Esti Hírlap, 1971. február (16. évfolyam, 26-49. szám)
1971-02-26 / 48. szám
• Valahányszor Varga József szerepel a tv-híradóban, asztalán ott a névtáblája. Pedig őt jó tíz éve ismeri majdnem mindenki, szinte valamennyiünk Varga „Jóskája” lett. Mégsem fölösleges a névtábla, hiszen mindig kell „újszülött” tv-nézőkre is számítani. A baj a következetlenség: miért nem ragaszkodik a televízió a névtábla importált, de jó szokásához más műsoroknál is, pláne, ahol igazán szükség lenne rá? Tegnap például két vitaműsor is volt: az Alkossunk törvényt! és a Szülők, nevelők egymásközt. Mindkettőben sok értékes, színvonalas, ilyen vagy olyan okból érdekes ember mondott gondolatébresztő, odafigyelésre serkentő, érdekes dolgokat. Jó lett volna mindig tudni, ki az — név és beosztás szerint —, aki éppen mondja. A néző feje ugyanis nem káptalan, a tv ne elégedjék meg egyszeri bemutatással. • Engedtessék meg szívem szerint áradozni a tv zenei újságjáról. Pompásan szerkesztett (Kármán György—Vecsernyés János) és vezetett (Raics István) zenei folyóirat ez. Nemcsak a tartalma kulturális, de felépítésében is elegánsan kulturált. Színes és változatos, ötletesen és tehetségesen fogja át a komolyzene egész területét, mindenből — szükségszerűen — egy keveset, mégis kerek egészet adva. A tegnapi adásból az ifjú zongoraművészünk, Ránki Dezső koncertjéből sugárzott részlet emelkedett ki. Sokakkal együtt szurkolok a Zenei figyelő ifjú édesöcscsének, a még kezdetleges, nehézkesen botladozó Színházi album című műsornak. Jó lenne, ha minél több szerkesztési titkot lesne el idősebb folyóiratbátyjától, a Zenei Figyelőtől. • Hát elment tegnap este az öreg folyon. Fájt a halála! igazán megszerettük. (Alakítója: Joseph O’Conor, kiváló színész és magyar hangja: Képessy József, tökéletesen kiegészítette). Furcsa ellentmondás : Galsworthy szándéka szerint elítélnünk s megvetnünk kell a Forsyte-okat, ám a család feje iránt, aki köztük valamiképp a „legforsyte-abb” csak rokonszenvet tudtunk érezni. Hömpölyögjön hát tovább a Saga, ne tagadjuk: szívesen nézzük, akármeddig fog is még tartani (azaz tudjuk pontosan: 18 rész van hátra), s bizonyos, hogy Jolyon bácsi emlékét mindvégig kegyelettel őrizzük meg szívünkben. • A Tv-híradó nézői jól ismerik, csaknem minden este látják Bonnt, de csak a parlamentet s környékét. A Beethoven ’70 című zeneileg kitűnő nyugatnémet kislámból, most az is kiderült, mennyi építészeti szépséggel és nemességgel is büszkélkedhet ez a régi német kisváros. (bt) -------------------------------LÓSPORT VERSENYNAPTÁR: II. 28., vasárnap du. 2 órakor ÜGETŐ III. 3., szerda du.léi 5 órakor ÜGETŐ SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ Ivókürt, homokbányában Új szerzemények ♦ Múzeumi szemle Ma délelőtt Verő Gábor, a Művelődésügyi Minisztérium múzeumi főosztályának helyettes vezetője sajtótájékoztatón ismertette a múzeumok múlt évi eredményeit és idei kiállítási programját. Elmondta: az ország 183 múzeumában tavaly 1437 kiállítás nyílt. Az állandó és az időszakos tárlatokat 7 millió 153 ezer 458-an tekintették meg, 300 ezerrel többen, mint 1989- ben. A múlt esztendőben ismét sok értékes tárggyal gyarapodott a múzeumok állománya. A Magyar Nemzeti Galéria új szerzeményei: Tihanyi Lajos Ili. rajza és 117 litográfiája, Bene Géza 27 rajza, Medveczky Jenő Utász-illusztrációsorozata, ezenkívül Aba Novák Vilmos, Kernstok Károly, Bortnyik Sándor