Esti Hírlap, 1978. december (23. évfolyam, 283-306. szám)

1978-12-01 / 283. szám

­ Kölcsönvett zenével, kölcsönvett sztorival egy tökéletesen egyéni és önál­ló művet hoztak létre a Leningrádi Konzervatórium operastúdiójának balettmű­vészei. A Galathea a klasz­­szikus és a modern balett stílusának és mozgásvilágá­nak szellemes ötvözetéből született ritka remeklés: a baletthumor gyöngyszeme. Dmitrij Brjancev koreográ­fiája tele volt ötlettel. Az alaptalálmány, a beszéd szépségének és finomságá­nak elsajátítási folyamata helyett a mozgás, a tánc szépségének csiszolása lé­pett a történet középpont­jába. A groteszk mozgás fergeteges komikumot köz­vetített, s emellett a tánco­sok — különösen az Elizát táncoló bűbájos Jekatyeri­­na Makszimova — bravúros mozgáskultúrájának élve­zetével ajándékozott meg. A kedves és bájos játék vi­dámságához még az is hoz­zájárult, hogy Timur Kogan zeneszerző a My Fair Lady dallamait csengette vissza a „nagyjelenetekben”. Bra­vúros teljesítmény az ope­ratőr, P. Csernyjak mun­kája. Egy-egy komikus mozdulatot, lépésvariációt egészen közel hozott, csat­tanóként kínálta fel a lát­ványt. Főműsoridőben­­a nemzeti televíziók estjének programjában balettfilmet adni — ez szakítás a meg­szokott formákkal, de a tegnapi szovjet est a szer­kesztőket igazolta. • A maga nemében szenzá­ciós volt a balettfilmet követő dokumentumösszeállítás, az Egyetlen kópia. Az elmúlt évek világeseményeinek ritka pilla­natait pergették le a megismé­telhetetlen filmfelvételek. Néha nemcsak hogy az életükkel ját­szottak a filmek készítői, ha­nem — mint az egyik páratlan riportban láttuk — egyikük munkájának áldozatául is esett. A világ annak idején értesült erről az eseményről, most vé­gignézhettük Henriksen utolsó filmriportját, amelynek­­ végső kockáján megjelenik a fegy­ver, amely kioltja az ope­ratőr életét. Mindez Chilében történt JSTS-ban. De szenzációs riportrészleteket láthattunk egy katasztrófa előtt áll­ó japán utasszállító gép belsejéből, a szárnyasrakéta kipróbálásáról, lefényképezett ipari kémekről, az athéni diákokat megtámadó fekete ezredesekről, a My Lai-i tümegmészárlásról, a sebesült fiának véres kendővel szabad utat kérő ír napról, és még egy sor megrendítő pillanatról. (bársony) Reklámfotó­kiálltás Ma délben a Magyar Reklámszövetség rendezé­sében reklámfotó-kiállítás nyílt a Nagymező utca 20. alatt. Ilyen jellegű kiállí­tást most rendeznek első ízben. Pécsi Józsefről, a két háború közötti időben dolgozott kiváló reklámfény­képészről nevezték el azt a díjat, amelyet ma osztanak ki először. A díjat az idén Horling Róbert kapta. Doktor Faust­us Bemutató a Várszínházban A tőr vagy kard, vagy ki tudja, milyen gyilok, amellyel oly stílusosan egy kocsmában kioltották Chris­topher Marlowe életét, alig­hanem csak valamilyen ko­rai variációja volt a gyilkos eszközöknek. Előbb-utóbb — hivatalosan — amúgy is kitessékelték volna az élők sorából. Nehéz lehetett so­káig elviselni egy ilyen szerzőt. Gondoljuk csak el, az 1580-as években, alig öt­ven évvel azután, hogy Né­metföldön elindult egy vi­lágjáró legenda az ördöggel paktáló tudósról, ez a fiatal drámaíró borvitéz már le­csap a témára. Talán legel­sőként a világirodalomban. S nem azért, hogy az ördög praktikáiról Krisztus nevé­ben lerántsa a