Esti Hírlap, 1986. január (31. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-02 / 1. szám
SZILVESZTER, SZILVESZTER, SZILVESZTER, SZILVESZTER A Televízióban Ha nem figyelmeztetnek előre, akkor se vártam volna csodát. Nem is kaptam. Abban ugyanis nincs már semmi csoda, hiszen jó ideje ismétlődik évről évre, hogy a szilveszteri Parabola némileg módosított néven és ehhez igazított felemelt színvonallal, mint Szuperbola jelentkezik. Az sem csoda, legfeljebb kellemes meglepetés és friss ötlet, hogy ezúttal kiegészült egy új, női Parabolával. S hogy a minket oly fájdalmasan korán otthagyó különleges költőnek, Romhányi Józsefnek még a hagyatéka is élvezhető egy újabb Bubó doktor sorozatban, a hagyományok alapján ez is a dolgok rendje. Amiként az sem csoda, hanem sokéves tradíció, hogy a szilveszteri műsor Hofi Géza nevével — mit nevével?, elsöprő humorával, ötletáradatával, személyisége utolérhetetlen varázsával — jelentkező adása vonzza a legszélesebb körű érdeklődést. Hofi megint kitalált valamit, ami egyszerre paródia és kritika. A pianista mezében (is) szerepelt, a szó egybeírva zongoristát jelent, így különválasztva pedig, sajátos pesti szlengben azt, hogy: nincs ital! És a We are the world, ive are the children öt világrészen rögződött dallamára Szenes Iván szellemes szövegét énekelte: „Piál a föld, piál ma minden, piálva vedelik a szeszt... piálva gyúrjuk az ipart mi alsó-felső szinten !” És szó esett a nőket megalázó AB-bizottságokról és a női nemet mennybe menesztő szépségkirálynő-választásról, holtakról és haldoklókról, kölcsönről és kenyérről, meg sok minden egyébről, ami a húsunkba vág, csak éppen Hofi-módra előadva tompábban fáj a seb, mert jót nevetünk rajta — rajtunk! " Érdeklődéssel vártuk a Miénk a szilveszter című csaknem kétórás, a Kongresszusi Központból közvetített műsorblokkot, mert valami újat reméltünk tőle. Pontosan nem tudtuk, mit, mert különböző helyeken annyit nyilatkoztak a közönség beküldendő ötleteiről, meg az azt elbíráló ötös fogat tevékenységéről, hogy minél több magyarázatot olvastam róla, annál kevésbé ismertem ki magam. Most, utólag sem tudom pontosan, mi történt. Valamely átgondolt szerkesztésnek talán azért volt kevés látszata, mert öten (kiemelve, előtérbe állítva), a háttérben pedig még ki tudja hányan csináltak. A közönség ötletei elég laposaknak tűntek, fel-felbukkanó szereplése még inkább. A nagy névsorból, amelyet a műsorújság előzetesen közölt, jó néhányan hiányoztak (őket talán a pótszilveszteren nézhetjük?). Nem vártam csodát ettől az előzetesen hol titokzatoskodó, hol túlmagyarázott ,,közönség”(?) műsortól sem, de annál azért többet vártam, amennyit adtak. Minőségben. Látványban elsőrangút nyújtottak: káprázatos díszlet, színes villogás, magas szintű revü kerete. S részleteiben néhány jó szám. Melis György és Bárdy György énekesduója kimondott meglepetés, és milyen kellemes! Nagyon A múlt esztendő a gazdasági helyzettől kezdve a bánya- és paprikaiparon át, egészen a Magyar Postáig a Kabarészínháznak dolgozott. Egészen pontosan szólva a Kabarészínház szilveszteri stábja nagyon jó érzékkel fölismerte, hogy mik voltak azok, a hétköznapjainkat és egész idegrendszerünket borzoló gondok, amelyeket év végi szórakoztatás gyanánt érdemes a humor tollhegyére tűzni. A