Esti Hírlap, 1970. április (15. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-01 / 76. szám
160 ATMOSZFÉRA Vízzel bányásszák az olajat Hamarosan, a hazai olajbányászat történetében először vízzel termelik ki a Szeged-algyői olajvidék nyersanyagkincsét. A különleges eljárás lényege: 160 atmoszféra nyomással — a rétegenergia fenntartására — vizet sajtolnak a talajba. A művelethez négy, Magyarországon először alkalmazott szovjet gyártmányú szivattyút használnak. Az új termelési eljáráshoz szükséges vízrendszer terveit most készítik az OLAJTERV-ben és a MÉLYÉPTERV-ben. A vízhálózat révén naponta maximálisan 1500 köbméter vizet sajtolnak az olajmezőbe. ALKOTÓ EMBEREK A történelem tudósa A negyvenedik éven még innen van. Tizenöt esztendőt életéből 1918—1919-nek szentelt. Hajdú Tibort másfél évtizede foglalkoztatja a magyarországi polgári demokratikus forradalom és a Tanácsköztársaság. Tudományos alapossággal kutató, detektívszenvedéllyel nyomozza, mi történt, hogyan történt e legendás időkben. Vasárnaponként is elsárgult okmányokat böngész, szabadnapjain régi jegyzőkönyvekből fél mondatokat másol. Otthon — felesége szintén történész — öreg újságokat olvas. (Ez sok munka, hiszen közvetlenül az első világháború után több száz sajtótermék jelent meg Magyarországon, például még Bicskének is volt lapja.) S minden oldal minden cikkét végig kell olvasnia, hiszen nem egyszer eldugott hír néhány szava az érdekes, a fontos. A gyűjtés, a jegyzetelés, a cédulázgatás, az adatok garmadája, tények rengetege, a minél többről tudás csupán az alap. A munkásmozgalom ismerője és ismertetője tehetsége a kiválasztás képessége, a lényeges kiemelése, a felesleges elvetése. A párttörténész művészete a szelektálás. Pesti. Mindig a fővárosban élt. Gyerekkora borzalmairól nem beszél. (Családjából majd mindenkit elpusztítottak a fasiszták.) Gimnáziumban rosszul tanult. Matematikából évről évre alig tudták áthúzni. Nyelvleckéit — most: perfekt orosz, jól érti az angolt, a németet — elhanyagolta. Szavát adja: kamaszként egyetlen verset sem írt. Hajdú Tibor — ma a történelmi tudományok kandidátusa, doktor — kimaradt a középiskolából. Véletlen szerencséjére a Párttörténeti Intézet irattárában lett adminisztrátor. Kiadta, átvette a kutatóktól a kért visszahozott dokumentumokat. S a segéderő lassanként „beoltódott”. Olvasni kezdte a kezébe kerülő forrásmunkákat, veteránok emlékezéseit, tudósok publikációit. Jelentkezett a Lenin Intézet orosz szaka esti tagozatára. (Kitűnő eredménnyel végezte.) 1951-ben az Országos Levéltárba került, 1954- ben pedig visszatért a Párttörténeti Intézetbe. 1970-ben főmunkatárs. Két, valóban újat adó könyv, a régi szemlélettel bátran szakító, szépírói gondossággal fogalmazott Az 1918-as magyarországi polgári demokratikus forradalom és A Magyarországi Tanácsköztársaság szerzője. — Az ember ne higgyen a tabukban! — mondja az Állami díjas Hajdú Tibor. — Mindent meg lehet és meg is kell írni, ami igaz. A személyi kultusz tilalomfái eltűntek, eltűnnek. Sok más mellett monográfiáim fogadtatása is bizonyítja, a torzítás nélküli valóságé, az abszolút őszintesége a jelen és a jövő. (Nekem elődeimnél könnyebb volt, mert sokak alapos részmunkáját felhasználhattam, idézhettem kétkötetes összefoglalómban.) Írás közben nem feledtem a morális felelősséget: az internacionalizmus igazi szelleme nem követelheti, hogy a múlt valamely eseményét — bármely okból — elhallgassuk, így a polgári és a proletár forradalomban, 1918—1919-ben, a nemzeti kérdés, a nemzetiségi probléma, igenis, dominált. Ugyancsak a marxista—leninista krónikákban az egyes államférfiakat, jó és rossz tetteiket egyaránt akkori cselekedeteik alapján, s nem későbbi pozitív vagy negatív viselkedésük retusával