Esti Hírlap, 1983. november (28. évfolyam, 259-283. szám)
1983-11-01 / 259. szám
KORTÁRS MŰVÉSZEK KÖTELESSÉGE Fiatalok fiatal mestere Beszélgetés Szenthelyi Miklóssal Immár világot járó, egyre nagyobb nemzetközi rangot kivívó fiatal hegedűművészünk, Szenthelyi Miklós pályája 1975-ben, a Rádió hegedűversenye első díjának elhódításával indult. Most már maga is mester: a Zeneművészeti Főiskola tanára, s Kovács Dénes professzorral elhatározott szándékuk, hogy a magyar hegedűiskolát ismét régi hagyományainak magas színvonalára emelik. — Mesterem, Kovács Dénes, tíz éve teremtette meg a rendkívül tehetséges növendékek különleges kurzusát. Szeretnénk, ha a Zeneakadémia légköre, az egyetemi szintű oktatás olyan energiákat szabadítana fel, hogy ha elérik a 18. évüket, automatikusan előrehaladhassanak a megkezdett művészpályán. Sok terhet viselnek a vállukon ezek a gyerekek — nem sértődnek meg, ha azoknak nevezem őket, hiszen némelyik 12-13 esztendős — akiknek természetesen más tanulási kötelezettségeik is vannak. Nagy előnynek számít viszont, hogy a főiskolán nagyon fiatalon összhangzattannal, szolfézzsal, kamarazenével egyaránt a legkiválóbb tanároktól tanulhatnak, s ezek a stúdiumok készítik elő az igazi muzsikussá válást. Fellépések — Ezek a növendékek tavasszal már nagy sikerrel szerepeltek a Pesti Vigadó koncertjén. — Szerencsés helyzet alakult ki: a bemutatkozás után növendékeink különböző lehetőségeket kaptak koncertezésre, elsősorban vidéki zenekarokkal, s alkalmuk volt bizonyítani újból és újból rátermettségüket, tehetségüket. Külön öröm számunkra, s amelyért igazán csak köszönetünket tudjuk kifejezni: a Vasas Szimfonikus Zenekar Vass Lajos és Dömötör Zsuzsa karmesterek támogatásával rendkívül sok segítséget adnak növendékeinknek azzal, hogy frissen tanult műveiket az együttes kíséretével eljátszhatják, bemutathatják. Nem kell különösebben magyaráznom: fellépésben, gyakorlatszerzésben, a muzsikálás örömében mit jelent ez a kis művészjelölteknek! Nem szabad elkallódniuk, ezért fáradozunk, dolgozunk, s a cél nem kicsi: tanárkollégáimmal szeretnénk elérni azt a színvonalat, amelyet a Hubay-növendékek valamikor kivívtak idehaza és a világon mindenütt. Ezért semmi akadályt nem ismerünk, nem kíméljük erőinket, energiánkat! Mai szerzők — Művész,, pedagógus. Koncertkötelezettségei vannak. Ha elutazik, nem lesznek „árvák” növendékei? — Nem maradnak magukra tanítványaim: míg hangversenykörúton vagyok, Sándor Kinga személyében nagyszerű pedagógus helyettesít: ez megnyugtató érzés, hiszen nem mindegy, hogy távollétem alatt növendékeim hogyan haladnak tovább, mennyire fejlődnek, csiszolódnak a művek gyakorlása során. — Nagy repertoárral rendelkezik. Hogyan alakította ki? — Ebben az évadban például Vivaldi-, Paganiniműveket is megszólaltattam, és nagy örömömre szolgál az is: bemutathatom két mesterünk: Petrovics Emil és Borgulya András egy-egy szólóművét is a közeljövőben. Sokáig nem játszottam modern alkotásokat, mert úgy éreztem, a hegedűre elsősorban jellemző éneklést — legvonzóbb sajátosságát — nagyon ritkán helyezik a dallammintázás sugarába a mai szerzők. Szerencsére ez a két mű ismét visszaadta hitemet: a mi világunk muzsikája is lehet invencióval gazdag, szívet simogató, ezerszínű. A két mű ellenkező úton járva éri el magas rendű esztétikai értékeit: Borgulya Andrásé meditáló hangulatú, filozofikus mélységű gondolatokkal vívódást kíván az előadóművésztől, míg Petrovics Emil alkotása különös s különleges hangszervarázzsal, s mondanivalójának szembetűnő magyar hangvételével hat inspirálóan. Jövő nyáron ezt a darabot az Egyesült Államokban is bemutatom: külön jó érzés ez számomra! — Eszerint fontosnak tartja a kortárs művek megszólaltatását! — Ez