Esti Hírlap, 1961. február (6. évfolyam, 27-50. szám)

1961-02-01 / 27. szám

Zorin megbeszélése Stevensonnal Kennedy kongresszusi üzenetének nyugati visszhangja Nyugati hírügynökségek egybehangzó jelentése szerint Valerian Zorin, a Szovjetunió állandó ENSZ-megbízottja hét­főn találkozott Adlai Steven­sonnal, az Egyesült Államok újonnan kinevezett ENSZ-beli főmegbízottjával. Tárgyalá­saikról részletesebb jelentés nem érkezett. Az Egyesült Államok politi­kai köreiben egyébként ve­gyes fogadtatásra talált az új elnök kongresszusi üzenete. A demokrata párti politikusok általában megelégedéssel mél­tatták az elnöki üzenetet, a kendőzetlen hangját, az ál­optimizmus hiányát és az el­nöknek az amerikai erőforrá­sokba vetett hitét­“. Több köz­társaság párti szenátor azon­ban bírálta az elnököt. Az MTI washingtoni tudósí­tója jelenti: Bizonyos washingtoni meg­figyelők szerint nyitott kérdés marad, mennyire ismerte fel Kennedy, hogy az Egyesült Államok nehézségeinek és ba­jainak oka elsősorban az erő­viszonyok tényleges megválto­zása volt. Kongresszusi üzene­téből ez nem állapítható meg, bár elgondolásainak egy része tükröz ilyesféle felismerést is. E körök szerint Kennedy őszintén feltárta a nehézsége­ket és bajokat, mint tényeket. Ez teljesen ellentétes az Eisenhower-kormány maga­tartásával és komoly önbiza­lomra vall. Az elnök külpolitikai tervei­ről Washingtonban megálla­pítják: Kennedy szükségesnek tartja, hogy az Egyesült Álla­mok egész politikáját átvizs­gálják, és minden jel arra vall, hogy ezt komolyan végre is akarja hajtani. Figyelemre­méltó, hogy az elnök lényegében mind­végig elkerülte az agresz­­szív hangot és modorában a diplomáciai keretek kö­zött maradt. Ez a hangnem módot ad a kérdések józanabb megtárgya­lására, a reális, komoly vitára. Washingtoni körökben fel­hívják a figyelmet, hogy Ken­nedy erőteljesen kezében akar­ja tartani az Egyesült Álla­mok egész politikai és katonai gépezetét. Kérdés, milyen el­lenállást kell emiatt leküzde­­nie a kongresszusban. Ma erre már bizonyos választ kapunk. A képviselőház ugyanis sza­vazni fog a mindenható ház­szabály-bizottság hatalmának megtöréséről. (E bizottság dönti el, milyen sorrendben kerülnek, s megtárgyalásra kerülnek-e a különböző tör­vényjavaslatok.) Washingtoni megfigyelők szerint a keddi szavazás bizonyos értelemben bizalmi szavazás lesz Kennedy mellett vagy ellen. Londonból jelentik: Angliában jórészt kedvezően fogadták „az elnöki üzenet jó­zan, a komor valósággal szem­benéző” szellemét. A szabad­elvű Guardian megállapítja, hogy a legutóbbi nyolc év alatt a Nyugatot állandó fáj­dalomcsillapító adagokkal kor­mányozták. Az új amerikai vezető szembenéz a kellemet­len igazságokkal. Hasonló han­gon írnak a többi londoni la­pok is. Míg a jobboldali párizsi la­pok alig tudják leplezni nyug­talanságukat Kennedy elnök­nek az amerikai gazdaság vál­ságáról tett súlyos kijelentései hallatán, az Egyesült Államok kül­politikájának irányvonalát már nagyobb megelégedés­sel fogadják. A Figarótól a Populaire-ig egyformán sietnek hangsúlyoz­ni, hogy Kennedy szerint a NATO-t meg kell erősíteni. Az amerikai elnök beszédé­nek a nemzetközi helyzettel