Esti Hírlap, 1971. február (16. évfolyam, 26-49. szám)

1971-02-26 / 48. szám

• Valahányszor Varga József szerepel a tv-hír­­adóban, asztalán ott a név­táblája. Pedig őt jó tíz éve ismeri majdnem mindenki, szinte valamennyiünk Varga „Jóskája” lett. Még­sem fölösleges a névtábla, hiszen mindig kell „újszü­lött” tv-nézőkre is számí­tani. A baj a következet­lenség: miért nem ragasz­kodik a televízió a névtáb­la importált, de jó szokásá­hoz más műsoroknál is, pláne, ahol igazán szükség lenne rá? Tegnap például két vitaműsor is volt: az Alkossunk törvényt! és a Szülők, nevelők egymás­közt. Mindkettőben sok ér­tékes, színvonalas, ilyen vagy olyan okból érdekes ember mondott gondolat­­ébresztő, odafigyelésre ser­kentő, érdekes dolgokat. Jó lett volna mindig tudni, ki az — név és beosztás sze­rint —, aki éppen mondja. A néző feje ugyanis nem káptalan, a tv ne elégedjék meg egyszeri bemutatással. • Engedtessék meg szí­vem szerint­ áradozni a tv zenei újságjáról. Pompásan szerkesztett (Kármán György—Vecsernyés János) és vezetett (Raics István) zenei folyóirat ez. Nem­csak a tartalma kulturális, de felépítésében is elegán­san kulturált. Színes és változatos, ötletesen és te­hetségesen fogja át a ko­moly­zene egész területét, mindenből — szükségsze­rűen — egy keveset, mégis kerek egészet adva. A teg­napi adásból az ifjú zongo­raművészünk, Ránki De­zső koncertjéből sugárzott részlet emelkedett ki. So­kakkal együtt szurkolok a Zenei figyelő ifjú édesöcs­­csének, a még kezdetleges, nehézkesen botladozó Szín­házi album című műsor­nak. Jó lenne, ha minél több szerkesztési titkot les­ne el idősebb folyóirat­bátyjától, a Zenei Figyelő­től. • Hát elment tegnap este az öreg folyon. Fájt a halála! igazán megszerettük. (Alakító­ja: Joseph O’Conor, kiváló színész és magyar hangja: Képessy József, tökéletesen kiegészítette). Furcsa ellent­mondás : Galsworthy szándéka szerint elítélnünk s megvet­nünk kell a Forsyte-okat, ám a család feje iránt, aki köztük valamiképp a „legforsyte-abb” csak rokonszenvet tudtunk érezni. Hömpölyögjön hát to­vább a Saga, ne tagadjuk: szí­vesen nézzük, akármeddig fog is még tartani (azaz tudjuk pontosan: 18 rész van hátra), s bizonyos, hogy Jolyon bácsi emlékét mindvégig kegyelettel őrizzük meg szívünkben. • A Tv-híradó nézői jól ismerik, csaknem minden este látják Bonnt, de csak a parlamentet s környékét. A Beethoven ’70 című zenei­leg kitűnő nyugatnémet kislámból, most az is kide­rült, mennyi építészeti szépséggel és nemességgel is büszkélkedhet ez a régi német kisváros. (bt) ­-------------------------------­LÓSPORT VERSENYNAPTÁR: II. 28., vasárnap du. 2 órakor ÜGETŐ III. 3., szerda du.­léi 5 órakor ÜGETŐ SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ Ivókü­rt, homokbányában Új szerzemények ♦ Múzeumi szemle Ma délelőtt Verő Gábor, a Művelődésügyi Minisz­térium múzeumi főosztá­lyának helyettes vezetője sajtótájékoztatón ismertette a múzeumok múlt évi eredményeit és idei kiállí­tási programját. Elmond­ta: az ország 183 múzeumá­ban tavaly 1437 kiállítás nyílt. Az állandó és az időszakos tárlatokat 7 millió 153 ezer 458-an te­kintették meg, 300 ezer­rel többen, mint 1989- ben. A múlt esztendőben ismét sok értékes tárggyal gyara­podott a múzeumok állo­mánya. A Magyar Nemzeti Galé­ria új szerzeményei: Tiha­nyi Lajos Ili. rajza és 117 litográfiája, Bene Géza 27 rajza, Medveczky Jenő Utász-illusztrációsorozata, ezenkívül Aba Novák Vil­mos, Kernstok Károly, Bortnyik