Esti Hírlap, 1980. október (25. évfolyam, 231-257. szám)
1980-10-01 / 231. szám
• Jó szórakozást! címmel sugározták tegnap este a hangosan gondolkodást Veszprémben. Nagyon tetszett. Vitray Tamás és Huszár Tibor, Szabó György és Árkus József, Horváth Ádám és Kalmár András, Bernáth Rózsa, Csenterics Ágnes, Szántó Erika és a többiek is kivétel nélkül valamennyien megfontolt józansággal és lényeget érintő éleslátással, ízléssel és bölcsen válaszoltak Szegvári Kati kérdéseire. Hogy jól szórakoztat-e a tévé, s ha igen, akkor miért nem? Hogyan tovább, milyenek a lehetőségek, mit számít az anyagi, mennyit az erkölcsi megbecsülés? És hogy voltaképpen mit is értünk szórakozáson? Ez utóbbi volt a legfontosabb kérdés, mert csak ennek tisztázása után jöhetünk tisztába azzal — ha ugyan tisztázhatjuk valaha is? —, hogy jól szórakoztat-e a tévé? A szívem szerinti legokosabb és legerőteljesebben alátámasztott választ Vitray meg Szabó György fogalmazta meg. Azaz, hogy a szórakoztatás nem szükségszerűen egyenlő a nevetéssel, miként a néző passzív befogadóvá degradálásával és az élet eleven áramköréből való kikapcsolásával sem. (Hatásos példa a Vitrayé: a rendőrgyilkosság kacagtató szórakozás talán? Mégis mindenkit érdekelt az ügy a Kék fényben!) Akik pedig azt panaszolták — joggal —, hogy a könnyű műfajoknak nálunk sem tekintélye, se becsülete, vigasztalásul hadd mondjam el: az amerikai Time legutóbbi számában a Ragtime című, nálunk is igen népszerű regény szerzőjének, Doctorownak új regényéről számol be. S megjegyzi: egy réteg szemében Doctorow gyanús volt. Nem lehet igazán jó író, úgymond, mert a Ragtime elképesztően magas példányszámban kelt el, írója túl sok pénzt keresett vele! E sznobokat „megnyugtatja” a Time recenzense: az új Doctorow-regény stilárisan kuszább, formailag emészthetetlenebb a Ragtime-nál, ettől a szerző ama rétegeknek is végre „jó” író lesz talán... Látható, ha más-más megjelenési formában is, de (mindenütt megoldatlan) világjelenségek, nemzetközi problémakörök foglalkoztatták a tegnap esti hangosan gondolkodóinkat. (barabás) Hrrolnaptól a mozikat CSONTVÁRY Nem szeretnék kertelni, ezért jobb ezzel kezdeni: számomra a Csontváry a csalódások filmje. Látszólag pedig minden kéznél volt — a kamera előtt és mögött — ami ahhoz kell, hogy valóban nagy film szülessen. A várakozást külön indokolta Huszárik Zoltán képzőművészmúltja, s a Szindbádtól a rövidfilmekig minden eddigi munkája. S amit nem is tudhattunk előre, hogy Jankura Péter, személyeiben olyan érzékeny szemű operatőrtársra talált, aki a kamera optikájával a színérzékeny celluloidszalagra képes újrafesteni a Csontváry-víziókat. A film igazán emlékezetes pillanatait néhány felejthetetlen állókép adja. Nem úgy áll meg a kép, hogy kimerevedik, hanem abban az értelemben, ahogy megáll az idő, kiesik egyegy képsor az összefüggésekből, csak létezik, szántó a levegőben, pontosabban a mozivásznon, de igazában ezeknek a pillanatoknak nincs köze a lényeghez. Ezért aztán a szép képek megmaradnak a Csontváryfestmények mozgóképes illusztrációinak szintjén, amitől pedig ■— az előzetes nyilatkozatok szerint — az alkotók úgy féltek, mint ördög a tömjénfüsttől. Most ez a füst kápráztatja el a szemet, s ha időnként felindul mögötte, igazában nem látni semmit. — De hátha éppen ezekben a látványgyönyöröket adó képekben van elrejtve a lényeg? Végtére is ez festőről, méghozzá Csontváryról szóló mű, ez a megoldás tehát