Esti Hírlap, 1986. február (31. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-01 / 27. szám
BEMUTATÓ ELŐTT Zeneszerző a rendező Álarcosbál • Verdi elképzelései alapján Hat év után az Erkel Színházban újra színre kerül Verdi operája, az Álarcosbál. Rendezőjét, Fehér Andrást és a karmestert, Medveczky Ádámot kértük beszélgetésre, hiszen kettőjük harmonikus együttműködése talán a legfontosabb az előadás létrejöttében. Medveczky Ádám nyomban kiigazít: a színház a legjobb példa arra, hogy a közös célért való munkálkodásban egyformán fontos minden résztvevő, odaadó együttműködésük valósítja meg a zeneszerző, drámaíró elképzelését. A zene, a színház varázsa kemény munka árán jön létre. Fehér András rendező (aki egyébként maga is zeneszerző) március óta, csaknem esztendeje foglalkozik a darabbal, első önálló rendezői feladatával. Rendező-asszisztensként ugyan már hosszú ideje működik az Operaházban, mégis fokozottan érzi most az önálló munka súlyát, izgalmait, feszültségét. Zenei előképzettség birtokában, a valóságos hangkép inspirálta a szereplők mozgatásában, a színpadi megjelenítésrészleteiben. Éppen ez volt a karmesterrel való jó együttműködés alapja. Egyébként nem először dolgoznak együtt, Medveczky Ádám pedig nem először vezénylő az Álarcosbált. — A korábbi betanulás idején Ferencsik János mellett másod karmesterként dolgoztam, s a premiert követő néhány előadás után át is vettem a darabot, mintegy harmincszor vezényeltem. — Az Álarcosbál mindig is a repertoár egyik legkedveltebb darabja volt. Lesz-e lényeges különbség az opera előző megszólaltatásához képest? — A zenei megvalósításban lényegében nincs változás. Karmesteri pályámon először fordul elő, hogy újra premierre vihetek egy operát. A művet, Verdi zenéjét ma is ugyanúgy érzem, a megvalósításban azonban még nagyobb technikai fegyelemre törekszem. A szöveg némi változtatáson ment át, Kolin Péter (egyébként Fehér András készülő operájának szövegírója) fordította újra. — Fehér András rendezőt milyen elvek vezették az opera színpadra állításában? — A mű dramaturgiai alapképlete teljesen világos, formalág jól szerkesztett, a szcenikai megvalólósítás úgyszólván „adta magát”. A három főszereplő, Riccardo, Boston kormányzója, hű barátja, Renato, s annak felesége, Amália jelleme, sorsa jól követhető alakuláson megy át a dráma során, a sorsdöntő fordulatok logikája, a jelenetek súlyának a mű egészében való arányos elosztása jótékonyan meghatározta a színpadképek rendjét. A darab második felvonásbeli zenei csúcspontja egyben gondolati szimmetriatengely is. Ezután sötétre váló, majd újra színesen felfénylő színpadkép teszi majd még nyilvánvalóbbá. — Valamit a díszletekről, jelmezekről? — Mindez az olasz romantika stílusában készül. Helyszínteremtő, mégsem feledteti sosem magát, a színházat. Azaz úgy érzem, azzal szolgálom leghívebben a remekművet, hogyha hagyományos eszközökkel viszem színre azt. El szeretném érni, hogy a közönség Verdit kapja, hogy az érdeklődés központja maga a zeneszerzői elképzelés maradjon. — A díszletek tervezője Szlávik István, akinek ez az első operai munkája. Szakács Györgyi jelmezeit viselik az énekesek — nem kis feladatot jelentett számára a nagy létszámú kórus felöltöztetése. — Kik játsszák a főbb szerepeket? — B. Nagy János az egyetlen, aki mindkét szereposztásban fellép, Riccardo szerepében (egyébként — stílszerűen — Bostonból, vendégfellépésről érkezik, s csak az utolsó próbákon vesz majd részt) Amáliát Rohonyi Anikó, illetve Dénes Zsuzsa. Renatót Ötvös Csaba, illetve Kovács Pál énekli. Csák P. Judit VILLA LOBOS MŰVEIBŐL Gitárest Heitor Villa Lobos brazil gitárművész műveiből ad estet a Zeneakadémia Nagytermében holnap fél 8-kor Szendrey-Karper László. A koncert kapcsolódik ahhoz a sorozathoz, amelyet a művész immár tizenhét esztendeje kezdett, s amelynek keretében a többi között Bartók, Farkas Ferenc és Bach műveiből adott egész estes önálló hangversenyt. A