Esti Hírlap, 1962. szeptember (7. évfolyam, 205-229. szám)

1962-09-01 / 205. szám

ITT VAN AZ ŐSZ, ITT VAN ÚJRA­­ ŐSZIRÓZSA, SZEPTEMBER VIRÁGA SATYI BÁCSI A BADACSONYI SZÜRET PLAKÁTJAIT RAGASZTJA. SATYI BÁCSINAK EZ AZ IDEI AZ UTOL­SÓ MUNKÁVAL TÖLTÖTT ŐSZE, JÖVŐRE NYUGDÍJ­BA MEGY ŐSZI FRIZURA. VÍZI SÁNDOR, TÖBB NEMZETKÖZI VERSENYEN SIKERT ARATOTT FIATAL FODRÁSZ KREÁCIÓJA (MTI-fotó: Kácsor felv.) Paradicsomszezon A Budapesti Konzervgyár- Ráb­a terv szerint 400 vagon paradicsomkonzervet kell ké­szítenie. Ebből 200 vagonnyit hordókba, 50 vagonnal ötki­­lós, 140—150 vagonra valót pedig 10 dekás dobozokba töl­tenek. Ez utóbbi 14 millió do­boznak felel meg. Ezeken kí­vül 70 vagon palackozott ház­tartási paradicsomlevet és 250 vagon lecsót is gyártanak. A hámozatlan paradicsomból 130 vagonnal töltenek üvegekbe. Hősi halál a Vaj­da­huny­ad tövében Ma 32 éve, 1930. szep­tember elsején zajlott le a Horthy-fasizmus ko­rának legnagyobb mun­­kastüntetése Budapes­ten. QD Munkakönyvében — amely­ben az utolsó beírás 1929. no­vember 16., vagyis ami azt je­lenti, hogy immáron tizedik hónapja nem dolgozik —, így festi le a hatóság: „Arca: ren­des, haja: barna, szája: rendes, szeme: barna, foga: szabályos, termete: közepes.” Már ekkor a könyv kiállításakor — ellop­ták mosolyát, mely legényes, keskeny bajsza körül bujkált, ellopták cigányosan barna ar­cának kedves, ravaszkás tekin­tetét, amelyet talán kisfiúsán oldalra választott haja köl­csönzött neki. Utolsó estéjéről a lapok csak ennyit írtak: „Darnyik János, 28 éves Galgahémzi állványo­zó már a forró szeptember 1-ei megelőző este elindult a fővá­rosba.” Ez is hogy történt? Tíz órakor keltette az asz­­szony. Aludt már a család, a három gyerek. Csak Mihák Róza virrasztott, hogy a csil­lagok feljöttével keltse urát, induljon útnak az erdőkön át, gyalogosan Pestnek, munkáért, kenyérért. Nem vitt magával mást, csak a tarisznyáját. Üresen. Nekivágott a barna estének — nagy törzsű tölgyek kísérték Gödöllőig H­on­­ban már az érkező hajnal világította meg fehéren az utat a város, felé Reggelre ért be Pestre. Régi pallérját, Gazsó Mihályt ke­reste, talán ő valahogy be tudná szerezni munkába. De nem találta se otthon, se az épületeknél. Üresek az állvá­nyok, amerre ment, mintha ünnep, komoly vasárnap len­ne. Gazsót keresed? — mond­ják neki a sétáló, ismerős kő­művesek, állványozók — ak­kor csak gyere velünk, ő is kinn van most a Ligetben ... S már viszi őt is a hullám, csepp e bizakodó, erős sodrú folyamban. Aréna út... Bő­sök tere.. Kiáltja ő is: „Mun­kát, kenyeret!”, s lóbálja ma­gasba — mintha zászlaja len­ne — tarisznyáját. Kétoldali rendőrcsapat sorakozik arcvo­nalba. Az Andrássy útról még éles karddal vagdalkozó lovas­rendőrök vágtattak feléjük. A rendőrgyűrű a Vajdahunyad vára felé szorítja a tömeget Mikor a karcsú kis hídon át­haladnak, ezt mondja a szom­szédjának, Deszpoda Mihály kőművesnek: „Tizenegy évt jártam itt utoljára... Itt kér­tem meg egy vasárnap Rozim kezét, akkor építettük együtt e papírgyár kéményeit.” Ekkor dördültek el a rend­őrök fegyverei. Itt, a Vajda­­hunyad vára tövében halt hő­si halált Darnyik János áll­ványozó. Deszpoda Mihálynak ideje sem volt, hogy elbúcsúz­zék, lefogja pajtása szemét menekült az éles kardok su­hintásai elől. Aztán, mikor tiszta lett a tér, jött a rendőri bizottság és hivatalosan megállapította „Egy állványozót, Darnyik Já­nost, megölt a tüntetők égi eltévedt golyója.” Megállapí­totta, hogy munkakönyvébel az utolsó bejegyzés 1929. no­vember 16. Megállapította még — hivatalosan —, hogy az el­hunytnál egy üres tarisznya volt, pénztárcájában 4, azaz négy fillér. I. Csak vasárnap reggel tudták meg Galgahévizen a vasuta­soktól, hogy a község egy em­berrel kevesebb lett. Mihók Rozália