Esti Hírlap, 1963. szeptember (8. évfolyam, 205-229. szám)

1963-09-02 / 205. szám

Bátrabb támadójáték: érdekesebb mérkőzések­­A Ferencvárosnak és a­­Győrnek volt a legnagyobb közönségsikere Érthetetlenül gyenge a Vasas és az MTK A „kísérletezések” baj­noksága, az NB I. egyfordu­lós küzdelemsorozata, úgy látszik, érdekességben és fordulatosságban egy cseppet sem marad majd el egy „sza­bályos” labdarúgó-bajnok­ságtól. Ezt igazolja a nyolc napon belül sorra került három for­duló, amelynek vasárnapi be­tetőzéseként olyan eredmé­nyek adódtak, mint a Vasas Fáy utcai, Győr ellen elszen­vedett 4:0 (3:0) arányú vere­sége, vagy az MTK csepeli, illetve a Bp. Honvéd tatabá­nyai balsikere. Az előbbi 3:1 (0:1), az utóbbi 1:0 (0:0) arányban maradt alul. Pé­csett most nyilván hideg zu­hanyként következett be a dorogiak elleni 6:3-as bra­vúr után a Szeged ellen el­szenvedett 2:1 (0:0) arányú hazai vereség. Fordulóról fordulóra bizo­nyítják viszont az eredmé­nyek, s főleg a játék, hogy­­ az Újpesti Dózsa, a Fe­rencváros és a Komló jó formában rajtolt az új baj­nokságban, s a bányászcsapat újabb, idegenben elért bravúrja — Diósgyőrött győzött 1:0 (1:0) arányban — olyan küzdőszel­lemre vall, amelyet méltán követhetne nem is egy csa­patunk az NB I. legjobb együttesei sorában is. A Ferencváros a múlt va­sárnapi, MTK elleni teljesen erőtlen szív és lelkesedés nélküli játéka után idősza­konként a Vasas ellen már javított, s most Debrecenben — 22 000 néző előtt — szép, lendületes és igazán gólratörő játékkal, szelle­mes támadásvezetéssel tet­te teljesen indokolttá 5:1 (2:0) arányú győzelmét. A zöld-fehérek olyan játékot produkáltak, amilyet — eb­ben a bajnokságban — még nem igen láthattunk egy csa­patunktól sem, s ha ehhez méltó csapatjátékot kere­sünk, úgy elsősorban a Győr együttesét emelhet­jük ki, amely korszerű labdarúgás­sal, a játék túlnyomó részé­ben hat csatárral támadva találta meg az amúgy is gyengén játszó Vasas-véde­lem tátongó réseit. E mér­kőzés különösen örvendetes mozzanata a győrieknél bal­­összekötőt játszó Korsós teljesítménye volt, két gólt is szerzett. A Vasas mellett az MTK ilyen nagyarányú vissza­esése is érthetetlen. A játék, amelyet a kék-fehérek mu­tattak a számukra mindig veszélyes Csepel ellen, csak egy félideig biztosította ve­zetésüket, amikor a hazai együttes lelkesebben, s gyor­sabb támadásokat építve lep­te meg az MTK védelmét, már látszott, hogy az NB I újonca újabb ér­tékes pontokkal gazdagod­va kerül ki ebből a talál­kozóból. Az MTK csatársora szinte el­felejtett futballozni, a gól­lövés tudományáról nem is beszélve. Csatárai csak pil­lanatokra tartják maguknál a labdát, s vagy a sok csele­zés, vagy az ellenfél hatá­rozott közbelépése miatt ma­radnak abba akcióik. Ha a csapat továbbra is ilyen fel­fogásban játszik, s ilyen kis­mértékben mutatja azt az erényét, amely