holnapi műsoron a brazil zeneszerző öt prelűdje, tíz etűdje és öt brazil tánca, szólal meg. Villa Lobos munkássága abból a szempontból is kiemelkedő, hogy ő az első zeneszerző, aki a brazil folklórt ötvözte az európai zenei törekvésekkel. A századelőn Európában sajátította el azokat a zenei stílusokat, amelyeket Debussy, Ravel és de Falla neve fémjelez. (kdi) Reklámfilm és szeretet — Tanár úr, kérem, ez mi? — kérdi kezében egy Coke feliratú üdítősdobozzal a XXI. századi régészhallgató, amikor egy XX. század végi „leletre” bukkannak valahol az Egyesült Államokban. — Ez? ... Fogalmam sincs.... — hajítja el a professzor megvetően a tárgyat. — Gyertek, indulunk! Mint és a csoport beszáll egy légpárnás járműbe, amelynek oldalát Pepsi felirat díszíti. Az aligperces reklámfilm végén felirat: „Az új generáció választása. Pepsi." Tovább tartott leírni ezt a pár sort, mint megtekinteni a 32. cannes-i reklámfilmfesztivál fődíjas filmjét. Egyébként a minap a Magyar Kereskedelmi Kamara dísztermében levetített, több mint száz díjnyertes reklámfilm mindegyikére a tartalmas rövidség, a kitűnő fényképezés, és a finom humor volt a jellemző. Hol van már a szex, a vérfagyasztó horror, a vaskos nevettetés, ami a négy-öt évvel ezelőtti reklámfogásokat nagyrészt jellemezte . . . Hovatovább ezek az apró alkotások — ha az ember legalább egy évtizede figyelemmel kíséri alakulásukat — talán a lehető legjobban kifejezik az új technika, a legújabb fogyasztási szokások mellett az „életérzés-divatokat” is. A mostani család- és szeretetcentrikus életérzés, ami lassanként kifejlődik a nosztalgiahullámból, azmeg átszövi a fénycsőreklámtól a háztartási reklámokon át a sört propagáló filmeket is. A reklámpszichológia alkalmazói — a sikeresek — jól követik azokat a divathullámokat és -modelleket, amelyekkel ebben a háborúskodó, éhínségtől szenvedő, természeti csapások sújtotta világban a legjobban hatni tudnak a fogyasztókra. Amikor az egyik, oklevéllel kitüntetett magyar filmet vetítették — a Mafilm— Hungarofilm versenyreklámját —, mindenki fellélegzett: a kommandó egy halászlékonzervet talál a bombának hitt díszdobozban . . . Derűjéért és finom szellemességéért kapott oklevelet nyilván a másik magyar reklámfilm is, amelyikben az ismert világsláger harmonikaszólóját egy harmonikaajtó „játssza”. (pálffy) Reviczky Gábor harminchét éves, színész. 1979 óta a Vígszínház tagja. Nevét a szakmában megkurtította a szeretet: Revinek hívják, sőt sokan Revi babának. Revi baba kopaszodik. Tonzurája van. Feje búbján gyérül a vékony szálú haj, amely különben csapzottan veszi körül boltozatos koponyáját. Szeme csodálkozó, orra egyenes, álla akaraterőről tanúskodik, mintha cáfolni akarná az arcon gyakorta megjelenő félszeg mosolyt. Tartása deréktól felfelé egyenes, járása térdben kissé rogygyant. Hangja kellemes, behízelgő bariton, lágy Szó mi sző, külseje olyan érdekes egyéniségről árulkodik, aki egyformán alkalmas tragikus és komikus alakok ábrázolására. 1973-ban kapott diplomát a Színművészeti Főiskolán és utána hat évet vidéken töltött, a kaposvári, debreceni, miskolci és kecskeméti társulatnál. Vándormadár volt, két évnél hosszabb ideig egyik helyen sem bírta. Pedig elvétve kapott csak kisebb feladatot, képességének megfelelően nagy szerepeket bíztak rá. Eljátszotta Az ötödik pecsét, az Ördögök, a Gondnok, a Lorenzaccio, a Florentin kalap vezető nagy figuráját is, de legszívesebben A félkegyelmű Miskin hercegére emlékezik. Érthető. Amikor a Dosztojevszkij-regény színpadi változatával Budapesten vendégszerepeltek, az előadás végén Reviczky Gábort nemcsak felerősödő taps fogadta, hanem a színház különböző helyeiről a kiemelkedő teljesítménynek is ritkán kijáró harsány „bravó” kiáltás. Revi a Vígszínház egyik olyan művésze, akit folyamatosan és sokat láthat a közönség fellépéseinek szerződésében előírt számát rendszeresen túlteljesíti. Széles a foglalkoztatási skálája, Csehovtól Szép Ernőn át