Esti Hírlap, 1962. február (7. évfolyam, 26-49. szám)

1962-02-01 / 26. szám

Vn. évfolyam, 26. szám Tatarozás, portálfestés Hetvenm­illió a VI. kerületi házak csinosítására A VI. kerületi Házkezelési Igazga­tóság ez évi tatarozási és karbantartási programját elfo­gadta a végrehajtó bizottság. 1962-ben 70 millió forint áll a házkezelési igazgatóság rendel­kezésére. Elsősorban befejezik tizenkét lakóház múlt évről át­húzódó sortatarozását. Új ge­­neráltatarozásra 25 lakóépüle­tet jelöltek ki, a Bajcsy-Zsi­­linszky úton, a Jókai téren, a Liszt Ferenc téren, a Maja­kovszkij utcában és a Nagyme­ző utcában Nagyobb, úgyneve­zett állagvédelmi munkát vé­geznek tiz­enegy épületen. Több éve húzódik a Hajós utca 12. számú ház rendbehozatala. A Végrehajtó bizottság utasítást adott a munka feltétlen elvég­zésére. Az idén — a VII. kerü­leti Tanáccsal közösen — a Majakovszkij utca mindkét ol­dalán rendbehozzák az elha­nyagolt portálokat. Fiatal arab tudósjelöltet avattak az Akadémián Magyarul olvasta fel kandidátusi értekezését 1958 októberében érkezett Budapestre Kairóból Moha­med Aladdin Elhadidi 19 ve­gyészmérnök társával együtt. Az arab fiatalember tegnap délután a Magyar Tudományos Akadémián olvasta fel kandi­dátusi értekezését, amelynek témája a mezőgazdasági anya­gok papíripari felhasználható­sága. A kandidátusi értekezést Csűrös Zoltán akadémikus ve­zetésével dolgozta ki. Az érte­kezés igen jól sikerült. Felol­vasása után az ifjú tudósjelöl­tet a gratulálok gyűrűje vette körül. Eljöttek itt tanuló arab kollégái is, akik éppúgy, mint az újdonsült kandidátus, csak­nem tökéletesen beszélnek ma­gyarul. — Miért választotta éppen ezt a témát? — kérdeztük. — Egyiptomban kevés a pa­pírgyártáshoz szükséges nyers­anyag. Kísérleteimmel sikerült olyan mezőgazdasági nyers­anyagokat, mint a kukorica­szár, a rizsszalma, a cukornád­­maradvány­t papírgyártásra felhasználni. A Papíripari Ku­tató Intézetben hozzákezdtem a kísérletekhez, amelyekhez a szükséges nyersanyagot Egyiptomból kaptam. Az inté­zet munkatársainak segítségé­vel sikerült két év alatt az ed­dig értéktelennek hitt anya­gokból jó minőségű papírt elő­állítani. — Otthon, Kairóban egy nemrég felépült papírgyárban dolgozom majd, ahol haszno­síthatom itt elért eredményei­met. Magyar fiú a világ legjobb gyermekszínésze Megírtuk már, hogy a San Franciscó-i és a stratfordi nemzetközi filmfesztiválokon egyaránt Tóth Laci debreceni tanuló, a Légy jó mindhalálig című film főszereplője nyerte el a legjobb gyermekszínésznek járó nagydíjat. Ezzel a két ki­tüntetéssel Tóth Laci a világ legjobb gyermekszínésze lett. A kisfiú ma délelőtt utazott fel Debrecenből Budapestre, hogy ■— egy nappal a félévi bizo­nyítványosztás előtt — ma dél­után négy órakor a Filmmű­vészek Klubjában átvegye­ San Franciscó-i és stratfordi kitün­tetését. Száz kerti törpének lába kel... Kiel északi és nyugati felé­ben a nyaralókat régóta foszto­gatják: hivatalos közlés szerint eddig száz kerti törpének kelt lába. A rendőrség a közelmúlt­ban tettenérte a tolvajokat: ketten voltak és teherautóval „dolgoztak”. Hogy miért spe­cializálták magukat éppen a kerti törpékre és a parkokat, ligeteket díszítő egyéb tárgyak­ra, még nem tudták kideríte­ni. A mi laikus véleményünk szerint valószínű, hogy egy ve­szedelmes betegségben szen­vedtek: úgy látszik, giccsmá­­niások voltak. 