Esti Hírlap, 1961. január (6. évfolyam, 1-26. szám)

1961-01-01 / 1. szám

Mi­t mutat az ára Az óragyár ideje is drága • Tizenkétmilliótól a hatvanig _ Az egész gyár szerel A pesterzsébeti járókelő szí­vesen lassít a Dózsa György út 50. előtt, hogy karóráját beiga­zítsa a saroképület homlokza­tán lassan előrekúszó ková­csoltvas mutatókhoz: az óra­­gyár kapuja mellett áll, ez csak pontos lehet. A munkás, ki belép az üzembe, csak egy pil­lantást vet rá: jól tudja, hogy bent minden folyosón, minden műhelyben, valamennyi irodá­ban ugyanennek kicsinyített mása fogadja, másodpercre ugyanezzel az idővel. Ez a központi óra, az óragyár egyik legkeresettebb terméke. Nem ébresztőket gyártanak itt — azt a MOM-ban csinálják —, hanem bonyolult óraműveket, órával kapcsolatos műszereket, melyek kohók működését el­lenőrzik,­ fényreklámokat kap­csolnak be és ki megadott idő­ben és sorrendben, bányák mélyén jelzik a beomlás ve­szélyét. A Népstadion nagy órája, fényfelirattáblája is itt készült. Felfelé ívelő terv­ek Az óragyár négy év alatt szép karriert futott be pontos, megbízható gyártmányaival, kezd világhírt szerezni. Ter­vük 1957-ben 12 millió volt, 1958-ban 24, tavaly már 40, idén már 50 millió, s jövőre 60 millió forintos érték létrehozá­sára vállalkoztak. A kívülállók hajlandók sommásan szép, egyenletes fejlődésnek tekin­teni ezt az évi tízmilliós telje­sítménynövekedés, amivel a kis gyár a nagyüzemmé válás útjára lépett. „Az óragyár? — mondták még nemrég. — Nincs azzal semmi baj.” Nem egészen így volt. He­tekig tanulmányoztuk az er­zsébeti óramű-üzem növekedé­sének körülményeit és két fon­tos tapasztalatot hoztunk más, gyorsan fejlődő üzemek szá­mára. Az egyik: idejében gon­doskodni kell az ü­z­em mére­tenek megfelelő üzemszerve­zésről. Tízmilliós évi terme­lésnél meg elég kisüzemi módszerekkel dolgozni. Har­mincmilliónál már készen kell hogy legyen egy kö­zépüzem szerkezete, prog­ramozással, pontos és elő­re elkészített résztervek­kel, diszpécserszolgálattal, elő­írásokkal, tervszerűséggel, el­lenőrzéssel és hozzáértő szak­emberekkel mindehhez. Ezzel bizony elkéstek egy kissé a pontos óraművek gyárában. Gyártmányterv és profil De nemcsak az üzemszerve­zés óráját felejtették el beiga­­zítani a gyár „központi­­muta­tóhoz’. Késett a terv elkészí­tésének órája is. Az óra­gyár 1959. évi negyven­milliós tervét csak 1959. december 8-án töltötték fel rendelésekkel, akkor tud­ták meg végleg, mit fognak gyártani. Elkészültek vele, de szerencse is kellett hozzá. Idén már valamivel jobb volt a helyzet, nyáron már eldőlt a gyártmányok sorsa. Idén azon­ban nem volt szerencséjük: éppen az egyik legfontosabb cikkhez még kutatóintézeti se­­gítség is kellett, amíg végle­ges lett a gyártás módja. Hatezer fogorvosi szék­hez való motor és szabályozó alkatrészei elkészültek ugyan, és lemaradtak a szereléssel. ősszel már olyan hangok is hallatszottak, hogy az idei tend­ teljesítése lehetetlenség. Az irányítás felületessége — más vezetésbeli hibákkal együtt — most bosszulta meg magát. Van már terv jövőre Most derült ki, mi lett az óragyárból: a műszeripar min­denese. Mert állandóan voltak hézagok gyártmányfejlesztésé­ben, itt mindig volt szabad kapacitás, ide mindig lehetett új, váratlan rendelések leszál­lítását postamunkára küldeni. Nem volt kialakult, több évre szóló profil, ezért gyártottak annyi mindenféléit. Tavaly még százezer ébresztőórát is készítettek, hogy meglegyen a vállalt termelési érték. Mindig új gyártmány s mindig az utolsó pillanatban: ez meged­zette a munkásokat és műsza­kiakat. De ki is fárasztotta szellemileg. Jó volt ennyi min­dent tanulni — mondják az óra­gyáriak —, de még jobb lenne igazán hasznát is látni már a tanultaknak. Sok pró­bát kiálltak sikeresen. Az idei t­ehé­síg°k leküzdésénél már őszintán szurkoltak a lapsza­­kadóbbak is: sikerülhet-e?