Esti Hírlap, 1978. április (23. évfolyam, 77-100. szám)

1978-04-01 / 77. szám

LAKÁSÉPÍTÉS BUDAPESTEN Régi gondok az új házgyárban Még mindig hajrá * Bérek, teljesítmények — Átadási kötelezettsé­günk januárban 229 lakás volt, márciusban ugyan­ennyi. — Tehát könnyebb lesz az év vége? — Az idei tervünk 2096 lakás — az ütemezés tehát korántsem egyenletes. Ta­lán 1980-ra az lesz. Panelt már úgy gyártunk, hogy a jövő év elején a mostani­nál többet lehessen össze­szerelni — mondja Patkós István, a 43-as Építők 4-es termelőegységének veze­tője. Késnek a tervek — Miért ilyen nehéz megvalósítani az ütemes­séget? — Későn kapjuk az épí­tési dokumentációt, a ház­gyárban létszámgondjaink vannak­— a honvédségi se­gítség ellenére is —, és Kispesten például, ahol 894 lakást kell befejezni az idén, a közműmunkát még el sem kezdték. Hány szak­ma fog ott egy időben dol­gozni a határidő megtar­tása érdekében?! Ha ilyen körülmények között is, ha az utolsó pillanatban is, de átadjuk mindet. A Kelenföld—Albertfalva határán épülő Fehérvári úti új negyedben a most épülő új házakat járom. S—12 a jelük, másfél-két és fél szobás lakások vázaiba már bele lehet sejteni a formálódó otthont. A fél­szobák igen hasznosak, s a nagysz­oba fönnmarad a kö­zös tevékenységnek. A konyhákba is befér majd az ebédlőasztal, szorongani sem kell körülötte, nem­hogy a szobában teríteni. Sok típus Érdeklődöm a szerkezeti egységesítés programjáról. Az 1-es termelőegységben hallottuk: annyiféle tervet kapnak, hogy már saját épületeik elemeit sem tud­ják egymás­ között felhasz­nálni. Mi a helyzet a 4- esben, amely a legújabb a pesti házgyárak között, s négy éve itt alkalmazták először ezt az elvet. Ma­ 124 lakásnyi, úgynevezett társüzemi szolgáltatást vé­geznek — vagyis ennyi lift­tér, loggia és tetőszellőző­elemet küldenek más gyá­rak lakásaiba. Mit kapnak? Semmit. — Ahány típus, annyifé­le — mondja a vezető. — A tervezők keveset vesz­nek át az előzőkből. Éven­te átlagosan kétszer kell egy típust váltani. — Ez közrejátszik ab­ban, hogy nincs kihasznál­va a házgyár kapacitása? — Részben. A gyárat eredetileg évi 2500 lakás­ra tervezték, a beruházási programban módosítot­ták 3500-ra. Az idén 2452 készül. Oka ennek az is, hogy a technikai eszközök egy része az alacsonyabb tervhez van méretezve. A termelés extenzív jellege sok kezet igényel, ennek megszerzése igen nagy gond. Nem vagyunk elége­dettek magunkkal, a­­mun­ka folyamatosságával, a munkafegyelemmel sem. Van mit javítani a belső szervezésen is: a miskolci egyetem munkatársaival közösen alapos felmérésre készülünk.­ Megvizsgáljuk, az egyes munkafolyama­tokban hol, miért, mennyi idő esik ki feleslegesen, s megoldást keresünk. Tu­RIS­TA CSERE Barátság-kü­lönvonatok április 4-i alkalmából részt vegyen a felszabadu­lási ünnepségeken. Leg­többen az IBUSZ szerve­zésében látogatnak el Bu­dapestre és más városokba. Az első csoport már meg is érkezett a fővárosba, egyhetes programjuk so­rán a Balatonra és a Du­nakanyarba tesznek ki­rándulásokat. A Szovjet—Magyar Baráti Társaság kijevi csoportjá­nak tagjai Szekszárdb­a utaznak, s baráti találko­zón vesznek részt a város üzemeinek dolgozóival. A Szovjetunióba is né­pes turistacsoportok láto­gatnak április 4-e alkalmá­ból. Az IBUSZ április el­sején Komárom megyéből Ba­­rátság-különvonatot in­dít Kijev—Leningrád— Moszkva útvonalon. Az utasok többsége bá­nyász. Egy másik csoport Szekszárdról kél útra, hogy repülőgéppel és vonattal Tambovba, Szekszárd test­vérvárosába utazzon. Április 4-e alkalmából ezernél több szovjet turis­ta érkezik hazánkba, hogy KEDVES SZÜLŐK ÉS GYEREKEK! A MÁTRA MESE ÉS IFJÚSÁGI MOZI állítható magasságú széksorral és változatos filmprogrammal fogadja valamennyi kedves nézőjét. Színes faluk A létszámgondokat való­színűleg enyhíti egy új in­tézkedés. Előzménye: a vál­lalatnak már kezdetben sem volt honnan idecso­portosítani embereket, s építőbrigádokat küldtek a csarnokokba. Ám azok — a munkahely kötöttsége és főként az alacsonyabb bé­rezés miatt — néhány hó­nap múlva sorban vissza­mentek régi helyükre. Most a teljesítményhez kötve, felemelték a gyári fizeté­seket: az új betanított munkás is 2800—3000 fo­rintot, a szakmunkás 3500 —4000-et kap. Ahol ennyi a gond, mi­nek vesznek még újat a nyakukba? — kérdezhet­nénk, hiszen jelentőségé­ben óriási kísérlet kezdő­dik a közeli napokban. A falpanelokat színezik, kera­­mizálással. Magyar talál­mány, a híre világszerte feltűnést keltett. Lényege: a kosz panel felületére tíz­ezer fokon fémoxidot éget­nek, s ennek fajtájától füg­gően kap sárga, zöld, piros, barna színt a beton. Hol tart a készülődés? — Túl vagyunk az üzem épületének gépeinek ter­vezésén, túl a gyártáson, az építésen; a nitrogéngáz szállítóberendezését vár­juk. Addig palackból egy­­egy kísérleti darabot tu­dunk csak gyártani. — Az új módszer nem lassítja a termelést? — Csak egyes elemeket fogunk színezni. Az abla­kok környékét, a lépcsőhá­­zak lapjait, vagy az oldal­falakét, minta szerint. A gond vállalása köte­lesség. Ha sikerül a kísér­let, az így festett fal nem fakul, nem kopik, színes marad a ház, a város. Szüllősi Ferenc önyvtáros ismerősöm­mel beszélgettem a­­ minap. Elpanaszolta, hogy I vannak olvasók, akik csak­­­­is szerelmes könyveket kér- I nek. A korrajztól, társadal­­­­mi háttértől nyugodtan el- I tekintenek. Azt szeretnék, s ha más nem is lenne a re- I­gényben, csak szerelem. I Ezen igénylők számára­­ ezennel átnyújtom regény­­­­vázlatomat: „ Zámori Z. Oszkár az­ I nap olyan szerelmes volt,­­ mint egy mozsárágyú. Sze- I retemre szomjas nők ka­­­­cagtak a szemébe, amerre I csak járt. Izgatottan nyitott­­ be a sarki közértbe is.­­ Könnyű tavaszi boldogság I melengette a szívét, ami- I kor odalépett az eladónő­­i­höz: ! — Szeretsz? ! — Imádlak — felelte a­­ nő, miközben disznósajtot­­ szeletelt. E — Akkor adjál tíz deka parizert, és emlékezzél ar­ra a gyönyörű délutánra a Normafánál... — Néha éjszaka álmom­ban még érzem ölelő két karodat, drága szerelmem, lehet valamivel több? — kérdezte édes kábulatban a gesztenyebarna szépség. — Bánom is én — felelte Oszkár és könnyű búcsú­csókot váltottak. Méziza szerelmes délutá­nok zsongtak Oszkárban, miközben szerenádot éne­kelve ballagott a Dem­binszky utcában. Oszkár már több mint egy éve sze­relmes volt. Reggel nyolc­tól négyig, fél óra ebéd­idővel. Olyan mély von­zalom égett benne, hogy már esztendeje otthagyta munkahelyét. Miként is tudott volna a Préslemez­gyárban lemezeket vágni, amikor szívében kis madár dalolt és