Esti Hírlap, 1963. augusztus (8. évfolyam, 179-204. szám)
1963-08-01 / 179. szám
Könyv és gesztenye A Dél-afrikai Unió kormánya — szól a híradás —, kulturális bizottságot hozott létre, amely ellenőrzi a könyvesboltokban található könyveket. A fekete listára tett könyveket — köztük Tolsztoj, Gorkij, Hemingway, Arthur Miller műveit — ezrével égetik el. Hogy is mondta Voltaire, amikor közölték vele, hogy könyveit elégetésre ítélik? „Annál jobb. Könyveim olyanok, mint a gesztenyék; minél jobban sütik őket, annál kelendőbbek!” Igaza lett... hogy. A Lámbrakisz-ügyben Csendőrtábornok ellen indul ésj úriks Görögországban Athén, augusztus 1. A görög kormány közölte, hogy Észak-Görögország csendőrfelügyelője, Micu tábornok, valamint öt magasrangú tisztviselő ügyét átadták a nyomozó szerveknek és a fegyelmi bíróságnak. A csendőrtábornok, valamint a másik öt tisztviselő ellen (ezek egyébként a titkosszolgálat, a rendőrség, és a csendőrség kötelékébe tartoznak) az a vád, hogy részesek a szaloniki fasiszta merényletben, amely Lambrakisz képviselő halálára vezetett. A parlamentben a baloldali EDA-párt képviselője kijelentette, hogy a véres eseményért a Nemzeti Radikális Unió (Karamanlisz volt miniszterelnök pártja) a felelős. Az EDA képviselője erélyesen követelte Lambrakisz gyilkosainak megbüntetését. A görög parlamentben egyébként tegnap megkezdődött az új választási törvénytervezet vitája. Az országban november 3-án tartják a Karamanlisz lemondása után esedékessé vált rendkívüli választásokat. Az ellenzék antidemokratikusnak tartja a kormány által javasolt választási rendszert és követeli, hogy szerezzenek érvényt az arányos képviselet elvének. Ötéves terv a Közös Piacnak Brüsszel, augusztus 1. Egy öt évre szóló gazdaságpolitikai összehangoló terv részleteit ismertette tegnapi sajtóértekezletén Marjolin, az Európai Gazdasági Közösség, más néven Közös Piac bizottságának alelnöke. A bizottság az EGK legfőbb végrehajtó szerve. Az alelnök tájékoztatása szerint a terv lényege az lenne, hogy biztosítaná a részt vevő hat tagország gazdaságpolitikai tervezésének összehangolását. Ez úgy történnék, hogy nagy vonásokban ismertetnék mindegyik tagország nemzeti gazdaságfejlesztési trevét, s ennek alapján programot dolgoznának ki azok összehangolására. A munkát tizenkét tagú szakértő bizottság végzi majd, s ha a Közös Piac miniszteri tanácsa jóváhagyja, január elsejével életbe lép az ötéves terv. „Ideg-szőnyeg** Egy angol cég úgynevezett Kleg-szőnyeget állít elő fáradt lábak számára. *A szőnyeget elektromos árammal töltik, ami rálépéskor automatikusan megújul, az áram a masszőr szerepét tölti be. Rendkívül kedvező hatású fáradt és érzékeny lábak kezelésénél. Arturo ülte Argentina új elnöke Frontusi haltéresetét megszüntettek Buenos Aires, augusztus 1. Az elektorok kollégiuma a csütörtökre virradó éjjel Argentína új elnökévé megválasztotta a 63 esztendős dr. Arturo uliát. Négyszázhetvenhat elektori szavazatból abszolút többséget, 268 szavazatot kapott. Argentína új alelnökévé egyidejűleg Carlos Perette-t választották. Illia hivatalát október 12-én foglalja el. Arturo Illia foglalkozása orvos. Hivatását Cordoba városban gyakorolta, majd politikai pályára lépett. Az elektori választást megelőző országos választásokon kommunistaellenes és peronistaellenes programot ígért. Az AP szerint ennek ellenére