Esti Hirlap, 1956. december (1. évfolyam, 1-5. szám)
1956-12-24 / 1. szám
Gyors igazságos elosztás helyett kartotékcsatát vív a őskereszt 60 000 józsefvárosi károsult közül csak 20—25 000 kapott szeretetcsomagot Október 23-án éjjel dördültek el az első fegyverek, másnap reggel már telefonon jelentkezett Varsó, Bécs, Párizs, Genf, s a Magyar Vöröskeresztnél érdeklődött, mennyi vérplazmára, élelemre, ruhaneműre van szükség. Az érdeklődés azóta sem csökkent, sőt , csakhamar tettekben is kifejezésre jutott: vonaton, autón, repülőgépen érkeztek és érkeznek a drága gyógyszerek, konzervek, pokrócok, újabban szén is. Igen ám, de hová kerül az a sok holmi, aminek értékét René Beauvais, a Nemzetközi Vöröskereszt budapesti megbízottja 50—60 millió svájci frankra teszi. (Zárójelben tegyük hozzá, hogy a Magyar Vöröskereszt megközelítőleg sem tudja a kapott és szétosztott adományok értékét: ottjártunkkor egy november 14— 24-e közötti kimutatás volt a „,legfrissebb” tájékoztatás a segélyek szétosztásáról.) A közvélemény nyugtalan: elterjedt az a nézet, hogy a vöröskeresztes adományok néha illetéktelen kezekbe jutnak, a szállítmányokat megdézsmálják és a kezeléssel megbízott emberek kezén elsikkad az adományok egy része. Ki a felelős ? Mi ebből az igaz? Szögezzük le elöljáróban, hogy Magyarországra ma háromféle kollektív adomány érkezik. A Szovjetunió és a népi demokráciák az államnak nyújtanak segítséget: az így kapott árukat az állam eladja a lakosságnak, a pénzt pedig újjáépítésre fordítja. A nyugati államok — és részben a Lengyel Vöröskereszt — a Nemzetközi Vöröskereszt útján juttatják el adományaikat, amelyeket a magyar vöröske- vesztes szervek osztanak szét ingyenesen a lakosság között. Ugyancsak a Magyar Vöröskereszt bonyolítja le a vidékről érkező szeretetcsomagok szétosztását. Végül különböző külföldi szervezetek, gyárak, intézmények közvetlenül is meg- ajándékoznak hazai testvér- szerveket, egyesületeket. A Magyar Vöröskereszt csak azoknak az adományoknak szétosztásáért felelős, amelyeket a Nemzetközi Vöröskereszt útján, vagy vidékről kap, tehát semmiképpen sem hibáztathaó azért, ha külföldi összekötí tetésekkel rendelkező vállalatok dolgozói a szükségleten túl, méltánytalanul sok csomagot kapnak. Kétségtelenül jobb volna, ha minden adomány egy kézben futna össze, így igazságosabban lehetne szétosztani. De ki tudná — és ki akarhatná — szabályozni az emberbaráti szeretet átadását? És van-e ma az országban olyan szerv, amely jó lelkiis-merettel egyedül vállalhatnák az érkező segélyek igazságos szétosztását, amelyre nyugodtan rá lehetne bízni valamennyi segély eljuttatását a rászorultakhoz? Ilyen szerv ma még nincs, egyelőre a Magyar Vöröskereszt sem alkalmas erre a feladatra. Akiknek jutott — és akiknek nem Sajnos, a közönség véleménye nem alaptalan: a nemzetközi küldemények hosszú hetekig csáki szalmájaként prédára kerültek, boldog-boldogtalan vitt belőlük, csak éppen a rászoruló embereknek jutott nagyon kevés. Az egyik legjobban sérült városnegyed, a VIII. kerület hatvanezernél több károsultjából a mai napig alig 20—25 ezer kapott szeretetcsomangot. S ebben hibás a Magyar Vöröskereszt is, amely képtelen volt megfelelni feladatának. A régi magyar betegség, a szervezetlenség, a súlyos napokban különösen kiütközött. A Hegyeshalom felől érkező karavánokat útközben megállították, s olyan városok, községek lakói kérték el az adományokat, akik egyáltalán nem, vagy alig szenvedtek károkat. A Déli pályaudvarra befutott egyszer hat vagon, megrakva minden földi jóval: mire a Magyar Vöröskereszt odaérkezett, egyetlen vagon maradt, a többit vitathatóan rászoruló budaiak vették kezelésbe. Egyre-másra jöttek az autókaravánok, s kellő eligazítás híján az utcán osztották szét rakományukat az éppen arra járóknak. Egymást érték