Sándor festmé­nye, Medgyessy Ferenc, Mikus Sándor, Kiss István és Tarr István szobrai gya­rapították a Galéria anya­gát. A Szépművészeti Mú­zeum tulajdonába került Maulbertsch: Joachim áldo­zata című festménye, egy ismeretlen, XV. századi né­metalföldi festő Krisztus ostorozása című műve, Es­terházy Miklós arcképe. A modern gyűjtemény új szerzeményei: V­asarely, Lancelot Ney, Pierre Szé­kely és Sigismund Kolos­ Vary alkotásai. A Munkásmozgalmi Mú­zeum több értékes hagya­tékkal, így például Karikás Frigyes, Bikádé Antal és a nemrég elhunyt Hevesi Gyula tárgyaival gazdago­dott. A Budapesti Történeti Múzeum Szentpétery Jó­zsef ötvösművész szép ezüst domborművét, a Pó­rus királyt vásárolta meg. Sárospatak és Tihany mú­zeumaiba egy-egy Amerigo Tot-szobor került. Az 1970- es ásatások során szenzá­ciós leletek bukkantak elő. Fenékpusztán két római villát, Visegrádon római kori pékműhelyt tártak fel, Orosháza környékén 167 szkilasírt, Bács-Kiskun megyében 500 késő-szarma­ta-hunkori sírt találtak. Az idén több érdekes ki­állítás nyílik. A Szépmű­vészeti Múzeumban hama­rosan láthatja a közönség az újjárendezett egyiptomi gyűjteményt. A Nemzeti Múzeum leg­újabb bemutatója már­cius 13-án a Párizsi Kommünre emlékezik. Március 27-én Győrben, a város megalakulásának hétszázadik évfordulója alkalmából, nyílik tárlat, az őskortól napjainkig mutatják be a megye és a város történetét. Április 2-től reprezentatív magyar néprajzi gyűjte­ménynek ad otthont a bu­dai Várpalota kiállítóter­me. Baján és Hajdúböször­ményben ugyancsak nép­rajzi bemutatóra készül­nek. Visegrádon az egykori királyi palota életét re­konstruáló kiállítás nyí­lik. A magyar művészek híres remekművei az idén is több országba utaznak. A magyar művészet emlé­kei a honfoglalástól a XVIII. századig című kiál­lítás április 22-én nyílik Rómában. Moszkva és Le­ningrád tárlatlátogató kö­zönsége­­ A magyar művé­szet ezer éve című gyűjte­ménnyel ismerkedhet majd meg. Prágába és Berlinbe Derkovits műveit viszik, Uzsgorodon pedig Munká­csy művei vendégszerepel­nek. Az áprilisban nyíló dortmundi magyar napo­kon a többi között a Galé­ria XIX—XX. század leg­szebb művei szerepelnek. A sajtótájékoztatón a kö­zelmúltban előkerült legér­dekesebb leleteket is be­mutatták. Igazi szenzáció: a múlt szombaton Kunszentmik­­lós környékén, egy ho­mokbányában, avar feje­delmi sírra bukkantak a régészek. Három kilogramm arany­tárgyat találtak, közte két szép edényt, egy ivókürtöt, övvereteket, csatokat, ru­hadíszeket. A 25. Színház holnap mutatja be Huan Han Csing: Tou O igaztalan halála című drámáját, Berek Kati, Me­zei Éva és Szigeti Károly rendezésében. Képünkön: a címszereplő: Jobba Gabi. (MTI fotó: Keleti Éva felv.) □ A CEGLÉDI Kossuth Múzeumban vasárnap dél­előtt nyitják meg A sza­badságharc képekben című kiállítást. XIX. századi metszeteket és olajnyoma­tokat mutatnak be. □ A SZEGEDI Nemzeti Színház március 6-án mu­tatja be Móricz Zsig­mond Nem élhetek muzsikaszó nélkül című vígjátékát. □ SURÁNYI IBOLYA előadóestje a klasszikus és a mai lengyel irodalomból holnap este lesz az Egyete­mi Színpadon. □ TISZAY ANDOR mű­vészettörténész eredeti hangfelvételekkel illuszt­rált előadást tart február 28-án, a Budapesti Balett­barátok Klubjában az ázsiai vallási és népi tánc­­szertartásairól. □ H. BARTA LAJOS írásaiból ad keresztmetsze­tet március 2-án a Kosz­tolányi Dezső téri Park Irodalmi Presszó. Közre­működik Kohut Magda. KORSZERŰ ELŐADÓTEREM Bővült a