Esti Hírlap, 1962. november (7. évfolyam, 257-281. szám)

1962-11-01 / 257. szám

AP-TUDÓSÍTÓ JELENTÉSE Szalai tábornok szilárdan ellenőrzi az országot Jemeni helyzetkép­e Amerikai pilóták szállítanak szaúd-arábiai fegyvert a monarchistáknak Szanaa, november 1. Szadd­ jemeni elnök nyi­latkozatot adott a közép-ke­leti hírügynökségnek. Hang­súlyozta, az ideiglenes alkot­mány kikiáltása és az új kormány megalakítása azt a célt szolgálta, hogy megszi­lárdítsa a belső helyzetet és biztosítsa, hogy az ország az Egyesült Arab Köztársaság­hoz hasonló úton haladjon, „Iíz Egyiptom és Jemen egy­ségének előjátéka” — mon­dotta a jemeni elnök. Kairói jelentés szerint az EAK elnöki tanácsa, Abdel Hakim Amer marsallnak legutóbbi jemeni látogatása­iól készített jelentése alap­ján megvizsgálta a jemeni helyzetet. Ali Szabri, az EAK végre­hajtó tancsának elnöke kö­zölte: Amer marsall jelenté­séből kitűnik, hogy Jemen­ben megszilárdult a forrada­lom és a kormány teljesen ellenőrzi az országban a helyzetet. Ali Szabri közölte, hogy Amer marsall látoga­tást tett Szirvan térségében, a keleti határ közelében ál­lomásozó EAK-erőknél. Amer marsall meggyőződött arról — mondotta Ali Szabri —, hogy ezek az erők a je­meni egységekkel együtt megfelelően felkészültek ar­ra, hogy visszaverjenek bár­miféle külföldi agressziót. Hozzáfűzte, hogy a szaúd-arábiai és jor­dániai rádióállomások állításai, amelyek szerint a volt imám csapatai előretörnek Jemenben, minden alapot nélkülöz­nek. Amm­ani jelentés szerint a Jordánia és Szaúd-Arábia tárgyalásai nyomán a két ország fővárosában közle­mény.­., júrtak .ki. A , küzle­r­mény szerint a két ország augusztus 27-i megállapodá­sa értelmében a két uralkodó a jövőben összehangolja te­vékenységét. A két ország együttműködése kiterjed po­litikai, katonai, gazdasági és kulturális térre. Az amm­ani rádió külön­ben azt állítja, hogy a trón­fosztott imámhoz hű csapa­tok elfoglalták Szirvah várát és jelentős hadi zsákmány­t ejtettek. Érdekes kommentárt kö­zölt az amerikai AP­ hírügy­­nökség tudósítója, Webb Mclanley, a szaúd-arábiai Dzsidda kikötőjéből. A tudó­sítás beszámol arról, hogy Szaúd-Arábia fegyvereket szállít a jemeni határra, ezenkívül jelentős pénzügyi támogatást nyújt a forrada­­lommal szemben álló jemeni törzseknek. A szállítmányokat ame­rikai pilóták viszik a je­meni határra, egy-egy fordulóért 450 dol­lárt kapnak. A szaúd-arábiai uralkodó azért kényszerült pilóták alkalmazására, mert október elején saját légiere­­jéne­k öt gépe átállt a jemeni erőkhöz. Az AP tudósítója rámutat arra is, hogy a ki­rálypárti erők állításai ka­tonai sikereikről, megfigye­lők szerint, erősen túlzottak és Szalai tábornok szilárdan ellenőrzi az országot. Az egykori imámpalotában, drága szőnyegek, aranyozott bú­torok között, Jemen minden részéből a fővárosba sereglett hírvivők. Az üzenetek kézzel íródtak a hosszú papírtekercsre: az előtérben egy tisztviselő — törökülésben — a kormány címére érkezett iratokat rendezi. Időszámításvita és két ellenszavazat... Rendkívüli ENSZ-ülés a dél-rhodésiai helyzetről New York, november 1. Az ENSZ közgyűlését teg­nap a késő esti órákban rend­kívüli ülésre hívták össze, hogy döntsön az új dél-rho­desiai alkotmány kérdéséről. Előtte, kedden, harminchét afrikai és ázsiai ország hatá­rozati javaslatot terjesztett elő, amely indítványozza, az ENSZ szólítsa fel Nagy-Bri­­tanniát, hogy haladéktalanul függessze fel a dél-rhodesiai alkotmányt, amely éppen ma, november 1-én lépett hatály­ba, és adjon utasítást, ne tartsák meg a rövidesen ese­dékessé váló általános vá­lasztásokat. A közgyűlés 81 szavazattal, 2 ellenében elfogadta a hatá­rozati javaslatot. A két ellen­­szavazat: Dél-Afrika és Por­tugália. Tizenkilenc tagállam tartózkodott, hét