az ellentmondó intézkedések, a különböző felhívások alapján a legkülönbözőbb szempontok szerint nyújtották be a legkülönbözőbb helyekre az igényléseket, s aki nem akart vagonokat feltörni, az itt-ott jóbaráti alapon vihetett tejport, kakaót, sonkát. Persze, jutott ebből a rászorultaknak is, de még több azoknak, akik vajat és kalácsot akartak szerezni, mikor másnak még kenyere sem volt. A Magyar Vöröskereszt emberei szerint rémregényt lehetne írni ezekről az időkről. Hol a kimutatás ? November közepén kezdtek rendet csinálni. Megalakult a Magyar Vöröskereszt munkáját irányító orvosprofesszori kollégium, dr. Killner kormánybiztos megkezdte az apparátus szervezését, és a Nemzetközi Vöröskereszttel történt megállapodás alapján hozzáláttak az igények felméréséhez. A Nemzetközi Vöröskereszt megbízottai azt kívánták, hogy a Magyar Vöröskereszt fektessen fel pontos kimutatást a károsultakról, s ennek alapján kezdjék meg az adományok szétosztását. A kért kimutatás mindmáig nem készült el, és a svájciak, azaz a Nemzetközi Vöröskereszt, pontos statisztika hiányában nem kezdik meg a nagyobb arányú adakozást. Bürokrácia ez a nemzetközi szervek részéről? Nem hinnők. Éppen az első hetek szomorú tanulságai meg is követelik, hogy csak az kapjon segélyt, aki arra rászorul. Ehhez pedig kétségtelenül szükséges az igények alapos felmérése. Hadd álljon itt példaképpen a szegediek esete. Szeged üzemei pénzt adtak össze a pestiek számára, az összegből kb. 1300 nagy élelmiszercsomagot állítottak össze, majd feljöttek Budapestre, hogy az ajándékokkal jó ünnepeket szerezzenek a VIII. kerület sokat szenvedett lakóinak. Mindent beleadtak a csomagokba: nemcsak a szívüket, hanem a vágóhídi emberek illetményzsírját, a Paprikafeldolgozó munkásainak járó ingyen paprikát is. A kerületi szervektől megkapták a károsultak listáját, sorra járták a házakat, s annak rendjemódja szerint meghívták a lakosokat: jöjjenek be másnap a Baross utcai gimnáziumba a csomagokért. Ekkor érte őket csalódás: a helyi Vöröskereszt I és a tanács által károsultnak mondott emberek nagy része ugyanis semmiféle segélyre nem jogosult. Az egyik szegedi küldött száz megadott helyre ment el: a száz „károsult” közül hatvan vagy nem kért segélyt, vagy nem járt neki. Ugyanakkor valóban segélyre szoruló emberek hiányoztak a névsorból. A Magyar Vöröskereszt, amelynek létszámát időközben háromszorosára duzzasztották, s amelynek apparátusát szinte káténként átszervezték, most a kartotékcsatát vívja. Egyelő- r re reménytelennek látszik a küzdelem. Pedig segít mindenki: önkéntes jelentkezők, köztük színészek, pedagógusok, háziasszonyok. A feltérképezésmégsem megy: az ellenőrzések során mindig arra jönnek rá a Vöröskereszt emberei, hogy az igazi igényjogosultak sokszor kimaradnak. A kívánság pedig változatlan — és igazságos —: először felmérni, utána osztani. Típuscsomagok készülnek Addig az adományok a csejpali raktárba kerülnek. A Nemzetközi Vöröskereszt szállltmányait Bécsből hozzák Budapestre: minden teherautóban svájci kísérő ül (csak svájci állampolgár lehet, kettős állampolgárságú kísérő szóba sem jöhet), aki szigorúan betartja az előírásokat, gondoskodik arról, hogy a személyzet tagjai közül senki se hozzon magánlevelet, magánszemélyeknek szóló csomagot. A csepeli raktár a Nemzetközi Vöröskereszt felügyelete alatt áll, svájci személyzet és magyar karhatalom vigyáz az anyagra. A Magyar Vöröskereszt innen kapja a segélyeket, legújabban a Nemzetközi Vöröskereszt típuscsomagokat állít össze. A segélyek lassú csordogálásának első és legfőbb oka tehát az, hogy magyar részről nem tudnak pontos és megalapozott igényekkel fellépni. A másik ok az, hogy a rendelkezésre álló élelmiszerkészleteket a későbbi téli hónapokra tartalékolják. René Beauvais véleménye szerint a Nemzetközi