Esti Hírlap, 1965. október (10. évfolyam, 231-256. szám)
1965-10-01 / 231. szám
AZ AMERIKAIAK SZERINT rakétával lőttek le a SDK fölött egy USA bombázót Nyilvános kivégzés Saigonban Egy amerikai katonai szóvivő ma megerősítette, hogy a VDK területe ellen intézett tegnapi bombatámadásban két amerikai repülőgépet lelőttek. Az egyik gép egy F-105-ös Thunderchief vadászbombázó, a másik egy F—4—C Phantom volt. Az elsőt a szóvivő szerint feltehetően egy föld—levegő rakétával lőtték le. Ez már a negyedik, rakétával lelőtt amerikai gép, amelyet az amerikai légierő a VDK területe ellen intézett kalóztámadások során vesztett. A szóvivő szerint egy amerikai katonai helikopter lezuhant An Khenél, Saigontól 425 kilométerrel északkeletre. A legénység négy tagja életét vesztette. Roger Hilsman, az amerikai külügyminisztérium távol-keleti ügyekkel megbízott volt államtitkára, aki jelenleg a Columbia egyetem tanára, egy szenátusi bizottság előtt nyilatkozott. Hilsman hangsúlyozta, hogy a VDK területének bombázása súlyos hiba volt. Nemcsak a háborút szélesítette ki, hanem a genfi egyezmények megsértését is jelentette, amelynek tiszteletbentartására pedig az Egyesült Államoknak a lehető legnagyobb mértékben törekednie kellene. Hilsman hozzáfűzte, ha a VDK bombázása súlyos hiba volt, akkor Dél-Vietnam bombázása „végzetes hibának” minősül. Saigonban pénteken a kora reggeli órákban öt embert végeztek ki nyilvánosan. A rendőrség szerint a kivégzésnek semmi köze nincs a hadműveletekhez, közönséges bűnözőkről volt szó, akiket gyilkosság és rablás miatt ítéltek halálra. Az intézkedés a belső „tisztogatás” keretébe tartozik, amelyet Nguyen Cao Ky dél-vietnami miniszterelnök csütörtöki sajtóértekezletén jelentett be a sajtó képviselői előtt. A rendőrség 25 gránátot foglalt le pénteken reggel Saigonban,, és eljárást indított egy diákcsoport ellen, amelyet a rendőrség elleni tüntetések és támadások megszervezésével vádol. A letartóztatott fiatalok közül nyolc ellen „kommunista propaganda” kifejtése miatt indul eljárás. BLACKPOOLBAN BEBIZONYOSODOTT: Wilsonnak a saját pártjában is erős ellenzéke van London, október 1. Stanley Levinson telefonjelentése: Blackpoolban ma ér véget a Munkáspárt évi kongreszszusa. Wilson miniszterelnök, a párt vezére nem örülhet egyértelműen a kongresszus határozatainak. Igaz, hogy a küldöttek jóváhagyták a munkáspárti kormány gazdaságpolitikáját, a színesbőrűek angliai bevándorlásáról szóló megszorítást, és — ha csekély szótöbbséggel is —, elfogadták Wilson vietnami politikáját, de a választókerületek küldötteinek és a szakszervezeteknek jelentős része továbbra is szembenáll a Munkáspárt legfelsőbb vezetőségével ezekben a kérdésekben. Sőt: több londoni megfigyelő egyetért abban, hogy a Wilson-kormánynak a közeli jövőben igen sok nehézséggel és ellenállással kell megküzdenie majd a parlamentben saját pártja részéről. A leghevesebb ellenállást és bírálatot továbbra is a Szállító és Általános Közlekedési Dolgozók egy és negyedmillió tagot számláló szakszervezete fejti majd ki, amely a kongresszuson is heves és szókimondó bírálattal illette Wilsont és közvetlen munkatársait Lehet, hogy megismétlődik a Munkáspárt történetének egyik szégyenkezve emlegetett fejezete: 1931-ben Macdonald munkáspárti kormánya koalícióra lépett a konzervatívokkal. A jelenlegi kormány is mindinkább „össznemzeti” érdekeket hirdet és nem osztályérdekeket. Az „össznemzeti” érdekek képviselete a jelenlegi angol viszonyok között egyértelműen a tőkés érdekek védelmét jelenti. S ez az, amitől