Esti Hírlap, 1960. január (5. évfolyam, 1-26. szám)

1960-01-01 / 1. szám

Miről álmodik a lány Férj és autó — Úszóbajnokság és jogtudomány — Szép kis szoba­konyha, fürdőszobával Egy régi-régi sláger, még ma is játsszák néha, azt állítja, hogy „holdvilágos éjszakán ... arról... álmodik a lány, hogy jön egy királyfi fán, hófehér paripán ...” A királyfi azóta szállóigévé lett, de vajon van-e joga hozzá? Róla, igazán róla — vagy kiről és miről álmod­nak a mai fiatal lányok? Régi szilveszteri szokás volt az ólomöntés: a hideg vízbebo­rított fém szeszélyes formái­ból kutatni a jövőt. Most ho­gyan néz holnapja elé három lány — ólomöntés nélkül? Királyfi helyett trónörökös Molnár Margit, a Lottó Áru­ház 18 esztendős elárusítónője kicsit zavartan mondja: — Melyik lány ne álmodoz­na?! Én is szoktam... Ha jön az este és lefeküdtem már, ezer dolog is megfordul a fe­jemben. Margitról el kell mondani, hogy most, karácsony napján lett menyasszony, műszaki raj­zoló a vőlegénye. — így hát nem királyfi — neveti el magát. — S az is jo­gos, hogy a kettőnk élete, a jövőnk fordul meg sokat a fe­jemben. — És m­it vár tőle? — Nagyon boldog szeretnék lenni. — Ez minden? — Meg nagyon szeretek Utazni, s ha egyszer lenne egy ajtónk... Talán lesz is, nem olyan csoda ez már ... Aztán elmegyünk mindenfelé. — Kettesben? — Hát persze. Csak majd ha lesz „trónörökös”, akkor majd... de ez még nagyon messze van ... hárman me­gyünk. Cardiff után Róma Elválaszthatatlan barátnők. Még az általánosban barátkoz­tak össze, így hát ketten jön­nek most is — Bodoki Réka és Csató Marika, a Ságvári Gim­názium érettségi előtt álló diákjai — az igazgatói irodá­ba. — Itt az ember nem is gon­dolhat másra, mint hogy jól sikerüljön az érettségi — só­hajt Réka. — Fél tőle? ■— Nagyon." Mert sok időmet elveszi az edzés. . Aki nem tudná, annak el­áruljuk, hogy Bodoki Réka or­szágos hírű úszó. Százméteres gyorsúszásban versenyez. Leg­utóbb Angliában, Cardiffban nyert bajnokságot. — Talán az olimpiára is kijut, a váltóval — jegyzi meg Marika. — Szeretné? Őszintén robban ki a válasz. — Ez minden vágyam... De van még más is — és már so­rolja is —, úgy szeretném, ha érettségi után felvennének a TTK-ra, vegyész akarok lenni.­­— Én pedig ügyvéd — így Marika. — S a férjem is az legyen. Ha közös a pályánk, jobban megértjük egymást, szebben, boldogabban élünk. — És Réka kit választ: ve­gyészt vagy úszóbajnokot? — Olyan vegyészt, akit nem kell félméteres vízből kimen­teni. Sok-sok virág az asztalon Körösi Julika kicsit fáradt, nemrég jött műszakról. A Fémműben dolgozik, kint Cse­pelen. Szakmunkás. Az a dol­ga, hogy egy kábelsodró gépre felügyel. — Tavaly még segédmunkás voltam — mondja. — A kere­set is kevesebb volt, meg a munka sem olyan érdekes, mint most. — Elégedett? — Szépen keresek, 1400 fo­rintot havonta — jut belőle mindenre. Csak az a három műszak ne volna! Néha szom­bat éjszaka is be kell mennem, pedig olyan jó lenne táncolni olyankor Palival. Most is itt vár... A csepeli nagy munkásszálló előcsarnokában beszélgetünk. Nagy a sürgés-forgás, jönnek­­mennek a lányok, ki munká­ba, ki randevúra ... — Itt jól érzem magam — néz körül Julika. — Talán a magam otthona lesz majd csak szebb. Elképzeltem már. Ne legyen nagyobb, csak