Esti Hírlap, 1984. augusztus (29. évfolyam, 180-205. szám)
1984-08-01 / 180. szám
. A népi építészet földrajzi hovatartozásától függő képet mutat, ám abban megegyeznek az egyes vidékek, hogy mindent amit a természet nyújt a legtakarékosabban fel kell és fel lehet használni. E héten többször is jelentkezik a pécsi körzeti stúdió, melynek első előadását az egyes műsorban láthattuk, „Vessző, gyékény, csuma ...” címmel. S megtudhattuk belőle, hogy mi mindenre lehet használni a fűzfavesszőt, a kukorica csumáját, hogyan lehet gyékényből fonni. Szemünk láttára készültek az alkotások, a takaros kosarak, kasok, szép „bútorhuzatok”, szatyrok, s meganynyi játék. A kezük munkáját bemutató népművészek mind egy dolgot hangsúlyoztak: ezeknek a természetes anyagoknak a tartósságát. A gyékényfonatú szék, mely évtizedekig eltart, a nádfonatú szakajtónak a mester szerint el kell bírnia egy 70-80 kilós embert... Láthattuk, ahogy fiatal néprajzosok bátortalanul birkóztak a vesszővel, s e tanulságos film felveti a kérdést: nem lenne-e hasznos lányoknak, fiúknak iskolában tanítani e foglalatosságot, maguk örömére, hasznára, no meg azért is, hogy az utolsó vessző-f gyékény- és csomafonókkal ne haljon ki a mesterség. A film felkeltette az érdeklődést e hasznos kézművesség iránt. (Szerkesztő-rendező: Jósfay György.) 1. r. a. • Az európai ember címmel tegnap este főműsoridőben sugárzott program főként csak azt példázta, hogyan nem szabad ismeretterjesztő filmet készíteni. Az ismeretek terjesztése ugyanis nem jelenthet egyet az unalommal, a közhelyek hangoztatásával (például: víz nélkül nincs élet, a gólyák a kémények albérlői, a városok a kultúra mérföldkövei) és szépnek vélt, ám ugyancsak közhelyszerű felvételek közzétételével. Az európai ember ürügyén ennyi bogáncsot a mögötte lebukó piros Nappal, ideoda cikázó madárhadat, fáradt őszi falevelet és egyéb képi banalitást még soha nem produkált televíziónk, amely úgy vette át ezt a nyolcrészes olasz sorozatot, hogy láthatóan hazai szakértőkkel is bedolgoztatott. Aki látta a műsort, igazolhatja, hogy bohókásan csapongó volt, s a még alaposan bölcs mondások is olyan zagyva össze-visszaságban követték egymást, hogy azokból sok mindent megtudhattunk, csak éppen azt nem, hogy miben különbözik az a bizonyos európai ember a Földön élő többitől. Ám a kritikus dolga a reménykedés is, befejezésül tehát csak azt írhatom, nagynagy bizakodással várom a folytatást, bár tudom, hogy ritkán léteznek csodák .. . (hm) A HILTONBAN Kürtkvartett Bécsből Színhely: a budapesti Hilton Hotel jól bevált dominikánus udvara. Itt, ahol ismerős és ismeretlen vígoperákat mutatnak be, ahol a harmadik nyáron bűvöli a közönséget Heltai Jenő csodaszép mesejátéka, A néma levente, időnként hangversenyeket is adnak a közönségnek. Itt fog játszani az 1972-ben alakult bécsi kürtkvartett is, amelynek célja, hogy a kürtzenét szalonképes kamaramuzsikává tegye. Eddig mintegy 200 előadáson szerepelt a mind híresebbé váló bécsi társaság. Nemzetközi ünnepi játékokon is felléptek, valamint többször a rádióban, a televízióban. Hanglemezfelvételt is készítettek velük. A Hilton dominikánus udvarában augusztus 27-én (eső esetén: 28-án) mutatkoznak be a közönségnek, a többi között Beethoven, Mozart, Haydn, Dvorak, Wanderer művei szerepelnek műsorukon. A kürtnégyes tagjai: Clemens Gottfried, Gerhard Greutter, Egmont Fuchs és Martin Reiter. Szomszéd szeretők Van-e annál banálisabb téma, minthogy egykori szerelmesekben egy váratlan találkozás után ismét felizzik a szenvedély évekig hamu alá kényszerített parazsa? S melodrámára csábítóbb végkifejlet, minthogy ez a parázs az érzelmek olyan tűzvészét