festménye, Medgyessy Ferenc, Mikus Sándor, Kiss István és Tarr István szobrai gyarapították a Galéria anyagát. A Szépművészeti Múzeum tulajdonába került Maulbertsch: Joachim áldozata című festménye, egy ismeretlen, XV. századi németalföldi festő Krisztus ostorozása című műve, Esterházy Miklós arcképe. A modern gyűjtemény új szerzeményei: Vasarely, Lancelot Ney, Pierre Székely és Sigismund Kolos Vary alkotásai. A Munkásmozgalmi Múzeum több értékes hagyatékkal, így például Karikás Frigyes, Bikádé Antal és a nemrég elhunyt Hevesi Gyula tárgyaival gazdagodott. A Budapesti Történeti Múzeum Szentpétery József ötvösművész szép ezüst domborművét, a Pórus királyt vásárolta meg. Sárospatak és Tihany múzeumaiba egy-egy Amerigo Tot-szobor került. Az 1970- es ásatások során szenzációs leletek bukkantak elő. Fenékpusztán két római villát, Visegrádon római kori pékműhelyt tártak fel, Orosháza környékén 167 szkilasírt, Bács-Kiskun megyében 500 késő-szarmata-hunkori sírt találtak. Az idén több érdekes kiállítás nyílik. A Szépművészeti Múzeumban hamarosan láthatja a közönség az újjárendezett egyiptomi gyűjteményt. A Nemzeti Múzeum legújabb bemutatója március 13-án a Párizsi Kommünre emlékezik. Március 27-én Győrben, a város megalakulásának hétszázadik évfordulója alkalmából, nyílik tárlat, az őskortól napjainkig mutatják be a megye és a város történetét. Április 2-től reprezentatív magyar néprajzi gyűjteménynek ad otthont a budai Várpalota kiállítóterme. Baján és Hajdúböszörményben ugyancsak néprajzi bemutatóra készülnek. Visegrádon az egykori királyi palota életét rekonstruáló kiállítás nyílik. A magyar művészek híres remekművei az idén is több országba utaznak. A magyar művészet emlékei a honfoglalástól a XVIII. századig című kiállítás április 22-én nyílik Rómában. Moszkva és Leningrád tárlatlátogató közönsége A magyar művészet ezer éve című gyűjteménnyel ismerkedhet majd meg. Prágába és Berlinbe Derkovits műveit viszik, Uzsgorodon pedig Munkácsy művei vendégszerepelnek. Az áprilisban nyíló dortmundi magyar napokon a többi között a Galéria XIX—XX. század legszebb művei szerepelnek. A sajtótájékoztatón a közelmúltban előkerült legérdekesebb leleteket is bemutatták. Igazi szenzáció: a múlt szombaton Kunszentmiklós környékén, egy homokbányában, avar fejedelmi sírra bukkantak a régészek. Három kilogramm aranytárgyat találtak, közte két szép edényt, egy ivókürtöt, övvereteket, csatokat, ruhadíszeket. A 25. Színház holnap mutatja be Huan Han Csing: Tou O igaztalan halála című drámáját, Berek Kati, Mezei Éva és Szigeti Károly rendezésében. Képünkön: a címszereplő: Jobba Gabi. (MTI fotó: Keleti Éva felv.) □ A CEGLÉDI Kossuth Múzeumban vasárnap délelőtt nyitják meg A szabadságharc képekben című kiállítást. XIX. századi metszeteket és olajnyomatokat mutatnak be. □ A SZEGEDI Nemzeti Színház március 6-án mutatja be Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül című vígjátékát. □ SURÁNYI IBOLYA előadóestje a klasszikus és a mai lengyel irodalomból holnap este lesz az Egyetemi Színpadon. □ TISZAY ANDOR művészettörténész eredeti hangfelvételekkel illusztrált előadást tart február 28-án, a Budapesti Balettbarátok Klubjában az ázsiai vallási és népi táncszertartásairól. □ H. BARTA LAJOS írásaiból ad keresztmetszetet március 2-án a Kosztolányi Dezső téri Park Irodalmi Presszó. Közreműködik Kohut Magda. KORSZERŰ ELŐADÓTEREM Bővült a Csili Ismét