Esti Hírlap, 1967. október (12. évfolyam, 232-257. szám)

1967-10-02 / 232. szám

I JEMEN: Szalal beleegyezett­ ­ Szalal jemeni elnök hozzá-j­­árult ahhoz, hogy a khar­­toumi csúcsértekezleten fel­állított háromhatalmi bizott­ság (a Jemennel kapcsolatos egyiptomi—szaúd-arábiai ■egyezmény végrehajtására­­ alakult Irak, Szudán és Ma­rokkó képviselőiből) Jemen­be látogasson. Szalai több mint egy hónapon át nem járult hozzá a látogatáshoz. Elutaztak a „Dnyepr“ vendégei Tegnap Kijevből vissza­utaztak hazájukba a baráti , hadseregek küldöttei, akik a­­ szovjet fegyveres erők „Dnyepr” nevű hadgyakorla­tán vettek részt. Bréma, október 2. Ma rég­gel közzétették a tegnap Brémában tartott tar­tományi választások eredmé­nyét. Ebből kiderül, hogy a Szociáldemokrata Párt, amelynek a város egyik erős­sége volt, elvesztette nyolc­­ év óta tartott abszolút több­ségét. Ugyanakkor előretört Nemzeti Demokrata Párt 8,8 % * A szélsőjobboldali Nemzeti­­ Demokrata Párt így Nyugat­­-Németország 10 tartományi ■ parlamentje közül már hat­ban képviselve van. Politikai megfigyelők a a szélsőjobboldali NPD (Nem­zeti Demokrata Párt). A választásokról kiadott jelentés szerint az 533 604 vá­lasztójogosult 74,6 százaléka járult az urnák elé. Az egyes pártokra eső szavazatok szá­zalékaránya és a mandátu­mok száma (zárójelben az 1963-as megfelelő adatok), szociáldemokraták szavaza­tainak csökkenését úgy értel­mezik, hogy az a párt nép­szerűségének csökkenését fe­jezi ki, amióta az a CDU-val koalícióra lépett. Tartományi választások Brémában 1 Szociáldemokrata Párt «6 szá CDU 29,5 Szabad Demokrata Párt 10,5 Német Béke Unió 4,2 Össznémet Párt 0,9 alék — 50 mandátum (54,7% — SS) . — 32 „ (28,9% — 30) .. - 1« „ ( 8,4% — 8) . — 0 ( 2,7% — 0) - - # ( 5,2% - 4) „ — 8 „ (1963-ban nem indult.) Újabb meccsverekedés Húsz ember megsebesült, közülük négy súlyosan, ami­kor vasárnap összevereked­tek a szurkolók a hazai győ­zelemmel végződött Roma- Napoli labdarúgó mérkőzés után. Tíz embert letartóztat­tak, a Nápolyba hazatérő szurkolók gépkocsijait rend­őrautók kísérték keresztül a városon, hogy elejét vegyék az újabb összetűzéseknek. FÖLDRENGÉS SZKOPJÉBEN ötös erősségű földrengés rázta meg a jugoszláviai Szkopje városát vasárnap es­te. A városban, ahol az 1963. július 26-i földrengés ezer embert ölt meg és az épüle­tek négyötödét rombadön­­tötte, ezúttal nem voltak ál­dozatok. A vasárnapi föld­lökés volt a hatszázharminc­­nyolcadik az 1963-as ka­tasztrófa óta. HATMILLIÓ LIFTEZŐ A magas házak térhódítá­sával Moszkva legforgalma­sabb szállítóeszköze a lift lett. Messze maga mögött hagyta a metrót, az autó­buszt és a trolibuszt, nem beszélve a jórészt külváro­sokban közlekedő villamos­ról. A szovjet főváros felvo­nói naponta hat millió utast szállítanak. Miss Világkiállítás Joanna Wood­mann húsz­éves londoni lányt választot­ták tegnap a montreali vi­lágkiállítás szépségkirálynő­jévé. Érv­énytelení­tik-e a választási eredményt? Viták Saigonban Saigon, október 2. A dél-vietnami nemzetgyű­lés, amelynek hétfő éjfélig döntenie kell, hogy elfogad­ja, vagy érvényteleníti-e a szeptember 3-i választások eredményét, ma reggel 9 óra­kor folytatta a vitát a vá­lasztási bizottság megállapí­tásairól, amelyek