orgonaillatú, sze­relmes hajnalok emléke si­mogatta? Vajon mégis miből él? Agg édes­ f fiá­nál, ki özvegyi nyugv­óját megosztotta fiával, evett néha egy kis ciberelevest. — Szerelmesnek lenni jó — motyogta a kora tava­szi napsütésben. Oszkár, és álmodozva haladt át az út­testen. Csikorogva fékezett előtte egy teherautó. A so­­főrnő lágy, szerelmes sza­vakat suttogott a volán mellől Oszkár fülébe. Aztán bimbózó érzések­kel villamosra szállt, hogy el ne késsen a légyottról. A bogárszemű kalauznő csó­kokat váltott egy utassal, akinek már lejárt a hetije­gye. A villamos nem indult, mert a közlekedési rendőr nem irányította a forgal­mat, hanem kéz a kézben andalgott szerelmével, a bronzvörös távirat-kihor­dónővel, aki nem tudott most a táviratokra gondol­ni, mert ajka csókra szom­jazott. A sarkon vijjogó sziréná­zással állt egy mentőautó. A sofőr szemében vagy lángolt, miközben becéző, csacsi szavakat suttogott egy platinaszőke, vakbél­­gyanús betegnek. És Zámori Z. Oszkár­­lel­kében dalolt a szerelem és mámoros boldogsággal gondolt a Nőre, az egyet­lenre, akit mindenki más­nál jobban szeretett: Ilon­kára, Rózsira, Magdára, Boriskára, Klárira, Eleonó­rára, Lilire, Györgyire, Ma­riskára, Ágnesre ... (Nem kívánt név törlendő!) Galambos Szilveszter Szerelmes regény Öt év alatt harmincmillió rubel értékű hírközlő be­rendezést szállítanak a Szovjetunióba a Budapesti Rádiótechnikai Gyár salgó­tarjáni gyárából. Ezzel a je­lenlegi szovjet exportjuk várhatóan négyszeresére emelkedik. A munka a sal­gótarjáni gyártól új techno­lógia bevezetését, belső át­szervezést igényel. A gyárból jelenleg is ex­portálnak a Szovjetunióba, az NDK-ba és Bulgáriába URH-s hírközlő berendezé­seket, míg telefonvonal­hosszabbító készülékeket Algériába és Irakba. Egy másik szerződés szerint az ősztől Perunak készítenek különböző Ult­­-berendezé­­seket. 1979-ben a Budapes­ten kifejlesztett közép-ha­tósugarú URN­-rádióállomá­­sok gyártását Salgótarján­ban folytatják. Műszerekkel ellenőrzik az átviteli berendezést Szállításra várnak az URH-telefonközpontok (Koppány György (elv.) Sikeres kísérlet Az idén már 70 ezer hefle­­ráros nagyüzemi kísérletihez gyártotta és szállította a fűz­fői Nitrokémia új gyomir­­­tó szerét, az Acetoklórt. Az új termék gyártástechnoló­giáját a veszprémi Nehéz­vegyipari Kutató I­ntéz­et­tel közösen dolgozták ki és a kísérteti üzem indítása is az együttes tevékenység ered­ménye. A tavalyi bemutat­kozás sikeres volt, az első tapasztalatok szerint kivá­lóan irtja a kukoricatáblák különböző gyomnövényeit, azokat is, amelyekre a már elterjedt szerek hatástala­nok. A nagyüzemi kísérle­tekre az iparszerű termesz­tési rendszerek vállalkoztak és az ottani tapasztalatok al­apján valósítják majd meg az új szer nagyüzemi gyártását. (MTI) Hollókői látványosság Megifjodik a hollókői fa­templom. A nógrádi élő skanzen egyik különleges látványossága, az ezerhét­százas években emelt ba­rokk elemekkel kevert pa­rányi késő gótikus templom falát szlovákiai vörösfenyő­ből építik át. A tetejére — a negyvenes években alkal­mazott stílusrontó pala he­lyett a zsindely kerül. Megújul a templom mellett magasodó harangláb is. Az Országos Műemléki Fel­ügyelőség egri építésveze­tősége augusztusb­a végez a felújítással. (MTI)

Next