ország kép­viselője nem volt jelen. Anglia nem vett részt a szavazásban. Godber állam­miniszter kijelentette, Anglia továbbra sem fogadja el a közgyűlés illetékességét eb­ben a kérdésben. Whitehead dél-rhodesiai miniszterelnök sajtóértekez­letén azt mondta, hogy „az új alkotmány biztosítja az or­szág politikai helyzetének enyhülését”. A szavazás 23 óra 53 perc­kor ért véget, az afrikai és ázsiai küldöttek szerint még idejében ahhoz, hogy befo­lyásolja az új alkotmány életbelépését. A dél-rhodesiai küldöttek azonban azzal ér­veltek, hogy Salisburyben, a fővárosban már 53 perccel el­múlt éjfél. Nemzeti ünnep Algériában Hruscsov és Brezsnyev üdvözlő távirata Moszkva, november 1. Nyikita Hruscsov, a Szov­jetunió miniszterelnöke és Leonyid Brezsnyev, a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke Algéria nemzeti ünnepe, a független­ségi harc megindulásának évfordulója alkalmából üd­vözlő üzenetet küldött Ben Bellának, az Algériai De­mokratikus és Népi Köztár­saság miniszterelnökének és Ferhat Abbasznak, az algé­riai nemzetgyűlés elnökének. Az üzenet hangsúlyozza, hogy a hős algériai nép, ami­kor a NATO által támoga­tott gyarmatosítók felett győ­zelmet aratott, akkor hozzá­járult általában is a felsza­badulásukért harcoló népek küzdelméhez és a gyarma­ti rendszer felszámolásához. Párizsi telefonjelentés Bonyolult a francia belpolitikai helyzet Párizs, november 1. Nem kerül-e ki a novem­beri választásokból „kormá­­nyozhatatlan nemzetgyűlés”? A bonyolult belpolitikai hely­zetből a tábornok-elnök azt a kivezető utat választja-e, hogy lemond és­­ újra meg­választatja magát? Ezek a kérdések foglalkoztatják ma a párizsi politikai köröket. Arra a kérdésre már jött válasz, hogy az elnök pilla­natnyilag nem foglalkozik a lemondás gondolatával, noha a vasárnapi népszavazáson a vá­l­as­zt­ój­ogosultak­n­ak csupán 46 százaléka szavazott „igen”-nel De Gaulle alkot­­mányreformjára. A szerdai minisztertanácson a tábornok megelégedé­sét fejezte ki, mondván, hogy a népszavazás még­is elérte fő célját. A tőzsdén a napokban na­gyot zuhantak az atomfegy­verkezésben érdekelt iparvál­lalatok részvényei. Az a hír járta ugyanis, hogy De Gaulle lemond, és ennek nyo­mán fuccs lesz a francia ön­álló atorrfűtőerőnek, és vele együtt az érdekelt trösztök nagy profitjának. A jelek szerint spekulációs manőver volt az egész: ők vásárolták össze ala­csonyabb áron az érték­papírokat, s mára milliós hasznot vágtak zsebre. A De Gaulle-ista párt, az TM­R közben nagyban folytatja akcióját, hogy választási szövetségre lépjen a polgári pártok­kal­­ a kommunistael­le­nesség platformján. A Nation, a párt lapja írja: „Az M­R testvér jobbat nyújt a katolikus MRP-nek, a jobboldali függetleneknek, sőt, a szocialistáknak is.” A pillanatnyilag ellenzék­be vonult pártok is lázasan keresik választási szövetsége­seiket. Guy Mollet például megkezdte tárgyalásait a jobboldali függetlenekkel, a reakció „klasszikus pártjá­val”, ugyanazokkal, akikre Guy Mollet annak idején azt mondta: „A világ legostobább jobboldala?’ Ugyanakkor a szocialista párton belül helyenként ér­vényre jut a becsületes szo­cialista munkások akarata is, Haute-Garonne megyében például a szocialista pártszer­vezet felhívást adott ki a köztársaság híveihez: egyesüljenek a közös el­lenséggel szemben, s ebből az egységből ne zár­ják ki a kommunistákat sem. A Francia Kommunista Párt ezt az egységet sürgeti. Az Humanité ma reggel köz­li: „Nem lehet véget vetni a hatalmi rendszernek, csak ha a demokratikus erők össze­fognak — kudarcra kell min­denütt kárhoztatni az M­R intrikáit.” r. j. ítél­et a Peugeot-bébi ügyben Párizs, november 1. A versailles-i esküdtszék szerdán késő este hirdetett ítéletet a háború utáni Fran­ciaország legnagyobb