etikai kérdés elsősorban. Kötelessége mind Dzen előadóművésznek korának zeneműveit bemutatni. Ez szélesíti látókörét, érzékelteti új értékek szépségét, s érzékenyebbé teszi a régi muzsika iránt is. Eddig nemegyszer ritkán játszott mesterek darabjait tűztem műsorra, így bővítettem repertoáromat évről évre, másrészt egy-egy zeneszerző művét sokszor eljátszottam koncertjeimen, hogy megpróbáljak közelebb jutni világukhoz, alkotásuk mélységeihez, titkához. Útitervek — Milyen koncerteket hoz ez a hangversenyévad? — Testvéremmel, Szenhelyi Judittal a napokban érkeztünk haza a Szovjetunióból. Ezután itthoni fellépések következnek: különböző koncerttermekben lépünk fel, hiszen idehaza szolgálni a muzsika ügyét legalább olyan nagy feladat, mint külföldön bemutatkozni művészetünkkel. Nemsokára újabb megtisztelő meghívásoknak teszünk eleget: Olaszország, Románia, NDK, Finnország lesz az úticél, nyáron pedig az USA-ban különböző fesztiválokon adok majd koncerteket, s egyúttal kurzusokat is tartok. Földes Károly Ötletek, tanácsok, információk A legújabb szám már kapható az újságárusoknál. A Locomotív GT kétségkívül a legszélesebb közönséget vonzó magyar rockzenekar. Híveik, olykor lelkes rajongóik tábora a tizenéves bakfisoktól a huszonéves „műértőkön” át a középkorú családapákig, családanyákig terjed. Az ok igen egyszerű: nem rétegigényeket akarnak kielégíteni, nem dőlnek be az újabb és újabb hullámok csábításának. Olyan úton járnak, amin minden művész szeretne, de amelyik nem mindegyiknek adatik meg. Saját útjukon. Ezért lehetséges, hogy idehaza egyedülálló módon immár a második olyan album jelenik meg, amely régebbi számaikat tartalmazza. Csakhogy míg az Arabyalbum a korábbi felvételekből válogatott, a mostani Az albummm a fergeteges sikerű LGT-koncertek anyagából nyújt ízelítőt. Mindjárt az elején sietünk leszögezni, hogy átfogó és alapos ízelítőt. Mindenki kedvenc dala persze nem fér rá még egy dupla lemezre sem, de ami helyet kapott, az kétségkívül a legjobbak közül való. Az első oldal egy 1974-es amatőrfelvétellel kezdődik — értékét csak az egykori gitáros, Barta Tamás játékának felidézése adja. A következő négy szám az 1980-as kisstadionbeli monstre LGT—Omega— Beatrice-koncertről származik. Közülük a Mindenki már egy korábbi élő lemezen is helyet kapott, az Ekiyeki Propang ütőhangszeres örömzenéje viszont először hallható. Remekbe sikerült darab Somló Tamás Nagyon kell, hogy szeress című 1981-ben, Gdanskban készült felvétele. A lírai szöveg és hangszerelés telitalálat — mintha csak testre szabták volna a kissé fátyolos hangú basszusgitáros-szaxofonos ex-zenebohócnak! A második lemezoldal latinos beütéseire egyértelmű választ ad a felvétel helye: Havanna. A besegítő kubai muzsikusok jó alapanyagot kaptak a „honosításra”: a Rajongás és az Engedj el ritmusát igazán nem volt nehéz a hazai szájíz szerint formálniuk. A parádés ritmusalapra hasonló színvonalú hangszeres szólók kerültek Somló szaxofonja és Karácsony gitárja jóvoltából. Ez utóbbihoz fűződik egyébként a csaknem 79 perces zenei anyag csúcspontja is. Az Aquincumi sétáról a legkevesebb, amit el lehet mondani, az annyi, hogy remekmű, egyperces lelki béke. Mindenkinek ajánlhatjuk rohanás közben elveszett érzéseinek megtalálására ... A második lemez egy Somló-improvizációval indul, amiről csak annyit tudunk, hogy 1979-ben, egy reggel készült, és jó. A legfrissebb LGT-slágerek közelmúltbeli hazai felvételeivel folytatódik az otthoni hangverseny. Eredetijükön sok tízezren voltak jelen a nagyvárosok sportcsarnokjaiban, a Tabán ingyenes, nagy élményt nyújtó, tágas szabadtéri színpadán, vagy éppen a Vígszínház csendesebb múzsákhoz szokott épületében. A fontos, mai és általános tartalmat hordozó