg­felelő területi szervezetet, amelynek célja az arab orszá­gok megvédelmezése az agresz­szióval és a külföldi beavatko­zással szemben. 4. Megvédel­mezni az elnyomott és függő országok jogát a szabadságra és önrendelkezésre. A ban­dungi értekezleten jóváhagyott határozatok teljes összhang­ban állnak mindazzal, amit mi döntően fontosnak tartunk a világbéke szempontjából az ázsiai és az afrikai népek fej­lődésének és együttműködésé­nek szempontjából. Külpolitikánk, mint a múlt­ban is, továbbra is azokon az elveken alapszik, amelyeket a bandungi értekezletek határo­zatai is magukban foglalna­k. (CTK)­­ KAIRÓ, február 1- Dr. Amost Karpiseik, a Cseh­szlovák Köztársaság kairói követe hétfőn átadta a csehszlovák kormány ajándé­kát Gamal Abdel Nasszer egyiptomi miniszterelnöknek. Az ajándék egy O—15 kétmo­­toros, négyüléses csehszlovák gyártmányú sportrepülőgép. (CTK) Kelet-Pakisztán főminisztere estebédet adott Szun Csin-lin asszony tiszteletére DAKKÁ, február 1. Abu Hosszain Szarkar, Ke­let-Pakisztán főminisztere hét­főn estebédet adott Szun Csin­lin asszony tiszteletére. A fo­gadáson jelen voltak A. Ahmad Kelet-Pakisztán kormányzója és más magasrangú kormány­­személyiségek. (Új-Kína) A FEJLŐDÉS SZÁMAI Fenti grafikonjaink bemutatják a szén, a vas, az acél és az olaj termelésének hatalmas arányú növekedését a Szovjetunió­ban. A kiindulópont a cári Oroszország 1913. évi termelése. 1935-ben fejeződött be a zseniális lenini terv, a GOELKO tel­jesítése. Sztálin elvtárs 1946-ban mondott választási beszédé­ben határozta meg azokat a termelési mennyiségeket, amelyek elérése „feltétele annak, hogy elmondhassuk, hogy hazánk minden meglepetés ellen biztosítva van.” Az 1969. évi számok pedig arról tanúskodnak, hogy a Szovjetunió 1960-ban nemcsak eléri, hanem túl is szárnyalja ezeket a feladatokat. 11 Pravda szerkesztőségének üdvözlete a magyar sajtó napja alkalmából A Szabad Nép szerkesztőségének Budapest A Pravda szerkesztősége meleg szeretettel üdvözli a népi Magyarország sajtójának dolgozóit a sajtónap alkal­mából. A Magyar Dolgozók Pártja irányításával a sajtó dolgozói az első sorokban harcolnak a szocializmus építé­séért hazájukban, a békéért és a nemzetközi feszültség enyhítéséért. A népi Magyarország sajtója — élén a Szabad Néppel — elviszi a párt lelkesítő szavát a dolgozók közé, nagy szervező feladatokat végez, segítségére van a pártnak ab­ban, hogy kiszélesítse és megszilárdítsa kapcsolatait a nép széles rétegeivel. Nagy érdemei vannak a magyar sajtónak a magyar és szovjet nép közötti megbonthatatlan barátság megszilárdításában, a baráti országaink közötti gyakorlati együttműködés kifejlesztésében. További sikereket kívá­nunk Önöknek, kedves barátaink, a harchoz azon az úton, amelyen a Magyar Dolgozók Pártja vezeti a tehetséges és munkaszerető magyar népet a szocializmus felé. Sikereket kívánunk a marxizmus—leninizmus életigenlő eszméi pro­pagálása terén kifejtett nemes tevékenységükhöz és a ma­gyar—szovjet barátság további megszilárdításához, a béke megőrzéséért és a nemzetközi biztonság biztosításáért vívott harcukhoz. A Pravda szerkesztősége * A magyar sajtó napja alkalmából a Pravda szerkesz­tősége üdvözlő táviratot küldött a Magyar Újságírók Or­szágos Szövetségéhez is. A Scinteia üdvözlő távirata A Scinteiától, a Román Munkáspárt Központi Bizott­ságának lapjától a következő táviratot kapta a Szabad Nép szerkesztősége: „A magyar sajtó napja, va­lamint a Szabad Nép megjele­nésének 14. évfordulója alkal­mából