egy szo­ba, kis konyhával, fürdőszo­bával. Világos falak és sok-sok virág az asztalon, mint odaha­za, a tengelici réten. Az ajtón fess fiatal fiú kuk­kant be. Türelmetlenül pillant felénk. Julika felemelkedik: — Bocsásson meg, de mennem kell... Ónody György SZILVESZTER December 31. A tél utolsó napja, a más­napi tavaszkezdet előestje. Né­pi örömünnep. A nép, amely a délutáni és esti esztrádoktól elszomorodott, éjféltájt az ut­cára tódul, papírsapkát ölt, színes dudát ragad és felsza­badultan fújja, így ad kifeje­zést abbeli örömének, hogy ez esztendőben már nem kell több vidám műsort hallgatnia. Emlékezik egyben a jégkor­szakról, amidőn még január­ban hó járta és zegernye. A vidám hangulatot nem egyszer nyári zápor, égzengés zavarja, amikor is a nép vendéglőkbe tódul, s a haragvó isteneket sült malaccal, csacsacsával és más pogány szokásokkal en­geszteli. Adjunk, ne adjunk? Másfél évtizede immár, hogy a borravaló megszűnt, létalap­ját veszette, nincs, nem léte­zik, ki van zárva, mert eltö­röltük, mert senki sem ad, és hiába is akarna adni, senki sem fogadja el, és ha valaki el is fogadná, nincs kitől el­fogadni, mert senki sem ad. Borravaló, mint olyan, korsze­­szerűtlen, időszerűtlen, avult, áporodott, nyamvadt, nyomo­rult csökevény, visszataszító, szégyen, fuj, takarodjék. Juci, nyisson ablakot és szellőztesse ki az összes terméket. Borravalót ma már csak gyá­va cenkek adnak, akik oly mélyre süllyedtek, hogy nem mernek nem adni. De ha mégis adunk... Mert, különösen Szilveszter éjszakáján, kerülhet valaki olyan fonák helyzetbe, hogy előre nem látott körülmények folytán mégis muszáj adnia. Ha, teszem fel, olyan cselló­ban szórakozik, ahol ez az ot­rombaság még mindig honos. Egyszóval, ha netán, netalán, netalántán, esetleg van egy olyan pontja az országnak, ahol itt-ott, kivételesen, szór­ványosan és nyomokban elő­­fordulhatódik — nos, akkor hogyan-s miként adjunk? Szerintem csak a következő módon: 1. Lopva-titkon; 2. Büszkén; 3. Közömbösen, oda se fi­gyelve; 4. Szemlesütve, ejtve, rejt­ve, csúsztatva, settenkedve; 5. Oldalvást, elmenőben, fu­tás közben eleresztve; 6. Elfordított arccal, hátra­felé menve; 7. Kézállásban, feltűnést nem keltve, angolosan; 8. Olaszosan, svédesen, nor­végosan; 9. Zürjénesen, eszkimósan, üzbegisztánosan. Mennyit adjunk? 1. Semennyit. 2. Pár fillért, tízet, húszat, ötvenet. 3. Egy forintot. Egy kettest. Két egyest. 4. Tízest, húszast, ötveneset, százast, ezrest, millióst. Ehhez tartsuk magunkat. Soha többet? Természetesen. Ezzel az utolsó adással ugyanis megszűnt a borravaló, Szilveszter az a soha vissza nem térő alkalom, amikor egy régi rossz szokással végleg szakíta­ni lehet. Határkő, újévtől kezdve soha, senkinek, sehol, semennyiért, egy petákot sem! Tízmillió ember van ellene a borravalónak. Szilveszter éj­jelén, pontban éjféli csenge­téskor, vége ennek a középko­ri barbárságnak. Természetesen, aki olyan he­lyen van, hogy­ pontban éjfél­kor nem tud eltávozni, az haj­nalban ad utoljára. Aki reggel megy, reggel. Persze, akad, aki kora délelőtti órákig marad, de már most kijelentem, hogy legkésőbb a kora délutáni óráktól kezdve senki, sehol, semmit. Hm. Komplikált. Kezdjük másodikon. Ámbár az vasár­napnak számítandó szombat, legyen