a Munkáspárt haladó szárnya a leginkább tart. A Daily Mirror rajzos kommentárja kiegészíti londoni tudósítónk jelentését. Wilson „Arany Mérföld” futóversenye előtt Brown gazdaságügyi miniszter e szavakkal nyújtja át a „bevándorlási kérdés” (faji megkülönböztetés) és a „bérpolitika” cipőjét: „Jók ezek a cipők, Harold, csak az a baj, hogy a szögek belül vannak...” Makariosz...Felépítjük a törökök házait Athén támogatja a ciprusi ENSZ-panaszt Athén, október 1. Sztefanopulosz görög miniszterelnök csütörtök estére megbeszélést hívott össze, amelyen részt vett Ciimakosz külügyminiszter, Kosztopulosz hadügyminiszter, valamint Görögország ankarai, washingtoni és nicosiai nagykövete. A megbeszélés célja az ENSZ-közgyűlés ciprusi vitájának előkészítéseképpen a görög álláspont megvitatása volt. Az értekezlet után Sztefanopulosz kijelentette, hogy Görögország teljes mértékben támogatja Ciprusnak az ENSZ-hez benyújtott panaszát. A tanácskozás után nyilatkozott Ciimakosz is. Kijelentette, Görögországnak nincs szándékában tárgyalásokat folytatni a ciprusi probléma megoldásáról úgy, hogy azokon Ciprus ne legyen képviselve. Görögország harcol azért, hogy elismerjék a ciprusi nép önrendelkezési jogát. A külügyminiszter végül közölte, hogy vasárnap indul New Yorkba az ENSZ közgyűlésére. Makariosz ciprusi elnök csütörtökön látogatást tett Potamia ciprusi faluban, ahova visszatért öt ciprusi török család, hogy együtt éljen a görögökkel. Látogatása során Makariosz kijelentette, kormánya valóra váltja azt az ígéretét, hogy felépíti a ciprusi törököknek a harcok során lerombolt házait. Háború és béke Olvassuk, hogy Saigonban új kormányszervet állítanak fel: „a béke és a háború minisztériuma” néven. Hogy a háborút hogyan képzelik el Saigonban, azt tudjuk. De hogy a békét? ... Sebaj, azért áll a „béke és a háború” élén miniszter, hogy megmondja. Hadügyminiszter... (sp) Ismerkedjen meg kiváló autóápolási cikkeinkkel! Bevezetésül előnyös ajánlatunk: KETTŐT FIZET, HÁRMAT KAP! Autóschnellwasche gyorsmosó 20,— Ft 1 Autopolisch polírvíz 40,— Ft 1 Feinpolitur finom politúr 30— Ft 90,— Ft helyett 60,— Ft 1 Szilikonos Schnellwäsche gyorsmosó 30,— Ft 1 Autolackbalzsam 20,— Ft 1 Autopolírozó 23,— Ft 73,— Ft helyett 49,— Ft 1 Autoschampon 28,— Ft 2 Krémtisztító paszta 13,— Ft 1 Autópolírozó 23,— Ft 64,— Ft helyett 42,50 Ft Ismeretségünk bizonyára tartós lesz. ÁPOLT KOCSI - SZÉP KOCSI! A tizenhatodik évforduló Tizenhat esztendővel ezelőtt, 1949. október 1-én megszületett a Kínai Népköztársaság. A földkerekség legnépesebb országában diadalra jutott a szocialista forradalom. Az út, amelyen a kínai tömegek a kommunista párt vezetésével eljutottak eddig a történelmi sorsfordulóig, rögös és nehéz volt. A kínai nép áldozatkészségén, hősiességén kívül kedvező történelmi körülmények tették lehetővé a forradalom győzelmét. Mindenekelőtt az a tény, hogy a Glóbusz egyhatodán már győzött és gyorsan gyarapodott a néphatalom, hogy a Szovjetunió politikai, morális, gazdasági és katonai értelemben ott volt, ott küzdött a nemzetközi porondon. A kínai forradalom sikeréhez közvetlenül is nagy segítséget jelentett, hogy a szovjet hadsereg csapásai megroppantották a második világháború alatt a japán haderő gerincét. Az imperialista béklyóktól megszabadult kínai nép a szocialista építőmunkában is ugyanarról az áldozatkész hősiességről tett tanúságot, mint a fegyveres harcok során. És ebben a küzdelemben is támogatta — létével és konkrét segítségével — a kínai népet a Szovjetunió, s a többi szocialista ország. Csak