fekete kendőt kötött , és sógorával beutazott a vá­­­­rosba, megnézni a férjét. De nem engedték, hogy lás­sa: ehhez rendőri engedély kell. Elmentek a főkapitány­ságra. A szocdem pártban, a pro­pagandaosztályon arra szeret­ték volna rávenni az özvegyet adja át a halottat nekik vagyis ne vitesse haza, majd ők szép, nagy temetést rendez­nek itt, Pesten. Mihók Rózát nem adta el a halottját!... A temetésen, Budapesttől Galgahévízig az út tele csend­őrrel. Pedig a koporsót nem is a főutakon hozták: kora haj­nalban, titokban indult el a hullaszállító a mellékutakon — talán éppen arra, amerre néhány nappal azelőtt sze­gény Darnyik János a város­ba indult. A földeken jött a kocsi, hogy ne tudjon róla sen­ki, de így legalább még a ha­tárból is bejöttek a kint dol­gozó parasztok a temetésre. Szuronyok gyűrűje fogta körül a temetőt. Még a halottól is féltek. Egy olyan egyszerű halottól, akin életében se lehetett találni semmi különöset, akiről csak ennyit tudott mondani a ha­tóság: „arca rendes, haja bar­na, szája rendes.” Mikor az utolsó rög is a sír­dombon pihent, ment az öz­vegy a bérelt „lakásba”, ösz­­szecsomagolt, mindenüket há­tára vette, s maga előtt terel­ve a gyerekeket, elindult a szomszéd községbe, anyjához, Hévízgyörkre. Mert ott kellett hagyni a házat, amelyben lak­tak, most már egy percig sem hiteleztek neki. Másnap este meg­fogta Mi­hók Rózá, a férje tarisznyáját — s akárcsak ura —, a csil­lagok feljöttével megindult az erdőnek, Pestnek. Ment keres­ni azt a Gazsó Mihály pallért, akitől Darnyik János is mun­kát remélt. Végigment a Ke­repesi úton, s ahol csak állvá­nyok nyúltak a magasba, kér­dezte az embereket: merre ta­lálhatja meg Gazsó Mihály pallért, aki őneki bizton mun­kát szerez? A kőművesek — az Aréna út végén — nem en­gedték, hogy továbbmenjen: magukhoz vették, felvétették téglahordozónak. Közös kíván­ság volt ez: fel kellett Mihók Rózáit venni. Kicsi volt a munkahely — az élet — ösz­­szébb húzódtak hát a szegé­nyek, helyet szorítottak az özvegynek.­ ­ Milyen élet volt ezután?... A legidősebb fiú, István, ahogy felnőtt — a vasúthoz került pályát építeni. De minden há­romszázhatvanegyedik napon felmondtak neki. Nehogy be­töltse az egy év szolgálatot, mert akkor véglegesíteni kel­lett volna. 1943-ban feleségé­nek gyermeke született, de nem maradt életben. Asszonya az utolsó napig is ötvenkilós cementzsákokat cipelt építke­zésnél, úgy érte a hirtelen szü­lés az állványokon. Aztán eljött a felszabadulás. Földet kapott az özvegy. Most már minden évben a fehérre meszelt konyha lalára, a­­ki­­aggatott díszes mázasedények mellé egy-egy régi keretbe fog­lalt oklevél is került: „Az őszi munkák jó elvégzéséért”. Dicsérő oklevelet a párttól, a minisztériumtól. Ötvenöt óta pedig az államtól, férje után, nyugdíjat kap. És nőtt a család, mint az erős fák. István feleségének gyereke született 47-ben­.Mar­git, 52-ben Erzsébet. A másik fiú, József is megnősült. Elvet­te Povázsony Ilonát. Kerttel, földdel, amit a földosztáskor kaptak, mert semmijük sem volt azelőtt. A legkisebb Darnyik fiúnak is van már kislánya, Anna. Ő az anyja nevét kapta: Deme Annáét, aki parasztlány volt. A negyvenes évek végén szak­munkás lett, a kőművesekkel az új Komlót építette, s fel­épülve a szocialista város, ha­zajött Hévízgyörkre, a Dózsa­­Tsz-be. ,És erős is lett a család. Ist­ván azt mondja az anyjának: eljött az ideje, hogy házat építsek. Kapott már telket, egy új utca, a Béke utca első házhe­lyét. Kezdje Darnyik István az építkezést, kövessék őt a töb­biek. Béke utca 19­52 őszén fogtak hozzá az építkezéshez. A ház egy esz­tendőre, szeptember elsejére elkészült. Szeptember 1-re, a véres nap évfordulójára. Kőbányai György Az állványozó története — Hogy él most a Dornyik csaléid