leplet. Nem! Azért, hogy saját ördögi kí­váncsiságát és kételkedését belebújtathassa a w­ittem­­bergai dr. Magister bőrébe. Van persze jó meg rossz angyal nála is a színpadon, van kegyes utat — haszta­lan — prédikáló öregember, van hittanórás magyarázat, hogy a korabeli néző azért mégse nagyon rémüljön meg a föld, a menny­ és a pokol szentháromságának megrengetésétől. De Faus­­tus szavai nem hagynak kétséget afelől, hogy Mar­lowe szerint a pokol nagyon is földi intézmény, s nem annyira az elüzletelt mennyország hiányát féli, hanem a halált. S Faus­­tus mellett Mefisztó, ez a gyötrődő ördög, inkább a fogyasztás csömörének le­­hangoltságát képviseli, semmint a lelkeket halászó Rosszat. Persze, Faustus ilyen ér­telmezése már nem függet­len Ruszt József Marlowe­­elképzelésétől. A kíváncsi­ság és az unalom, amit a pokol leheletével is, de elűz magától Faustus; ez ennek a drámaértelmezésnek a rokonszenves lényege. A tu­dós elme fáradt játéka, a tudósé, aki minden ember­ésszel fölfoghatót már ki­kutatott, megpróbál hát a racionalitás határán túllép­ni. Szinte csak kötelesség­tudásból teszi, hogy ha már úgyis belefér az életébe, va­lamit megtudjon a nem tudhatóból is. De igazában már ez sem nagyon érdekli. Inkább csak maga a gon­dolkodás izgatja. Ezért az­tán Ruszt József színpadán úgy hal meg Faust — aki­ről pedig a diákok azt állít­ják: tagjait szétszedték a túlvilági rémek —, hogy Rodin Gondolkodójaként ül töprengve a színpadi dobo­gó közepén. Gábor Miklós igazi pesti visszatérése ez a Faustus. Fanyar humorát mindig is a kisfiús naivitás és a ciniz­mus furcsa keveréke adta, s ezt most olyan Faustus­­ként kamatoztathatja, aki­nek éppen a gyermeki kí­váncsiság és a mindentudás fáradtsága adja alaptermé­szetét. Mint éretlen kamasz, örül a mindenkit ámulatba­­ejtő kis trükkjeinek, s a so­kat tapasztaltság fölényével­­ irányítja az alája beosztott Mefisztót. A vásottság és bölcsesség egyidejű jelenlé­te teszi oly maivá és vonzó­vá ezt a Faustust, aki az előadás nézőjét arra a gon­dolatra csábítja: még a legnagyobb árat is érdemes megfizetni az igazán veszé­lyes szellemi kalandokért. Gábor Miklós, néhány pilla­natot leszámítva végig je­len van a színen, s ez a je­lenlét meghatározó erejű. Gyaníthatóan az előadás rendezőjének szándéka el­lenére van szünet nélkül ilyen nagy hangsúly Faus­tus jelenlétén. Mert sok és fontos szereplő nyüzsög még körülötte, mindenek­előtt Mefisztó. ő is állan­dóan jelen van a színpad valamely zugában. Meghú­zódik ott, várja az utasítá­sokat, de érzelmei, gondo­latai nyilvánítására kevés alkalma nyílik, s Trokán Pé­ter még nincs igazán otthon ennek az elcsigázott ördög­nek a barátcsuhájában. A gerendavázas, deszka­falas, létrákkal kocsikerék­kel, szerszámokkal teli fé­szerféle (Székely László munkája), mint színjátszók alkalmi szállása funkcionál, mert Ruszt József elképze­lése szerint azt játsszák el a színészek, hogy ők színé­szek, akik eljátsszák vala­hol Marlowe Doktor Faus­­tusát. Az ok is világos, ez a keretszerűség lehántja a darabról, különválasztja an­nak testétől az eredeti mű ma már lényegtelennek tű­nő elemeit és narratív funkciójával jól összeköthe­ti a gyakran laza összefüg­­gésű részleteket. Ehelyett azonban ez a megoldás sok­szor öncélú szertartássá vá­lik, amelyben különösebb ok és