sajnálattal lehet szólni arról, hogy az utóbbi években Peking eltávolodott a testvérpártok nagy többségétől. A Magyar Népköztársaság kormánya, az MSZMP Központi Bizottsága és a magyar parlament mindezek ellenére a kapcsolatok javulására, jó viszonyra törekedett és törekszik a Kínai Népköztársasággal. Pártunk és kormányunk többször hitet tett ama meggyőződése mellett, hogy a nemzetközi forradalmi mozgalom újabb győzelmeinek legfontosabb feltétele a nemzetközi munkásmozgalom internacionalista egységének erősítése. Nagy ünnepen szeretettel köszöntjük a Kínai Népköztársaság dolgozóit, akiknek nagy sikereket kívánunk a békés építőmunkában. Vöröskereszt deficit Bécs, október 1. A Vöröskereszt Társaságok Ligájának kormányzó tanácsa csütörtökön Bécsben közzétette a szervezet 1966. évi költségvetési tervét, amely szerint a bevétel 2702 millió, a kiadás pedig 2895 millió svájci frank lesz. A deficitet a nemzetközi tartalékalapból pótolják. Wessin-kihallgatás Washington, október 1. Csütörtökön Washingtonbanbejelentették, hogy az amerikai szenátus belbiztonsági albizottsága ki fogja hallgatni Wessin tábornok, volt dominikai katonai vezetőt, aki kijelentette: amerikai hivatalnokok kényszerítették országa elhagyására. TÖRZSEI TALÁLTAK... A véletlen segített a délafrikai etnográfus expedíciónak, hogy felfedezze az eddig ismeretlen afrikai himba törzset. A katasztrofális szárazság kényszerítette a törzs tagjait, hogy elhagyják rejtekhelyeiket a hegyekben, és letelepedjenek a völgybe. Itt fedezték fel őket a tudósok. A kutatók szerint a himba törzs tagjai nagyon alacsony termetűek. Vadászfegyvereiket főként fehér kvarcból készítik és feltehetően a kőkorszak óta nemigen tökéletesítették azokat. Sukeiri nyilatkozata Kairó, október 1. Sukeiri, a palesztínai felszabadítási szervezet elnöke egy csütörtök esti kairói rádiónyilatkozatban kifogásolta, hogy a casablancai arab csúcsértekezleten elutasították a szervezet minden javaslatát. Megismételte néhány nappal hamarabb hangoztatott vádjait Jordánia ellen. Helytelenítette, hogy Jordánia nem engedte be az iraki és szaúd-arábiai csapatokat az ország területére a Jordán mellékfolyói szabályozási munkálatainak védelmére. Rekordidő Leningrád, október 1. A leningrádi „Admiralitás” hajógyárban vízre bocsátották a 62 000 tonna vízkiszorítású „Otto Grotewohl” nevű tartályhajót. E hajó rekordidő, hat hónap alatt épült. Német emancipáció Lehet-e határa egy nép emancipációjának? A kérdés nagyon is gyakorlati — gondoljunk csak a bonni atomigényekre. A atlanti világnak van egy politikai közhelye, amely éppen a nyugatnémet szövetséges nukleáris nagykorúsítását hivatott elfogadtatni. Ez a bizonyos közhely pedig így hangzik: nem lehet egy népet, húsz évvel a második világháború után, örökösen és kollektíven megalázni. Ellenkezőleg: emancipálni kell, befogadni, teljesértékű tagként a nemzetek családjába. A nyugati politikusok itt szívesen hivatkoznak arra, hogy ők bezzeg levonták az első világháborút követő idők tanulságait. Szemben mivelünk, akik — persze, szerintük — már-már Clemenceau-típusú revánspolitikát folytatunk „a” németség ellen. Ez az okfejtés — a dolog természeténél fogva — a leghálásabb közönségre a Szövetségi Köztársaság atompolitikusainál talál. Az például, amit a minap Strauss volt — és talán eljövendő — bonni miniszter mondott, tulajdonképpen csupán ennek a gondolatkörnek a továbbfejlesztése. Strauss ugyanis azzal indokolta a nyugatnémet atomfelfegyverzés szükségességét, hogy különben egy új Führer felbukkanásának