a Scinteiának, a Román Munkáspárt Központi Bizott­sága lapjának szerkesztőségi dolgozói forró üdvözletüket küldik önöknek. A Scinteia szerkesztőségének és a Román Népköztársaság egész saj­tójának dolgozói őszinte örömmel és figyelemmel kísérik magyar kartársaiknak a szomszéd baráti ország dol­gozói érdekében kifejtett mun­kásságát. A magyar sajtó nap­ja alkalmából új, nagy sike­reket kívánnak Önöknek ab­ban a nemes harcban, amelyet az egész magyar nép a szocia­lizmus építéséért és a béke megvédéséért vív. A Scinteia szerkesztősége” Átadták Afganisztánnak a szovjet ajándék­ repülőgépet KABUL, február 1. Január 30-án a kabuli re­pülőtéren átadták az afganisz­táni király megbízottainak azt az IL—14. szovjet repülőgé­pet, amelyet N. A. Bulganyin, a Szovjetunió Minisztertaná­csának elnöke és N. Sz. Hrus­csov, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének tagja ajándékozott a szovjet kor­mány nevében 1955 decembe­rében Zahir Sah afganisztáni királynőik a szovjet—afgán ba­rátság jeléül. M. V. Gyegtyar kabuli szov­jet nagykövet a repülőgép át­adásakor azt a meggyőződését fejezte ki, hogy a szovjet kor­mánynak ez az ajándéka a szovjet—afgán barátság és jó­szomszédság szimbóluma lesz. Muhammed Oszmán Amír és Abdul Rezaik az ajándékért őszinte háláját fejezte ki, s hangsúlyozta a két ország ba­rátságának és jószomszédi kapcsolatainak nagy jelentősé­gét. (TASZSZ) 1946. február 1-én, tíz évvel ezelőtt iktatta tör­vénybe a felszabadulás után első ízben választott or­szággyűlés: Magyarország köztársaság lett. Az utolsó két évszázad­ban a nemzeti független­ségért, a társadalmi hala­dásért, a gyarmati függőség elleni következetes harc ha­zánkban egyet jelentett a leghaladottabb polgári államformáért, a köztársa­ságért folytatott harccal. A magyar jakobinusok szövet­kezése, az 1848—49-es sza­badságharc szélső baloldala, élén Petőfivel, a XX. szá­zad elejének forradalmárai, Ady, a Galileiékot jelzik a köztársaságért folytatott mozgalmak fejlődését. Az 1848-as vesztett forra­dalom után, még inkább a századfordulótól kezdve az imperializmus viszonyai kö­zött, csak a munkásosztály valósíthatta meg a polgári demokratikus célokat is, kiharcolva a vezető szere­pét. Ehhez azonban forra­dalmi párt, marxista-leni­nista párt kell. A XIX. szá­zad dereka után a munkás­­osztály önálló politikai ar­culattal nálunk is politikai porondra lép. A kettős fel­adatot azonban megoldani nem tudja, mert nincs kö­vetkezetes forradalmi párt­ja. Az első világháborút kö­vető osztálymegmozdulá­sokban győzött a polgári forradalom, kikiáltják a köztársaságot, majd a lenini tanításokat hirdető, alig megalakult kommunista párt vezetésével a munkás­­osztály megszerzi a hatal­mat, megszületik a Tanács­­köztársaság, s egyúttal ez azt is jelenti, hogy a nem­zeti függetlenség, a szabad­ság célkitűzései megvaló­sulnak. A győzelem ekkor csak átmeneti, a Tanács­­köztársaság elbukik, minde­­nek előtt a nemzetközi osztályerőviszonyok alaku­lása miatt. A Horthy-rend­­szer egyet jelentett min­denfajta demokrácia, így a polgári demokratikus jogok lábbal tiprásával, ép­pen ezért a köztársaság, mint célkitűzés, haladó, sőt forradalmi volt, s követelé­sét nyíltan — a huszas évek derekán féllegalitást élvező kommunisták vezette MSZMP-n kívül — egyetlen párt sem merte zászlajára tűzni. Évszázados harcok végére tett tehát pontot az 1946-os I. törvénycikk. Gyökerében új helyzet alakult ki a Szovjetuniónak a második világháborúban aratott győzelme nyomán. Megnyílt