Esti Hírlap, 1965. január (10. évfolyam, 1-25. szám)

1965-01-14 / 11. szám

D­ÉLKEL­ETI FL­DZSIR: Bevetésen volt Laoszban a két eltűnt USB-gép Az amerikai hadügymi­nisztérium szóvivője nem közölte, hogy milyen céllal tevékenykedett Laosz légi­­terében az a két USA-repü­­lőgép, amely egy bevetés al­kalmával eltűnt. A Reuter és az AP viszont kormány­körökre hivatkozva azt köz­li, hogy több amerikai vadász­­bombázó támadást inté­zett a 7. számú laoszi útvo­nal ellen. A fő célpont egy stratégiai fontosságú híd volt. A hidat védelmező légelhárító ütegek lelőttek két repülőgépet: egy F—100 és egy F—105 típu­sút. Ezzel fél év alatt hatra emelkedett a Laoszban lezu­hant amerikai katonai gépek száma. Ismeretes, hogy a Dél-Vietnamban elszenv­e­­dett kudarcok tápot adtak azoknak az amerikai törek­véseknek, hogy a háborút ki­terjesszék az ország határain túlra. Ennek igazolása­ul amerikai kormánykörökben azzal érvelnek, hogy a dél­vietnami partizánok után­pótlási vonala Laoszon át húzódik. A laoszi amerikai légibeve­tésnek az volt a célja, hogy ezt a feltételezett vonalat elvágja. A dél-vietnami háború ki­­terjesztését és az agresszió nemzetköziségét látja a Kí­nai Népköztársaság külügy­minisztere, Csen Ji, abban, hogy a délkoreai kormány amerikai ösztönzésre csapa­tokat vezényel­ Dél-Vietnam­ba. A külügyminiszter az 1954-es genfi értekezlet társ­­elnökeihez és részvevőih­­ez tegnap levelet intézett: fel­hívja figyelmüket arra a ve­szélyre, amely az újabb dél­vietnami amerikai agresszus tervek megvalósulásáról származhat. A délkelet-ázsiai térség másik neuralgikus pontjáról, Malaysiából, ma délelőtt nem kaptunk újabb jelentést. Vi­szont Indonéziából, amel­y a malaysiai ügy elleni tiltako­zásul kilépett az ENSZ-ből, a világszervezet szóvivője olyan értelmű tájékoztatást kapott, miszerint Djakarta a helyzet hivatalos tisztá­zásáig engedélyezte, hogy az ENSZ indonéziai képvi­seletei folytassák tevékeny­ségüket. Indonézia mindeddig nem adta írásba az ENSZ-nek ki­lépési szándékát. Erzsébet részesedése 17—13 százalék Szakemberek vitadélutánja az új híd forgalmi tapasztalatairól Túl sok a nagyivó kanyar ♦ Hogyan vált be az előrebecslés Az Erzséb­et-híd megnyi­tása utáni forgalmi tapaszta­latokról rendez ma vitadél­utánt a Technika Házában a Közlekedéstudományi Egye­sület. Koller Sándor adjunk­tus nyitja meg a szakembe­rek tanácskozását: mit jelent Erzsébet Pest-Buda közleke­désében? — Jelentős változást — tájékoztatott ma délelőtt hi­vatalában, az Útügyi Kutató Intézetben dr. Kaján Béla osztályvezető, a vitadélután egyik előadója. — Erzsébet részesedése a többi pesti híd forgalmából 17—18 százalék, valamivel kevesebb, mint amennyit előre becsültünk, de számítani lehet arra, hogy fél éven belül Erzsébet utol­éri a forgalom optimális ér­tékét. Most is figyelemre méltó: a Szabadság­ és a Lánchíd forgalma 30— 30 százalékkal csökkent. Amikor megszűnt a kíván­csiak rohama az Erzsébet­hídon, és kialakult az egyenletes fitem, a forgalom kétharmadára csökkent. A szakemberek többet vár­tak Erzsébettől. Hogy még­sem úgy történt, azt vitatják meg ma délután. Az egyik ok nyilvánvaló — jelentette ki dr. Kaján Béla osztályve­zető. — A Kossuth Lajos, és a József Attila utca felől a híd megközelítése meglehető­sen komplikált. A vizsgálati adatok arra is rámutatnak, hogy a négy bel­ső pesti hídt a főváros két partja közötti forgalomnak 70 százalékát bonyolítja le. Ha ez a forgalom néhány, éven belül kétszeresére nö­vekszik — s ez könnyen le­hetséges —, akkor szükség lesz egy újabb dunai átkelőhely megépítésére. Dr. Kaján Béla erre legalkal­masabbnak a Rudas László utca vonalának meghosszab­bitásában egy közúti alagutat tartana. Feledi Béla, az ATUKI fő­mérnöke is részt vesz a mai Erzsébet-vitában. — Én túlzottnak tartom a sok nagy ívű kanyart a híd körül — mondotta. — Ehhez hasonló még olyan országok­ban