Esti Hírlap, 1980. március (25. évfolyam, 52-77. szám)
1980-03-01 / 52. szám
A FEJLŐDÉS LEGFŐBB FELTÉTELE A FŐVÁROS IPARÁBAN: Legyen együtt értékes termék, kiváló szakember és technika Beszélgetés Bozsó Lászlóval a Budapesti Pártbizottság titkárával (Folytatás az 1. oldalról.) — A fővárosi ipar termelésének bővülése — a növekedési ütem — egykét százalékkal elmarad az országos átlagtól. Mi ennek az oka? — A növekedés üteme önmagában nem fejezi ki a gazdaság fejlődését, korszerűségét. S ha lassabban is bővül az ipar, ez nem baj, ha közben csökken a gazdaságtalan termelés. Vagyis: ha javul a munkaerő-gazdálkodás, a technológiai fegyelem, kevesebb gazdaságtalan, nehezen értékesíthető termék készül, zökkenőmentesebb a gyárak között az együttműködés, gyorsabb a fővárosi ipar rekonstrukciója. Kedvező, hogy egyes ágazatokban, amelyek különösen fontosak — gép, gépi berendezések, közlekedési eszközök, villamosgép és -készülékek gyártása, híradás- és vákuumtechnikai, műszer- és vegyipar — az átlagosnál gyorsabban nő a termelés. A szabályozók — A szigorúbb gazdasági szabályozók még a gyorsan fejlődő iparágak néhány vállalatának is okoztak pénzügyi gondokat. — Tény, hogy a múlt évelső felében sok vállalat és szövetkezet pénzügyi helyzete romlott. Néhány üzem tartós fizetési zavarokkal küzdött. A pénzhiányt előidéző okok sokrétűek. A veszteséges, a részesedési vagy fejlesztési alaphiányos vállalatok felülvizsgálják gazdálkodásukat. Néhány nagyvállalat ügyével az Állami Tervbizottság is foglalkozott. A fővárosban ilyen volt például a Csepel Vas- és Fémművek, az Egyesült Izzó, az Ikarus, a Medicor. Ezek a vállalatok pénzügyi segítséget is kaptak. De túl ezen saját munkájukkal érték el, hogy a legtöbb gyár már jó úton halad. Most arra számítunk, hogy az új szabályozórendszer feltételei között az idén más üzemek juthatnak hasonló helyzetbe. A szabályozók tehát alkalmasak rá, hogy feltárják a gazdaságtalan termelést. Ezért a vállalatok vezetőinek kötelességük a szabályozókat úgy értelmezni, hogy azok nem a gyárak érdekei ellen hatnak, hanem a gazdálkodás javításának ösztönzői. — Az idei évet említette. Hogyan készült fel Budapest ipara az 1980-as esztendőre? — A Központi Bizottság 1979. december 6-i ülése után a Budapesti Pártbizottság megtárgyalta a legfontosabb fővárosi feladatokat, felkészítettük a kerületi és az üzemi pártbizottságokat sajátos, helyi teendőik kijelölésére. Elmondhatom: a kerületi pártbizottságok valóban a legfontosabb gazdaságpolitikai feladatokra irányították a figyelmet, az egyensúly javításától kezdve a takarékos gazdálkodásig. Hasonlóan jó munkát végeztek a munkahelyi, az üzemi pártbizottságok. Amit mindenütt sürgettek: ne késlekedjünk a helyes döntések után a gyakorlati megvalósítással. Több helyen megfogalmazták: a munkahelyi fegyelem szoros kapcsolatban van az állampolgári fegyelemmel, s ha ebben javulást kívánunk elérni, akkor mindkettőben szigorúbb rendszabályokra, s ezekhez való jobb alkalmazkodásra van szükség. Kedvező folyamatok — Milyen gazdálkodási feltételek közepette kezdték az évet a fővárosi üzemek? — Érezhető némi bizonytalanság, s ez reális okra vezethető vissza. Az év kezdetekor elsősorban az árrendszer változásáról hiányzott a szükséges információ, s a tervek előkészítésében ez éreztette hatását. Bizonytalanságot tapasztaltunk a bér- és jövedelempolitika, az értékesítés tervezésében, abban, hogy milyen nyereséget lehet majd elérni, s ebből mennyit elosztani. — Mondhatjuk, hogy a múlt évben tapasztalt kedvező tendenciák az idén folytatódnak? — Látunk bíztató jeleket, amelyek arra mutatnak: a gazdálkodásban megindult előnyös folyamatok kiteljesednek. Sok példát említhetnék: gyáraink határozottan törekszenek a gazdaságtalan export visszaszorítására, mindinkább