Esti Hírlap, 1960. május (5. évfolyam, 102-127. szám)

1960-05-01 / 102. szám

Jön az elefánt Operatőr a rezervátumban • Nyugodt oroszlánok, ideges antilopok Vadászat autóból A csukott vadászautó a bokros terepen állt. A bent ülők izgatottan figyelték az elefántcsordát. A felvevőgép a kocsi tetején berregett, majd elhallgatott. A nyitott csapóajtóban megjelent az operatőr sápadt arca. — Jön az elefánt! Az elefánt, a csordából kivált, 25—30 méterre legelésző elefántbika még nem jött. Csak hatalmas vitorlafüleit mozgatta sebesen és, aki nemcsak az Állatkertből ismeri az afrikai tambók — így hívják az elefántot a bennszülöttek — természetét, az tudja, hogy a fülmozgatás nem mindig a meleg következménye, néha a haragé is. Így aztán a vadász, aki a volán mellett ül, kapcsolt a sebességváltón és óvatos lassúsággal hátrafelé visszakozott a kocsival, s amikor már elég távol kerültek a haragvó ormányostól, akkor fordult meg nagy ívben az autó és indult teljes sebességgel el, messze a csordától. Mert az elefánt lomhának látszik, de a vadászok tudják, félelmetesen gyors is tud lenni. Megjelenik a bokrok közt, majd eltűnik, mint a szellem, s a legügyesebb fekete vadász se ér a nyomába, így csordával még veszélyesebbek. Ha megindulnak, nincs előlük menekvés. Hason fekvő félhold Ezért sietett annyira a kis autó a Kilimandzsáró lábainál, benne Schuller Imre, a Budapest Filmstúdió munkatársa, Böröczki Kornél, a lovasberényi vadgazdaság vezetője , az operatőr munkatársa — néger kísérőik társaságában. Hosszú hetek kalandos utazása után érkezett haza a két filmriporter és a hatezer méter színes filmszalag. (A vadászok már korábban megérkeztek.) A laboratórium már kezelésbe vette a celluloidszalagokat, reméljük, hamarosan, film lesz belőle. — Én is remélem, jóllehet, be kell vallani, azt sem tudjuk, mit sikerült felvenni, mit nem. Előhívó-berendezés nem volt nálunk, de már megkaptuk az első próbákat és ezek biztatóak — mondja Schuller Imre, Budapest Filmstúdió-beli kényelmes szobájában. A tanáros szemüveg, a kimért mozdulatok mellé nehéz odaképzelni az elefántkalandot, de a lebarnult bőr még az afrikai napról árulkodik. — Igen, a napsütés az valami egészen különleges. Egyébként egész kellemes éghajlati viszonyok közé kerültünk. Tanganyikának az a része, ahol jártunk, 1300 méter magasan fekszik, klímája olyan, mint nálunk a júniusi időjárás. Csak ha a napsütésre megy az ember, akkor érzi, hogy ez valami egészen más, mint odahaza. Hozzá kell tennem, itt a csillagos ég is más. Éjszaka a félhold nem a hegyén áll, mint nálunk, hanem a hasán fekszik. Afrika — vadállatok nélkül — Hol és milyen állatokat sikerült fényképezniük? — Főleg a nagy rezervátumokban, védett területeken dolgoztunk, mert bármily furcsán is hangzik, Afrikában egyes területeken ma már alig lehet állatokkal találkozni. A sok vadászat megtizedelte a vadakat, a megmaradtak védett területekre húzódnak. Elég nehéz dolguk van a vadászoknak, akik ma már csak autóval járják a bokros, de nagyon sima, hatalmas lapályokat. Az autóból lőni azonban nem szabad, az autótól legalább kétszáz méter távolságra lehet csak a vadat elejteni, máskülönben elveszik a vadász engedélyét. — Mi — Böröczki Kornéllal, akinek nagyon sokat köszönhetek, a filmezésnél jobb kezem volt, mint hivatásos vadász érkezett és mint filmoperatőr jött haza — a rezervátumokba mentünk fényképezni. Az a bizonyos