Esti Hírlap, 1972. július (17. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-01 / 153. szám

EDELÉNY Tejüzemet építenek A gazdaság jövőjét az állattenyésztésre alapozták az edelényi Alkotmány Term­előszövetke­ze­tben. Különösen a szarvasmarha- és a baromfitenyésztés hoz sokat a tsz konyhájára. Most a Tejipari Vállalattal közösen négy és fél millió forintos beruházással tej­üzemet építenek, az épüle­tek már elkészültek, s ősz­szel megkezdődhet bennük a tejfeldolgozás. A tehénál­lomány növeléséhez az Ál­lattenyésztési Felügyelő­séggel közös tenyészüszó nevelő telepet állítanak fel. Baromfitelepükről az idén összesen 25 ezer pe­csenyeliba kerül a fogyasz­tókhoz. AUGUSZTUS 15-IG időszakos kedvezményes tüzelővásárlás A kormány intézkedésé­re — mint ismeretes — a tüzelőanyag-kereskedelmi vállalatok költségvetési tá­mogatással június 5. óta átlagosan 30 százalékkal olcsóbban árusítják a legtöbb fajta hazai szenet és brikettet, így például a tatai, a doro­gi és a várpalotai brikettet mázsánként 15 forinttal, a mecsekit 5 forinttal, a be­­rentei diószenet, az Ózd vi­déki, a nógrádi és a közép­­dunántúli durva szeneket 10 forinttal olcsóbban hoz­zák forgalomba. A kedvezményes tüzelő­vásárt, kezdete óta, fi­­gyelemmel kíséri a Bel­kereskedelmi Minisztérium. Az első jelentések a for­galom élénküléséről szá­moltak be. Az akció indu­lását követő első 5 nap­ban például mintegy 25 500 tonna tüzelőt adtak el olcsóbban, utána ötna­ponként 25 000, 28 000, és 32 000 tonna kedvezmé­nyes tüzelő fogyott. Az összesítés szerint júriius 25-ig összesen több mint 100 000 tonna tüzelőt — 52 500 tonna szenet és 54 600 tonna brikettet — adtak el, 13 millió fo­rinttal olcsóbban. A tüzelő­anyag-kereskedelmi válla­latok a kedvezményt felesleges készleteik ér­tékesítéséig — legfeljebb augusztus 15-ig fenntartják. A forgalom gyorsítását célozza az Ár­­hivatalnak az az intézke­dése, amely szerint októ­ber 1-től 1973. március 31-ig a közületeknek — ki­véve a MÁV-ot, a Magyar Villamosművek Tröszt vál­lalatait és a szénbányák egymás közötti forgalmát — minden tüzelőanyag vá­sárlása után 8 százalékos felárat számítanak fel. (MTI) A MARXIZMUS—LENIN­IZMUS ESTI EGYETEMEN tizenha­tezren vizsgáztak Az idén 16 ezer hallgató vizsgázott a Marxizmus— Leninizmus Esti Egyete­men. A vizsgaeredmények jobbak voltak a tavalyinál. A háromesztendős általá­nos tagozat hallgatóinak átlaga 3,8, a kétéves szako­sítón tanulók 3—4,5 ered­ményt értek el — közölték az egyetem vezetői, akik az elmúlt tanév mérlegét és a lezárult felvételik ered­ményeit­­ismertették. — Az 1971/72-es tanév­ben több új tagozatot in­dítottunk — ezeket nép­szerűségük folytán — az ősszel bővítjük, tovább­fejlesztjük — mondották. Régi kívánságnak tettünk eleget a szociológiai és eti­kai tagozatok megszervezé­sével. Gazdagabb temati­kával folytatjuk a szocia­lista gazdaságpolitika ta­gozat, valamint az ifjú­sági és pedagógiai tagozat munkáját is. Tovább nőtt az érdeklődés a speciális kollégium iránt is. Tavaly több mint 580 egyetemet, főiskolát végzett hallgató szerzett egy-egy témában magasszintű tudást.­­ Ezekben a hetekben már 1972,73. oktatási évre készülünk. Az ősszel in­duló 20. tanév felvételi vizsgáira 15 százalékkal többen jelentkeztek, mint az előző esztendőben. A pályázók 60—65 százalé­kát sikerült felvennünk. Az egyetem igazgatósága az idén magasabb mércét ál­lított a felvételizők elé, hogy csak a kellően felké­szült hallgatók juthassa­nak az egyetemre. FÜREDI VITORLÁSOK tengerre is, túra is A Magyar Hajó- és Da­rugyár balatonfüredi gyá­rának sporthajóüzeméből újabb sporthajószállítmá­­nyokat indítottak útnak a külföldi megrendelőknek. A műanyag testű túrahajók mind tavi, mind pedig ten­geri vitorlázásra alkalma­sak, ezért keresettek a kül­földi érdeklődők körében. A sporthajóüzem dolgo­zói az első félévben össze­­sen 24 „Balaton 24-es” és 32 „Balaton 18-as” típusú műanyag túrahajót gyár­tottak angol, belga, svájci, holland, és NSZK-beli megrendelésre, az „Opti­mist” nevű kisvitorlásból pedig 35-öt szállítottak az NSZK-ba és Angliába. Ezenkívül egyedi típusú vi­torlásokat is gyártottak an­gol megrendelésre. Az egyes gyártmányok határidő előtti elkészíté­sével