Esti Hírlap, 1971. július (16. évfolyam, 153-179. szám)
1971-07-01 / 153. szám
A vásárlók kérdeztek, a miniszterhelyettesek válaszolnak Elosztás, csomagolás, garanciális javítások A „Sajtókonferencia a Belkereskedelmi Minisztériumban” című rádióműsorban a vásárlóközönség kérdéseire dr. Sághy Vilmos, Borsos László és dr. Juhár Zoltán, a belkereskedelmi miniszter helyettesei válaszoltak. A műsoridő lejárta után még sok kérdés maradt. Az ezekre adott válaszok — tegnap megkezdett — közlését ma befejezzük. • Mi hátráltatja az egyenletesebb áruelosztást, a hálózatfejlesztést, amelynek feladata a belvárosi túlzsúfoltság megszüntetése lenne? — A belvárosi üzletek többségének kicsi a raktártere, emiatt hosszabb időre nem tudnak árut tárolni. Ráadásul a teherautók ezeket az üzleteket nappal alig, vagy egyáltalán nem tudják megsözelíteni. A Belváros egyes utcáiban a nap bizonyos szakában a nagyobb teherautók nem közlekedhetnek. A szűk utcákban rendszerint személygépkocsik parkíroznak, s így csak több száz méter távolságról lehet az árut az üzletbe hordani. Az éjszakai szállítás költségei igen magasak, de az ehhez szükséges személyi és technikai feltételeket sem tudtuk még megoldani. A kiszállítások gyorsítására és könnyítésére vannak kísérletek: például a KÖZÉRT, a FÜSZÉRT és a Belkereskedelmi Szállítási Vállalat közösen korszerű áruterítési rendszer kialakításán dolgozik. A belvárosi üzletek túlzsúfoltságának csökkentését nehezíti, hogy itt alig van szabad építési terület. A megoldás tehát: a korszerű kereskedelmi módok további fejlesztése, valamint a rekonstrukciók alkalmazása. Sokat segít majd a megépülő belvárosi üzletközpont, amely 16 ezer négyzetméterrel bővíti a hálózatot. Szállító alagutak építésével megoldható a gyors és rendszeres áruutánpótlás is. A belvárosi üzletek tehermentesítésének fő formája a városrészközpontok bolthálózatának kiépítése lesz. • A bútor szaranciális költségeit belekalkulálják szálba, de nincs, aki elvégezze a javítást. A garanciális javítások költségeit az ipar fedezi, ugyanakkor a jótállási kötelezettségek teljesítéséért a kereskedelmi vállalat a felelős. Gond, hogy a javítószolgálat nincs minden lakóhelyen és teljesítőképessége nem áll arányban a rohamosan megnövekedett bútorforgalommal. Nehézkes a javítóhelyre való szállítás, hoszszú ideig tart a javítás, és a minőséggel is bajok vannak. Ezekkel a kérdésekkel foglalkozunk, keressük a megoldás lehetőségeit. • A belkereskedelem mit tesz azért, hogy csak jó minőségű termékek jussanak a boltokba? Több rendelkezés és jogszabály tartalmazza, hogyan kell gyorsan elintézni a vásárlók minőségi kifogásait. Ilyen volt például az 1969. márciusában megjelent rendelet, amely a tartós fogyasztási cikkek jótállását szabályozta. Ha öt javítás után a készülék ismét elromlik, ki kell cserélni. A végrehajtást illetően — különösen a szervizek eljárásában — még nincs minden rendben. A javító szolgálattal szemben a Belkereskedelmi Minisztérium azonban nem tud kellően fellépni, mert más főhatósághoz tartoznak. A minőség védelmét szolgálja, hogy egyes termékeket csak a forgalomba hozatalt megelőző minőségvizsgálat után lehet árusítani. A gyengébb minőségű termékeket a hibátlan áruktól elkülönítetten kell értékesíteni. A KERMI is folyamatosan ellenőrzi a minőséget, és indokolt esetben felfüggeszti a további árusítást, így került le az üzletek polcairól a koncentrált fagyálló hűtőfolyadék, a műanyag flakonokba töltött hypo és több más hibás áru is. • Az előrecsomagolás praktikus és népszerű. Milyen tervei vannak ezzel kapcsolatban a minisztériumnak ? Az előzetes számítások szerint jelentősen növekszik az előrecsomagolt élelmiszerek aránya. 