az idei Közép­európai Kupa győztesévé emelte, bizonyos, hogy egész sor ilyen vereséggel számol­hat. A hétvégi fordulót tekint­ve, egyébként a közönség nem panaszkodhatott: huszonegy gól esett e talál­kozókon, s köztük látványos, szép gó­lok. Ez egyébként a bátrabb támadójátékra utal, amit mindig szívesebben látnak a labdarúgás kedvelői, mint a körömszakadtáig erőltetett védekezést. Ha inkább hul­lámzó teljesítmények is jel­lemzik egyes csapataink, s néhány élvonalbeli játéko­sunk formáját, a közönség nagy része most elégedett a bajnoki küzdelmek érdekes­ségével. Ezt bizonyította a­­szombati...,illetve, vasárnapi mérkőzések 110 000 főnyi kö­zönsége. Korsós a Vasas védői között kapura tör az ob I. Állása: 1. U. Dózsa 5 4 1 — 10: S 9 2. Komló 3 3 115:77 3. Győr S 2 2 1 6: 1 6 4. FTC 4 2 2 — 11: 3 6 5. Szeged 5 2 2 —1 5: 4 6 6—7. Csepel 4 2 1 1­2: 4 5 6—7. Tatab. 5 2 1 2 5: 4 3 8. Pécs 3 2—3 12:10 4 9. Dorog 4 2 — 2 6: S 4 10. MTK S 1 2 2 3: 7 4 11. Bp. Honv. 4 1 1 2 5: 4 3 12. Vasas 4 1 1 2 4: 9 3 13. Diósgyőr 4 1—3 2: 6 2 14. Debrecen 5 = ■= S 6;15 — Az Állami Biztosító Budapesti Igazgatósága ismételten felkéri HÁZTARTÁSI BIZTOSÍTÁSSAL, valamint ÉPÜLET­ES HÁZTARTÁSI BIZTOSÍTÁSSAL rendelkező ügyfeleit, hogy ÜVEGTÖRÉSEIKET sürgősen jelentsék be a kerületileg illetékes fióknál. GYORS KÁRJELENTÉS : GYORS KÁRRENDEZÉS! Az NB I/B-ben csak az Egyetértés győzött idegenben Székesfehérvári Vasas—Miskol­ci VSC 2:1 (0:1). Küzdelmes mérkőzésen csak nehezen szerezte meg a győzel­met a hazai csapat. A miskol­ciak nagyon keményen játszot­tak. Szombathely—Borsodi Bányász 2:0 (OS­). A találkozó nagyrészében a Szombathely irányította a játé­kot, csatárai sok helyzetet dol­goztak ki, de ezekből csak ket­tőt tudtak értékesíteni. Ganz-MA VAG—Oroszlány 3:3 (2:0). Két ellentétes félidőt hozott a mérkőzés. Az első 45 percben a hazaiak két gólos előnyre tettek szert, szünet után azonban az Oroszlány erősített, s nemcsak egyenlíteni tudott, hanem meg­szerezte a vezetést is. A hajrá­ban azután még egyszer erősített a Ganz-MÁ­VAG és kiharcolta az igazságos döntetlent. Ózdi Kohász—Láng 1:0 (0:0). Unalmas, csapkodó játék folyt a pályán, a győztes gól a 88. percben született. Budafok—Nyíregyháza 4:0 (3:0). A javuló formában levő buda­föld együttes mindkét félidő­ben irányította a játékot és még ebben az arányban is rászolgált a győzelemre. Dunaújváros—Szállítók 2:0 (0:0). Mindkét félidőben nyomasztó fölényben játszott a hazai együt­tes, de gólhelyzetei közül csak kettőt tudott értékesíteni. Egyetértés—Győri MÁV-DAC 2:1 (1:0). A rutinosabb budapesti csa­pat kemény védelmének segít­ségével szerezte meg a győzel­met. az NB I/B Állása 1. Dunaújv. 4 3 1 — 8: 3 7 2. Ózd 4 3 — 1 12: 7 6 3. Szombath. 4 2 2 — 7: 4 6 4. Egyetért. 4 2 2 — 5: 3 6 5. Oroszlány 4 1 3 — 9: 3 5 6—7. Salgót. 4 1 3 — 3: 2­5 6—7. Szfehérv. 