port felvert ügyében: az autóki­rály, Peugeot unokájának elrablóit, Pierre Larcher-t és Raymond Rolland-t húsz­évi fegyházra ítélték. A háromnapos tárgyalás adós maradt a várt szenzá­ciókkal. Nem esett szó Rol­land és a fiatal, csinos Peu­geot asszony, az elrabolt gyermek anyjának esetleges kapcsolatáról, amit éveken át rebesgetett a fáma ... Nyomós ok? A floridai Punta Gorda városkában a közlekedési bí­róságnak ítélkeznie kellett egy gyorshajtás ügyében. A vádlott azzal védekezett, hogy anyósát szállította ha­za, miután az már egy teljes hetet töltött a családdal. Ért­hetően sürgős volt neki, hogy megszabaduljon tőle. A bíró nem mutatkozott túl megértőnek , 35 dollár bírságot szabott ki. Köpenicki elődök Az NDK főváro­sának délkeleti kerületében, Kö­­penickben folyta­tott régészeti ku­tatások megálla­pították, hogy ezen a vidéken laknak „a leg­ősibb berliniek”. A kerületben fek­vő kis sziget a Spree folyón már háromezer évvel ezelőtt lakott volt. Itt élt i. u. körül­belül 1200 körül az utolsó vend fe­jedelem, Jakzo, aki nehezen beve­hető erődítésekkel vette körül magát. Vára egészen 1550-ig állt. Ezt követően hercegi vadászkastélyt építettek ehelyütt. Ebben ütötte fel Gusztáv Adolf svéd király a fő­hadiszállását 1631- ben. Végül a XVII. század utol­só évtizedeiben keletkezett a máig is látható barokk palota, amelyről a szigetecskét mind­máig Kastélyszi­getnek nevezik. A 48 órás szünet után Washington visszaállítja a blokádot és a Kuba fölötti légi megfigyelést Washington, november 1. Pierre Salinger, a Fehér Ház sajtótitkára szerda esti sajtóértekezletén bejelentet­te, hogy az Egyesült Államok visszaállítja a Kuba-ellenes blokádot és légimegfigyelést. Mind a blokádot, mind a légi megfigyelők két napig szüneteltették U Thant, ügy­vezető ENSZ-főtitkár kéré­sére, havannai látogatása idejére. A Kuba-ellenes intézkedé­sek visszaállítása ma hajnal­tól kezdődik meg. Salinger az­ intézkedések visszaállítását azzal indokol­ta, hogy még nem történte­k „hatékony ENSZ-lépések” a Karib-tenger térségében. Salinger azt is bejelentette, hogy Kennedy elnök elha­lasztotta csütörtök délután­ra tervezett sajtóértekezle­tét. Az elnök csak a kubai helyzet tisztázódása után kíván majd tal­ál­kozni a saj­tó képviselőivel. Kérdésekre válaszolva a sajtótitkár még elmondotta, hogy a blokádszünet idején szovjet búzát szállító két tö­rök hajó áthaladt az ameri­kai hajók őrvonalán és foly­tatta útját Kubába. Az­ amerikai közvélemény ellenzi Washington, november 1. A Newsweek című folyó­irat és a Gallup intézet által végzett közvéleménykutatás eredményei azt bizonyítják, hogy az amerikai nép döntő többsége ellene van Kuba megtámadásának. Hruscsov és Kennedy üzenetváltásának amerikai visszhangja meg­erősíti a közvéleménykutatás eredményeit. Spiegel-tüntetés Nyugat-Berlinben Berlin, november 1. Tegnap este a nyugat-ber­lini Stemplatzon, a műszaki egyetemnél, n­agyrészt egye­temi hallgatókból álló mint­egy ezerfőnyi tömeg viharo­san tiltakozott a Spiegel szerkesztősége ellen fogana­tosított rendőri akció ellen. A gyűlés szónokai közül Wolfgang Neuss, a híres nyu­gat-berlini színész intézte a legélesebb támadást Strauss bonni atomminiszter ellen. — Követeljük, hogy ez a politikailag és személyileg is hitelét vesztett miniszter azonnal mondjon le — mon­dotta a jelenlevők tetszés­nyilvánításától kísérve Neuss. MOST IGAZÁN ÉRDEMES VENNI! Lehet hűtőszekrény 6400,— Ft helyett 5200,— Ft „Budapest” rádió, világvevő, szuper, URH-s 2750,— Ft helyett 2400,— Ft „Szófia” rádió, világvevő, szuper, URH-s 2180,— Ft helyett 1900,— Ft OTP hitelre is kapható \\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\n Csillárkiállítás és vásár november 1—15-ig a Corvin Áruházban és az Újpesti Áruházban

Next