Esti Hírlap, 1984. március (29. évfolyam, 52-78. szám)
1984-03-01 / 52. szám
Az sem lenne csoda, ha a kedden indult új sorozat ébresztette első jó benyomásainkat olyan fellélegzés következményének minősítenénk, ami törvényszerűen jön be egy rossz sorozat után. Az NSZK színeiben elénk került A Laurent család önmagában hordozza, legalábbis az első rész alapján, ébredező rokonszenvünk forrását. Mindenekelőtt kulturáltsága vonzó. Vonatkozik ez a cselekményszövés áttekinthetőségére, a történelmi rekvizitumok használatára, a konfliktushelyzetek jó alkalmazására, a történelmi idők jellemzőinek és a személyes sorsok ábrázolásának harmonikus adagolására. Sejthetően valami nagyon fontosat tudnak a szerzők, azon kívül, hogy nagyon alaposan utánanéztek mindannak, amiről fiktív történetüket mesélik. Ez a valami pedig — a mérték. Annyit mondtak el a menekülni kénytelen francia hugenották történelmi sorsáról, amennyi a filmbeli események pontos megértéséhez kell, s nem tévesztették össze a filmsorozatot a történelmi ismeretterjesztéssel. De ahogy az iskolamesteri tudálékosságtól megkímélték produkciójukat, éppúgy megkímélték a történelmet is attól, hogy merőben üres díszletként mázolják oda hátteréül egy jól eladható kalandosságnak. Magyarán: tudnak adagolni, s ezért mindent biztonsággal meg is fognak, amit kimarkoltak. Kulturált a színészi összjáték is, és végül: a kétnyelvűség érzékeltetését ügyesen oldották meg a magyar változat szerzői. (bársony) • A Mesterséges színész sorozat darabjait néha hosszú hónapok választják el egymástól, máskor meg csaknem hetenkénti sűrűséggel jelentkeznek. Erről nem Virág Katalin szerkesztő és Török Ilona rendező tehetn ők egyenletes szorgalommal és egyenletességre törekvő színvonalon készítik a sorozatot nemcsak ránk, de az utókorra is gondolva —, hanem a műsorszerkesztés gyakran kifürkészhetetlen szeszélye. Most például, alig öt nappal Hegedűs Tibor portréja után, tegnap este újra jelentkezett a sorozat, ezúttal Pártos Erzsi bemutatásával. Tegyük hozzá rögtön: a legnagyobb örömünkre. Külön szerencse, hogy ismét a felkészült, fegyelmezett és udvarias Szatmári István volt a műsorvezető, jó lenne, ha a sorozat végleg felfogadná riporterének. Pártos Erzsiben tüneményesen természetes, áradó humorú, emberségben és érzelmekben gazdag, 73 évesen is rendkívül fiatalos asszonyt ismert meg a néző. Művészi profiljának értékeit, finomságait a színház- és mozijáró közönség eddig is ismerte, s azoknak, akik tisztelték művészetét — s ugyan ki nem? — nyilván jólesett, hogy a remek színésznő embernek is ilyen rokonszenvesen vonzó. Bánatait, méltatlan megaláztatásait is jó kedéllyel, kifogyhatatlan öniróniával viseli és meséli el. Például azt, hogy ő — saját meghatározásával — „jó színésznő!”, vagyis olyan, akit hosszú pályafutása alatt mindig újra meg újra fölfedeztek, „jé, hát maga ilyen jó színésznő?!” — mondták, majd újra elfelejtették, és legközelebb egy másik szerepben ismét csak ugyanazt mondták el róla, ugyanúgy. Kedélye és humora mellett lírája is van Pártos Erzsinek. Szinte szárnyaló poézise: ahogy a zenéről beszélt, a muzsika szépségéről és a hatásáról, az valóságos költészet volt. (bt) MAGYAR ELECTRA I. Anyanyelv és foglalata Bornemisza Péter a Várszínházban „Óh, ki nagy méreg ez énnekem, hogy az szegény atyám keresetit ez lator emészti meg, ki ötét elvesztő, óh, ki nehéz az énnekem, hogy a hitvány ember