Farkasházy— Kaposy—Sinkó trió ezúttal tudományosan mérte fel a tennivalókat: pincétől a padlásig, vagy a marxi társadalomtudomány kifejezésével élve, az alaptól a felépítményig tekintették át, miről és min kellene élcelődni. Miután jól tudom, hogy szilvesztereste az emberek többsége vagy a televíziót nézi, vagy egyéb módon, de általában mulatozik, így a Kabarészínház szilveszteri programját csak az ismétléskor fogják legtöbben először hallani. Nem szeretnék nagy fogalmakkal dobálózva senkit sem elriasztani a műsortól. A riogatás szóval természetesen nem a program színvonalára szándékoztam utalni, csupán arra, hogy az alkotók, ahogy mondani szokás, maximálisan az élet sűrűjében mozogtak, s mindenféle tudományoskodás nélkül, valóban a humor eszközeivel szórakoztattak. Kerültek minden alpáriságot, s azt is, hogy szilveszter éjszakáján afféle odamondogatós programmal traktálják a hallgatót. Ez a műsor valóban azoknak a demokratikus folyamatoknak köszönhető, amelyek az elmúlt években elindultak a magyar társadalomban, s nagymértékben hozzájárultak az eltetszett Gálvölgyi János és Kern András remek színészparódia-duettje, a szokatlan telefonkönyvalapötlettel. Papp Laci, Puskás Öcsi, Hidegkúti, Albert Flóri, Grosics, Bene, Lantos valószínűleg azért nem kapott hosszabb és jobb számot, mert nekik ezt is fáradtságos volt megtanulniok, meg aztán úgyse számít, mit mondanak, hiszen annak örült mindenki, hogy legalább újra láthatja őket (méghozzá szmokingban feszítve!). Nem hétköznapi élmény megcsodálni Markó Iván Győri Balettjét, ezúttal vidám számban. Utoljára szembenézhettünk a kötbérek véleményformálásához, önálló gondolkodásához, a nyíltabb társadalmi közvéleményhez. Remekül sikerült Verebes István nyitó konferansza, intellektuális és szellemes volt, tapsra ingerlő. Boncz Géza hírei, valamint Böröczki József „idegennyelvű hírcsokra” a dolgok színének és visszájának együttes megmutatásával remek játékot hozott. A Mitisír a hogyishívják (Farkasházy Tivadar jelenete) a szokásos évi jó színvonalat hozta. A Király és Ii a műsorszámban Bárdy György mellett a minap elhunyt Márkus László szerepelt. Trunkó Barna írása remek poénokat kínált a két kitűnő művésznek. A szerzők az alap után rögtön a pincében található falakat vizsgálták át, vagy ahogyan ők fogalmaztak: történeteket adtak alulnézetből. Különösen Selmeczi Tibor Hi! című írása tetszett, amelyben Kállai Ferenc remekelt. Nagy Bandó András a Tehó mintájára megírta a Csahót, vagyis azt, hogy a tanácsnak mennyivel kellene hozzájárulnia egy-egy átlagcsalád költségvetéséhez. Úgy tűnik, az alapokat könnyebb bírálni, mint a felépítményt. Az e témakörbe tartozó írások közül meg mán György által oly vonzó emberséggel megszemélyesített 1985-ös esztendővel. Mindig öröm, ha Kabos László és Bodrogi Gyula komédiázik velünk, ha Rátonyi Róbert ugyanolyan rugalmas hajlékonysággal táncol-énekel, mint évtizedekkel ezelőtt, és ha a szemünk láttára gyorsan felnőtt új színész-humorista generáció — Markos György, Nádas György, Forgács Gábor, Markos Zoltán, Rácz Mihály — énekben, táncban, szövegben új elemekkel parodizálja a különböző kórusokat és szólistákat. Valószínűleg senki nem esett le a székről a nevetéstől (ha csak az italtól nem) a 85-ös szilveszteri tévéműsort nézve. Szerkesztőjének, Fodor