Esti Hírlap, 1965. december (10. évfolyam, 283-308. szám)

1965-12-01 / 283. szám

ÚJSÁGHÍR: — Zsebben hordható pót cipót gyártanak...Örökifjú anyagokkal konzerválják a budai várpalotát Közép-Európa egyik leg­nagyobb kulturális központ­ja, felbecsülhetetlen érté­kű nemzeti kincsek őrzője és bemutatója lesz a budai várpalota. Nem mindegy tehát, meddig őrizheti majd érintetlenül, tatarozási kozmetikázások nélkül ezeket a kincseket A tervezők azonban rendkí­vül gondosan válogattak, örökifjú anyagokkal kon­zerválják a palotát A falak, a díszek, és a kiállítási tár­gyak legnagyobb ellensége, a csőrepedés, az átázás, egy­szóval a víz. Ezért a szokásos acélcső helyett vörösrézből készül a nyo­móvezeték, amelyet belül vízkőn kívül nemes pati­naréteg évszázadokra tar­tósít. Ennek a rézcsőnek még az sem árt, ha megfagy benne a víz, mert legfeljebb tágul, de nem hasad, mint az acél. Lefolyóvezetéknek Angliá­ból hozattak különleges csö­vet. Megbízhatósága garan­tált, s legalább négyszer annyi ideig tart, mint a szo­kásos etemitcső. A fűtőve­zeték pedig majdnem hússzor akkora nyomást is kibír, mint amekkora majd rendes, normális fű­tés közben feszíti a cső falát. A palota ablakait csomó mentes, egyenes szálú és gondosan kiszárított, lengyel borovi fenyőből készítik. •titmiHtiiiiimiiiiiinniiiiiimiiiHiiiiiniiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiifiiiiiniiiiiiHiiiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiuimiiiiiiiiiiiii Ezen felül konzerválják, me­leg lenolajjal is átitatják, hogy az ablaktábla elgörbü­­lését kiváltó nedvesség még akkor se hatolhasson a fa pórusaiba, ha lepattog róla a festék. A tartósított ablakok így a százéves kort is megér­hetik javítás nélkül, annál is inkább, mert a kilincsek is hosszú életű anyagból, nikkelbronzból készülnek. A termek falait és a meny­­nyezetet nem közönséges habarccsal, hanem gipszva­kolattal, a padlót pedig szin­te elnyűhetetlen piszkes vö­rösmárvánnyal burkolják. Az építők most a déli épü­letszárnyban dolgoznak a legnagyobb erővel, ahol 1967-ben már megnyitja kapuit a Budapesti Törté­neti Múzeum. Néhány évvel később, az egész palota újjáépítése be­fejeződik, és joggal remél­hető, hogy az építőktől ka­pott fiatalító szerekkel örök­­ifjan éri meg a matuzsálemi életkort. (MTI) FELTÁRUL a Duna alatti alagút titka A Duna alatt több alagút vezet át, egyik-másikon szá­raz lábbal is át lehet kelni, néhányban azonban, amióta megépítették, nem járt em­ber, víz folyik bennük. A legrégibb a Duna-fenék alatt vagy 15 méter mélységben bújtatott palotai vízvezető alagút. A palotai sziget csá­pos-, akna- és csókútjainak vizét vezeti a pesti gépház­hoz. ötszázkét méter hosszú, 1,8 méter magas, legnagyobb szélessége 1,2 méter. 