Esti Hírlap, 1967. július (12. évfolyam, 153-178. szám)

1967-07-01 / 153. szám

Az ország és gyűl­ése „kétlépcsős“ vita ♦ Félszáz felszólaló, félszáz javaslat Önálló gazdálkodás, új jogok Az Országházb­an tegnap még javárban tartott az ülés, mikor a folyosókon már ké­szült a mérleg: mi újat ho­zott a tanácskozás, hogyan fejlődött a parlamenti mun­ka? Ha az idén választott or­szággyűlés júliusi ülésszakát főként a képviselők fokozot­tabb el­lenőrző- véleményező tevékenysége jellemezte, a most zárult tanácskozáson a törvényhozó munka került előtérbe. Három fontos új törvényt fogadtak el: az új Munka Törvénykönyvét, a termelőszövetkezeti és a földjogi törvényt. Fock Jenő már júliusi beszédében je­lezte, hogy bővül az ország­gyűlés törvényhozó feladata. A szeptemberi tanácsko­zás és a kiszivárgott tervek azt bizonyítják, hogy a ren­deletek rovására több új törvény alkotásával is az ed­diginél nagyobb szerepet kap az országgyűlés. A háromnapos élénk vita — több mint félszáz képvi­selő szólalt fel — sok fontos tanulsággal szolgált. Egye­bek között rávilágított a par­lamenti m­unka új értelme­zésére. A Munka Törvény­­könyveinek előkészítése nem korlátozódott a parlamentre. A törvény valójában két vi­tán ment át, s a képviselők is két tanácskozáson vettek részt. Az első tanácskozáson sok százezer dolgozó vitatta meg az eredeti tervezetet Sok ezer észrevétel hangzo­tt el, s ezek nyomán módosítot­ták a javaslatot. Az első vi­ta eredménye a többi között a magányos anyák fokozot­tabb védelme, vagy, hogy a jól dolgozó a rendes szabad­ságon felül külön szabadsá­got is kaphat. Az Ország­­­házban­­beterjesztett javas­latot azután ismét módosí­tották a képviselők — ép­pen az üzemekben tapasz­taltak hatására. Természetes, hogy a két­lépcsős vita csak akkor ered­ményes, ha olyan, minden embert közvetlenül érintő törvényt készítenek elő, mint a Munka Törvénykönyve. De a lényeg általános érvényű: a képviselők és a választók állandó kapcsolatával bizto­sítják, hogy minden fontos kérdés, javaslat gyorsan az országgyűlés elé kerüljön. Most is hangot kapott sok, a dolgozókat foglalkoztató aggály. Az egyik legfonto­sabb változás a felmondási kötöttségek enyhítése. Vajon — kérdezték —, nem okoz-e munkanélküliséget vagy na­gyobb vándorlást? Az ország­­gyűlés leszögezte, hogy a munkához való jog a jövőben is sérthetetlen. Várható, hogy a termelés bővül, tehát a fog­lalkoztatottság sem csökken. Nagyobb vándorlás elképzel­hető, de csak megfelelő anya­gi érdekeltséggel, erkölcsi megbecsüléssel akadályoz­hatja meg a gyár, hogy más üzem el ne csábítsa a mun­kásokat. A felmondási idő új szabá­lyozása nagy vitát keltett. Az egyik képviselő azt javasolta, hogy hat hónap helyett csak három hónap legyen a fel­mondási idő felső határa. Az országgyűlés úgy döntött: kell a hat hónap, különben is, e keretben a dolgozók és az üzem közös megegyezése állapítja meg a pontos időt. A vita során 50 javaslat hangzott el. Több javaslatot elfogadtak és többet elvetet­tek. Ez természetes. A hozzá­szólók őszintén elmondták véleményüket és megtették javaslatukat. Több elképzelés ütközött egymással, tehát dönteni kellett. Mivel a tör­vény csak elvi jellegű, sok javaslat a kollektív szerződé­sekben helyileg megvalósul­hat. Az országgyűlés egyöntetű véleménye, hogy