Imrének és rendezőjének, Bednai Nándornak mégis jó lélekkel mondhatjuk: soha rosszabbat ennél. Barabás Tamás ítélésem szerint kevesebb érdemelt nagyobb figyelmet. Jól sikerült beszélgetés volt a Medve és vadász, amelyben Mester Ákost, a 168 óra felelős szerkesztőjét faggatta Verebes István nevezetesen arról, hogy milyen viszontagságokat élt át az utóbbi időben, különösen azóta, hogy holmi üres széket kínálgatott bizonyos illetékeseknek. Találkozhattunk az Illetékes Elvtárssal — mármint Koltai Róberttal — is, aki ez alkalommal ismét kitűnő volt, bár nem tudta hozni azt a színvonalat, amit például egy évvel ezelőtt a szilád ekorügyről szólva, vagy most, nemrégiben, a Tomi mosópor reklámkampányával kapcsolatban „kinyilatkoztatott”. Peterdi Pál sajtóvadászata most is sok szellemes poént kínált. Nekem a műsornak e részletei tetszettek a legjobban, még ha egyik-másikáról kritikusabban szóltam is. Mások bizonyára más műsorszámokban találják meg a kedvükre valót. S ezt azért merem így kijelenteni, mert úgy érzem, hogy a Rádió szilveszteri programja egészében véve jól sikerült. Valamennyi alkotója, közreműködője, megérdemli az elismerést. Harangozó Márta A Rádióban Per a hivatal ellen Független amerikai filmesek egy csoportja beperelte az USA tájékoztatási hivatalát. Egy Los Angeles-i bírósághoz adták be keresetüket, amelyben azzal vádolják a hivatalt, hogy az elfogultan ad ki exportengedélyt dokumentumfilmekre. Csak az olyan dokumentumfilmek külföldi kivitelét engedélyezi, amelyek a hivatal ideológiai elképzeléseit fedik, amelyek azzal ellentétesek, azoktól az engedélyt megtagadja. A felperesek hét dokumentumfilmet sorolnak fel, amelyeknek exportálását az USA tájékoztatási hivatala megtagadta. Köztük van egy a mai Nicaraguáról, egy a békeharcról, egy a környezetvédelemről szóló dokumentumfilm. Egy ország tudta, hogy nagy beteg , halálának híre mégis váratlan. Hihetetlennek találta mindenki, aki szerette, hiszen még közreműködött a rádió szilveszteri kabaréjának felvételein, készült a televízió óévbúcsúztató élőadására, nyilatkozott a rádióban, hogy miként fogja eltölteni az év utolsó estéjét, és 29-én a Madách Kamarában még föllépett legkedvesebb szerzője, Molnár Ferenc Játék a kastélyban című darabjában. Élete utolsó pillanatáig elkísérte létezésének értelme, egyetlen szerelme, a színház, a színjátszás. Elkísérte és éltette, hiszen valamit biztosan sejtett romló egészségi állapotáról. Kezdetben talán még elhitte, hogy influenzavírusok támadták meg szervezetét, később már tudomásul kellett vennie , ám a magánbeszélgetésekben és nagyobb társaságban egyaránt nevetett azokon a hozzá is visszajutó „pletykákon” —, hogy ő súlyos beteg. Csodálatos lelkierővel viselte a fájdalmakat, s a nap bármely órájában — holtfáradtan, gyengén, rossz közérzettel is — készen állt a csodálatos átváltozásra; a színházban, a rádióban igazi önmagává válhatott, színész lehetett. Hangja megerősödött, mozdulatai frissekké, energikusakká váltak. S amint vége lett a varázslatnak, úgy lett még fáradtabb, mint előtte, arca elszürkült, de máris arról beszélt, mit csinál majd két óra múlva, másnap, egy hónap múltán, sőt, évekkel előre tervezett, álmodozott. Hogy Márkus László személye mit jelentett a felszabadulás utáni magyar színjátszásban? Ezt már