Esti Hírlap, 1982. március (27. évfolyam, 51-77. szám)
1982-03-01 / 51. szám
• Érdekes, egyben újszerű vállalkozása a zenés tv-színháznak, „Az elítélt” bemutatása. A mű Edgar Allan Poe „A kút és az inga” című novellájából készült, amely Babits Mihály megrázó erejű fordításában számtalan magyar kiadást ért meg. Apró Attila rendező és Bánki László dramaturg ebből írt forgatókönyve alkalmat adott egy nehéz feladatra. Arra, hogy a világirodalom közismert novellaremekét minden szöveg teljes mellőzésével, csakis szimfonikus zenével, szavak nélküli kórussal és szólóénekkel, s persze képi megfogalmazásban tolmácsolják. Ehhez járult a színészi némajáték. Mintha az alkotók megfogadták volna az értékelést, hogy Poe az irrealitás és vízió mestere volt, s minden szavának máig kiszámított hangulati, érzelmi, sőt még zenei határértéke is van. A címszereplő Emnőd György kapott lehetőséget különböző gyötrelmek, kábulatok, ájulások, rettegések, fizikai megpróbáltatások ábrázolására ebben a tévé-fantáziában, áthidalva az egyhangúságot. Deák Tamás minden lelkiállapotot zenében megfogalmazó, még az elítélt szempillájának rezdüléseit is pontosan kísérő illusztratív muzsikát komponált a cselekményhez. Érdeme, hogy a börtöncella lakójának testi szenvedéseit, lelki agóniáját, a halálos acélinga suhogó lengését megfelelő melódiagazdagsággal tudta ábrázolni. Vitatható, hogy az egyebekben szép befejezéshez kellenének-e szavak vagy sem. A néző világosabban kapná meg a novella eredetijének csattanóját: a francia hadsereg egy tábornokkal az élen bevonul Toledoba, és az elítélt így menekül meg az inkvizíciótól. Külön elismerés illeti a vezető operatőrt, Márk Ivánt, valamint Pál Tamás karmestert és a szárnyaló szólóhangért Rozsos Istvánt. (Kristóf) • Voltak évek, amikor Rátonyi Róbert ma£a volt az operettszínház. Nélküle ezt a műfajt nehéz lett volna elképzelni, olyan kitűnően, nagy énekes mozgáskultúrával művelte. Talán ezért is lepett meg mindenkit, amikor élete delelőjén sikerrel műfajt váltott. Ám ez a műfajváltás nem homályosíthatta el az operettszínészt. Most ezért is vártuk különleges érdeklődéssel az Operett a jelmeztárban című műsorát, amelyet ő maga állított össze, G. Dénes György társaságában írta az összekötő szöveget, s mondta is el. Pontosabban — eljátszotta. Hiszen kitalált saját számára egy figurát, Paldi bácsit, a nyugdíjba készülő jelmeztárost, és éppen ez a forma volt az, ami a legkevésbé tetszett. Egyszerűen erről a ma is életvidám, erős, tehetsége teljében levő Rátonyi Róbertről, az operett egykori hercegéről nem lehet elfogadni az általa kitalált képet. Különösen nem, ha Poldi bácsi csak emlékezik, legföljebb dudorászik, ahelyett, hogy maga is énekelne. Hiszen egy ilyen est Rátonyi folyamatos jelenléte nélkül nem az igazi. Aki szereti az operettet — és szinte mindenki szeret néha egy órácskára kellemesen kikapcsolódni —, a kicsit erőltetett keretjáték ellenére jó szívvel nézhettehallgathatta ezt az ízléssel öszszeállított programot. Ez végül is nem Poldi bácsi, hanem Rátonyi Róbert érdeme. (hm) MINT HAPPY END: APOLLON Oresztész terrorakciója Euripidész-beimutató a Nemzeti Színházban Euripidész tragédiájának, az Oresztésznek cselekménye ott kezdődik, ahol az Elektráé véget ér. Oresztész nénje teljes egyetértésével, sőt, biztatására megölte unokanagybátyját, Aigiszthoszt és anyját Klütaimnésztrát, akik korábban bűnös kapcsolatra lépve, a trójai háborúból tíz év után hazatérő Agamemnónt, Klütaimnésztra férjét pusztították el. A testvérek Apollón parancsára torolták meg atyjuk halálát,é s mégis — ezt még mindig az Elektrából tudhatjuk — lelkiismeretfurdalásuk van. „Könnyezhetünk, fivérem, oka én vagyok. Tüzes bosszúmban törtem én szegény anyámra itt, rá, ki szült leánynak” — mondja Elektra. „Milyen városba fussak én? Mily derék idegen néz majd jó szemmel rám, ki az anyámat megöltem?” — kérdezi magától Oresztész. (Devecseri Gábor fordítása.) Az Oresztészben már azt érzékelhetjük, hogy Elektra önmardosása csillapult, öccsét viszont őrjöngésig fokozódott. Ámde bárhogyan is számoljanak el lelkiismeretükkel, az argoiszi nép ítélete elől nem menekülhetnek, s az anyagyilkosság büntetése halál. Már-már inkább az öngyilkosságot