Esti Hírlap, 1984. január (29. évfolyam, 1-26. szám)

1984-01-02 / 1. szám

SZILVESZTER •SZILVESZTER •SZILVESZTER A televízióban A nyomtatott program szerint a főműsor ezút­tal is, mint az év többi szombatján, a Vers min­denkinek című öt perccel kezdődött, csak ezúttal nem egyetlen művész (Papp Zol­tán), hanem vele együtt a Kaláka-együttes is előadja a költeményt, amely különben Arany János tréfás verse. Aztán Egy régi dal címmel igazi csemege jön, amely nem csupán azért jó, mert el lehet andalodni egy nagy tehetségű művész előadásá­ban régi slágerek füzérén, hanem azért is, amit hoz­zágondolunk. S ezúttal nem­csak slágeremlékeinket gon­doljuk hozzá, amelyek egyé­niek, hanem örömünket is, amely kollektív afelett, hogy Márkus László hosszú betegsége után ismét a miénk, a közönségé. De hogy valóban főmű­sort néznénk máris? Efelől kételyt ébreszt a Pardon, hogy bocsánat.. című one man-show. Paudits Béla, e show-nak az a bizonyos „one man”-je, kétségkívül ügyesen és kedvesen táncol, énekel, játszik és mókázik. Ám csakugyan ő lenne az, aki máris olyan átütő sze­mélyiség, hogy egy költsé­ges önálló show-t megér? Jó néhányan vannak még előtte, akik máris azok, de nemhogy fő-, még mellék­műsorban, sőt semmilyen műsorban nem jutnak ön­álló tévéesthez. Jól indult, de sajnos egy­re laposodott a Szuperbola, tehát ennél a résznél is mind türelmetlenebbül vár­tam, mikor nézhetjük vég­re a szilveszteri főműsort? A jó alapötletet ugyanis további ötletek, valóban mulatságos szituációk és jellemrajzok garmadájával kellett volna előre vinni, nem ugyanazon a csonton rágódni ötven percen át. S közben még nívó alá is süllyedni azzal,­hogy Teng alacsony termetén vicce­lődtek (?!), ami körülbelül ugyanolyan tréfás dolog, mintha Joseph Luns ma­gasságán humorizálnának. Igaz, hogy a Szuperbola még istenes volt (mert leg­alább egyre vártuk, hogy megjavul, illetve méltó lesz az indításhoz és humor­­morzsákat azért mégiscsak adott), az Üdvözlet a ten­gerpartról című angol bur­­leszkfilmhez képest. Ara­nyos fickó ez a két Ron­nie, szívesen löncsölnék, teáznék s beszélgetnék az időjárásról velük, kár, hogy nevetésre alig-alig tudnak fakasztani. S jött a másfél órás vi­dám, zenés gálaest egye­nesből közvetítve, a Pesti Vigadóból. Ez már telje­sen úgy festett a maga sztárparádés felvonulásá­val, mint amely után már valóban csak a főmű­sor következhet, de kide­rült, hogy csupán a szil­veszteri mulatozás követ­kezett utána: színészek és vendégek hol Nino R óta Nyolc és fél zenéjére kí­gyózták körül a nagyter­met, hol csárdást meg egyéb táncokat jártak.­ ­ Maga a gálaműsor kü­lönben jó volt. Kiváltképp tetszett például Bessenyei Ferenc golf nadrágban, görlcsapat élén, az Ének az eső­ pent dalolva. Vagy a Hernádi Judit—Gregor Jó­zsef duó a Sohase mondd sajátos előadásával. Vagy a Ruttkai Éva—Garas De­zső kettős, a Piros Ildikó— Sztankay István duett. De a 4 Tahi Tóth fivértől a Kel­tai Róbert—Lukáts Andor féle tanártréfáig, Alfonzó­tól Verebes Istvánig, a kö­zönséghódító Sass Sylviá­­tól a négy tévébemondónőt meghódító Huszti Péterig, a Balázs Péter—Szombathy Gyula nőimitátor kettőstől a Körmendi János—Gál­­völgyi János kisfiú-duettig minden szereplő megérde­melné felsorolását, ha len­ne rá hely. Mindenki ara­nyos, kedves, vidám és szó­rakoztató volt, Kerényi Imre rendezése pedig gon­doskodott arról, hogy jó tempóban pergett az egész, egyetlen számot