Esti Hírlap, 1982. július (27. évfolyam, 153-179. szám)
1982-07-01 / 153. szám
Tisztelet a bátraknak, mondhatjuk együtt a Kötelék című dokumentumfilm készítőivel. Megismertünk három fiatalembert, és körülbelül fogalmat alkothattunk arról, hogy mekkora akaraterő és kitartás kellett ahhoz, hogy mára már harmincperces műrepülő programot tudnak bemutatni anélkül, hogy a nyaktörő légi akrobatika egyetlen motívumát is megismételnék. Körülbelül — írtam —, mert Tóth László, Molnár András és Pászti Tibor a repülés gyönyörűségéről, a sikeres megoldások öröméről beszélt elsősorban, s nem arról, micsoda fizikai és idegi megterhelés az ára egyetlen szépséges figurának, a lélegzetelállító látványnak, amivel a nyíregyháziak hármas köteléke a közönséget szórakoztatja. Edelényi Gábor rendezőként és operatőrként egyaránt az artisztikus fogalmazásra tört, a látvány szépségéből a vállalkozás belső motívumainak szépségét hívta elő. De témája ellen dolgozott azzal, hogy saját kísérőszövege nem szép, hanem szépelgő volt. Régi tapasztalat, hogy a közönségnek meg kell hagyni az ámuláshoz és a lelkesedéshez való jogát, mert a hatást gyengíti, ha helyette az alkotó ámul és hatódik meg. Szerencsére, ennek a dokumentumfilmnek olyan érdekes volt a tárgya, hogy még így is maradt min lelkesednie a repülésről legfeljebb csak álmodozó nézőnek. (bé) A háború utolsó s a béke első évében, 1945-ben kiemelkedő szakmai és közönségsikert aratott Noel Coward (író) és David Lean (rendező) Kései találkozás című filmje. Az már szinte filmtörténeti törvényszerűség, hogy a sikeres filmekből előbb-utóbb „remake” lesz, azaz újra feldolgozzák. Kései találkozás esetében ez 1974-ben következett be, olyan szupersztárokkal, mint Richard Burton és Sophia Loren. Persze ma már, illetve nyolc évvel ezelőtt, 1974-ben sem hatott olyan újszerűnek, „antihollywoodosnak” a története feldolgozásának módja, mint '45-ben, mert ama harminc év alatt Hollywood is nagyot változott. Időközben ott is rendre készültek az ilyen nagyon egyszerű s bensőséges, csillogás nélküli, finom és szikár történetek, amelyekben nem ragyogóan fiatalok a szerelmesek, hanem ráncoskdnipocakosodni kezdő középkorúak, s már nősek meg férjezettek, és happy end sem zárja le szerelmüket, hanem mint a való életben többnyire, középfajú, tragédia nélküli szomorúság a sorsuk: elválás örökre. A '74-es kései találkozás azonban, amelyet tegnap este sugárzott a Magyar Televízió, mégis csaknem olyan erőteljes hatású, mint a harminc évvel korábbi. Az akkori újszerűség ugyan hiányzik belőle, de Alan Bridges rendezésének puritánsága, finoman tartózkodó egyszerűsége és főleg a két világsztár. Loren és Burton személyiségének sugárzása, emberábrázolásuk mélysége, Noel Coward darabjának ezt az újabb filmes feldolgozását is kellemes moziélménnyé teszi. (barabás) MORVAY ISTVÁN JELENTI SZÓFIÁBÓL A Győrt A Nemzetek Színháza bemutatón Szófia, július 1. Szófiából megintcsak azt jelenthetem: a magyaroknak óriási sikerük volt a Nemzetek Színháza sorozatán. A Nemzeti Opera nézőterét hétfőn és kedden is zsúfolásig megtöltötte a Győri Balettre kíváncsi közönség, s amikor a Don Juan árnyéka, rajtunk előadása befejeződött, mindkét esetben hosszú percekig zúgott a taps, zengett a bravó. Eldönthetetlen, hogy az első vagy a második alkalommal volt-e nagyobb a lelkesedés. Elragadtatva Markó Iván koreográfiájának varázslatosságát, a főszerepben nyújtott lenyűgöző teljesítményét, táncosainak egyénileg és közösségben végzett kiváló munkáját nem szükséges ezúttal méltatni, az viszont ide kívánkozik, hogy a kedd délelőtti sajtótájékoztatón