Esti Hírlap, 1961. szeptember (6. évfolyam, 206-231. szám)

1961-09-01 / 206. szám

Csaknem százmillió forintot fordítottak a bányák fejleszté­sére, gépesítésére, valamint a dolgozók szociális és munkavé­delmi körülményeinek javítá­sára az idén a Borsodi Szén­­bányászati Trösztnél. Elektromos főző-füstölő be­rendezés sorozatgyártását kezd­­ték meg Győrben a Kisalföldi Gépgyárban. A húsüzemek már az idén kapnak belőle, jövőre pedig exportsorozatokat gyár­tanak. A Népköztársaság útja 24. számú ház falán, amely mö­gött a századforduló éveiben a Három Holló nevezetű Trenk­­kocsma volt — hamarosan el­helyezik Csorba Géza szob­rászművész most alkotott re­liefjét, amely Ady Endre Re­pülj hajóm című versének il­lusztrációja. Az irodalomtörté­netből ismeretes helyiségben volt egy időben Ady tanyája, ahol számos versét írta. Hatszáz éves kőművesszer­­számok kerültek elő a diósgyő­ri szárban végzett ásatások fo­lyamán. A Kecskemét környéki ta­nyavilág egyedülálló tanyáit fokozatosan lebontják és he­lyükre kilenc, 100—120 házas lakótelepet építenek fel a szo­cialista nagyüzemek központ­jaiban. A Káptalandomb, Győr kö­zépkorát őrző városrész is új arculatot kap a város műem­léképületeinek restaurálása fo­lyamán. Eredeti stílusukat kapják vissza a házak és már­is friss köntösbe öltözött az olasz sikátorokra emlékeztető, alig lépésnyi széles kör az ódon szeminárium mellett. Egyetemi kutatók segítségé­vel. A Szegedi Tudományegye­tem Általános Fizikai és Ké­miai Intézetének kutatói leg­utóbb a Szegedi Kéziszerszám­gyárnak siettek segítségére. A gyárban az idén különleges szerszámok gyártását kezdték meg exportra. Az intézet mun­katársai megtalálták a legmeg­felelőbb anyagot, amely meg­óvja a rozsdásodástól a sz­er­­számokat. A korszerű erdőművelés és fakitermelés ismereteinek el­sajátítására, az országban első­nek, a Keletbükki Erdőgazda­ság szervezte meg a szakmun­kásképzést. Júliusban 27 faki­termelő vizsgázott ,sikeresen az elméleti és gyakorlati tárgyak­ból, s most a munkások újabb csoportja kapta meg az erdő­­gazdasági szakmunkás-bizo­nyítványt. Felhívás a lakossághoz A budapesti honvéd helyőr­ség parancsnoksága kéri a la­kosságot, hogy a Margit-híd és az Árpád-híd közötti szakaszon levő pesti és budai épületek, valamint a Margitszigeten levő épületek ablakait szeptember 1-én, pénteken 11 és 12 óra kö­zött tartsa nyitva, hogy a tü­zérségi díszsortűz következté­ben be ne törjenek az abla­kok. Hatszázezer hektár erdő pusztult el Kanadában az idei nyáron erdőtűz következtében, noha állandóan 550 ember foglalkozik a tüzek oltásával. Az őszi takarítási szezonra sok új háztartási gépet is be­szerzett a Kölcsönző Vállalat. Többek között 150 új porszí­vót és parkettkerülőt osztottak szét a fővárosi kölcsönzőboltok között. Készül a második Rába—Ba­laton motorvonat a győri Wil­helm Pieck Vagon- és Gép­gyárban, ötven év után újból ara­nyozzák az Egyetemi templom gömbjét. Huszonöt karátos aranyfüstbevonatot kap. A JÓKAI SZÍNHÁZ vendégjáté­ka a Bartók Színpadon szeptem­ber l5-én este fél 8-kor A terem­tés koronája, Fehér Klára vígjáté­ka. Jegyek a Bartók Színpad pénz-. táránál, az Országos Filharmónia közönségszervezésénél (VI., Tanács l.&rút lé.) és az üzemi közönség­­t­ervezőknél válthatók. 