1862. február 1. csütörtök Szolnokról kap gázt Budapest Az ötéves terv végére megépül a fővárosi földgázvezeték Az utóbbi években felfede­zett alföldi földgáz hasznosítá­sáról kaptunk tájékoztatást az Országos Kőolaj- és Gázipari Trösztnél. Az ötéves terv idő­szakában elkészül a déli és a keleti budapesti földgáz-kör­vezeték, melynek segítségével megjavul a főváros energiael­látása. Üzemek egész sorát kapcsolhatják át gázfűtésre, s hozzákezdhetnek a lakóházak gáztüzelésének bevezetéséhez. Budapestet két oldalról is biz­tosítják majd, s a meglevő du­nántúli vezetéken kívül befut a Tiszántúlról érkező földgáz is a fővárosba. Ily módon Bu­dapesten át gázösszeköttetés lesz az ország két része között. Budapest igényeit a szolnoki gázvezeték segítségével elégí­tik majd ki. Szolnok környé­kén ugyanis nagy mennyiségű földgázra bukkantak. Végső soron az Alföld szinte minden jelentősebb városát bekapcsol­ja az energiaellátásba az idén induló, s évek folyamán mind nagyobb méreteket öltő távve­zeték. A földgáz helyi haszno­sítása hozzájárul majd az Al­föld ipari fejlődéséhez. KÖLTÖZIK AZ ELEFÁNT. Jubilét, az Állatkert hatéves elefántját az Állatkertből, átköltöztették a Cirkuszvállalat téli telepére. A Budapes­ten született fiatal ormányos nehezen hagyta el megszokott lakóhelyét, s így csak megláncolva, teherautóval lehetett el­vinni. (MTI-fotó: Bojár felv.) Holnap nyílik az újpesti Szabadság mozi A peremkerületeik legmoder­nebb filmszínháza a teljesen átépített, 800 személyes, széles­vásznú újpesti Szabadság Filmszínház február 1-én, csü­törtökön nyitik. A Lenin körút és Dob utca sarkán a Mátra Mozit — a tervek szerint — még az idén átépítik. Itt lesz Budapest első természettudo­mányos filmszínháza. Nem vette észre, hogy 66 ezer forintot nyert Hetekig nem jelentkezett senki a nyertes szelvénnyel Nyomozás találta meg a szórakozott fogadót Körmendi János építészmér­nök, az 51. játékhéten 7 226 259 számú lottószelvényével négy találatot ért el. Azon a héten vidékre kellett utaznia, és sok ügyes-bajos dolga miatt elfe­lejtette megnézni a nyertes számokat. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóságon tűnt fel, hogy a már hetek óta felvehető, több mint 66 ezer forintért nem je­lentkezik senki. Gyors nyomo­zás kezdődött, s így jutottak el az építészmérnökhöz.­­ A Tolbuhin körúti totó­lottó kirendeltségen vásárolok hetenként három-négy szel­vényt. Az 51. játékhéten is így történt. December óta nagy táblán hirdeti a kirendeltség, hogy az ott vásárolt 7 226 259. számú lottószelvény négy talá­latot ért el. Hétről hétre a táb­la szomszédságában töltöttem ki a szelvényeket. Még a táblát sem vettem észre... — mond­ta a mérnök. Azóta már átvette a 66 ezer forintot... Politikai napilap. Főszerkesztő: Haynal Kornél. Szerkesztő: Paizs Gábor Szerkesztőség: Vin.. Blaha Lujza tér 1—3 Telefon: 142—220* 343—100*. Kiadja: a Hírlapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Csollány Ferenc igazgató. Kiadóhivatal: Budapest. VIII.. Blaha Lujza tér 1—3 Telefon: 343—100 Terjeszti a Magyar Posta. Szikra Lapnyomda. Egységes egyetemi kutatási terv A Budapesti Műszaki Egye­temen elkészült az egységes egyetemi kutatási terv­. A tanszékek terveiben — a többi között­­— az atommagok és az elemi részek vizsgálata is szerepel, ami elméleti jelen­tőségén túlmenően, újabb te­rületeket nyithat meg a radio­aktív izotópok alkalmazásá­nál. Szerepelnek a tervben olyan kutatási témák is, me­lyek a jelenlegi konkrét ter­melési problémák megoldásá­nak tudományos megalapozá­sát szolgálják. Az egyetem köz­vetlenül gyakorlati segítséget nyújt a híradástechnikai ipar számára az elektronikus erő­sítő és kapcsoló berendezések fejlesztésére irányuló kutatá­sokhoz, ami a televíziós mű­sorok továbbításának a mainál jobb módszeréhez vezethet. Gombócbolt Ús önkiszolgáló­ éttermet lé­tesít a Róbert Károly körúton a XIII. kerületi Vendéglátó­­ipari Vállalat. A Szent István