foglalkozó részét az Huma­­nité kétértelműnek minősíti. A beszédnek ez a része elég lenne annak kimutatására, hogy az imperializmus vezető hatalma megmarad az ag­resszió és háború első­számú erejének. Kennedy kijelentései Laoszról, Kongóról és főleg Kubáról, bi­zonyítják, hogy az Egyesült Államok megmarad a nemzeti felszabadítási mozgalmak el­lenségének. Mégis a hang nem az, mint volt, nem néhai Fos­ter Dulles tüzes dörgedelmei­nek hangja. Bár kijelenti, hogy minden téren fokozni kívánja országa katonai erőfeszítéseit, Kennedy kénytelen más kiutat is fontolóra venni, mint a há­borút, az Egyesült Államok és a szocialista országok közötti nyílt és békés versenyt, ennek pedig a békés egymás mellett élés az alapelve. A szovjet dolgozók gyűléseken tárgyalják meg a Központi Bizottság határozatait Az a harc, amelyet az SZKP központi bizottsága indított a szovjet mezőgazdaságban mu­tatkozó nehézségek felszámolá­sára, a Szovjetunió egész te­rületén teljes erővel folyik. A lapok részletes tájékoztatást adnak a központi bizottság ha­tározatai alapján folyó helyi vitákról, amelyek elemzik a helyzetet, megbélyegzik a sta­tisztikai adatokat meghamisító egyes funkcionáriusokat. Ezeken a gyűléseken a dolgozók új vállalásokat tesznek. A Pravda szerkesztőségi cikkben foglalkozik a bírálat jelentőségével és szükségessé­gével. Beszámol az ország te­rületén folyó gyűlésekről, ame­lyeknek általában így hangzik a jelszava: „Nem szabad időt veszíteni, azon kell lenni, hogy már jövőre maradéktalanul kihasználjuk a meglevő erő­forrásokat és fokozzuk a me­zőgazdasági termelés ütemét." Mai vezércikkében a Prav­da rámutat, hogy a Szovjet­unió népgazdasága a hétéves terv első két esztendejében nagyon je­lentős eredményeket ért el, s ez örömmel tölti el a szov­jet embereket. Egyesekben azonban az eredmények önelé­gültséget és elbizakodottságot keltettek. A vezércikk azzal fe­jeződik be, hogy a huszonket­tedik pártkongresszusra ké­szülő szovjet nép bátran eltá­volítja az útból mindazt, ami győzelmes haladását hátráltat­ná. ★ Ma reggel Hruscsov részvé­telével, a Don menti Rosztov városában megkezdődött az észak-kaukázusi kiváló mező­­gazdasági dolgozók értekezle­te. az el nem küldött levél Tatjana Szamojlova a Szállnak a darvak alkotóinak új drámájában. Magyarul beszélő szovjet film 10 éven alul nem ajánlott! Bemutató: február 2. A békéért küzdő laoszi bizottság felhívása A békéért, a semlegességért, a nemzeti összefogásért és az egységért küzdő laoszi bizott­ság, amely a Souvanna Phou­­ma miniszterelnök és a Patet Lao mozgalom közötti tárgya­lások eredményeként jött létre a múlt év végén, felhívást in­tézett Ázsia, Afrika és az egész világ békeszerető népeihez. A Laosz hangja rádióállomás ál­tal sugárzott felhívás sürgeti, hogy minél hamarabb rendez­zenek nemzetközi értekezletet­­ a laoszi kérdés megoldására, s vessenek véget az amerikai és thaiföldi beavatkozásnak és intervenciónak. A felhívás rá­mutat, hogy a lázadóknak a Rizsesköcsög-síkságon és Vieng Khouang, valamint Phong Saly tartományokban elszen­vedett vereségei után az Egye­sült Államok rakétákkal fel­szerelt repülőgépeket küldött Laoszba, s a Boun Oum kl­ik még nagyobb kegyetlenséggel irtja a lakosságot. A ,,Mincsu-18“ első útja Sanghajból kifutott első útjára a „Mincsu—18” kínai óceánjáró hajó. A személy- és teherszállításra egyaránt alkalmas hajót kínai mérnökök tervei alapján kínai üzemekben készítették. Építésénél fi­gyelembe vették a modern hajógyártás legújabb követelményeit is. A hajón 774 utas számára kényelmes fülkék, tágas pihenők és ve­títésre alkalmas helyiségek vannak. ÁGASKODIK A VITORLÁS... ... az amuri öbölben rendezett jégvitorla-bajnokságon. A 127- es számú hajó kapitánya, Georgij Dragilev, aki a Csen­des-óceáni flotta yachtklubjá­­nak tagja, második lett a ver­senyen. „Kí kísérlet elad­ó „Kísértet eladó” — ilyen lep­lezetlenül gúnyos hangon ír a párizsi sajtó a hétfőn Stras­­bourgban összeült konferenciá­ról, amelyen az angol kormány kezdeményezésére 17 európai ország szakértői arról tárgyal­nak, hogyan használhatnák fel a „Kék Villám” elnevezésű an­gol rakétát egy közös „euró­pai” műbolygó fellövésére. A „Kék Villám”-ról a Monde tudományos szakértője megál­lapítja: Technikailag idejét múlta, katonai célokra nehezen használható. Ezért merült fel a gondolat Londonban: Új célok szolgálatába kellene állítani a rakétát. Thorneycroft miniszter körbeszaladta Európát, fárad­ ,­ságot és ígéreteket nem sajnál­va. Meggyőzte-e a nyugat­­európai kormányokat? — Nem úgy tűnik ... — vélik a fran­cia lapok. fi/r/*/ apróhirdetés affóman: nem adták a bankot Nemzetközi hajtóvadászat az American & Foreign Bank of Tangier után . A világ a napokban jót de­rült egy pársoros híren, amely eredetileg apróhirdetés formá­jában, a New York Herald Tribune-ban jelent meg. A hir­detés így szólt: „ELVESZETT: egy bank 3 OOO 000 dollárt meghaladó ma­gánbetétekkel és további 4 ooo 000 dollár összegű vagyon­tárgyakkal. Kérjük a megtalá­lót, értesítse az aggódó betét­tulajdonosokat New Yorkban, Vermontban, Mississippiben, Floridában, Európában és Észak-Afrikában, vagy pedig a New York Herald Tribune-t.” Elveszett egy bank... Az ember az első pillanatban haj­landó lett volna azt hinni, hogy csupán tréfáról, egy hir­dető sokakat kétségbeejtő csínytevéséről van szó. Az ügy azonban komoly volt. Any­­nyira komoly, hogy az Inter­pol, a Nemzetközi Rendőrség már meg is kezdte a nyomo­zást. Nem utolsósorban az amerikai külügyminisztérium nyomására, ahová akárcsak az Egyesült Államok marokkói és panamai nagykövetségére, szinte szünet nélkül özönlöttek a kárvallott betéttulajdonosok bejelentései. Felszedik a horgonyt De mi köze az egészhez az Egyesült Államoknak? A károsultak többsége ame­rikai állampolgár, akik nem is ismerik egymást, s így — mi­vel nem tudtak közös akciót indítani — kénytelenek voltak a kormány segítségét kérni az „amerikai bank” felkutatásá­hoz. Ekkor derült ki, hogy a hangzatos nevű American & Foreign Bank of Tangier nem amerikai cég, hanem kétes ere­detű magánvállalkozás, amely­nek igazi vezetőit nem lesz könnyű dolog kézre keríteni. A detektívregénybe illő tör­ténet 1942-ben, Tangerben kez­dődött, a bankház megalapítá­sával. A múlt év júniusában az igazgatóság váratlanul bejelen­tette, hogy a virágzó vállalko­zást áthelyezi Panamába, mi­vel