gyakorlattá válnak az ipari-kereskedelmi társulások, amelyek a fejlesztéstől az értékesítésig megteremtik a közös érdekeltséget. Az idén mintha magasabb színvonalú lenne az ármunka, jobb árakat érnek el a gyárak a szerződéskötésekben. Sok a jó példa az import hazai anyagokkal való pótlására is. Jobb az együttműködési készség a vállalatok között. Az Ikarus és a Ganz Villamossági Művek arra törekszik, hogy külföldi piaca megszilárdításáért megfelelő szervizhálózatot hozzon létre, örvendetes: az elektronikai üzemek végre közösen rendezik alkatrészvásárlási és termékszerkezeti elképzeléseiket. A vállalatok bíznak benne, hogy eszközeikkel, lehetőségeikkel képesek megoldani feladataikat. Különösen dicséretes: kevesebb a kifelé mutogatás, több a saját gondjaik enyhítésére fordított energia. Munkaerő — A múlt években tovább nőttek Budapesten a munkaerőgondok, nemcsak az iparban, hanem a szolgáltatásokban, a kereskedelemben, a vendéglátásban is. Mi is a valóságos kép? — Az országban először Budapesten merültek ki a létszámnövekedésre alapozott extenzív fejlesztés tartalékai. . A hatvanas évek közepére teljessé vált a foglalkoztatás, mérséklődött a felvándorlás, nem csekély részben a vidéki ipartelepítés hatására. Tíz év alatt 148 ezerrel csökkent a létszám a budapesti iparban. S a másik mai folyamat: csökken a munkaképes korúak, száma Budapesten, vagyis a nyugdíjba vonulókat nem pótolják a munkába lépő fiatalok. A munkaerő-gazdálkodásnak vannak morális oldalai is. — Feltétlenül. Gondjainkat tetézte, hogy több a munkahely, mint a munkaerő, ezért a kereslet meghaladta a kínálatot. Általánossá vált a munkaerőhiány, s ebben a helyzetben nőtt a fluktuáció, lazult a fegyelem, eltorzultak a bérezési arányok. — Sokszor hallunk kapun belüli munkaerő-fölöslegről. — Valóban: tovább bonyolítja a helyzetet, hogy sok helyütt munkaerő-fölösleg keletkezett. Több gyár,üzem — túlzott biztonságra törekedve — a munkacsúcsokra tervezte a létszámot. Ebben része van annak is, hogy a rendeletek az átlagbér-színvonal tartására ösztönöztek. Mindezek hatására vált Budapesten ellentmondásossá az állapot, egyszerre van munkaerőhiány és -fölösleg. A Budapesti Pártbizottság éppen ezért elsőrendű feladatként foglalkozik a munkaerő-gazdálkodással, minden eszközzel elősegíti az ésszerű szervezési eljárások meghonosítását, a munkafegyelem javítását, a reálisabb létszámtervek készítését, a teljesítmény szerinti bérezés becsületének megteremtését. — Milyen eredményekről lehet beszélni? — Nőtt a hatékony, korszerű berendezések kihasználása. Többen dolgoznak teljesítménybérben, az üzem-, és munkaszervezés javításával sok kéz szabadult fel, végezhet értékesebb munkát. Csökkent az utóbbi években a fluktuáció, a vállalatok nagyobb gondot fordítanak a munkaidő jobb kihasználására. A gyáraknak változatlanul számolniuk kell a létszám csökkenésével. — A múlt években, ha akarták, ha nem, a csökkenés bekövetkezett. De ma már nem elég csak a csökkenésre számítani! Nagyobb tudatosságra van szükség. Nemcsak csökkenést, hanem csökkentést is tervezni kell, átgondolt intézkedésekkel elérni, hogy a legmagasabb technika, a legértékesebb termék találkozzék a legjobb szakember tudásával. Úgy tűnik, az eddigi intézkedések — kötelező munkaerőközvetítés, egyes adminisztratív munkakörökben létszámfelvételi tilalom — bár csökkentették a munkaerőmozgást, nem oldották meg a társadalmilag szükséges átcsoportosítást. Kevés erre a jó példa. Ezért a szigorúbb gazdasági eszközökre is szükség van, elsősorban a szervezettebb munkára, amely megteremtheti a lehetőséget a jövedelem emelkedésére, az értékrendek helyreállítására. Takarékosság — Egy másik, sokat emlegetett fogalom: a takarékosság. — Népgazdaságunkban meglevő eszközeinkből kell megteremteni