harmadika. Igen, igen, de az meg a régi számítás sze­rint éppen vasárnap, legyen hát a végső és visszavonhatat­lan kezdő dátum a negyediké, a hétfő. Hétfő reggel 8 órától kezdve tehát a tízmillió sehol, senkinek egy bűzhödt grandot se, fogadjuk meg, barátim, hogy az 1960-as esztendő lesz az az esztendő, amikor a bor­ravalónak, ennek a százfejű hidrának egyszerre vágjuk le mind a száz fejét. Levágjuk, az évnek mind a 365 napján. Mához egy évre találkozunk, és emelt fővel nézhetünk egy­más szemébe. Mert borravaló akkor már vagy lesz, vagy nem lesz. Magánháznál Rendes em­ber rendes he­lyen rendesen viselkedik. Ám szilveszteri tumultusban elő­fordul, hogy az ember hado­nászik, és fellöki a poharat. Rendes ember rendes helyen megfelelő szavakkal menti ki magát. Első pohárnál: Bocsánat, asszonyom, bocsánat! Második pohárnál: Brocsá­­nat, drága nass­ás asszony, brocsánat! Harmadik pohárnál: Brocso­­csocso-borocsorobánat... na, esszóval ne garagudjál, cucus­­ka, de én már igen vagyok! Mit felel a ház úrítője? 1. Ó, nem tesz semmit, Ve­nyige úr, nálunk az a fontos, Venyige úr, hogy jól érezze magát, Venyige úr. 2. Oda se neki, Venyige kar­társ, nálunk az a fő, hogy a kedves vendég kedvesen du­hajkodjék. 3. Ide figyelj, Venyige, az anyád ne sirasson, ha még egy poharat összetörsz, kiverem az agyaraidat! • Kis jó B. U. I. K. (Szűr Szabó József rajza) Szilveszteri levél E­ltelt hát az esztendő. Ma vidám éjszakán búcsúztatjuk, jókedvvel. Hajnallal érke­zik meg az új évünk, mit hoz nekünk? Mit? Könnyű a felelet. Azt hozza, amit valameny­­nyien adunk az új esztendő gazdagságához, sikeréhez. Jó Szilveszterünk lesz az idén, le­gyen is. De tudjuk, a Szilveszter, az évváltás naptári fogalom; a valóságban a napok közt nincs választóvonal, vagy határ, a szerda rit­musa ugyanolyan, mint a csütörtöké, a kedd tempója olyan, mint a pénteké. A hét, a hó­nap, az esztendő napokból áll, de a napok, a hetek, a hónapok együtt és elválaszthatatla­nul az életünk. Amit ma teszünk hát, amit ma dolgozunk, az a máé és a holnapé, a hol­­naputáné; az élet folyamatosságában nincs kü­lön szerda, vagy péntek, az új esztendő ott ta­lál minket a helyünkön, ahol tegnap voltunk, tegnap, amely már az óesztendő. Nem akkor lépünk nagyot előre, amikor ránk virrad az új év első napja; akkor jutunk előre mérföldes csizmával, ha jó munkával fe­jezzük be minden napunkat, örülve az ünne­peknek, szorgoskodva a hétköznapokon. Mit hoz az új esztendő? Amit mi adunk hozzá. És ha kívánunk sok-sok jót, szépet, meg kell te­remtenünk a jó, a szép elérésének feltételeit. Ezt nem bízhatjuk, nem is bízzuk a naptárra, az erő bennünk van, dolgos két kezünkben, vésőnkben, ecsetünkben, írótollunkban, eszter­gapadunkban. Az erő bennünk van, mi farag­juk ki az elkövetkező napok tartó oszlopait, mi készítjük, magunk, az új év minden napjá­nak harmóniáját. Az új esztendő jókívánságai­nak, hogy teljesüljenek, mi vagyunk a gazdái, mi, a hétköznapok emberei. Mérleget csiná­lunk, hogy telt el egy év? Csinálhatunk, nem kell érte szégyenkeznünk. Jól haladtunk azon az úton, ahol a nép pártja vezet minket, jó irányítás mellett jó utat jártunk be. Hát csak tovább, előre! Ma este Szilveszter, összecsengenek a poha­rak. Kívánjunk egymásnak