eléggé természetes lehet — vethetné ellenem az, aki még nem látta a filmet. Jó. Fogadjuk el hipotézisnek, hogy minden fontos dolog a látvány keltette érzelmekben található. Ám akkor mi a csudának tolakszik minduntalan elénk a Csontváryt játszó színész mai alakja? Tudom, persze, hogy tudom: ezt a szerepet Latinovitsnak szánták, s az ő emlékének ajánlják az egész filmet. Valóban látunk a történetben egy mai ruhában közöttünk járkáló színészt, aki elbóbiskol az autóban, mikor forgatásra viszik, aki hazamegy a feleségéhez, de a liftben visszafordul, akit rajongva szeret az anyja, mert hisz benne, de ő már nem hisz önmagában, s aki a jelek szerint legjobban egy valódi elmegyógyintézet valódi ápoltjai között érzi jól magát, miközben hegedűl nekik. (Döbbenetesek az elmegyógyintézeti képsorok is, csak az viszolyogtató, amikor jól ismert színészek arra kényszerülnek, hogy együtt „játsszanak” egy filmben, még a legsúlyosabb, ketreces ágyban őrzött ápolttal is.) Van tehát a filmnek egy nem is akármilyen terjedelmű „színészvonulata” is. őszintén szólva már akkor sem tetszett, amikor a forgatókönyv legelőször nyomtatásban megjelent — Latinovits még élt —, mert valami erőltetett didaktikus párhuzamkeresésnek tartottam, amely csak arra jó, hogy tovább párologtassa a ködöket a múlt századból máig tovább őrzött zsenielmélet pocsolyájából. Amely elmélet, némileg leegyszerűsítve, úgy hangzik, hogy az igazán nagy művészek, a zsenik, soha nem férnek be a társadalmi konvenciók karámjába, ahonnan aztán önpusztítás, néha a halál árán próbálnak kitörni. A Csontváry-film színészvonala ezt a zseniügyet akarja, a festő példáját felhasználva, a mába helyezni. Függetlenül attól, hogy ki mire tartja Latinovitsot — én például egy nagyon jó, de még a hatvanas éveket sem meghatározó jelentőségű színésznek — a zsenielmélettel az a baj, hogy szép, kerek, romantikus hazugság. Mentségként és védelemként könnyű előkapni és ráfogni a társadalomra, tessék elnézni a nagyképűséget,az összeférhetetlenséget, az akaraterő hiányát, az iszákosságot, a gorombaságot, a depressziót, mert mi zsenik vagyunk, s így szolgáljuk a társadalmat. A filmben a színész Csontváryt idézve, majdnem szó szerint megfogalmazza ezt. (A legkevésbé Ichak Fincin, a kitűnő bolgár színészen múlt a siker, aki talán jobb, mintha Latinovits játszotta volna Csontváryt.) Ezzel a zsenielmélettel például az a baj, hogy a művészettörténet mérhetetlenül sok óriási művészt ismert, akik szerények voltak, fegyelmezettek, vagy éppen harsány közösségi emberek, akiket külön egyáltalában nem foglalkoztatott a maguk személyének és a társadalomnak a viszonya. Mások viszont, akik valóban szembekerültek a hatalom valamilyen képviselőjével, intézményével, ezt korántsem magánügynek érezték, hanem alkalomnak arra, hogy vállalják mindazok képviseletét, akik valóban szemben álltak ezzel a társadalommal. A Csontváry világát idéző képekben — és életrajzának nagyvonalú megidézése mögött — tehát egy meghatározott elképzelés ködült föl időnként. Ám ez is csak esetlegesen úszkál a színésztörténet epizódjai körül, mintha valaki Csontváryval akarná igazolni Latinovitsot és Latinovitsal magyarázni Csontváryt. S ezenközben Huszárik valójában se nem Csontváry se nem Latinovits, hanem Szindbád. Kedves, kalandos, alapjában önirónikus — Csontvárytól fényévnyire volt az önirónia — jópajtás, aki rendkívül szereti az embereket. Mindenkit. Magát aligha akarja a zsenik közé