1894 óta, mióta megépítet­ték, nem látta senki a bel­sejét. Pedig jó volna tudni, mennyire mutatkoznak belső falán az öregség jelei, nem repedezett-e meg a beton. A legegyszerűbb lenne — gon­dolná a laikus —, hogyha nem engednének bele vizet, a benne levőt kiszivattyúz­nák, és megvizsgálnék az öreg vízvezető alagút álla­potát Igen ám, de ha a bel­ső nyomás megszűnik, a kül­ső meg megmarad, könnyen összeroppanhat a betoncső. Nehézbúvár sem nagyon tud bejutni, mert vagy 500 méter hosszban kellene ma­ga után vonszolnia a súlyos kábeleket. Itt vannak azon­ban a könnyűbúvárok, akik tartályban viszik magukkal az éltető oxigént. Akadnak bátrak, akik vállalkoznak er­re a kísérletre. Egyelőre még csak az elő­készítés stádiumába jutott ennek a különös víz alatti expedíciónak a szervezése. Olya­n berendezéseket kell szerezni, hogy két könnyű­búvár — mert, mint mond­ják, egy búvár­­nem búvár, hisz, ha bajba jut, nem tud segíteni magán — egyszer átússza a vízzel teli alagutat. Tehát vagy 80 percig tartóz­kodjék lent azt követően szakaszonként vizsgálja a betonfalat, s ha kell, víz alatti fényképfelvételeket ké­szítsen. A próbák már meg­kezdődtek, s egy-két hónap múlva választ kapnak a szakemberek: meddig hasz­nálhatják még a hetvenesz­­tendős, öreg alagutat. (MTI) GÉPESÍTETT POSTAHIVATAL önkiszolgáló postahivatal nyílik ma a Múzeum körúton. A gépe­sített hivatal táv­iratfeladó, képes­lap, érme és bé­lyeg árusító auto­matája éjjel-nap­pal a közönség rendelkezésére áll. Az önkiszolgáló posta előterében helyezték üzembe az első olyan ké­szüléket, amely közvetlen kapcso­latban áll a 02-es táviratosztállyal. Képünkön az önkiszolgáló pos­tahivatal automa­ta sora. (MTI fotó : Lajos György felv.) Lillát először november 4- én délután hívtam fel Ró­mában a Via Giulia egyik nyilvános telefonállomásáról. 87—67—67. Szülei kértek, nézzem meg 19 éves lá­nyukat, aki tavasszal kiuta­zott Olaszországba és nem jött haza. — Lillát keresem ... — Én vagyok. Ott ki be­szél? — Szüleinek egy pesti is­merőse. — Pesti? — Most érkeztem. — És meddig marad? — Talán nyolc-tíz napig. — És aztán? — Aztán haza. — És is hazamegyek, ne gondolja, hogy disszidáltam. — Nem gondolom, , csak ér­deklődöm, mit csinál, hogy megy a sora. — Ó, nagyon jól! Tudja, engem félreértenek. Az én útlevelem két évig érvényes. Odahaza egy tervezőintézet­nél csak technikus voltam. Én nyelveket akarok tanulni, ezért maradtam itt. — Hogy halad a nyelvta­nulásban? — Már egészen el is szok­tam a magyartól. Azért is örülök annyira, ha magyarul beszélhetek. — Akkor talán ne telefo­non. Találkozhatnánk? — Nagyon szeretném, de tudja, én csak este nyolc után érek rá egy kis időre és vasárnap. Vasárnap maga még Rómában lesz? — Mondja, kié ez a 87—67 —67? — Egy amerikai nőé. Ez egy előkelő negyed, ahol la­kom, csak amerikaiak és külföldiek lakják. — És maga mit csinál ott? — Mondtam, nyelveket ta­nulok. Olaszt és angolt egy­szerre. Egy kisgyereke van a nőnek, arra vigyázok. — Tehát csak este, lefek­tetés után ér rá? — Igen. Akkor, ha akarja, leszaladhatok. — Holnap? — Jó. De előbb hívjon fel. November 5, este 8 óra. — Lilla? — Igen. Már nagyon vár­tam, hogy hív. — Hát akkor hol? — Jaj, ugye nem harag­szik, de azt hiszem, ma nem lehet. — Miért? — Azt mondta az asszony, hétre hazajön és még nem jött meg. De ha nem nagy kérés, hívjon fel egy fél óra múlva, talán megjön. Talán leszaladhatok legalább tíz percre. Fél kilenckor. — Lilla? — Képzelje, még