Esti Hírlap, 1985. november (30. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-01 / 257. szám
A József Attilára emlékező kortársak közül tegnap este Vas István szavára figyelhettünk. S figyeltünk■ is, mint valahány alkalommal, amikor megszólal — mert mindig érdemes figyelni rá. Ha szól, mindig van mondandója is, méghozzá izgalmas és érdekes. Fogalmazása választékos, az előszó köznapi elevenségét szinte észrevétlenül stilizálja úgy, hogy amikor beszélget csupán, élőbeszéde akkor is irodalmi veretet kap, és feszültség árad belőle. Még a sűrű szóismétléseibén is van valami lüktető ritmusú költészet. Másik erénye, amellyel lefegyverzi, maga mellé állítja és odaadó hívévé teszi hallgatóját (csakúgy, mint könyveinek olvasóját), az őszintesége. Érződik, hogy nem irányított memória működik, amikor emlékezik, nem afféle kihagyáásos dramaturgiával dolgozik, mint sokan, akik ez önmagukra nézve kellemetlent, vagy legalábbis nem eléggé magasztosát múltidézésükből szeretik mindig kifelejteni. Vas István nyíltan föltárja, hogy ritkán voltak harmonikus, kellemes együttéteik, kapcsolatukat inkább az jellemezte, hogy kölcsönösen idegesítették egymást. Hogy ő mivel idegesítette József Attilát, azt nem tudja pontosan, jóllehet gyanítja, hogy némely szerencsétlen, bár jót akaró mégis kényes pontra tapintó megjegyzésével, amellyel Illyés Gyulát párhuzamba állította József Attilával. S hogy őt mivel idegesítette József Attila? Természetének szertelenségével, viselkedésének túlfűtöttségével. Nagyon eredeti József Attila-kép, és nem kevésbé érdekes Vas István-kép rajzolódott ki ebből a tegnap éjszakai műsorból. Ismeretlen elemekkel és adatokkal alig gyarapította, mégis elgondolkodtatóan és vonzóan árnyalta azt az ábrázolást, amely a két költőről eddig élt bennünk. * (barabás) □ A MAGYAR ÁLLAMI HANGVERSENYZENEKART Fischer Ádám vezényli a Zeneakadémia Nagytermében holnap este fél 8-kor. Liszt, Kodály és Csajkovszkij zenéjéből állították össze az est programját. □ AZ AFFETTI MUSICALI KAMARAEGYÜTTES Vivaldi-estjét november 3-án, vasárnap fél 8- kor rendezik meg a Zeneakadémia Kistermében. A művészeti vezető: Matina János. A LÁGYMÁNYOSI KÖZÖSSÉGI HÁZBAN Kamara Rock Trió Különleges társulat a Kamara Rock Trió amelynek tagjai Laár András, Gay Tamás és Árpádi László. A jelek szerint a rockzene és a költészet kapcsolata érdekli a fiatalokat, ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a társaság túljutott a 400 előadásán. Hosszú ideig a Józsefvárosi Ifjúsági Klubban léptek föl, de ezentúl minden hónap első szombatján a Lágymányosi Közösségi Házban koncerteznek. Holnap este 7 órakor indul a program, a vendégek Koncz Zsuzsa, valamint Nikola Parov a Zsarátnok együttesből. 2 ^tTtfi[fs£ck.fv 1985. november 1., péntek LUKÁCS ÉS A TÖMEGKULTÚRA Szórakoztatás, esztétika Tegnap fejeződött be az a háromnapos tudományos ülésszak, melyet Lukács György és a mai kultúra címmel rendeztek az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán. A csaknem harminc felszólalás között, melyek például Lukács demokráciafelfogását, a mai ideológiakoncepciókhoz való viszonyát, a szociológiáról, a filmművészetről alkotott képét fejtegettéle, hangzott el Szerdahelyi István előadása Lukács és a mai tömegkultúra címmel. — — Lukács esztétikai műveiben többnyire a „magas művészettel” foglalkozik. Hol bukkanhatunk olyan gondolatokra, melyek a mai tömegkultúra megértésében segítenek? — kérdeztük Szerdahelyi Istvánt. Értéklehetőség — Lukács tömegművészetről alkotott véleményének elméleti alapjai valóban akkor bontakoznak ki, amikor a „magas” vagy visszatükröző művészet esztétikájának sajátosságait taglalja, e művészet értékeit hangsúlyozza és szembeállítja azokat a szórakoztató