Vöröskeresztnek nagyobb készleteket kell felhalmoznia februárra, márciusra, amikor — véleménye szerint — esetleg élelmezési nehézségek lesznek az országban, s akkor nagyobb szükség lesz a Vöröskereszt támogatására. Ez tehát az igazság a vörös- keresztes adományok szétoszlása körül. A Nemzetközi Vöröskereszt szervezett munkáját eddig a tejpor-akció, a néhány ■ helyen megindult, de rövidesen megszüntetett közétkeztetés és a xix. Kerühetben nenanyi száz pokróc szétosztása jelzi i s a kormánybiztos A magyar közvélemény 30-- gal elvárja, hogy a Magyar Vöröskereszt végre rendet terremtsen a maga portáján, s elv végezze azt az alapvető munkát, amely feltétele a rendszeres segélyezés megindulásának. A rászorultak és az egész orr szág érdeke, hogy a külföldi adományai minél hamarabb eljussanak a hajléktalanná - vált, sebesült, egyedül maradt emberekhez. Nem koldulunk a világtól,de természetes a közvéleménynek az a követelése, - hogy a külföld szeretete ne pazzarolódjék el, s idejében jusson el azokhoz, akik szükséget szenvednek. Ezt a célt szolgálják egyébként a Magyar Vöröskereszt legújabb tárgyalásai is. Dr. ” . Killner kormánybiztos jelenleg , Svájcban folytat megbeszéléset tVkét az ENSZ és a 20 millió dolláros amerikai segély ügyében. Magyar részről azt szeretnék, ha a további segélyado- mányokban minél több, lehető-leg másfélmillió tonna szén lenne: az országnak, a kórházázaknak, iskoláknak erre van a jelenleg legnagyobb szüksége, ezzel tudnának legjobban segíteni. Lontay László Svájcban tárgyal Zongorát és plafonul KÉSZPÉNZÉRT áron vásárol a ZONGORA TEREM VI. Lenin körút 101 Telefon: 123-398 Tájékoztatás a megvont! Az elmúlt hetek eseményei rendkívül súlyosan érintették az öreg nyugdíjasokat, akiknek a nyugdíját nem kézbesítette a posta, s akik nem részesülhettek az események miatt üzemi ellátásban, közétkeztetésben. Nagy gondot jelent az öregeknek az összegyűlt villanyszámlák, gázdíjak kifizetése is. Kérdéssel fordultunk az Országos Nyugdíjintézet elnökéhez, Fodor Gyulához: mi lesz a nyugdíjakkal? — A nyugdíjak rendezése természetesen összefügg az ország gazdasági helyzetének alakulásával — válaszolta. — A SZOT erre vonatkozó javaslatára csak a kormány válass szolhat, s reméljük, rövidesen válaszol is. Az intézet dolgozói jelenleg főként a megvont nyugdíjak ügyének rendezésével foglalkoznak. Eddig mintegy hétszáz törvénytelenül megvont nyugdíjat adtunk viszsza, s jelenleg naponta körülbelül 150 ilyen ügyet intézünk el. A törvénysértések felszámolása azt jelenti, hogy csaknem 50 millió forint nyugdíjösszegetkapnak vissza az öregek. Reméljük, hogy a körülbelül 17 000 ügyet három hónapon belül elintézzük. Ehhez a Pénzügyminisztérium segítsége, néhány kölcsön munkaerő is kellene. — S ha már az újságban írnak a nyugdíjak ügyéről — fűzte hozzá Fodor Gyula — írják meg azt is, hogy minden panaszttevő igazolja a kérelem mellett azt is, hogy milyen munkaviszonyban áll és menynyit keres. Ha ezt a munkát mi végezzük, meglassítja az ügyek intézését. A nyugdíjasokat segíti az is, ha azonnal bejelentik a lakásváltoztatást. S végül kérem, hogy az Esti Hírlap közölje: a Nyugdíjintézet dolgozói boldog karácsonyi ünnepeket kívánnak a nyugdíjasoknak. nugdíjakról MATOR TEXT a Korányi tüdőszanatóriumban • Izgalmas események játszódtak le csütörtökön a Pihenő úti Korányi tüdőszanatóriumban, ahol mintegy hétszázötven beteget gondoznak. A délelőtti órákban polgári- és egyenruhás rendőrök jelentek meg. Felmutatták a XII. kerületi kapitányság házkutatási parancsát és közölték, hogy dr. Csóka Imre, a szanatórium vezető főorvosa ellen feljelentés érkezett, amely szerint ellenforradalmi röpiratokat rejt fegel, ezért házkutatást tartanak. A hatósági személyekkel együtt érkezett Varga László rendőrszázados, akihez a kerületi egészségügyi intézmények