idézi elő, ami mindkettőjük pusztulását okozza? Nem, ez olyannyira kézenfekvően banális és melodramatikus téma, hogy ehhez legfeljebb csak a legnagyobbak mernek nyúlni. Truffaut mert. És győzött. Legyőzte a banalitást, és legyőzte a melodrámát. Azzal győzte le, hogy a banalitásban az érzések alapvető igazságát és elsöprő erejét mutatta meg, a melodramatikus végben pedig az igaz érzések tragikus logikátlanságát és kikerülhetetlenségét. Persze, Truffaut hősei tulajdonképpen kivételek. Mathilde és Bernard akkor találkoznak újra, amikor már mindketten megteremtették nyugalmuk csendes családi légkörét. Bernardnak felesége és gyereke van, Mathilde egy angolos nyugalmú férfi mellett ateljes biztonságot és a szeretet óvását élvezheti. A véletlen azonban, hogy Mathilde-ék éppen Bernardék szomszédságába költöznek a csendes francia kisvárosban, elég ahhoz, hogy először csak az emlékek, majd mind követelőzőbben az érzelmek, újra hatalmuk alá kényszerítsék az egykori szeretőket. Truffaut rendkívül egyszerű történetet mond el rendkívül egyszerűen arról, hogy igenis ma, ebben az önző és kiégett, magára figyelő és érzelmeiben óvatos korban is létezik a szenvedélynek olyan gyönyörű és riasztó mélysége, amelybe belezuhanni gyötrelem, de egyben az élet megismételhetetlen ajándéka. Az ember nagy és mindent elborító érzéseinek logikátlanságáról szól a Szomszéd szeretők, arról a képességről, ami valóban ritka, de ha valakiben megvan, az elmondhatja, hogy élt. Még akkor is, ha maga vet véget az életének, miután gyilkol. Mint Mathilde teszi. Lehet persze arra a következtetésre is jutni, hogy Truffaut szerint éppen az ilyen ritka, de mélységében őszinte és tiszta szerelemnek nincs kifutása, s nevezhetjük ezt romantikának is akár. De Truffaut, ha már ehhez a témához nyúlt, legalább leteszi a voksát a teljesség mellett. Egy korban, amely az atomizálódó érdekek és atomizálódó érzések, a racionális beosztás és logikus választás kora, amelyben, hogy hosszú életűek legyünk a Földön, hát kibékülünk és megelégszünk azzal, amit a lehetőségek és jól felfogott érdekeink diktálnak. A szereplők nem elemzik, hanem élik a helyzetüket, ettől életszerű, hiteles és lélektanilag indokolt minden párbeszéd, minden szituáció Gérard Depardieu és Fanny Ardant, a szerelmesek szerepében, árasztják magukból a helyzetek diktálta belső állapot minden hőfokváltozását. Hinnünk kell nekik. A legapróbb mozzanatoktól a legszélsőségesebb érzelemnyilvánításig, mindent. Truffaut kifinomult egyszerűsége, ezúttal, minden ellenállásunkat, minden előítéletünket legyőzi. Ezzel a két remek színészi alakítással a középpontban. Bársony Éva □ M. KECSKÉS ANDRÁS és a Corpus Pantomimegyüttes augusztus 4-én, 11-én, 12-én és 18-án, este 8 órakor Szentendrén, a Művelődési Központban Thomas Mann: Mario és a varázsló című művét mutatja be. Megtalálni és ártalmatlanná tenni Távol Moszkvától nemcsak olyan hősies építőmunka folyik, amilyennel annak idején nemzedékeket ismertetett meg Azsajev regénye. Távol Moszkvától, a szibériai tajgákon banditák is vannak. Legalábbis ezt az információt szerezzük Georgij Kuznyecov rendező és Gennagyij Bokarjov forgatókönyvíró Megtalálni és ártalmatlanná tenni című kalandfilmjéből. S hogy mire vadásznak a banditák? Ebben a filmben például kétszázezer rubelre, annyit rabolnak el, egy bánya valamennyi dolgozójának egyhavi fizetését, megölve a pénz szállítóját, és megsebesítve a kísérőjét. Nem hiába tölti azonban éppen akkor éppen ott a szabadságát három moszkvai fiatalember, meg az egyikük csinos szerelmese. Békés pihenés helyett azonnal a gengszterek üldözésébe fognak, hogy megtalálják és ártalmatlanná