elefántkaland, az Amboseli védett területén történt. Oroszlánt a Serengetiben sikerült fotografálni. — Hogyan? — A védett területre csak őr kíséretében, autóval lehet bemenni. Fegyvert vinni, tilos, éppen ezért mindenkinek meg kell gondolni a kockázatot, mert csak a saját felelősségére engedik be. Az autóból a védett területen kiszállni tilos. Hozzá kell tenni, hogy ez a Serengeti rezervátum nagyobb, mint a fél Dunántúl. Simba a Hortobágyon." — Az autóba a gépkocsivezetőn, kollégámon és kísérő őrön kívül, velünk, jött bennszülött segítőnk is. Az autó lassan haladt egy darabig a csapáson, aztán letértünk. Mindig fekete kísérőnk vette először észre az állatot. Mi meszszelátóval is alig láttuk, hogy ott valahol egy pont mozog, ő már azt is mondta, hogy Simba, tehát oroszlán van a távolban. Minden hagyományos oroszlánfélelmünk ellenére, ezeket a deréklimbákat volt viszonylag a legkönnyebb filmezni. Nem idegesek, az autót megszokták, mint egy bűzös, egyenletesen mozgó állatot, amelyik nem veszélyes. Közel engedik magukhoz és még a filmgép berregése sem nagyon izgatja őket. Természetesen ez a „közel” nem két métert jelent, a felvételek túlnyomó többségét teleobjektívvel készítettük. A Serengeti olyan kinézésű, mint a Hortobágy — gyönyörű délibábokat is láttunk — csak itt-ott emelkednek ki a sík terepből sziklás dombok. Itt tanyáznak az oroszlánok és reméljük, jó képeket sikerült róluk készíteni. Sokkal nehezebb volt a majmokat, antilopféléket, kafferbivalyt filmezni. Ahol egy filmezés 70 font — Állatfelvételeken kívül mit sikerült még az afrikai úton, megörökíteniük? — Egész véletlenül van egy rövid jelenetsor egy maszálycsoportról. Éppen valami örömtáncot táncoltak, de alig pár perc után udvariasan ugyan, de kitessékeltek a színhelyről. Namangóban mód lett volna népszokásokat filmezni, ha azt 4—5 nappal előbb bejelentjük és hetven fontot előre kifizetünk. — Huszonöt kitűnő fekete bőrű segítőnk is érdekes témát adott, reméljük, sikerültek a róluk szóló felvételek is. Ragyogó képességű emberek, szenzációs terepérzékük van, hallatlan megfigyelőkészségük, lényegében minden vadászat sikerének is ők a fő részesei. A munka során igen jó barátság alakult ki közöttünk, csakúgy, mint vendéglátóinkkal és minden vonatkozásban élveztük a hatóságoktámogatásit . — Mikor látjuk a Serengeti oroszlánjait, az Amboseli elefántjait a mozivásznon? — Minden attól függ, hogyan néz ki az előhívott anyag. Talán már a nyár közepén, vagy végén film lesz belőle. Bernáth László A Pesti Krónika Éhes farkas Önök, fiatalok, nem tudják, ki volt Budapesten Herr Taffer, a Taffler úr. Tulajdonképpen Balzac tollára való volt, ha akkor és Párizsban élt volna, így, sajnálatomra, kimaradt Balzacból, pedig talán jobb figurát formált volna belőle az írás fejedelme, mint Gobseck apóból. Vagyis Taffier úrról azt híresztelték, hogy kamatocskákból alapozta meg vagyonát, sőt növelte. Azt is mondták róla: úgy született, inasan, szikáran, őszülő bajuszszal, csíkos nadrágban, fekete szalonkabátban, csak az évek során öregebb lett, nadrágja, kabátja pedig fakóbb. Bővebbet senki nem tudott róla, nem szerepelt a társasági életben, ahová vagyona révén belépője lett volna, politikai ambíciói sem voltak, mint sok kortársának, akik, miután megvagyonosodtak, városatyai, képviselői rang után is vetették magukat. Magános, zord farkas volt Taffler úr, megcsontosodott