körúti népbüféből gombóc­­szaküzlet lesz, ahol levesgom­bóctól húsgombócig, lekváros­tól túrós gombócig mindenféle gombócétel kapható. Finom falatok üzlete nyílik a Katona József utca és a Pannónia ut­ca sarkán. Gyorssütő berende­zéssel felszerelt különleges vendéglőt terveznek a Váci út elejére, a Nyugati­ pályaudvar­hoz közel. Itt a vevők előtt sül majd infrasütőkkel, percek alatt a vendégek által kivá­lasztott hússzelet, szárnyas, há­zi kolbász. Jelentkezzenek a károsultak A rendőrség felhívja mindazo­kat, akiket Lakos Erzsébet, Buda­pest XI., Bercsényi utca 10. szám alatti lakos megkárosított, sürgő­sen jelentkezzenek a Budapesti Rendőrfőkapitányság vizsgálti osztályán. Budapest, VIII., Tol­nai Lajos utca 39., I. emelet 14. szám alatt személyesen vagy tele­fonon a 131—210 számon, a 135-ös mellékállomáson. Kétmilliárd könyvet regiszt­ráltak a Szovjetunió 381 ezer könyvtárában. Fekete porcelánt a világon először a bajorországi Selb­­gyárban sikerült előállítani. Minden eddigi kísérlet égetés­technikai nehézségek miatt megbukott. a GYEREKEK! A távbeszélő mesemondó műsora (427—900) feb­ruár 1-én, csütörtökön: Kakukkos óra. (Elmondja: Kállay Ilona.) Önműködőre alakítják a földalatti vasúti kocsik ajtói­nak nyitását. A munkát fo­lyamatosan végzik a Dózsa­­főműhelyben. Kalauz helyett vonatvezető tájékoztatja az utasokat mikrofonon keresztül a megállóba érkezésről és in­dulásról. Új szociális otthont adnak át az idén Kőbányán, a Halom utcában. 119 millió utast szállítottak, 116 milliárd kilométert tettek meg, 8,2 millió órát töltöttek a levegőben a polgári repülés nemzetközi szervezetének gé­pei 1961-ben. Az áruszállítás 2,45 milliárd tonnakilométer, a postai szállítás pedig 750 mil­lió tonnakilométer volt. A TV-képcsőgyártást telje­sen­ gépesítették a moszkvai iz­zólámpagyárban. Az ország legkorszerűbb fod­rászüzletében, a Mártírok útja 40. szám alatt csütörtök dél­után megnyílik a Figaro presz­­szó. A kerületi vendéglátóipa­ri vállalat a helyiségben eszp­resszógéppel felszerelt büfét rendezett be. Itt a vendégek kívánságára a székekhez vagy a hajszárító búrához is kivi­szik a feketét. Az egypárevezős műanyag­csónak első sorozata a Bala­tonfüredi Hajógyárban elké­szült. Az idén 230 műanyag­csónakot adnak át a kereske­delemnek. A műanyag annyira tartós, hogy a csónakba nem is kellett merevítő bordázatot beépíteni, így súlya mindössze 48 kiló. A három méter hosszú vízijárműben két légszekrény van, s így felborulás esetén nem süllyed el. Ibolyántúli lámpa pusztítja a baktériumokat. A Westing House Electric Corporation új lámpájának fényereje szabá­lyozható, élettartama 17 500 óra. Megöli a stafilokokkuszo­­kat, amelyek az antibiotiku­moknak is ellenállnak. Új parkettázógépet szerkesz­tett Métai János, a Zala me­gyei Építőipari Vállalat dolgo­zója. A géppel egy 20 négy­zetméter területű szoba par­kettjének gyalulását és csiszo­lását — melyen eddig egy munkás hat napig dolgozott — nyolc óra alatt elvégzik. Csibi, az újfajta, finom nu­gáttal töltött tojásdrazsé a legújabb húsvéti cikk. Csoko­ládényusziból és különböző színű húsvéti tojásokból a ta­valyi 110 mázsával szemben az idén 150 mázsát ad az ipar a kereskedelemnek. Új gyógyszereket készít a Chinoin, Oradian vércukor­­csökkentő szert és Cykloserin antituberkulotikumot. A MAVAUT első csuklós autóbuszát már gyártják a Fő­városi Autóbuszüzemben. A 105 személyes autóbusz Buda­pest—Vác vonalon jár majd; ha beválik, akkor a jövőben több csuklós autóbuszt állíta­nak be a Budapest környéki forgalomba. Kétszer annyi teasüteményt készítenek az idén, mint tavaly a Győri Keksz- és Ostyagyár­ban. A többletet