a lehetőség, nem­csak a nemzeti függetlenség elérésére, hanem a népi ha­talom kivívására is. A köztársaság kikiáltása a királyság elavult intéz­ményére visszavonhatatla­nul szemfedelet tett. De a köztársaság kikiáltásával a harc nem ért véget. Azért folyt a harc, ho­gyan tovább, kié legyen a vezetés. A burzsoáziáé-e és a köztársaság polgári lát­szatjogokat, a kizsákmányo­­lók uralmát jelentse-e, vagy a munkásosztályé, s álla­munk a munkások-parasz­­tok állama legyen, amely véget vet mindenfajta ki­zsákmányolásnak. A harc a nép győzelmé­vel végződött. A munkás-­­ osztály szövetségben a dol­gozó parasztsággal, a kom­­munista párt vezetésével kivívta a hatalmat, a köz­társaság­ adta lehetőségeket valósággá tudta változtatni. A köztársaság kikiáltását ezért ünnepeljük: megte­remtése jelentős lépés volt a nép hatalmáért folytatott harcban. A VI. MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS II. Szobrászat A kiállítás festészeti anya­­gának jó színvonala — mint már említettük — megör­vendeztette a látogatók tízez­reit, és nem ilyen egyértelmű a szobrászat fejlődése. Az utóbbi évek átlagát tekintve, — a grafika után — a szobrá­szat fejlődése látszott a leg­megnyugtatóbbnak és kisplasz­tikánk határozott előretörésé­ről lehetett beszélni. A mai mérleg azt mutatja, hogy a festőik összeszedték magukat s behozták — nagyjából — a le­maradást, a grafika tartja szín­vonalát, de a szobrászat vissza­esett. Eddig tényleg sok örö­met nyújtott kiváló kisplaszti­kánk, amely itthon és külföl­dön egyaránt becsületet szer­zett. Ma pedig az a helyzet, hogy a­­kisplasztikai anyagban számszerűen is túlteng a mo­sakodó, törülköző, öltöző, vet­kező, heverő­­kis akt. Van köz­tük jó és­­kevésbé jó, de min­denképpen elgondolkoztató az érdeklődésnek ez egyöntetűsé­ge. Távol áll tőlünk akárcsak vitatni is a szép emberi test és mozgás ábrázolásának lehe­tőségét, vagy szükségét, de csak ezzel foglalkozni talán túlzás. Madarassy Walter, Ma­rosán László, a tehetséges Mak­sa István vagy Kis Ko­vács valóban túl sok érdeklő­dést fektettek az akt és dra­péria viszonyába. Talán nem helyes a negatív vonások kiemelésével kezdeni a beszámolót, de logikus, mert ez a szoboranyag alapvonása. Ezért feltétlenül szóvá kell tenni végre a torzításnak azt a formáját, amely semmiesetre sem a kifejezés erejének foko­zását célozza, hanem saját ma­gát, vagyis öncélú. Ez a torzító tendencia Kerényi Jenőtől in­dult, s kezdetben pozitív szán­dékkal, — ki ne emlékeznék a gyönyörű sátoraljaújhelyi em­lékműre? — majd egyre önké­nyesebbé vált. A torzításnak ez utóbbi formája mindinkább terjedt, s ma már a fiatal nemzedék sem mentes tőle. Somogyi József, ez a kiváló művész is tán azt képzeli, hogy egyébként nagyszerű szobrai azáltal lesznek „érde­kesek“, ha zsiráf­ nyakon, tek­­nősbéka fejjel formálja mun­kás és paraszt alakjait. Lehet, — de nem hiszem —, hogy akad ilyen ember is, ám ami­kor az új realizmus alapvető feladata a típusalkotás, a szo­cialista embernek csak jó mű­vész által lehetséges megfor­málása, nem helyes — éppen legtehetségesebb művészeink esetében — az egyszeri esetle­gest, mint típust beállítani. A valóságnak tényleg ezer arca van, de az igazság csak egy! A magyar parasztmozgalmak motorjai éppen a helyhez nem kötött, a ma itt, holnap ott dolgozó földmunkások, a sza­bad ég alatt, földön háló szi­kár kubikosok voltak, akikben forradalmi tűz lobogott. So­mogyi József nagy figurájában egészében megformálta ezt a fajta kubikost, de ha sovány