Esti Hírlap, 1961. január (6. évfolyam, 1-26. szám)
1961-01-01 / 1. szám
Mit mutat az ára Az óragyár ideje is drága • Tizenkétmilliótól a hatvanig _ Az egész gyár szerel A pesterzsébeti járókelő szívesen lassít a Dózsa György út 50. előtt, hogy karóráját beigazítsa a saroképület homlokzatán lassan előrekúszó kovácsoltvas mutatókhoz: az óragyár kapuja mellett áll, ez csak pontos lehet. A munkás, ki belép az üzembe, csak egy pillantást vet rá: jól tudja, hogy bent minden folyosón, minden műhelyben, valamennyi irodában ugyanennek kicsinyített mása fogadja, másodpercre ugyanezzel az idővel. Ez a központi óra, az óragyár egyik legkeresettebb terméke. Nem ébresztőket gyártanak itt — azt a MOM-ban csinálják —, hanem bonyolult óraműveket, órával kapcsolatos műszereket, melyek kohók működését ellenőrzik, fényreklámokat kapcsolnak be és ki megadott időben és sorrendben, bányák mélyén jelzik a beomlás veszélyét. A Népstadion nagy órája, fényfelirattáblája is itt készült. Felfelé ívelő tervek Az óragyár négy év alatt szép karriert futott be pontos, megbízható gyártmányaival, kezd világhírt szerezni. Tervük 1957-ben 12 millió volt, 1958-ban 24, tavaly már 40, idén már 50 millió, s jövőre 60 millió forintos érték létrehozására vállalkoztak. A kívülállók hajlandók sommásan szép, egyenletes fejlődésnek tekinteni ezt az évi tízmilliós teljesítménynövekedés, amivel a kis gyár a nagyüzemmé válás útjára lépett. „Az óragyár? — mondták még nemrég. — Nincs azzal semmi baj.” Nem egészen így volt. Hetekig tanulmányoztuk az erzsébeti óramű-üzem növekedésének körülményeit és két fontos tapasztalatot hoztunk más, gyorsan fejlődő üzemek számára. Az egyik: idejében gondoskodni kell az üzem méretenek megfelelő üzemszervezésről. Tízmilliós évi termelésnél meg elég kisüzemi módszerekkel dolgozni. Harmincmilliónál már készen kell hogy legyen egy középüzem szerkezete, programozással, pontos és előre elkészített résztervekkel, diszpécserszolgálattal, előírásokkal, tervszerűséggel, ellenőrzéssel és hozzáértő szakemberekkel mindehhez. Ezzel bizony elkéstek egy kissé a pontos óraművek gyárában. Gyártmányterv és profil De nemcsak az üzemszervezés óráját felejtették el beigazítani a gyár „központimutatóhoz’. Késett a terv elkészítésének órája is. Az óragyár 1959. évi negyvenmilliós tervét csak 1959. december 8-án töltötték fel rendelésekkel, akkor tudták meg végleg, mit fognak gyártani. Elkészültek vele, de szerencse is kellett hozzá. Idén már valamivel jobb volt a helyzet, nyáron már eldőlt a gyártmányok sorsa. Idén azonban nem volt szerencséjük: éppen az egyik legfontosabb cikkhez még kutatóintézeti segítség is kellett, amíg végleges lett a gyártás módja. Hatezer fogorvosi székhez való motor és szabályozó alkatrészei elkészültek ugyan, és lemaradtak a szereléssel. ősszel már olyan hangok is hallatszottak, hogy az idei tend teljesítése lehetetlenség. Az irányítás felületessége — más vezetésbeli hibákkal együtt — most bosszulta meg magát. Van már terv jövőre Most derült ki, mi lett az óragyárból: a műszeripar mindenese. Mert állandóan voltak hézagok gyártmányfejlesztésében, itt mindig volt szabad kapacitás, ide mindig lehetett új, váratlan rendelések leszállítását postamunkára küldeni. Nem volt kialakult, több évre szóló profil, ezért gyártottak annyi mindenféléit. Tavaly még százezer ébresztőórát is készítettek, hogy meglegyen a vállalt termelési érték. Mindig új gyártmány s