művészeti produktumok sajátosságaival. Nem fejti ki azonban, hogy milyen értéklehetőségei vannak ez utóbbinak, s ez a hiány szerintem az egyik oka annak, hogy Lukácsot a tömegkultúra elutasítójának tartják. A másik ok egyszerűen személyes érdeklődésében rejlik: nem forgatta e műveket, nem talált bennük szórakozást, holott elismerte Marx példáján, aki pihenésül kalandos történeteket olvasott, tapasztalhatta is —, hogy a szórakoztató irodalom nemcsak a „silány tömeg” szellemi eledele. — Lukács tömegkultúrára vonatkozó megállapításai tehát nem elutasítást, hanem csak elhatárolást jelentenek a valóban művészi rangú alkotásoktól? — Csak első pillantásra hat elutasítóan, de egyetérthetünk Lukáccsal abban, hogy a szórakoztató művészet nem tükrözi a valóságot, így igaz, hiszen nem is az a feladata. De nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy Lukács elismeri: a szórakoztatás lehet magas színvonalú, és van fontos, társadalmi funkciója is. — Arról azonban nem beszél, hogy melyek ezek a funkciók, és milyenek a szórakoztatás minőségének kritériumai. — Ez nem tartozott vizsgálatai tárgyához — folytatja Szerdahelyi István. — A két terület elhatárolása azonban önmagában is jelentős, mert világossá teszi, hogy a szórakoztató művészetet nem lehet a visszatükröző művészet gyengén, rosszul sikerült termékeivel azonosítani, mivel ezek egyszerűen egy másik szférához tartoznak, és annak mértéke szerint kell kritizálni őket. Hogy Lukács gondolatát példával világítsam meg: ha szomjas vagyok, egy pohár víz képviseli számomra az értéket, de ez teljesen jelentéktelenné válhat, ha mondjuk az éhség kínoz — a gyakorlat különböző szükségletekben különbözőképpen rangsorolja a dolgokat. Ez igaz a kulturális produktumokra is. A tükröző művészet nem eleve értékesebb, mint a szórakoztató, hiszen éppúgy szükségletünk a pihenés, a kikapcsolódás, mint a szellemi javak fogyasztása. Gyakorlat — Előadásának címében a „mai tömegkultúra” kifejezés szerepel. Lukács elméleti alapvetése mennyiben segít megérteni a mai szórakoztató művészet esztétikáját? — Ha Lukács nem is foglalkozott valójában a tömegek művészetével, okfejtéseit sokszor lehet hasznosítani ezen a területen is. Talán azt sem tudta, létezik-e egyáltalán sci-fi, de amit a fantasztikumról, amit a jelen és a jövő műalkotásbeli viszonyáról ír, az alapvetően fontos kiindulópontja lehet mai elemzések számára. A tükröző és a tömegművészetek viszonyában minden további esztétikai állásfoglalás alapja lehet a két szféra lukácsi elhatárolása. Segíthet rendet teremteni a szórakoztató művészet értékelésének mostani zűrzavarában is. Megméretés — Miféle kategóriák alkalmasak a szórakoztató kulturális termékek rangsorolására? — Csak hosszabb vizsgálódással határozhatjuk meg ezeket, annál is inkább, mert nagyon változatos e terület, ide tartozik a szórakoztató zenétől a cirkuszművészetig, a krimitől a vicclapig sok minden. De bizonyosan szükség lenne például arra, hogy az érdekesség kategóriájából használható mértékfogalmat alkossunk, vagy részletesebben kifejtsük a korszerűség fogalmát. — Mit várhat a gyakorlat, vagyis a szórakoztató művészet intézményei és a kritika ettől a majdani esztétikai alapvetéstől?