a gyár dolgozói több mint tíz százalékkal telje­sítették túl első félévi ter­vüket. Minden este érezze jól magát! Egy kitűnő tv-készülék képernyője előtt karosszék­ből is kitekintése lesz a világra. Egy­ remek táskarádió mindenüvé­t a strandra, a kempingbe, a kirándulásra is elkíséri. Kedvenc lemezeiből bármikor rendezhet házi hang­versenyt, szórakoztató és tánczenei műsort. Még ezen a héten fáradjon be hozzánk! ORIOX-televíziók , kétéves jótállással táskarádiók, m­­a részl­emezek és fánclem­ezek nagy választékban kaphatók V., KOSSUTH LAJOS U. 8. SZÁM ALATTI BOLTUNKBAN MOZGÓ VILLAMOS, CSUKOTT AJTÓK Indulás után akart felszállni Este fél tíz körül volt, amikor a 61-es villamos a Villányi út 107. számú ház előtti megállóban féke­zett. Néhány utas leszállt, egyikük a járdaszigeten mindjárt megszólított egy várakozó férfit. Elmondta neki, hová igyekszik, s most tudni szeretné, jó he­lyen szállt-e le a villamos­ról. A megszólított készséges útbaigazítást adott. Az utas bizony, előbb szállt le, mint kellett volna. Üljön fel is­mét a villamosra, menjen ennyi és ennyi megállót, s ott szálljon le. Eközben a megállóbann megtörtént a le- és fel­szállás. A vezető indulást jelzett, központi vezérléssel becsukta az ajtókat, a vil­lamos elindult. Az utas azonban, aki rossz helyen szállt le, s mindaddig a másik utas útbaigazítását hallgatta, hirtelen megfor­dult, nekiszaladt az éppen induló villamos bezárt aj­tajának, s azt megpróbálta kinyitni. Az ajtó természe­tesen nem nyílt ki, a férfit a mozgó villamos elsodor­ta. Az utas, aki rossz helyen szállt le, kórházba került. Komoly baj nem történt ugyan, de 8 napon túl gyó­gyuló sérüléseket szenve­dett. S amikor felgyógyult, sérelmezte, hogy a baleset temérdek veszteséget és ki­adást okozott neki. A táp­pénz és a fizetés közti kü­lönbség, a tönkrement ruha értéke, a különféle költsé­gek összesen 7000 forintra rúgtak. A BKV ebből sem­mit sem fizetett meg. Mint a bíróságon kide­rült: nem is kellett fizetnie. A villamosvezető szabályo­san zárta ki az ajtókat, szabályosan indított, nem előzhette meg a balesetet, az utas elháríthatatlan ve­szélyhelyzetet teremtett a megállóban. Maga okozta, s maga vi­seli a kárát. (k. a.) TALÁLTAK Z­EBE ÁCS­I KOLÁT IS PIPATEMETŐ FOLYTATJÁK A FELTÁRÁST Cseréppipák tömegére bukkantak Bonyhádon a Malom utcában, csatornaásás közben. A leletet megvizs­gálták a megyei múzeum néprajzos munkatársai. Elő­ször négyszáz pipát vittek a múzeumba, de becslések szerint még legalább ugyanennyi van. Kétszáznál több­féle típusú, formájú és díszítésű pipát különböztettek meg a kutatók. Vannak pirosak, feketék, zebracsíkosak, márványhatásúak, többet közülük domborművek, nö­vényi ornamentikák és geometriai elemek díszítenek. Úgy kerültek a pipatemetőbe, hogy annak idején ké­szítőik a törött vagy rosszul sikerült pipákat a patak melletti hulladékgödörbe dobálták. Tárgyi emlékek, céhláda és zászló bizonyítja, hogy a pipakészítőknek céhe volt Bonyhádon. Ennek történetét akarják most felkutatni. A Budapesti Történeti Mú­zeum középkori osztályá­nak restauráló műtermei a budai Várban vannak. A fém-, üveg- és kerámiamű­helyekben javítják ki azokat az értékes régisége­ket, amelyek Budapest te­rületén kerültek elő a föld mélyéből. Aprólékos mun­ka a törött vázák, korsók összerakása. Sok száz, sok ezer apró darabocskából kell összeilleszteni a kecses vázák nyakát, fülét. A kerámiaműhelyben XV. századból származó lo­­vagfigurával díszített kályhacsomját restaurálnak. A fémrestaurálók munkája közé tartozik történelmi emlékek megóvása is: fel­vételünkön éppen egy tö­rök díszbaltát áztatnak nátriumhidroxidos folya­dékban, hog­y­ meggátolják a további korrodálódást. (MTI fotó : Bara felv.) Üveghenger a halnevelő Megkezdődöt a nyári ha­lászat Polgáron, a Tiszavi­­déki Halgazdaságban. Há­romezer mázsa halat fogad­nak ki, amelynek nagy ré­szét exportálják. A halállo­mány pótlására nyolcmillió halivadékot keltettek a gazdaságban. Az iva­tó ta­vak partján fóliasátorban ideiglenes keltetőt rendez­tek be, tizenkét üveghen­ger sorakozik egymás mel­lett, ezek a halbölcsők. A parányi halcsemeték innen az előnevelőbe kerülnek és két-három évig fejlődnek.

Next