sem érez­Közhely már, hogy szil­veszterkor a televíziót néz­zük, de igazán nagy vára­kozással a rádió óévbú­csúztató kabaréja felé for­dulunk. Nos, ma este, im­már benne járva az új esztendőben, s végigdol­gozva annak első hétköz­napját, gondolom, milliók­ra tehető azok száma, akik pótszilveszterezésként ne­gyed 8-kor a rádiókészülék­­ mellé ülnek. Nem akarok senkit befolyásolni, de a magam részéről megelége­déssel nyugtáztam, hogy a Mogürt színházterméből közvetített program (Mar­ton Frigyes, Farkasházy Tivadar, Kaposy Miklós és Sinkó Péter szerkesztésé­ben), immár az eltelt né­hány év hagyományainak megfelelően, igényes és színvonalas volt. Nem könnyű egy olyan , óévet elbúcsúztatok mint amilyen az 1983-as volt, s különösen nehéz ez a fel­adat, ha olyan elé tekin­tünk, mint amilyennek az 1984-es esztendő ígérkezik. Ebben a szorításban a Ka­barészínház nem fordult az olcsó poénok világa felé, a humor nyelvén maximáli­san felvállalta azt a bonyo­lult helyzetet, amelyben élünk. Remélem, e rövid bevezetővel nem riasztot­tam el senkit az esti rá­diózástól, mert a szilvesz­teri kabaré szerencsére ko­ránt sem volt olyan teore­tikus, mint amilyennek ta­lán ebből a kis bevezetőből tűnik. Verebes István szelle­mes, de kicsit hosszúra si­keredett kezdő konferansza után Haumann Péter és Inke László szólaltatta meg Farkasházy Tivadar Mit is ír a hogyishívják? című írását. A két zsémbes úr szócsatája rendkívül öt­letes, szórakoztató volt. Ezután Moldova György önérzet című írása követ­kezett, a szerző előadásá­ban, s ez azért hatott hosszúnak, mert az egyéb­ként három mondatba sű­ríthető sztori túlméretezet­ten, s emiatt természetesen hihetetlen módon bukdá­csolt a poén felé. Az est egyik telitalálata Szuhay Balázs írása volt a múlt év egyik sajnálatos szenzáció­járól, a műkincsrablásról. Mindaz, ami a műsorban a humor nyelvén szólalt meg — kivéve magát a tényt, miszerint a Lánchidat va­laki észrevétlenül elemelte —, kísértetiesen emlékezte­tett a valóságra, arra, hogy milyen bámulatos köny­­nyedséggel lehetett eltün­tetni a­­ hidat, s hogy akik az előkérdésén fára­doznak, mennyire nincse­nek hozzászokva az ilyen furcsa „hídlopásokhoz”. Tabi László a hagyományt képviselte ezen a rádiós szilveszteren. A humoris­ták doyenje nem arra tö­rekedett, hogy minden egyes félmondata harsány kacagást váltson ki, írásá­tünk unalmasnak, hossza­dalmasnak. Talán jobb lett volna va­lami igazán ötletes, való­ban humoros főműsor a sztárparádés gálaest he­lyett, vagy inkább amel­lett. De ha eszünkbe jut a tavalyi kétségbeejtő ma­gyar—osztrák szilveszteri tévévállalkozás, mindjárt más színben látjuk az 1983. évit és kiderül róla, hogy ez volt aztán az igazi szil­veszteri főműsor! Barabás Tamás­ nak iróniája késztetett ne­vetésre, s egyben a mély­ben meghúzódó összefüggé­sek fölismerésére. Peterdi Pál Kaktus úr című, kitö­rő nevetésre fakasztó paró­diája olyan tévériportert vett célba, aki már foglal­kozott az alkohollal, a bűn­nel, az óriáskerékkel, s mindezzel olyan eredmé­nyesen, hogy a humoristák szinte csapatosan szálltak rá balfogásaira. A riportert Kern András, a címbéli urat pedig Sinkovits Imre hozta bravúrosan. Szilágyi György korábbi sikereit célozta meg Csujogató és lassú című, a népi mondó­­kák mintájára írott számá­val, amely a kitűnő Koós Jánosnak köszönhetően ön­feledt perceket szerzett. A Sajtó­vadászat most is a műsor egyik