helyes bemutatni. Hivatásunk ars poeticája? Türelem és türelmetlenség, nyugalom és nyugtalanság. Egy párttörténész tudjon ... tudjon éjszakákon át is íróasztalánál maradni... (Eredeti, pontosabb fogalmazása: legyen Sitzfleische.) És munkáját soha ne érezze befejezettnek, ha kell, akár évtizedek múlva is kezdje elölről... Dr. Hajdú Tibor most — előreláthatóan ismét több esztendeig — Károlyi Mihály életrajzán dolgozik. Könyve első változata, háromíves füzet, már a nyomdában van. Az Akadémiai Kiadó jelenteti meg, ígéret szerint még az idén. László Miklós A millenniumi kicsi A kontinens legrégibb földalattiját — a millenniumi földalatti vonalát — meghosszabbítják a Mexikói útig. A meghosszabbított régi földalatti a Kacsóh Pongrác úti lakótelep és a létesítendő újpalotai lakótelep közlekedését javítja majd. Az építkezés jó ütemben halad. A meghoszszabbított földalatti vonalán 1973-ban indul meg a közlekedés. (Wormser felv.) SER VERS / fi vagyok Szakállas Lorándnál, aki imádja a tollakat. Azt mondom neki: — Jövő hónapban adok egy csodálatos svéd parkért, amely óránként jelzi a pontos időt, s fogni lehet rajta a luxemburgi adót. Nem, nem. Ingatja a fejét. Már túl vagyunk azon, hogy Dorogra kell utazni a nagymamáért, ki kell váltani a holmit a zaciból és sürgősen törleszteni kell az OTP-részletet. — Hát jó — mondom —, Réz Lajost kell kiváltanom. Ez már más. De meséljem csak el előbb, miért szorul Réz Lajos ilyen halaszthatatlan segítségre? — Leszedte a 6-osról az ellenőr. Hehe. Magam is belátom, hogy Szakállas Lorándnál nem célravezető ilyesmivel próbálkozni. Hát most kezdjem elölről, onnan, hogy beléptem a Halászcsárdába? Fessem le, miként ült a borokat dicsérő fali versek alatt, bágyadtan, reményt vesztve Réz Lajos, a kerület költője? Persze, Szakállas Loránd jókat röhögne, s fél óra múlva már terjesztené is a történetet. Igen, mesélné széltében-hosszában, a költő asztalán sorakoztak a söröspoharak, s Réz Lajos bámulta, hogyan szárad el bennük a fáradt hab. Akkor, végső kétségbeesésében látott meg engem, amint beléptem az ajtón. Hevesen integetett, ahogy közelebb léptem, szemében alázatos, segélykérő fények gyúltak. — Ments meg — suttogta. Természetesen abban a pillanatban felfogtam, milyen segélykérésről lehet szó, s a következő pillanatban Réz Lajos is tisztában volt azzal, hogy délibábot látott. — Nem baj — mondta —, azért ülj le. Lassú, reszkető hangja nagy lelki megrázkódtatásról tanúskodott. Tán két órája ülhetett be, nem többre, egy pohár sörre. Míg várt a rendelésre, a versikéje is megszületett: „Isten bizony korántsem, s lesz több, mint egy pohár sör.” Néhány percig foglalkoztatta a gondolat, hogy kerek, szép költeménnyé formálja a két sort, de rájött: egyetlen pohár sör kevés az ihlethez. Rendelt még egyet. A verset mégsem folytatta, hirtelen megérezte, hogy ebben a témában jelenleg nincs több lehetőség. Öszszekotorta az aprópénzét. „Nyolc forint” — mondta a pincér. Réz Lajost megbénította a rémület. Héthatvan volt nála. — A — nyögte végül —, hozzon még egyet. Negyed óra múltán, tán megsajnálta az árválkodót, hozzálépett a pincér. — Parancsol még? Akkor már nem lehetett megállni. A remény éltette: talán jön erre valaki. Erre föltűnök én, akinek egy ötven zörög a zsebében. Várunk. Sehol egy ismierős, egy menekítő. És Réz Lajos hirtelen a homlokára csap: — Ilyen marhaságot! Hiszen felugorhatsz, a szomszédba ... Szakállas Loránd nagyon örülne, ha ezen részletekről tudomást szerezne s röhögését visszatartva különösebb fontolgatás nélkül a belső zsebébe nyúlna. — Hát mi volt — sürget —, mit történt Réz Lajossal? — Sörözött — felelem röviden. — De hogyan? — Tudom én! Akkor nincs harmincas. — Na jó — mondom —, piszenit adtak Kinizsi helyett. Megyek Réz Lajoshoz. A