agglegény, nem szerepelt lóverseny-, kártyakrónikákban, nem pártfogolt kezdő színésznőket, puritán volt, életét egyetlenegy szenvedély töltötte ki: sarokházakat gyűjtött. Önök fiatalok és most esetleg arra a sarokházra gondolnak, amely a tányérra laposan döntött csokoládétortából van, ezt körülöntik édes tejszínhabbal, önök ezzel kínálják a cukrászdában Mancikát, vagy a drága Violát. Taffier úr bizonyára megvetette volna önöket az ilyen pazarlásért, az ő sarokházai telekkönyvi valóságok voltak, Budapestnek sok-sok olyan bérháza, amelyik nem simul glédában a másik épület mellé, hanem úgy emelték, hogy mindenütt utcára néz a frontja. És ebben nagyon sok ráció van, mert a sarokházban több üzlethelyiség helyezhető el, mint a normál házban és az üzlet házbére több, mint a lakásbér. A háztulajdonosokról, kíméletlenségükről, szőrös szívükről, még a kabarék sanzonjai (hamarjában Gábor Andort, Heltai Jenőt idézhetném) is szóltak, a kor más ilyen figuráiról szintúgy, csodálatosképpen Taffier úr elkerülte ezt a sorsot. Talán nem is figyelt volna oda, hiszen gyűjtőszenvedélye olyan rabságban tartotta, hogy ezen kívül minden más meghalt számára. Abban az időben már tizennyolc sarokháza volt a fővárosban és nyolc Bécsben, de gyűjteményét természetesen nem tartotta teljesnek. Fáradhatatlanul rótta az utcákat, kiszemelt egy-egy új sarokházat, meggusztálta, mint a telivér lovat szokás, rákacsintott, mint egy szép nőre, végigsimogatta a tekintetével, aztán alku az ügynökökkel, az ügyvédekkel, hosszas vizsgálódás a telekkönyvi hivatalban, méricskélés, fontolgatás: az igazi szenvedély forrón uralkodik és tart tapadó karjaiban. És ha megszerezte az új házat, meglázasodott, mint a szerelmes az elért nagy csóknál. Aztán következtek a szép napok, a mézeshetek. Az imént vásárolt sarokházat is beiktatta élete megváltozhatatlan ritmusába. Vagyis korán kelt, elindult valamelyikbe, az újba, vagy a soron következő házába. Egyet sem kihagyva, beült a ház üzleteibe. Szólni nem volt szabad hozzá, ő sem beszélt, vékony ajkát összeszorította, figyelte a forgalmat. Ha a kis fűszeres bérlőjéhez azon a reggel sok asszony jött kenyérért és tejért, ha a következő helyiségben, az olcsó divatárusnál, éppen látogatása alatt fogyott több patentharisnya és gyermekzokni, felemelte a házbért. A lakásokba is mindenüvé bement. Az én házam az én váram? A ház az övé volt, a lakás az övé. Középkorban az eleven ördögtől rettegtek így, mint a szótlan Tafflar úrtól: leemelte a lábosokról a tetőt, megnézte, mit főznek ebédre, bekukkantott a speizorkba, lóg-e ott szalonna, mekkora a zsíros bödön. Délelőtt, délután, este érkezett, figyelte az üzletek forgalmát, szimatolt a lakásokban. Sírni nem volt szabad előtte, „a gyermekem beteg, még a múlt évi adóval is tartozom ...” — aki nyomorog, nem lehet rendes házbérfizető... Mint a polgári világba transzponált hűbérúr, egyre újabb és újabb tartományok megszerzésére gondolt, újabb sarokházra, egy-egy napi sétája hűbéresei közt, az ítéletszerűen közölt béremelések, valamivel mindig közelebb hozták csillapíthatatlan szenvedélye kielégítéséhez. A többi közt övé volt az a József körúti ház is, amelynek fő frontja körúti, egyik éle a Békési utcára, a másik a Kölcsey utcára néz. Itt, ahol ma cukrászda van, volt egy temetkezési vállalkozó (maszek). A vállalkozó felesége vezette az üzletet, a nagyon gömbölyű Malvinka nagysód. Dundori, szőke