gazdagodott a Csili: elkészült az új természettudományos előadóterem. A korszerű felszerelés és berendezés hideg—meleg víz, gáz, erős, és gyengeáram, beépített magneto,fon, lemezjátszó, film-, dia- és írásvetítő — az oktatás és az ismeretterjesztés korszerű alkalmazását teszi lehetővé. Tág lehetőség nyílik a különböző kísérletek elvégzésére: boncolásokra, mikroszkópos vizsgálatokra, gyakorlati ismeretszerzésre. A tehetséges munkásszármazású tanulók is jól hasznosíthatják az előadótermet. A magnetofon, lemezjátszó, film- és diavetítő együttes és párhuzamos alkalmazása megkönynyíti a nyelvtanulást, a különféle fizikai kísérleti eszközök pedig a természettudományos ismeretek megszerzését segítik. Az audiovizuális eszközök a nyelvtanfolyamok munkájához adnak hasznos segítséget. Szökések története „Je ne sais pas ... je ne sais pas ...” — gyakorolja a francia szöveget Pethes Sándor színművész. Hasonlóképpen francia nyelvű mondatokat ismételget Latinovits Zoltán és Mécs Károly, mivel a szájmozgásuknak egyeznie kell majd azzal a szöveggel, amelyet párizsi kollégáik mondanak majd helyettük. A hét végén folytatódnak a Kempelen Farkasról szóló film felvételei, részben a műteremben, részben a városligeti Vajdahunyad várában. Budapestre várják hamarosan azokat a francia művészeket is, akik a filmben — néhány magyar színész mellett —, vezető szerepeket alakítanak. A Kempelen Farkas-film kalandsorozat egyik darabja, amely híres szökések történetét eleveníti meg. Rendezője Christian-Jaque MAGUNK KÖZÖTT SZÓLVA... ezúttal egy nagyszerű adattárról szerettem volna írni. Aktuális bosszúságaim azonban kiszorították a méltatás szavait. A századelő magyar szociológiáját feltámasztó bibliográfia helyett kénytelen vagyok egy úgynevezett humoreszket magam elé húzni. Szerzője vitatja a giccskiállítás hasznát, értelmét, s ebben igaza lehet. De minek keveri érvelésébe Jókait? Mintha meg kellene védeni. Csakhogy Jókait, legjobb tudomásom szerint, soha senki nem hozta kapcsolatba a giccsel, ami egyebek között a szakmai kontárság következménye. Jókai pedig az álmok és a szavak mestere, remekíró. Olyan klasszikus, akit az olvasással barátkozó fiataloknak és felnőtteknek ajánlunk a legmelegebben, s nem titkoljuk, hogy korszerű világképet és ízlést más, eltérő módon alkotó-gondolkodó mesterektől tanulhat a mai ember. Ez nem rontja Jókai hitelét. Rejtő is méltányolható szerző a maga műnemében, amelynek fajsúlya egyébként nem indokolja a Jókaival való párba állítását. Mindennek — ismétlem — semmi köze a giccshez. Mire való hát a háborgás? Arra, hogy a sajátos hírmagyarázó a népszerű olvasmányok védelmének ürügyén jól megcsavargathassa az értékrendet kereső irodalomkritika, és az újat próbáló magyar írók orrát. Azon gúnyolódik, amit éppen most próbálunk erősíteni. Ez, bizony, nem vall tájékozottságra. Viszont nem is mulatságos. Északi nagyvárosunk irodalmi lapjának munkatársa is a tájékozottsággal karambolozott. A hithűsége a bőség társadalmában című cikk közli velünk, hogy Marcuse az első világháború után „egy vonalon haladt” Lukács Györggyel; később Amerikába emigrált, ott találkozott berlini harcostársával, Theodor von Adomával, aki visszatért hazájába, és zeneelmélettel foglalkozik. Most arra az olvasóra gondolok, aki — tisztelve a nyomtatott betűt — esetleg emlékezetében is rögzíti ezt az információcsokrot. Ha megteszi — tévedéseket konzervál. Ezt