0 G Y­E­R­E­K E­K! A távbeszélő mesemondó (437 — 060) műsora szeptember 1-én, pénteken: A tel­hetetlen halász (elmondja: Turgo­­nyi Pál). VI. évfolyam, 206. szám Pénteken Pesterzsébeten sorsolják a lottót A hónap első lottóhúzását a fővárosban rendezik. A 35. játékhét nyerőszámainak, va­lamint az augusztusi tárgy­nyereményeknek a sorsolását szeptember 1-én, pénteken dél­előtt 10 órai kezdettel a pest­­erzsébeti Erkel Művelődési Otthonban (XX., Ady Endre utca 133. sz.) tartják. A jutalomsorsoláson a 34. já­tékhét szelvényei között 671 ér­tékes tárgynyereményt sorsol­nak ki. A szép idő tovább tart Ma délelőtt 21 fok A Meteorológiai Intézet elő­zetes előrejelzése péntek estig: kevés felhő, napos, száraz idő. Az északi, északkeleti szél ke­leten is tovább mérséklődik. A nappali felmelegedés kissé fo­kozódik. Budapesten csütörtö­kön délelőtt a hőmérséklet 21 fok. __________ Rossz helyre adtak el... Dél-Vietnamban a napokban szé­leskörű kábítószercsempész-háló­­zatot fedeztek fel. A letartóztatot­tak között van a volt belügymi­niszter fia is. A bandát úgy lep­lezték le, hogy letartóztattak egy francia és egy olasz állampolgárt, akik ópiumot adtak el vevőnek ál­cázott detektíveknek. A két ká­bítószercsempész vallomása nyo­mán göngyölítették fel az egész hálózatot. Első díj Egy Los Angeles-i amatőr fotó­verseny első díját nyerte meg az a férj, aki éjszaka az ágyából vil­lanófény mellett lefényképezte sk­éppen öltönye zse­beiben kotorászott*. . .. Holnap megkezdődik Budapesten az ingatlanok összeírása Korszerű teleknyilvántartást készítenek Kik kötelesek kitölteni a kérdőívet Szeptember elsejével meg­kezdik a fővárosi ingatlanok összeírását. A főváros tanácsa szükségesnek tartotta, hogy a teljesen elavult teleknyilván­tartás helyett korszerű teleknyilvántar­­tással álljon a lakosság rendelkezésére. A teleknyilvántartásnak fel kell tüntetni az ingatlan min­den adatát, például azt, hogy van-e építési korlátozás rajta. s Budapesten sok elhanyagolt és gazdátlan telek van, s tisz­tázni kell azt is, kik ezeknek a telkeknek tulajdonosai vagy kezelői. Az a körülmény, hogy nincs megfelelő teleknyilván­tartás, megnehezíti azt, hogy a családi házat építeni aka­rók részére a főváros tanácsa cseretelket adjon. A legrövidebb időn belül elkészítik a teleknyilván­tartást, s ehhez az első lépés az álta­lános ingatlanbejelentés elren­delése. Minden önálló helyraj­zi számú ingatlant be kell je­lenteni ingatlanbejelentési íven, amelyet a kerületi ta­nácsok építési osztályán adnak díjmentesen. A bejelentési íve­ket társadalmi tulajdonban le­vő ingatlanoknál a kezelő szerv tartozik kiállítani, tár­sasházaknál a közös képviselő, lakásszövetkezeteknél az igaz­gatóság, személyi tulajdonban levő ingatlanoknál a tulajdo­nos, a haszonélvező, a bérlő, il­letve a használó. Az ingatlanösszeírás szep­tember elsejével kezdődik és október 15 ig kell eljuttat­ni az ingatlanbejelentési íve­ket az illetékes kerületi tanács építési osztályához. H­uszon­hatezer népi ülnök Tájékoztató az ülnökbíráskodásról és a társadalmi bíróságokról A népi ülnökök munkájáról­­ és a társadalmi bíróságok te­vékenységéről tájékoztatta ma­­ délelőtt a sajtót Huber Lajos,­­ a SZOT elnökségének tagja, a Közalkalmazottak Szakszerve­zetének főtitkára. Elmondta: a Közalkalmazottak Szakszer­vezete megvizsgálta, hogyan töltik be hivatásu­kat