mindig az utolsó pillanatban: ez megedzette a munkásokat és műszakiakat. De ki is fárasztotta szellemileg. Jó volt ennyi mindent tanulni — mondják az óragyáriak —, de még jobb lenne igazán hasznát is látni már a tanultaknak. Sok próbát kiálltak sikeresen. Az idei tehésíg°k leküzdésénél már őszintán szurkoltak a lapszakadóbbak is: sikerülhet-e? Százszor nem járt körbe a gyár homlokzatán a kovácsoltvas kismutató és a hangulat megváltozott. Igaz, részben a vezetők is változtak. De még több ennél, hogy már egy hónapja megvan a jövő évi hatvanmilliós terv minden részlete. Még a távolabbi jövőt is Az üzem szárnyakat kapott attól, hogy biztosítva anyagellátása, rajzai, műszaki eret feltételei 1961-re. Amikor utoljára kint jártunk — ma délelőtt — mosolygó arcok fogadtak: „Meglesz a terv!" Kinyitották a rajztermek ajtóit: üresek a székek. Húsz műszaki vegyült el a munkások közé. Az egész gyár szerelt. Domonkos Géza főmechanikusi székét cserélte el pár hétre, hogy a motorszerelde művezetője legyen. Tóth Gyula techEsztendőtől búcsúzik az időjárás krónikása: leltárt készít fagyról, napsütésről — lelrai , adósságot ír össze, mit kérjen számon az utódtól. 1931 től? Rekord esztendőnk volt. De nem csúcsokat döngetett, mint mondjuk 29-ben, mikor a Balaton menti hegyek pincéjében megfagyott a bor, avagy enyheségével, melegével, midőn 1894 telén sem havat, sem fagyot nem láttak az emberek, s oly nagy volt a szárazság, hogy a Tisza valósággal kiszáradt, s térdig érő vízben lábolhattak át rajta. A rekordot 1960 időjárása a szeszélyességben állította fel! Ha az évi középhőmérsékletet, nézzük: enyhe, szabályos esztendőnk volt. Igen ám, de nyáron hideghullámról, november-decemberben pedig meleghullámok érkezéséről írtunk! Július hidege, november melege ad csalóka évi szabályos középhőmérsékletet. Legmelegebb napunk július 20-a volt: 35 fok. „Jön a kánikula!” — örvendett strandoló és meteorológus. S öt nap sem telt el: húsz fokkal zuhant a hőmérő higanyszála. Kardigánért, szvetterért sürgönyöztek haza a vízparti nyaralók. A legnagyobb hideget pedig január 15-én mértük el 1 fokkal. A napsütés ez esztendőben 1902 órát sütött. Száz órával adósunk. (Adós — 1961 — fi ■ zess!) A csapadék 580 millimá- ] ter volt. Ötven milliméterrel kevesebb, mint amennyit várh [tunk. De ez az 580 milliméter is hogy esett? Az esztendő első fél esztendejében majdnem semmi. Aztán az utolsó hónapokban rákezdett. Bizony későn finisett az időjárás. (Május! Elvárjuk, becsülettel viszszafizeted a földeknek tartozásod!) Példa nélküli volt nyarunk hűvössége. A rekord meleg, az a 35 fok, egyetlen egy nap izzatztatta, igazi nyárra emlékeztette az embereket. Ezenben öt hideghullámot éltünk át el nyáron, hatnapos periódusokban és minden alkalommal szombat—vasárnapra romlott el az idő. (Tehát írjuk fel az adósságokhoz: 1.961 szép napfényes hétvégekkel tartozik). Különben ilyen hűvös nyarat a Meteorológiai Intézet 170 . esztendős feljegyzéseiben is mindössze kilencszer találna-ismerik Az üzem úgy kezd második ötéves tervéhez, hogy már vannak évekre szóló tervei is. A Láng-gyár távirányítású hajómotorjainak vezérlőasztala például kitűnő, ezt évekre idebízták. egyre több kell belognikus minőségi ellenőr lett. I Négy brigádban mentek le a I műhelyekbe a műszakiak, hogy fékezzék a sietséget. Senki sem szerette volna, ha csorba esik a gyár jó hírnevén, ezért az I üzem vezetői maguk adtak jó példát