Esti Hírlap, 1975. december (20. évfolyam, 281-305. szám)
1975-12-01 / 281. szám
Az ezredik futómű Elkészült az idei ezredik Rába—Steiger futómű a Győri Magyar Vagon- és Gépgyárban. Ezt az azonos nevű talajművelő erőgépbe szerelik. A futómű legnagyobb megrendelője az amerikai Steiger-cég, amelynek az idén már több mint 700 darabot szállítottak. Ez év végéig egyébként még mintegy 170-et gyártanak a vagongyárban. Megnőtt az érdeklődés külföldön st Rábai Steiger traktor iránt a bagdadi bemutatkozás után. TAXI: Közérdekű szolgáltatások A ■ Újabb kocsikat vesznek Modernebb telefon- és UrIH-rendszer Milyen újdonságokat ígér a taxi? — kérdeztük Garacs Györgytől, a vállalat forgalmi és kereskedelmi igazgatójától. — Tapasztalataink szerint Budapesten a nap nagyobb részében elegendő taxi fut az utcán. Tény: csúcsforgalomban vagy hirtelen változó, rossz idő esetén van időleges kocsihiány. . — Lesz-e több taxi? — Igen, ismét tervezzük a taxipark mennyiségi fejlesztését. Jelenleg 2200 kocsink van, ebből minden nap 1850 teljesít szolgálatot. — Meddig él egy pesti . Átlag 1,6 évig, azaz 150 ezer kilométer futás után befejezi a szolgálatot. Egy év alatt 90 ezer kilométert tesz meg, s 1,6 év alatt éri el a 150 ezer kilométert. taxi? TÖRVÉNYHOZÓ, HÉTKÖZNAP Bekopog a képviselő Látogatóban ♦ Közvetlen kapcsolatok Fogadóóra — Az ország más-más részeiből érkező képviselőtársak közül volt, aki inkább az 1968-ban elfogadott közlekedéspolitikai koncepció végrehajtásának tapasztalatairól kívánt volna tanácskozni — mondja Tóth István, az országgyűlés építési és közlekedési bizottságának titkára. — Végül azután egységessé vált a vélemény: a legidőszerűbb téma az ország közúthálózatának fejlesztése. HELYES ARÁNYOK Az ötödik ötéves tervidőszakban még gyorsabbá, kényelmesebbé kívánják tenni a közlekedést. Ennek alapja a minél több autópálya, főút, mellék- és bekötőút lehet. — Érdekes vita — mondja a képviselő —: mit fejlesszünk, milyen utakat építsünk? Az eredmény: az egész úthálózatot kell tovább bővíteni, megtartva a helyes arányokat. Gondoskodni kell autópályák építéséről éppúgy, mint bekötőutakról. Az utóbbi években létrehoztunk egy olyan útépítő és -karbantartó ipari bázist, amely alkalmas a mind nagyobb feladatok teljesítésére. A közlekedésfejlesztés fontos társadalompolitikai tennivaló. A távolsági tömegközlekedés, a gyors ütemben fejlődő személyautó-forgalom is ezt indokolja. S hozzátehetjük: tíz évvel ezelőtt korántsem volt a közlekedésfejlesztésnek olyan ipari háttere, mint manapság. — Mit tart legfontosabbnak mindennapi képviselőmunkájában ? MINTASZERŰ MUNKA VOLT — Igyekeztem és igyekszem választóimmal ■ minél jobb kapcsolatot tartani, ■ügyes-bajos dolgaikat megoldani. Körzetem munkáskerületben, a IX. kerületben van. Nemrég történt: sokan panaszolták, hogy a Gubacsi úti villamosvágányok életveszélyesen elavultak,a közlekedés mind nehezebb. A megoldás rendkívül gyors volt: október 17-én kezdték a 4,2 kilométer hosszú vágány felújítását, s november 7- én hajnalban menetrendszerűen elindulhatott az első villamos. A környékbeliek nem vártak ilyen gyors munkát , meg is köszönték a még helyszínen levő BKV-dolgozóknak. Nem vagyok híve a hivatalos formálónak. Az