Esti Hírlap, 1987. június (32. évfolyam, 126-151. szám)

1987-06-01 / 126. szám

ÁRNYÉK AZ ÉGEN Az eltűnt kézirat Könyvhéti beszélgetés Moldova Györggyel Nem tudom vezet-e otthon pontos statisztikát, fejből mindenesetre nem tud pontos választ adni arra a kérdésre, hogy hány könyve jelent meg eddig? Becslésre szorítkozik: — Mintegy harmincötnegyven. Negyedszázad termése — Ez nem kevés, kivált ahhoz képest, hogy 1962- ben jelent meg az első, tehát csak egy negyedszázad terméséről van szó. — Annál többről — mondja Moldova György. — Az első kötetem valóban huszonöt éve jelent meg, de az első írásaim jóval korábban, 1954-ben és 1955-ben. Harmincötnegyven kötet, ha ahhoz mérem, hogy immár 53 éves vagyok, talán még kevés is. Gondolja meg, Hegedűs Géza már a kilencvenedik kötete felé jár, s milyen rengeteget írt Jókai, Mikszáth, az oly rövid életű Krúdy, de még Szép Ernő is, akiről ez egyáltalán nem köztudomású, száznál több művet publikált. Ahhoz, hogy az olvasók megismerjenek és megszeressenek egy írót, sokat kell írnia, hogy munkáiba bele lehessen merülni. Nézze meg, Csáth Géza például milyen zseniális író volt, mégis alig ismerik, mert túl keveset írt. — Külföldön is népszerű. — Idegen nyelveken mintegy harminc kötetem jelent meg eddig. A Szovjetunióban még egy sem, Lengyelországban viszont nagyon sok, az NSZK-ban is néhány stb. A Szovjetunióban most „jövök” először, mégpedig grúz nyelven, az Utolsó esténk Szodomában című kisregénynyel. Ezzel talán ott is sikerült áttörnöm, s az első fecskét továbbiak követik. — Árnyék az égen a címe mostani könyvheti munkájának. Mi van benne? — A címadó kisregény a kötetnek csaknem a felét teszi ki. Mellette találhatók a könyvben önéletrajzi töredékek, biográfiámnak jól mesélhető részei: első bécsi utam története, hogyan szereztem diplomámat, hogyan vettünk házat az Őrségben. A kisregény azonban most először lát napvilágot, holott igen régen írtam. A Álmodott róla — Akkor miért csak most kapott először nyomdafestéket? — Ennek története van. Egészen kezdi koromban, 1955-ben meséltek nekem egy történetet Csepelen egy határőrről, aki akkor szolgált a déli határon. Tévedésből átkeveredett Jugoszláviába, ahol elfogták, de nem árult el semmit. Megszökött fogságából, ám ahogy hazaért, a legmélyebb bizalmatlanság fogadta, mondhatom: itt kapta meg a pofonok második részét. Olasz Kálmán főhadnagy címmel (a név, persze, költött) megírtam ezt akkor egy novellában, az Új Hang el is fogadta, már kiszedték azzal, hogy az ’56 novemberi számban közlik, de nem volt ’56 novemberi szám. A kézirat náluk levő két példánya viszont, a szedéssel együtt, elveszett. Egy harmadik példány akkori szerelmemnél volt, aki úgy ment el, hogy azt magával vitte (legalábbis nem küldte vissza), a negyedik példányt pedig úgy eltettem valahová, hogy soha nem talátam meg. * — S hogyan került mégis elő? — Sehogy, de ezt nem éreztem tragédiának, mert termékeny voltam, s anynyi más novellát meg regényt írtam ezután. Ám a történet mégsem hagyott nyugodni, gyakran álmodtam arról, hogy benyúlok a szekrénybe és itt találom a kéziratot. Ez az álom sohasem vált valóra. Hanem egyszer, ez ’85-ben történt, őrségi házamban vagyok és az autómat beviszem Zalaegerszegre, szervizre. Mondták: négy óra múlva készen lesz, jöjjek vissza érte. Jó, majd olvasok addig, ahogy szoktam, hiszen mindig van nálam könyv. Mit tesz isten, pont ekkor nem volt. Beültem hát az egyik zalaegerszegi presszóba, és eszembe jutott ez az akkor éppen harmincéves novellám. Tűnődtem, miről is szólt? Ha könyv nem is, de toll és papír volt nálam, elkezdtem felvázolni a történetet, majd újraírni. Öt gépelt oldalnyit megírtam belőle mire visszamentem az autójavítóba, utána aztán folytattam. Az ’55-ös kézirathoz képest az írás terjedelme a duplájára nőtt, novellából kisregény lett, miközben a sztori maga a felére zsugorodott. Nos, ez az Árnyék az égen, s ez a története ... Kanadai film — következő munkája? — Jóllehet elsősorban regényírónak érzem magam, írtam már több mint féltucat dokumentumkötetet, a következő is az lesz. Már befejeztem, valószínűleg Bűn az élet lesz a címe és a rendőrségről szól. — Tekinthetjük egy nagyszabású kriminek is akár? — Nem! Ha vannak is benne bűnügyek, engem elsősorban a rendőrök személyisége, sorsa, mai élete érdekelt. Hogy milyen a ruhájuk, hogy mennyi a keresetük, hogy a gyermekeik milyen helyzetet foglalnak el az óvodában. Éveket töltöttem el velük, részt vettem razziákon, kihallgatásokon, letartóztatásokon, beengedtek tömlöcökbe, laktanyákba, őrszobákra. Mintegy harmincévnyi lesz a könyv, ismétlem: nem bűnügyi krónika, mégha az látványosabb lenne is. — További tervei? — Nem tudom, hiszen csak most fejezem be a rendőrkönyvet, hogy úgy mondjam: még friss, meleg. Azt elmondhatom, hogy a Szent Imre induló című regényemből rövidesen kanadai film készül, itt fogják forgatni, a kanadai Robert Scultz rendezi. Barabás Tamás Régi iskolák emlékei Lejárt az oktatástörténeti emlékek gyűjtésére kiírt országos pályázat határideje. A megyék többségében igen sok értékes, a régebbi korokat idéző iskolai feljegyzést, fotót, tárgyat gyűjtöttek össze pedagógusok, népművelők, szülők és diákok. A pályázati felhívás nyomán csaknem száz forrásismertető tanulmány is készült. A fellelt dokumentumokat, tárgyakat nem kötelező átadni, vagy megvételre felajánlani az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeumnak, ezek az emlékek megmaradhatnak az egyének, iskolák tulajdonában, viszont a nyilvántartásba vételük így is hozzájárult az országos értékmentéshez. Az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum az egyes korokra leginkább jellemző anyagok felhasználásával egy felújított fővárosi villaépületben állandó kiállítást rendez. Méltó helyet biztosítanak itt a régi tantermek és pedagóguslakások berendezési tárgyainak, iskolai egyenruháknak, oktatási eszközöknek, feljegyzéseknek, könyveknek, fotóknak. (MTI) os?estaffái** 1987. június 1., hétfő □ DONCSO CONCSEV író és Milena Atanaszova színművésznő lesz a vendége annak a klubestnek, amelyet ma délután 6 órakor rendeznek meg a Bolgár Kulturális és Tájékoztató Központban. Tavaszi felhők az égen ... Árva a ház, nincs kacagás... Ki ne ismerné ezeket a dalokat a Három a kislány című operettből? A Zenés Tévészínház régi adósságát rendezte, hogy e világsikert aratott színpadi művel megörvendeztette a közönséget. A darab létrejötte Berté Henrik, a galgóci születésű, bécsi, magyar származású muzsikus