is tartoznak. Történetesen a százados felesége, dr. Márki Jolán orvos, a szanatóriumban teljesít szolgálatot. Márki Jolánt annak idején az intézet forradalmi tanácsa, — amelynek Csóka főorvos volt az elnöke —, az intézetből eltanácsolta, de az ismeretes kormányrendelet értelmében, amely a forradalmi tanácsok elbocsátását érvénytelenítette, a helyén marradt. A százados megemlítette, hogy a törvények fokozottabb biztosítása érdekében jelent meg. A házkutatás eredménytelen maradt, semmiféle röpiratot nem találtak, mire az alakulat vezetője kijelentette, hogy a főorvos budapesti magánlakásán házkutatást kívánnak tartanni, ezért felszólították, hogy ő jöjjön velük. Csóka dr. vonakodott ennek eleget tenni, de megmagyarázták neki, hogy önhatalmúlag nem nyithatják fel a lakását, mert az magánlaksértés lenne. Közben a betegek körében híre terjedt az esetnek és azt hitték, hogy a főorvost, akit nagyon szeretnek, el akarják vinni. A betegek egy része hálóingben, pizsamában, ahogy az ágyból kiugrott, körülvette a hatósági személyeket és rendkívül izgatott magatartást tanúsított. Kijelentették, hogy a főorvost nem engedik el és egyre szenvedélyesebb kifakadások hangzottak el. A betegek megnyugtatására végül úgy határoztak, hogy Csóka dr. a szanatóriumban marad, de két orvos a rendőrökkel elmegy lakására. A hatósági személyek távozása után a betegeken ismét erőt vett a nyugtalanság. Szenvedélyes hangú gyűlést tartottak. Az orvosok csak nehezen tudták a betegeket lecsendesíteni. Közben a két orvos a rendőrségi személyekkel a kerületi kapitányságra ment, ahol az ügyet kivizsgálták. Úgy találták, hogy további házkutatásra nincs szükség és a főorvos ügyében megszüntető határozatot hoztak. Az orvosok visszatérve közölték a fejleményeket a betegekkel és ezzel a szanatórium nyugalma helyreállt. Karácsonyi gondolatok A karácsonyfa gyertyáinak fellobbanó fénye ezúttal egy sokat szenvedett város és ország bár lassan ébredő életére, de még mindig ezernyi vérző sebére hull. Ha lényegében nem is, de tagadhatatlan, hogy formáiban ez a karácsony sokban hasonlít arra a szomorú tizenkét év előtti karácsonyra, melyre még legtöbben közülünk igen jól emlékeznek. Még egyszer hangsúlyozzuk, csak formai és nem lényegi hasonlóságról van szó; akkor is gyengén álltunk tüzelő dolgában, sorba kellett állni stb. De még előtte álltunk a fegyveres harcoknak, míg ma már szerencsére túl vagyunk azon, s ez nagyon nagy különbség. Talán csak a jövőért érzett bizonytalan szorongás és egyben bizakodó reménykedés közös és hasonló érzés a múltbelivel. Ez így van, s aki ezt nem ismeri el, az nem mond igazat, s ezért kell beszélni róla. Mert igenis változatlanul hiszünk abban, hogy az igazság megismerése és kimondása, még ha fájó is, mindig konstruktív valami. S ezen a szomorú, és talán mégis bizakodó karácsonyon, melynek gyertyás fényét megelőzte a halotti napi gyertyák még szomorúbb mécsvilága, és a harcok alatt kialudt lámpák újból meggyulladó, még csak ködön át világító homályos fénye — ezen a karácsonyon úgy érezzük: tollforgató embernek, ha egyáltalán mer tollat venni a kezébe, csakis konstruktívnak szabad lennie. Konstruktívnak kell lennie mindenkinek, aki úgy érzi, hogy egy nemzet élete nem dermedhet meg. Bármi csapás is szakadjon ránk, a nemzetnek élnie kell, mert élni akar, szabadon, függetlenül és demokratikusan, s ezért meg kell találnia ehhez az élethez vezető utat. Meg kell találnia mindenáron, szenvedések árán is, és közös erővel, mert ez az egyetlen lehetséges és járható út. Természetesen ehhez a közös úthoz két dolog elengedhetetlenül szükséges: a valóban közös akarat és a megbékélés. Ezt az utat akarni kell, nemcsak egyeseknek, de jobbról és balról, fentről és lentről olyan tömegeknek és számottevő tényezőknek, amelyek akarata lehetővé