díjának nem örült úgy annak idején, mint ennek a három tízesnek. Sohasem volt híve a borravalónak, de most mindent fölülmúlóan bőkezű. — Ezt megúsztuk. — Mindent meg lehet úszni. — Ha türelmes az ember. Így elmélkedünk, bölcselkedünk, míg Réz Lajos elő nem áll az ötlettel: — Inni kéne rá. Bólogatok. Csak két pohár, nem több. A költő kibontogatja az összegyűrt papírlapot, kedve támad folytatni az előbbi serverset. „Ó, minden rím, ser nélkül kín.” Hirtelen rossz érzésem támad. — Te — kérdem Réz Lajost —, mennyi pénzünk maradt? Kotorászik a zsebében, arcára lassan kiül a rémület. — Egynyolcvan — mondja. Megjelenik a pincér, persze, uram, még egyet. Figyelni kezdjük a bejáratot. Talán jön erre valaki. Kósa Csaba Kedvezmények a lakosságnak Árengedményt adnak, ha késik a szerelő Mától: expresszjavítás A JAV-SZER újításai A Fővárosi Javító-Szerelő Vállalat a múlt évben 146 millió forint értékű lakáskarbantartást végzett. Az idén 195 millió forint értékű munkát vállaltak. Az 1975-ig szóló távlati fejlesztési tervben rögzített 220 milliós szolgáltatás helyett negyedmilliárd forint értékű munkát kívánnak teljesíteni. Bevezették a korábban bejelentett átalánydíjas lakáskarbantartást: két szobáig 30, három lakószoba esetén pedig 10 forint a havi átalánydíj. A gyorsjavító szolgálat kapacitását jelentősen növelték. Az év végéig a jelenleg 300 tagú gárdát 500-ra fejlesztik. Mától új kedvezményeket adnak a lakosságnak: a javítói munkák árát 2 százalékkal csökkentik. A határidők megtartására elrendelték, hogy a befizetéstől számított 30 napon belül el nem végzett javítások esetén a befizetett összeg 5 százalékát automatikusan engedményként kell adni a megrendelőnek. Ha a javítás 45 napnál több időt vesz igénybe, 10 százalék az engedmény. Ha a javítást végző szakemberek a megbeszélt napszakban nem kezdik meg a munkát, a vállalási díjból egyszeri, 35 forintos engedményt kell adni. A JAV-SZER a munkaidő után naponta 9 óráig, a munkaszüneti napokon pedig reggel 9 órától délután 17 óráig ügyeletet tart. A váratlan fűtési és világítási zavarok gyors elhárítására a vállalat Magyar utcai szervizközpontjában a munkaszüneti napokon is folyamatos szolgálatot tartanak egész évben. Ugyancsak mától kezdve bevezetik az expressz- és gyorsszerelést. Az expressz-szolgáltatást a befizetéstől számított hét napon belül kell elvégezni. 20 százalékos felár ellenében. A gyorsszerelési munkálatok elvégzésének határideje 15 nap, a plusz költség a vállalási díj 10 százaléka. A felár fizetése nem vonatkozik a gyorsjavító szolgálat által végzett munkákra. A Fővárosi Javító-Szerelő Vállalat a kedvezmények sorozatával új, országos mozgalom kibontakozását várja. Célja, hogy az ipar és a szolgáltatás minden területén a termelékenységből fakadó önköltségcsökkentés kedvező hatását közvetlenül érezze a lakosság. FIATALABBASSZONYOK, VOLFGÍNYFK Megjelent Budapest 1969- es statisztikai évkönyve. A Központi Statisztikai Hivatal kiadványa több évtizedre visszamenően elemzi a népmozgalom alakulását, a fővárosban. Érdekesek a budapesti házasságkötésekről szóló adatok. 1930 óta szinte változatlan adat: ezer budapesti lakos közül évente átlag 10 köt házasságot. Naponta 50—60 pár jelenik meg az anyakönyvi hivatalokban. Jóval magasabb a házasságkötések száma július—augusztusban: napi 75 —80. A statisztika szerint az először házasuló vőlegények átlagos életkora az utóbbi nyolc évben két évvel csökkent, a menyasszonyok egy évvel fiatalodtak. A budapesti népmozgalmi adatokból kitűnik, hogy 1930-tól az élveszületések száma fokozatosan csökkent. 1930-ban például ezer lakosra 16,4 élveszületés jutott, 1968-ban már csak 11,8. A halálozások száma ezer lakost számítva az 1930-as évi 13,6-ről napjainkig 11,7-re csökkent.