Csili Ismét gazdagodott a Csi­li: elkészült az új termé­szettudományos előadóte­rem. A korszerű felszerelés és berendezés hideg—me­leg­ víz, gáz, erős, és gyen­geáram, beépített magneto,­fon, lemezjátszó, film-, dia- és írásvetítő — az oktatás és az ismeretterjesztés kor­szerű alkalmazását teszi le­hetővé. Tág lehetőség nyí­lik a különböző kísérletek elvégzésére: boncolásokra, mikroszkópos vizsgálatok­ra, gyakorlati ismeretszer­zésre. A tehetséges mun­kásszármazású tanulók is jól hasznosíthatják az elő­adótermet. A magnetofon, lemezjátszó, film- és dia­vetítő együttes és párhuza­mos alkalmazása megköny­­nyíti a nyelvtanulást, a kü­lönféle fizikai kísérleti esz­közök pedig a természettu­dományos ismeretek meg­szerzését segítik. Az audio­vizuális eszközök a nyelv­tanfolyamok munkájához adnak hasznos segítséget. Szökések története „Je ne sais pas ... je ne sais pas ...” — gyakorolja a fran­cia szöveget Pethes Sándor színművész. Hasonlóképpen francia nyelvű mondatokat ismételget Latinovits Zoltán és Mécs Ká­roly, mivel a szájmozgásuknak egyeznie kell majd azzal a szö­veggel, amelyet párizsi kollégáik mondanak majd helyettük. A hét végén folytatódnak a Kempelen Farkasról szóló film felvé­telei, részben a műteremben, részben a városligeti Vajdah­unyad várában. Budapestre várják hamarosan azokat a francia művé­szeket is, akik a filmben — néhány magyar színész mellett —, vezető szerepeket alakítanak. A Kempelen Farkas-film kaland­­sorozat egyik darabja, amely híres szökések történetét elevení­ti meg. Rendezője­ Christian-Jaque MAGUNK KÖZÖTT SZÓLVA... ezúttal egy nagyszerű adattárról szerettem vol­na írni. Aktuális bosszúságaim azonban ki­szorították a méltatás szavait. A század­elő magyar szociológiáját feltámasztó bibliográfia helyett kénytelen vagyok egy úgynevezett humo­reszket magam elé húzni. Szerzője vitatja a giccs­­kiállítás hasznát, értelmét, s ebben igaza lehet. De minek keveri érvelésébe Jókait? Mintha meg kel­lene védeni. Csakhogy Jókait, legjobb tudomásom szerint, soha senki nem hozta kapcsolatba a giccsel, ami egyebek között a szakmai kontárság következ­ménye. Jókai pedig az álmok és a szavak mestere, remekíró. Olyan klasszikus, akit az olvasással barát­kozó fiataloknak és felnőtteknek ajánlunk a leg­melegebben, s nem titkoljuk, hogy korszerű világ­­­képet és ízlést más, eltérő módon alkotó-gondolko­dó mesterektől tanulhat a mai ember. Ez nem rontja Jókai hitelét. Rejtő is méltányolható szerző a maga műnemében, amelynek fajsúlya egyébként nem indokolja a Jókaival való párba ál­lítását. Mindennek — ismétlem — semmi köze a giccshez. Mire való hát a háborgás? Arra, hogy a sajátos hírmagyarázó a népszerű olvasmányok vé­delmének ürügyén jól megcsavargathassa az érték­rendet kereső irodalomkritika, és az újat próbáló magyar írók orrát. Azon gúnyolódik, amit éppen most próbálunk erősíteni. Ez, bizony, nem vall tá­jékozottságra. Viszont nem is mulatságos. Északi nagyvárosunk irodalmi lapjának munka­társa is a tájékozottsággal karambolozott. A hit­hű­sége a bőség társadalmában című cikk közli ve­lünk, hogy Marcuse az első világháború után­ „egy vonalon haladt” Lukács Györggyel; később Ameri­kába emigrált, ott találkozott berlini harcostársá­val, Theodor von Adomával, aki visszatért hazájá­ba, és zeneelmélettel foglalkozik. Most arra az ol­vasóra gondolok, aki — tisztelve a nyomtatott be­tűt — esetleg emlékezetében is rögzíti ezt az infor­mációcsokrot. Ha megteszi — tévedéseket