Esti Hírlap, 1982. július (27. évfolyam, 153-179. szám)

1982-07-01 / 153. szám

­ Tisztelet a bátraknak, mondhatjuk együtt a Kö­telék című dokumentum­film készítőivel. Megismer­­tünk három fiatalembert, és körülbelül fogalmat alkot­hattunk arról, hogy mekko­ra ak­araterő és kitartás kellett ahhoz, hogy mára már harmincperces műre­­pü­lő programot tudnak be­mutatni anélkül, hogy a nyaktörő légi akrobatika egyetlen motívumát is meg­ismételnék. Körülbelül — írtam —, mert Tóth László, Molnár András és Pászti Tibor a repülés gyönyörű­ségéről, a sikeres megoldá­sok öröméről beszélt első­sorban, s nem arról, mi­csoda fizikai és idegi meg­terhelés az ára egyetlen szépséges figurának, a lé­legzetelállító látványnak, amivel a nyíregyháziak hár­mas köteléke a közönséget szórakoztatja. Edelényi Gá­bor rendezőként és opera­tőrként egyaránt az artisz­­tikus fogalmazásra tört, a látvány szépségéből a vál­lalkozás belső motívumai­nak szépségét hívta elő. De témája ellen dolgozott az­zal, hogy saját kísérőszöve­ge nem szép, hanem szépel­gő volt. Régi tapasztalat, hogy a közönségnek meg kell hagyni az ámuláshoz és a lelkesedéshez való jo­gát, mert a hatást gyengíti, ha helyette az alkotó ámul és hatódik meg. Szeren­csére, ennek a dokumen­tumfilmnek olyan érdekes volt a tárgya, hogy még így is maradt min lelkesednie a repülésről legfeljebb csak álmodozó nézőnek. (bé)­ ­ A háború utolsó s a béke első évében, 1945-ben kiemelke­dő szakmai és közönségsikert aratott Noel Coward (író) és David Lean (rendező) Kései ta­lálkozás című filmje. Az már szinte filmtörténeti törvény­­szerűség, hogy a sikeres fil­mekből előbb-utóbb „remake” lesz, azaz­ újra feldolgozzák.­­ Kései találkozás esetében ez 1974-ben következett be, olyan szupersztárokkal, mint Ri­chard Burton és Sophia Loren. Persze ma már, illetve nyolc évvel ezelőtt, 1974-ben sem ha­tott olyan újszerűnek, „anti­­hollywoodosnak” a történet­e feldolgozásának módja, mint '45-ben­­, mert ama harminc év alatt Hollywood is nagyot változott. Időközben ott is rendre készültek az ilyen na­gyon egyszerű s bensőséges, csillogás nélküli, finom és szi­kár történetek, amelyekben nem ragyogóan fiatalok a sze­relmesek, hanem ráncosk­dni­­pocakosodni kezdő középko­rúak, s már nősek meg férje­zettek, és happy end sem zár­ja le szerelmüket, hanem mint a való életben többnyire, kö­­zépfajú, tragédia nélküli szo­morúság a sorsuk: elválás örökre. A '74-es kései találko­zás azonban, amelyet tegnap este sugárzott a Magyar Tele­vízió, mégis csaknem olyan erőteljes hatású, mint a har­minc évvel korábbi. Az akkori újszerűség ugyan hiányzik be­lőle, de Alan Bridges rendezé­sének puritánsága, finoman tartózkodó egyszerűsége és fő­leg­ a két világsztár. Loren és Burton személyiségének sugár­zása, emberábrázolásuk mély­sége, Noel Coward darabjának ezt az újabb filmes feldolgozá­sát is kellemes moziélménnyé teszi. (barabás) MORVAY ISTVÁN JELENTI SZÓFIÁBÓL A Győrt A Nemzetek Színháza bemutatón Szófia, július 1. Szófiából megintcsak azt jelenthetem: a magyarok­nak óriási sikerük volt a Nemzetek Színháza soroza­tán. A Nemzeti Opera néző­terét hétfőn és kedden is zsúfolásig megtöltötte a Győri Balettre kíváncsi kö­zönség, s amikor a Don Juan árnyéka, rajtunk elő­adása befejeződött, mind­két esetben hosszú perce­kig zúgott a taps, zengett a bravó. Eldönthetetlen, hogy az első vagy a máso­dik alkalommal volt-e na­gyobb a lelkesedés. Elragadtatva Markó Iván koreográfiá­jának varázslatosságát, a fő­szerepben nyújtott lenyű­göző teljesítményét, tánco­sainak egyénileg és közös­ségben végzett kiváló mun­káját nem szükséges ezút­tal méltatni, az viszont ide kívánkozik, hogy