futószalag rendszerű gyártás bevezetésé­vel biztosítják. Elektronikus gép segítségé­vel bonyolítják le az ügyfél­­forgalmat a hamburgi utazási irodákban. A felvilágosítást igénylő kérdőívre jegyzi fel kívánságait, s a gép 30 másod­percen belül válaszol. Figye­lembe veszi a legkülönbözőbb óhajokat, 500 fürdő- és üdülő­helyre vonatkozó adatokat „tud” a szerkezet. Halálozás. A Malinovszkij fasor 3. sz. ház lakóbizottsága szomo­rúan jelenti, hogy Makk Károl, elvtárs házfelügyelő, mindent" szeretett Makk bácsija, hosszú be­­egség után, január 27-én elhuny Temetése február 1-én fél 3 óra­kor az óbudai temetőben, (x) ". NAPTÁR Február 1, csütörtök, Ignác nap­ja. A Nap kél 7.12, nyugszik 16.44 órakor. A Hold kél 3.43, nyugszik 13.07 órakor. A salgótarjáni új megyei kórház nyolcemeletes és 565 ágyas lesz. Az egyes osztályok folyamatosan kezdik meg mű­ködésüket. A beruházásra 115 millió forintot fordítanak. Az európai zivatarok megfi­gyelését elvállalta a svájci központi meteorológiai intézet. A svájciak olyan műszerekkel rendelkeznek, amelyekkel a sok ezer kilométerre dühöngő orkánok adatait is rögzíthetik. Száznyolcvanhárom ezer ton­na kenyeret, 565 millió darab péksüteményt és 2620 tonna száraztésztát készít 1962-ben a budapesti élelmiszeripar. ÉRVELÉS 1960 nyarán írtam ripor­tot az Árpád fejedelem útja 49. számú házról, nem ép­pen hízelgőn felsorolva a ház építését irányítók már­ványtáblán megörökített ne­­vét; akkor már folyt a per, amit a lakók indítottak az OTP ellen, s amelynek — csaknem két esztendő múl­tán — tegnap volt nyolcadik tárgyalása. De nem az utol­só! Mert bár a bíróság által kirendelt szakértő vaskos számítások tömegével indo­kolt jelentésében is kimu­tatta, milyen elképesztő, az építési szabályzatot semmi­bevevő módon készítették el például a kazánházat, mi­lyen balesetveszélyes a szén­tároló — amelyben csak görnyedten lehet mozogni, hiszen magassága egyes ré­szein mindössze 128 (!) cen­timéter —, s csupán az utóbbi, immár jóvátehetet­­­­len tervezési és kivitelezési hibáért 26 ezer forint visz­­szatérítést lát méltány­osnak maga a szakértő is — nos, az OTP jogi képviselője to­vábbra is „érvelt”. Nincs értelme minden mondatát idézni — a bíróság dolga, melyiket fogadja el, vagy utasítja vissza —, csupán egyet említünk meg: „Ugyan miért nem voltak ott a le­endő lakástulajdonosok is az építkezésnél, miért nem ellenőrizték menetét, terv­rajzzal a kézben?” Nem szólván arról a cse­kélységről, hogy ehhez előbb 39 családfőnek kellett volna megszereznie az építészmér­nöki diplomát, vagy leg­alábbis a kőművesmesteri képesítést, ugyan miként fo­gadták volna az okvetetlen­­kedő lakójelölteket az épí­tők? Az ilyen logika alapján egyébként beláthatatlan le­hetőségek nyílnának a mi­nőségi ellenőrzés olyértelmű „kiterjesztésére”, hogy te­szem azt a MEO munkájá­ért mindenki felelős legyen, csak éppen a MEO nem. De félre a tréfával, s kérdez­zük meg: ha a laikustól ilyen gondosságot követel­het, miért ne várjuk el azt sokszorta fokozottabban a lakások eladását végző OTP-től, amely felelősséggel tartozik a nemzeti vagyon pazarlásának megakadályo­zásáért?! K. N. 126 millió 313 ezer személy­autó, autóbusz és tehergépko­csi volt forgalomban a világon ez év elején. A gépjárművek 76,5 százaléka személykocsi, 22,2 százaléka teherautó és 1,3 százaléka autóbusz. Radarkészüléket épít a leg­újabb kocsikba az egyik ame­rikai autógyár. Ha a radar bi­zonyos távolságon belül autót, embert, állatot észlel, kis ké­szülék segítségével fokozatosan lefékezi a kocsit. Bőrét természetes napbarnítottá teszi Helyes használatáról szaktanácsadást adnak az ILLATSZERBOLTOK

Next