­­ Százszor nem járt körbe a­­ gyár homlokzatán a kovácsolt­vas kismutató és a hangulat megváltozott. Igaz, részben a vezetők is változtak. De még több ennél, hogy már egy hó­napja megvan a jövő­ évi hat­­vanmilliós terv minden rész­lete. Még a távolabbi jövőt is Az üzem szárnyakat kapott­­ attól, hogy biztosítva anyag­­ellátása, rajzai,­­ műszaki ere­­t feltételei 1961-re. Amikor utol­­j­­ára kint jártunk — ma dél­­­­előtt — mosolygó arcok fogad­tak: „Meglesz a terv!" Kinyitották a rajztermek aj­tóit: üresek a székek. Húsz­­ műszaki vegyült el a munká­sok közé. Az egész gyár szerelt. Domonkos Géza főmechanikusi székét cserélte el pár hétre, hogy a motorszerelde műveze­tője legyen. Tóth Gyula tech­Esztendőtől búcsúzik az idő­járás krónikása: leltárt készít fagyról, napsütésről — lelrai , adósságot ír össze, mit kérjen számon az utódtól. 1931 től? Rekord esztendőnk volt. De nem csúcsokat döngetett, mint mondjuk 29-ben, mikor a Ba­laton menti hegyek pincéjében megfagyott a bor, avagy eny­heségével, melegével, midőn 1894 telén sem havat, sem fa­gyot nem láttak az emberek, s oly nagy volt a szárazság, hogy a Tisza valósággal kiszá­radt, s térdig érő vízben lábol­­hattak át rajta. A rekor­dot 1960 időjárása a szeszélyesség­ben állította fel! Ha az évi középhőmérsékle­tet, nézzük: enyhe, szabályos esztendőnk volt. Igen ám, de nyáron hideghullámról,­­ no­vember-decemberben pedig meleghullámok érkezéséről ír­tunk! Július hidege, november melege ad csalóka évi szabá­lyos középhőmérsékletet. Legmelegebb napunk július 20-a volt: 35 fok. „Jön a ká­nikula!” — örvendett stran­doló és meteorológus. S öt nap sem telt el: húsz fokkal zuhant a hőmérő higanyszála. Kardigánért, szvetterért sür­­gönyöztek haza a vízparti nya­ralók. A legnagyobb hideget pedig január 15-én mértük el 1 fokkal. A napsütés ez esztendőben 1902 órát sütött. Száz órával adósunk. (Adós — 1961 — fi­ ■ zess!) A csapadék 580 millimá- ] ter volt. Ötven milliméterrel­­ kevesebb, mint amennyit várh [­tunk. De ez az 580 milliméter is hogy esett? Az esztendő el­ső fél esztendejében majdnem semmi. Aztán az utolsó­ hóna­pokban rákezdett. Bizony ké­sőn finisett az időjárás. (Má­jus! Elvárjuk, becsülettel visz­­szafizeted a földeknek tarto­­­­zásod!)­­ Példa nélküli volt nyarunk hűvössége. A rekord meleg, az a 35 fok, egyetlen egy na­p iz­zat­z­tatta, igazi nyárra emlé­keztette az embereket. Ezen­­­­ben öt hideghullámot éltünk­­ át el nyáron, hatnapos periódu­­­­sokban és minden alkalommal szombat—vasárnapra romlott el az idő. (Tehát írjuk fel az adósságokhoz: 1.961 szép nap­fényes hétvégekkel tartozik). Különben ilyen hűvös nyarat a Meteorológiai Intézet 170 . esztendős feljegyzéseiben is­­ mindössze kilencszer találna-ismerik Az üzem úgy kezd második ötéves tervéhez, hogy már vannak évekre szóló ter­vei is. A Láng-gyár távirányí­tású hajómotorjainak vezérlő­­asztala például kitűnő, ezt évekre idebízták.