nem akadt olyan újságíró, aki ne elragadtatásának kifejezésével vezette volna be kérdéseit. Markó Ivánnak részletesen kellett beszélnie az együttes megalakulásáról, eddigi történetéről, repertoárjáról és a jövő terveiről. A Győri Balett fellépésével befejeződtek a Nemzetek Színháza magyar eseményei, s így most beszámolhatok a gazdag és változatos műsor néhány más eseményéről is. A sajtótájékoztató itteni gyakorlata szerint minden alkalommal két társulat vezetői ülnek asztalhoz az újságírókkal. Markó Iván partnere a finn Jorma Uotinen volt, aki maga is kitűnő táncos és koreográfusegyéniség. Tizenkét esztendeje szerződött a Finn Nemzeti Opera és Balett társulatához, miután annak balettiskoláját befejezte, de tovább tökéletesítette tudását a stockholmi Táncakadémián és Svájcban Serge Golovine irányításával. Carolyn Carlson meghívta a Párizsi Opera Kísérleti Csoportjába, a híres GRTOP-be. Uotinen 1976- tól 1978-ig dolgozott a társulatnál, tizennégy országban — köztük Japánban és Indiában — vendégszerepelt, s közben egyre több sikeres koreográfiát készített, önálló csoportját, melynek neve Jorma Uotinen és táncosai, öt esztendeje alapította, a vezetővel együtt mindössze heten vannak. Szófiában bemutatott műsoruk címe: Az elfelejtett látóhatár. Az ismertető szerint: „... szabad asszociációkra épülő utazás a képzelet és a sejtések világába, a koreográfia felhasználja a humor és a szatíra elemeit”, többiek — három férfi és három nő — is ragyogók. Az Állami Zenés Színházban megtartott két előadásukon nagy siker volt. Ciprusiak A Nemzetek Színháza megszünteti a földrajzi távolságokat, így tehát Finnország után könnyedén átlendülhetünk a déli tájra. A Ciprusi Nemzeti Színház Arisztophanész Lüszisztratéját hozta Vladimirosz Kaukaridisz rendezésében. A két évezredes komédiát mai görög nyelven, ciprusi tájszólásban adták elő, ugyancsak a sziget dalait és táncait fölhasználva. A női szerepek közül négyet férfi játszott, nagy műmellekkel, de egyikük festett, másikuk pedig igazi baj ússzal, s ez külön pikantériát adott az erotikus komédiának. A címszerepet alakító Lénia Szoroku nem afféle szexbomba, hanem markáns arcélű, vékonyizmos-inas-férfias jelenség. Alighanem telitalálat: az asszonyok önmegtartóztató háborúját csak egy ilyen nő eszelhette ki. MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET CORVIN MÁTYÁS ZSÁMBÉKON Ismét nyit a zsámbéki művelődéstörténeti nyári egyetem. Az idén — az MTA oktatásfejlesztési ajánlásai alapján — a kommunikáció a főtéma. Előadások lesznek a kommunikáció idegélettani alapjairól, szociálpszichológiai oldalairól, a gyermeknyelvi kutatásokról, a mesterséges, irodalmi, zenei és képzőművészeti nyelvről, a tömegkommunikáció jelenéről és jövőjéről. Bemutatkozik Zsámbékon a párizsi Pompidou Központ is, az igazgató, Jean-Francois de Canchy kalauzolásával. A kommunikációelméleti eseményeket naponta követik művészeti programok. A schallaburgi magyar reneszánsz kiállítás apropójából a résztvevők például felidézik Corvin Mátyás, Vitéz János és Janus Pannonius szellemi örökségét. Műhelybeszélgetést szerveznek a szolnoki és győri Hamlet, a kaposvári Marat halála színreviteléről a darabok rendezőivel, katasztrófafilmet vetítenek és elemeznek, esténként pedig színházi előadásokkal fűszerezett teaház várja a százhúsz pedagógusjelöltet. A hallgatók referátumokkal is készültek a nyári egyetemre: előadásokat tartanak többek között a filozófia és a művészetek, a társadalmi és a technikai fejlődés kapcsolatáról, a tizenévesek világnézetéről, az óvodások kommunikációjáról, sőt bemutatókat