a fejlődés feltételeit. Ennek egyetlen útja a takarékosság. S ebben nem lehet differenciát tenni kis és nagy ügyekben, nem lehet egymásra mutogatni: ha ők pazarolnak, én miért takarékoskodtam? S még valamit: a lakosságot hagyni kell takarékoskodni. Ez viszont már azzal is jár, hogy nemcsak a termelésben, hanem a fogyasztásban is gazdaságosabb szemléletre van szükség. A takarékossággal összefügg a megfelelő áruellátás. Az, hogy ne kelljen fölösleges dolgokat tartalékolnia a kereskedelemnek, s megvásárolnia a vevőnek, hogy ne kelljen egyik üzletből futkározni a másikba egyes cikkekért, s ne kelljen egy ■ gépnek nagyobb egységét megvenni, hanem kaphatók legyenek kisebb alkatrészek is. — A takarékosság és a pazarlás egymásnak ellentmondó, de szükségszerűen egymás mellett emlegetett fogalmak. — Sok mindent eldobunk, amit inkább óvni kellene. A tankönyvek példája már nem újkeletű. De hasonlóan bánunk az üveggel is. Sok árut különlegesen csomagolunk, olyat is, amihez ez fölösleges. A hetvenes évek elején kitágult a világ. Hamar megismertük, hogy milyen is a „fogyasztói’’, az „eldobó" társadalom. Mi ezt nem követhetjük, hiszen a világon mindenütt rákényszerültek a takarékosságra. A takarékosság tehát általános magatartás; nemcsak a termelésben, hanem a fogyasztásban is ésszerűnek kell lenni. Ezt indokolja: munkánk külső és belső feltételei változtak, ezért a szigorúbb feltételek szigorúbb gyakorlatot követelnek. Ehhez viszont mindenütt nagyobb rend és fegyelem kell, hiszen mindenféle rendetlenség, fegyelmezetlenség, pazarlás árt a közösségnek. Csak akkor lehet gazdaságpolitikánkhoz — és politikánkhoz — a tömegek egyetértését, támogatását megnyerni, ha újból és újból bizonyítjuk: céljaink, terveink választ adnak korunk új jelenségeire. Horváth István Realitás, felelősségtudat Amikor az emberek nálunk is, másutt is azt kérdezik, milyen ma a nemzetközi helyzet — ez nem egyszerűen általánosságokban mozgó, elnagyolt kérdésfeltevés. Néhány hónappal ezelőtt, amikor a feszültség még kevésbé, volt kitapintható, rendszerint egy-egy válságövezetre irányult a figyelem. Mi történik Kína és Vietnam határán, mit hoz a közel-keleti különböké, lehet-e kibontakozást remélni Afrika déli végein? A sort folytathattuk volna, hiszen a világ egy viszonylag enyhültebb állapotban is messze volt attól, hogy az ég felhőtlen legyen. Mostanság úgy hangzik a kérdés, milyen az egyetemes nemzetközi helyzet, s ez pontosan tükrözi, hogy a közvélemény összefüggéseikben, a maguk globalitásában vizsgálja a világpolitikai állapotokat. Hogyan áll az enyhülés ügye, mi az oka a visszaeséseknek, kik idézték elő az újabb gondokat: milyen kiút lehetséges, növekedett-e a háborús veszély? A párt Központi Bizottságának legutóbbi ülése ezért is tekintette át az elmúlt időszak legfontosabb eseményeit és adott tömör elemzést azokról. Ez a pillantás a világra különösen jelentős a közelgő kongresszus fényében, hiszen hazai számvetésünket és soron levő feladataink kijelölését nem lehet tértől és időtől függetlenül végezni. Márpedig ez a „tér" a bennünket körülvevő nemzetközi környezet, az „idő" 1980 kora tavasza, amikor a világméretű párbeszédben sok minden változott a korábbi helyzethez képest. A reális értékelés megállapítja, hogy a világpolitikai helyzet feszültebbé vált, felerősödtek azok az irányzatok, amelyek veszélyeztetik az enyhülés terén elért eredményeket. Az ok egyértelmű: az imperialista körök aknamunkája, törekvésük, hogy megbontsák a két világrendszer közötti egyensúlyt, katonai fölényre tegyenek szert. Csupán vezérszavakban is sokatmondó a fölsorolás: a NATO washingtoni döntése felpörgette a fegyverkezési versenyt; az eurorakéták a kontinentális egyensúly felborítását célozzák; lelassították a SALT-folyamatot, majd amikor