türelemből, higgadtság- sből Jó munkához idő kell — hangoztatták. Furcsa hajrá volt ez, melyben inkább a hajiszolás ellen küzdöttek. De eredményesen. Mert az átadott gépek jók! S kész lett a terv huszonkilencedikére. Gesztelyi Nagy Zoltán tyúk. Hűvös nyár, enyhe év vége. A szeszélyesség rekordja. Októberben az Alföld egyeshelyein 25 fokos meleget mértek. Harmadik telünk ez, ami egymásután ilyen enyhe. Ez is évszázados ritkaság. A századfordulón — hasonlóan enyhe volt a tél — a lapok így írtak a különös jelenségről: „A természet bizonyára megtévedt, azt hiszi a tél, hogy Magyarország néhány fokkal délebbre fekszik, nem a Kárpátok medencéjében.” Eltévedt tehát 1960-ban az időjárás Magyarországon? A meteorológus szerint nem. Nálunk is lehetnek olyan telek, mint Velencében, s Firenzében, de olyanok is, mint Kijevben vagy akár Leningrádban. (kőbányai) ★ A MeteorológiaiIntézet előzetes előrejelzése vasárnap estig: Felhős, párás, ködös idő. Ma néhány helyen, vasárnap többfelé kisebb havazás, havaseső. A kibontakozás Eltévedt az időjárás? Adósság: száz óra napsütés, az elmaradt meleg hétvégek, a jó esők . SZILVESZTERI ELŐKÉSZÜLETEK — Ha virslit nem szereztél, be se gyere!... (Toncz Tibor rajza) rl) FN rB () STi Lovagi torna vastagon száll a füst, az eszpresszó benépesült belső részében. Fél hat lehet, — már kiözönlött a közeli irodák népe, ott szorong a kényelmetlen, műbőrrel bevont puffokon, tanácstalanul, hová lehetne elhelyezni az aktatáskát. Mindenki kávézik, csak két asztalkánál konyakoznak összebújt fiatalok. Ebbe a zsibongó csöndbe hirtelen kemény hang dörren bele. Egy magas, fehér bajuszos aggastyán felelősségre vonó hangon kiáltja a tőle negyedik asztalnál ülő, borotvált, csontos arcú vénember felé: — Maga mondja, hogy én vén szamár vagyok? — Nem szóltam megához. — Na, pedig én hallottam. — Csak motyogtam. Mi történt? Kínos a pillanat, az asztalkáknál fészkelődnek. Kíváncsiskodó tekintetek: hogy kapott össze a két koros ember? Hiszen távol ülnek egymástól, s korábban egy szót sem váltottak. A fehér bajuszost elönti a vérhullám, a szoba közepére lép, arrébb tör egy asztalt és ellenfelét felnyársaló nézéssel, remegve így szól: — Én vagyok vén szamár? Ide nézzen... Lábujjhegyre áll, leereszkedik guggoló helyzetbe, sarkuk szigorúan összezárva, tempós lassúsággal felemelkedik, majd vissza lábujj hegyre és végül alapállásba. — Nem szabályos! — mondja a borotvált, s mint egy sportoló ifjú, kipattan a középre, s szemben a fehér bajuszossal. ő is leereszkedik, de közben még mérhetetlen fölénnyel kitanítja: — Nem tette a kezét csípőre és aztán nem lendítette előre a karját! Folyik a lovagi torna. Most már előírás szerint, nem bliccelve el se a kéz csípőre helyezését, se a kar lendítését, ereszkednek, emelkednek, konokul, gonosz vággyal a másik kifárasztására, verítékezve, nyögve, arcukra fagyott keserves mosollyal, amely azt kívánja jelezni: én bírom, de bírja-e maga is? Ijedt női hang: — Hagyják már abba ... Vége a küzdelemnek: eldöntetlen. Egy férfi öblös bölcsességgel magyarázza: — Amit itt láttunk, az az 1918 előtti régi közös hadseregben knietterbeugen címen ismert gyakorlat volt. Ám a versengők szuszogva, homlokukat törölgetve már nem is hallják az ismertető előadást. A térdhajlítás törvényeit beszélik még meg, szenvedélyesen, egymás szavába kapva, így például azt, hogy leereszkedéskor a sarkok nem érhetnek a fenékig. Majd összeülnek és diskurálnak, hallani