Csurkáig terjed, darabjaik jelentős alakításokra nyújtottak lehetőséget, a műsoron levő produkciók közül a Deficit és a Kínaiak áll legközelebb a szívéhez. Az új naptári év első hónapjában Az öreg hölgy látogatása , című dürren matti tragikus komédiában lehet tragikus és komikus Tanár úr, utána a Vigadóban műsorra kerülő Szerelem 6-ban próbálla majd azt a szerepet, amelyet Darvas Iván játszott Várkonyi Zoltán rendezésében a magyarországi ősbemutatón. Bárhova szerződött, mindig a színház válogatott csapatához tartozott, azokhoz, akik sohasem voltak házon belüli munkanélküliek A rendezők szerettek és szeretnek vele dolgozni, ami nem jelenti azt, hogy ő is mindegyikükről csak az elismerés szavaival szólna Van véleménye. Nemcsak a színházról A politika, a társadalom, a sport egyaránt izgalmas terep számára és kínálkozó alkalom, hogy tájékozottságával meglepje és nem köztudott intimitásokkal meghökkentse vitapartnereit, hallgatóit. Nem riad vissza a manuális munkától. Ady-ligeten házat épített. A fűtésen és a vízvezetékszerelésen kívül minden a két kezét dicséri a tetőszigeteléstől a burkolásig, csempézésig, festésig. De ért a gépkocsikhoz is, már az ötödiket koptatja, csak végszükség esetén fordul szakemberhez, maga bütyköli-javítja a hibákat. Tíz film és tv-főszerep van mögötte, de nem ezekre büszke. Horgásztudományára! Szabad idejében a Tiszához furikázik megviselt kocsiján, sátrat ver, nomád életet él. Legnagyobb teljesítménye egy tizenegy kiló és negyven dekás busa kifogása. Olyan túlszárnyaló lelkesedéssel beszél vízparti élményeiről, mint beugrásairól. Színészek nem szívesen vállalkoznak arra, hogy megmentsenek egy előadást. A fokozott koncentráció komoly idegi megterheléssel jár, rendkívül rövid az idő a szöveg elsajátítására. Reviczky Gábor kifejezetten szereti az ilyen helyzeteket. Három rövid próbával ugrott be a várszínházi Vízkereszt előadásba és Malvolia szerepében valósággal lubickolt, még vadonatúj játékokkal is meglepte partnereit, de ugyanúgy brillírozott a József Attila Színház A kikapós patikárius című székesfehérvári előadásán a beugrásra. Végtelen szabadságot érzett, az önfeledt játék boldogságát, nem kötötte a hosszú próbák alatt besúlykolt mozdulatok, helyzetek kényszere, még arra is tellett energiájából, hogy rögtönzött szójátékkal mulattassa kollégáit a nézők legnagyobb örömére. Komédiás alkat. Kecskeméten a Strogof Mihályról szóló dramatizálásában a bőkezű rendező két kis szereppel ajándékozta meg. A Rendőrminisztert ragasztott füllel játszotta, a fürge Vámost féllábúra vette. Második szerepe rövid jelenete alatt mondatonként meghúzta az előtte levő vodkásüveget, amelyben természetesen víz volt, ki is ürült az utolsó cseppig. Az utolsó előadáson, amelyet a szakmai zsargon temetésnek nevez, víz helyett vodkát tettek az üvegbe. Revi vállalta az áldozatot, beidegzett mozdulattal ivott mondatonként, kitámolygott a színpadról és összecsuklott az öltözőben. Nem akarta megfosztani a közönséget a színjátszás varázsától, attól a logikus illúziótól, hogy a szemük láttára miként hat az alkohol, sőt, nem akarta észrevetetni a közönséggel, hogy a világot jelentő deszkákon olyasmi történik, amibe a nézők nincsenek beavatva. • • Lehet, hogy különösen hangzik: komoly művész szép tette. Mámorosan emelkedett, szinte költői. Ha színészről egyáltalán ilyen leírható, ez a fizikai cselekvés Reviczky Gábor szavak nélküli ars poeticája volt. SZATMÁRI ISTVÁN: REVI BÁBA MM t egy elromló házasságban élő, gyermekre vágyó fiatal nő, egy másik, aki most készül elhagyni családját, a harmadik, akit férje hagyott ott kisfiával, s a negyedik, akinek kimondatlan vágyait gyermeke fogalmazza meg. Könnyen kitalálható, hogy nő — Zóra Kristufková — írta a Történetek férfiakról, nőkről, gyerekekről című tévéfilmfüzért. A középpontban egy-egy nőalak, de a legfontosabb — bár gyakran hiányzó — szereplő a férfi. A férj, a szerető, az apa, a társ. A csehszlovák „társadalmi