Esti Hírlap, 1983. augusztus (28. évfolyam, 181-204. szám)

1983-08-01 / 181. szám

SZEMLE HÁROM LAKÁSSZÖVETKEZETNÉL Beépült foghíjak, ifjúsági házak Tulajdonos tervezők • Csökkenő aktivitás Ahány lakásszövetkezet, annyi szokás: Budapesten jelenleg 374 lakásszövetke­zet működik, ebből 11 az építő, 351 a fenntartó, a többi garázs és üdülőszö­vetkezet. A sokaságból — keresve a sajátosságokat — hármat látogatott meg a Szövosz elnöke és elnökhe­lyettese a Budapesti Fo­gyasztási és Lakásszövet­kezetek Szövetségének ve­zetőivel. Igazodó homlokzat Váralja—Víziváros La­kásépítő Szövetkezet. Tíz éve alakult. A Fővárosi Ta­nácstól 16 beépítetlen, „fog­híjtelket” kaptak, szétszór­va az 1., a 11. kerületben. Feladatuk a telkek beépíté­sének szervezése. Nem is tudtuk, hogy mi­re vállalkozunk — mondta dr. Semjén Andorné, a szövetkezet elnöke. A tel­kek zöme beépült, másutt már készen áll az épület szerkezete. Van ház, ahol a befejező szakipari munká­kat végzik. Mire vállalkoz­tak a szövetkezet tagjai? Az építés természetes fo­lyamatának fordítottjára. A foghíj „betöltésének” ugyanis van egy követel­ménye: az épület homlok­zata alkalmazkodjék a vá­rosképi környezethez. Gondolva a Várnegyedre, hozzá illeszkedően tervezni nem könnyű. S a foghíj be­építésének van egy feltété­tele: csak olyan építési technológia alkalmazható, amit a kivitelezést elválla­ló vállalat a maga részéről a legjobbnak ítél meg. Elő­ször tehát a kivitelezők döntöttek, s aztán ülhettek rajzasztalaik mellé a terve­zők. Akik közül — nem el­vetendő a módszer — töb­ben is a maguk tervezte ház egyik lakásának tulaj­donosai, így aztán a legha­gyományosabb és a legkor­szerűbb építési technoló­giák váltakoznak, nem kis mértékben befolyásolva mind a kivitelezés idejét, mind a lakások árát.­Az „egy közösséghez” tar­tozó lakók között, a szét­szórtság miatt — akárcsak az építkezésnél — a lakás­­fenntartásnál is a szövet­kezet módszerei egyediek. Például a takarításnál, a kertgondozásnál, a karban­tartás megannyi apróbb­­nagyobb tennivalójánál. Ha a két ház egymás közelé­ben van, a fűnyíró gép be­szerzése és használata is lehet közös. Lehet, de le­het — a körülményeket az igazgatóság hivatott mérle­gelni — két fűnyíró gép is... Nehéz dolog így szö­vetkezni? Búcsúzáskor ven­déglátónk rámutatott az omladozó tűzfal melletti, vadon benőtt várbéli telek­re: ha megkapjuk, ide is lakóházat építünk. rést. Miért ez a több mint hosszú előkészület? Okait sorolni is hosszú lenne. Tény azonban, hogy a 77 alapító tagból ma csak hat a szövetkezet tagja. Menet közben az alapozáskor for­gatott lapátnyi föld, a még le sem gyártott épületele­mek is gazdát, tulajdonost cseréltek. Maradt viszont ■az „ifjúsági” jelző: a tu­lajdonosok többségének életkora 40 éven aluli. Az igazgatóság ifjúi lendülete immár a fenntartás fel­adataival birkózik. Az önálló gazdálkodást házakra bontották: ha úgy kívánják, a közös haszná­lati helyiséget — növelve a ház bevételét — a tulaj­donosok bérbe adhatják, s ha nem teszik ezt, vállal­ják a közös alapot növelő, lakásonként számított ma­gasabb összeg havi befize­tését. A szövetkezet, fiatal — választott — vezetői kis­sé kesernyés öregességgel tették szóvá, hogy amíg a lakások épültek, a kollek­tíva mindig segítőkész volt, most már — a beköltözöt­tek — csak lakni akarnak, s a közös gondok megol­dásában érezhetően csök­kent az aktivitás. A