­­ egyre több kell belo­g­nikus minőségi ellenőr lett. I Négy brigádban mentek le a I műhelyekbe a műszakiak, hogy fékezzék a sietséget. Senki sem­­ szerette volna, ha csorba esik­­ a gyár jó hírnevén, ezért az I üzem vezetői maguk adtak jó példát türelemből, higgadtság- s­ből Jó munkához idő kell —­­ hangoztatták. Furcsa hajrá­­ volt ez, melyben inkább a haj­­i­szolás ellen küzdöttek. De­­ eredményesen. Mert az átadott gépek jók! S kész lett a terv huszonkilencedikére. Gesztelyi Nagy Zoltán tyúk. Hűvös nyár, enyhe év vége. A szeszélyesség rekord­ja. Októberben az Alföld egyes­­helyein 25 fokos meleget mér­tek. Harmadik telünk ez, ami egymásután ilyen enyhe. Ez is évszázados ritkaság. A század­­fordulón — hasonlóan enyhe volt a tél — a lapok így írtak a különös jelenségről: „A ter­mészet bizonyára megtévedt, azt hiszi a tél, hogy Magyar­­ország néhány fokkal délebb­re fekszik, nem a Kárpátok medencéjében.” Eltévedt tehát 1960-ban az időjárás Magyarországon? A meteorológus szerint nem. Nálunk is lehetnek olyan telek, mint Velencében, s Fi­renzében, de olyanok is, mint Kijevben vagy akár Lenin­­grádban. (kőbányai) ★ A Meteorológiai­­Intézet elő­zetes előrejelzése vasárnap es­tig: Felhős, párás, ködös idő. Ma néhány helyen, vasárnap többfelé kisebb havazás, ha­vaseső. A kibontakozás Eltévedt az időjárás? Adósság: száz óra napsütés, az elmaradt meleg hétvégek, a jó esők . SZILVESZTERI ELŐKÉSZÜLETEK — Ha virslit nem szereztél, be se gyere!... (Toncz Tibor rajza) rl) FN­ rB () S­Ti Lovagi torna vastagon száll a füst, az eszpresszó benépesült belső részében. Fél hat lehet, — már kiözönlött a közeli iro­dák népe, ott szorong a ké­nyelmetlen, műbőrrel bevont puffokon, tanácstalanul, hová lehetne elhelyezni az aktatás­kát. Mindenki kávézik, csak két asztalkánál konyakoznak összebújt fiatalok. Ebbe a zsi­bongó csöndbe hirtelen ke­mény hang dörren bele. Egy magas, fehér bajuszos aggas­tyán felelősségre vonó hangon kiáltja a tőle negyedik asz­talnál ülő, borotvált, csontos arcú vénember felé: — Maga mondja, hogy én vén szamár vagyok? — Nem szóltam megához. — Na, pedig én hallottam. — Csak motyogtam. Mi történt? Kínos a pillanat, az asztalkáknál fészkelődnek. Kíváncsiskodó tekintetek: hogy kapott össze a két koros em­­ber? Hiszen távol ülnek egy­mástól, s korábban egy szót sem váltottak. A fehér bajuszost elönti a vérhullám, a szoba közepére lép, arrébb tör egy asztalt és ellenfelét felnyársaló nézéssel, remegve így szól: — Én vagyok vén szamár? Ide nézzen... Lábujjhegyre áll, leereszke­dik guggoló helyzetbe, sarkuk szigorúan összezárva, tempós lassúsággal felemelkedik, majd vissza lábujj hegyre és végül alapállásba. — Nem szabályos! — mond­ja a borotvált, s mint egy sportoló ifjú, kipattan a kö­zépre, s szemben a fehér baju­szossal. ő is leereszkedik, de közben még mérhetetlen fö­lénnyel ki­tanít­ja: — Nem tette a kezét csípőre és aztán nem lendítette előre a karját! Folyik a lovagi torna. Most már előírás szerint, nem blic­celve el se a kéz csípőre he­lyezését, se a kar lendítését, ereszkednek, emelkednek, ko­nokul, gonosz vággyal a másik kifárasztására, verítékezve, nyögve, arcukra fagyott keser­ves mosollyal, amely azt kí­vánja jelezni: én bírom, de bírja-e maga is? Ijedt női hang: — Hagyják már abba ... V­ége a küzdelemnek: eldön­tetlen. Egy férfi öblös bölcsességgel magyarázza: — Amit itt láttunk, az az 1918 előtti régi közös hadseregben knietterbeugen címen ismert gyakorlat volt. Ám a versen­gők szuszogva, homlokukat tö­­rölgetve már nem is hallják az ismertető előadást. A térdhaj­­lítás törvényeit beszélik még meg, szenvedélyesen, egymás szavába kapva, így például azt, hogy leereszkedéskor a sarkok nem érhetnek a fenékig. Majd