a választás érvényteleníté­sét javasolták. A vasárnapi, mintegy 10 órás tanácskozás során a nemzet­­gyűlés a bizottság által emelt 38 kifogás közül harmincat elutasított. Az AFP egyik tu­dósítása megjegyzi, hogy a nemzetgyűlés épületét a rendőrség és a katonaság erős kordonnal vette körül. A for­galomtól elzárt, csendes ut­cákra kihallatszott a heves vitában felszólalók hangja. A francia hírügynökség értesü­lése szerint, egy-egy válasz­tási panasz vizsgálata több óráig tart a végnélküli és ter­méketlen ügyrendi huzavona miatt. A nemzetgyűlés épülete kö­rül vont biztonsági kordontól körülbelül másfél kilométer­nyire, mintegy 200 diák tün­tetett három vezetőjük szom­bati letartóztatása miatt A nagysietre kiérkező rendőrök gumi­botokkal és könnygázzal oszlatták szét a tüntetőket, s közben több fiatalt megvertek. A tüntetők közül többen megsebesültek. Húsz diákot letartóztattak. A rendőrök bántalmazták a közelben tar­tózkodó riportereket is. Amerika „Jupiter-komplexuma” A karikatúra Johnson el­nököt ábrázolta. Arca a raj­zon kissé zavart volt, s feje körül az „Elnökválasztások 1968" felírás lebegett a leve­gőben. A New Statesman cí­mű an­gol hetilap szokatlanul hosszú aláírással kísérte a rajzot. Az aláírás így hang­zott: „Harc egy ember agyá­ért. Washingtonból jelentik: elektronikus záróövezetet lé­tesítettek az elnök körül, hogy a vietnami kérdéssel kapcsolatban megakadályoz­zák bármilyen logikus, józan, vagy erokertes gondolat be­hatolását”. Az „elektronikus záróöve­zet” nemcsak politikailag, hanem a katonai valóságban is megvalósul. Határozat szü­letett, hogy a VDK-t Dél- Vietnamtól elválasztó 17. szélességi fok mentén raffi­­nált elektronikus záróöveze­tet létesítenek. A döntést sokkal inkább politikai, mint katonai akciónak lehet tekin­teni. Amikor a Newsweek cí­mű amerikai magazin kör­kérdést intézett a Vietnam­ban harcoló amerikai pa­rancsnokokhoz, szinte egy­hangúlag azt a választ kap­ta, hogy a vietnami harci feltételek között az elektro­nikus zár hatástalan. Nem kecsegtetnek sok jó­val a közelmúlt egyetlen gyarmati történelmi párhu­zamának tapasztalatai sem. Mórice akkori francia hon­védelmi miniszter építtetett hasonló elektronikus záróvo­nalait az algériai háború ide­jén a partizánharcosok elszi­getelésére. Ez a záróvonal akikor a tuniszi határ men­tén húzódott. Építője, Redon tábornok néhány nappal ez­előtt emlékiratban fordult McNamarához. Figyelmez­tette, hogy a vietnami terep­­viszonyokkal ellentétben az algériai záróvonal teljesen áttekinthető sivatagi terüle­ten húzódott, s emlékeztette arra, hogy gyakorlati haszna így sem lehetett, mert teljes elkészülte (1962 február) után egy hónappal a fran­ciáik megkezdték Algéria ki­ürítését Ilyen körülmények között alighanem Blackett angol Nobel-díjas atom­tudósnak és atomrtechnikai szakértő­nek van igaza, aki azt mond­ja, hogy az elektronikus zá­róövezet terve Washington úgynevezett „Jupiter-komp­lexumából” vezethető le. „A terv — írja — egy bizonyos fajta Pentagon típus­tábor­nok gondolkodását tükrözi. E tábornokok szerint a gyalog­­ságot egyszerűen helyettesít­heti a katonai technológia." Az elektronikus záróöve­zet terve azonban — ha köz­vetlen hatása enyhén szólva kétséges