Esti Hírlap, 1964. március (9. évfolyam, 52-76. szám)
1964-03-02 / 52. szám
Francia csapatok ti juhit faboni beavatkozása Párizs, március 2. A Gabonba vezényelt francia csapatok szombaton este szétvertek egy tüntetést. A Reuter szűkszavú jelentéséből kitűnik, hogy a libreville-i diákok sztrájkban állnak, tiltakozásul a kormány diktatórikus intézkedései és a súlyos gazdasági helyzet ellen. Ennek a sztrájknak megnyilvánulása volt a szombati tüntetés is, amelyet a francia csapatok szórtak szét. A Pravda még egyszer a nyugatnémet rakétáról Moszkva, március 2. A Pravda mai száma részletesen megírja, mivel foglalkozik a Waffen- und Luftrüstungs AG nyugatnémet részvénytársaság, amely rakétatervező és gyártó központtá nőtte ki magát. A nyugatnémet rakétagyártással kapcsolatos szovjet emlékiratra érkezett amerikai, angol és francia válaszokból ugyanis kitűnik, hogy ezeket az államokat nem nyugtalanítják az NSZK rakétafegyverkezésének tényei, hitelt adnak az ismétlődő bonni állításoknak. Mint a Pravda rámutat, a rakétagyártással Nyugat-Németország nemcsak a párizsi egyezményeket sérti meg, hanem más, nemzetközi okmányokat is, így például a Németország feltétel nélküli megadásából, a szövetségesek 1945. májusi nyilatkozatából és más dokumentumokból folyó kötelezettségeket is. További halottak Ruby körül (Folytatás az 1. oldalról.) Tippitt rendőr holtteste feküdt. Warrent körülbelül egy hónappal ezelőtt revolverlövésekkel megsebesítették. Sérüléseibe nem halt bele, de a golyó olyan roncsolást okozott az agy beszélő központjában, hogy előreláthatólag örök életére néma marad. Ez azonban még nem minden. A Reynolds elleni merénylet elkövetésével egy bizonyos John Garnert vádoltak. Garner azonban tökéletes alibit bizonyított: a merénylet időpontjában „menyasszonyával”, Betty MacDonalddel volt. Betty igazolta a vallomást, és Garnert kiengedték. Ki ez a Betty? Egyike a „Ruby-lányoknak", vagyis Oswald gyilkosának egyik bárjában sztriptíz görl. A szálak tehát Rubyhoz vezetnek vissza, s olyan színben tüntetik fel az ügyet, mintha valaki a tanú pálfordulásától félt volna... Néhány nappal később azonban az ügy újabb fordulatot vesz. Betty „véletlenül” bekeveredik egy verekedésbe, ami igen gyakran előfordul az alvilágban (és igen könynyű provokálni), letartóztatják és börtönbe zárják. Ismét eltelik néhány nap, és Bettyt holtan, felakasztva találják cellájában. A hivatalos magyarázat szerint öngyilkos lett Az Unitá megállapítja: Warren Reynolds különös sebesülése és Betty MacDonald még különösebb halála elméletileg lehet teljesen független a Kennedy—Oswald— Tippitt—Ruby-ügytől, csakhogy ... csakhogy a Kennedy halájával kezdődő politikai „detektívregény” újabb fejezete sajátos hasonlóságot mutat egy másik üggyel. Ruby egyik legjobb barátját azzal vádolták, hogy megkísérelte megvesztegetni a dallasi seriffet. Letartóztatták, és elítélték, majd ideiglenesen szabadlábra helyezték. Röviddel ezután rejtélyes körülmények között megfojtották. És még egy kérdőjel: miért várt a rendőrség több mint egy hónapot ezeknek a tényeknek a nyilvánosságrahozatalával ? NEW YORKI LEVÉL: Mumm, Időalapút, Fordítógép Pinkerton háromezer embere, brontoszauruszok, Heliport New York, március 2. Alig két hónap választ el a New York-i világkiállítás, vagy ahogy hivatalosan nevezik, vásár, április 22-i megnyitásától. A háromszáz hektárnyi területen ötezer ember dolgozik, hogy időre elkészüljenek. Több mint ötven nemzet szerepel a kiállítók között, de számos állam, köztük olyan nagy országok, mint a Szovjetunió, Anglia és Olaszország, távolmaradnak. Az USA szövetségi államai mellett a legnagyobb vállalatok is részt vesznek és látványos ötletekkel, építészeti bravúrokkal igyekeznek egymást túlszárnyalni. A rendező bizottság nem törekedett egységes építészeti stílusra, szabad kezet adott, s így a formák és anyagok rendkívüli változatosságára lehet számítani. A kiállításon látható lesz az Unisphere: a 375 tonna súlyú, rozsdamentes acélból készült, több mint 42 méter magas és 36 méter átmérőjű földgömb, a kontinensek rajzával, körülvéve az űrhajózás jelképeivel. A tartó oszlopokkal 12 emelet magas lesz. A