Esti Hírlap, 1970. február (15. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-16 / 39. szám
A novellairodalom gyöngyszemei című műsorból Elbert János bevezetője tetszett: szellemesen helyezte el a két novella íróját a ponyva, illetve a bestseller peremén, de mindkettőt az irodalmon belül. Kár, hogy állítását a két film nem nagyon bizonyította. A Sakk-matt című Zakrewski-novella tévéváltozata, a kísérletként kóválygó sakkfenoménről, csak ponyvának tűnt; a Maugham-novella angol tévéadaptációja ennél is gyengébbre sikerült. • Az operettkedvelőknek bizonyára örömük tellett az Orlovszky hercegnél lezajlott fogadásban. Vagyis abban a közös műsorban, amelyet a pozsonyi és a magyar televízió együtt készített, szép példáját adva az együttműködésnek és a barátságnak. Ügyes és leleményes volt a keretjáték, s a két nyelv okozta bonyodalmak leküzdése. • A Made in Hungary maratoni hosszúságú közvetítése kevés újat hozott. Úgy tűnik néha, mintha a kommersz tánczene felett megállt volna az idő. Ha más nem, a nézőtéren látott harminc-, negyven-, ötvenéves nézők látványa és a tánczenét fogyasztó ifjú korosztály csaknem teljes távolmaradása figyelmeztethetne erre. A „régi” muzsika életben tartásán és feltámasztásán munkálkodó „Röpülj, páva .. .’’-adás mennyivel frissebbnek, fiatalosabbnak tűnt! A Morfinista grófnő, züllött, de lelkében tiszta bártáncosnő, no meg az elmaradhatatlan pipa a felügyelő szájában: úgy tűnik, a Maigretsorozat valamennyi közhelykelléke jelen volt a francia tévéváltozatban, a megszámlálhatatlan Simenon-adaptáció egyik tucatdarabjában. A filmet így is végigizgultuk, a krimirutin még ezekből a közhelyekből is képes volt elfogadhatót produkálni. • Igazi élményt is hozott a hétvége! Borsos Miklósnál járt vasárnap látogatóban a televízió, s ebből a látogatásból az utóbbi hónapok egyik legszebb produkciója született. A tihanyi kert varázslatos atmoszférája, a meglátogatott művész egyénisége, okosnyugodt, közvetlen szavai, a szervesnek ható zenei betétek szépsége, a riporter Czigány György háttérben maradó tapintata valamennyiünket Borsos Miklós vendégévé tett és személyiségének bűvkörébe vont. Sík Igor operatőri és Esztergályos Károly rendezői munkájáról a legnagyobb jót, amit mondhattunk: észrevétlenek voltak, nem akartak nagyobb művészek lenni annál, akit bemutattak. (f. f.) Az életkedv rövid tanfolyama „Szerző ajánlja ezt a könyvecskét a krónikus lelki hurutban szenvedőknek, úgy mint az örök pesszimistáknak, a mindig mindent sötéten látóknak. A nevetéstől rettegő kincstári és maszek nyafogóknak, valamint a hízott telkeknek, úgy mint a permanens tapsolóknak, a hivatalból optimistáknak, a jóllakott vállrándítóknak, az államrezon mindent megmagyarázó bölcseinek, továbbá a kihűlt lelkeknek, a neszélj szám szomorú seregének — legkivált azoknak, akik nem szívesen telepednének meg egyik fenti ketrecben sem, vagyis minden olyan 16 éven felüli és 116 éven aluli magyar olvasónak, aki egyáltalán emlékszik még egy régi költő kérdéseire: „MI DOLGUNK A VILÁGON?” Négy jóbarát ácsorog így hangzik a Folyosói szimpozion szerzőjének, Fekete Sándornak ajánlása könyvéhez, amely nem kevesebbet ígér, mint „az életkedv és derűlátás rövid tanfolyamát, amelyből mindenki megtudhatja, érdemes-e élni és küzdeni” — voltaképp egy esszékötetet takar. A csevegő értekezés egyik formáját, a dialógust hasznosítja. Nem is ketten, négyen beszélgetnek. Négy jó barát ácsorog egy képzelt folyosón vitatkoznak, ugratják egymást, s a legkomolyabb témákat is szellemesen tárgyaló beszélgetéseikben korunk jó néhány kérdése és az elmúlt 2—3 év néhány érdekes magyar műve is szőnyegre kerül. A szerzővel arról beszélgettünk, miért választotta mondandójához ezt a formát? — Platonon kezdve, Machiavellin, Galilein át Diderot-ig, sőt napjainkig, mindig is alkalmas volt ez a műfaj az igazság nem túl fárasztó megközelítésére. Fentieket