dráma" történetei mindennapiak, mégsem banálisak. Érdekelnek minket, mert saját bajainkra emlékeztetnek, de nem bosszantanak, vagy untatnak, hiszen egy-egy ember, család gondjainál jóval többet mondanak. Nem lett jó, ami már majdnem sikerült, megromlott, ami egyszer csodaszép volt, végzetesen bonyolult már egy pofon egyszerűnek tűnő megoldás is. A legjobb, a legegyszerűbb a két utolsó történet volt. A tenger címűben a gyereke születésnapját ünneplő és közben férjét haza váró nő és a mindent sejtő kisfiú kettőse kitűnő, s nagyon találó a magyar szinkron (Rák Kati és Németh Kristóf). Félsiker, ha jók a gyerekszínészek és a záró történetben. Az elefántban Köves Dóra még csak erősítette a hatást. Ebből az epizódból ad egyedül némi engedményt a szerző: az apára vágyó kisfiú kiszemel magának egy fiatalembert, aki a kezdeti felbuzdulás után eltűnik a tömegben. Az utolsó pillanatban azonban meggondolja magát. Ennek a történetnek még boldog vége is lehet. Talán. (molnár) Elektra-vázlatok Nemcsak amatőrszínházi berkekben volt már ismert a név: Stúdió „K”, melyet az azóta széthullott csoport után örökölt a ma működő színházi alkotóközösség. A tagok kezdők, messze még a színészi kifejezőerőnek attól a fokától, ahová az előző együttes eljutott. Meg kell tehát küzdeniük az elődök emlékével is, amikor — továbbra is Fodor Tamás irányításával — saját, új arcukat akarják megalkotni. A Vázlatsor az Elektra történetéhez jelentős állomás ezen az úton. Az események „tördelése” a híres-nevezetes Woyzeckprodukcióra emlékeztet, de ez az öt szerző műveiből összeállított Elektra-darab maga is vonzza ezt az előadásmódot. S a nézői kényelmetlenség, hogy egy viszonylag kicsiny térben ide-oda kell tódulnunk ahhoz, hogy jelen lehessünk, bőségesen megtérül: egy idő után észrevesszük, nem azért megyünk, hogy minél előnyösebb helyet foglaljunk magunknak, hanem mert az események lódítanak előre, kívánják részvételünket. A régi fogás, a közönség bevonása, melyről sohasem mondhat le a művészet, különösen az amatőrmozgalom, új és új alakban mindig feléled s itt nemcsak mechanikusan érvényesül. Ott vagyunk az agórán, amikor Argoszban a legszélesebb nyilvánosságot érintő ügyek hirdettetnek ki és belesünk királyok hálószobáiba, tanúi leszünk a titkoknak, melyek sohasem maradnak valóban intimek, hiszen uralkodók, politikusok és művészek mindig ki vannak téve kutató szempillantásainknak. Nem hízelgő a szerep, melyet a Stúdió „K” előadása nekünk, nézőknek szán. Néma cinkosai vagyunk egy királygyilkosságnak és legfeljebb csöndes eszmei támogatói a bosszúnak. És tanúi sokféle szenvedésnek, lelkinek és fizikainak, melyeket erőteljesen, de egyelőre nagyobb megfeszüléssel, mint belső feszültséggel játszanak a színészek. Fodor Tamás csoportjának már van alkalmas egyénisége (Bakos Éva) , Klütaimnesztia, vagy Aigisztosz (Szalay Szabó István) eljátszására. Van egy „Elektra-alkat” is, Illés Edit, elhisszük Khrüszothemiszt is Petri Annának. Inkább eredeti emberi, mint színészi adottságaik alapján kaphatták azonban ezeket a szerepeket, még messze állnak attól, hogy könnyedek is tudjanak lenni, hogy a hatáskeltés izzadságszaga kevésbé legyen érezhető. De ebben a testközelségben mindennek talál funkciót az előadás, dramaturgiailag helyükön vannak, indokoltak még a fogyatékosságok is. Meglehetősen pontosan mutatja ez az előadás egy új együttes mai helyzetét. Az egész már összeáll, még ha hiányosak, tökéletlenek is a részletek. Molnár Gabriella □ PAPP OSZKÁR festőművész gyűjteményes kiállítása nyílik február 7-én, déli 12 órakor az Ernst Múzeumban (V., Nagymező u. 8.). A kiállítás, melyet Vitányi Iván nyit meg, március 9-ig várja a látogatókat. □ HÁROM JÁTSZMA címmel mutatja be új balettestjét ma a Pesti Vigadó Az előadás koreográfus-rendezője Krámer György, közreműködik Metzger Márta, Lőcsei Jenő, Krámer György, Király Melinda, Móricz Éva, Pávics Judit, Lencsés Éva, Szekeres Lajos, Szilágyi Gyula.