legnagyobb fővárosokat színes kivilágítással jelzik rajta. Mozgó fotelekben a ..jövő országában A „Tudomány Csarnokán” kívül, sok érdekes látnivaló mutatja majd be az emberi szellem alkotásait, így az IBM számológépgyár tojásalakú épületében kibernetikai információs gép, a Parker gyár pavilonjában fordító gép áll a közönség rendelkezésére, hogy a különböző anyanyelvű látogatók között az érintkezést megkönnyítse. A Kodak gyár 24 méter magas, toronyszerű épületében, amely a Hold krátereit és hegyeit ábrázoló kőzettel van körülvéve, a világ legnagyobb fényképmásolatait bemutató fotókiállítást rendeznek. Egész sereg nagyvállalat, nem annyira a jelen produktumainak bemutatására törekszik, mint inkább a jövőről fest képet. Ezek között a General Motors Futurama elnevezésű épülete,, különleges látványnak ígérkezik. Négy hektárnyi területet foglal el. Homlokzata óriási autóüvegablak, körülvéve fákkal, virágokkal, tükröző medencével. Az épületben mozgó fotelekben naponta hetvenezer nézőt szállítanak a „jövő országába”. TAVASZI MŰVÉSZETI KÉPAUKCIÓNKRA neves magyar és külföldi festők KÉPEIT FELVESSZÜK Budapesten, az V., Szent István körút 3. sz. alatti lakberendezési boltunkban, naponta 10-től 15 óráig. BIZOMÁNYI ÁRUHÁZ VÁLLALAT A Román Munkáspárt küldöttsége Pekingben Peking, március 2. A Román Munkáspárt Központi Bizottságának Gheorghe Maurer vezette küldöttsége ma különrepülőgépen Pekingbe érkezett. A Szovjetunió területe fölött elrepülve, Maurer üdvözlő táviratot intézett Hruscsovhoz. Támadják a brazil elnököt Moszkva, március 2. Goulart brazil elnök és kormánya az utóbbi időben a helyi és a nemzetközi reakció kirohanásainak célpontjává vált — írja a Pravda. Amikor például az elnök a gazdasági függetlenséghez szükséges reformok támogatására hívta fel a népet, a helyi reakció azzal vádolta, hogy megpróbálja „hulganizálni az országot". Az Egyesült Államok külügyminisztériuma sürgős „magyarázatot” kért. Goulart az utóbbi fél évben monopolizálta az olajat és az olajtermékek importját, ami évente több százmillió dollár megtakarítást tesz lehetővé, törvényt hozott a külföldi társaságok profitjának kiviteli korlátozásáról, adminisztratív tanácsot állított fel a gazdaság védelmére. Ezért „aggodalmaskodik” a hivatalos Washington. .A Kleopátra díszletei Fordék viszont „időalagúton” át viszik a kiállítás közönségét a történelemelőtti világba, ahol többek között láthatjuk majd a kerék feltalálásának folyamatát. A Sinclair Oil vállalat „Dinoföldjén” a látogató 21 méter magas brontoszaurusszal, dinoszaurusszal és egyéb hatalmas szörnyekkel találja magát szemben. Aki pedig nem őslények között akarja magát lefotografáltatni, Hollywood pavilonjában, minden idők legdrágább filmjének, a Kleopátrának kiállított díszletei között, esetleg, mint „Nílusi kígyó” örökíttetheti meg magát. A bizarr ötletek sorába tartozik Lincoln Ábrahám plasztikból készült, életnagyságú szobra, amely ráncolja a szemöldökét, hunyorgat és elmondja egyik beszédét. Bőséges szórakozási lehetőségről is gondoskodtak. Éjszakánként az Elektromosság ás Fény pavilonjából 13 milliárd gyertyafény erősségű, több színű fénytorony világítja majd be a kiállítás területét. Az utazási kényelmet új heliport (helikopter repülőtér) biztosítja. Hetven millió látogatóra és — az 1939. évi New York-i világkiállítás egymilliárdnyi bevételével szemben —, hatmilliárd dollárnyi turista- és üzleti forgalomra számítanak. Széleskörű intézkedés történt a kiállított horribilis értékek őrzésére, és a látogatók várható tömegében (hétköznaponként előreláthatólag 250 ezer, vasárnaponként 700 ezer ember), a rend fenntartására. A száz éve fennálló Pinkerton magándetektív-iroda háromezer embere látja majd el ezt a feladatot. .. Hajdú Endre Halt! A postás mindig kétszer csenget. Ez volt a címe James M. Cain regényének, a harmincas évek egyik legnagyobb sikerű bűnügyi történetének. A postás mindig kétszer csenget, és — hozzátehetjük — néha megharapják. Szolgálata nemcsak fárasztó, de kockázatos is, kivált a zöldövezetekben, a kertes házak utcáiban, ahol sok a kutya. A washingtoni postaügyi szerveket régóta foglalkoztatja a kérdés. Nekik — a hivatalnokoknak — nem annyira a harapások fájnak (az fájjon a közvetlenül megharapott levélhordóknak), mint inkább anyagi következményei. Kiszámították, hogy a kiesett munkaórák, a helyettes levélhordók beállítása, a megharapottak kórházi költségei és az egyéb kiadások évi 1 millió dollárt emésztenek fel. Valamit tenni kell tehát. Nemcsak azért, mert a levélhordók nem szeretik a harapós kutyákat. Azért is, mert Washington kincstárának őrei nem szeretik az ilyen kényszerű többletkiadásokat. Hosszas kísérletezés után megtalálták a megoldást. A „megoldás” egy új „titkos fegyver”. Külsőleg olyan, mintha egy tubus fogkrém, vagy borotvakrém lenne. Ám egy olyasfajta új, narancssárga színű folyadékot tartalmaz, amely — gombnyomásra — 4 méteres lőtávolságra kispriccel. Egyenesen bele a támadásra készülő, üvöltve csaholó, jó ízű harapásra készülő kutya szemébe. Hatása: a kutya átmenetileg megvakul, s harcképtelenné válik. A fegyvert megvizsgáltatták orvosszakértőkkel. Még az állatvédelmi egyesületek sem tiltakoztak: bebizonyosodott, hogy csak átmeneti vakságról van szó, a kutya utána ismét lát, és semmi, egészségre nézve káros következmény nem marad vissza. Az új postásfegyver neve: Halt! Kipróbálták Baltimoreban és Detroitban, Miamiban és San Franciscóban. Ötszázhét levélhordó próbálta ki. Ami a költségeket illeti: ha az USA mind a 175 ezer postását felszerelik a Halttal — a köpeny alatt, a nadrágszíjra erősítve kell viselni —, ez évi 90 000 dollár költséget jelent az amerikai postának. Óriási megtakarítás, ha még emlékezünk rá, hogy a károk 1 milliót emésztettek fel! A Hall feltalálásáról és alkalmazásáról szóló tudósításában a New York Herald Tribune, sajnos, nem számolt be arról, hogy menynyit kapott az újító. Pedig megérdemelné az erkölcsi és anyagi elismerést. Kivált, ha az új fegyver használatát az egész világnak átengedné. Képzeljük csak el, milyen hasznos lehetne. Valahányszor valahol a világban valamilyen veszett — kutya vagy ember! — alattomos és indokolatlan támadást akarna indítani emberek ellen, a szemébe fecskendezhetnénk a Halt szérumot. Amely egy időre harcképtelenné tenné, megvakítaná, és talán-talán — utána változtatná igazán látóvá! Mert az emberiségnek nemcsak a vad állatok — de a vad emberek esztelen és jogtalan támadásai ellen is joga van a védekezésre! Barabás Tamás _____________________ EGY BOLGÁR FALUBAN elfogták a hússzoros férjet Szófia, március 2. Jelentettük már, hogy egy többszörösen büntetett előéletű, nem mindennapi szélhámos után nyomoz a bolgár rendőrség. A napokban sikerült letartóztatni a 41 éves Tasko Nikolov Szavovot, akinek terjedelmes bűnlistáján a rablások és betörések mellett az is szerepel, hogy több mint hússzor nősült. Mindenekelőtt ugyanis a nők hiszékenységére épített. Házasságot ígért, hogy vőlegényi minőségben hozzájusson a menyasszony pénzéhez. De, ahol másként nem ment, ott — ahogy mondani szokták —: „isten és ember előtt” — vállalta a férfi minőséget is. Pár nappal ezelőtt az egyik faluban feltűnt gyanús viselkedésével egy idegen, akiben aztán a tanácselnök-helyettes felismerte a sajtóban is körözött Szavovot. A falusiak segítségével elfogta átadta a rendőrségnek, hogy megérdemelt helyére kerüljön. A modern szuper-lakószoba — így hirdeti ezt a berendezést egy frankfurti nagy bútorkereskedés. Keleti kényelem, lebegő kagylóheverék, csupa párna, csupa puhaság ... mintha csak éppen erre találták volna ki a közmondást: „Jóból is megárt a sok!!’ „Terhességi tünetek“ — leendő apáknál A birminghami egyetem legutóbbi tudományos jelentése nem akármilyen véleményt kockáztat meg. Eszerint sok fiatal férj, akinek a felesége gyermeket vár, olyan tünetekről panaszkodik, amelyek hasonlítanak a feleség — mindenesetre érthetőbb — tüneteihez. Az ezzel kapcsolatos vizsgálatot különleges pszichiátercsoport végezte. Ötszáz leendő apa közül mintegy 150 állította, hogy reggelenként émelyeg, étvágytalan stb. Az orvosi magyarázat szerint a leendő apák „tudat alatt azonosítják magukat „feleségükkel. A kutatók azt állítják, hogy a házas feleknél egyébként sem ritka jelenség a „lelkieken alapuló azonos betegségtünet” érzete.