összeülnek és diskurálnak, hal­lani lehet, ifjúkori eseteiket emlegetik, egyre melegebben, csak ki ne derüljön, hogy az egyik fradista, a másik emlé­­klista. Kellér Andor Boldog új évet ! Tisztelt szerkesztőség, kedves olvasók, levelezők, buda­pestiek! Elnézést kérek, hogy ezúttal én is intézek levelet mindannyiunk méltán kedvelt rovatához, az „Itt, a budapes­tiek beszélnek” című, igen olvasott rovathoz. Én mindennap végigböngészem az itt közölt leveleket és nem kis örömömre szolgál, hogy az olvasók leveleiből, a lap levelezőinek sorai­ból mennyi mindent olvashatok ki. Mit is? Elsősorban azt, hogy a levelező közönség, velem és valamennyi olvasóval együtt, mennyire szereti a mi szép és mind szebbé váló Bu­dapestünket, fővárosunkat. Azt akarjuk, a levélírókkal és min­den budapestivel együtt, hogy hazánk fővárosa, a szocialista Magyarország világvárosi Budapestje minél szebb, világosabb és tisztább legyen. Ezért van az, hogy a legkisebb hiba, a leg­kisebb hiányosság is szóba kerül a levelekben és kérjük, hogy ezeket javítsák ki. Mintha egy szép asszonyt, akit tisztelünk és szeretünk, figyelmeztetnénk arra, hogy szép ruhája vé­letlenül összegyűrődött. És igaz örömünkre szolgál, hogy hatóságaink, illetéke­seink a feltárt hibákat, ha csak egy mód is van rá, gyorsan kijavítják. Ilyenkor mi, levélírók még jobban érezzük, meny­nyire közös szeretetünk Budapest iránt és érezzük, hogy mi­lyen igaz nálunk az, hogy a nép részt vesz a közügyekben, hogy a szavát, segítő szándékú jó javaslatait meghallgatják. Ha csak arra gondolok, mennyit segítettek javaslataink a közlekedési kérdésekben, az autóbusz sorbaállásban vagy más közérdekű problémában, jó érzés fog el és még jobban átérzem a nép szerepét az ügyek vitelében. És milyen jó, hogy az olvasók levelei reflektorként mu­tattak mindarra, ami a közönséget foglalkoztatja, legyen az KÖZÉRT-ügy vagy tetőbeázás, útjavítás vagy tüzelőszállítás. A mi hétköznapi életünkhöz ezek mind hozzátartoznak és ha az Esti Hírlapban szóhoz jutunk — és szóhoz jutunk ’—, a mi hétköznapi problémáinkat segítünk, megoldani. , Ezért emelem most, Szilveszter napján poharamat első­sorban a levelezőkre, az Esti Hírlap és a közvélemény szoros kapcsolatára. Kívánom, hogy ez a kapcsolat­­ a köz érdeké­ben még szorosabbá váljék, fűzzük továbbra is gombostűre fejlődő, gazdagodó életünk apró hibáit, a mulasztásokat, azért, hogy közös célunk, a még világvárosibb Budapest olyan legyen, amilyennek valamennyien kívánjuk, amiért vala­mennyien szívvel-lélekkel dolgozunk. Boldog, szép új eszten­dőt kívánok, gazdagot, békéset. . Balogh Péterné levelező Vil­, Kállai Éva utca 3. fi&h­jv&ira. Az Esti Hírlapban tavaly november 17-én meghirde­tett mozgalmunk — Tüntes­sük el fővárosunk utcáiról a helyesírási hibákat! — egyik eredményéről szeretnénk be­számolni. Simon Zsuzsa, a Jókai Színház igazgatója ké­résünkre kijavíttatta a szín­ház plakátjain lévő hibát, s ma már a Jókai Színház kis és nagy plakátjain egyaránt hosszú , piroslik. Ez úton is köszönjük. Nagyon örülnénk, ha a színigazgató bácsik is követnék a jó példát, azok is, akik ezt már megígérték nekünk, s azok is, akik még nem. Szerkesztő Bácsit hálás szeretettel üdvözlik: a Horváth Mihály téri gyak. ált. iskola Helyesírási Szak­körének tagjai Cseskei Ágnes, Voltay Éva, Kulcsár Zsuzsa. Óvjuk meg! _ Budapest egyik­ nevezetes­sége a régi pesti bástyafal, mely legjobban az V. ker. Királyi Pál utca 13. és Bás­tya utca 19. sz. ház belső te­­­rületén, udvarán látható. Ezt