4 2 1 1 9: 6 5 8. Gy. MÁV. 4 2 — 2 12: 8 4 9. Budafok 4 1 2 1 6: 5 4 10. Nyiregyh. 4 2 — 2 5:12 4 U. Láng 4 1 1 2 5: 6 3 12. Szállítók 4 112 4: 6 3 13. Ganz 4 — 2 2 7:10 2 14. BVSC 4 — 2 2 5:11 2 15. MVSC 4—13 4:10 1 16. Borsodi B.­le 1 3 3: 8 1 Ez történt az NB II-ben Az NB I. osztályú labdarúgó­bajnokságban is az 5. fordulót játszották le vasárnap. A Nyu­gati csoportban a III. ker. TTVE 5:1 arányban győzte le a Trak­torgyárt, s így továbbra is biz­tosan tartja vezető helyét. A Keleti csoportban viszont az Eg­ri Dózsa került élre az eddig vezető Bp. Előre a 3. helyre csú­szott vissza. Eredmények: NYUGATI CSOPORT: BVTK—Zalaegerszegi Dózsa 0:2, Traktorgyár—III. ker. TTVE 1:5, Zalaegerszegi TE—Székesfehérvá­ri MÁV 3:1, Főv. Autóbusz—Pé­csi VSK 0:3, Veszprém—Budai Spartacus 1:4, Pécsi BTC—K. Lombik 5:0, Esztergom—Kapos­vári Honvéd 2:2, Győri Dózsa— Pápa 1:0, Mosonmagyaróvár— Pécsi Bányász 2:2 (szombaton). A Nyugati csoport­ élcsoportjá­nak állása: 1. ül. ker. TTVE 5-------20:5 10 2. Pécsi VSK 4—1 13:3 8 3. Budai Sport­ 4—1 13:6 8 KELETI CSOPORT: Szol­noki MÁV—Egri Dózsa 1:1, Kecskeméti Dózsa—Nagybátony 3:0, Szegedi VSE—Jászberény 4:0, Békéscsaba—Miskolci Bányász 2:2, Nyíregyházi MSE—Gyula 4:3, Bp. Spartacus—V. Izzó 5:2, Kiste­­renye—Szolnoki MTE 3:3, Bag­­lyasalja—Debreceni Dózsa 4:3, Bp. Előre—KISTEXT 1:2 (szomba­ton). Az élcsoport állása: 1. Egri Dózsa 3 2 1 8:2 8 2. Kecskeméti D. 3 1 1 11:4 7 3. Bp. Előre 3 1 1 10:4 7 Az Esti Hírlap Kupa védője, Sütő József (Vasas) nyerte a maratoni futóbajnokságot Csapatbajnok: az MTK Vasárnap délután került sor az országos maratoni futóbajnokságra. A 33 főnyi mezőny a Csepel—MTK mérkőzés előtt rajtolt a sta­dionban, a 42195 méteres út­vonal megtételére. Sütő, a Vasas versenyzője végig ve­zetett, s több mint 5 perces előnnyel érkezett a célba. Maratoni futóbajnok: Sütő József (Vasas) 2:29:40,2 óra, 2. Molnár (MTK) 2:34:50,6 ó., 3. Tóth (Ózdi Kohász) 2:36:19 óra. Csapatbajnok: MTK (Mol­nár, Szalai, Mór) 8:16:39,8 ó. RÖPLABDÁBAN: 3:0 a japánok ellen Kellemes szeptemberi nap­sütésben több külföldi mér­kőzés után élénk érdeklődés előzte meg a magyar röplab­­dások idei első budapesti ta­lálkozóit. Növelte az érdek­lődést a magyar női váloga­tott reménytkeltő játéka, hi­szen előbb Szombathelyen, majd Veszprémben is ke­mény küzdelemre késztették a világbajnok bronzérmes lengyel együttest. Női csapatunk azonban ezúttal csak az első játszmá­ban tudta megismételni vi­déki teljesítményeit. A csa­pat ekkor nagyon jó benyo­mást keltett. A lányok elve­szett labdát nem ismerve, küzdöttek a mezőnyben és a hálónál is határozottan ját­szottak. Később visszaestek. A lengyelek ezután már biz­tosan 3:1 (—7, 5, 9, 9) arány­ban győztek. Ez a mérkőzés is megmutatta azonban, hogy a csaknem teljesen átszerve­zett női válogatott jó úton halad, s bízunk benne, hogy az elkövetkezendő