eshetőségével kell számolni, aki majd megszerzi a népnek a bombát. Az efféle megnyilatkozások fényében vajon nem jogerős-e a kérdés, hogy lehet-e határa — jelen esetben — a német nép emancipációjának? Clemenceau-típusú lenne ez a kérdés? Mondanunk sem kell talán, hogy a bevezetőben említett politikai közhely egyáltalán nem „atlanti találmány”. Sőt, a közhely szót is abban az értelemben használtuk, melylyel általánosan elfogadott igazságokat szoktak jelölni. Nekünk is az a véleményünk, hogy nem lehet egy népet húsz évvel a második világháború után, örökösen és kollektíven megalázni. Ellenkezőleg — mondjuk mi is —: emancipálni kell, befogadni, teljesértékű tagként, a nemzetek családjába. De miért éppen az atomfegyver lenne egy nemzet teljesértékű családtagságának mércéje? Avagy talán követeljünk — „amit szabad Bonn-nak” alapon — mi is atomfegyvert? Mert semmi sem indokolja, hogy velünk együtt, a világ még százegynéhány független nemzete — az ausztráltól az olaszig, a svédtől a törökig — alábbvalónak tekintse magát például a nyugatnémetnél. Emancipálni kell a németséget — valljuk, és vallotta a Szovjetunió akkor is, amikor pedig ennek tagadása sem lett volna meglepő. A jól ismert mondat: „Hitlerek jönnek, Hitlerek mennek, de a német nép marad” — épp abból az időből származik, amikor még frissek voltak a sebek, még füstölögtek a romok. A különbségtevésnek ez a megfogalmazása tehát olyan pillanatban öltött testet, amikor a különbségtevés érzelmileg módfelett nehéz lehetett. De történelmi parancs volt. Az a szándék pedig, hogy események és előzmények hátterét felismerje, s a törvényt, a történelmi parancsot meghallja, elvitathatatlanul a marxista szemléletmódban él a legelevenebben. Két évtized múltán, higgadtabb fővel, ugyan miért tagadnák éppen ma az emancipáció jogát? Nem, nem az NDK példájára hivatkozunk, mert tetszetős — bár hamis — lehetne az ellenérv, hogy a két tábor természetszerűleg befogadta a „maga” Németországát. Hamis pedig azért lenne ez az ellenérv, mert rögtön megkérdezhetnénk, hogy vajon az „ő” Németországukat, a Szövetségi Köztársaságot kiközösítjük-e? Nem ismerjük-e el önálló állami létét, nem építjük-e vele kapcsolatainkat? Napjaink fejleményei jobbára kereskedelmiek, üzletiek. De például az NSZK szovjet diplomáciai elismerése régebbi keletű. Mikor, és miben aláznánk hát meg „örökösen és kollektíven” a Szövetségi Köztársaság népét? A választ leegyszerűsíti, hogy a vád is csupán az NSZK-val kapcsolatban illet minket. Az „örökös és kollektív” megalázás bűnét eszerint akkor követjük el, amikor — micsoda ..propagandaszólamok”!... — újrafelfegyverzésről, militarizmusról, revánsvágyról, náci bűnökről beszélünk. Vajon komolyan azt hiszik, hogy nem mi örülnénk a legjobban, ha nem kellene minderről beszélnünk? Hogy mást ne mondjunk, akkor legalább is nyugodtabban alhatnánk. Lehet-e határa egy nép emancipációjának? Igen. S ha a szót valaki súlyosnak találná, gondoljon arra, hogy ez a határ ott húzódik, ahol más népek emancipációja kezdődik. A németség háború utáni talpraállásának örülnünk kell. És örülünk, hogy a két Németország — bár különböző úton és mértékben! —, visszatalált a hitlerizmusból a nemzetek megosztott, de mégis: emberszabású közösségébe. A mi értelmezésünk szerint az emancipáció ezt jelenti. A lehetőséget az egyenlőségre — az egyenlők között. Amit az NSZK politikusai akarnak, nem ez. Más, és több. Ezért viszont más népek tartanak megaláztatástól. Más népek érzik fenyegetve tulajdon emancipációjukat. Serény Péter _________________________