nő volt, kicsattanó vidámsággal, hivalkodó keblekkel, még rózsaszín keze, apró füle is azt harsogta, de jó élni. A sors buta tréfája: éppen temetkezési üzletben kellett élnie s mindig tragikus, szomorú arcot vágni, hiszen nem nevethetett gyászba borult kuncsaftjai szemébe. Ide minden héten eljárt Taffier úr. Talán tetszett neki a gömbölyű aszszony? Ki lát egy sarokházgyűjtő szivébe? Tény: évek óta csak Malvin nagysádnak nem emelte a házbérét. Igaz, hogy Malvin nagysád tudta a leckét. Nem volt túl gyászos, ha Taffier úr jelenlétében kellett a hozzátartozókkal tárgyalni. Mértéktartóan nyájas volt Taffier úrhoz, ha egyedül maradtak a cirádás koporsók közt. Malvin nagysád rákönyökölt a pultra, a keble megfeszült a recés blúz alatt. Taffier úr farkasszeme villant. Jó jel. A házbéremelés elmaradt. És itt a tanulság: a macska mindig a talpára esik! Egy illatos tavaszi délelőtt véletlenül nagy volt a forgalom Malvin nagysádnál. Egy anyóka könynyeit sírva, koszorút rendelt élő virágból, sírkővésésre alkudozott egy kövér úr, valaki temetési ügyben jött — négylovas gyászhintó, gyászhuszárok —, tele volt az üzlet. Taffier úr ott ült. Éhes farkas. — Látom — mondta, amikor a kuncsaftok eltávoztak —, pusztulnak az emberek ... Malvinka lejjebb húzta blúzának dekoltázsát. — A házbérüket felemelem ... Délután Taffier úr nem ment el egy bérlőjéhez sem. A Lipót körúton nézett ki egy sarokházat. Estig ott ólálkodott. Bodó Béla MÉRET UTÁN PÉZSMAÉS PERZSA BUNDÁK MOST KAPHATÓK MINŐSÉGI SZŰCS BŐR és RUHÁZATI KTSZ alanti fiókjaiban: „Mintabolt”, VII., Rákóczi út 30. 425—978. „Elegancia” Szőrmeszalon, V., Váci utca 30. 185—685. VI. , Lenin körút 98. 120—311. VII. , Thököly út 7. 428—656. VIII. , Üllői út 2—4. 138—829. IV., Árpád út 70. 292—031. XI. Bartók Béla út 49. 259—613. A kakaókirály hadat üzen Brazíliának és tönkremegy Milliárdos hitelek semmire — Egy életmentő tévedés — Óriási pénzügyi botrány Genovában Kicsoda Alessandro Delfino? A genovai bíróság vádirata szerint kalandor és lelkiismeretlen spekuláns. A védőügyvédek szerint mintaszerű családapa, szorgalmas nagyiparos, aki csupán az események véletlen összejátszásának áldozata lett. A közvélemény szerint a kakaókirály a háború utáni A trónfosztott kakaókirály egyik raktárában, amelynek vizes padlóján egyre nehezebb az „átkelés”, s amelyben csupán néhány elárvult zsák emlékeztet az egykori nagy üzletekre ... Olaszország talán legszámottevőbb spekulánsa, s legnagyobb pénzügyi botrányának főszereplője. Jen bankárának” évek óta húzódó ügye; tárgyalják a ,,félmilliárdos asszony’’ botrányát, aki Gonella igazságügyminisztertől kezdve számos politikust részesített üzleteinek hasznából. Nemrégen tették lakat alá a „csodatevő” De Cavi márkit, aki desztillált vizet árusított rákellenes szerként. Mindez azonban csupán halvány előjáték volt a Delfino-ügyhöz képest. A genovai tőzsdén pánik tört ki, a visszaélések kipattanása ugyanis a város egész gazdasági életének és jóhírének tönkretételével fenyegetett. Alessandro Delfino gyarmatáru-kereskedő volt, aki specializálta magát a kakaóbehozatalra. Igazi karrierje a háború végén kezdődik, amikor a németektől engedélyt kap bizonyos mennyiségű kakaó behozatalára, aminek egy részét azután busás haszonnal dobja a feketepiacra. „Kapcsolatai” csodálatosképpen az összeomlás utánra is átmentődnek, jelentős kiutalásokat kap az angol és amerikai