Számok és grafikonok, fény­képeik a falon. Az egyik felirat mindenképpen figyelemre mél­tó: „A mezőgazdasági terme­lés az átszervezés három éve —­ 1959—61­­— alatt az előző három esztendőhöz viszonyítva 8,5, a felvásárlás 13,3 százalék­kal emelkedett.” Mottója ez az egész mezőgazdasági kiállítás­nak, hiszen 1959-ben rendezték meg legutóbb — a megválto­zott, szocialista mezőgazdaság első seregszemléje a mostani. A főpavilon éppen azt hivatott bemutatni, milyen eredmé­nyekről adhatnak számot a ré­gi, s fiatal termelőszövetkeze­tek, amelyek 9,4 millió holdon gazdálkodnak, s taglétszámuk százezerrel meghaladja az egy­milliót. Fotómontázs: az ipar miként elégíti ki a mezőgazdaság igé­nyeit; megyénkénti bemutató — először láthatunk ilyen ösz­szeállítást — arról, hogy mi­lyen terményből mennyit ad egy-egy országrész. — Úgy vélem — mondja dr. Fogaras Lajos, a főpavilon ve­zetője —, a legtöbben a szen­tesii kistáj makettje előtt időz­nek majd. „Kistáj”: a szentesi járás telepítési terve ez, mint alakulnak ki a faluközpontok, szűnik meg a tanyavilág, virág­zik fel ezen az alföldi tájon az ipar. A makett fölött vetítővászon: filmen is bemutatják mindezt, hang magyarázza, hány holdat öntöznek, mennyi gyümölcsöt telepítenek, és így tovább. Idős házaspár baktat egy ár­nyas falusi utcán. A fénykép aláírása: Bartha Péter sertés­gondozó a feleségével. Mind­ketten a sarkadi Lenin Terme­lőszövetkezet tagjai, s hogy miért a nagy nyilvánosság, ar­ra­ néhány soros szöveg ad vá­­­laszt. „1944 októberében 66 agrárproletár gróf Almássy Lajos hitbizományán megalakí­totta Földmunkás néven a szö­vetkezetét, ennek utóda a Le­nin Tsz.” 1945-ben 276 holdon gazdál­kodott a hatvanhat tag, az idén 446-an vannak, s 4174 hold a közös tulajdonuk. Vagyonuk most 25 millió 826 ezer forint. Az induláskor? —­ Vagyonunk? Egy öszvér meg egy bivaly volt. Bartha Péter itt van a kiál­lításon, vele beszélgetünk, em­lékezik a majd két évtizeddel ezelőtti indulásra. — 1944 október 6-án szaba­dult fel Sarkad, 20-án már hozzáfogtunk a vetéshez, any­*­nyi magot vetettünk a földbe, hogy másnak is legyen kenye­re. Negyvenöt nyarán közösen learattuk, a búzát elosztottuk.­­Boros Gergely, akkori tehenész volt a szövetkezet legfőbb szervezője Ma parlamenti képviselő... Eke még csak maradt az ura­ságtól, de mit fogjanak elébe? Bartha Péter alighanem példa nélküli szántást rendezett Sar­kadon: a Futó nevű öszvért egy elbitangott bivalytehénnel fog­ta egymás mellé, úgy törték fel a kötött, szikes talajt. —■ Jobbról az öszvér, balról a bivaly, először nem akarták megszokni a tempót, aztán csak egymáshoz igazodtak. 1946 május elsején úgy vonul­tunk fel, hogy a bivalyt felöl­töztettük menyasszonynak, az öszvért vőlegénynek... A nyomor humora. Mindkét jószág kimúlt már, most tizen­egy traktora van a szövetkezet­nek, saját autóbuszon járnak dolgozni a határba. Bartha Pé­ter aranydíjat nyert 260 kilós tenyészkannal, s 21 malaccal jött fel a vásárra, amelynek végeztével lakodalom lesz Sar­jaidon, legkisebb lánya, Ilona megy férjhez. — Van saját híróm is. Azok közül kettőt leszerződtem. A harmadikat levágom a lak­aira ... K. N. Aranyérmet az ország legrégibb termelőszövetkezete EGY ÖSZVÉRREL ÉS EGY BIVALLYAL KEZDTÉK - MA TÖBB, MINT 25 MILLIÓ FORINT A VAGYONUK Kisipari szövetkezetek mértékszabóságainak ŐSZI-TÉLI DIVAT­BEMUTATÓJa a GELLÉRT SZÁLLÓBAN 1962. szeptember 8-9-10-11-én Jegyek 15 forintos áron, elővételben a Gellért Szálló portáján, szövet­kezeti divatszalonokban s a bemutatók kezdete előtt egy órával a hely­színen kaphatók. Kezdési időpontok: szep­tember 8-án (szombaton) 19 órakor, 9-én (vasár­nap) 10.30 — 16 — 19 órakor, 10-én (hétfőn) 19 órakor, 11-én (kedden) 19 órakor. GALOPPVERSENY Vasárnap 12 órai kezdettel

Next