lehet, ifjúkori eseteiket emlegetik, egyre melegebben, csak ki ne derüljön, hogy az egyik fradista, a másik emléklista. Kellér Andor Boldog új évet ! Tisztelt szerkesztőség, kedves olvasók, levelezők, budapestiek! Elnézést kérek, hogy ezúttal én is intézek levelet mindannyiunk méltán kedvelt rovatához, az „Itt, a budapestiek beszélnek” című, igen olvasott rovathoz. Én mindennap végigböngészem az itt közölt leveleket és nem kis örömömre szolgál, hogy az olvasók leveleiből, a lap levelezőinek soraiból mennyi mindent olvashatok ki. Mit is? Elsősorban azt, hogy a levelező közönség, velem és valamennyi olvasóval együtt, mennyire szereti a mi szép és mind szebbé váló Budapestünket, fővárosunkat. Azt akarjuk, a levélírókkal és minden budapestivel együtt, hogy hazánk fővárosa, a szocialista Magyarország világvárosi Budapestje minél szebb, világosabb és tisztább legyen. Ezért van az, hogy a legkisebb hiba, a legkisebb hiányosság is szóba kerül a levelekben és kérjük, hogy ezeket javítsák ki. Mintha egy szép asszonyt, akit tisztelünk és szeretünk, figyelmeztetnénk arra, hogy szép ruhája véletlenül összegyűrődött. És igaz örömünkre szolgál, hogy hatóságaink, illetékeseink a feltárt hibákat, ha csak egy mód is van rá, gyorsan kijavítják. Ilyenkor mi, levélírók még jobban érezzük, menynyire közös szeretetünk Budapest iránt és érezzük, hogy milyen igaz nálunk az, hogy a nép részt vesz a közügyekben, hogy a szavát, segítő szándékú jó javaslatait meghallgatják. Ha csak arra gondolok, mennyit segítettek javaslataink a közlekedési kérdésekben, az autóbusz sorbaállásban vagy más közérdekű problémában, jó érzés fog el és még jobban átérzem a nép szerepét az ügyek vitelében. És milyen jó, hogy az olvasók levelei reflektorként mutattak mindarra, ami a közönséget foglalkoztatja, legyen az KÖZÉRT-ügy vagy tetőbeázás, útjavítás vagy tüzelőszállítás. A mi hétköznapi életünkhöz ezek mind hozzátartoznak és ha az Esti Hírlapban szóhoz jutunk — és szóhoz jutunk ’—, a mi hétköznapi problémáinkat segítünk, megoldani. , Ezért emelem most, Szilveszter napján poharamat elsősorban a levelezőkre, az Esti Hírlap és a közvélemény szoros kapcsolatára. Kívánom, hogy ez a kapcsolat a köz érdekében még szorosabbá váljék, fűzzük továbbra is gombostűre fejlődő, gazdagodó életünk apró hibáit, a mulasztásokat, azért, hogy közös célunk, a még világvárosibb Budapest olyan legyen, amilyennek valamennyien kívánjuk, amiért valamennyien szívvel-lélekkel dolgozunk. Boldog, szép új esztendőt kívánok, gazdagot, békéset. . Balogh Péterné levelező Vil, Kállai Éva utca 3. fi&hjv&ira. Az Esti Hírlapban tavaly november 17-én meghirdetett mozgalmunk — Tüntessük el fővárosunk utcáiról a helyesírási hibákat! — egyik eredményéről szeretnénk beszámolni. Simon Zsuzsa, a Jókai Színház igazgatója kérésünkre kijavíttatta a színház plakátjain lévő hibát, s ma már a Jókai Színház kis és nagy plakátjain egyaránt hosszú , piroslik. Ez úton is köszönjük. Nagyon örülnénk, ha a színigazgató bácsik is követnék a jó példát, azok is, akik ezt már megígérték nekünk, s azok is, akik még nem. Szerkesztő Bácsit hálás szeretettel üdvözlik: a Horváth Mihály téri gyak. ált. iskola Helyesírási Szakkörének tagjai Cseskei Ágnes, Voltay Éva, Kulcsár Zsuzsa. Óvjuk meg! _ Budapest egyik nevezetessége a régi pesti bástyafal, mely legjobban az V. ker. Királyi Pál utca 13. és Bástya utca 19. sz. ház belső területén, udvarán