a kedd délelőtti sajtótájékoztatón nem akadt olyan újságíró, aki ne elragadtatásának ki­fejezésével vezette volna be kérdéseit. Markó Iván­nak részletesen kellett be­szélnie az együttes megala­kulásáról, eddigi történeté­ről, repertoárjáról és a jö­vő terveiről. A Győri Balett fellépésé­vel befejeződtek a Nemze­tek Színháza magyar ese­ményei, s így most beszá­molhatok a gazdag és vál­tozatos műsor néhány más eseményéről is. A sajtótájékoztató itteni gyakorlata szerint minden alkalommal két társulat vezetői ülnek asztalhoz az újságírókkal. Markó Iván partnere a finn Jorma Uotinen volt, aki maga is kitűnő táncos és koreográ­­fusegyéniség. Tizenkét esztendeje szer­ződött a Finn Nemzeti Opera és Balett társulatá­hoz, miután annak balettis­koláját befejezte, de tovább tökéletesítette tudását a stockholmi Táncakadémián és Svájcban Serge Go­­lovine irányításával. Caro­lyn Carlson meghívta a Párizsi Opera Kísérleti Csoportjába, a híres GRTOP-be. Uotinen 1976- tól 1978-ig dolgozott a tár­sulatnál, tizennégy ország­ban — köztük Japánban és Indiában — vendégszere­pelt, s közben egyre több sikeres koreográfiát készí­tett, önálló csoportját, melynek neve Jorma Uotinen és táncosai, öt esz­tendeje alapította, a veze­tővel együtt mindössze he­ten vannak. Szófiában bemutatott mű­soruk címe: Az elfelejtett látóhatár. Az ismertető sze­rint: „... szabad asszociá­ciókra épülő utazás a kép­zelet és a sejtések világá­ba, a koreográfia felhasz­nálja a humor és a szatíra elemeit”, többiek — három férfi és három nő — is ragyogók. Az Állami Zenés Színház­ban megtartott két előadá­sukon nagy siker volt. Ciprusiak A Nemzetek Színháza megszünteti a földrajzi tá­volságokat, így tehát Finn­ország után könnyedén­ át­lendülhetünk a déli tájra. A Ciprusi Nemzeti Szín­ház Arisztophanész Lü­­szisztratéját hozta Vladi­­mirosz Kaukaridisz rende­zésében. A két évezredes komé­diát mai görög nyelven, ciprusi tájszólásban adták elő, ugyancsak a sziget da­lait és táncait fölhasznál­va. A női szerepek közül négyet férfi játszott, nagy műmellekkel, de egyikük festett, másikuk pedig igazi baj ússzal, s ez külön pi­kantériát adott az erotikus komédiának. A címszerepet alakító Lénia Szoroku nem afféle szexbomba, hanem markáns arcélű, vékony­­izmos-inas-férfias jelenség. Alighanem telitalálat: az asszonyok önmegtartóztató háborúját csak egy ilyen nő eszelhette ki. MŰVELŐDÉS­TÖR­TÉNET CORVIN MÁTYÁS ZSÁMBÉKON Ismét nyit a­ zsámbéki művelődéstörténeti nyári egyetem. Az idén — az MTA oktatásfejlesztési ajánlásai alapján — a kommunikáció a főtéma. Előadások lesznek a kom­munikáció idegélettani alapjairól, szociálpszicho­lógiai oldalairól, a gyer­meknyelvi kutatásokról, a mesterséges­, irodalmi, zenei és képzőművészeti nyelvről, a tömegkommuni­káció jelenéről és jövőjé­ről. Bemutatkozik Zsámbé­­kon a párizsi Pompidou Központ is, az igazgató, Jean-Francois de Canchy kalauzolásával. A kommu­nikációelméleti eseménye­ket naponta követik mű­vészeti programok. A schallaburgi magyar rene­szánsz kiállítás apropójá­ból a résztvevők például felidézik Corvin Mátyás, Vitéz János és Janus Pan­nonius szellemi örökségét. Műhelybeszélgetést szer­veznek a szolnoki és győri Hamlet, a kaposvári Ma­rat halála színreviteléről a darabok rendezőivel, ka­tasztrófafilmet vetítenek és elemeznek,­ esténként pedig színházi előadások­kal fűszerezett teaház vár­ja a százhúsz pedagógusje­löltet. A hallgatók referátu­mokkal is készültek a nyá­ri egyetemre: előadásokat tartanak többek között a filozófia és a művészetek, a társadalmi és a techni­kai fejlődés kapcsolatáról, a tizenévesek világnézeté­ről, az óvodások kommuni­kációjáról, sőt