tegyék őket. Van ebben a filmben — sőt, úgyszólván az egész filmet ez teszi ki — olyan autós, helikopteres, teherkocsis üldözés, hogy bármelyik vadnyugati film rendezője megirigyelhetné. De azt is, ahogy ez a gyönyörű Julia, akit Irina Smeljova játszik, villámgyorsan tüzel —, minthogy civilben az agyaggalamb-lövészet sportmestere. A másik női szereplőről, Nyuráról (Nyina Ruszlanova) nem tudjuk pontosan, mit csinál, mitől kezeli ilyen fürgén-ügyesen a fegyvereket ő is, de úgy lő, férfi hogy akármelyik büszke lehetne rá. S hogy milyen is a film tulajdonképpen? Nos, ennél jobb,sokkal jobb és lényegesen jobb filmek tucatjait láttuk már, ugyanebben a műfajban. Bármilyen nemzetiségűben. Csakhogy a kalandfilmeknek áhitatos rajongói vannak, nagy szekta ez, amelynek tagjai az ilyen típusú mozit minden mennyiségben fogyasztják. Ők nyilván nem hagyják ki majd ezt sem. (bt) A LEMEZ CÍME: ROSSZER „BILL” ÉS A LEHETŐSÉG A magyar rockzene markáns őstehetsége a kivételes hangadottságú Deák „Bill” Gyula, az ismert blues-rock énekes. Kanyargós életútja buktatók tucatjait rejtegette. A nagy lehetőséget a Hobo Blues Band hozta meg számára, bizalmat kapott. Stúdiófelvételeken vett részt, majd filmben szerepelt. A Kopasz kutya ugyan nem hozott átütő sikert, de az István, a királyban nyújtott teljesítményével berobbant a köztudatba. S elérkezett az újabb megméretés, az önálló nagylemez. A Rossz vér — ez az album címe — a közelmúltban jelent meg. Kezdetnek cseppet sem rossz, csak épp még többet, jobbat, jelentősebbet hozhatott volna a régen várt bemutatkozás. A lemez tanulsága szerint Deák „Bill” Gyula nem mert újítani. A bevált receptet alkalmazta: felkérte a jól ismert társakat, hogy annak rendje-módja szerint írjanak neki egy nagylemezt. És a lemez ... szokványosra sikeredett. Az az érzésünk, mintha egy újabb HBB nagylemezt hallgatnánk — annak erényeivel, s minden jól ismert hibájával. A Rossz vér dalai éppen nem rosszak, de nem is jók. Nem hiányzik a dinamika, a sodró lendület, s a jó gitárjáték. Ez utóbbi Tátrai Tibor produkcióját dicséri. A szövegek is unalmasak, elég már a panaszokból, amely panaszok ráadásul nem is minden esetben igazak. A Rossz vért végighallgatva megfogalmazódik a kérdés, kik, és főként mire panaszkodnak? A hét kompozíció közül talán a Ne szeress engem! a legjobb. Presser Gábor szerzeménye, a szöveget Sztevanovity Dusán írta. A Rossz vér — talán — siker lesz. Mi mégis más folytatást várunk ... Riskó Géza Neoton-koncert Sikeres a Neoton nyári turnéja. Szekszárdon, Siófokon, Balatonlellén, Balatonföldváron és Balatonfüreden egyaránt telt ház előtt játszott az együttes. Augusztus 6-án, hétfőn este a Budai Parkszínpadon szerepel a társaság. A tervek szerint néhány új számot is bemutatnak Neotonkarnevál című most készülő albumukból. Ezen túl még egy akciója lesz a Famíliának, augusztus végén, ugyancsak a fővárosban hat napon át, a Kossuth Lajos utcai Keravill Áruházban várják híveiket. Bemutatják a japán, spanyol, nyugatnémet, dél-amerikai és észak-európai Neoton-kiadványokat, plakátokat, slágerlistákat , sikereik dokumentumait. A Neotont, mai információnk szerint, meghívták az októberi Yamaha-fesztivál tokiói gálaestjére. Először fordul elő, hogy nem japán zenekar játszik a főműsorban. Formák és ellenformák FRANCIA BÚTOROK A FÉNYES ADOLF TEREMBEN Még meg sem tanulhattuk igazán, mi az a design, a forma és környezet alakításának funkcionális rendszere, már itt van az antidesign. A Fényes Adolf Teremben bemutatott legújabb francia bútorkollekció annak a kezdeményezésnek első hírnökeként érkezett hozzánk — előbb Pécsett, s most Budapesten mutatták be —, amely a francia