választanák, amikor barátjuk, Püladész és Élektra megtalálják a menekvés útját: meg kell ölni Ménelaosz feleségét, Helenét, leányát, Hermionét pedig túszul kell ejteni, ily módon kikényszeríteni, hogy futni hagyják őket. A pontosan kétezer-háromszázkilencven esztendős tragédia ezzel a motívummal kísértetiesen naprakésszé válik — e napokban is ott vesztegelt London környékén egy eltérített repülőgép —, de korántsem csupán ennyi a mához szóló üzenete. Az erőszak csak erőszakot, a bosszú csak bosszút szülhet, hirdeti Euripidész, s mint aki megundorodik a sok kiontott vértől, valóságos hollywoodi happy enddel végzi a darabot) Ménelaosz enged a zsarolásnak, annál is inkább, mert megjelenik Apollón, aki előzőleg már Helenét is elragadta, s mindent eligazít. Püladész Elektra kezét nyeri el, Oresztész pedig azzal a Hermionéval lép frigyre, akinek az imént még kardját szegezte. Furcsállhatjuk talán, hogy a hetvennyolc éves, többszörös drámaversenygyőztes szerző választja ezt a megoldást, de ugyanakkor fel is sóhajthatunk, vajha jönne a Nap idén, és rendbe tenné dolgainkat. Csakhogy manapság — istenek híján — saját magunknak kell lefognunk a fegyveremelőket. Jobbik esetben nem hatalmasabb fegyvert szorítani torkukhoz, hanem szót értve velük egy tanácskozás asztalánál. A Nemzeti Színház egy lendülettel két és fél órás, szünet nélküli előadásban játssza az Oresztészt. Zsámbéki Gábor rendező Pauer Gyula archaikus romokat felidéző játékterén igyekszik mozgalmasságot teremteni. Ez különösképpen az Oresztészt alakító Cserhalmi Györgynek van kedvére, aki szívesen hasznosítja atlétikus képességeit és képzettségét: szökell, zuhan és hemperedik. Ezzel azonban el is vonja a figyelmet belső vívódásairól. Molnár Piroska Elektrája kellőképpen ellenszenves ókori ,terroristalány. Nem érthető, hogy egyik monológjánál miért kell hirtelen énekre váltania. A legjobban tetszett Horváth József a Hírnök szerepében. Nagy láttató erővel, szép dikcióval mondta el, hogyan hoztak ítéletet az argosziak. Nem tetszett viszont az eddig oly sokszor kitűnőnek látott Vajda László, aki a Phrügiai szerepét olcsó és hatásvadászó eszközökkel oldotta meg. Az argoszi asszonyok karát Máthé Erzsi, Olsavszky Éva, Csernus Mariann, Zolnay Zsuzsa, Bodnár Erika és a főiskolás Pregitzer Fruzsina alkotta. Az első négyre gondolva közülük: nem tudja az emberfia, örüljön-e, hogy ilyen képességű színészeket tud a színház állítani még a karba is, vagy azon keseregjen, hogy ennél különb feladatot alig-alig kapnak. A jelmezeket is Pauer Gyula tervezte — kitalálhatatlan, minő vezérelv szerint. Moór Mariannát például — akinek Kelene szerepében, sajnos, nem adódott más lehetősége, mint hogy nagyon szép legyen — koturnusra állította, s ruhája az egykorú viseletét jelezte, ismét mások valami mai topiban s mezítláb játszottak. A legelrettentőbben Oresztészt öltöztette. Olyan volt, mint egy szobafestő, aki a pizsamájában látott munkához. A tragédiát a színház Tandori Dezsővel újra fordíthatta, mondván, hogy a mű nyelve közeledjék erősebben az élő beszédhez. Olvasgatva Devecseri Gábor átültetését, nem biztos, hogy erre szükség volt, ám ez mit sem von le Tandori fordításának értékeiből. Morvay István Molnár Piroska és Cserhalmi György (MTI Fotó : Berzkó Imre felvétele) Újra Felix Krull ötórás tévésorozat sugárzását kezdte meg a nyugatnémet ZDF. Thomas Mann Egy szélhámos vallomásai című regényéből Bernhard Sinkel és a nemrég baleset következtében elhunyt szerzőtárs, Alf Brustellin írt forgatókönyvet. Az eredeti történetet csak alapnak tekintik az „álomfiúról”, akit minden olvasó kedve szerint képzelt el. Most ismét konkrét alakot ölt John Moulder Brown 27 éves angol színész személyében. LAUSANNAE-BAN Balettnövendékek sikere Siker! — ismerkedik a fogalommal a lány és a fiú. Siker — mondja a mester is. A svájci Lausanne-ban a közelmúltban zajlott a X. nemzetközi balettverseny. A felső korhatár 18 év volt. Egy balettújságban értesültek erről a budapestiek, s az intézet vezetői Kováts Tibort és Volf Katalint, a két úgymond már rutinos versenyzőt benevezték. — Rutin? Nincs még nekünk — mondja Kováts Tibor. — Az igaz, hogy én nemzetközi mezőnyben indultam már Várnában, Moszkvában, Olaszországban