testéből ki is hozta az erőt, nyomott fejét megfosztotta az értelem szépségétől. A szen­tesi kubikos küllemét illetően nem versenyezhet Apollóval, de az emberi és társadalmi tartalmat, a kemény élet s a szocialista tudat által formált szépséget reklamáljuk akkor, mikor tiltakozunk az önkényes torzítások ellen. A kiállítás részeredményei a portrékon mérhetők, s láthatjuk, hogy az emberábrá­zolásnak ezen a területén még­is történt előrelépés. Beck András Tomszkij feje, Makrisz Agamemnon remekbe faragott Csou En-lal portréja, Erdei De­zső reneszánsz ihletésű Buzi büsztje, Petri Lajos kitűnő Morinyi portréja, Kovács Fe­renc Női fej­e, Marton László terrakotta Szondy-tanulmánya, Vasas Károly nagyon szép Bori feje, László Péter, Ligeti Eri­ka, Nyírő portréi és végül, de nem utolsósorban Wágner Nándor Poldi tanulmánya arc­­képszobrászatunk magas szín­vonalát jelentik. A törülköző aktok sokasága mellett a kisplasztikai anyag­ban is sok szép darabbal ta­lálkozunk. Szebényi Imrét kell elsőnek említeni, akinek na­gyon­­eleven, finom arányú, szépen modellált kis kompozí­ciói figyelemre méltóak. Les­­senyei Márta elragadó Kút­­figurá­ja, Pál Mihály Furulyá­zó gyermek­e, Segesdi pompás Kohász­a és Somogyi József Dózsa-vázlata a legjobbak kö­zül valók. A monumentális szobrászat most is a legtöbb prob­lémát veti fel. Mindenesetre helyes volt a Mártír-emlékmű pályaműveinek bemutatása, mert a kiállítás látogató, ha nem is dönthet, de ítéletet for­málhat. A hét kiállított terv nem mindegyike szuggerálja a kommunista mártírok he­­roizmusát, s azt, hogy az esz­me, melyért életüket adták, győzedelmeskedett. Az elvont Géniusz-idea minden korban helytálló, de itt, ez esetben kívánatos a tartalomhoz konk­rétabban kötődni. Vonatkozik ez Somogyi József mélyen ér­zelmes, de csak a gyászt kife­jező kompozíciójára is. A kommunista hős típusát leg­inkább Olcsai Kiss Zoltán tervének főfigurája közelítette meg, de a két lehanyatló alak szétzilálja a kompozíciót, építészeti része sem túlságosan sikerült. Beck András pálya­munkája a legsikerültebbnek mondható, de míg szép bans­­reliefjei egybehangoltak az architektúrával, patetikus mozdulatú szobra nem illesz­kedik jól környezetébe. Vedres Márk koszorút emelő férfi akt­ja szintén jelkép és Baksa Sós szobrát már láttuk valahol. Meg kell állapítani, hogy nem volt és nem lesz könnyű dolga a zsűrinek. A nagyméretű szobrok kö­zött is találunk néhány bíztató munkát, s itt elsőnek említjük Kacs Béla Bányász c. szép, jól komponált, tartalmas művét. A jó sportszobor példája lehet Antal A. József Gerelyvetője és ellenpélda Győri Dezső habcsók-édességű Tornász­­lány­a. Szép munka Lux Alice Herendi festőlány c. ülő alak­ja, de kevésbé sikerült a párja, Szabados Béla görcsös mozdu­latú Herendi korongoló­ja. Szép és harmonikus Vedres Márk Pihenő sportoló szobra. Végül szólni kell arról, hogy­­ sok kedves állatszobor van a kiállításon, de mind­közt legszívhezszólóbb Szöllösi End­re Mackók c. kompozíciója, amelyben mély emberi érzést, anyai szeretet fejez ki. Ha minden szoborból ilyen félre­érthetetlenül áradna a mon­danivaló embersége, igazsága, úgy nem volna ok az elégedet­lenségre. De nem így van, s ezért megállapítható, hogy ha a szobrászatban nem is jelent közvetlen veszélyt a „Vart pour Vart“ elmélete, annál ve­szélyesebb a „métier pour la métier“ (mesterség a mester­ségért) tendenciája. Az eszköz nem lehet cél, ezt ne tévesszék szem elől szobrászaink. Oelmacher Anna Szöllösi Endre: Mackók.

Next