1975- re a liszt 88, a lisztesáruk 60, a cukor 80, a tej 50 százaléka előrecsomagolt. Tervezzük a húskészítmények és a tejtermékek előre csomagolását is. NI. I. Nádfedeles víkendfalu A főváros Idegenforgalmi Hivatalának hárshegyi ötholdas kempingjében megkezdték egy 13 emeletes szálloda építését. Ugyanott befejezés előtt áll harminc luxus víkendház, a tervezett kempingfalu első épületei. A nyár végére beköltözhető víkendházak nádtetősek, a nap kevésbé melegíti fel őket. Van bennük fürdőszoba, káddal és mosdóval, hideg és meleg víz, a terraszról szép kilátás. A vadászati világkiállítás vendégei lesznek az első lakóik. A most elkészülő luxus víkendházakból azonban további hetvenet építenek, s egyidejűleg két hektárral megnövelik a kemping területét. A viscendezárlloda földmunkáit már megkezdték. A szálló télen-nyáron lakható lesz, trts. A téli-nyári szálló makettje. Az épülő luxus vikkend házak. (Wormser felv.) Népi kohó vagy nagyolvasztó (1.) Elmennek a legjobbak Inkább vödörben mosakodnak ♦ Nincs utánpótlás Alacsony, erős ember az öntő. Tekintete tiszta és kemény. Azt mondja: — Amikor elmentek, kezet ráztunk, nem volt bennünk harag, hiszen az élettel mindenki a maga módján birkózik. De nagyon fájt értük a szívem. — Próbálta őket maradásra bírni? — Nem is egyszer. A legjobb embereim közül valók voltak. Ragaszkodtam hozzájuk. Aztán megértettem, hogy a legszebb marasztaló szavak sem használnak. A szükség kényszeríti őket a távozásra. — Ön miért maradt mégis? Rossz a kérdés. Olyan megbocsátóan néz rám, mint az apa az asztalterítőt lerántó kisfiára. — Nekem egész életemben egyetlen munkahelyem volt, a hajógyár. Huszonkilenc éve már, hogy betettem ide a■ lábamat. Hívtak többször is, jobb pénzért és én mindig maradtam. Solymárról jár be naponta Pappert Ádám, a Magyar Hajó- és Darugyár öntödéjének Kossuth-díjas vezetője. — Úgy tűnik, megérti azokat, akik itthagyták az öntödét. — Nem megértésről van szó. Egyszerűen elfogadhatónak találom az indítékaikat. — Az ő esetükben elsősorban az egyéni érdek dominál. Ráncolja a homlokát és kinéz az ablakon. — Régi motoros vagyok, nekem elhiheti, hogy az egyéni érdeket sohasem szabad figyelmen kívül hagyni. — Az imént azt mondta, hogy a legjobb emberei közül valók. Akkor ön hivatkozhatott előttük az öntudatra is. — Az öntudat, fiatalember, különös dolog. A legtöbb embernél pénzzel kezdődik, és azzal is végződik. Az ő esetükben pedig komoly pénzről van szó. — A hiba forrása ezek szerint a hajógyári öntödében keresendő. Komoly, szinte ünnepélyes. Mélyet bólint. — Igen. És ezt én azért hangsúlyozom, mert féltem a gyárat, nagyon féltem. Nincs az rendjén, hogy egy sereg kitűnő szakember itt hagy bennünket. Jó, szem beszélek az egész gyárról, csak az öntödéről. Itt élek, ezt ismerem. Megvárja, amíg cigarettára gyújtok. — Ott kezdem, hogy a miénk az ország egyik legnagyobb öntödéje. A legöregebbek közül való, korszerűsítésre vár. Átépítés alatt áll, de a munkának mennie kell. Megy is. Bármi történik, mi öntjük a vasat, mert ez az életünk. Ön is tudhatja jól, hogy egészségtelen munka ez, a gázok megtámadják az ember szervezetét. Az öntő, ha meg akarja érni a nyugdíjat, akkor egyen sokat, igya meg a napi pohár borát és járjon jó levegőre. De a levegőn kívül minden más pénzbe kerül És mi nem tudjuk jól megfizetni az embereinket. — Az ország egyik legnagyobb gyárában? És Fotón, a termelőszövetkezet kis öntödéjében igen? Különös. Sóhajt és legyint. — Pedig így van. Bejárnak ide, a klubba, beszélgetni, inni egyet. Négy és fél-ötezer forintokról beszélnek. Ott, abban a népi kohóban keresik meg, és inkább vödörben, meg lavórban mosakodnak. Hallgatom őket, és én, a gyári öntöde vezetője, a 3350 forintommal behúzom a nyakamat. De mit szóljanak a többiek, akik csak két és felet visznek haza havonta? — Ezt ön mivel magyarázza? Hallgat, gondolkodik. Ujjaival dobol a kis, kerek asztalon. — Régi história ez. Már sok éve nem becsülik eléggé az önzőket. Mi mondjuk a magunkét, mert látjuk a bajt. Már unják, ha felszólalásra jelentkezem. De