is — mégis az esz­kaláció egy új, veszélyes lé­pésének minősül. Már a McNamarához intézett Re­­dor­-memorandum felhívja a figyelmet arra, hogy a záró­övezetnek át kell haladnia laoszi területen. Redon a Laosz-thaiföldi határon levő Savannaket városát jelöli meg, mint a záróövezet le­hetséges nyugati végpontját Mindez természetesen azt jelenti, hogy az elektronikus záróövezet létesítése során (ha nem az első, akkor a má­sodik szakaszban) szükség­szerűen sor kerülne Laosz inváziójára. Ez pedig a dél­kelet-ázsiai háború újabb erőszakos kiterjesztését és az 1954-es genfi egyezmények ismételt brutális megsértését jelenti. Jellegzetes egyébként, hogy a záróövezet terve eredeti­leg Johnson válasz­tási ellen­felének, Goldwaternek 1964- es választási programjában bukkant fel először. Ez min­denesetre ráirányítja a fi­gyelmet arra, hogy az övezet terve már a New Statesman karikatúrájában kigúnyolt „politikai záróövezet” műkö­désének terméke. Johnson elnök úgy látszik arra a dön­tésre jutott, hogy az elnök­­választási küzdelem taktikai alapjául az amerikai ultrák politikai követeléseinek tel­jesítését teszi meg. A záróövezet ügyén túlme­nően más jelek is mutatnak arra, hogy Johnsonna­k ez a magatartása hallatlanul fel­bátorítja a Pentagon legag­­resszívebb katonai csoport­jait A Pentagon részéről a leg­frissebb „jelzést” Sharp ten­gernagy, a csendes-óceáni amerikai erők főparancsnoka adta le. Mintegy két héttel ezelőtt az amerikai szenátus „védelmi-készültségi albizott­sága” az ad­rasfasztrájdóinak­ a VDK elleni bombai támadá­­sok erőteljes fokozását aján­lotta. Köztudott, hogy John­son azóta ennek az ajánlásnak megfelelően újabb célpontok bombázásra adott utasításit.­ Ha a tervezett, tényleges elektronikus záróövezet ka­tonai és stratégiai abszur­dum is, a Fehér Ház urát kö­rülvevő szimbolikus „záró­övezet” a jelek szerint kiu­d­­lóan működik! A Thaitt drá­mai figyelmeztetésétől a dél­­vietnami diákok saigoni bé­­ketüntetéséiig elzárja a hiva­talos Amerika Vietnam-poli­­ti­­áját minden komoly, jó­zan és mérséklő befolyástól. Ez pedig azt jelenti, hogy az amerikai választásokig még hátralevő egy esztendő külö­nösen súlyos­­ veszélyekkel terhes. EGYSZEMÉLYES ÓVÓHELYEK (MTI Külföldi Képszolgálat) A fokozódó amerikai agresszió nyomán Hanoi lakosai igye­keznek védekezni a bomba támad­ások ellen. Képünkön­ ké­szülnek az „egyszemélyes óvóhelyek”. NIGÉRIA MINISZTERELNÖKE: Enugu bármelyik pillanatban eleshet Lagos, október 2. Gowon tábornok, a nigériai szövetségi kormány feje, va­sárnap este rádióbeszédet mondott Nigéria függetlensé­gi évfordulója alkalmából. Kijelentette, hogy Enugu ostroma folyik és a város bármely pillanatban eleshet. Ismételten felhívást intézett a keleti tartomány ibo törzs­beli lakosságához, hogy mondjanak le a reménytelen harcról és fordítsanak hátat Ojukwu­nak. Értelmetlen dolog harcolni a szövetségi fegyveres erők el­len — mondotta, majd hoz­zátette, hogy ha a felhívás­nak nem tesznek eleget, a ka­tonai műveletek folytatódni fognak. A továbbiakban arról be­szélt, ha majd a polgárhábo­rú véget ér, a 12 tartomány képviselői döntenek Nigéria új alkotmányáról, előkészí­tik a szabad választásokat és megalakítják a kormányszer­veket. Autósok figyelem! 