pedig Katival együtt léptünk színpadra, s az utóbbi páros versenyén első díjat nyertünk. Most kinek-kinek magának kellett bizonyítani. Mi is úgy indultunk el Lausanne-ban, akár a többi kezdők. Mondogattuk, már az is megtiszteltetés, hogy elfogadták a jelentkezésünket. Négy napon keresztül napi 12 órában táncoltunk, hol modern, hol klasszikus balettet. S az eredmény? Második lettem. Második helyezést ért el, pedig a zsűri, s az őket kísérő balettmester, Sterbinszky László véleménye szerint is technikailag Tibor teljesítménye kimagaslott. Csakhát, elcsúszott... Volf Katalin a harmadik díjat nyerte el. Az előbbi jutalma három, az utóbbi kétezer svájci frank. — Tehetséges növendékek — summázta Sterbinszky László. Tiborral hosszú évek óta foglalkozom, és Katalint is Menyhárt Jacqueline-nel közösen tanítják. Félve beszélnek a terveikről. Egymást nógatják, s nevetgélnek közben, elvégre ők is tinédzserek. A balettmester mondja el helyettük, hogy ősztől, ha sikerül egyéves tanulmányútra a Moszkvai Balettintézetbe utaznak. És azután? — Az Operaházhoz szeretnénk szerződni — válaszolja a lány. — Moszkvában gondolom sokat tanulunk majd, s végre megszerezzük az eddig hiányzó színpadi rutint. De addig, még előttünk van az érettségi, néhány kiskoncert, többek között a Budai Vigadóban, aztán a balettvizsga, ami számunkra a legfontosabb, majd a zárókoncert június végén az Erkel Színházban. (fazekas) ELSŐ ADÁS: 16 ÉV A Buddenbrook ház tévéváltozata szólt vele. Először bátyjával, Heinrich Mann-nal akarta megalkotni a családjuk történetéről mintázott könyvet, de aztán egyedül kezdett munkához. Bálint Györgynek adott interjújában például elmondta, hogy nemigen számított a Buddenbrook ház kiadásánál az olvasók érdeklődésére. Mindezt azért említjük meg, mert a Magyar Televízió március derekán kezdi sugározni a regény tizenegy részből álló filmváltozatát, heti egy adásban. A sorozat francia— olasz—NSZK koprodukcióban született meg, Peter Wirth rendezésében, aki két más íróval együtt maga is részt vett a forgatókönyv elkészítésében. Szerzőtársai: Bernt Rhotert és Joachim Lange. Az 1901- ben napvilágot látott regényből megmutatják a családot, a cégalapító családfő idejében, 1835-ben, a virágzás korszakában, aztán a hanyatlást, amely a második nemzedékkel kezdődik, végül a harmadik korszakban bekövetkezett széthullást. Thomas Mann Lübeck vámjában született. Az eredeti német kötet címlapján levő kép is ennek a városnak egy részletét ábrázolta. A tévéváltozat rendezője azonban a mai Lübeck helyett a lengyelországi Gdanskot választotta a külső felvételek elkészítésére. Huszonegy főszereplője van A Buddenbrook ház tévéváltozatának. Az idős Johann Buddenbrook Carl Raddatz, magyar hangja Pataky Jenő. Antoinette Buddenbrook: Katharina Brauren (Szende Bessy), a konzul Buddenbrook Martin Benrath (Avar István), a konzulné: Ruth Leuwerik (Kállai Ilona), Tony: Reinhild Solf (Zsurzs Kati), Christian: Gerd Böckmann (Tahi Tóth László). Klára, Erika, Ida, Kesselmeyer bankár és a regény más ismert alakjai mind láthatók a sorozatban. Nem először filmesítették meg Thomas Mann-nak ezt a művét. Az első 1923-ban készült, még a némafilm korában, s olyan színésznő tette emlékezetessé, mint Adele Sandrock. 1959-ben az NSZK-ban újból sor került a megfilmesítésére Alfred Weidenmann rendezésében, aki a vezető női szerepekre Liselotte Pulvert, Nadja Tillert és Lil Dagovert szerződtette. A tizenegy részes sorozat bizonyára nagy érdeklődést vált majd ki a magyar tévénézők körében. . Kristóf Károly Thomas Mann A Buddenbrook ház című regényének ma már óriási irodalma van. Magyarul 1921-ben jelent meg először, s azóta kilenc kiadást ért meg hazánkban. Lányi Viktor, akinek fordítása közkézen forog, és minden könyvtárban sűrűn kölcsönzött könyv, sokszor emlegette újságíró kollégáinak, hogy ez a munkája még operafordításainál is nagyobb örömet okozott számára. A Buddenbrook házról, Budapesten, való tartózkodásai idején, sokat kérdezték Thomas Mannt. Elmondta, a regény keletkezésének történetét Huszonhárom éves korában kezdte írni, és három esztendeig tartott, amíg elké- Tony (Reinhild Solf) és Christian (Gerd Böckmann) A Buddenbrookház egyik jelenetében.