bútortervezést, -gyártást akarván megújítani, óhatatlanul szembekerült a nálunk még inkább csak a vágyakban létező tér- és formaalakítás funkcionális szemléletével. Századunk húszas éveiben teljesedett ki a németföldön működött Bauhausban az a filozófia és művészi gyakorlat, amely környezetünk valamennyi tárgyát egyetlen egységbe rendezve a használhatóságot, s a használhatóság teremtette szépséget emelte mindenek fölé. Hogy ezek az eszmék milyen hatásokat keltettek, annak jelzésére elég csak a nálunk is jól ismert finn ipari formatervezés, az olasz és német kerámia, porcelángyártás eredményeire utalni. S hogy ehhez képes milyen lemaradások létezhetnek, csupán meg kell nézni egy hazai lakberendezési áruház kínálatát. A funkcionalizmus legfőbb célkitűzése az ipari tárgyak művészi megfogalmazásának lehetővé tétele. Ennek érdekében alkalmazkodott a nagy szériákhoz, az automatizált gyártás körülményeihez. Az eredmény az egységes, az uniformizált tárgyak elterjedése és a környezet érzelmi elszegényedése. Ez ellen indítottak többoldalú támadást az elmúlt években. Az ulmi iparművészeti főiskola alkotó kollektívája, a milánói formatervezők csoportja bontotta ki az antidesign zászlaját. Lázadásuk igazi tartalma nem a formák és tárgyak egyhangúsága ellen irányult, hanem a minden szempontból megtervezett, méretre szabott, konfekcionalizált életforma ellen. Ehhez csatlakozott — piaci, gazdasági és művészeti megfontolásokból — most a francia bútortervezők néhány közössége és intézménye is. Az antidesign egyik első hazai megnyilvánulását láthattuk néhány hete az Iparművészeti Főiskola keramikushallgatóinak vizsgakiállításán is, s nyilván a lelkes fiatalok egyike üdvözölte a tárlat vendégkönyvében ezt a kollekciót az „Éljen az antidesign!” bejegyzéssel. De hogy a közönség lelkesedése nem egyöntetű, az kiderül néhány sorral lejjebb, ahol például a következőket olvashatjuk: „Ezekben a székekben gyötrelem lehet ülni. Akkor meg minek?!" A kiállításon látható tárgyak alaposan elütnek az általunk megszokottól. Fölrúgják a szépség ismert kánonjait, rikító, vad formákkal, kihívó használhatatlanságukkal keltenek hatást. Nyilvánvalóvá teszik, hogy többek akarnak lenni, mint egy-egy funkció tárgyiasult megfelelői. Jelentéseket hordoznak, önálló életet élnek és önálló tereket követelnek létezésükhöz. Ha kell a praktikumot is feláldozzák az új szépségeszmény oltárán, úgy vélvén, hogy a szék több mint kényelmes ülőbútor, sőt a kényelem nem is a legfőbb jellemzője. És nyilván ez az antidesign leggyöngébb, legtámadhatóbb pontja is. Alkalmatlanok a tömeggyártásra, de bennük fogalmazódnak meg — szélsőségesen —, azok az alapelvek, amelyből majdan egy új bútortervező iskola is kinőhet. Szakítanak a puritán, ökonomikus formatervezés alapelveivel. Fölösleges díszek, össze nem illő anyagok és formák, nyugtalan szerkezetek — csupa olyan, ami szentségtöréssel fölérő merénylet a hagyományos designnel szemben. De éppen az itt megfogalmazott gondolati egység, a továbblépést lehetővé tevő szemlélet teszi azt zárójelbe, avatja egy korszak történeti jelenségévé. A kollekció létrehozását támogató ipari és állami szervek nem művészetpártoló, szépelgő buzgólkodásból adtak pénzt és lehetőségeket az alkotóknak. Mint a katalógusból is kiderül, egy teljeskörű felmérés azt mutatta, hogy.......a világpiacon kizárólag a jelenkori bútorstílusoknak van helyük”. Ha több nem is, de ennyi mindenképpen megszívlelendő nálunk is. Pallagi Ferenc □ MESEZSÁK címmel az Orange művészeti csoport zenés bábjátékkal szórakoztatja a legifjabb publikumot augusztus 4-én, szombaton délután5 órakor az Almássy téri Szabadtéri Színpadon.