mérsékeltebb politikusként tartják számon, mint a hatalom jelenlegi birtokosait. Megválasztása előtt egyebek között síkraszállt a politikai foglyok szabadonbocsátásáért. Guido elnök, aki Illa hivatalba lépéséig ellátja az államfői teendőket, az elektorok választásával egyidőben rendeletet adott ki, amellyel megszüntette Frondizi háziőrizetét. A volt elnök, akit a katonai államcsíny buktatott meg a peronisták tavalyi választási győzelme után, 16 hónapot töltött a La Plata folyó egyik szigetén. Újabb kivégzések Irakban Bagdad, augusztus 1. Az iraki rádió hivatalos jelentés alapján közölte, hogy szerdán 19 katonai és 2 polgári személyt kivégeztek „a július 3-i összeesküvésben való részvételük miatt”. A „FEKETE PÁRDUC“ ÉS MICEMI IVÓVIZE A perek hónapja Olaszországban Róma, augusztus 1. Gino Pallotta jelenti: Olaszországban a július nemcsak a nagy hőség, hanem a nagy perek hónapja is volt. Az újságok tele vannak a különböző szenzációs bírósági ügyekről szóló jelentésekkel. A legnagyobb érdeklődést talán annak a Mastrella nevű vámtisztnek a pere kelti, aki mint „ellenőrizetlen ellenőr” több mint egymilliárd lírát tudott ellopni az olasz államtól, nábobokat felülmúló fényűzésben élt, hatalmas összegeket költött barátnőire. Néhány héttel ezelőtt példásan szigorú ítéletet hozott az egyik olasz bíróság a mazzarinói szerzetesek ügyében, amelyről lapunk is többször beszámolt. A banditáskodó, a Maffiával szövetkező szerzeteseket a törvényszék 10—17 évi börtönbüntetéssel sújtotta. Az ügy most fellebbviteli bíróság elé kerül. Érdekességként kell megemlíteni, hogy a világsajtót csaknem két éven át foglalkoztató A Montesi-ügynek most van egy mellékhajtása. Montesi Vilma 19 éves szép római lány holttestét annak idején megtalálták a tengerparton, s az ügyben megindított nyomozás a felső tízezer körébe vezetett. A több, mint egy évig tartó nyomozás és bírósági eljárás végül nem tudott fényt deríteni az ügy hátterére. A tárgyalásokon Anna Maria Moneta Caglio, akit az újságok „fekete párducnak” neveztek, szenvedélyesen vádolta a kétes hírnevű Hugo Montagna „bárót”. A „fekete párduc” azóta megcsendesedett, férjhez ment és egy szép kislány boldog mamája lett. A báró viszont most kér elégtételt és rágalmazás miatt pert indított ellene. Nem illik bele a botrányos ügyek sorába, de mégis említést kell tenni egy másik bírósági perről, amely a szicíliai Caltagirone törvényszékén folyik. A vádlott Niscemi szicíliai városka 43 lakosa, akinek az a bűne, hogy elkeseredett tüntetésen követelte, adjanak vizet Nisceminek. Bármily hihetetlenül hangzik, ma a technika fejlődésének korlátlan lehetőségei mellett Niscemiben pénzért adják a vizet: egy korsó ivóvízért 50 lírát kell fizetni. A városka lakói már többször tüntettek, követelve a tarthatatlan helyzet megszüntetését, s legutóbb verekedésre is került sor a rendőrökkel. TERÉZVÁROSIAK, FIGYELEM! Mindennemű elektromos javításról gondoskodnak a BÁVISZ alábbi fiókjai: Budapest, VI., Bajcsy Zsilinszky út 19/a. Tel.: 311—489 VI., Lenin körút 94. (tranzisztoros rádiót is). Tel.: 311—129 VI., Nagymező utca 29. Tel.: 323—794 Ben Bella politikai útkeresése Algéria elmúlt hónapjainak története megingatta a Nemzeti Felszabadítási Front vezetőinek, az osztályharc nélküli fejlődésről vallott nézetét. Az elhagyott francia nagybirtokok és a kisebb-nagyobb üzemek kisajátítása és