sem tapasztalható, ahol nagyobb a forgalom. A Fel­­szabadulás térről például nem szabad balra kanyarod­ni, pedig a jelenlegi forga­lom még nem indokolja ezt. Lehet, hogy a Felszabadulás téren ke­(Folytatás a 6. oldalon.) Tárgyalások az ENSZ pénzügyi problémáiról New York, január 14 . Thant ENSZ-főtitkár tegnap külön-külön megb­e­­szélést folytatott Fedorenc­­ó­­val és Stevensonnal, a Szov­jetunió, illetve az Egyesült Államok ENSZ-küldöttségé­­nek vezetőjével, hogy vala­milyen megoldást találjanak az ENSZ pénzügyi vitájában január 18-a előtt, amikor a közgyűlés újból összeül, hogy folytassa 19. ülésszaká­nak munkáját. A megbeszé­lés után sem Fedorenko, sem Stevenson nem volt hajlandó nyilatkozni, de nyugati hír­­ügynökségek tudósítói úgy vélik, hogy a szerdai tanács­kozásokon nem jutottak kö­zelebb a megoldáshoz. Az amerikai Mars-rakéta A „Mariner—4” amerikai Mars-rakéta több mint nyolcmillió mérföldnyire van a Földtől és több mint 1100 órai utat maga mögött ha­gyott tervezett hatezer órás utazásából. Még 245 millió mérföldet kell megtennie jú­lius 14-ig Tűz a France Soir épületében Párizs, január 14. Tegnap este tűz ütött ki Párizsban, a France Soir és két másik lap szerkesztőségi épületében. A Réaumur utca 100. szám alatti palota két emeletén a lángnyelvek más­fél óra alatt teljesen elpusz­tították a Journal du Di­­manche és az Elle című he­tilapok helyiségeit. Ötven tűzoltó másfél órán keresz­tül küzdött a lángokkal, amíg a tüzet sikerült megfé­kezni. A tűznek áldozata szeren­csére nincs: a France Soir ma is megjelenik­­ a tűz­vészről szóló helyszíni tudó­sítással. Színpad a hadszíntéren... BSBSOPLISBi „Istenem, micsoda golf­pá­lya ez az ország!... Hiszen itt még a reptéri kifutópá­lyákon is legalább tizennyolc lyuk van ..." Bob Hope, a népszerű amerikai slágeréne­kes még „jópofán” nyilatko­zott a Paris Match riporteré­nek. Tehette: a támadás, amelynek során a dél-vietna­mi partizánok ágyútűz alá vették Bren Hoa amerikai re­pülőterét — jóval Bob Hope érkezése előtt volt. De tár­sulatának — a Tábori Szín­padnak — egyik sztárja, a világ­szépségversenyen ve­retlen Ann Sidney, már meg sem próbált kedélyeskedni. „A robbanás száz méternyi­re tőlünk történt, szinte éreztük a szelét” — mondot­ta később. Ez a robbanás azonban magában a főváros­ban — Saigonban pukkant. A Brink Szálló előtt. A ho­tel— nomen est omen, a neve ama bizonyos „szakadék szé­le” — valóságos erődítmény az amúgy is ostromlott vár képét idéző dél-vietnami fő­városban. Az US Army, az amerikai hadsereg kétezer katonája lakja. Itt, az össz­komfortos kaszárnya udva­rán robbantottak fel a parti­zánok időzített bombával egy katonai jeepet. Két hallott, ki­lencvennyolc sebesült. Ann Sidneyt és a Bob Ho­pe-társu­­lat többi hölgytagját sürgő­sen a saigoni repülőtérre szállították, hogy az esti elő­adásig kiheverjék a megráz­kódtatást. A Tábori Színpad vendég­játéka egyébként kitűnően sikerült. A katonák vörösre tapsolták a tenyerüket a rég nem látott, otthoni hangula­tot idéző revücsillagoknak. A lányok azonban, tovább utazva, nemcsak a tapsok kellemesen bizsergető mora­ját vitték magukkal a fülük­ben, hanem egy detonáció riasztó emlékét is. Mert ami­kor valakitől száz méternyi­re felrobban egy jeep, nem olyan könnyű elfelejteni ... (9P) Az idill, a Bob Hope-együttes énekel... A katonák áhí­tattal hallgatják a hazai lányokat, őrséget adtak a vendégszereplők mellé. Hiába, a Tá­bori Színpad, Saigonban is — a hadszíntéren volt. MILYEN LESZ AZ IDŐ ? A háború kegyetlen valósága: a robbanás A Meteorológiai Intézet előzetes előrejelzése péntek estig: Nyugat felől fokozatos felhősödés, ma még csapadék nélkül, holnap legfeljebb néhány helyen futó esővel, keleten ónos esővel. Élénkülő déli, délnyugati szél. A nappali hőmér­séklet nyugaton emelkedik, keleten alig változik. Budapesten ma délelőtt a hőmérséklet mínusz 1 fok.

Next