mérkőzé­seken már állandósítani tud­ja az első játszmában nyúj­tott teljesítményét. A férficsapat Tatár és Molnár ragyogó játékával sikeresen vágott vissza a ja­pán válogatottnak, a tavalyi moszkvai vereségért. Az együttes, ötletes, színes tá­madójátékkal biztosan győ­zött 3:0 (11, 8, 9) arányban a távol-keleti vendégek ellen. Ezen a mérkőzésen elsősor­ban a röplabdások feltűnő játékkedve, s az elmúlt idő­szaknál lényegesen színesebb támadó játékra való törek­vése jelentett biztatást a jö­vőre nézve. Ez azért is örvendetes, hi­szen a japánok mai dunaúj­városi és holnapi bajai mér­kőzése után, jövő héten a ro­mán válogatottak látogatnak el a Kisstadionba. A romá­nok különösen a férficsapa­tot állítják majd nehéz fel­adat elé. S ezután októberben már az Európa-bajnokság kö­vetkezik, ahol férficsapatunk az olimpián való részvételi jogra is reménnyel pályáz­hat. Az Európa Kupa mérkőzések az érdeklődés középpontjában Ma utazik a Ferencváros Törökországba Az országos labdarúgó-bajnokságok már majdnem min­den európai országban megkezdődtek és párhuzamosan a vá­logatottak előkészületei is, mert az év utolsó negyedében sok nemzetközi mérkőzés lesz Európában. Az érdeklődés közép­pontjában az EK és a kupagyőztesek kupaküzdelmei állnak. A Ferencváros ma utazik Törökországba és szerdán mérkő­zik a török bajnok, Galata Szerájjal. AZ EK SORSOLÁSA: IX. 18—X. 2. Osló (norvég)—Dortmund (NSZK). IX. 15—1X29. Dukla Prága (csehszl.)—FC La Valetta (máltai). IX. 25—X. 2. Distillery Belfast (észak-ír)—Benfica (portugál). IX. 18—X. 2. Monaco (francia)—Athén (görög). IX. 25—X. 3. Standard Lüttich (belga)—Norrköpping (svéd). IX. 25—X. 9. Glasgow Rangers (skót)—Real Madrid (spanyol). IX. 25—X. 9. BK. Esbjerg (dán)—PSV Eindhoven (holland). IX. U—IX. 25. FC. Dundalk (ír)—FC Zürich (svájci). Partizán Tirana (albán)—-Plovdiv (bolgár). Dynamo Bukarest (román)—Motor Jéna (NDK). Part. Belgr. (jugo.)—Anorthhosis Niscosia (cipr.). IX. 18—X. 2. Gornik Hindenburg (lengyel)—Ausztria Wien (oszt.). IX. 4.—IX. 11. Galata Szeráj (török)—Ferencváros. IX. 25.—X. 9. Haka Valkeakoski (finn)—Jannesse Esch (luvemb.). Everton Liverpool (angol)—Internazionale (olasz). Jelenleg a kupa védője az olasz AC Milan. A góllövő lista Az NB I. osztályú labdarúgó bajnokság 5. fordulójában a leg­­eredményesebb játékos Albert, Rákosi és Korsós volt. Mindhár­man 2—2 gólt rúgtak. Albert újabb eredményességével a gól­lövőlista élére került és Korsós is felzárkózott az élcsoportba. A góllövő lista élcsoportjának állása: 6 gólos: Albert (Ferencváros), 4 gólos: Lutz (Pécs), Tichy (Bp. Honvéd), Bene (U. Dózsa). A Beloiannisz nyerte az Énekes István ökölvívó emlékverseny pontversenyét Vasárnap délelőtt a Sportcsar­nokban 1200 főnyi közönség előtt került sor az ifjúsági ökölvívók részére kiírt Énekes István-em­­lékverseny döntőjére. Az egyes