XVIII. kerületi Laka­tos úti Lakásszövetkezetek — tíz szövetkezet, 66 épü­let, háromezer lakással — karbantartására alakult szövetkezeti társulás a jö­vőt sejteti. Deme János — a nemrég épült szolgál­tató központ és műhelyek igazgatója — elmondta: a beruházás megérte a több milliós befektetést. A szolgáltatók: tetőfedők, vizesek, vasasok. Munkájuk kétharmada az épületek részleges felújítása. És ké­szülődésük a nemsokára időszerűvé váló teljes fel­újítás elvégzésére. Belépődíj A műszaki szolgáltató társuláshoz csatlakozó la­kásfenntartó szövetkezetek egyszeri alkalommal fizet­nek „belépődíjat”, majd egy-egy évre előre köztik megrendelésüket. A társu­lás előkalkuláció alapján átalánydíjat számláz, s eredményéből tisztes há­nyadot térít vissza a lakás­­szövetkezeteknek. Kisebb — lakáson belüli — javítá­sokat is elvállalnak, bár ezek díja — az elszámolás rájuk is vonatkozó szabá­lyozói miatt — eléggé ma­gas. Polgár Tamás Önálló gazdálkodás Őrmezőn, az Ifjúsági Munkáslakás-építő Szövet­kezet elnökhelyettese, Ba­kos Éva a 13 panelház ál­tal ölelt közterületre muta­tott, ha már itt is rend lenne! A szövetkezet jelen­legi elnevezése ugyanis megtévesztő: az építést be­fejezték, közösségüknek 885 lakástulajdonos a tagja. A szövetkezést 1972-ben kezd­ték, s 1980-ban az építke­ ÉPÜL A 11-ES Négysávos főút Jó ütemben halad a Duna-kanyarba vezető 11. szá­mú főút szélesítése. Az út Budapest—Szentendre közöt­ti szakasza négysávos lesz, amire nagy szükség van, hi­szen zsúfoltsága a hétvégeken már-már vetekszik az autósztrádákéval. A munkálatok során az építők mint­egy 80 ezer köbméter földet mozgatnak meg, 40 ezer tonna betont és más alapozó anyagot és 25 ezer tonna aszfaltot terítenek le. A beruházás költségei elérik a 90 millió forintot. Csendes a ház, nincs ka­cagás ... Rács is a bejára­ton, s a rácson a tábla. Nyári szünet. A dalnak, a muzsikának, a táncnak a Nagymező utcai palotáján csönd. De azért kívül kalapál­nak. A rácson túl, a bejá­rati nagy műsorvitrinek­nél. Villanyszerelők. Új neonvilágítást kapnak a kirakatok, fényesebben, élesebben ragyogjon majd a Nagymező utcai estéken a Cigánybáró. Bejutni a vakációzó ház­ba csak a kiskapun lehet. A Mozsár utcai bejáraton. Várnak rám, Székelyhídi János, a műszaki felügyelő vezet végig a vakációzó palotán. Üres, hús ruhatár. De azért egy csomag vár va­lakire. A ruhatári pulton egy 80 kilónyi csomag, egy összehajtott, átkötött füg­göny. Kikészítve a Patyo­latnak. Sokat játszott a Marica grófnő kék színű horizont függönye. Az előcsarnokból a fo­lyosóról egy falba vágott ajtó. Az esték, a szerelme­­tes esték, a tengerparti dé­li órák — a vakító, fehér és kék színek — fényfor­rásközpontja. Egyszerűb­ben: ez a fényszabályozás. Új, 120 áramkörös fény­za­­bályozót kapott a színház. Kisebb, mint a régi volt, de sokkal többet tud. „Egy egész előadást előre be le­het rá programozni.” Fel a színpadra! Szédü­letes magasságban felet­tem sínek, váltókarok, cső­hálózat. Mint egy-egy nem­zetközi pályaudvar külső vágánymezője. „Lengő díszletek”. Itt fut be, hull alá az erdő, a kastély parkja, Adria azúrja és az északi tengerek üveghideg hullámai. De most nem hull alá semmi, most a 12 díszlethúzó-tartó hálózat leengedve, a színpadon. A nyári karbantartás. Az összes henger szigetelésé­nek, tömítésének ellenőrzé­se, tisztítása. „Ezek a dísz­lethúzók — m­ondja Szé­kelyhídi —, ha