mindig nincs itthon. Hát nem ször­nyű?! — Mit csinál az az ameri­kai nő? — Nagyon gazdag, a férje Londonban él, ő meg itt — Mondja, jól érzi magát náluk? — Ne gondolja, hogy hon­vágyam van, az én útlevelem érvényes és itt csak nyelve­ket tanulok, s most olyan jó, hogy magyarul beszélgetünk. Ugye, holnap felhív, holnap biztosan lemehetek. — Holnap nem hívhatom, Nápolyba utazom. Két nap múlva érkezem vissza. — De akkor azonnal, ahogy megjön!... November 8, délután 4 óra. — Lilla? — Miért csak most hív? — Most érkeztem meg. — Pedig tegnap szabad­napom volt. — Tegnap átmentünk Cap­­riba. Maga­biztosan ismeri. — Nem. Még nem voltam Nápolyban. Nyelveket itt le­het legjobban tanulni, Ró­mában. Egyszerre az olaszt és az angolt. De azért ne gondolja, hogy nem megyek sehova. Nyáron a legdrágább tengeri strandon voltam... — A gyerekkel? — A gyerek annyira szeret már engem. — Hát akkor mikor talál­kozunk? — Ma este nem lehet. Hol­nap. — De csak délelőtt. Délben utazom tovább. — Muszáj? — Estére Genova. Nem tudna délelőtt leszaladni? — Délelőtt sosem. Tudja, a lakás, a bevásárlás ... — Hány szobás az a lakás? — Hat. — És egyedül takarítja? — Jaj, nem vészes. Minden gépesítve. És minden már­vány, marma, por egy szem sincs. Délre végzek. Mi, ma­gyarok, gyorsak vagyunk ... — Akkor telefonon kell búcsúznunk. — Holnap már Genovában lesz? — Este fél hétkor. — Genova nagyon szép le­het ... Kőbányai György LILLA RÓMÁBAN ELŐZÉKENY FONOK — Kartársak, most láthatják, hogy lebukom! (Szűr-Szabó József rajza) Becsületből elégtelen Akik megtévedtek ♦ Amikor kosár helyett zsebbe, retikülbe kerül az áru A 16 éves fiú benyitott a KÖZÉRT-be. Körülnézett. Az üzletben kevesen vásároltak, az elárusítók a kirakatot ren­dezték. Nem rossz a „terep" — gondolta. Kosarat akasz­tott a karjára, és elindult a pultok között. Amikor azt hitte, hogy senki sem figyel rá, gyorsan a zsebébe csúsz­tatott egy csomag cukorkát. Azon nyomban a kijárat felé ment, de a pénztárosnő meg­állította. Az ügy a kerületi bíróságon folytatódott. — Miért nem fizette ki az árut? — kérdi az elnök. A fiú nem válaszol, a vállát vo­­nogatja. A bíró korábban tett vallomásából idéz: ..Több üz­letben „vásároltam” így. Ezeket a lopásokat azért kö­vettem el, mert szeretem az édességet, de szüleim nem adnak elég pénzt." — Egy szava sem igaz! — vág közbe az apja. — Min­den héten megkapja tőlünk a zsebpénzt, de neki tíz vagy húsz forint nem elég. Az any­ja pénztárcáját is megdézs­málta már. Százasokat köve­telt. Ki győzi ezt? A bíró kétszáz forintra ér­tékeli a négyötvenes Klub­­cukorkát Negyvenéves tanárnő kö­vetkezik. — Felháborító, hogy éppen engem neveznek KÖZÉRT- tolvajnak — mondja. — Egy­szerűen megtévedtem és kész. Nem tehetek arról, hogy megtelt a kosaram, és e Desodort már csak a retikü­­lömbe tehettem. Kifizettem volna, de elfelejtettem. Min­denkivel megtörténhet az ilyesmi. Nem értem, miért kell ebből ekkora ügyet csi­nálni. Nyolc éve vásárolok abban az üzletben, soha nem vittem el semmit. Ismerhet­nének már az elárusítók. A Desodor 250 forintba ke­rül. Az idős