is rendeznek. (csontos) EZER ÉV ZSIDÓ KULTÚRA (új múzeum Kismartonban Az ausztriai Burgenland fővárosában, Eisenstadtban — magyar nevén Kismartonban — új múzeum nyílt, az Osztrák Zsidó Múzeum, amelyben az ausztriai zsidóság ezeréves történetét dokumentálják. Az új múzeum — amelynek megnyitása a városban rendezett Haydn-ünnepségek, az új kulturális centrum felavatásával egy időben történt — a „Wertheimer-házban” kapott otthont. A lehető legstílusosabb színhely ez a 18. század elején épült egykori patríciusház, a hajdani gettó területén. Gazdája, Sámson Wertheimer egész Magyarország főrabbija volt — de ez inkább díszhivatala volt a Habsburgok pénzügyi szakemberének. Kétszáz évvel később Wolf Sándor, a fiatal Burgenland-tartomány első, tiszteletbeli műemlékvédője kétezerhatszáz darabból álló Judaica-gyűjteményt állított ki a Wertheimer-házban — ez a gyűjtemény a háború után árverés útján svájci kézbe került. Leírhatatlan élmény A látvány és főképpen az élmény leírhatatlan. A cselekmény — éppen a szabad képzettársítás miatt — elmesélhetetlen. Káprázatos ötletparádé, amely azonban megráz és elgondolkoztat. Uotinen, mint táncos, külön klasszist képvisel (Markó Iván is látta Bécsben és nagyon jó véleménnyel van róla), de a SZAKMAI KONFERENCIA A Gyógypedagógusok Egyesületének tanácskozása Tíz esztendővel ezelőtt alakult meg a Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete. Bár ez nem tekinthető jubileumnak, a mintegy másfél ezer gyógypedagógus, pszichológus, szociológus, jogász és orvos most mégis ezt az alkalmat felhasználva országos szakmai konferencián ad számot arról, mit végeztek az elmúlt években, milyen feladatok várnak rájuk ezután. A ma délben kezdődő konferencia kapcsán délelőtt dr. Göllesz Viktor, az egyesület főtitkára tájékoztatta a sajtó képviselőit. " Mi az egyesület célja, milyen feladatokat vállalnak? — összefogni mindazokat a szakembereket, akik munkájuk révén fogyatékos emberekkel foglalkoznak, illetve azokat, akik ezt a munkát támogatják. Ilyen a kriminálpedagógia, a szociálpedagógia, illetve a szociális szervezői szakosztály. Ez utóbbi életre hívását többek között az indokolta, hogy a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán 1973-ban az országban először megindult a szociális szervezői szakemberképzés. Elsősorban a rehabilitációval foglalkoznak. Megpróbálják mindazon kezdeményezéseket összefogni, amelyek a fogyatékosok rehabilitációja érdekében születnek. A néhány esztendeje dolgozó iskolaegészségügyi szakosztály, a gyógypedagógiai iskolák sajátos egészségügyi gondjait kutatja, próbálja megoldani. — Mi a X. országos szakmai konferencia programja? — Dr. Méhes József, az egyesület alelnöke számot ad majd arról, mit tettünk az elmúlt évben, s mit tettek a fogyatékosokért a mi ajánlásaink nyomán az egészségügy, az oktatásügy vezetői. Szót kap természetesen minden szakosztályvezető, hogy átfogó képet adhasson saját munkájáról. A szakemberképzés, az igények pontos ismerete, nagyon fontos a mi munkánkban. Ezért várjuk érdeklődéssel Gordosné dr. Szabó Anna főigazgató előadását. A konferencia — háromnaposra tervezték — ideje alatt két kiállítás is nyílik. Az egyik az egyesület nemzetközi kapcsolatait mutatja be, a másik a szakemberképzésről szól. (fazekas) Afrika táncol GUINEAS MŰVÉSZEK A BUDAI PARKSZÍNPADON Majd negyed évszázada alakult a Ballett Africaine de Guinée együttese, mindjárt a nyugat-afrikai állam önállóságának kikiáltása után. S még öt éve sem működtek, amikor megjelentek nálunk, igen megiletődve az első turnék idegen légkörében, kicsit értetlenül azzal a