1967. október 5-én 12 órakor nyílik az AUTÓFENNTARTÁS 1967. KIÁLLÍTÁS a BN­ Petőfi-csarnokában! A kiállításon több mint 130 féle korszerű gépkocsi­karbantartó és szervizüzemi berendezés, célgép, műszer és szerszám kerül bemutatásra. Ezenkívül: állandó tanácsadás, különféle autós szolgáltatás, szakmai előadás és filmvetítés. A rendező szervek és vállalatok közül az ATUKI és az AFIT műszeres gépjárművizsgálatait (gyújtás, kompresszió, karbu­rátor, futómű, fék, kormány, elektromosság stb.) a helyszí­nen bárki igénybe veheti. Az AFOR benzint, különleges olajokat és kenőanyagot szol­gáltat, továbbá levegő-utántöltést, nyomásellenőrzést és olaj­cserét végez. Az Autóklub a gépjárművel külföldre történő utazáshoz szük­séges okmányokat a helyszínen kiadja. Ezenkívül Ingyen fényszóró-beállítást végez. A Merkúr az új gépkocsira váró és már sorszámmal rendel­kező látogatók között — sorsolás útján — soron kívüli kiadást biztosít. Az Autóközlekedési Tanintézet és az Állami Biztosító „Közle­kedési totó” rejtvénypályázatot indít. A megfejtők között gép­járművezető-tanfolyamra díjmentes kiképzést, valamint soron­kívüliséget biztosít, és értékes jutalmakat sorsol ki. A posta alkalmi felülbélyegzést végez. Nyitva: október 5-től 18-ig, naponta 10-től 20 óráig Megközelíthető: a Május 1. úti II. sz. kapun (70-es trolibusszal, 25-ös villamossal) A BELÉPÉS DÍJTALAN! Hatórás tűzharc Tibet és Szikkim határán KATONASÁG ŐRZI DJAKARTÁBAN A FÉLIG LEROMBOLT KÍNAI NAGYKÖVETSÉGET Új-Delhi, október 2. Mint az indiai hadügymi­nisztérium közölte, vasárnap hat órán át tartott a kínai és indiai csapatok tűzharca Ti­bet és Szikkim határán. Mindkét félnek voltak vesz­teségei. Az összetűzés hírét kínai részről is megerősítették, sőt, — az Új Kína hírügynökség közlése szerint — Pekingben erélyes tiltakozó jegyzéket adtak át az indiai ügyvivő­nek. Mind a kínai, mind az in­diai fél azt állítja, hogy a másik kezdte el a lövöldö­zést. Az indiai fővárosban a kormánytisztviselők zöme bojkottálta a kínai nagykö­vetségen a KNK 18. évfordu­lójának alkalmából adott fo­gadást. Mint a Reuter hírügynök­ség jelenti, a djakartai kí­nai nagykövetség ellen vég­rehajtott támadás ismét fe­szült helyzetet teremtett Kí­na és Indonézia viszonyá­ban. Vasárnap délután Pe­kingben az indonéz ügyvi­vőnek tiltakozást adtak át. A kínai kormány tiltakozó jegyzékében közli, hogy Peking és a djakartai kí­nai nagykövetség között teljesen megszakadt az összeköttetés. A jegyzék az indonéz jobboldali tüntetők támadá­sát a legsúlyosabb provoká­ciónak minősítette. Djakartában a katonai kórházból kilenc sebesült kínai dip­lomatát kezelés után kien­gedtek, viszont a tizedik állapota válságos. A vasárnapi összetűzésben a diplomatát golyó érte. A kínai nagykövetség fé­lig lerombolt és elhagyott épületét katonaság őrzi. A budapesti panoráma-szélesvásznú Corvin filmszínházban aratott nagy siker után a L része (Andrej Bolkonszkij) ORSZÁGSZERTE A SZÉLESVÁSZNÚ filmszínházak műsorán ! Bemutató: október 5. télálló burgonya és vöröshagyma BESZERZÉSÉRŐL! A Budapesti Zöldség-Gyümölcs Értékesítő Szövetkezeti Vállalat szakboltjaiban burgonya 5—10 kilogrammos, vöröshagyma 2—5 kilogrammos csomagolásban kapható!

Next