Esti Hírlap, 1965. október (10. évfolyam, 231-256. szám)

1965-10-09 / 238. szám

Ezt láttam Vietnamban ,itt a budapesti igazgatók beszélnek Házépítés, receptre Budapest, éjfél után 2 óra 27 négytalálatos a lottón ÉLÉNK HÉTVÉGE A DIPLOMÁCIÁBAN Gromiko-Stewart tanácskozás Moszkvába látogat a brit miniszter Gromiko szovjet külügymi­niszter péntek este Lord Coredon brit ENSZ-fődelegá­­tus székhelyén kétórás, va­csorával egybekötött ta­nácskozást folytatott Stewart angol külügyminiszterrel. A tanácskozáson szovjet rész­ről jelen volt Dobrinyin, a Szovjetunió washingtoni nagykövete, Fedorenko szov­jet ENSZ-fődelegátus, és No­vikov nagykövet, a szovjet külügyminisztérium munka­társa. A Reuter és az AFP je­lentése szerint, a két kül­ügyminiszter megállapodott abban, hogy Stewart még ebben az év­ben ellátogat a Szovjet­unióba. A látogatás időpontját ké­sőbb közük. A megbeszélésről távozó­ban a két külügyminiszter csak annyit árult el, hogy „kölcsönös érdeklődésre szá­­mottartó kérdéseket vitattak A Reuter tudósítója úgy tudja, hogy a brit kül­ügyminiszter a leszerelésre és a vietnami válságra vonatkozó moszk­vai álláspont kifejtését kér­te szovjet kollégájától. A TÉMA: KASMÍR Pakisztáni­ francia külügyminiszteri párbeszéd órás megbeszélést tartott francia kollégájával, Couve de Murville-lel. A megbeszé­lés után újságíróknak kijel­lentete, hogy a kasmíri prob­léma rendezéséről, valamint az indiai—pakisztáni kapcso­latokról tárgyalt. Tanácsko­zását hasznosnak minősítette, mert — mint rámutatott — „Franciaország reálisan szemléli a mai ázsiai prob­lémákat. Úgy vélem, hogy Franciaor­szág igen fontos szerepet tölthet be a kasmíri vitában és más ázsiai problémák rendezésében.” A külügymi­niszter nem körvonalazta, hogy Franciaország szerepe miben nyilvánulna meg. Az AP-hírügynökség New York-i diplomáciai körök­nek azt az értesülését közli, hogy a Biztonsági Tanács rö­videsen ismét összeül és megvitatja, mi végzett . Thant ENSZ- főtitkár az indiai—pakisz­táni tűzszünet ellenőrzésé­nek ügyében. A Biztonsági Tanács ülése feltételezhetően kedden vagy szerdán lesz. Párizs, október 9. Mint a UPI jelenti, a New Yorkba készülő Bhutto pa­kisztáni külügyminiszter — aki jelenleg Párizsban tar­tózkodik — pénteken egy- ARANYAK A KÖZÖNSÉG ELŐTT A Nemzeti Múzeum arany­kincsei újból a nagyközönség elé kerülnek. A múzeumi hónap alkalmából holnap arany­vasárnapot rendeznek. Az értékes leletek az őskortól a XXX. század végéig terjedő időszakot dokumentálják. Képünkön: népvándorláskori aranyserleg. (MTI fotó : Sziklás ferv.) FONTOS VÁLTOZÁS A BRIT ATOMPOLTIKÁBAH ♦*­y London az MLF után az ANF-et is elejti? Köves Tibor, az MTI lon­doni tudósítója jelenti: Londoni diplomáciai kö­rökben nagy feltűnést kel­tett Stewart külügyminiszter­nek az az utalása, hogy a brit kormány esetleg hajlan­dó elejteni az atlanti nukleá­ris haderő (ANF) létrehozá­sára vonatkozó javaslatát, ha ez elősegítené a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozására kötendő kelet-nyugati megállapo­dást A brit külügyminiszter az ENSZ-ben egy sajtóértekez­leten kijelentette, hogy „a munkáspárti kormány soha­sem helyeselte a multilaterá­lis atomhaderő (MLF) létre­hozását”, de támogatta az ANF-tervet. „Most azonban — mondotta Stewart —, meg kell fontolnunk, vajon az MLF és az ANF, vagy bár­mely más hasonló tervezet — anélkül, hogy a NATO-t lényegesen erősítené —, nem támaszt-e akadályt a Kelet-Európával való megértés útjában. További kérdésekre vála­szolva Stew­art kifejtette: kormánya előnyben részesí­tette az ANF-tervet, mert az szerinte nem ad pozitív sza­vazati jogot a tagállamoknak az atomfegyverek bevetésére. De most — tette hozzá —, „felül kell vizsgálni ezt az elgondolást, ha úgy látszik, hogy emiatt nem lehet meg­egyezésre­­ jutni a Varsói Szerződéshez tartozó orszá­gokkal, és az ebből származó hátrá­nyok túlszárnyalják az ANF révén elérhető elő­nyöket”. Londoni megfigyelők rá­mutatnak: a brit kormány tavaly december óta most először tette kérdésessé az általa előterjesztett és szor­galmazott ANF-terv célsze­rűségét. A befolyásos Times emlé­keztet Koszigin szovjet mi­niszter­elnö­k közelmúltban