Esti Hírlap, 1979. május (24. évfolyam, 101-126. szám)

1979-05-02 / 101. szám

• Csukás István tegnap délután bemutatott Vakáció a halott utcában című ifjúsá­gi tévéjátéka rutinmunka. Már az első néhány perc után látszott, olyan író keze alól került ki a sztori, aki nagy gyakorlattal tudja beszél­tetni és mozgatni gyermek­hőseit, pergő dialógusai többnyire természetesek, hihetően elmondhatók. A tévéjáték erénye minden­képpen a kalandigény és -éhség jegyében fogant. A mai gyerekek, különösen az egy-egy sivár lakótelep világába zártak nem ját­szanak i­ndiánosdit, szám­háborút, mert erre a kör­nyezet sem alkalmas. Ren­dezett életük többnyire tel­jesítményt és egyhangú, mondhatni unalmas min­dennapokat jelent. Ezt tör­te szét mesterségesen Csu­kás István, beépítve a tör­ténetbe, a „rossz felnőtte­ket", és a titokzatosságot. Sajnos a történet egésze, kiváltképp a felnőtt vonal erőltetett, kiagyalt volt. Egyes részleteiben a való­sággal homlokegyenest el­lenkező és így valószínűleg a gyerekek szemében is hi­hetetlen. Úgy gondoljuk, nemcsak a kalandos rab­lással, rossz és buta fel­nőttekkel teli történet dol­gozható föl, hanem olyan is, amelyben a lelki kaland válik főszereplővé. Kétség­telen, hogy nehéz a mai gyerekekről és gyerekek­nek izgalmas történetet ke­rekíteni. Csukás szinte a le­hetetlenre vállalkozott. És ha a tévéjátéka hosszadal­masnak, gyakorta kimódolt­nak tűnt is, mégis a job­bak, az elviselhetőbbek kö­zül való volt. • Az önök kérték című mű­sor, eddig mindig úgy tűnt, fik­tív nevekre hivatkozva mutat be hol bágyasztó, hol még en­nél is csüggetegebb összeállítá­sokat. A tegnapi késő éjszaká­ba nyúló adásban éppen az volt a kellemes, hogy láthattuk, valóban igazi személyek élnek a lehetőséggel, a kívánsággal. (Jól­lehet, máskor is találkoztunk már velük a képernyőn, ám többnyire úgy, hogy zuhogó hóesésben álltak a riporter mikrofonja elé, és az adást ter­mészetesen nyáron, szikrázó napsütésben pörgették.) A mostani programban ,— talán azért, mert valóban a nézők kérték — szerencsés, kellemes arányban keveredett egymással a vers és zene, kabarétréfa és balett. Persze mindent azért en­nek az összeállításnak sem hit­tünk el, ki tudja miért kellett például az egyébként rokon­szenves matematikatanárt a stúdióba fárasztani, kiváltképp akkor, ha még be sem fejezte mondókáját, és kérésére máris látható volt az óhajtott hazal­szám. Egy olyan talpraesett, rutinos riporternek, mint Szeg­vári Kati, ezzel is számolnia kellett volna, de hát örülünk annak, hogy ezt a műsort való­ban valóságos nézők, azaz a felvonulók kérték. (harangozó) DIÁKSZEMINÁRIUM VISEGRÁDON Pedagógusképzés köznevelés és Hetven diák gyűlt össze a visegrádi ELTE-üdülőben az egyetemek tanárszakai­­ról, a tanító-, tanár- és óvó­­nőképző főiskolákról, mű­vészeti főiskolákról, a pe­dagógusjelöltek és művé­szeti főiskolások háromna­pos diákszemináriumára. A sz­eminárium egyik té­mája a pedagógusképzés re­formja. A megjelent diákok a saját bőrükön érzik a pe­dagógusképzés hibáit, ame­lyeket már csak azért is sürgősen ki kell javítani, mert a pedagógusképzés re­­formján áll vagy bukik minden eljövendő tanügyi reform. A diákszeminárium egyik diák felszólalója egy 1976-os felmérésből idézett, hogyan látták az iskola­­igazgatók, szakfelügyelők a fiatal tanárokat: „A hallgatók egy része ötödik évfolyamig a szak­tárgyak bűvöletében él, megfeledkeznek arról, hogy