konzer­vál. Ezt elkerülendő, szeretném tudomására hozni a következőket: Lukács György és Herbert Marcuse egy vonalon haladása a polgári publicisztika kita­lálása. Azoknak a nyugati marxológusoknak a trükkje, akik néhány valóban létező egykori érint­kezési pontra hivatkozva, nem létező közös utat konstruálnak a két filozófus számára. Mi azonban ne dőljünk bek ennek: ne tévesszük össze a marxiz­mus útkeresését és Marcuse útvesztését , lép­jünk tovább. Theodor Wiesengrund-Adorno és Marcuse nem Berlinben, hanem a Majna melletti Frankfurt Társadalom­kutató Intézetében dolgozott együtt. Ide tért vissza a fasizmus szétverése után Adorno, a mai polgári filozófia, esztétika, szocioló­gia és zenetudomány kiváló személyisége, akinek munkájáról — sajnos— nem lehet jelenidőben ír­ni. 1969 augusztusában halt meg, amint erről 1970- ben megjelent, magyar kiadású esszégyűjteménye már a borító fülén tájékoztat. Ennyi tévedés kicsit sok együtt, de talán mégsem tenném szóvá, ha nem találkozom ugyanebben a cikkben a következő mondattal: „A radikalizmus attitűd” — mondotta valaha Jászi Oszkár, a ma­gyar polgári radikalizmus pápája, akinek jólszituált földbirtokos mivolta elegáns öltözködéssel párosí­totta a társadalmi reformerséget, a forradalmi men­talitást és az úrifiúságot.” Jászi valóban reformer, legjobb korszakában sem vállalta a forradalmi men­talitást. Ez tény. Ám az is tény, hogy soha nem volt úrifiú. Kispolgári demokrata, haladó polgári szociológus és publicista, akinek az egyéniség eleganciájára ugyancsak sokat adó költőbarát így ajánlja 1912-es forradalmi ciklusát: „Szeresse e ver­seket, ha tudja, és szereti másoknál jobban, Jászi Oszkár, vezérem és testvérem.” Ez Ady véleménye. A legszebb mégis az, hogy a cikk szerzője földbir­tokot adományoz a vidéki orvos fiának, a Huszadik Század szerkesztőjének. Jászi egy ideig Lesznai An­na férje volt. Lesznai édesapja pedig valóban birto­kos úr, az Andrássy grófok híve és pártfogoltja. Csakhogy mi köze ehhez Jászinak, egy jó tudós za­varosba játszott emlékének, és a becsapott olva­sónak. Azt sem érzem időszerűnek, amit az egyik fő­városi színház titkárságán mondtak a jegyet igény­lő kritikusnak. Közölték, hogy a premierre nem ad­nak jegyet, mivel a produkció még nem sajtóérett. A szóban forgó intézmény vezetőjét nem lehet a kritikai — sőt, önkritikai — érzék gyengülésével vádolni. Tudja, mi a jó, mivel szabad a bírálók elé merészkedni. Megtisztelő, hogy a próbára bocsát­ható minőséget szánja kollégáimnak. Mégsem­­tu­dok lelkesedni ezért az eljárásért, mivel a nézőket beengedik majd a nem sajtóérett — vagyis a nyil­vánosságra, a közönség figyelmére is éretlen —pro­dukcióhoz. Ami több más tünettel együtt arra fi­gyelmeztet, hogy baj van a hivatástudattal. A Sztanyiszlavszkij által megkövetelt alázat és a művészi igényesség védekezésbe szorul, majd azt mondom: utóvédharcait vívja. Bekeríti a kényel­messég, a kapkodás, a rutin, a pénz és a könnyű sikerek utáni hajsza. Játszanak és rendeznek, per­sze, koszorús, nagy művészek, de ők is megsínylik a kedvezőtlen szakmai légkört, a kora hajnaltól éjfélig viaskodó társak fásultságát, fáradtságát. En­nek pedig nemcsak a mai nézők, hanem a holnapi városatyák is megisszák majd a levét. Elődeik a mi kortársaink — utcát, teret nevezhettek el He­vesi Sándorról, Varsányi Irénről, Jászai Mariról, Hegedűs Gyuláról. De mi lesz harminc év múlva, ötven év múlva? A hakniról mit lehet majd elne­vezni? Dersi Tamás

Next