atyám királyi ruhájába öltözik, királyi pálcáját bírja, kiről székébe méltatlanul ül. Óh, megfojt, megfojt ez engemet, hogy az én atyámnak tiszta ágyát undok ember megfertőzi.” Bizonyára ismerősek a szavak a színházba járók előtt. Pedig nem Hamlet királyfi mondja, hanem egy lány, a magyar Electra. A Hamlet írója még meg sem született, amikor 1558-ban egy fiatal deák Bécsben előveszi Szophoklészt, hogy megmagyarítsa. A 23 éves Bornemisza Péter mögött akkor már ott van Buda ostroma, ahol szüleit elveszti. Ott a kassai csínytevése, amikor éjjel, angyalszárnyakkal a várkapitányt rémisztgette, hogy aztán csak nagy nehezen szökjön a verésen túl ki tudja, milyen súlyú büntetéstől. Ott van Huszt város ostromának emléke, s ugyancsak mögötte a Huszton szerzett, hazától búcsúzó gyönyörű dal, a „Siralmas énnékem...” kezdetű, amit a magyar nyelvű világi líra első jeles darabjának tart az irodalomtörténet. Mögötte már egy diákos utazás Padovában, Velencében, Wittenbergben. Most Bécsben tanul, s hallgatótársai számára görög klasszikust fordít. Már amennyire művét fordításnak lehet tekinteni. Szereplőket hagy el, új szereplőket ír a játékba — méghozzá rögtön egy főszerepet, Parasitust, a talpnyaló, aljas szolgát —, aztán máshol kezdi a játékot, máshol hozza be Electrát, s másképp fejezi be a drámát: a nyílt színen téteti el láb alól Orestessel Aegistust, a trónbitorló királyt. S persze a fejedelmi udvar igencsak emlékeztet azokra a kisebb-nagyobb főúri várakra, birtokokra, ahol Bornemisza — Bécs előtt, meg Bécs után — oly sokszor megfordult Magyarországon. Kerényi Imre most továbbgondolta Bornemisza Electráját. Behozta a színre a még élő, győztes Agamemnont, s a szerep néma ugyan, de ha Fülöp Viktor súlyos lépteivel, királyi gesztusaival járul az udvar népe elé Agamemnon, hogy megkapja a köteles hódolat rituális adóját, azért jobban megértjük, mit élt át a gyermek Electra, ahogy szálfa apját előtte kivágják. S ettől jobban értjük a felnőtt Electra indulatait is. Mégsem ez a legfontosabb újdonság, amit Kerényi a színre hoz. Annyira természetes újdonság ez, hogy ettől alig látszik újnak: olyan, mintha Bornemisza vállalkozott volna arra, hogy a drámát színre hozza. Mert Kerényi nemcsak kosztümben, kellékben, hanem táncban, énekben, gesztusrendszerben is a magyar folklór olyan elemeivel gazdagítja a játékot, amelyek nem ráaggatott díszek, divatos színpadi csecsebecsék egy klasszikus dráma szövetén, hanem annak szerves tartozékai. Nem játék a játékban, nem „olyan, mintha ...” előadás, s nem is persziflázsa egy Bornemisza-korabeli diákprodukciónak. Ez maga a természetes játékmód, amely ehhez az Aegistushoz illik: „Erős várakkal, kincses városokkal bőséges vagyok.” Meg ehhez az Electrához: „Ha éntülem lehetne, kész volnék még ma ezen kezemmel az nyakadat kitekerni.” s illik még Parasitushoz is: „Haja, haja, jóllakom ma, víg uram, víg a szolgája is.” Rendez is Kerényi olyan táncos, duhaj lagzit az új király meg a régi királyné, meg az előbb vonakodó, aztán pénzen megvásárolt udvari emberek között, mint a végzetet kihívó, gazdag parasztfiúk soknapos menyegzői évszázadokkal később. Talán a legdinamikusabb, legegységesebb, leghatásosabb része az előadásnak ez a lakodalom. De Kerényi máshol sem hagy túl sok nyugovást szereplőinek. A szó szoros értelmében bejátszatja velük az egész Várszínházát, ami újjászületése óta még soha ennyire nem „élt”. A