katonai hatóságoktól. Ügyességével, spekulációival, vesztegetéseivel megszerzi az olasz kakaóbehozatal jóformán monopolisztikus jogát. A „pótlékok esztendei” után gyakorlatilag ő az egyedüli, aki kakaót hozhat be az országba, ezt fel is dolgozza s rövid idő alatt óriási vagyont halmoz fel. Bank és újság Delfino ennél is többet akar. Az egész európai piacon egyeduralkodó kíván lenni, meg akarja fojtani minden versenytársát saját bankot, saját újságot szeretne. Csillaga gyors ütemben ível felfelé, Genovában korszerűkakaófeldolgozó gyárat létesít, bankokba társul, megvásárolja az 1l Piccolo című hetilapot, s az emberek csupán kakaókirályként emlegetik. A nagystílű kalandor azonban nem áll meg. Mikor a világ legnagyobb kakaóexportőre, Brazília elhatározza, hogy saját gazdaságpolitikai szem-MMMMMAWVVWVVWV pontjai miatt lenyomja a feldolgozott kakaó árát, barátai figyelmeztetik: vonuljon viszsza, s maradjon meg szerényebb keretek között. Delfino azonban „hadat üzen” Brazíliának — amint maga mondja — és megpróbál versenyt futni a dél-amerikai országgal. Különböző törvényes és törvényellenes manőverezésekbe kezd, s bár bukását sikerül elhalasztania, deficitje egymilliárd lírára emelkedik. 1955- ben már nyilvánítani akarják csődjét, de — különös véletlen — egy hasonló nevű, de teljesen jelentéktelen céget nyilvánítanak — akart, vagy akaratlan tévedésként —, fizetésképtelennek. Jóllehet a hiba nyilvánvaló, Delfino el tudja érni, hogy a törvényszék nem igazítja helyre tévedését. Ezután újabb manőverezésbe kezd, harminchárom alkalmazottját tünteti fel hitelezőként, akikkel „kiegyezik” s ezzel újra meghosszabítja cége életét. Közben egy másik kakaóvállalatot is létrehoz, amelynek élére távoli rokonát, állítja egy vidéki postást. Az ügyeket természetesen Delfino intézi és sikerül különböző bankoktól, elsősorban a Banco di Sardegnától 2,5 milliárd líra hitelt szereznie. Delfino „környéket" Úgy tűnt, hogy a Delfino-ügy megnyugszik, amikor dr. Lucci, az említett szardíniai bank igazgatója feljelentette a kakaókirályt. Nem kevesebbet állított, mint hogy saját elmeállapota egy ideig nem volt a legteljesebb rendben, ezalatt Delfino „megkörnyékezte’’ őt, s ennek nyomán adta a nagy kölcsönt. Megindult az általános vizsgálat, kiderült, hogy a két kakaócég vesztesége óriási volt, s az óriási összegű hiteleknek már semmi árufedezete nincs. Delfino megbukott. Közben azonban olyan hírek is elterjedtek, hogy a deficit körül sem egyezik minden. Delfino milliárdos összegeket csempészett ki az országból s helyezett el svájci bankok titkos számláin. Állítólag maga is készült a menekülésre. Ezekre a vádakra bizonyítékok és válaszok egyelőre még nincsenek, de az már biztos, hogy a kakaókirály botránya jelentős * lapokat fog előreláthatólag betölteni az olasz gazdasági élet egymást követő kétes és kényes ügyeinek krónikájában. * (1.) Pánik a tőzsdén Pedig Itália valóban nem nélkülözi a nagyszabású és nem kevés port felverő gazdasági ügyeket. Még mindig nem zárult le Giuffrénak, ő is MINDENT ELÉR ha motorral jár! BERYA .nOIMIU 5193 és 5515 forint (A vásárlók között IBUSZ társasutazásokat sorsolnak ki!) IVWI KOEMM.O 6500 forint 125 köbcentiméteres ILWMA 12 600 forint Valamennyi kapható OTP hitellevélre, 18 havi részletre is! Kerékpár- és motorkerékpár-alkatrészek nagy választékban! a corvin Áruházban CORVIN Legnagyobb áruház — legnagyob választék!