a népi ülnökök és a társadalmi bíróságok. A vizsgálat során az a tapasz­talat alakult ki, hogy a tízéves múltra visszatekintő ülnökbí­ráskodás ma már az igazság­szolgáltatás alapvető rendsze­révé vált, a dolgozók közvetle­nül, aktívan részt vesznek a bíráskodásban. A népi ülnökök bírói működése beváltotta a hozzáfűzött reményeket. Peres ügy rendezése ma már nem képzelhető el népi ülnökök nél­kül. A múlt évi ülnökválasztások során 26 ezer munkást, parasz­tot, értelmiségi dolgozót bíz­tak meg népi ülnöki tevékeny­séggel. Olyan személyek kerül­tek a bírói pulpitusokra, akiket tisztel és megbecsül a környe­zetük, akik példamutató életet élnek. Az ülnököket megfelelően­­ tájékoztatják a tárgyalások so­rán alkalmazható jogszabá­lyokról, hogy helyesen alakít­hassák ki véleményüket. A népi ülnökök egy része rendszeresen beszámol vá­lasztói előtt a bírói mun­kát segítő tevékenységé­ről. Ez azonban még nem általános. Az a törekvés, hogy a jövőben mind több népi ülnök adjon számot választóinak az igaz­ságszolgáltatásában végzett társadalmi munkájáról. A társadalmi bíráskodás öt­­éves múltra tekint vissza ha­zánkban. 1956-ban a Miniszter­­tanács és a SZOT határozata alapján alakultak meg az első társadalmi bíróságok. A kezde­ti bizonytalanságok után — a tapasztalatok szerint — az utóbbi időben fellendült a tár­sadalmi bíróságok tevékenysé­ge. Gyakori azonban, hogy a gazdasági vezetők nem értéke­lik megfelelően a társadalmi bíróság szerepét, s az olyan ügyekben is önmaguk, a kol­lektíva megkérdezése nélkül döntenek, amelyek pedig a tár­sadalmi bíróságra tartoznának. Több helyen nem tájékoztat­ják kellően előre a dolgozókat a társadalmi bíróságok elé ke­rülő ügyekről, s ilyen esetek­ben megtörténik, hogy a té­nyek ismerete hiányában nem megfelelő döntést hoz a társa­dalmi bíróság, vagy a határo­zat meghozatala csupán az üzem, hivatal vezetőinek véle­ménye, állásfoglalása szerint történik. Ennek ez az oka, hogy a tár­sadalmi szervezetek, s elsősor­ban a szakszervezetek — ame­lyeknek fő feladata a társadal­mi bíróságok tevékenységének segítése — nem fordítanak még kellő figyelmet erre a munkára. A szakszervezetek — amint erről Huber Lajos beszámolt — a jövőben nagyobb gonddal igyekeznek elterjeszteni a tár­sadalmi bíróságok jól bevált, helyes módszereit, jobban se­gítik majd a dolgozók nyilvá­nos bíráskodásának további munkáját. 1961. szeptember 1. péntek NYITÁSI-ADAG — Pisla, hozz egy nagy kanalat a bécsi­ szelethez! Ma az­zal eszik a kedves vendég!... (Toncz Tibor rajza) VILÁGREKORD! 36 és fél óra a Balatonban 1­8 kiló negyven dekát fogyott Szénási Imre a vízben Újsághír: Szénási Imre, a Kon­­takta-gyár 29 éves szerszám­­készítője Balatonkenese és Keszthely között körülbelül 16 kilométeres távon hosszá­ban végigúszta a Balatont. Szé­nási hétfő este szállt a vízbe, s szerda reggel fejezte be a vál­lalkozást. A hatalmas távot 30 óra és 30 perc alatt tette meg, s teljesítménye nem hi­vatalos világcsúcs. — Szénási Imrét keressük — mondjuk a Kontakta-gyár portásának. Szénási Imre hamarosan fel­tűnik az ajtóban és meglepetve látjuk, hogy a fiatalember egyik lábára sántít. — Csak nem sérült meg a vízben? — Nem, paralízises vagyok — mondja —, gyermekkorom­ban betegedtem meg. Engem a víz gyógyított meg. Egészség­­ügyi okok miatt kezdtem az