emberek sokkal jobban szeretik és fogadják a kötetlen beszélgetéseket. Az igazi gondokra vagyok kíváncsi. Választóimat elég gyakran meglátogatom otthonukban. — Ön a IX. kerületben lakik ? — Nem, a Mártírok útján. De már többször hallottam a ferencvárosiaktól: úgy élek közöttük, mintha ott lenne a lakásom. Igaz, a látogatás kölcsönös. Munkahelyem, a Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szakszervezetének székházában bármelyik választóm bármikor felkereshet, meghallgatom. A MODERN EMBER KÖNYVESPOLCÁRÓL NEM HIÁNYOZHAT DR. POLINSZKY KÁROLY TEChmiKA KISENCIKLOPÉDIA CÍMŰ KÖNYVE A könyv két kötetben jelent meg, 1794 oldalára kötve 300 Ft. Az enciklopédia 180 íves, kétezernél több, 40 százalékban színes ábrával illusztrált. Korszerű technikai ismereteket tárgyaló, előképzettség nélkül érthető lexikon. Az általános iskolai ismeretekre épülve nyújt tájékoztatást a technika legfontosabb területeiről. Postán, utánvéttel szállítunk, magánszemélyeknek portamentesen. A megrendelő kérésére négyhavi részletfizetési kedvezményt adunk. Kérjük, szíveskedjék a megrendelőszelvényt kitölteni, és borítékban címünkre elküldöm: CÍMÜNK: ÁLLAMI KÖNYVTERJESZTŐ VÁLLALAT MŰSZAKI KÖNYVESBOLT-ANTIKVÁRIUMA 1073 Budapest, VII., Lenin körút 7. (Levélcím: 1414 Budapest, Pf. 79.) A megrendelő neve:...................................................... Pontos címe (irányítószámmal):................................. Személyi ig. száma (résztelrendelés esetén):......... olvasható aláírás. BESZÁMOLÓK — S a fogadóórákon? — Természetesen ott is. Ezeken a találkozókon rendszerint beszámolót is tartok: mit sikerült elintéznem, mire kell még várni. — Most például mire? — Korszerűbb, nagyobb élelmiszerboltokra, mert a mostani, a Gubacsi út—Illatos út sarkán levő élelmiszeráruház kicsi, nem tud kiszolgálni ötezer embert, ennyien laknak ugyanis a körzetben. Várni kell még a Gubacsi és az Illatos út burkolatának felújítására és új, modern villamoskocsikra. Ezzel máris visszakanyarodtunk a közlekedésfejlesztéshez ... — A következő fogadóórán miről ad számot? — A legújabb eredményről: az új villamosvágányokról, az építésről. Pálffy Judit Áthelyezhető — További újdonság? — Megkezdjük az úgynevezett URH-droszt állomások építését. Ez nem telefonos, hanem URH-készülékkel működik, közvetlen kapcsolatban a központtal. Hatásfoka az eddiginél sokkal jobb, nincs lég- és földvezeték, szükség esetén az állomás órák alatt áthelyezhető. — És az oly sokat hívott 222—222? — Átalakítottuk, sokkal több hívás fogadására tettük alkalmassá. A hatszor kettő most húsz fővonalon dolgozik. A hagyományos telefonközpontot irányítóközponttá építettük át; innen kapják az utasításokat az URH-s taxik is. Újdonságnak számít, hogy közvetlen összeköttetést teremtünk a kórházakkal. Hat kórházzal már van ilyen kapcsolatunk, most újabb ötöt készítünk elő. — Előnye? — Ha a kórház portása felemeli a telefonkagylót, a taxi központjában azonnal veszik a jelzést, tárcsázásra nincs szükség. A hívás térítésmentes. Ugyanilyen rendszert hoztunk létre a mentőkkel: a taxisofőrök sokszor gyorsan, közvetlenül adhatnak szükség esetén jelentést. Ingyen hívható — Hogyan vált be a hatszor nyolcon az