szövegekhez eredeti zenei megoldások, nyilvánvalóan színpadi rögtönzések, hangulatok társulnak. A stúdiófelvételekről már jól ismert régi számok valóban új élményt jelentenek, új megfogalmazást kapnak a közönséggel közvetlen kapcsolatba került együttestől. Akinek még bármi kétsége lenne a rockzene hatásáról, az hallgassa meg Presser Gábor és sok ezer társának kórusát a Neked írom a dalban! A fiatalok zenéjét, a fiatalok kultúráját egy kézlegyintéssel elintéző „felnőttek” bizony alaposan elcsodálkozhatnának a mondanivaló mélységén, az Ars Poetica komolyságán. A záróoldalt egy egyedülálló, esőben készült siófoki felvétel vezeti be. Az És jött a doktor közben recsegő villámok bepillantást engednek egy rockzenekar hétköznapjaiba — a közönség állandó, alázatos kiszolgálásának rejtelmeibe. A színvonal egy cseppet sem esik az esővel — sőt! A következő dobszóló pedig sejteni engedi a négy beltag közül leginkább háttérben levő Solti János képességeit. Két emlék az együttes múltjából: a Kotta nélkül és az angolul énekelt I Love You Frisco a hetvenes évek LGT-jét idézi, függetlenül a felvétel helyszínétől és időpontjától. A befejezésül szolgáló El-induló kissé idegen ebben az zenei közegben. Jobb lett volna megcserélni a legelső, „archív” darabbal. Olcsó a poén: egy új LGT-lemez mindig nagy szám, még akkor is, ha régi. Presser Gábor és barátai — ezt most már a hivatalos elismerés is igazolja — művészek a javából, és mint ilyenek, alkotásaik nem veszítenek értékükből néhány év távolságából sem. Ez a koncertlemez csak az egyik a lehetséges variációkból. Nem bizonyos, hogy a legjobb, de nagyon jó. Egy időre talán enyhíti LGT-szomjunkat, de várjuk már az új számokat, az újabb lemezeket. H. G. AZ ALBUMMM Régi számok - új élmény Az öröm és a meghatottság furcsa érzésével hallgatjuk ma is dalait. Ebből a kicsiny, törékeny nőből, aki annyi mindent végigélt, olyan hihetetlen erő sugárzott, olyan hit és meggyőződés, hogy az ember őt hallgatva nem tud mást tenni, mint vele tartani, elveszni szenvedélyeiben és föloldódni emberi tisztaságában. Mert Edith Piafot rendkívüli tehetsége, csodálatos énektudása mellett leginkább az emberi tisztaság jellemezte, s ez sütött át dalain. A mindig újrakezdők típusába tartozott, olyan ember volt, aki a sors számos nagy kalandját megélte, s végül minden emberi kudarcát és sikerét egyetlen nagy ügynek rendelte alá: az éneklésnek. A húsz esztendeje elhunyt énekesnőre emlékezett Sediánszky János, mozaikokból, költői vallomásból öszszeállított műsora. És Piai énekelt... Megadatott számára, hogy összetörtén, lesújtva, betegségektől megviselten is, egyre mélyebben, egyre titokzatosabban szülessék torkában a dal. Úgy énekelt, mint ahogy talán már soha többé senki sem fog sanzont énekelni. Benne a tehetség, a törékenység és a hit utánozhatatlan, egyedi csodává forrott össze. A törékeny test eltűnt, de a hangja, a hite, a sanzonjai élnek, és a halott Piaf — s ez tűnt ki e szép összeállításból is — talán még népszerűbb, mint az önmagáért mindig harcoló élő Edith Piaf volt. (harangozó) □ PERCZEL ERZSÉBET textilművész kiállítása nyílik ma a Fészek Herman Lipót Termében. A bemutatott ruhákat Lendvay Ilona tervezte. A tárlat ma délután 6 órától november 18-ig lesz nyitva, szombat és vasárnap kivételével, naponta 2-től 8 óráig. KÉT BEMUTATÓ A tettes ismeretlen Tahi László talán legkönnyebb kézzel megírt, leggördülékenyebb vígjátékát tűzte műsorára a Népszínház, hogy a józsefvárosi és a vidéki nézők ízléses szórakoztatását szolgálja. A Balaton-parton egyedül nyaraló fogtechnikus-nej és elcsábított csábítója, a pótérettségire nem készülő kamaszdiák históriája, megfelelő arányban adagolja a pikantériát és a humort. S ami talán legfőbb vonzereje a