a nevezetes helyet az isko­lák és magánszemélyek gyakran megnézik. A bástya udvarán lévő házak belső falára körülbelül százezer forintot­­költöttek, majd az­ udvart parkosították. Jelen­leg az udvaron szemét­domb éktelenkedik, homok­törmelékek és fűtőtestek, csövek fekszenek a gyepen, melyből nappal is patkányok szaladgálnak, élvezik háborí­tatlanul a hulladékokban rejlő ehető dolgokat, fertőz­nek. Palotás László Szen­d­esít­ést, lábas, vitítör A XIX. ker. Vöröshadse­reg útján minden kedden, csütörtökön és szombaton reggel kiállítás van. Van itt lábas, fazék, vödör, lavór tele szeméttel. Ekkor jön a szemetes és természetesen mindenki szabadulni akar a hamutól és egyéb hulladék­tól. Ez itt nagyon csúnya látvány. Az Ady Endre úton és a Wekerle-telepen — ami nem főútvonal — már több mint egy éve Kuka van. Ilyen forgalmas főútvonalon miért nem lehet Kukát be­állítani? Gondoljanak az il­letékesek egy kicsit a kis­pesti Vöröshadsereg útján is. Vincze Imréné lakóbizottsági elnök­. Bp., XIX., Vörös hadsereg útja 57. Szocialista segítség volt!! Férjem körülbelül egy hete kútszűrőket szállított a Ka­maraerdő felé. Besötétedett és világítás hiányában az utat nem jól látta. A teher­autó erősen belesüppedt a sárba. Férjem és két társa a közeli tsz-be mentek és on­nan kértek segítséget. A tsz­előnek az ágyból ugrott ki és megszervezte a segítő akciót. Perceken belül számos dol­gozó jelent meg a kocsinál és emberfeletti munkával ki­húzták­­ a sárból. Ez úton mondunk nekik köszönetet. Tisztelettel: Varga Lászlóné Bp., XII. Városmajor u. 28. c. A levél tartalmával egyetértünk ,,Itt a budapestiek beszél­nek” című rovatukban ,,TE­­FU-telep“ cím alatt vállala­tunk Bánát utcai telepével kapcsolatban Tóth II. József gépkocsivezető tollából levél jelent meg, melyre az aláb­biakban válaszolok: A közöltek általánosság­ban megfelelnek a valóság­nak. Annak tartalmával nagyrészt egyetértünk és re­méljük, hogy annak nyomán felügyeleti szerveink külön is fel fognak figyelni a szó­ban forgó telepünkön uralko­dó állapotokra. Vállalatunk ez évben rend­kívül sokat fejlődött és sok tehergépkocsit kapott. Ezek parkolására az adott lehető­ségek keretén belül mindent elkövetünk, annál is inkább, mert a másik két telepünk a, a város olyan helyén , van­ el­helyezve, amely városrende­zési szempontból már elfo­gadhatatlan. Terjeszkedési­­ lehetőség csupán a Bánát utcai tele­pünk körletében volt lehet­séges. Nem volt lehetősé­günk, hogy ezt az ideiglenes újabb telepet korszerű par­kírozó területté alakítsuk és így csupán arra szorítkozhat­tunk, hogy a rendelkezé­sünkre álló összeggel minél elfogadhatóbb megoldást te­remtsünk. A telep csak 1 évre volt bérbevehető. Ennek el­lenére azonban saját erőnk­ből talajgyalulási munkála­tokat végeztettünk és meg­felelő szakemberek bevoná­sával az egy nívóra hozott te­rületrészt sóderes és cement­törmelékes anyaggal töltet­tük be. Ennél a munkánál nemcsak vállalatunk KISZ- szervezetének közreműködé­sét, de sok vállalati dolgo­zónk társadalmi munkáját is igénybe vettük, hogy kisebb költséggel tehessük­­használ­hatóvá. « Ezer kocsifordulóval miár eddig is több mint­­ötezer köbméter töltési anyagot hordattunk és még napjaink­ban is folyamatosan történik ennek terítése. Tavasszal, amikor majd a végleges te­lephely kijelölése megtörté­nik, reményünk van arra, hogy a kifogásolt területen is megfelelő parkírozási ál­lapotokat­ teremthetünk. Budapesti 13. sz. Autóköz­lekedési Vállalat Lányi István igazgató

Next