még szebb eszten­dőt, s tegyünk meg mindent, hogy valóban az legyen! És ehhez kívánok erőt, egészséget, szorgalmat, jó munkát, hogy a jó munka di­csérje mindazokat, akik részt vesznek benne. Jó Szilvesztert és utána dolgos, boldog hétköz­napokat! Horváth Géza Nincs Sok száz dolgozó személyi biztonságát és egészségét ve­szélyezteti a Róna utca és a Nagy Lajos király útja, Rá­­kosrendező-pályaudvar út­szakasz rendezetlensége. Nincs járda. Pedig ez olcsó salakkal, hengerelve is meg­oldható volna, így kénytele­nek a járókelők az úttesten A trolibuszról December 18-án történt, 16 óra előtt néhány perccel, a 78-as tro­libusz Bethlen Gábor utcai vég­állomásán. Már jó ideje többen vártunk a trolira (közben négy 79-es ment el), míg végre a T 117 rendszámú 78-as begördült. Ám, alig néhányan szálltak fel, a ve­zető elindította a kocsit, az uta­sok java lemaradt. (Én az utol­só pillanatban ugrottam fel a már induló buszra.) Nem írnék az esetről, ha nem ismétlődött volna meg a Land­ler Jenő utcai megállónál — ahol a jogosan tiltakozó utasoknak a kalauznő azt a választ adta: igyekeztek volna gyorsabban fel­szállni —, majd a Lenin körút sarkán, ahol a gyors indítás miatt egy diákgyerek a lépcső­ről visszaesett. Tudom, sokszor igazságtalanul bántják a kalauzokat, vezetőket, nekik sincs könnyű feladatuk. Ám, egyesek felelőtlen visel­kedése könnyen befeketíti a közlekedés becsületes dolgozóit is. Erről a kérdésről már több ízben olvastam a különböző la­pok, köztük az Esti Hírlap ha­sábján is, de úgy látszik, a pa­naszos leveleknek nincs foganat­ja. S nem is lesz, mindaddig, amíg — elrettentő példaként — egy kalauzt szigorúan meg nem büntetnek az utasok testi épsé­gének veszélyeztetése címén. Dr. K. J. tanár járda közlekedni. A járművek le­fröcskölik az embert, s nem utolsósorban: veszélyeztetik a testi épséget is. Úgy vélem, sürgős intézkedésre van szükség, amit a XIV. kerületi Tanács figyelmébe ajánlok. P. J. Rákosrendező-pu. Nem a magyar nyelvtanról, de nem is az idegen nyelvek tanáról akarok írni, hanem a füstölt mar­hanyelvről, amely, sajnos, csak ritkán kapható csemegeüzle­teinkben. Egyszer egy héten érkezik a bol­tokba néhány darab nyelv, amely percek alatt elfogy, mert ezt a húsféleséget min­denki szereti és leg­gyakrabban egészben vásárolják meg. Sze­rintem el kellene ren­delni, hogy egy-egy marhának több nyel­ve legyen, de mivel ez nem megy, min­denkinek csak 10—10 dekát kellene adni, így több vevő vásá­rolhatna. Például én is ... Mert bizony már nekem se jutott. Az történt, hogy ami­kor beléptem a bolt­ba, még volt marha­nyelv. Előttem egy termetes asszony állt, aki sonkát, szalonnát, minőségi felvágottat és kolbászt vett. Tü­relmetlenül vártam, hogy végre abba­hagyja a vásárlást, d­e ő még mindig töpren­gett, hogy mit ve­gyen. — És talán még tíz deka májast is — mondta. Azután kis gondol­kodás után odaszólt az eladónak: — És talán 15 deka tarját is... Mérges lettem. — Ne „talán” tes­sék kérni, hanem ha­tározottan és gyorsab­ban. Más is akar vá­sárolni! Erre pulykavörös lett. Hogy merésze­lek beleszólni az ő vásárlásába. Lehor­dott mindennek és csak úgy peregtek aj­káról a szidalmak. Azután megvette az egész nyelvet. Erre gyorsan elme­nekültem, mert arra