Tanger nemzetközi státu­sának megváltozásával „a pénzügyi műveletek szabadsá­ga számottevően csökkent.” A város ugyanis Marokkó fenn­hatósága alá került, s a marok­kói kormány haladéktalanul szigorú intézkedéseket hozott az üzérkedés és a feketekeres­kedelem ellen. Az American & Foreign Bank of Tangier tulaj­donosai, úgy látszik, jobbnak látták, ha felszedik a horgonyt és más, nemzetközi vizekre, Panamába vitorláznak át. Az elhatározást tett követte, leg­alábbis, ami a horgony felsze­dését illeti. Mert a bank azóta is „úton van” Panama felé, va­lahol a nagyvilágban. Elveszett elnökök A nemzetközi méretekben folyó nyomozás egyelőre csaknem a sötétben tapogató­zik. A károsultak számát és ki­létét szinte lehetetlen megál­lapítani, s nincsenek pontos adatok a bank vagyonkészleté­­ről sem. „A pénzügyi művele­tek szabadsága” a régi Tanger­ben a megbízható kimutatások teljes hiányát eredményezte. A nemzetközi rendőrhatóságok most a bankházak értesítői alapján próbálják megállapí­tani, mekkora lehetett való­jában az American & Fo­reign Bank of Tangier vagyon­­készlete. A helyzetet azonban bonyolítja, hogy ezek az ada­tok régebbi keletűek: több nemzetközi bankház elismer­te ugyan, hogy rendszeres kap­csolatban állt az elveszett bankkal , de csak évekkel ezelőtt. Az eltűnt bank eltüntetőinek nevét is csak a bankházak ér­tesítőinek alapján tudjuk: a bank elnöke állítólag bizonyos Thomas Stangbye, két alelnö­­ke pedig J. Murray Lines és H. W. Braun volt. Alapos ok van azonban arra, hogy az ér­dekeltek kételkedjenek e ne­vek valódiságában. Nemcsak azért, mert idestova hét hó­napja a banknak se híre, se hamva. Hanem azért is, mert az American & Foreign Bank of Tangier áthelyezéséről szó­ló, júniusban kelt bejelentés­nek mai szemmel egész sor, enyhén szólva, gyanús részlete van. A maharadzsa birtoka A bank vezetői elöljáróbat arról szóltak, hogy kiterjesztik az intézet tevékenységét. „Ki­lencven napon belül” fiókin­tézetet nyitnak Londonban a „Grosvenor Square-en, az új amerikai nagykövetséggel szemben”. A továbbiakban hí­rül adták, hogy a londoni fió­kot 1 250 000 dollár kezdő tő­kével nyitják meg, amibe bele­számítják azt az összeget is, amelyet egy 120 acre (55 hek­tár) kiterjedésű ingatlan meg­vásárlására fordítanak, „amely korábban Morvi maharadzsá­jának birtokában volt” és szomszédos „az Ascot-i királyi birtokokkal”. Hozzáfűzték még, hogy az ingatlanvásárlás tervének „nagy visszhangja volt a londoni sajtóban, mivel a telket korábban Margit her­cegnő jövőbeni lakhelyeként emlegették”. S hogy a bizal­matlanság utolsó szikráját is elaltassák, közölték azt is, hogy Londonban még egy meg nem nevezett iparvállalatot is megvásárolnak, amely „jelen­leg évi 168 ezer dollárnyi be­vételt jelent”. Pardon, elnézést! A nagy tervek, persze, csak tervek maradtak. De még en­nél is gyanúsabb, hogy a bank igazgatósága által kiadott hi­vatalos bejelentésnek volt egy egészen különös záradéka, amely a következő címet vi­selte: „Elnézést kérünk.” A záradék közli, hogy egy bank átköltöztetése Tangerből Pa­namába bonyolult feladat, s bár „a bank előtt sohasem állt fényesebb perspektíva, mint az adott pillanatban, előfordul­hat, hogy