legkelleme­sebb része volt, hiszen a valóságnál nagyobb humo­rista aligha létezik. Önma­gát parodizálta a Markos— Nádas kettős, Józsi bácsi című jelenetükben ismét jó néhány olyan poént hoz­tak, amit baráti élcelődé­sekben afféle szállóigeként fognak használni azok, akik szeretik ennek az ere­deti hangvételű párosnak a humorát. Keserű és nem is annyira nevettető, mint inkább elgondolkoztató volt Soós András Hogy vagy? című monológja, amelyet meghallgatva az ember jószívvel elcsodál­kozhat: hogyan bírja a ma hatvan év körüli generá­ció?! Sas József cirkuszá­ban a dolgok úgy álltak a fejük tetején, hogy éppen ezáltal valahonnan nagyon ismerősnek tűntek, ha jól sejtem: mindennapjaink­ból. A bohóc szerepét vál­laló művész kitűnő előadói teljesítményt produkálva szerzett önfeledt perceket, az optimizmusa ellenére is kissé komollyá sikeredett óévbúcsúztató előtt. És mit írhat végül a kri­tikus, ha a szilveszterest egy részét a rádió mellett töltötte? Nem csalódott és ha Marton Frigyesek pro­dukciójának vannak is gyengébb pontjai, egészé­ben véve azt a színvonalat hozta a Kabarészínház amit egész évben megszok­tunk tőle, s ez azért na­gyon jó dolog, mert éle­tünk számos más területé­ről — legalább is az óév­ben így volt — ez nem mondható el. Harangozó A rádióban A PATAKIBAN KOMOLYZENEI KLUB Januártól komolyzenei és hanglemezklubot szervez a Pataky István Művelődési Központ és Ifjúsági Ház Várják a komolyzene iránt érdeklődő leendő klubtagok jelentkezését 14 éves kortól. A klub vezetését dr. Bán­hegyi Péter operaénekes vállalta. Minden hónap utolsó péntek délután 5 órától tartanak foglalko­zást. A tematikát, a konk­rét programot a klubtagok­kal közösen alakítják ki. ­ TŰZHÁNYÓK GERILLÁI Új Kossuth­könyvek Ma is időszerű antiimpe­­rialista mondanivalót hor­dozó válogatás jelent meg Karl Liebknecht beszédei­ből és cikkeiből a Források sorozatban A militarizmus és a háború ellen címmel. A mexikói forradalom 1910—1917 című könyvében Ny. M. Lavrov a forrada­lom politikatörténet­ét te­kinti át az adott időszak­ban. Izgalmasan tárgyalja a forradalom legkényesebb kérdését, a munkásmozga­lom és a parasztmozgalom­ fegyveres összecsapását — elsődleges források alapján Ortutay Lovas Gyula a sal­­vadori drámáról írt — A tűzhányók gerillái című­­ könyvében arra keresi a választ, hogy mi az oka az évek óta tartó elkeseredett harcnak és milyen kilátá­sai vannak. A Tanulmányok a női munkáról című kötet szer­zői azt vizsgálják, hogyan is hat a kereső tevékenység a nők családon belüli sze­repére, helyzetére. Az 1956—1975 közötti időszakot átfogó Az MSZMP határozatai és do­kumentumai eddig megje­lent öt kötetéhez Tárgymu­tató készült, amely nagy se­gítséget jelent a kötetek használóinak. □ AIR FRANCE-VILLE DE PARIS-DÍJ címmel nemzetközi fotókiállítás nyílik január 6-án, pénte­ken déli 12 órakor a Buda­pest Galériában (V., Sza­badsajtó út 5.). A tárlatot Féner Tamás, a Magyar Fotóművészek Szövetségé­nek főtitkára nyitja meg, s január 29-ig látogatható. □ KÁRPÁTI JÓZSEF orgonaestjét 1984. január 11-én, szerdán fél 8-kor rendezik meg a Zeneakadé­mián. Benkő Imre fotóművész munkáiból nyílt kiállítás Feke­tén, fehérein címmel a Műcsarnokban. Képünkön: a Győri Balett, 1980. című felvétel látható. SZÁZEZER ÉRDEKLŐDŐ Magyar rendezvénysorozat kulturális programja volt. Mintegy száz magyar mű­vész és szakember műkö­dött közre az ősz folyamán a