úszáshoz, mert ott találtam meg a vizet, az éltető levegőt és a napfényt. Amikor megbe­tegedtem, járni sem tudtam, sokáig kórházban feküdtem, súlyos műtéteken estem át, míg ismét lábamra állhattam. Miután meggyógyultam, szor­galomból úszkálni kezdtem, s amikor ez sikeresen ment, ak­kor jelentkeztem a Dózsánál tehetségkutató versenyen. Úsző szerettem volna lenni. De las­sú voltam, mert lábmunkám nem volt tökéletes. Ezért hiá­ba próbálkoztam más egyesü­leteknél is. 1955-ben több úszó­társammal elhatároztam, hogy megkísérlem a száz kilométer leúszását a Dunán. Akkor Neszmélytől Budapestig sike­rült leúsznom a százkilométe­res távot. Akkor lettem érde­mes sportoló. Azóta több tá­volsági úszóversenyen vettem részt, az 51 kilométeres bala­toni állóvízi világrekordot 1957-ben állítottam fel. — Hogy készült fel a mosta­ni világcsúcs elérésére? Erről Szénási Imre edzője nyilatkozik, aki szintén a Kon­­takta-gyárban dolgozik, disz­pécser-technikus. — Hat hónappal ezelőtt kezdtük meg a felkészülést er­re a versenyre. A mostani vi­lágcsúcs a jövő évben megren­dezésre kerülő világversenyre való felkészülés volt. Hat hó­napon át több tízkilométeres folyami és állóvízi edzéseket tartottunk. A felkészülés befe­jeződött, a formát állandósít­juk, hogy a jövő évi világver­senyen jól képviseljük a ma­gyar színeket. Az egészségügyi ellenőrzést dr. Mohorka György sportorvos végezte. — Milyen volt az éjszaka a Balatonban? — Telihold fényében úsztam, nagyon szép volt, hátszelet kaptam, a víz 24 fokos volt. A siófoki rendőrség állandóan kí­sérte utamat. Zsírral kentem be a testemet, lég- és vízhat­lan szemüveget viseltem, kü­lönben gyulladást kapott vol­na a szemem. — Hogy úszott? — Végig a gyorsúszás stí­lusával. Óránként étkeztem, az egyik órában folyadékot, spe­ciális ételt. A legnehezebb rész az utolsó szakasz volt, amikor megláttam Keszthelyt, de haladni nem tudtam, mert a még előttem levő tízkilomé­teres táv hínáros volt. Nagyon nehezen haladtam, ekkor már mellúszásra kényszerültem. — Mire gondolt a vízben? — Arra, hogy milyen nehéz dolguk van a kísérőknek. Egyik ellenőröm. Horváth Károly evezés közben feltörte a tenye­rét, hősies munkát végzett. Sok vitorlással találkoztam, mindig megkérdezték, hogy a Szénási hosszútávúszó úszik-e, vagy valaki más. Jólesett, ami­kor felismertek. Nehéz lenne megállapítani, a végén ki volt fáradtabb, az edző, a kísérő vagy az úszó. Szénási a hosszú úton 8 kiló negyven dekát fogyott, a két kísérő négy-négy kilót... B. A. Megkétszerezik a diósgyőri finomhengersor termelését A KGST vaskohászati állan­dó bizottságának egyik brigád­ja értékes tanulmányt készített a magyar finomhengerművek fejlesztéséről és kimutatta, hogy megfelelő módszerekkel a diósgyőri finomsor termelését megkétszerezhetik, az ózdi fi­­nomhengerdéét pedig­­50 száza­lékkal növelhetik öt év alatt. A kohászati üzemek dolgozói további ötletekkel bővítették a KGST bizottságának javasla­tait és így jelentősebb beruhá­zások nélkül országos átlag­ban 58,6 százalékkal növelhetik a következő években a finom­hengerművek termelését. TELEVÍZIÓ MŰSORA: AUGUSZTUS 31., CSÜTÖRTÖK: 18.30: Kicsinyek műsora. 