látható. Ezt a nevezetes helyet az iskolák és magánszemélyek gyakran megnézik. A bástya udvarán lévő házak belső falára körülbelül százezer forintotköltöttek, majd az udvart parkosították. Jelenleg az udvaron szemétdomb éktelenkedik, homoktörmelékek és fűtőtestek, csövek fekszenek a gyepen, melyből nappal is patkányok szaladgálnak, élvezik háborítatlanul a hulladékokban rejlő ehető dolgokat, fertőznek. Palotás László Szendesítést, lábas, vitítör A XIX. ker. Vöröshadsereg útján minden kedden, csütörtökön és szombaton reggel kiállítás van. Van itt lábas, fazék, vödör, lavór tele szeméttel. Ekkor jön a szemetes és természetesen mindenki szabadulni akar a hamutól és egyéb hulladéktól. Ez itt nagyon csúnya látvány. Az Ady Endre úton és a Wekerle-telepen — ami nem főútvonal — már több mint egy éve Kuka van. Ilyen forgalmas főútvonalon miért nem lehet Kukát beállítani? Gondoljanak az illetékesek egy kicsit a kispesti Vöröshadsereg útján is. Vincze Imréné lakóbizottsági elnök. Bp., XIX., Vörös hadsereg útja 57. Szocialista segítség volt!! Férjem körülbelül egy hete kútszűrőket szállított a Kamaraerdő felé. Besötétedett és világítás hiányában az utat nem jól látta. A teherautó erősen belesüppedt a sárba. Férjem és két társa a közeli tsz-be mentek és onnan kértek segítséget. A tszelőnek az ágyból ugrott ki és megszervezte a segítő akciót. Perceken belül számos dolgozó jelent meg a kocsinál és emberfeletti munkával kihúzták a sárból. Ez úton mondunk nekik köszönetet. Tisztelettel: Varga Lászlóné Bp., XII. Városmajor u. 28. c. A levél tartalmával egyetértünk ,,Itt a budapestiek beszélnek” című rovatukban ,,TEFU-telep“ cím alatt vállalatunk Bánát utcai telepével kapcsolatban Tóth II. József gépkocsivezető tollából levél jelent meg, melyre az alábbiakban válaszolok: A közöltek általánosságban megfelelnek a valóságnak. Annak tartalmával nagyrészt egyetértünk és reméljük, hogy annak nyomán felügyeleti szerveink külön is fel fognak figyelni a szóban forgó telepünkön uralkodó állapotokra. Vállalatunk ez évben rendkívül sokat fejlődött és sok tehergépkocsit kapott. Ezek parkolására az adott lehetőségek keretén belül mindent elkövetünk, annál is inkább, mert a másik két telepünk a, a város olyan helyén , van elhelyezve, amely városrendezési szempontból már elfogadhatatlan. Terjeszkedési lehetőség csupán a Bánát utcai telepünk körletében volt lehetséges. Nem volt lehetőségünk, hogy ezt az ideiglenes újabb telepet korszerű parkírozó területté alakítsuk és így csupán arra szorítkozhattunk, hogy a rendelkezésünkre álló összeggel minél elfogadhatóbb megoldást teremtsünk. A telep csak 1 évre volt bérbevehető. Ennek ellenére azonban saját erőnkből talajgyalulási munkálatokat végeztettünk és megfelelő szakemberek bevonásával az egy nívóra hozott területrészt sóderes és cementtörmelékes anyaggal töltettük be. Ennél a munkánál nemcsak vállalatunk KISZ- szervezetének közreműködését, de sok vállalati dolgozónk társadalmi munkáját is igénybe vettük, hogy kisebb költséggel tehessükhasználhatóvá. « Ezer kocsifordulóval miár eddig is több mintötezer köbméter töltési anyagot hordattunk és még napjainkban is folyamatosan történik ennek terítése. Tavasszal, amikor majd a végleges telephely kijelölése megtörténik, reményünk van arra, hogy a kifogásolt területen is megfelelő parkírozási állapotokat teremthetünk. Budapesti 13. sz. Autóközlekedési Vállalat Lányi István igazgató