ők nem nyelvtudósok, írók, történészek, hanem pedagó­gusok lesznek. Csak a szak­­tudományt tekintik célnak, a pedagógushivatást pedig kényszermegoldásnak. Szá­mos kezdő pedagógus egye­temet játszik, mások képte­lenek fegyelmet tartani, kontaktust teremteni, ... úgy tanítanak, mintha nem is lennének tanulók az osztályban. Motyognak, rosszul artikulálnak, nem tudnak élvezetesen előad­ni .. A szeminárium másik té­­mája: Kutatások és kísérle­tek a köznevelés fejleszté­séért. — Az oktatók kutatnak, de eredményeikről, munká­jukról az egyetemen nem beszélnek — mondja Prisz­­ter Andrea módszertani szaktanácsadó. — A körül­­mények az ellen hatnak, hogy a tanár bevonja kuta­­tásaiba a diákokat. A me­rev oktatási rendszer nem teszi lehetővé, hogy a jö­vendő tanárok megtanulja­nak kapcsolatokat keresni, új eredményeket alkotóan hasznosítani. Ezért kelle­nek az ilyen kiegészítő for­mák, mint ez a szeminá­rium. A háromnapos szeminá­rium munkájának alapja A Magyar Tudományos Aka­démia állásfoglalásai és ajánlásai a távlati művelt­ség tartalmára és az isko­lai nevelési tevékenység fejlesztésére. A meglepő, hogy erről az akadémiai ki­adványról szinte úgy be­szélnek itt, mintha valami­féle, egyetemi hallgatók ke­zébe nem való dokumen­tum lenne.­­ Az ifjúsági parlamen­­tek után, ahol a reformok­ról az ajánlások ismereté­ben szólaltak fel a diákok, az is problémát jelentett, honnan szereztek tudomást a diákok erről a könyvről — folytatja Priszter And­rea. — A bölcsészkaron azért fogadták berzenked­ve, mert részben más, mint az ottani elképzelések. A „fehér könyvnek” be­cézett akadémiai ajánlások­hoz még az EL­TE Közmű­vel­ődési Fejlesztési Tanács­adó és Tájékoztató Szolgá­lata is nehezen jutott hoz­zá. Kresz Frigyes pedagó­giai vezető a minisztérium­­ban is hiába próbált hozzá­jutni. Végül az Akadémiá­tól kapott egy példányt. ÖTVENEZREN A TABÁNBAN 9 9 Ünnepi popkoncertek Órákon át valóságos em­beráradat hömpölygött hét­főn a Tabán felé. Mintegy 50 ezer fiatal foglalt helyet a hegyoldalban, a pázsiton. Sokan voltak kíváncsiak a szabadtéri idénykezdetet jelentő koncertekre. A Mi­ni, Török Ádám vezetésé­vel, hamar tűzbe hozta a „tabániakat”, ez az együt­tes mintegy 10 éve indult, s azóta következetesen ki­tart eredeti stílusa mellett. A Locomotív GT az utób­bi hetekben több koncertet is tartott, szeretik őket a fiatalok. Presser Gábor és társai most is kitettek ma­gukért, zenéjük magas színvonalú volt, előadásuk nagy sikert aratott. Ekkor még az időjárás is kedve­zett, ennél jobb idénykez­detet el sem lehetett volna képzelni. Néhány utcával odébb az Ifjúsági Parkban az EAST és a Korai-együttes műso­rát figyelték ezrek. Min­den várakozást felülmúlt másnap az Ifjúsági Park­ban a Slobo Blues Band és a P. Mobil együttes kon­certje. A HBB, bár csak néhány hónapja alakult, fokozatosan halad előre, mind népszerűbbé válik, zenében is sokat fejlődtek. A záró koncertet adó P. Mobil — a zuhogó eső el­lenére — fergeteges siker­rel szerepelt. Az ünnepi koncerteket több tízezer fiatal tekin­tette meg Budapesten és vidéken egyaránt. (r. g.) Ezermesterek! Barkácsolók! Minden csütörtökön este 20 óráig­­*B91K gazdag áruválasztékkal VÁLLALAT várjuk kedves vevőinket A BUDAPESTI EZERMESTER BOLTOKBAN Hamburg, május 2. A színház körül mindig minden másképp történik — tartja a színházi szólás. Ennek az idei hamburgi vi. rá­gszin­ház-feszti­válnak is másképp kellett volna kez­­dődnie a tervek szerint. ELMARAD!’ HAPPENING Grandiózus happeninget, óriás show-műsort akart előkészíteni megnyitó pro­dukcióként a nyugatnémet színházi élet „ügyeletes zse­nije”, az itt Hamburgban működő Peter Zadek. Szín­­helye a hatalmas kikötővá­ros világhírhedt éjszakai negyede, a St. Pauli irdat­lan halvásárcsarnoka lett volna. A használaton kívü­li hodály öntöttvas galé­riáin, lépcsőjén és padlóján zajlott volna a játék Artur királyról és asztaltársasá­­gáról; szerepelt volna ben­­ne Parsifal és Lancelot és Tristan és Isolda, de a lo­vagkor és német mitológia szereplői mellett ott lett volna még Mark Twain is és Hermann Göring, sőt a Manson család. Am másként történt: az épület fölhasználását nem engedélyezték az építési hatóságok, átépítéséhez pe­­dig nem sikerült megsze­rezni a pénzt, a gazdag Hanza-városban sem, mely pedig büszke rá, hogy a legtöbbet áldoz színházra az NSZK-n belül. Hogy sokat vesztettünk-e a show-műsor elmaradásá­val, nem fog kiderülni. Egészen más jellegű fel­ütéssel indult a Nemzetek Színháza idei ünnepsége Az indításhoz a színes eg­zotikumot a Pekingi Opera társulata nyújtotta, a ha­gyományhűségre törekvő, a hangok és mozdulatok kul­­tikus rendjére épülő mű­­vekkel, csillogó külsőségek között. Harminc éve, a második világháború után alapítot­ták a Nemzetek Színháza évenkénti rendezvénysoro­zatát, melyet az utóbbi né­hány évben minden alka­lommal más-más színhe­lyen tartanak meg. LEMONDÁSOK Az 1979-es Nemzetek Színházának Hamburg lett a színhelye. Amikor meg­kapta az idei rendezés jo­gát, ez a virágzó színházi kultúrájú város, még nem sejtették, hogy a most vé­get érő évad viharos, orszá­gossá szélesedő színházi háborúság színhelyévé te­szi a várost. A belpolitikai harcoknak alárendelt és egyes lapok által kellőképp felszított hajsza lemondás­ra, illetve távozásra kész­tette a mindkét nagy ham­burgi társulat, a Schau­spielhaus és a Thália inten­dánsát. Ez a csata nem azon folyt: izgalmas vagy érdektelen színházat csinál­­nak-e, hanem hogy bal­­vagy jobboldalit. FEGYVERSZÜNET A fesztivál idejére elcsi­tultak a harcok. A Schau­spielhaus leköszönő inten­dánsa, az egyébként ma­gyar születésű, nevezetes színházi szakember, Ivan Nagel nyitotta meg a fesz­tivált, amely — mint el­mondta — három területet ölel fel: nagy állami szín­házak bemutatkozását, ki­sebb, részben amatőr együt­teseket, valamint egysze­mélyes színházakat. Széles a színkép. Színház az is, amit az ifjú clown Jango Edwards művel, egyedül mozgatva meg szí­veket és agyakat — és az is, amit például a százéves bécsi Burgtheater nagytár­­sulata hoz. A megnyitón Nagel után a város főpolgármestere, majd Walter Scheel állam­elnök mondott megnyitóbe­szédet, s a város nyolc színhelyén megkezdődött a tizennyolc napon át tartó fesztivál. LENINCRÁDIAK A szerzők névsora Arisz­­tophanésztól Goethén, Tolsztojon és Ibsenen át Beckettig és Genet­ig tart; jött és jönnek együttesek Stratfordból és Leningrád­­ból, Athénból és San Fran­­ciscóból, Párizsból és Amsz­terdamból, Milánóból és Barcelonából, összesen 114 előadást tartanak e két és fél hét alatt; a vendég te­hát kénytelen lemondani arról, hogy mindent lásson az alig áttekinthető, a ha­gyományosból az avantgar­­de-ig ívelő kínálatából. A látott előadások némelyiké­nek ismertetésére még visz­­szatérünk. A leningrádi Makszim Gorkij Színház bemutatkozó előadásán tegnap, május 