— Természetesen az sem adna olyan réset a kritikusok kezébe, amellyelaz alkotásokat megmérve biztos ítéletet alkothatnánk. De segíthetne abban, hogy a kritika ne csak tetszik-nem tetszik alapon — a kabarét esetleg egy Shakespeare-drámához mérve — értékelje ezeket a műveket, és hogy a szórakoztatás intézményei ne kizárólag a piaci kereslet alapján állapítsák meg programjukat. Molnár Gabriella HARMINC ÉV - ÖTEZER HANGVERSENY Kocsis Albert estje Rendkívüli koncert színhelye lesz ma este a Fészek Művész Klub nagyterme. Az európai kulturális fórum kapcsán külföldi és magyar hallgatóság előtt Kocsis Albert hegedűművész ad elő három versenyművet a Szombathelyi Szimfonikusok kamarazenekarának kíséretében. A „házigazda” Szokolay Sándor beszélget a művésszel. A részletekről érdeklődtünk Kocsis Albertról. — Harminc esztendeje vettem át kormánykitüntetéses diplomámat a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán. Akkor is három versenyművet játszottam, Bach, Beethoven és Brahms alkotásait, Melles Károly vezényletével. A mai estén ugyanazt a Bach-kompozíciót adom elő, s ezentúl Mozart és Mendelssohn versenyműveit. De beszélni fogok egykori tanáraimról, Gábriel Ferencről, Zathureczky Edéről és Weiner Leóról is. Azóta sok víz folyt le a Dunán, és sokat hegedültem ... — Körülbelül hány hangversenye volt? • — Ha összeszámlálom valamennyit, akkor az ötezrediknél tartok. — Pedagógusként és hangszerművészként hol működik ? — 1982-től a Kasseli Zeneakadémia tanára vagyok, és főleg az NSZK-ban adok koncerteket. Fő tevékenységeim közül kiemelném azt, hogy megalapítottam az Internationales Bartók- Kammerorchester (Nemzetközi Bartók Kamarazenekar) elnevezésű együttest, amellyel sűrűn vendégszerepelek szerte a világban. Különben együttműködöm a Szombathelyi Szimfonikusokkal is. — Hány lemeze készült el? — Az NSZK-ban eddig tizenhárom lemezre játszottam. Kettőt az Egyesült Államokban készítettünk, egyet pedig Japánban. A múlt évben rögzítették videóra egy teljes hangverseny műsorát. — Tervei? — Szólistaként, valamint a Bartók Kamarazenekar vezetőjeként több országban készülök vendégszerepelni, így például azUSA-ban, a dél amerikai országokban, és most tárgyalunk a Szovjetunióban való újabb fellépésről, hiszen a Szovjetszkaja Kultúra Leningrádban igen megtisztelő kritikával fogadta a játékot — Milyen magyar szerzők műveit játssza? — Bartók és Kodály kompozícióin kívül tizenegy mai magyar szerző munkáját tűzöm állandóan műsoromra, így például én mutattam be zenekarommal Lendvay Kamilló hegedűversenyét is. Mesterkurzusaimon szintén megismertetem a fiatal növendékeimmel a kortárs magyar szerzők műveit — Ön Kasselben él, de Csillebércen is van állandó otthona? — Fordítva: Kasselben is, mert tudomásom szerint én vagyok az egyetlen olyan NSZK-beli művész, aki szocialista útlevelet hord a zsebében. Kristóf Károly Élet és állást foglalni „Élek és állást foglatok. Ezért gyűlölöm azokat, akik nem foglalnak állást, ezért gyűlölöm a közönyösöket.” Az idézet 1917-ből való, szerzője Antonio Gramsci, a kötet, amely a ma kezdődő politikai könyvnapokra jelent meg, a Politikai írások címet visel és az 1916 és az 1926 közötti tíz esztendő publikációiból ad válogatást. Az Olasz Kommunista Párt első jeles ideológusa iránt érdeklődőknek sokat mond ez a két évszám, hiszen eddig jobbára az 1926-os elítélése, bebörtönzése utáni évtized elvontabb elméleti írásai voltak hozzáférhetők magyarul, és ezek alapján vélte úgy a hazai és nemzetközi közvélemény, hogy személyében a Lenin utáni korszak jelentős ideológusa halt meg a fasizmus börtönében, 1937-ben. Nos, ezek a most megjelent írások valóban inkább a gyakorlat szülte igényeknek igyekeztek megfelelni. Előbb az orosz forradalom, majd a Magyar Tanácsköztársaság tanulságaival foglalkoznak, hogy azután e tanulságok fényében vázolja fel az olasz munkások lehetőségeit az előretörő fasizmus elleni harcban. A politikai cselekvés napi kényszere tette elkerülhetetlenné Gramsci számára, hogy elméletileg is végiggondolja a döntések előtt kialakult helyzet összetevőit, majd a döntések várható következményeit. . . • A módszer persze nem Gramsci találmánya a munkásmozgalomban, de példaértéke ma talán még fontosabb, mint korábban. Mintha