előrendelés? — Tapasztalataink szerint jól, már bővítése is megkezdődött, teljesítményét tíz fővonallal gyarapítjuk. A közönség azonban még nem használja ki eléggé a hatszor nyolc lehetőségét. Mi csak annyit kérünk, hogy a rendelés és a kocsi érkezésének időpontja között legalább egy óra legyen. A hatszor nyolc rendszerint nem foglalt, a hívás ingyenes, házi készülék tulajdonosának a posta nem számítja fel a díjat, az utcai telefon pedig viszszaadja az érmét. A hatszor nyolc fejlesztésével szeretnénk csökkenteni a hatszor kettő zsúfoltságát. (békés) Automaták Az élelmiszer-ellenőrző és vegyvizsgáló intézetek adatai szerint idén tovább javult a kenyér és a péksütemény minősége. Ez jórészt annak köszönhető, hogy a magyar élelmiszergépipar egész sor új géptípust bocsátott a kenyérgyárak, sütödék rendelkezésére. A berendezéseket az ÉLGÉP üzemeiben gyártják. A negyedik ötéves terv időszakában 25 új, illetve felújított kenyérgyárhoz adtak berendezéseket, közöttük nem egy világszínvonalú gyártmányt. Az ipar most újabb típust állított elő, tovább bővítve a irányítanak választékot. Háromféle folyamatos tésztakészítő gépet fejlesztettek ki, ezek egy része külföldön is sikert aratott. A berendezések automatikusan működnek, egyebek között önműködően jelzik a tészta minőségével kapcsolatos műszaki értékeket is. Az adatok alapján menet közben szabályozza az automata például a tésztagyártás műveletét. Ez a vezérlés teszi lehetővé, hogy a kenyér, illetve a péksütemény térfogata az átlagosnál nagyobb, a késztermék pedig finomabb szerkezetű, egyszóval: ugyanolyan minőségű, mint a házi kenyér. Technika - itt és ma A változást naponta érezzük. Nincs olyan beszélgetés, tárgyalás, amelyen a gazdasági szakemberek ne állapítanák meg: az ipari termelés növelésének legjárhatóbb útja a hatékonyság fokozása, ebben is elsősorban a műszaki fejlesztés. A gyárak, az üzemek kapuin, az újságok hasábjain hiába olvashatók a „felvételre keresünk . . .” kezdetű hirdetések. A jobb szolgáltatáshoz, kereskedelmi ellátáshoz mind több ember kell, sok dolgozó útja tehát az iparból az úgynevezett harmadik szektorba vezet. A változó élet törvényét felismerték az üzemekben, a gyárakban. Sokat foglalkoznak az új gyártmányok, a jobb gyártási feltételek megteremtésével, a modern technika, s a hozzá illő technológia bevezetésével. A műszaki fejlesztés — amely a hatékonyság alapvető forrása — értékesebb része az, amely saját munkán, kísérletezésen, kutatáson alapul. Ám vannak fejlődési szakaszok, amikor a termelés bővítése, a piacok megőrzése azt kívánja, hogy külföldön már bevált módszereket hasznosítsanak. Ez utóbbi sokak szerint gyorsabban adja a várt eredményt,gyakran hallunk mostanában híreket : a gyár új licencet, know-howot vásárolt. Mérnökök, gazdasági szakemberek jönnek haza külföldről, újságolják, szabadalmat vettek, eljárást vásároltak. Majd eltelnek hónapok, megérkeznek az első tervrajzok, a gyártási dokumentumok, a gépek, a berendezések, a szerelők, a külföldi szerelésirányítók. Megkezdődik az ott már bevált — esetleg túl is haladott — gyártmány gyártási körülményeinek meghonosítása. Csakhogy itthon ■mások a lehetőségek, az ipari szokások, különböznek a szabványok. Esetleg késnek