döbbenettel szemben, amit a dobok őrjítő ritmusorgiája, táncaik extatikus forgataga keltett, meg azzal a néma feszültséggel, ami abból támadt, hogy egyetlen hamvas-szép, gyermeknyi táncosnőjüknek — hosszas vitáik után — „megengedtük”, hogy fedetlen keblekkel jelenjen meg a pesti közönség ártatlan szemei előtt. Azóta sok művészegyüttes járt nálunk és sokfelé jártak ők. Sokféle egzotikus hangszert, ősi ritmust hallottunk, ízelítőt kaptunk távol-keleti és dél-amerikai kultúrák régi rítusaiból és táncaiból. A meztelenség pedig filmen, színházban mindennapos látvány lett, a képernyőn bejött otthonainkba is, megszoktuk. Ahogy ők megszokták a turnék légkörét, a különböző népek különböző reagálásait, a különböző színterek és színpadok nehézségeinek leküzdését. Profik lettek. A táncosok második, harmadik generációja már a tapasztalt profik munkájába állt be, átvette azok magabiztosságát, bármiféle megilletődöttség nélkül. Tudják, hogy olyan nemzetközi piacon dolgoznak, ahol a vevők, a közönség is egyre több tapasztalattal rendelkezik, hogy nem a meglepetés kelti már a legfőbb hatást. Ezek óriási különbségek, az ember azt hinné, hogy a régi és a mai találkozás élménye semmiben sem hasonlíthat egymásra. A várakozásba bekalkuláltuk az esetleges csalódás lehetőségét is. A lényeg azonban nem változott. Szerencsére! Az óceán partján fennmaradt népcsoportok, a malangék, szuszuk, fülkék és a még kisebb törzsek olyan ősi erejű szokásokat, táncokat, dallamokat és ritmusokat, a bagák, náluk és landumák egykori titkos társaságai olyan plasztikákat és maszkokat hagytak az utókorra, amelyek a mába is ellenállhatatlanul átsugározzák szuggesztiójukat. Születhettek franciás, 6/8-os, 12/3-os ritmusú dal- tam szerkezetek az óriástök fölé feszített 21 húron, a kora nevű hangszeren, meg az afrikai zongorának becézett balafon faskáláján, a tamtamok, dumdumok és a szellemesen hangolható tamani dobokon, a falénak nevezett fuvolán és a háromhúros bolonokon, diktálhatja a régi legendák színpadi szerkezetét az európai dramaturgia, ölthetnek „oroszos” alakzatot a több ezer éves afrikai akrobatikus elemek a táncban, a lényegen ez nem változtathatott. Művészetük gyökereinek mélységét, elementáris erejét, az ősi fantázia ma is képzeletet gyújtó sugallatát, látomásainak szépségét, révületbe ringató lüktetését sem a világvárosi tapsok, sem a rutin, de még a modern főváros, Conakry mai életformája sem képes halványítani, vagy eltorzítani. Az élet, s benne művészetük környezetének változásai talán mintha csak erősítenék a hagyományokban benne rejlő megőrzés parancsát, mely a század elején olyan erővel jelentkezett, hogy még Picassóék párizsi művészvilágát is meghódoltatta. VÉGZŐS TÁNCOSOK Vizsgaelőadás az Erkelben Az Állami Balett Intézet IX. évfolyamos, végzős hallgatóinak vizsgaelőadását július 3-án, este tartják, az Erkel Színházban.. Menyhárt Jacqueline hét lány- és Sterbinszky László tíz fiúnövendéke ad számot tudásáról. A műsor első részében a Bournonville-szvit, a harmadik részében a Gajane-szvit kerül bemutatásra, a középső egységben pedig különböző balettekből láthat egyegy részletet a közönség. Közreműködik a Magyar Állami Operaház zenekara, Fráter Gedeon és Pusztai Tibor vezényletével. (MTI) A Parkszínpad mostani vendégei valóságos balettoperákat alakítottak ki néhány őserdei mondatöredékből, a sok ezer éves táncokból és ritmusokból, a bőrükre festett maszkvonásokból. Felrázó, megindító, a bemutató hideg estjét átmelegítő, vérpezsdítő élményhőfokon. Ennek az élménynek a varázsforrásait feltárni már nem a szavakra tartozik. Fodor Lajos