manapság nagy lenne a hajlandóságunk arra, hogy a kényszerhelyzetre hivatkozzunk, amely nem engedi meg a teoretizálást. Előbb meghozzuk a gyakorlati döntéseket, amelyek elkerülhetetlenek, aztán majd utóbb, ha a dolgok leülepednek, a tapasztalatok összegezhetők, akkor megpróbáljuk az elméleti következtetéseket is végiggondolni. Van, persze, hogy van igazság, gyakorlat és elmélet ilyen megközelítésében is. Akinek jó a történelmi emlékezete, az félelmetes példákat tud mondani arról, amikor az elmélet szentírás volt, amelyhez alkalmazkodni kellett volna a valóságnak. S ha ez nem ment, annál rosszabb volt ennek a valóságnak. Kényes egyensúly az, amelyben az ember nem fordít hátat a valóság kihívásainak, de az elméletet sem hagyja kiskutya módjára az események után lihegni. Gramscinak ezek a „nem teoretikusnak” ítélt korai cikkei bizonyítják, hogy van lehetőség ennek a kényes egyensúlynak a megteremtésére. Sőt, nyomaiban, ezekben az alkalmi írásokban, a napi szükséglet diktálta sorokban is felfedezhető a későbbi, az elvontabb kérdések iránt fogékony szerző. Engedtessék meg — némileg szubjektív okokból —, hogy most egy másik, még 1916-ban írt, Szocializmus és kultúra című cikkéből idézzek erre példát. „Le kell szoknunk arról, és fel kell hagynunk azzal, hogy a kultúrát enciklopédikus tudásnak tekintsük: ebben a szemléletben az ember csak mint befogadó van jelen, akit meg kell tölteni és tele kell tömni empirikus adatokkal, nyers és összefüggéstelen tényekkel, amelyeket szótár módjára raktároz el agyában, hogy azután a külső világból jövő ösztönzés hatására minden alkalommal megadhassa a választ. .. Csak arra jó, hogy pályatévesztett embereket teremtsen; embereket, akik azt hiszik, hogy magasabb rendűek a többieknél, mert emlékezetükbe felhalmoztak egy bizonyos mennyiségű adatot és évszámot, amelyet azután minden kínálkozó alkalommal elősorjáztatnak, hogy ezzel is mintegy korlátot emeljenek maguk és a többi ember közé...” • • Tudjuk, persze, ma már azt is tudjuk, hogy bizonyos adatok, tények, évszámok ismerete nélkül nincs mihez kötni a gondolatot, üresen őröl a malom kereke. Ám mégis, mintha a Gramsci által megidézett veszély lenne a nagyobb. Valaki nem ismer egy írót, egy műalkotást? Műveletlen alak, aki még egy külföldi utat sem érdemel. (Persze, ha „csak” egy természettudóst, vagy egy fontos természeti törvényt nem ismer, akkor mindössze: „humán érdeklődésű”!) Valakinek a fejben tartott „enciklopédiájából” hiányzik néhány divatos szó, mint például a média, a tömegkommunikáció vagy az innováció, akkor mit keres művelt emberek társaságában, vélekedik gyakran és könnyelműen a közvélemény egy része. Pedig jobb lenne itt is Gramscira hallgatni, aki így ír: „A kultúra egészen más dolog. Saját belső énünk megszervezése és fegyelme, saját személyiségünk birtokba vétele, olyan magasabb fokú öntudat megszerzése, amelynek révén képessé válunk történelmi küldetésünk, az életben betöltött funkciónk, jogaink és kötelességeink megértésére. De mindez nem jöhet létre spontán evolúció, akaratunktól független akciók és reakciók útján mint a növény- és állatvilágban, ahol minden e°yed öntudatlanul a dolgok végzetszerű törvénye által választódik ki, és fejleszti ki szerveit. Az ember mindenek felett szellem, azaz történelmi alkotás, nem pedig természet ...” * A kultúrának e meghatározása előtt s azóta is születtek más, és ugyancsak elfogadható definíciók. Ám manapság, mintha sokan és sokszor túlhangsúlyoznák az ember természeti lényét, s megfeledkeznének arról, hogy mindenekelőtt történelmi alkotás. Aki, ha él, többnyire már létével állást foglal. De mennyivel emberibb — mint Gramsci ajánlja — élni és gyűlölni azokat, akik nem foglalnak állást Bernáth László