bácsi szemüvegét igazítva magyarázkodik. — Kérem, az úgy volt, be­megyek a KÖZÉRT-be, fo­gom a kosarat, válogatok. Rakom ide, rakom oda az árut. A fene tudja, hogyan került a zsebembe a vaj. Érthetetlen. De nem is kelle­ne az nekem pénz nélkül. Becsülete is van az ember­nek ... A bíró száz forintra bünte­ti. Az idős nyugdíjas nem le­pődik meg a drága vajszám­lán, csupán egyet kér: — Be­teg a feleségem, ha lehet, ne a lakásomra küldje a céhkét, bíró úr! Három eset azok közül, amelyeket naponta tárgyal­nak a kerületi bíróságokon. Nem loptak, csupán megté­vedtek —, mindannyian így érvelnek. De vajon megér-e egy ilyen kockázatos „téve­dés” száz-kétszázötven forin­tot, és ami ennél is több — hiszen nagyrészt felnőtt, érett emberekről van szó —, a becsület feladását? (harangozó) Tízezer északi vendégmadár a szegedi Fehér-tón Az idei őszön hosszú ideig sirálymentes volt a fehértói rezerváció. A nyár végén fészkelőhelyükről elköltözött hazai dankasirályok helyébe a szokásosnál csaknem két hónappal később érkeztek az Északi- és a Keleti-tenger halászmadarai. Most újból benépesedtek a vadvízország szigetei: mintegy 10 000 sirály éjszakázik rajtuk. Megszűnőben van a férfihiány Magyarországon ötvenezerrel több fiú, mint lány Az elmúlt húsz évben a világ nagy részén számsze­rűleg erős túlsúlyba kerül­tek a nők. Férfihiány miatt a leányok százezrei marad­tak pártában. A statisztika csak nyolc olyan országról tud, ahol a férfiak a máso­dik világháború után is többségben maradtak, ezek India, Ausztrália, Kanada, a Dél-afrikai Köztársaság, az EAK, Írország, Albánia és Luxemburg. Másutt minde­nütt 5—6 százalékkal több a nő, mint a férfi. Nyugat- Berlin egyenesen a férfiak .............­­ ..... .­paradicsoma, mert ott 929 000 férfira 1 268 000 nő jut. Magyarországon az arány 5 188 000,4 958 000 a nők javára. A természet a jelek sze­rint megelégelte a nők szá­mára sok hátrányt jelentő aránytalanságot, s bőségesen gondoskodott férfiutánpót­lásról. Most kivétel nélkül mindenütt több fiú születik, mint lány, a 24 évnél fiata­labb korosztályban már majdnem mindenütt a fér­fiak vannak többségben. A házasulandó korban levők közül csak hét országban — Lengyelországban, a Szov­jetunióban, Indiában, az USÁ-ban, Japánban, Portu­gáliában és Görögországban — van továbbra is férfi­hiány. Négy-öt éven belül azonban itt is kiegyenlítődik a nemek aránya. Magyarországon máris be­köszöntött a menyasszony­hiány korszaka. Bár a 20 és 29 év között még 30 000-rel több a nő, mint a férfi, a közvetlen utánpótlást jelen­tő, 16—19 éves korosztályban azonban már a fiúk vannak hatezres többségben. A 16 évnél is fiatalabbak között pedig ötvenezerrel több a fiú, mint a leány. A követ­kező évtizedekben tehát a lányok válogathatnak és a fiúknak kell „igyekezniük”, ha nem akarnak az aggle­génysorsra jutni. (MTI) INGYEN kidolgo­zók első tekercs filmjét, melyet a. ^FOTE^ boltjaiban 1965. november 22—1965. december 24-ig vásárolt fényképezőgéppel készített. Tekercsfilmnél előhívást és 1—1 másolatot, kisfilmnél előhívást és csíkmásolatot adunk térítés nélkül!

Next