súlycsoportokban nagy küzdel­mek alakultak ki, s különösen kiemelkedett a papír-, a harmat-, a könnyű, és a félnehézsúlyú versenyzők összecsapása. Váltó­súlyban óvás miatt elmaradt a mérkőzés. Az egyesületek közötti pont­versenyt a Beloiannisz nyerte 15 ponttal, a 2. helyen a Csepel végzett 13 ponttal. A legtechni­kásabb versenyző részére kiírt díjat a kaposvári Papp kapta. A döntők eredményei: Papírsúly: Balogh (II. Dózsa) p. gy. Lakatos (Nyíregyháza) el­len. Légsúly: Jungleus (Vasas) p. gy. Szabó (Csepel) ellen. Harmatsúly: Kuburczi (Diós­győr) ellen Leireicher (Beloian­nisz) a 2. menetben sérülés miatt leléptették. Pehelysúly: Somlai (Beloian­nisz) p. gy. Fehér (Csepel) ellen. Könnyűsúly: Lerek (V. Dina­mó) p. gy. Horváth (Csepel) el­len. Kisváltósúly: Sarm­a (M. pa­mut) p. gy. Tombor (Vasas) el­len. Nagyváltósúly: Törő (ITSK) el­len Terényi (V. Dózsa) a 2. me­netben feladta. Középsúly: Sin (Beloiannisz) el­len Siba (Győri Dózsa) az 1. me­net után feladta. Félnehézsúly: Fehér (Kapos­vár) p. gy. Tuk­arszky (M. Pa­mut) elen. Nehézsúly: Paku (PVSK) ellen Erdeit (Csepel) az 1. menetben döntő fölény miatt leléptették. Új úszó világ- és Európa-csúcs Blackpoolban az angol úszóbajnokság küzdelmei so­rán McGregor 54,1 mp-es új világcsúccsal nyerte a 110 yardos férfi gyorsúszást. A régi világrekordot is ő tar­totta 54,4 mp-cel. McGregor ezzel az eredményével meg­javította a 100 m-es Európa­­rekordot is, amelyet eddig a svéd Lindberg tartott 54,3 mp-cel. Imperial második lett Az ifferheimi (NSZK) ga­lopppályán vasárnap délután hat ország 13 versenylovának részvételével rendezték meg ötödször a badeni nagydíjat. Húszezer néző volt kiváncsi a küzdelemre, amely valóban magas színvonalú és érdekes volt A győzelmet az angol Espresso szerezte meg, míg a kiváló magyar versenyló, Imperial a 2. helyen végzett. Harmadik a francia Whip­poorwill lett Espresso bizto­san nyert, de a 2. és 3. helyet célfotó döntötte el. (MTI) Szabó László negyedik lett Tammerforsban Tammerforsban vasárnap újabb világbajnoki futamot rendeztek a motorkerékpáros gyorsasági versenyzők részé­re. A 125 kcm-es kategóriá­ban rajthoz állt a magyar Szabó László is és MZ gépén körhátránnyal a 4. helyen végzett. Világrekord a hollandiai nemzetközi úszóversenyen­ ­ A hollandiai nemzetközi úszóversenyen vasárnap ke­rült sor a második napi küz­delmekre. Az eredmények közül kiemelkedik a holland Ada Kok új világrekordja a 100 méteres női pillangó­úszásban. Ideje 1:06,1 perc. A régi világrekordot 1:06,5 perccel az amerikai Kathy Ellis tartotta augusztus 16-a óta. Varsóban szombaton játszották le a női sakkvilágbajnoki zóna­verseny 6. fordulóját. Karakas­­né ezúttal a finn Vourenpával játszott, a találkozó ötórás küz­delem után függőben maradt. ŐSZRE könnyű szövet férfifelöltő 380,- Ft-tól LOTTO ÁRUHÁZ Nyílva szombaton is 1­-től 9-ig

Next