átadása a föld nélküli parasztoknak, illetve az üzemek munkásainak, a függetlenségi harcot irányító Nemzeti Felszabadítási Fronton (FLN) belül kirobbantotta az osztályérdekekből fakadó ellentéteket. Az FLN vezető személyiségei közül többen élesen támadták Ben Bella miniszterelnököt, így Mohammed Khider, az FLN néhány hónappal ezelőtt lemondott főtitkára és Ferhat Abbasz, a nemzetgyűlés elnöke. A bírálat mellett egyesek szervezkedni kezdtek a kormány megdöntésére. A kormányellenes összeesküvés vádjával letartóztatták Mohammed Budiaffot, és három társát. A kormányellenes támadások okára utalva, Ben Bella több beszédében rámutatott, hogy ellenfeleit kiváltságos osztályérdekek vezetik. A miniszterelnök a letartóztatottakról szólva, egyik beszédben elmondotta, hogy „jelentős pénzügyi eszközökkel rendelkeznek, és nagy lábon élnek. Ezek az emberek felforgató tevékenységet fejtettek ki, mert tulajdonukból elvettünk egy keveset.’’ Az ellentétek osztályjellegét bizonyítja az algériai burzsoázia szószólójának, Ferhat Abbasznak a kijelentése is. A nemzegyűlés elnöke a Jeune Afriquenek adott májusi nyilatkozatában hangoztatta: „El kell kerülni a látványos tetteket, amelyek megborzongatják a kistulajdonosokat”... Ferhat Abbasz később a miniszterelnöknek írt levelében bírálta Ben Bellát, mert szerinte a kormány túl gyorsan hajtja végre a szocialista jellegű intézkedéseket. E gyakorlati tapasztalatok hatására Ben Bella, úgy látszik, feladta a Nemzeti Felszabadítási Frontról vallott nézetét, hogy a forradalmi átalakulás motorja, élcsapata az FLN. Ben Bella az FLN-re építve, az egypártrendszert kívánta megvalósítani, és ilyen indítékkal, a múlt év végén betiltotta az Algériai Kommunista Pártot. Ismételten kijelentette: nem kommunista, hanem arab forradalmár, de ez nem jelenti azt, hogy kommunista-ellenes. A miniszterelnök többször is felszólította a kommunistákat, hogy egyénileg lépjenek be a Nemzeti Felszabadítási Frontba. Az Algériai Kommunista Párt azonban nem fogadta el ezt az ajánlatot, abból kiindulva, hogy az FLN összetételénél fogva nem töltheti be az élcsapat szerepét. A kommunisták kifejtették, hogy az egy párt életrehívása felülről, előzetes vita és szocialista ideológiai alap nélkül, inkább formális egységet, a társadalmi osztályok és rétegek mesterkélt egyesítését eredményezné. A Kommunista Párt azt ajánlotta, hogy a jelenlegi fejlődési szakaszban helyesebb volna egységfrontba tömöríteni a haladó erőket, a tripoli program alapján. Az egységfrontban a pártok és a szervezetek megőriznék önállóságukat. A közelmúltban, Algéria függetlenségének első évfordulóján rendezett ünnepségen Ben Bella bejelentette, hogy rövid időn belül feloszlik a Nemzeti Felszabadítási Front, és az FLN szerepét a jövőben a Népfront fogja betölteni. E bejelentést megelőzően, már történtek utalások arra, hogy Ben Bella a haladó erők újjászervezésének gondolatával foglalkozik. A Revolution Africain főszerkesztője, Mohamed Harbi, aki Ben Bella közeli munkatársa, egyik cikkében azt írta: „Az ország politikai életében jelenleg szerepet betöltő egyetlen szervezet sincs olyan helyzetben, hogy a kormány szocialista politikáját egyedül is maradéktalanul tudná szolgálni, és időben meg tudná fékezni a szocializmussal ellenséges belső és külső erőket. Hogy megszűnjön a politikai célkitűzés és annak a gyakorlatba történő