teszi ezt a közös utat. S ennek az akaratnak egyik feltétele a megbékélés. Legyen már egyszer vége nemcsak a tényleges harcoknak, de a bizalmatlanságnak és belső testvérharcnak is. Túlságosan nagy dolgokról, nemzeti létünkről, s valóban szabad és demokratikus jövőnk felépítéséről van szó — semhogy továbbra is megengedhetnénk magunknak az áldatlan gyűlölködést. Még akkor sem, ha valóban csaknem mindenkinek vannak jogos sérelmei s a részletkérdésekben, az úton és módon, mely a cél felé visz, nem is értünk mindenben egyet. De a jóakaratú emberek egy dologban feltétlenül egyetértenek: népi demokratikus, szabad magyar hazát akarnak. S ez egyelőre elég kell legyen. Ahogyan senki sem állíthatja azt, hogy az elmúlt tizenkét év alkotásaiból nem kell megőrizni és tovább fejleszteni azt, ami jó és helyes volt, mert van ilyen, nem is egy dolog, ugyanúgy esztelenség volna tagadni — s ilyen tagadás az együttműködés alapjait veszélyeztetné —, hogy a közelmúltban sok minden rossz és helytelen volt, nemcsak személyeket, de egész rétegeket ért oktalan, méltatlan, sőt sokszor embertelen bántódás, és hogy mindezeket a dolgokat sürgősen és alaposan meg kell változtatni. Ha nem lett volna így, akkor aligha kerülhetett volna sor a közelmúlt tragikus eseményeire. Tudjuk, nincsen jogunk senkinek a nevében sem beszélni, de talán nem egészen igaztalan, ha azt állítjuk, hogy a letűnt korszak egyik súlyos bűne a többi között az volt, ahogy a rendszer az értelmiséget kezelte, ahogyan elnémított minden, a legtárgyilagosabb ellenvéleményt is, és ahogyan a szellemi élet területén csak az előregyártott véleményeket, szellem- és művészi sémákat engedélyezte. Lehet, hogy az értelmiség egyes egyének kritikájában és cselekedeteiben túlment azon a határon, amelynek népi demokratikus rendszerünkben helye lehet, de ne felejtse senki se el, hogy ezt az értelmiséget is nagyon megbántották. De mint mondtuk, most nincs itt az ideje a hántásoknak és a szemrehányásoknak. A közös út, az élet kibontakozásának megtalálása most mindennél fontosabb, s bár — ismételjük — nem beszélhetünk senkinek a nevében sem, mégis úgy érezzük, hogy értelmiségünk jelentős része, félretéve minden más meggondolást, keresi ezt az utat, és örömmel indulna el ezen az úton. Ehhez békesség kell, a lelkek megbékélése és jóakarat minden oldalról. Karácsony van. Ködös, nedves, szürke és bizony sokak számára szomorú és fájdalmas karácsony. Az ünnepek előtt néhány nappal van az év legrövidebb napja, amikor a leghoszszabb a sötét éjszaka, és amikor hivatalosan kezdődik a csillagászati tél. És mégis csodálatos paradoxonként az első téli naptól kezdve a nappalok hoszszabbodni kezdenek, és minden nappal néhány perccel nő a fény és a világosság. úgy érezzük, valahogyan így vagyunk ezzel a mostani ólomszürke és sokak számára szomorú karácsonnyal is. Még kopár és sivár minden, de valahol kint és bent is talán már derengeni kezd, talán nőni kezdenek már a fények. S éppen ezért a szeretet ünnepén mi sem mondhatunk, nem kívánhatunk találóbbat, mint amit az írás szavai is mondanak: „Békét a jóakaratú ember ér!” Wesselényi Miklós 13 000 rádió 2 000 motorkerékpár 4 000 kerékpár A gyárakban készen álló, vagy összeszerelésre váró készletek egy részét a külkereskedelem átengedi a belkereskedelem részére. Többek között 13 000 rádió, 2000 darab motorkerékpár, 4000 darab kerékpár, nagyobb mennyiségű húsgép, fürdőkád és ajtózár kerül rövidesen a boltokba. Lesz elegendő méz A vásárlóközönség körében ; nagy érdeklődés tapasztalható a méz iránt. Ez évben ugyan közepes méztermés volt, de Heves és Nógrád megyében az átlagosnál több mézet pergettek. Még elég nagy mennyiségű mézet tárolnak vidéken, és a szállítási nehézségek megszűntével Budapestre szállítják. —immunifimin- r.Avrinpyr.,1954. december 24. hétfő.