a törvény megfelel az új gazdasági me­chanizmus követelményeinek. A túlzott bérezési kötöttségek megszüntetésével elősegíti a jobb munka nagyobb megbe­csülését. Több más rendelke­zésével is megkönnyíti az üzemek önállóbb gazdálkodá­sát. Ugyanakkor bővíti a dol­gozók jogait, hatásosabban védi érdekeit. Nemcsak szé­lesíti az üzemi demokratiz­must, de meg is követeli fej­lesztését A régi törvény az utasítá­sokon alapuló, erősen köz­pontosított gazdálkodásra épült. Az új törvény alapja az önállóbb helyi gazdálko­dás, ezért nem megy részle­tekbe, sok fontos kérdés el­döntését a dolgok és az üze­mek megegyezésére bízzák. Feltehető, hogy egy-egy he­lyen megkísérlik a dolgozók jogait csorbítani. De vannak biztosítékok, hogy ezt már kezdettől fogva meggátolják. S a tanácskozás egyik fontos tanulsága: az országgyűlés ellenőrzi majd, hogy minde­nütt érvényesüljön az új jog­szabály szocialista humanista szelleme. (a­czé!) KEVESEBB ZAJ ÉS KOROM A levegőt szennyező forrá­sokról nyilvántartást készí­tett a II. kerületi Tanács, s pontos mérésekkel megálla­pította, hogy zöldövezeti jel­lege ellenére a városrész le­vegőszennyezettsége maga­sabb a fővárosi átlagnál. A Vár­negyed környékén például évente 280 tonna por és korom ülepedik le négyzetkilométerenként, s a levegőben található kén mennyisége is valamivel meghaladja a fővárosi átla­got. Időközben a szennyező forrásokat is felkutatták, amelyek közül a legjelentő­sebb a Déli-pályaudvar és a hozzá tartozó fűtőház. Az utóbbiakban naponta 28 moz­­donyt készítettek elő, ezeket éjszakákon át fűtötték, s a keletkezett koromfelhő az egész környéket megülte. Eh­hez járult még naponta 70 átmenő mozdony füstje. A tanácsi szervek közbenjárá­sára a KPM vasútügyi fő­osztálya és a MÁV budapes­ti igazgatósága hathatós in­tézkedéseket tett a levegő­­tisztaság érdekében: a fűtő­­házat kitelepítették, a helyi tolatást már Diesel-vonta­tókkal végzik, s az előfűtést végző kazánokat füstmentes pakuratüzelésre alakították át. A belső városrészekben több helyütt a lakóépületek­be települt kisebb üzemek zaja miatt panaszkodnak a lakók. Az Aradi utca 14. szám alatti nyomdai részleg szinte éjjel-nappal zakatoló gépei is sok bosszúságot okoznak a környékbelieknek. A tanács intézkedésére a gé­pek rezgését szigeteléssel megszüntették ugyan, de ez nem bizonyult elég hatásos­nak. Ezért most olyan döntés született, hogy a zajosabb gépeket a válalat a jövő év elejétől kezdve nem járat­hatja. Kapott már értesítést? Hatósági műszaki felülvizsgálat előtt javíttassa meg gépkocsiját illetékes szakműhelyben! MOSZKVICS XIII., Révész utca 1­5. SKODA XI., Bicskei utca 3. WARTBURG, TRABANT IX., Ecseri út 16. DÍJTALAN SZAKTANÁCSADÁS üzemek vevőszolgálatán AUTÓSZERVIZ VÁLLALAT Kiállítás a várpalotában Még folynak a munkák a várpalotában, ahol majd a Nemzeti Galéria új otthont kap, de az első kiállítás: Na­gyobb igaza sohse volt népnek címmel máris meg­rendezték a palota déli szár­nyában, a Történeti Múzeum helyiségében. A kiállítás megtekintése közben a láto­gatók bepillanthatnak­­ a középkorba is. Megismerhe­tik Zsigmond és Mátyás pa­lotájának és a déli erődrend­szernek maradványait. Egy­úttal képet alkothatnak az építkezés különös feladatai­ról, hiszen itt egymás mel­lett és egymás felett száza­dok találkoznak. Mai