természetesen csupán elérhetetlen eszményként emlegetem itt. Az én dialógusaim lírai jellegűek — a figyelmes olvasó előbb-utóbb észreveszi, hogy a vitákat önmagammal is folytatom. — Képzett, tájékozott kritikusaink szép számmal vannak, de talán egy kissé túlságosan emelkedett a kritika hangja. Túlságosan kíméljük egymást, a tekintélyeket és az érdekeket, s a „ne szólj szám”, meg a „kéz kezet mos” elve, mintha a kelleténél jobban érvényesülne. Itt-ott szatirikus írásommal ezt a hangulatot szerettem volna kissé megzavarni. Nem akartam magamnak túl biztos fedezéket építeni, épp ezért konkrét címekre postáztam mondandómat. Mentségemre csupán anynyit tudok felhozni, hogy könyvemben csak olyan művészekkel vagy teoretikusokkal vitázom, akiket becsülök. Nők is lesznek? — Gondolja, hogy a „folyosói” hangnem meghonosítható kritikai életünkben? — Nem is ez volt a célom. Csak azt a lehetőséget szerettem volna biztosítani, hogy méltóságteljesen tudós baglyok, nemes szárnyaló publicista sasok mellett időnként egy illetlen veréb is közbecsiripelhessen abban a vitában, amely közéletünk szerencséjére az elmúlt években kibontakozott. — Folytatja a kísérletet? — Lehetséges. Elárulom, akkor talán nőket is bevonok majd ebbe a vitába, hogy korunk egyik jellemzője, a szex is helyet kapjon a dialógokban. A négy vitázót, a négy jellegzetes értelmiségi alaptípust sokan kulcsfiguráknak vélték, találgatni kezdték, kik rejtőzhetnek a nevek mögött. Úgy hallottuk, voltak, akik már meg is sértődtek, mert valamelyikben magukra ismertek. Pedig hát, a szerző — amint mondta — önmagával vitázik. Fencsik Flóra A csiripelő veréb Folyosói szimpozion Biztos fedezék nélkül . Miért tartotta időszerűnek a dialógus-műfaj felelevenítését? A liga MARGARIN MÁRKA VOLT ÉS MARKA MA IS VÉRNÁSZ, BOHÉMÉLET A Finn Nemzeti Opera szólistáinak vendégjátéka A Vérnász kilenc főszereplője érkezett Helsinkiből ... Tizet is mondhatnánk, mert a legutóbbi előadásokra meghívták Várhelyi Endrét a menyaszszony apjának szerepére, s ezt a szólamot itt is ő énekelte a finnül. Az előadás elején úgy tűnt, mintha a vendégek nem küzdenének meg a zenekar szokott hangerejével. De amikor türelmesen, jobban figyeltünk, kiderült, hogy ezek a viszonylag kisebb erejű hangok végig hallhatóak. (Csak a II. felvonás fináléjában fedte el teljesen a zenekar az Anya kitöréseit.) Ebből azonnal következtetni lehetett: vendégeink jó iskolákon kimunkált énektechnikával rendelkeznek. Matti Lehtinen és Taru Valjakka emellett teljes muzikális biztonsággal, rendkívül kulturált megfogalmazásban és jelentős színpadi személyiségként szólaltatta meg Leonardo és felesége szerepét. Ugyanezt mondhatjuk el a menyasszony szólamában szépen csengő felső regiszterével, drámai kifejezésével, a játékát is a zenéből kibontó érzékével bemutatkozó Riitta Pietarinen-ről. A modern művek szerepeiben általában nehéz lemérni a valóságos hangszépséget és vivő erőt. Puccini megszólaltatása annál jobb alkalmat szolgáltat ehhez. A Bohémélet Mimijében derült ki, hogy Taru Valjakka valójában menynyire kiforrott, hangban és játékban egyaránt élményt teremtő művész, aki a szerep minden fontos hagyományos mozzanatát beépítette remekül kidolgozott egyéni megformálásába. Kimmo Lappalainen-ről csak néhány elbizonytalanodott pillanata árulta el, hogy milyen fiatalon rendelkezik igen széppé fejlesztett hanggal, s Rodolphe szerepének alapos ismeretével. Csak a jó irányítás és ellenőrzés alatt szerzett színpadi gyakorlat hiányzik még — hisz alig kétévi tanulás után, másfél éve lépett a pályára! — ahhoz, hogy az ilyen feladatokat végig töretlenül tudja megoldani. Megnyerő olaszos csengésű hanggal és könnyed játékkal alakította a festőt Usko Viltanen. Aztán megjelent a filmen és prózai színpadon is, hírnevet szerzett Tamara Lund, s igen élveztük éneklésben is remeklő, temperamentumos, sziporkázó és — nem utolsósorban — nagyon szép Musette-jét. Bizonyára nem tévedünk, ha feltételezzük a hallottak alapján, hogy a viszonylag fiatal, de rohamléptekkel fejlődő finn operakultúra pillanatnyilag legfőbb letéteményese a pesti előadásokat vezénylő Jussi Jalas főzeneigazgató. A magyar zenekar élén pontosan felmérte lehetőségeit, tudta mennyit és miben kell engednie az itt kialakult rutinnak, hogy annál határozottabban irányíthassa saját felfogása szerint az előadások feszültséghullámzását és hangképét. Ezek azok a tényezők, amelyek eredménye: a finn operaművészek várakozás fölé emelkedő, rokonszenves bemutatkozása, őszinte sikere. Fodor Lajos DÍJAZOTTAK Együtt a múlt év filmkritikus-díjainak új kitüntetettjei: Gazinovits Zoltán, Gábor Pál, Sára Sándor és Jancsó Miklós. MOZISTATISZTIKA a magyar filmek sikeréről néz meg. Ezzel a kalocsaiak második helyre szorították a fővárosiakat, akik évente 12—13-szor váltanak jegyet a filmszínházakba. A városok közül a rangsorban Kalocsát és Budapestet, Baja, Debrecen, Tata és Esztergom követi — ez derül ki abból a felmérésből, amit az elmúlt napokban állítottak össze az ország mozilátogatóiról. A magyar filmek látogatottsága cáfolja, hogy „senki sem próféta a saját hazájában”. A hazai filmeket ugyanis 1969-ben 6,2 millióval többen látták, mint a megelőző évben. A legnagyobb siker az Egri csillagok volt, amelyet folytatásonként három-hárommillió néző látott. A slágerfilmek közé tartozott a Pál utcai fiúk, és sok nézőt vonzott a Feldobott kő, a Tiltott terület, a Fényes szelek és az Isten hozta őrnagy úr című alkotás is. Tavaly egyébként tovább csökkent a mozilátogatók száma, de nem olyan mértékben, mint az előző években. 1969-ben 82 millió 256 ezren voltak moziban, a csökkenés tehát 2,5 millió. Veszprém, Heves, Győr és Fejér megyében azonban 1968-hoz viszonyítva emelkedett a filmszínházak látogatottsága. Kalocsán járnak legtöbben moziba, évi átlagban, egy lakos csaknem 15 magyar vagy külföldi filmet Lenin és Magyarország Lenin születésének 100. évfordulójára a Nemzeti Múzeum dísztermében rendez közös, ünnepi kiállítást a Szovjetunió Állami Forradalmi Múzeuma, a Munkásmozgalmi Múzeum, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság és a Kossuth Könyvkiadó. Győrffy Sándor, a Munkásmozgalmi Mozgalom tudományos főmunkatársa a napokban tért vissza Moszkvából, ahol megtekintésre rendelkezésére bocsátották a nagy történeti értéket képviselő dokumentumokat. A kölcsönzésre szánt emlékek között van Lenin több nagyjelentőségű művének kézirata, e munkák első kiadásainak makettje, fényképfelvételek és eredeti plakátok, röpcédulák, amelyeken Lenin és a bolsevik párt harcba hívta a tömegeket. A moszkvai múzeum kiállítási anyagát a Munkásmozgalmi Múzeum a Lenin és Magyarország című fejezettel egészíti ki. Egyebek között kiállítják a szikratávírót, amelyen Lenin üdvözletei, tanácsai, üzenetei érkeztek Kun Bélához és a tanácskormányhoz. □ A CORVINA népszerű Művészet kiskönyvtára sorozatának egyik új kötete Újvári Bélának Domanovszkyról írt tanulmánya. A könyv mintegy félszáz színes és fekete-fehér illusztrációjának felvételeit Gábler Csaba, Petrás István és Szelényi Károly készítette. Szenvedélyek a képernyőn Az ügetőpályán forgatott vasárnap a televízió stábja: itt készültek a Szenvedélyről szenvedélyre című új, kétrészes vidám tv-film utolsó jelenetei. A műsor alcíme: zenés elvonókúra, s felvonulnak benne a „legnépszerűbb” szenvedélyek, a cigarettától a lóversenyig, az italtól a futballig, az udvarlástól a kávéig, a kártyától a különféle gyűjtőszenvedélyekig. A tavasszal képernyőre kerülő produkció főszerepeit Kazal László, Kabos László, Rátonyi Róbert, Bodrogi Gyula, Lehoczky Zsuzsa, Horváth Tivadar és Márkus László alakítja. Rendező: Kalmár Tibor. AZ 1970-ES JADE IN HUNGARY ÖSSZES SZÁMA 13 LEMEZEN 286 Ft-ért megrendelhető a RÓZSAVÖLGYI ZENEMŰBOLTBÓl Budapest, V., Martinelli tér 5.