sorolni — pedig nagy művész. Most megpróbált egy filmben azonosulni azokkal, akikről úgy gondolja, hogy zsenik. Ez az azonosulás nem nagyon sikerült. Ettől lett olyan kusza film a Csontváry, Bernáth László Bánfalvi Ágnes és Ichak Fenci. Az Őszi lombhullás Budán... Az Észak-Budai Vendéglátó Vállalat 1980. őszi rendezvénye. Október 3-án este 7 órai kezdéssel. Régi idők diszkója (Nosztalgia diszkó) az Európa étteremben Budapest II., Mártírok útja 43—45. Műsorvezetők: Harsányi Béla, Földi Ottó és Winkler Péter. Belépődíj: 30 Ft. Vacsora (ital nélkül): 70 Ft Jegyelővétel az Európa étteremben. SVÁB LAKODALMAS, REGRUTABLCSOZTATÓ Nemzetiségi találkozó Sopronban Magyarországon a becslések szerint 200—220 ezer német nemzetiségű ember él. Sokan közülük, különösen az idősebbek, ismerik és beszélik apáik nyelvét, nyelvjárásukat. A fiatalok zöme pedig az irodalmi németet igyekszik elsajátítani a nyelvoktató ,általános iskolák vagy gimnáziumok valamelyikében. Kétszáz körül mozog együtteseik száma, amelyekben beszélt és zenei anyanyelvükön, szóval, énekkel, tánccal, hangszeres muzsikával őrzik kulturális hagyományaikat. Huszonöt éve, október 5- én alakult meg a Magyarországi Németek Demokratikus Szövetsége, e nemes hagyományőrző és -feltáró munka legfőbb szervezője és segítője. Negyedszázad munkájának, eredményeinek és további feladatainak értékelésére gyűlt össze a szövetség országos választmánya " ’, elmúlt hét végén Sopronban. Dr. Krauth János elnök és Réger Antal főtitkár ünnepi szavai után tényekben is láthattuk a szövetség kultúraszervező munkáját: a Liszt Ferenc Művelődési Központban kiállítás nyílt Sopron és környéke németségének életéről. Kicsiny, de változatos és szép anyag mutatja be a vidék népművészetét : ládafiából előkerült ékes ruhákat, fafaragásokat, hímzett asztalneműt, népszokásokat megörökítő ódon fotográfiákat, s mellettük külön tárlóban a néprajzkutatás legújabb eredményeit közlő tanulmányokat, népdalgyűjteményeket, kottákat. .Jó ötlet volt, hogy lehetővé tették a helyszíni vásárlást is — szép számmal keltek el mind a kiadványok, mind a német nemzetiségi hanglemez. Ezután tartották a VI. országos német nemzetiségi néptánctalálkozó bemutatóit. Tízéves múltra tekint vissza e rangos találkozó, amelyre ezúttal is országos előválogatók után jutottak el a legjobbak. A hat tánccsoport egy szakzsűri — és a Petőfi Színház népes közönsége — előtt mérte össze tudását egy régebbi és egy eddig még be nem mutatott koreográfiával. Kivétel nélkül saját gyűjtésű zenei és táncanyagot állítottak színpadra. A vándorserleget a pilisvörösváriak Venczel József vezette együttese kapta, pompás sváb lakodalmas táncösszeállításával. Emlékezés egy régi farsangra — ez volt a címe Manninger Miklós koreográfiájának, amelyet a Soroksári Német Nemzetiségi Táncegyüttes adott elő nagy lendülettel, sok humorral. Harmadikok Kecskéd község fiatal táncosai lettek, regrutabúcsúztatójuk szellemes, kevéssé ismert táncelemeket ötvözött nagyszerű muzsikával. Szabadtéri táncbemutatókkal és szakmai tanácskozással búcsúztak Soprontól a találkozó résztvevői, de voltak — néprajzkutatók és -gyűjtők, pedagógusok —, akik csak egykét napra vettek búcsút egymástól, hiszen tegnap találkoztak újra Békéscsabán, a kétnapos 11. nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencián. Tíz ország százötven szakembere vesz részt a tudományos szimpóziumon, amelynek fővédnöke külügyminiszterünk, dr. Paja