gondoltam, hogy mi lesz, ha megvárom, amíg ez az asszony a meglevő veszedelmes nyelvéhez az áruki­adóban még egyet kap... (p.) Nyelvtan A bérlők hibája „Itt a budapestiek beszél­nek” cím alatt a kezelésünk­ben levő Váci út 69. számú épületről megjelent egy pa­naszos levél. A panaszos le­vél azt írja, hogy az épületen rövid idő alatt többször javí­tást végeztettünk, de ennek dacára a hibák nem szűntek meg. Ezzel kapcsolatban az alábbiakat közöljük: Először 1959. október hó elején je­lentette a házfelügyelő, hogy csatornadugulás állott be, amelyet a Csatornázási Mű­vek szüntettek meg. Másod­szor október hó 19-én jelen­tettek csatornadugulást, ame­lyet még aznap megszüntet­tünk. Utoljára december hó 14-én jelentettek szintén csa­tornadugulást, melyet decem­ber 18-án szüntettünk meg. Mindegyik esetben szemetet szedtek ki a csőből, ami a du­gulást okozta. Ennek alapján megállapítható, hogy a bér­lők okozták a hibákat. Ezért felhívtuk a ház lakóit, hogy — amennyiben a jövőben ha­sonló okok miatt dugulások keletkeznek — a javítási költségeket rájuk fogjuk há­rítani. Hídvégi — Pintér Fev. XIII. ker. Tanács VB Házkezelési Igazgatóság EGÉSZ ÉVEN ÁT MEGELÉGEDETT LESZ, ha a VII. ker. Vendéglátóipari Vállalat éttermeiben és eszpresszóiban étkezik és szórakozik! Kitűnő ételek és italok, olcsó árak, előzékeny kiszolgálás. Szeretettel várják a VII. ker. Vendéglátóipari Vállalat dolgozói. Még egyszer a ruhatár „Hozzászólás a ruhatár kérdé­séhez” címmel ebben a rovatban ismét szóvátették a kávéházak­ban, eszpresszókban felsőruhá­zattal elfoglalt ülőhelyek prob­lémáját. Az egyik hozzászóló azt ajánlja, tagadják meg annak a vendégnek kiszolgálását, aki az asztala mellett üresen tátongó székek valamelyikére helyezi a kabátját. A különös kívánságot — már tudniillik azt, hogy ta­gadják meg a kiszolgálást — ab­ból a szempontból kell vizs­gálni, vajon joga van-e ehhez a kávéház, eszpresszó stb. vezető­jének, illetve alkalmazottjának. Szerintem ehhez nincs joga. Fi­gyelmeztetheti — méghozzá kel­lő udvariassággal! — a fogyasz­tót, hogy szíveskedjék felsőru­házatát a ruhatárban elhelyezni, de amiatt, hogy gyors fogyasz­tása időtartamára, amíg szinte „futva” (tehát negyedóra, húsz perc alatt) meginná a szimpláját, tőle megvonni azt a kegyet, hogy élvezhesse a vendéglátóipar „vendégszeretetét”, nem szabad és nem lehetséges. Rendszeres kávéházi fogyasztó Nei­ intézték el! Novemberben levelet írtam az Esti Hírlap „Itt a budapestiek beszélnek” rovatában, s elpana­szoltam, hogy a MÁV Lenin kör­út 120—122. alatti hivatalépületé­nek Marx térre néző frontján a földszinti ablakok piszkosak, re­pedtek, igen csúnya látványt nyújtanak. Levelem „Egy szi­vacs” címen jelent meg, gondo­lom, az illetékesek is elolvasták, ám, a Marx téren a helyzet vál­tozatlan. Helytelen szemet huny­ni, hogy fővárosunk egyik leg­forgalmasabb pontján pont egy országos vállalat ne törődjön a város tisztaságával, s figyelem­be se vegye a járókelők vélemé­nyét. Ez a nemtörődömség —­ hisz néhány repedt ablakról és porlepte párkányról van szó —­ érthetetlen. Több Marx tér környéki lakos nevében ezúttal is: Dr. K. P. Lenin körút mmimsi \ BÉRMUNKÁT­­ VÁLLALUNK | Óragyár, Bp. XX., Dózsa­­ György út 50.­­ Tel.: 144—027, 145—200. \

Next