színpadi tereket elválasztó mozgó láncfüggönyöktől (Götz Béla kiváló színpadképet teremt vele) a nézőtér közepén fölfutó lépcsősorig, ami most a játék szerint Agamemnon király palotájához vezet, a páholysorokra rakott pávahímzéses szőnyegekig, a nézőtér alatti pinceétteremből — most gyalult asztalok, padok és húsok meg borok várják a szünetben a közönséget — felhangzó gyerekkórusig, vagy a zenekari árokig, amit hol várároknak, hol mellvédnek használnak a játszók — minden él és minden mozog. S persze mozognak a színészek, még a klasszikus dikció alatt is, megkoreografált léptekkel. Bubik István elemében van a dinamikus játékban, Aegistusa helyenként a „vérnősző barom” bohócváltozatához is közelít, ami mulatságossá teszi, csak nem mindig félelmetessé. ■ Hámori Ildikó győzi hanggal, energiával a tiszta élő gonoszság fölmutatását, olyannyira, hogy ezzel teszi igazán esendő emberivé a királynét. Kubik Anna, már csak alkata okán is, nem a kiszáradt vénlányt, hanem a lobogóérző, lányos gyűlöletet teremti meg Electrájában, s ez akkor hoz igazán megrendítő pillanatokat, amikor Orestesre talál, ahol az illetlen gyönyör eksztázisához közelít. Kovács Adél, mint „csendesebb lelkületű és puhább” ellenpárja — Bornemisza jellemzése — hihetően megalkuvó, kár hogy a rendező néhány mozdulattal, mint Aegistus szeretőjét hozza gyanúba. (Aminthogy érthetetlenül hagyja a rendező megvilágított, tehát a jelenlétét hangsúlyozó pózban Electrát, amikor Orestes és Mestere — Funtek Frigyes fh. és Ferenczy Csongor — megbeszélik, hogy a fiú halálhírét keltik.) A leszámolás újabb csúcspontja az előadásnak, ahol a köpönyegforgató Parasitus alakítójának, Czibulás Péternek nyílik alkalma, hogy a véres drámát komédiával fűszerezze. Végül is ének, tánc, táncfüggöny és minden kellék csak foglalata annak a négy évszázada tömör, hajlékony, ha kell csillogó, ha szükséges komor és varázslatos, de már teljesen kész magyar nyelvnek, ami ma is megragadja minden hallgatóját, aki az anyanyelvben valamivel többet lát, mint a közlés jelrendszerét. S ezen az előadáson minden színész pontosan, szépen szólaltatja meg ezt a nyelvet. Ez teszi igazán ritka, ünnepi élménnyé a Várszínházban Bornemisza Magyar Electráját. Bernáth László Kubik Anna és Pápai Erzsi Bűvészek a Nemzetiért Bűvészvarázslat a Nemzetiért címmel a Corodini bűvészklub és az Almássy téri Szabadidő Központ programot szervez a Nemzeti Színház javára. Az előadás április 14-én este 7-kor lesz az Almássy téri Szabadidő Központban. A műsorban fellép Rodolfó, Sugár Péter, Moltész Gyula, Duó Gálosz, Lendvai Géza, Dévisz, Nemes Gyula (cseh bűvész), Markó Zoltán, Duo Kovi, Mr. Christ, Fülöp Tibor, Giczi István, Nagy Molnár Dávid és Duó Szabó. Kisvárosi fojtogató Ismert nevek bűvöletébe esvén, felajzottan vártam minden jót a főcím után. Hiszen Claude Chabrol neves rendező karrierje a francia újhullámmal indult, Georges Simenon pedig — akinek regényét vitték vászonra — valósággal újrafogalmazta a krimi műfaját, megtöltve azt értelemmel és gyakran jellemrajzzal. A két főszereplőtől régen el vagyok ragadtatva: Michel Serrault legutóbb egy sikeres krimiben (amelyben Lino Venturával vívott izgalmas párharcot), meg az Őrült nők ketrece két részében bűvölt el, Charles Aznavour meg sokak régi kedvence nemcsak énekesként, de színészként is. Négy ilyen név — hát jöhet ebből ki olyasmi, ami nem tetszik? Jöhet, sajnos. Ez egy