funkció nélkül nyito­­gatnak, csukogatnak nagy zajjal kis átjáró hidakat, szereplők vonulnak be és ki valami ismeretlen rituálé szabályai szerint, amiről később kiderül, hogy sem­mi önálló, pláne fontos je­lentése nincs. Egyszerűség, kevesebb sallang, jobban elősegítette volna, hogy a betétekben egymásra épülő egészet lás­suk, amely együttesen adja ki az izgalmas Faustus-ké­­pet. Így jobbára önállósul­tak olyan kitűnő alakítások is, mint Bősze György Pá­pája, Zala Márk Wagnere, Hável László Kocsmárosa Tolnai Miklós és Hetényi Pál pedig annyifelé osztják magukat, hogy néha azt sem tudjuk, kinek a képé­ben jönnek a színpadra. Nagyszerűek viszont Gom­bár Judit jelmezei. Nem­csak stilizáltan korfestő, látványos ruhák, hanem adott esetben szellemes kellékek is egyben. S végül az egyenleg? Nincs. Mindenkinek magá­nak kell eldöntenie, aki megnézi az előadást. Meg­nézni pedig — feltétlenül érdemes. Bernáth László Jelenet az előadásból, középen Gábor Miklós (MTI-fotó — Böntyő Imre felv.) BOJLEREK, ELEKTROMOS TŰZHELYEK, FŰTÉSEK, HŐTÁROLÓS KÁLYHÁK SZERELÉSÉT RÖVID HATÁRIDŐRE VÁLLALJUK ELEKTROMOS SZÖVETKEZET Budapest V., Vigyázó F. u. 3. Tel.: 125—483. Budapest VII., Thököly út 26. Tel.: 429—295. Budapestre érkezett a varsói Teatr Powszechny színház társulata, amely ma este — a lengyel színházi és zenei napok magyaror­szági eseménysorozatának megnyitóján a Vígszínház­ban —, majd 2-án és 3-án még Budapesten, december 5-én és 6-án Miskolcon Andrzej Wajda rendezésé­ben Stanislawa Przyby­­szewska A Danton-ügy, il­letve Gorkij A barbárok című műveit és Slawomir Mrozek egyfelvonásosait mutatja be. Magdalena Cieslelska, a színház irodal­mi titkára tájékoztatta la­punkat a színház magyar­­országi vendégszereplésé­ről. — Először talán a mai előadás szerzőjéről. Stanis­lawa Przybyszewska, a len­gyel modernizmus egyik legjelesebb képviselőjének, az expresszion­izmus előfu­tárának, Stanislaw Przyby­­szewskinek volt a lánya. Elsősorban a nagy francia forradalom iránt érdeklő­dött. Különösen Robes­pierre személye ragadta meg képzeletét. Ez a tény három darabjában — a Thermidorban, a 93. évben és a Danton-ügyben is visz­­szatükröződik. — A Danton-ügyben két nagy egyéniség — Danton és Robespierre — összecsa­pására kerül sor. Danton­­hatalmának utolsó napjait élvezi, mindössze néhány nap választja el őt és a hí­veit a guillotine-haláltól. Néhány mondatban nehéz lenne elmondani a darab tartalmát annál is inkább, mert itt több cselekmény­­szál fonódik össze. Talán külön érdekessége lesz e darabnak, hogy tudjuk, Bu­dapesten most mutatták be Büchner Dantonját. A fő­szerepet Bronislaw Pawlik (Danton) és Wojciech Pszo­­niak (Robespierre) alakítja. A magyar nézők mindket­tőjüket több lengyel filmen láthatták. — A Danton-ügy Andrzej Wajdának hányadik rende­zése a Teatr Powszechny­­ben? — Ez az első rendezése. E darabnak az ősbemutatója egybeesett az új varsói Teatr Powszechny 1975. évi megnyitójával. A második rendezésére színházunkban a múlt évben került sor: a Kisszínpadon színre vitte Kazimierz Moczarski Be­szélgetések a hóhérral című művét. (Ezt a darabot rövi­desen bemutatja a Madách Kamaraszínház.) — A Beszélgetések a hó­hérral sokat vitatott mű. Miért? — A témája már csak azért is izgalmas, mert szerzőjének a varsói gettó hóhérával történő