1. Ha pásztor lesz a pasából. Rajzos me­se. 2. Cicaiskola. Rajzos versek. — 19.10: A jövő hét műsora. Mű­sorismertetés. — 19.15: TV-hiradó. — 19.30: Lányok — asszonyok, őszi, téli divat. — 20.20: Dúvad. (Magyar film. Csak 18 éven felü­lieknek!) — Kb. 22.00: Hírek. NAPTÁR Szeptember­­, péntek, Egyed napja. A Nap kél 5.02, nyugszik 18.26 órakor. A Hold kél 22.15, nyugszik 12.21 órakor. Pénteken temetik Hó­sahegyi Kálmánt Rózsahegyi Kálmán, a Ma­gyar Népköztársaság kiváló művésze, a Nemzeti Színház örökös tagja temetése szeptem­ber 1-én, 11 órakor lesz a farkasréti temetőben a fővárosi tanács­ által adományozott dísz­sírhelyen. Pusztaszeren, a millenniumi Árpád-emlékműnél, a honfog­laló magyarok első országgyű­lésének színhelyén szeptember 3-án, vasárnap munkás-pa­raszt ifjúsági találkozót ren­deznek. A nagygyűlésen Ko­mócsin Zoltán, az MSZMP Po­litikai Bizottságának póttagja, a KISZ Központi Bizottságá­nak első titkára mond ünnepi beszédet. Újabb tolóhajó indult próba­­útra csütörtökön az Óbudai Hajógyárból. A két, 600 lóerős dieselmotorral működő hajó ebből a típusból a 16., s 6—7 uszály tolatására alkalmas. Bláthy Ottó Villamosgépgyár néven egyesült az Egyenáramú Gépgyár és a Különleges Vil­lamosgépgyár. Megfogant Quasimodo fája a balatonfüredi, az öt világrész ezerféle növényével pompázó parkban. A kis hárscsemete Rabindranath Tagore hindu költő fája közelében áll. KÁR A BENZINÉRT. Egy japán képviselő törvényjavas­latot nyújtott be, amely szerint a cigarettacsomagokra rá kell írni: „Figyelem: a huzamos fo­gyasztás rákos megbetegedést, tüdő-, szív- és vérkeringési za­varokat idéz elő!” A tokaji szüreten 120 ezer mázsa szőlőre számítanak az idén. A fürtök érésére két hét­tel korábban kerül sor a szo­kottnál és igen kiváló minősé­gűnek ígérkezik a termés. TV-ÉTKÉSZLET. Egy New York-i gyáros megkezdte foszforeszkáló edények és evőeszközök sorozatgyártását. Az újdonságnak óriási si­kere van: lehetővé teszi, hogy a szenvedélyes televíziónézők sötétben fogyaszthassák el va­csorájukat. A félezeréves gyöngyösi t5­­rökmogyorófa gazdag termést hozott az idén a Mátra Mú­zeum kertjében. A hatalmas fává nőtt egykori mogyoró­bokor törzse egy méter át­mérőjű, magassága mintegy 12 méter és koronájának át­mérője is eléri a 10 métert. A József Attila-lakótelepen megkezdték a távfűtés veze­tékhálózatának építését. A jö­vő évi új lakásokba már a für­dőszobai meleg vizet is a táv­fűtő-központ adja. A szegedi családirtó gyilko­son — Vas Gyulán —, aki meg­ölte Rózsi Imre öttagú család­ját —, miután az Elnöki Ta­nács a vádlott kegyelmi kérvé­nyét elutasította, tegnap vég­rehajtották a halálos ítéletet. ZENEOKTATÓI MUNKAKÖZÖS­SÉG VII., Thököly út 7., vez.: Ju­hász Klára. Zongora, hegedű, har­monika, gitár, szolfézs, jazz-zon­­gora és jazzének szakokon a be­iratás szeptember hó 1-től, 200­8-ig. (x) A FŐVÁROSI NAGYCIRKUSZ igazgatósága közli, hogy szeptem­beri műsorát — Szenegál néger együttes — csak 18 éven felüliek látogathatják. A 18 éven aluliak részére előre váltott jegyeket a cirkusz pénztára legkésőbb az elő­adás előtti napon visszaváltja. Szikra Lapnyomda. Politikai napilap. Főszerkesztő: Haynal Kornél. Szerkesztő: Paizs Gábor. Szerkesztőség: VIII., Blaha Lujza tér 1—3. Telefon: 142—220* 343—100*. Kiadja: a Hírlapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Csollány Ferenc igazgató. Kiadóhivatal: Budapest, VII., Blaha Lujza tér 1—3. Telefon: 343—100. Terjeszti a Magyar Posta.

Next