elejétől végéig unalmas film, amin sem a csakugyan kiváló és most is remekül játszó két színész, sem a környezetfestésben és atmoszférateremtésben tulajdonképpen most elég figyelemre méltót adó rendező nem segít. Van hatásos színészi játék (bár Aznavour jelenléte szinte alig indokolt a filmbeli történet szerkezetében), van kisvárosi atmoszféra, jellegzetes figurákkal, de mindez nem segít, ha mégis mindvégig az unalom honol a vásznon. Nem érdekes, kiket és miért öl meg a kisvárosi fojtogató, nem érdekes, hogyan és mikor bukik le. Vagyis elsősorban mégiscsak Chabrol a felelős: nem tudja érdekessé, izgalmassá, feszültté és átélhetővé tenni a filmjét. Barabás Tamás Nőrablás Véres keleti egzotikumokban bővelkedik Vatroslav Mimica filmje, a Nőrablás. Franco Nero, a mai szuperfilmek sztárja XIV. századi szerb keresztény hőst játszik benne, Strahinja iránt. A néphagyományban heroikussá finomodott középkori történetben most, hogy hús-vér emberek elevenítik meg, minden visszakapja életszerű kegyetlenségét, véres vadságát. Hullanak a fejek, karóba húzva vergődik a halálraítélt, előfordul megvaskítás, felnégyelés. Ez a barbár háttér azonban nem öncélú kulissza a jugoszláv filmben. Nélküle nem nőhetne szemünk előtt jóval kora és annak erkölcsi értéke felé a hős, Strahinja. Házát földúlja, feleségét elrabolja egy török rablóvezér, az Anatóliai Sátán. (A kegyetlen, mégsem riasztó, szép férfi szerepében Drágán Nikolicot látjuk.) A magára maradt férj kötelességei ezután megszűnnek, a „hűtlen asszonyra” újabb büntetés, megvakíttatás vár. Csakhogy Strahinra már nem testestül-lelkestül az istenítéletek korának kíméletlen keresztese, akik kínzási módszereikben semmiben sem különböztek az őket fenyegető pogánybandáktól. öt gyilkosság és bosszú csak ellenségeivel szemben sarkallja, ismeri a megbocsátást, a szerelmet. A látványos, véres izgalmakon kívül ez a film igazi értéke: 1388-ban, egy évvel a pogány győzelmet hozó csata előtt, egy nagy keresztény győzelem tanúi vagyunk. Egy emberben megszületett a bosszúálló istenből az emberi szeretet istene. Molnár Gabriella Gurul a Dolly Roll — A legfontosabb hír rólunk, hogy bemutatkozó nagylemezünk az elmúlt napokban aranylemez lett, s ennek természetesen borzasztóan örülünk — újságolta Novai Gábor, a Dolly Roll csoport vezetője, majd egy érdekes újdonságról számolt be: — Egyéves szerződést kötöttünk az Országos Rendező Irodával. E megállapodás alapján csak az ORI szervezésével lépünk fel. Hetven előadást garantáltak nekünk erre az évre, mégpedig a különböző évszakokra elosztva. Úgy gondoljuk, hogy az ilyen megállapodás elősegíti egyegy zenekar fejlődését. Ráadásul a mi elképzelésünk is az volt, hogy látványos koncerteken mutatkozzunk be a közönségnek, a Hungária hagyományait szeretnénk folytatni. A Dolly Roll először ma este 6 órakor a zalaegerszegi városi sportcsarnokban koncertezik, majd a premier után szinte minden nap egy vagy két előadáson lép színpadra az ország legkülönbözőbb pontjain. Az elképzelések szerint a budapesti nagyközönség majd a nyári időszakban találkozhat Dollyékkal. (r. g.) A Dolly Roll a Hungáriából megalakult társaság a közelmúltban Nyugat-Berlinben járt, videofelvételeket készített és elképzelhető, hogy már ebben az évben árulni fogják azt. Siker a Városligetben, siker lemezen. ISTVÁN, A KIRÁLY Szörényi Levente és Bródy János történelmi tárgyú rockoperája filmen, moziban. A