elkerülendő, szeretném tudomására hozni a következőket: Lukács György és Herbert Marcuse egy vonalon haladása a polgári publicisztika kitalálása. Azoknak a nyugati marxológusoknak a trükkje, akik néhány valóban létező egykori érintkezési pontra hivatkozva, nem létező közös utat konstruálnak a két filozófus számára. Mi azonban ne dőljünk bek ennek: ne tévesszük össze a marxizmus útkeresését és Marcuse útvesztését , lépjünk tovább. Theodor Wiesengrund-Adorno és Marcuse nem Berlinben, hanem a Majna melletti Frankfurt Társadalomkutató Intézetében dolgozott együtt. Ide tért vissza a fasizmus szétverése után Adorno, a mai polgári filozófia, esztétika, szociológia és zenetudomány kiváló személyisége, akinek munkájáról — sajnos— nem lehet jelenidőben írni. 1969 augusztusában halt meg, amint erről 1970- ben megjelent, magyar kiadású esszégyűjteménye már a borító fülén tájékoztat. Ennyi tévedés kicsit sok együtt, de talán mégsem tenném szóvá, ha nem találkozom ugyanebben a cikkben a következő mondattal: „A radikalizmus attitűd” — mondotta valaha Jászi Oszkár, a magyar polgári radikalizmus pápája, akinek jólszituált földbirtokos mivolta elegáns öltözködéssel párosította a társadalmi reformerséget, a forradalmi mentalitást és az úrifiúságot.” Jászi valóban reformer, legjobb korszakában sem vállalta a forradalmi mentalitást. Ez tény. Ám az is tény, hogy soha nem volt úrifiú. Kispolgári demokrata, haladó polgári szociológus és publicista, akinek az egyéniség eleganciájára ugyancsak sokat adó költőbarát így ajánlja 1912-es forradalmi ciklusát: „Szeresse e verseket, ha tudja, és szereti másoknál jobban, Jászi Oszkár, vezérem és testvérem.” Ez Ady véleménye. A legszebb mégis az, hogy a cikk szerzője földbirtokot adományoz a vidéki orvos fiának, a Huszadik Század szerkesztőjének. Jászi egy ideig Lesznai Anna férje volt. Lesznai édesapja pedig valóban birtokos úr, az Andrássy grófok híve és pártfogoltja. Csakhogy mi köze ehhez Jászinak, egy jó tudós zavarosba játszott emlékének, és a becsapott olvasónak. Azt sem érzem időszerűnek, amit az egyik fővárosi színház titkárságán mondtak a jegyet igénylő kritikusnak. Közölték, hogy a premierre nem adnak jegyet, mivel a produkció még nem sajtóérett. A szóban forgó intézmény vezetőjét nem lehet a kritikai — sőt, önkritikai — érzék gyengülésével vádolni. Tudja, mi a jó, mivel szabad a bírálók elé merészkedni. Megtisztelő, hogy a próbára bocsátható minőséget szánja kollégáimnak. Mégsemtudok lelkesedni ezért az eljárásért, mivel a nézőket beengedik majd a nem sajtóérett — vagyis a nyilvánosságra, a közönség figyelmére is éretlen —produkcióhoz. Ami több más tünettel együtt arra figyelmeztet, hogy baj van a hivatástudattal. A Sztanyiszlavszkij által megkövetelt alázat és a művészi igényesség védekezésbe szorul, majd azt mondom: utóvédharcait vívja. Bekeríti a kényelmesség, a kapkodás, a rutin, a pénz és a könnyű sikerek utáni hajsza. Játszanak és rendeznek, persze, koszorús, nagy művészek, de ők is megsínylik a kedvezőtlen szakmai légkört, a kora hajnaltól éjfélig viaskodó társak fásultságát, fáradtságát. Ennek pedig nemcsak a mai nézők, hanem a holnapi városatyák is megisszák majd a levét. Elődeik a mi kortársaink — utcát, teret nevezhettek el Hevesi Sándorról, Varsányi Irénről, Jászai Mariról, Hegedűs Gyuláról. De mi lesz harminc év múlva, ötven év múlva? A hakniról mit lehet majd elnevezni? Dersi Tamás