tett nyilatkozatára, amelyben a szovjet kormányfő nyoma­tékosan kijelentette: „Ha a brit politika az amerikai po­litika puszta árnyékává vá­lik, akkor egyszerűbb köz­vetlenül Washingtonnal tár­gyalni” ... MA DÉLUTÁN: Telt ház a Népstadionban AZ NDK VÁLOGATOTTJÁBAN MÉG MINDIG VANNAK KÉRDŐJELEK Ma délután 3 órakor And­­zjulis szovjet játékvezető síp­jába fúj és a zöld gyepen megkezdődik a játék egy olyan mérkőzésen, amely egyike a magyar labdarúgás legnagyobb érdeklődéssel várt eddigi találkozóinak. Egy esztendeje folyik a küzdelem a csoportgyőzele­mért, amelynek végső ered­ményeként a magyar váloga­tott érkezett el a legjobb le­hetőséghez, hogy már az NDK elleni mai döntetlennel is kivívja helyét a jövő évi angliai labdarúgó-világbaj­nokság döntőjében. Érthető ezek után, hogy — a magyar labdarúgás legsi­keresebb időszakait idézve — minden jegy elkelt a Népsta­dionban s nagy figyelem for­dul már jó ideje minden olyan híradás felé, amely a szembenálló két nagy ellen­fél játékosaira, összeállításá­ra és taktikájára vonatkozik. (Folytatás a 6. oldalon) Díszebéd a moszkvai dán nagykövetségen Moszkva, október 9. Otto Krag dán miniszter­­elnök pénteken a dán nagy­­követségen ebédet adott tár­gyaló partnerei tiszteletére. Szovjet részről az ebéden megjelent Alekszej Koszigin miniszterelnök, Kirill Mazu­rov miniszterelnök-helyettes és több más szovjet szemé­lyiség. A megbélyegzett monográfia ! Ön hogyan ideges? Keresse meg a hibát Két vígjáték próbáján A cserbenhagyott menyasszony esete: Jubiláns turista ..... ............■ Gáspár Sándort beválasztották az elnökségbe Megnyílt a szakszervezeti világkongresszus Tegnap este díszgyűlésen nyitották meg Varsóban a VI. szakszervezeti világkong­resszust. A világkongresszus érde­mi munkája ma délelőtt tíz órakor Renato Bitossi, az SZDSZ elnökének megnyi­tójával kezdődött meg a len­gyel parlament épületében. A küldöttek megválasztották a kongresszus elnökségét, amelynek tagja lett Gáspár Sán­dor, a SZOT főtitkára is. Ezután került sor a különbö­ző munkabizottságok meg­választására, majd elfogadták a napirendet. A világkongresszuson három fő napirendi pontot tárgyal­nak meg: Louis Saulant főtitkári beszámolója az SZVSZ akcióprogramjának végrehajtásáról, a nemzet­közi szakszervezeti egység és szolidaritás új lehetőségei­ről; Luis Padilla, az SZVSZ titkára a gyarmati népek harcáról tart beszámolót; vé­gül a harmadik a vietnami helyzet, a vietnami nép harca az amerikai imperialisták ag­ressziója ellen. . E napirendi pontnak két elő­adója lesz, egy észak- és egy dél-vietnami küldött. A ma délelőtti ülésen Ed­ward Ochab, a Lengyel Ál­lamtanács elnöke üdvözölte a kongresszust. Ma délután kerül sorra az első napirendi pont, a főtit­kári beszámoló. L. T. Megjött az első füstköt­ lásnak szinte teljes hiánya miatt felgyülemlett a főváros felett néhány száz méter vas­tagságú levegőrétegében a füst és a por, sötétség borult a városra, s még a késő dél­előtti órákban is villanyt kel­lett gyújtani. Európa területét az Ogyesz­­sza—Stockholm vonal két erősen különböző időjárási részre osztja. Délnyugatra eső részét gyenge légáram­lás mellett mérsékelten fel­hős, s a reggeli, délelőtti órákban sokfelé ködös az idő. A hőmérsékletek az évszak­nak megfelelőek, vagy kissé magasabbak. A Földközi-ten­ger környékén még 23—26 fokig felmelegszik a levegő. Szárazföldünk északkeleti fe­lén ezzel szemben az erősen felhős, szeles időjárás uralko­dik. Hazánk a két különböző időjárási terület határához közel fekszik. Az időjárás­helyzet úgy alakul, hogy las­san északkelet-európai félhű­­vös, hűvös, szeles, átfutó esőkkel tarkított időjárás jut uralomra. Ennek az időjárási helyzetnek az átalakulásának volt kellemetlen melléktüne­te ez a reggeli, „idei első” füstköd. Meteorológiai jelentésünk­ben ismét leírhatunk egy „idei első” jelzőt: ma reggel Budapesten megjelent az idei évad — őszi-téli évad — első füstköve. A vízszintes és függőleges irányú légáram- A Meteorológiai Intézet előzetes előrejelzése vasár­nap estig: Túlnyomóan fel­hős, hűvös idő. Többfelé eső. Mérsékelt, időnként élénk északi szél. Budapesten ma délelőtt a hőmérséklet 12 fok.

Next