sokan megírták. S lényegében minden hangoztatott kisebbrendűségi komplexusa ellenére ő maga is tudta, tisztában volt vele, hogy nem elsősorban drámai színész. Ő valami mást tudott: zseniálisan, sziporkázóan, egyedülvalóan emberi jellemeket megformálni. Különösen, ha azt az emberi jellemet Molnár Ferenc találta ki. Kritikusai Molnár-színésznek is hívták. E színdarabfigurákhoz anynyit hozzáadott önmagából, hogy ettől váltak igazán eredeti, különleges, szórakoztató alakokká. Úgy érezte, és ki is mondta, hogy ő a színpadon éli az életet, s egész napja nem más, mint várakozás a fellépésre, belépés az igazi életbe, a színpad világába. Voltak, akik nem szerették, mert másoktól is mindig azt követelte, amit ő maga is nyújtotta a maximumot. De mindig is sokkal többen voltak azok, akik szerették, becsülték művészetét és érdeklődéssel fordultak hol magamutogató, hol visszahúzódóan szemérmes, de mindig egyedül rá jellemző, eredeti személyisége felé. Olyan ember volt, aki egyetlen nagy tűzben égett el és rendkívüli tehetsége még nagyon-nagyon sokat adhatott volna mindanynyiunknak, ha alkotóereje teljében nem támadja meg a betegség. Moliére Fösvényét játszotta, amikor először jelentkeztek a rosszullétek, s azóta rettegett ettől a figurától. Fölépülése után a Madách Színház lehetővé tette számára, hogy eljátszhassa a Játék a kastélyban bravúrszerepét. S mi, nézők pedig bámulattal adóztunk tehetségének, nem mindennapi játékának, csodálattal néztük azt a Márkus Lászlót, aki sose hitte el, hogy meghalhat. És igaza volt! Egész hangszalagra, filmre rögzített munkássága újra és újra elevenné, köztünk valóvá teszi őt. H. M. Márkus László Pásztó oskolamesterét — korabeli tanítóját — már egy 1428-ban kelt oklevél is említi. A gótikus jegyeket viselő felújított oskolamester-házat ma múzeumként látogathatják az érdeklődők. (MTI Fotó : Szabó Sándor terve SZÜLETÉSNAP AZ ERKELBEN JUBILÁL A KORÁL Balázs Ferenc együttese, a Korál, most ünnepli tízéves jubileumát. A magyar rockzenei életben önálló stílust képviselő rockcsoport január 6-án délután fél 5-kor és este fél 8-kor az Erkel Színházban tartja meg születésnapi koncertjét. BILL ÉS A KORMORÁN Új blues-lemez A napokban fejeződött be egy érdeklődéssel várt lemezfelvétel. Deák Bill Gyula második önálló albuménak címe: Mindhalálig blues. A kiváló énekes a felvételt a Kormorán együttessel készítette el. Sinatra Decemberben ülte hetvenedik születésnapját Frank Sinatra, ahogy a világ ismeri, teljes nevén (ahogy kevesen ismerik): Francis Albert Sinatra. Ameriika-szerte (Európában kevésbé) mindenki ismeri két ragadványnevét: The Voice — vagyis: A Hang, nagy h-val, akikor nevezték el így, amikor ereje teljében volt. A másik ragadványnevet akkor kapta, amikor elmúlt már ötvenéves: 01’ Blue Eyes, vagyis A kékszemű öreg ... Hozzá hasonlóan nagy és népszerű énekes a 70 éves könnyűzenei műfajban csak kettő volt: Bing Crosby és Elvis Presley. Az utóbbi új korszakot nyitott a rockkal, de Sinatrát ez sem tudta lesöpörni, csillaga továbbra is fénylett. Jó néhány filmet forgattak Presleyvel, de a nagyszerű énekes sok színészi erényt nem csillogtatott. Nem úgy Bing Crosby, aki filmsztárként is élvonalbeli volt. Frank Sinatra pedig 1953-ban, a Most és mindörökké című filmbeli alakítására Oscardíjat is kapott.