kapu a déli falakon Zsigmond palotájának maradványai A huszadik század (Wormser felv) Búcsú t­egnap még itt volt, ra­­­­gyogott, parádézott, me­lengetett, ígérgetett, pedig tudta ő is, jól tudtuk mi is: napjai megszámláltattak Mégis hittünk csábításának, hinni akartunk, hiszen olyan erősen bizonykodott. Tegnap délután még itt lángolt a Tóth Árpád sétány házain, a Rondellán sorakozó régi tűz­fegyverek bronz cirádáin, egy ifjú szerelmespár össze­fonódó alakján. És az embe­rek mindenütt hódolattal köszöntötték Nyár őfelségét, s áldozatot mutattak be tisz­teletére. A szerelmesek egy­más igézetébe feledkezve, a sétány srácai víg számhábo­rúzással, az ágyúcsövek fe­dezéke mögött, a nyomda gé­pei jókedvű kattogással, a Tárnok utcai szabómester tágranyitott ajtóval fogadta; az öreg asztalos is hetykéb­ben gyalulta a deszkát , a Bartók Béla Emlékmúzeum udvarán, e zárt békességben. Mert megvidámította a szí­veket a Nyár kegyes adako­zása, s a munka is könnyeb­ben ment, a pihenés is szebb volt ezen a délutánon a Várban. Pedig — a szomo­­rúságra hajlók tudták, s hir­dették — búcsúzni jött a Nyár az ódon utcákra, terek­re, s talán utolsó sugarait szórja ránk. És a lány — le­het, ő is a búza fogékony lel­kek közé tartozik? — Tóth Árpád fájdalmas szeptembe­ri sorait szavalta szerelmesé­nek a bástyán állva: „Ne menjetek tovább, egy sárga hulla vár fönn / A tisztáson a Nyár fekszik holtan, ha­nyatt / Fejéről elgurult a víg szalmakalap / S ruhájából komor szagokkal száll a por­­fom.” De ma még itt van közöt­tünk, ünnepeljük őt, ki­ki a maga módján — gon­doltuk. A Bécsi-kapu tér egyik rokokó házának abla­kában két öreg hölgy cseveg, vékony, fürge kezükben kö­tőtűk csillannak. Az Orszá­gos Levéltárból — diákko­romban annak csúfoltuk, kezdőbetűk tréfás hangsúlyá­val — bölcsészlány lép ki térre, körülnéz, sietne, sür­gős dolga van tán valahol de nem képes betelni a ked­ves tér hangulatával, a dél­utáni fények, hosszú árnyé­kok ritmusával. Marad, für­deti arcát a sugarakban. „Állj, jönnek!” — harson egy hang az Országház ut­cán, s erre megakad a tetőről ledobált törmelékzuhatag Tatarozzák a hajdani Budai Országházat, amely két év­százada épült a várbeli fe­rencesek és a klarisszák régi templomából és kolostorából s amely mai napig a háború nyomait viseli. Fürge fiúk dolgoznak a tetőn, vidám kiáltozásuk, füttykoncertjük betölti az utcát. Szaporán megy a munka az Úri utca végében is, a Magdolna to­rony lábánál. A szép torony magányosan áll a verőfény­ben — akár csak a Szent Ja­kabról elnevezett társa Pá­rizsban —, lebontották mel­lőle a rommá lőtt templo­mot. Kőművesek, útjavítók szállták meg a Babits Mihály sétányt, a budai szerelme­sek kedvelt, ám eddig elha­nyagolt helyét. Lenézünk párok ködébe vesző városra és magunkban könyörgést küldünk a Nyárhoz: maradj még, tarts ki, ne engedd el­űzni magad, hiszen annyi még itt a tennivaló! De hiá­ba e szép könyörgés, a Nyár búcsúzni jött, s csak azért ilyen bőkezű velünk, hogy jobban fájjon majd utána a szívünk és erősebben kíván­juk visszatértét. Mert a köl­tő szava valamennyi szep­temberről szól, s minden esz­tendőben akad szerelmes lány, aki sorait szavalja a sétányon: „A tisztáson a Nyár fekszik holtan, ha­nyatt ...” Elköszöntünk tőle egy szép délutánon, a Várban. Lukács Teréz

Next