kell, embert is húznak, repítenek.” A János vitéz boszorkánya is ezen repült, mégpedig a 8-as pályán. Halász Aranka játszotta a boszorkát, de nem ő repült, egy díszítő repült, mint boszorkány, mert „a színésznő szédül”. A színpadról a nézőtér most haragoszöld hullámok közt aluszik. A széksorok kagylóíve, zöld, védő vá­szonhuzatban. Zöld hullá­mok. Az ég magasan van. A tetők alatt, a harmadik emeleten, a színház Mozsár utcai szárnyán, a hosszú folyosó végén. Itt festik (festették meg nemrég) az eget. Az eget, a holdat, a kastélyt, a báltermet, a szalont, a parkot, a tavat, a csónakot. A festőterem. Most fűrészpor borítja. Az ablakban két padlócsi­szoló uzsonnázik, paradi­csomot szel paprikához. Egy takarítókisiparos két embere. Ahol az eget, a holdat, a kastélyt festik, most padlót csiszolnak. Kérdem a két takarítókis­iparost: milyen munkáról jöttek ide? Egy Akadémia utcai házból jöttek, a pin­céből hordták el a sittet. Megyünk lefelé Székely­­hidivel, le a díszletek kö­zé. (A mesternek az Ope­rettszínház az első munka­helye: 1950. október 16-án díszletezőnek állt be. A Szabad szél ment akkor, és az új bemutató, amit már ő csinált: Aranycsillag volt. „A Nemzetitől egy Upor Tibor-díszletet kaptunk kölcsön, igazi, gyönyörű Upor-munka volt, tiszta deszka, egy az egyben min­den fából. Egy kis torony­­szobácskát formált ez a díszlet. Egy kastélyban, kí­­sértetjárásban Latabár Kálmán Mezey Máriával ütközött itt össze.”) Aluszik, de azért álmá­ban már mocorog, készülő­dik a színház. Elővették a Nebántsvirág díszleteit. A szabadságolások után (au­gusztus 8-a után) küldik fel újra átfesteni — régen játszott már —, kijavítani. A Nebántsvirág­­ díszletei még megvannak, sokat azonban — nem volt hely — szét kellett bontani. „Most már kicsit javult a helyzet, tavaly Bián kap­tunk egy raktárt.” Így a színház legrégibb díszlete, a Csárdáskirálynő is künn van már Bián. Zsúfolt raktár, könnyű és nehéz fajsúlyú díszletek. Könnyű — mondja a mű­szaki felügyelő — a Ne­bántsvirág, ez lécből és vá­szonból van. Nehéz a Dene­vér vasszerkezete. A raktár falán a munkavédelmi elő­írásoknak megfelelő tábla: „A legkisebb sérülést is jelezni kell!” A legkisebb szó után szép, festett be­tűkkel valaki hozzáírta: lelki... Kőbányai György :AZ ELŐADÁS SZÜNETEL” Vakáción a színház A Csepel Művek Egyedi Gépgyárának nehézgép üzemé­ben gumivulkanizáló prések készülnek a Szovjetunió ré­szére. Az év második felében 7 darabot gyártanak. Ezek a nagy értékű gépek a nemrég önállóvá vált vállalat el­ső exportgépei, már a harmadik negyedévben megkez­dik kiszállításukat. (MTI Fotó : Fehér József) DRÁGA BERUHÁZÁS AGROKÉMIAI TELEPEK Korábban a mezőgazda­ságban használt vegysze­reknek nem egyszer az ötöde is tönkrement azért, mert hiányoztak a tárolók. A veszteségek csökkentésé­re országszerte hozzáláttak az agrokémiai telepek há­lózatának kiépítéséhez. A MÉM összesítése szerint eddig 30 létesítmény készült el, a korszerű tárolókban gépesítették az anyag­­mozgatást. A kedvező tapasztalatok alapján 12 helyen építenek újabb telepeket, ezek egy része még az idén elkészül. A telepeket a legtöbb esetben a környező gazda­ságok és a forgalmazó vál­lalatok összefogásával hoz­ták létre. A beruházási költ­ség ugyanis elég magas: esetenként eléri a 60-80 millió forintot, s ez egy­egy üzem anyagi erejét meghaladná. A tárolókhoz vasúti vágány, illetve köz­úti