végre megtörtént a bécsi aláírás, elmaradt a ratifikálás; az általános rendezés helyett, kötelezettségvállalásaikkal ellentétben, külön útra léptek a Közel-Keleten; a kínai kártya forgatása veszélyes kalandokra ösztökélte Pekinget; a mesterséges kubai válság tovább rontotta a légkört, s következett a Közép-Keleten Irán, majd az Afganisztánnak nyújtott segítség ürügyén egy féktelen szovjetellenes hisztéria fölkeltése. Mindezek nyomán jogos aggodalom támadhatott nemcsak az enyhülési irányzat folytatása, hanem az enyhülés eddigi vívmányainak megőrzése tekintetében. Az enyhülési folyamat azonban sohasem volt mennyei ajándék. Nagyon is földi gyökerekből táplálkozott, az új erőviszonyok, köztük a stratégiai-katonai paritás talaján sarjadt ki. Ezek ismeretében senki nem tagadhatta, hogy nincs más ésszerű alternatíva, választási lehetőség, mint a békés egymás mellett élés, mert különben egy pusztító nukleáris világégés emésztené el Földünket. Erre a békés egymás mellett élési alapra épültek a korábbinál rendezettebb nemzetközi kapcsolatok, sok száz, kölcsönösen előnyös szerződés (amelyek túlnyomó többsége változatlanul érvényben van), s maga, a természetesen illúziómentes enyhülés. Az alapoktovábbra is adottak, s egy atom-világháború lehetőséget, mint a viták és ellentétek megoldásának módját, még a legelvakultabb héják is kénytelenek kizárni. Amikor tehát reálisan megállapítjuk a feszültség növekedését, ugyancsak a realitásoknak megfelelően szólhatunk arról, hogy szükséges és érdemes harcolni az enyhülés vívmányainak megőrzéséért. A szocialista országok következetes politikai magatartásukkal, rendkívüli felelősségtudattal lépnek fel e cél érdekében. Miközben határozottan visszautasítják a Carter-doktrína erőfitogtatását , Brezsnyev szavaival a maguk békedoktrínáját helyezik szembe azzal, messzemenően fölhasználják az adott tárgyalási fórumokat, új kezdeményezéseket tettek és tesznek. Erről tanúskodtak a Szovjetunióban elhangzott választási beszédek, a lengyel pártkongresszuson elhangzott indítvány az európai katonai enyhülési értekezletről, s most az MSZMP Központi Bizottságának állásfoglalása is. Hazánk, szövetségeseivel együtt, folytatja sokoldalú erőfeszítéseit a fegyverkezési verseny megfékezésére, a békés egymás mellett élés útjába álló akadályok elhárítása érdekében. Továbbra is arra törekszik, hogy a belügyekbe való be nem avatkozás és a kölcsönös előnyök alapján fejlődjenek kétoldalú kapcsolatai a tőkés országokkal. Az a véleményünk, hogy a politikai, a gazdasági, a tudományos-műszaki, a kulturális kapcsolatokban elért eredmények megőrzése és fejlesztése hozzájárul a népek közötti bizalom és megértés erősítéséhez. Washingtonban sokan országneveket emlegetnek, amikor kifogás tárgyává teszik az enyhülést. Elhangzik többek között Angola, Etiópia, Nicaragua, Afganisztán ... Csakhogy egy dolog a békés egymás mellett élésre, az enyhülésre való általános törekvés,és más dolog, hogy a társadalmi haladás erői változatlanul vívják harcukat Földünk különböző pontjain. A haladó eszmék erősödését nem gátolhatta meg a hidegháború, ez a folyamat hozzátartozott az enyhültebb időszakhoz, s jelen van napjaink felemás viszonyaiban is. A Központi Bizottság ezért juttatta ismételten kifejezésre a magyar kommunisták szolidaritását Ázsia, Afrika, Latin-Amerika népeinek igazságos harcával, amelyet nemzeti függetlenségük megszilárdításáért, a társadalmi haladásért vívnak. A népeknek ezt a jogát senki sem vitathatja el. Mi ilyen hát a nemzetközi helyzet? Ha ez ideig is bonyolult volt, még bonyolultabbá vált. De ennek a nemzetközi helyzetnek mi is részesei vagyunk, a magunk erejével és lehetőségeivel cselekvő alakítói. Tetteinkkel, amelyeket a reális elemzés és a felelősségtudat vezérel. Réti Ervin