átültetése közötti eltolódás, parancsolóan szükséges a haladó csoportok összefogása”. Az egységfront életrehívása a haladó erők összefogását szolgálja. Ben Bella eddigi kijelentéseiből azonban nem tűnik ki világosan, hogy milyen formában és jelleggel történnék a haladó erők tömörítése a Népfrontban. Bőgős László Ha akarom előre, ha akarom - lel... Az Egyesült Államokban nemrég bemutatták a X. 19. Curtiss—Wright típusú helikopter-repülőgépet. Az elnevezés nem szakszerűtlen szóhalmozás, a gép légcsavarjai ugyanis 90 fokos szögben elfordíthatók, így repülőgépként óránkénti 742 kilométeres sebességgel tud előre haladni, helikopterként pedig függőlegesen képes a levegőbe emelkedni. Sofőrök dicsérete Ha a Nemzetközi Űrhajózási Egyesület nemrégiben nyilvánosságra hozott szakértői jelentésének hinni lehet, a gépkocsivezető, aki sűrű nagyvárosi forgalomban közlekedik, legalább annyi idegenergiát fogyaszt, mint az űrrepülő, az űrhajó startjának pillanatában. Továbbá: ha a gépkocsivezetőnek hirtelen fékeznie kell, mert különben elgázolna valakit, a felhasznált idegenergia és a szív megterhelése még nagyobb, mint az űrrepülőnél a start pillanatában. HOMOKOT EGYIPTOMNAK A hír, hogy Anglia homokot exportál Egyiptomba, legalább olyan valószínűtlenül hangzik, mintha arról értesülnénk, hogy jégszekrényeket szállítanak az eszkimóknak. Egy angol cég azonban valóban ezzel foglalkozik, s bőven megtalálja a számítását. Az angol „Leighton Buzzard” néven ismert fehér homoknak ugyanis az az előnyös tulajdonsága, hogy minden szemcséje egyforma nagyságú, tehát különösen alkalmas cement előállítására. Az importált angol homokot az egyiptomiak az assuani gát építésénél használják fel Tengerbe vele? Egy angol lap a követ 99 közéképpen magyarázza De Gaulle álláspontját az atomcsenddel és általában az atomfegyverkezés betiltásával szemben: „Hogy az atomfegyvereket a tengerbe dobják, ahhoz Franciaországnak előbb atomfegyvereket kell szereznie, hogy legyen mit a tengerbe dobnia”. De akkor miért e pazarlás, a sok munka, az idő, a nyersanyag és a fáradtság? Nem lenne hasznosabb, ha mindjárt a pénzt dobnák a franciák a tengerbe? Vagy még egy ötlet. Eszünkbe jut Remarque német író egyszeri katonája, aki így okoskodott az első világháború lövészárkában: „A háborút úgy kellene eldönteni, hogy a politikusok bunkóval felszerelve beállnának az arénába, s az lenne a győztes, aki a másikat fejbe tudná kólintani”. Vajon vigyük át ezt a módszert az atomkorszakba? Nem, nem, elhesegetjük magunktól még a gondolatot is, hogy esetleg azokat kellene tengerbe dobni, akik nem akarják ugyanezt tenni az atombombával. (ti) A Biztonsági Tanács ülése A Biztonsági Tanács szerdán összeült, hogy megvitassa a Dél-afrikai Köztársaság fajüldöző politikáját. A szerda esti ülés napirendjén szerepelt a kérdés megvitatását sürgető 32 afrikai ország levele, valamint különleges bizottság beszámolója. Az ülésen felszólalt Monzsi Szlim tunéziai külügyminiszter, aki határozott intézkedéseket követelt a Biztonsági Tanácstól. A legerősebb diesel motor Az olasz Fiat cég konstruálta meg a világ legerősebb nyersolaj motorját, amely 32 500 lóerős, 24 méter hosszú, hat méter széles és 10 méter magas. CÓ&J&ICLL Lányka blúz 24,— 34,— Ft Lányka nadrág 16,3018,30 Ft Atlétatrikó 14, — 16,— Ft Tornanadrág 15, — 18,— Ft Tornamez 36,— 42,— Ft A FŐVÁROSI SPORTBOLTOKBÓL