hálózat vezet, és így az anyagok beszállítása és szétosztása nem okoz gon­dot. A legújabb adatok szerint a mezőgazdaság te­rületének már csaknem 30 százaléka tartozik valame­lyik agrokémiai társulás­hoz. A központok ráfizetéssel működnének, ha csak a műtrágya készletezésével foglalkoznának. Ezért a jö­vedelmezőséget szolgálta­tásokkal javítják, szállításra és rakodásra vállalkoznak, megrende­lésre elvégzik a vegysze­res kezeléseket, szakta­nácsot adnak. Több helyen egyéb felada­tokat is ellátnak, például olajat tárolnak, vagy betont állítanak elő. MEGJEGYEZZÜK ,­okfelé panaszkodnak,­­ hogy visszaesett a be­ruházások aránya. A ko­rábbiakhoz képest ez való­ban így van, s az adott kül- és belgazdasági felté­telek az okok objektív alapjait is megmagyaráz­zák. Ám egyvalamiről nem szabad megfeledkezni: ér­dem­e és kell is olyan nem nagy esz­közigényű beruhá­zásokat végrehajtani, ame­lyek a termelési folyamat hatékonyságának egészét javítják, s így teszik ter­mékeinket versenyképessé. Nemrégiben az egyik ta­nácskozáson egyöntetűen megállapították: a terme­lékenység vizsgálatánál ná­lunk sokszor nem kapják meg méltó „rangjukat” a részletek. Indokolatlanul szétválasztják a közvetlen termelőmunkát végző és az őket kiszolgáló tevékenysé­geket. Valójában pedig az anyagmozgatás, a szállítás, a karbantartás legalább olyan fontos, mint maga a közvetlen termelés — hiá­nyosságai az egész folya­mat eredményességét ront­ják le. A magyar bányászatban például a közvetlen terme­lő föld alatti munka ter­melékenysége szinte azo­nos a legfejlettebb bányá­szattal rendelkező orszá­gokban elért eredmények­kel. Ugyanakkor — s most jó az a bizonyos „de” — az egyéb folyamatok ala­csony színvonala miatt már a föld alatt 20-30 szá­zalékkal maradunk el a legfejlettebbektől. Ám mire a föld felszínére kerül a kibányászott anyag, a le­maradás már 40-50 száza­lékos. A Csepel Művek ön­tödéjében ugyanazokkal a gépekkel dolgoznak, mint az NSZK egyik fejlett tech­nikát alkalmazó vállalatá­nál. Mégis ott egy főre két és félszer annyi öntvény jut, mint amennyit egy csepeli megtermel. G­­azdaságunkban — a­­ЈГ fentiekből is csak ez derül ki — még mindig indokolatlanul sokan végez­nek nem termelő munkát. Ha figyelembe vesszük, hogy az iparban dolgozók 43,7 százaléka nem közvet­len termeléssel foglalkozik, hanem anyagmozgatással, javítással stb., összeáll a kép: miért nem versenyké­pes minden területen a magyar ipar. Éppen ezért számuk csökkentése, a ki­segítő tevékenység ésszerű javítása napjaink legjobb beruházása. Hasonló gond az anyag­­gazdálkodás. Jelenleg a készletek értéke meghalad­ja a 600 milliárd forintot, s ez — nemzetközi mérték­kel mérve — a legenyhéb­ben fogalmazva: elfogadha­tatlan. Ezek az óriási kész­letek azon túl, hogy indo­kolatlan befektetést köve­telnek, állandó költségté­nyezőt jelentenek, amelye­ket másutt, egyebek között a munkabérnél kell meg­takarítani.­­­M­indezekből kiderülhet: az eddiginél hatéko­nyabb anyagmozgatás az ésszerűbb anyaggazdálko­dás, a modern raktározás új, drága termelőberende­zések munkába állítását te­heti feleslegessé. S mert a magyar iparban sokfelé ta­lálkozhatunk ilyen „szűk keresztmetszetekkel”, érde­mes mind jobban azokkal a viszonylag kis ráfordítást követelő fejlesztésekkel foglalkozni, amelyek a be­fektetett összeghez mérten nagy hatással, jó eredmé­nyekkel járnak. (halmai)

Next