Frigyes. A magyarországi németekről, a kétnyelvűségről, az interetnikus kapcsolatokról s más kérdésekről nyolc előadás hangzik el. C. Szalai Ágnes Új Gondokt-könyvek „Könyvünk az emberiség különféle társadalmi és biológiai csoportjaival foglalkozik, amelyek egységesek eredetüket és történelmi fejlődésük fő útjait tekintve, de eltérők létük természeti feltételeit, nyelvüket, testi alkatukat, gazdaságuk, társadalmi rendszerük és életmódjuk jellemző sajátosságait tekintve” — ezzel ajánlja magyar olvasóinak Népek, rasszok, kultúrák című könyvét a szovjet szerzőpáros, Ny. Ny. Csebokszarov és I. A. Csebokszarova. A könyvből a kultúrantropológia számos kérdésére kap választ az olvasó a rasszok, népek és kultúrák kialakulásáról, mai helyzetéről. Két térkép mutatja be a világ mai népeinek elhelyezkedését, illetve a mai rasszok megoszlását. Az öregedés és az életkor címet adta könyvének V. V. Fokisz, és zárójelben még utána tette: (Tények és lehetőségek). A fiatal szervezetben már meginduló öregedés folyamatát páratlanul érdekes módon tárgyalja a szerző, nemcsak biológiai és fiziológiai, hanem pszichikai szemszögből is vizsgálva a valamennyiünket izgató kérdést. A tudós körültekintő tényszerűségét az írástudó színes stílusa teszi a legtágabb érdeklődést kielégítő érdekes és tanulságos olvasmánnyá. A modern francia pszichológia jelentős alakját, Henri Wallont mutatja be pszichológiai módszerének tükrében a tudós egykori munkatársa, René Zazzo. A Pszichológia és marxizmus című könyvben nagy teret szentel — foglalkozik Wallon és az olyan nagy hatású kortársak kapcsolatával, mint amilyen Freud, Bergson és Janet. A Világjárók sorozat legfrissebb kötete egy magyar orvosházaspár és hároméves kislányuk egyesztendei amerikai tartózkodásának élményeit meséli el. Kálmán Zsófia a Levélcímünk: Chicago 60 615 .. .ben nagy teret szentel — és ragyogó színes fotókat! — a gyerekeknek, közelebbről a gyerekek kórházi és óvodai környezetének, foglalkoztatásának. Ezek a részek olyan ismeretlen világba engednek bepillantást, ahonnan a tanulságok gazdag kínálatából meríthet az olvasó. GYORSINTERJÚ Pol-beat a tévében Sok-sok Egymillió fontos hangjegy után Bodnár István most pol-beat műsort rendez a tévében. — Mit keres a pol-beat ma a képernyőn? — Meghallgatást, mindenekelőtt. És reméljük, meg is találja. A hatvanas évek nyugati pol-beat dalai közül a legnépszerűbbeket, a legtartalmasabbakat válogatta össze Szeverényi Erzsébet, a Zenetudományi Intézet munkatársa. — Eredeti formájukban hangzanak fel a pol-beat örökzöldek? — A magyar szövegű változatokhoz Másik János hangszerelte újra a dalokat. Postási Júlia, Berki Tamás, Berjén Ferenc és alkalmi együttesek lépnek fel a ... Nemzedék ... című műsorban. A három pontokat majd mindenki a maga ízlése szerint helyettesítheti be. — A látvány? — Szándékunk szerint show-stílusban jelenítjük meg, s ebben rendkívül nagy szerepe volt Bachmann Gábor látványtervezőnek, aki izgalmas, aszszociációkat ébresztő tereket alakított ki a természetes helyszíneken. Rengeteg fiatalember is részese a műsornak, de reméljük, hogy több nemzedéknek sikerül érdekes félórával szolgálnunk a műsorral. —é— □ ILLYÉS GYULA Bolhabál című darabját mutatja be a Békés megyei Jókai Színház október 3-án pénteken. Következő bemutatójukat 10- én tartják, amikor is Barta Lajos: Szerelem című színművének musikalváltozatát hozzák színre Görgey Gábor verseivel, Tamássy Zdenkó zenéjével.