tevékenységében ideiglenesen zökkenők mutat­koznak majd ... Kérjük, ké­szüljön fel arra, hogy az elkö­vetkezendő négy hét folyamán bizonyos fennakadás lesz majd a különböző pénzügyi művele­tek lebonyolításában.” Azóta több mint hétszer négy hét flt el, s a betéttulajdonosok hiába ostromolják leveleikkel felvi­lágosításért a bank igazgatósá­ga által megadott új címet: „Panama City, Panama, Posta­fiók: 982”, a levelek egytől egyig a jól ismert hivatalos bélyegzővel érkeznek vissza: „Inconnu. — Címzett ismeret­len ...” Serény Péter Egy névsor­ ok n­évsort olvasok: az új M- guineai kormányét. Tel­jesen idegen nevek, mindösz­­sze kettő cseng ismerősen: Sekou Touré elnöké, vala­mint Keita Fodebáé — az a néger táncegyüttes, amely Budapesten is fellépett, az ő nevét viseli. Egyébként csu­pa ismeretlen. De ez egyszer nem is a sze­mélyeket tanulmányozom, mint általában a kormány­névsoroknál, nem az oszlop jobboldalát, hanem a bal­oldalt, ahol a miniszteri tár­cákat sorolják fel. Nemrég még úgy tudtuk, hogy Guinea kiaknázásának terveit valahol Párizsban szövögetik­­, s ma már sa­ját tervezési minisztere van, és hároméves országfejlesz­­tési terve. Volt idő, amikor a franciák „ipari tilalmat” ve­zettek be, bányavállalatokat csak külföldiek alapíthattak. Bebörtönöztek például egy néger kovácsot, mert vasekét készített — ma guineai ipar­ügyi miniszter irányítja a munkát. A franciák alig épí­tettek utakat — ma sokkal rövidebb idő alatt többszörö­sét készítteti a közmunka­ügyi minisztérium. Úgy hagy­ták ott a postahivatalokat a kivonuló gyarmati tisztvise­lők, hogy még az űrlapokat is elvitték — lett dolga a fekete bőrű postaügyi minisz­ternek. Csak nagyon csekély mértékben neveltek a fran­ciák helyi értelmiséget — ezen változtat a közoktatási minisztérium. Eltűrték az egykori helytartók, hogy a kislányokat már egy-két­éves korukban előre eladják (ki tudja, hányadik) feleség­nek, hogy a nők a rabszolgák rabszolgái legyenek — most ,a szociális ügyek, valamint az ifjúsági- és a sportügyek minisztériuma felveszi a harcot a rossz szokások és a káros hagyományok ellen. Sokat mond ez a névsor. Nemrégen olvastuk csak kü­lönböző gyarmatokról, hogy hol levágják a bennszülöttek félkezét, hol vizilóbőr-kor­­báccsal ütlegelik őket. Még ma is több helyütt dívik ez Afrikában. A portugálok An­golában és Mocambique-ban kegyetlen durvasággal hajt­ják rabszolgamunkára a né­gereket, egész falvakat rom­bolnak le bosszúhadjárataik­ban a lázongások miatt. S akkor megjelenik egy hír, hogy az ifjú Gui­neában húsz minisztérium vág neki a gigászi feladat­nak: kihozni a népet a sze­génységből és az elmaradott­ságból. Kell, persze, hogy kell nekik a segítség: szak­ember is, pénz is, gép is, de önzetlen tanácsadók és felté­tel nélküli kölcsönök formá­jában. Mégis ez a miniszteri névsor felvázol valami na­gyon szépet a jövőből. Még csak keret ez, még csak a kezdet kezdete, s nyilván vannak Guinea eldugott vi­dékén olyanok, akik azt sem tudják, hogy eszik, vagy isz­­szák a minisztériumot. De ez a névsor és ez a munka elő­reveti a távolabbi jövőt, egy fejlett, modern néger állam képét.­­ Tatár Imre _________________|

Next