börtön­­találkozásáról szól. A Mo­­czarskival több éven át egy zárkában tartózkodó hitlerista rendőrtábornok őszintén elmondja vala­mennyi viselt dolgának tör­­ténetét, azt, hogyan vett részt a varsói gettó mint­egy százhatvanezer lakosá­nak elpusztításában. — Mit jelentett Wajda rendezése az önök színhá­zának? — Nehéz erre válaszolni, gondolom, erről a krakkói Teatr Story többet mond­hatna, hiszen erősebb és ré­gebbi a kapcsolata Wajdá­­val. Színpadi rendezései kétségtelenül mindig érde­kesek, de egymástól oly­annyira különböznek, hogy nehéz lenne bármit általá­nosítani. Az biztos, hogy a vállalkozásai színekben pompáznak ott, ahol Wajda enged a fantáziájának, de akadnak takarékoskodó, mondhatnám aszkétikus rendezései is, s ezek közé tartozik a Danton-ügy, ahol a dekoráció igen sze­rény, egyszerű. Emellett nincs zenei aláfestése, hol­ott Wajda előadásai általá­ban tele vannak zenével és más látványos effektusok­kal. Itt csak a tiszta, remek színészi játékra támaszko­dik ... (a. r. j.) Budapesten a Teatr Powszcchny BESZÉLGETÉS MAGDALENA CIESIELSKÁVAL üzemekben, vállal­a­toknál KEVÉS A NÉPMŰVELŐ MTA A SZOT-BAN Két éve működnek a vállalatoknál a közművelő­dési törvény értelmében a művelődési bizottságok. Ennek a két évnek a ta­pasztalatait vitatta meg tegnap a Szakszervezetek Budapesti Tanácsának el­nöksége. Hogyan működnek a mű­velődési bizottságok? A leg­fontosabb tapasztalat az, hogy nem tudtak korszerű szemléletet kialakítani sem a munkatervek elkészítésé­ben, sem a végrehajtásban. Hiányzik még a kellő fel­készültség, s a központi segítség is kevés. A bizott­ságok sokszor „hagyomá­nyos” kulturális munkát végeznek, más szervektől — például a szakszervezet­től — vállalnak át munkát, pedig nem ez a feladatuk. Hanem az, hogy kialakít­sák a munkahelyi művelő­dés egységes irányítását, adják meg a szükséges feltételeket. A bizottság tagjai ugyanis szinte min­denütt a párt, a KISZ, a szakszervezet és a szocia­lista brigádok képviselői; az elnöki, titkári feladato­kat pedig többnyire magas­­szintű vállalati vezetőkre bízzák. Jellemző tapaszta­lat viszont, hogy munkások — az elképzelések ellenére — meglehetősen kevesen találhatók a bizottságok­ban. „Szinte mindenütt szük­ség lenne főfoglalkozású népművelő beállítására” — olvasható a művelődési bi­zottságok munkáját tárgya­ló jelentésben. A feladatok elvégzésére — , a jelentés szerint — nincs elég szak­ember. Az egyetemi vég­zettségű népművelők elke­rülik a nagyüzemeket Pályadíj-kiosztás Füst Milán özvegye pá­lyadíjat alapított, amelyet minden évben egyszer osz­tanak ki olyan írónak iroda­lomtörténésznek vagy köl­tőnek, aki az adott eszten­dőben különösen értékes műveket hozott létre. A pályadíjat zsűri osztja ki, tagjai: Örkény István, Vargha Balázs, valamint a Kulturális Minisztérium irodalmi főosztályának vezetője, Bíró Zoltán. Az idei pályadíjat ma délelőtt 11 órakor adták át az írószövetségben. A két nyertes: Sütő András és Nádas Péter. Vincze Lajos rajzai December 3-ig tekinthetők meg Vincze Lajos raj­zai a Kulturális Kapcsolatok kiál­lítótermében, a Dorottya u. 8-ban. „Irakban egy ország születésé­nek, egy történel­mi út színre lépé­sének boldog és gyötrelmes per­ceit szerettem vol­na tanúként meg­örökíteni” — mondta a művész a kiállítás anya­gáról.

Next