darabnak: úgy mutat be két bumfordi mai rendőrt, hogy egyszerre nevetünk rajtuk és szeretjük meg őket. A vígjáték időtállóságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a hajdani nagysikerű Madách kamaraszínházi bemutató óta már egy tévéváltozatot is megélt, s most országjáró körútra indul. Valamivel nehezebben viseli el a darab a megzenésítést. Behár György többnyire közhelyes muzsikája, Erdődi János sokszor kényszeredett verssorai rendszerint csak leállítják a játékot, s a legkevésbé sem „dobják fel”, ahogy az zenés betéttől általában elvárható. S nem sokkal jobb a helyzet a táncokkal sem. Konter László rendezése ráadásul még kínos pillanatokat is szerez ezekkel a zenés betétekkel. Mert mondjuk, addig rendben van a dolog, hogy a nagyon csinos Bökönyi Laurát, ha csak lehet, levetkőzteti, de hogy egy kettőst — édeskés opszettkettőst — csipetnyi bugyiban, formás melltartóban, illetve férfigatyában kelljen elénekelni-táncolni, az inkább kínos, legjobb esetben mulatságos pillanatokat szerez ott, ahol egyébként meghitt, szerelmes pillanatokat kellene teremteni. Egyébként is az ének és tánc, enyhén szólva nem egyformán erőssége a színészeknek, akik közül egyesek mintha már a pesti előadáson is a vidéki gyermek — vagy gyermekibb — nézők meghódításának eszközeit próbálták volna ki. Ezért, hogy a legjobb emlékezetünkben a vaskosabb komédiázástól sem visszariadó két rendőralakítás, Garay Róbert és Harangozó György játéka és a természetesebb színpadi modort képviselő Kozáry Ferenc és Réti Szilvia őszintébb percei maradnak. Bernáth László Görögnek születtem Csemegével kedveskedik ismét a Korona Pódium. Egy olyan ember — történetesen asszony — életét, jellemét, gondolkodását idézi föl, aki keserves századunkban tehetségével, bátorságával, erkölcsével, tisztánlátásával mindenképpen méltó a figyelemre. Az idén hatvanesztendős Melina Mercouriról van szó, akit szerte a világban mint színészt és filmcsillagot ismernek, de aki abban az időben, amikor hazája — Görögország — újkori történelmének egyik legnehezebb szakaszát élte, kilépett a politika tágabb színpadára, s szembeszállt a sötét hatalmakkal. A pódiumjáték nyersanyagául Melina Mercouri Görögnek születtem című önéletrajzi írása szolgált, amely magyarul még nem jelent meg (bár alighanem érdemes lenne rá!), s így Mikes Lillát, aki Elem Jánossal a monodráma változatot elkészítette a felfedezésért, az első megszólaltatás okán is elismerés illeti. Egy terjedelmes autobiográfiából másfél órás színijátékot tömöríteni mindig nehéz vállalkozás. Ezúttal azonban a színpadi forma jól sikerült. A két átdolgozó megtalálta azokat a drámai csomópontokat, amelyek a politikus művésznő életét elsősorban érdekessé, példaértékűvé teszik. Erénye az adaptációnak az is, hogy erőltetés nélkül teremtett lehetőséget Mercouri egy-egy nagy szerepének, illetve dalának felidézésére. Mikes Lilla és Elem János ügyesen elkerülték az obuigát buktatókat, és ilyenformán a Görögnek születtem anyaga nem összekötőül szolgál a „számokhoz”; ellenkezőleg: a „számok” teszik a memoárt — amely íróilag is tehetséges és nagyon őszinte munka — gazdagabbá, színesebbé. Melina Mercourit Pécsi Ildikó személyesíti meg. Jó választás volt őt erre a szerepre kérni. Van hozzá drámai ereje és humora egyképpen. Egy nagy egyéniség felidézésekor az ő személyiségét, tehetségének minőségét is éreztük. Az est a bemutatón nagy sikert aratott, s a közönség soraiban igencsak autentikus nézők, Magyarországon élő görögök is lelkesen tapsoltak. A Görög Köztársaság Nagykövetségének és személyesen Melina Mercourinak köszönetét Janisz Dokosz sajtótanácsos tolmácsolta. Nem a szokványos udvariasság mondatait mondta el, hanem élményért, örömért volt hálás. Morvay István