nagyszabású mun­kában. Tizenöt magyar ki­állítás (Magyar költészet: Petőfi, Ady, József Attila, Bartók, Kodály, A magyar grafika, Könyvillusztrációk, A kelták Magyarországon, A magyar film története, A magyar mezőgazdaság, A magyar ifjúság élete, Mo­dern textilkiállítás stb.) vándorolt Picardia városai­ban. Öt alkalommal lépett fel a Budapest Rézfúvós Együttes, kétszer a Kodály vonósnégyes, a Bocskai tánc­­együttes húsz előadást tar­tott, az Astra Bábegyüttes tizenöt városban szerepelt, a Délibáb együttes két hé­tig turnézott Észak-Fran­ciaországban. Mintegy har­minc filmvetítést és húsz gyermekkönyv-kiállítást szerveztek. Tímár György, Somlyó György és Tóth Éva költők részvételével hat magyar költészeti estet rendeztek. Korniss Péter fotótanfolyamot tartott ké­peinek kiállítása alkalmá­ból. Varga Zoltán koreog­ráfus magyar népitánc-tan­­folyamokat vezetett. Kecs­kés András nagy sikerű pantomimműsorával tur­nézott. Gyarmati Kálmán Debrecen megyei jogú vá­ros tanácselnök-helyettese a magyar népművelésről, a magyar városok kulturális életéről tartott előadásokat. Az amiens-i egyetemen vitát rendeztek Aczél György Beszélgetések Magyaror­szágról, szocializmusról cí­mű kötetéről, a magyar gazdasági életről és kultúr­politikánkról. — Az idén öt csoportban különböző társadalmi réte­gek képviselői — vasutasok, népművelők, ifjúmunkások és iskolai tanulók — utaz­nak Magyarországra, rész­ben turistaként, részben csereakciók keretében. Oláh Tibor Picardia fővárosa, Amiens polgármesterének díszfoga­dásával ért véget egy há­romhónapos magyar kultu­rális rendezvénysorozat. A záróünnepségen hazánk nagykövete, dr. Bényi Jó­zsef is részt vett. Ez az Észak-Franciaországban szervezett, 40 városra és há­rom megyére kiterjedő ren­dezvény az elmúlt évtized egyik legnagyobb magyar BEETHOVEN GODARD-T VÁLASZTOTTA Carmen-invázió Párizsban Valóságos Carmen-invá­zió van a párizsi mozik­ban. Már hosszabb ideje nagy sikerrel játsszák a spanyol Carlos Saura mű­vét, aki balettfilmet ké­szített Carmen történeté­ből. Ezzel egyidejűleg fut a mozikban Peter Brook három változatban készült filmje Carmen tragédiája címmel, s mindegyik vál­tozatban mások játsszák a főszerepeket. A francia filmrendezők sem marad­hattak ki e nemes ver­senyből: Jean-Luc Godard Keresztneve Carmen című filmje a velencei fesztivá­lon Aranyoroszlán-díjat nyert. A film a XX. század Carmenjáról szól, aki egy gengszterbanda tagja, s bankrablás közben csábít el egy rendőrt. A többi Carmen-filmben Georges Bizet munkája csendül fel Godard viszont Beethoven vonósnégyeseit szólaltatja meg, nemcsak kísérő-, alá­festő zeneként, hanem szo­rosan beépítve a cselek­ménybe. Amikor az újságírók megkérdezték tőle, hogy miért éppen Beethovent választotta Bizet helyette, Godard így válaszolt: „Nem én választottam Beethovent. Inkább azt mondhatnám, hogy Beetho­ven választott engem, és én válaszoltam hívására. Ami­kor 20 éves voltam — eb­ben a korban vannak a film szereplői is —, sokat hallgattam Beethovent. A tengerparton voltam akko­riban, Bretagne-ban, itt fe­deztem fel Beethoven vo­nósnégyeseit. Carmen nem képzelhető el zene nélkül. Hamlet vagy Antigone igen, de Carmen nem, hi­szen a zene szerves részét alkotta Carmen történeté­nek. Bizet a Földközi-ten­­ger zeneszerzője volt. Én elsősorban nem más zenét, hanem más tengert akar­tam választani: az óceánt a Földközi-tenger helvett.” (dobsa)

Next