1-én este részt vett egyéb­ként Helmut Schmidt nyugatnémet kancellár is. Fencsik Flóra NEMZETEK SZÍNHÁZA '79 Hagyományos és avantgarde FESZTIVÁL TIZENNYOLC NAPON ÁT A diákszemináriumot nem azzal a céllal szervez­ték, hogy megoldják a problémákat, hanem hogy beszéljenek róluk, és az el­hangzottakat — a szervezők remélik — a megjelent diá­kok ismertessék az iskolák­­ban. A hallgatók elmélkedje­nek azon, hogyan le­het a Tudományos Akadé­mia ajánlásait felhasználni az egyetemi, főiskolai okta­tásban. Tótisz András Jrvín aj­lól a mozi • A FRISS SZÉNA BÓDÍTÓ ILLATA Hitetlen Angelika — né­metül természetesen Ung­laube Angelika —, a járá­si pártbizottság munkatár­sa meglehetősen szokat­lan feladatot kap Rudi Strahl színpadi művében, amelyből most Roland Oehme filmet készített. Ki kell szállnia egy falusi pártti­tkárt ellenőrizni, igazak-e a híresztelések, csodát tud tenni, akár esőt fakasztani, akár hexen­­schusst gyógyítani. Angeli­ka meglehetősen csinos lány, a párttitkár jóképű fickó, s a kis faluban lak­ni csak a nőtlen párttitkár házában lehet. Mindez már elegendő bonyodalom ah­hoz, hogy valódi és kelle­mes vígjáték kerekedjék, de a szerzők még hozzáke­vernek egy újabb csipetnyi borsot: a Vatikán is tudo­mást szerez a csodák híré­ről, s a szentté avatás ügyében ugyancsak vizsgá­latot indít. Tekintettel ar­ra, hogy a párttitkár baráti szomszédságában egy evan­gélikus lelkész él, ez újabb vígjátéki bonyodalmakhoz vezet. Végül azonban a komolykodó Angelika, ha nem is a lakásban, de a címben szereplő hódító il­latú, friss széna között meggyőződik arról, hogy ha nem is csodatevő, de mindenesetre kellemes partner a párttitkár. A fil­men ugyan halványan ér­ződik a színpadi eredet, de végül is Ursula Werner és Peter Reusse komédiázása a vásznon is szórakoztató­vá teszi az eredeti művet. —bel— EGYÜTT ÉS KÜLÖN Lehetne pedig ez a film jó is. Például az első ne­gyedórája alapján, amely igazán nézhető, Andrzej Kostenko rendező (a forga­tókönyvnek is társszerzője) enyhén ironikus stílusban, pergően vígjátéki ütemben mutatja be főhőseit és in­dítja a cselekményt. Élet­­szagú, ahogy Witek, a nép­szerű divattervező és Ania, a zsebpénzért ablaktisztí­tónak, majd modellnek el­szegődő végzős egyetemi hallgatónő szerelmi kap­csolata indul. És tulajdonképpen élet­­szagú, a valóságban is elő­fordulhat, ami ezután tör­ténik. Hogy Ania állapotos lesz. Hogy Witek akarata ellenére kívánja megtartani a gyereket. Hogy a férfi emiatt kényszerhelyzetben érzi magát, s csak a házas­ságban lát kiutat. Közben egy ostoba féltékenységi je­lenet verekedésbe keveri, amely tragikus véget ér: el­lenfelei meszesgödörbe dob­ják, és ettől hősünk megva­kul. S hogy ezek után elta­­szítja magától Annát, halla­ni sem akar jövendő gyer­mekükről, mert fél, hogy a lány csak szánalomból tart ki mellette, majdani gyer­mekük pedig szégyellni fog­ja apja vakságát. Igen, mindez szinte szó szerint így megtörténhetik az életben. Van valósághi­tele a storynak ■—, csak művészi hitele nincs a film­nek. Idegesítő melodrámá­vá laposodik el a történet , az első húsz perc után, mind értéktelenebből, sőt némi ingerültséggel is kö­vetjük hőseink cívódását, a cselekmény alakulását. A kezdetben rokonszenves, sorsuk iránt érdeklődést éb­reszteni képes főszereplők­től mind távolabb kerü­lünk és végül egy legjobb esetben is csak közepes film emlékével távozunk a moziból. (barabás) an

Next