a szállítások is, lassan tanulják meg az új termék gyártását a munkások. A meghonosítás a hazai műszaki gárda energiáját is igénybe veszi. Nem egyedi eset, hogy a várt, remélt, gyors eredmény elmarad. Tévedés ne essék! Ma is igaz, hogy nem kell mindent újonnan feltalálni. Nem a jól megválasztott licencvásárlásban, nem az ötletes know-how-ok átvételében van a hiba, nem a megbízható, pontos partnerekkel megszervezett kapcsolatot kell lazítani. Viszont igaz, amit nálunk is meg lehet oldani — csak éppen kitartó, tervszerű, folyamatos fejlesztő munkát kíván — azért ne adjunk ki pénzt, ha ráadásul még a várt eredmény is kétséges. Hogy a hazai műszaki szakemberek, fejlesztő mérnökök képesek a nemzetközi színvonalnak megfelelő újdonságokat létrehozni, azt aligha kell bizonyítani. A múltból, s a közelmúltból is sorolhatjuk a példákat, hogy a legkülönfélébb iparágakban a magyar szakemberek — fejlesztők és munkások — az élvonalat képviselték. A Ganz, a Tungsram a század eleje óta világmárka, az utóbbi két évtizedben a magyar gyógyszer- és híradásipari termékek magas rangot szereztek. S a felsorolás korántsem teljes, nemzetközi elismerés, versenyképesség mögött mindig fölfedezhettük a gondolkodó, megújuló embert. A nemzetközi munkamegosztás korunkban mind fontosabb. Ám ez nem mond ellent, sőt épppen alátámasztja azt a követelményt, hogy a kivívott rangot őrizni, fejleszteni kell. Ezért nem válthat ki lelkesedést minden hír a külföldről vásárolt szabadalmakról, eljárásokról. Félő, hogy a nemzetközi műszaki vívmányok megismerésének, birtokba vételének helyes elve eltorzul, a szabadalomvásárlás és a hazai fejlesztés arányai eltolódnak. Ez pedig az elért eredmények, pozíciók elvesztésével járhat. Ahol nincs kellő tapasztalat,ott a jól megválasztott szabadalmak, gyártási eljárások fellendíthetik az üzem termelését, gazdálkodását, átsegíthetik a nehéz éveken a vállalatot. Ahol viszont vannak hagyományok, felkészült műszaki szakemberek dolgoznak, ott előnyösebb a saját fejlesztés. Mindkét mód a magasabb műszaki színvonalat, termékeink versenyképességét szolgálja. Ám csak a helyes arányok megtalálása révén válhat hatékonyabbá a gazdálkodás. Horváth István Rendelet a lakásberuházások előkészítéséről Érveik figyelembevételével kell kiegészíteni, alkalmazzni a beruházások általános rendjéről szóló jogszabályokat a tanácsi célcsoportos, az egyéb állami és vállalati lakásberuházások, valamint a telepszerű többszintes magánlakás-építkezések előkészítésénél. Az új rendelet a korábbinál körültekintőbb, tervszerűbb lakásberuházási munkákat ír elő és az ellenőrzés szigorításával, kiterjesztésével kedvezőbb feltételeket teremt. A rendelet értelmében közvetlenebb kapcsolat jön létre a többszintes lakótelepeket létesítő tanácsok, műszaki tervezői intézetek és az irányító hatóságok között így várhatóan jobban érvényesíthetik a korszerű lakások építését meghatározó műszaki-gazdaságii normatívákat, elkerülhetik a meggondolatlan túlzásokat és javítják a tervszerű előkészítés, építés feltételeit. (MTI) Az építésügyi és városfejlesztési miniszter az érdekelt tárcák és szervezetek vezetőivel egyetértésben rendeletet adott ki a lakásberuházások előkészítésének rendjéről.