bemutatókat is rendeznek. (csontos) EZER ÉV ZSIDÓ KULTÚRA (új múzeum Kismartonban Az ausztriai Burgenland fővárosában, Eisenstadtban — magyar nevén Kismar­tonban — új múzeum nyílt, az Osztrák Zsidó Múzeum, amelyben az ausztriai zsi­dóság ezeréves történetét dokumentálják. Az új mú­zeum — amelynek megnyi­tása a városban rendezett Haydn-ünnepségek, az új kulturális centrum felava­tásával egy időben történt — a „Wertheimer-házban” kapott otthont. A lehető legstílusosabb színhely ez a 18. század elején épült egy­kori patríciusház, a hajda­ni gettó területén. Gazdá­ja, Sámson Wertheimer egész Magyarország főrab­bija volt — de ez inkább díszhivatala volt a Habs­burgok pénzügyi szakem­berének. Kétszáz évvel ké­sőbb Wolf Sándor, a fiatal Burgenland-tartomány el­ső, tiszteletbeli műemlék­védője kétezerhatszáz da­rabból álló Judaica-gyűj­­teményt állított ki a Wert­heimer-házban — ez a gyűjtemény a háború után árverés útján svájci kézbe került. Leírhatatlan élmény A látvány és főképpen az élmén­y leírhatatlan. A cselekmény — éppen a szabad képzettársítás miatt — elmesélhetetlen. Káprá­zatos ötletparádé, amely azonban megráz és elgon­dolkoztat. Uotinen, mint táncos, külön klasszist kép­visel (Markó Iván is látta Bécsben és nagyon jó vé­leménnyel van róla), de a SZAKMAI KONFERENCIA A Gyógypedagógusok Egyesületének tanácskozása Tíz esztendővel ezelőtt alakult meg a Magyar Gyógypedagógusok Egyesü­lete. Bár ez nem tekinthe­tő jubileumnak, a mintegy másfél ezer gyógypedagógus, pszichológus, szociológus, jogász és orvos most mégis ezt az alkalmat felhasz­nálva országos szakmai konferencián ad számot ar­ról, mit végeztek az elmúlt években, milyen feladatok várnak rájuk ezután. A ma délben kezdődő konferencia kapcsán dél­előtt dr. Göllesz Viktor, az egyesület főtitkára tájékoz­tatta a sajtó képviselőit. " Mi az egyesület célja, milyen feladatokat vállal­nak?­­ — összefogni mindazo­kat a szakembereket, akik munkájuk révén fogyaté­kos emberekkel foglalkoz­nak, illetve azokat, akik ezt a munkát támogatják. Ilyen a kriminálpedagógia, a szo­­ciálpedagógia, illetve a szo­ciális szervezői szakosz­tály. Ez utóbbi életre hívá­sát többek között az indo­kolta, hogy a Gyógypeda­gógiai Tanárképző Főisko­lán 1973-ban az országban először megindult a szo­ciális szervezői szakember­­képzés. Elsősorban a reha­bilitációval foglalkoznak. Megpróbálják mindazon kezdeményezéseket össze­fogni, amelyek a fogyaté­kosok rehabilitációja ér­dekében születnek. A né­hány esztendeje dolgozó is­kolaegészségügyi szakosz­tály, a gyógypedagógiai is­kolák sajátos egészségügyi gondjait kutatja, próbálja megoldani. — Mi a X. országos szak­mai konferencia program­ja? — Dr. Méhes József, az egyesület alel­nöke számot ad majd arról, mit tettünk az elmúlt évben, s mit tet­tek a fogyatékosokért a mi ajánlásaink nyomán az egészségügy, az oktatásügy vezetői. Szót kap természe­tesen minden szakosztály­vezető, hogy átfogó képet adhasson saját munkájá­ról. A szakemberképzés, az igények pontos ismerete, nagyon fontos a mi mun­kánkban. Ezért várjuk ér­deklődéssel Gordosné dr. Szabó Anna főigazgató elő­adását. A konferencia — háromnaposra tervezték — ideje alatt két kiállítás is nyílik. Az egyik az egye­sület nemzetközi kapcsola­tait mutatja be, a másik a szakemberképzésről szól. (fazekas) Afrika táncol GUINEAS MŰVÉSZEK A BUDAI PARKSZÍNPADON Majd negyed évszázada alakult a Ballett Africaine de Guinée együttese, mind­járt a nyugat-afrikai állam önállóságának kikiáltása után. S még öt éve sem működtek, amikor megje­lentek nálunk, igen meg­­iletődve az első turnék ide­gen légkörében, kicsit ér­tetlenül azzal a döbbenet­tel szemben, amit