én csak ismételgetem, mint a szajkó, hogy elfogynak az öntők, kevés az ember, nincs utánpótlás. A váci és a Ganz-MÁVAG öntőiskolája pang. Szeretném tudni, hányan jelentkeztek az idén öntőtanulónak? Időnként betéved hozzánk valaki, szokásunkhoz híven, megmutatjuk a munkahelyet, elmondjuk, mit és mennyiért kell csinálni. Az illető köszön és nem jön többé. — Ádám bácsi, milyen megoldást javasol? Jó erősen megmarkolja a fotel karfáját, torkát köszörüli. — Nem kérünk mi megkülönböztetett elbánást, kiemelt bért. De vegyék számításba, hogy veszélyes és igen nehéz munkahelyen dolgozunk, s a teljesítményünk értéke után fizessenek meg bennünket rendesen. Odahaza, Solymáron, ha nem tudok aludni, gondolkodom. A múltkor azon rágódtam, miért keres többet az öntő egy vacak kis népi kohóban, mint az ország egyik legnagyobb gyárában? Furcsa ellentmondás. Hankóczi Sándor MARIA NŐVER Ma délután a Semmelweis teremben átadják az 1971. évi Kiváló és Érdemes orvos, illetve gyógyszerész és Az egészségügy kiváló dolgozója kitüntetéseket. A kitüntetettek között van Sándor Istvánné, az újpesti kórház ápolónője ... — Ma reggel hatkor kezdtem. Felraktam a fecskendőket a sterilezőbe, aztán elkezdtem vért venni. Készen akartam lenni vele, mielőtt jönnek a kislányok. Most hozzánk járnak a szakiskolások nyári gyakorlatra, igazán nagyon ügyesek, nem is értem, hogyan van az, hogy közülük sokan azt mondják: „Még nem biztos, hogy ápolónő leszek." Itt a belgyógyászaton nagyon sok az idős, magatehetetlen, súlyos beteg, fél tíz lett, mivel végeztünk a tisztálkodással Hozták a reggelit. Én a legsúlyosabb betegeket, a kisnővérek a könnyebbeket etették. Levettem a sterilizálóból a fecskendőket, a cukrosoknak Inzulint adtam, épp hogy készen lettem, jött a kisvizit. A vénás injekciókat beadta az adjunktus úr, a többit én, aztán szólt, hogy menjek fel vérért a sebészetre, újra vért kell adni a gyomros betegünknek. Elkezdtük a transzfúziót, közben jött a nagyvizit, mentem a többiekkel, de közben kétszer is vissza,szaladtam a gyomros beteghez megnézni, hogy rendben van-e minden? Volt egy cukros betegünk, nyolc hétig feküdt nálunk. Ma aztán nagy nap volt, mert végre hazamehetett. Elbúcsúztunk, de alig húztam át az ágyát, már jött is egy új beteg. Lázlapot írtam és kiadtam neki a rutinvizsgálatokra a cédulát. Különös esemény nem történt. Ebédeltünk a kisnővérekkel, aztán jött a délutános társam, Margit nővér, átadtam neki mindent, s most éppen indulnék haza... A nap, amelyen nem történt „különös esemény” — egy a 29 év sok ezer napja közül, amelyet Mária nővér — Sándor Istvánná — az újpesti Károlyi kórházban töltött. Fiatalon — kis Vas megyei faluban, Halágyon élt — két szomszéd lány ajánlotta be kisegítőnek a kórház mosodájába. Később osztályra került takarítónőnek. Azt mondja, ekkor érezte először, mit jelent betegek között lenni, mit jelent segíteni a betegeken. Segédápolónő lett a nővérek mellett. A kórház volt az otthona. Itt lakott a kertben, itt ismerkedett meg a férjével, aki műtőssegéd volt. Aztán iskolára küldték. Az volt talán a legnehezebb két év. A férje súlyos beteg lett, két kislánya még tízéves sem volt, s ő Újpestről a Nagyvárad térre, az István kórházba vagy Budára, a Jánosba járt a tanfolyamra... Oklevelén a dátum: 1959. A főnővér azt mondja róla: „Máriára soha nem kell odafigyelni." Az igazgató főorvos: „Huszonöt éve dolgozom együtt Sándornéval Azok közé tartozik, akik csendben, halkan és tökéletes pontossággal végzik munkájukat. Az ember sokszor észre sem veszi, hogy itt vannak, de ha nem lennének, nagyon hiányoznának.” Kérdem, mi a legnagyobb öröme? Gyorsan válaszol. „A városban találkozni a gyógyult beteggel.” A főnővér levelet mutat, ma érkezett. Nemcsak Máriának szól, hanem az egész belosztálynak. Gyógyult beteg írta, s így fejezte be: Köszönöm a kedves, gondos, csendes ápolást... Sárdi Mária