a dobok őrjítő ritmusorgiája, tán­caik extatikus forgataga keltett, meg azzal a néma feszültséggel, ami abból tá­madt, hogy egyetlen ham­vas-szép, gyermeknyi tán­cosnőjüknek — hosszas vi­táik után — „megengedtük”, hogy fedetlen keblekkel je­lenjen meg a pesti közön­ség ártatlan szemei előtt. Azóta sok művészegyüt­tes járt nálunk és sokfelé jártak ők. Sokféle egzoti­kus hangszert, ősi ritmust hallottunk, ízelítőt kaptunk távol-keleti és dél-ameri­kai kultúrák régi rítusaiból és táncaiból. A meztelen­ség pedig filmen, színház­ban mindennapos látvány lett, a képernyőn bejött otthonainkba is, megszok­tuk. Ahogy ők megszokták a turnék légkörét, a külön­böző népek különböző rea­gálásait, a különböző szín­terek és színpadok nehéz­ségeinek leküzdését. Profik lettek. A táncosok második, harmadik generációja már a tapasztalt profik munká­jába állt be, átvette azok magabiztosságát, bármiféle megil­l­etődöttség nélkül. Tudják, hogy olyan nem­zetközi piacon dolgoznak, ahol a vevők, a közönség is egyre több tapasztalattal rendelkezik, hogy nem a meglepetés kelti már a leg­főbb hatást. Ezek óriási különbségek, az ember azt hinné, hogy a régi és a mai találkozás élménye semmiben sem hasonlíthat egymásra. A várakozásba bekalkuláltuk az esetleges csalódás lehe­tőségét is. A lényeg azon­ban nem változott. Szeren­csére! Az óceán partján fenn­maradt népcsoportok, a ma­­langék, szuszuk, fülkék és a még kisebb törzsek olyan ősi erejű szokásokat, tán­cokat, dallamokat és ritmu­sokat, a bagák, náluk és landumák egykori titkos társaságai olyan plasztiká­kat és maszkokat hagytak az utókorra, amelyek a mába is ellenállhatatlanul átsugározzák szuggesztióju­­kat. Születhettek franciás, 6/8-os, 12/3-os ritmusú dal- t­am szerkezetek az óriástök fölé feszített 21 húron, a kora nevű hangszeren, meg az afrikai zongorának be­cézett balafon faskáláján, a tamtamok, dumdumok és a szellemesen hangolható tamani dobokon, a falénak nevezett fuvolán és a há­­romhúros bolonokon, dik­tálhatja a régi legendák színpadi szerkezetét az európai dramaturgia, ölt­­hetnek „oroszos” alakzatot a több ezer éves afrikai akrobatikus elemek a tánc­ban, a lényegen ez nem változtathatott. Művészetük gyökereinek mélységét, ele­mentáris erejét, az ősi fan­tázia ma is képzeletet gyúj­tó sugallatát, látomásainak szépségét, révületbe ringa­tó lüktetését sem a világ­városi tapsok, sem a ru­tin, de még a modern fő­város, Conakry mai élet­formája sem képes halvá­nyítani, vagy eltorzítani. Az élet, s benne művészetük környezetének változásai talán mintha csak erősí­tenék a hagyományokban benne rejlő megőrzés pa­rancsát, mely a század ele­jén olyan erővel jelentke­zett, hogy még Picassóék párizsi művészvilágát is meghódolta­tta. VÉGZŐS TÁNCOSOK Vizsgaelőadás az Erkelben Az Állami Balett Intézet IX. évfolyamos, végzős hallgatóinak vizsgaelőadását július 3-án, este tartják, az Erkel Színházban.. Menyhárt Jacqueline hét lány- és Sterbinszky László tíz fiúnövendéke ad számot tudásá­ról. A műsor első részében a Bournonville-szvit, a har­madik részében a Gajane-szvit kerül bemutatásra, a kö­zépső egységben pedig különböző balettekből láthat egy­­egy részletet a közönség. Közreműködik a Magyar Álla­mi Operaház zenekara, Fráter Gedeon és Pusztai Tibor vezényletével. (MTI) A Parkszínpad mostani vendégei valóságos balett­­operákat alakítottak ki né­hány őserdei mondatöre­­dékből, a sok ezer éves táncokból és ritmusokból, a bőrükre festett maszkvo­­násokból. Felrázó, megin­dító, a bemutató hideg est­jét átmelegítő, vérpezs­dítő élményhőfokon. Ennek az élménynek a varázsfor­­rásait feltárni már nem a szavakra tartozik. Fodor Lajos

Next