nevéhez fűződik. Az ő újítása volt az operettműfaj terén, hogy egy klaszszikus komponista életéről szóló történetet miképpen lehet az illető melódiáinak felhasználásával színpadra vinni. Berté erre a célra Schubert melódiáit használta fel, így született meg a Három a kislány című operett, osztrák írók szövegére. Ősbemutatója 1915-ben volt, a bécsi Raimund Színházban. Nagy botrány kerekedett belőle. Bertét a Schuberthallamok megszentségtelenítésével vádolták, amiért, úgymond, operetté degradálta Schubert művészetét. Berté mégis győzött! A magyar ősbemutató egy évvel később zajlott le a Vígszínházban. Ott százötvenegy alkalommal, táblás házak előtt játszották. Magyar színpadokon azóta is műsoron van. Magyar előadásainak száma kőszínházban, szabad téren, főiskolán sok-sok ezer, így hát érthető, milyen érdeklődéssel várták a tévéváltozatot, Seregi László rendezését az énekbeni és zenei megoldásokat, s természetesen a művészeket. Schubert szerepére Bandi Jánost választották igen helyesen, mert mind játékával, mind kellemes tenorjával életre tudta kelteni a nagy zeneszerzőt. A már nemcsak az operaszínpadon, de filmen is tündöklő tehetségű Melis György Tschell papaként remekelt. Méltó színpadi neje volt Medgyesi Mária. Persze a figyelem nyilván a három kislányra összpontosult leginkább. Három jól játszó, kellemes megjelenésű fiatal színésznőt láttunk, s hallottuk prózai szövegüket, de énekhangjukat másoktól kellett kölcsönözniük: Csonka Ibolya (Csonka Zsuzsa), Palásthy Bea (Kertessy Ingrid), Farkasinszky Edit (Bokor Jutta). A megoldás szerencsésnek bizonyult. Griss szerepében Tiboldi Mária ismét jelesen bizonyította primadonnaképességeit. A frissen pergő előadás nemcsak neki, hanem a Schober bárót játszó és éneklő Gárdos Gábornak, Harkányi Endrének (a titkosrendőr) és Pataky Jenőnek (dán követ) éppúgy köszönhető, mint természetesen Sándor János karnagynak, az operai zenekarnak és nem kevésbé a Ruitner Sándor forgatókönyve alapján készült rendezői munkának. Végül: rég nem láttunk ilyen korhű és szép jelmezeket, mint amilyeneket Wieber Marianne a három kislány részére tervezett. (Kristóf) • A Mesterséges színész sorozatban szombaton este a néhány hét múlva 95 éves Siménfalvy Sándorral találkozhattunk. Antal Inne kérdezgette a hébe-hóba, de erre alig volt szükség, mert Siménfalvy bácsi beszélt magáról, mint a vízfolyás. Leginkább kalandos ifjúságáról : volt cukrászinas, borfiú, pikoló, állatszelídítő és mindenféle mindaddig, amíg - ahogy múlt századbeli stílusban maga fogalmazta- felcsapott színésznek, azaz szülei pályáját választotta. Sok-sok vidéki dali társulatban volt táncoskomikus, sok-sok nehéz sorsú évtized után, 1950-ben végre szerződtette a Nemzeti Színház, ahol Bessenyei Ferenccel együtt ugrott ki a Ljubov Járórárában. Bessenyei Ivángya matrózának ő volt a puskás őrzője. Aki, mint jómagam is, látta, egyiküket sem felejti el, máig emlékszem Siménfalvy meggyőzően intenzív, egyszerű, s mégis színgazdag játékára, és nem csodálom, hogy a vastapsos, háromszor is a függöny elé hívós premiersiker után, mint most elmesélte, a színfalak mögött Bajor Gizi összecsókolta, s megkérdezte tőle: Hol rejtőztél te eddig? Felfedezője, Várkonyi Zoltán pedig büszkén kérkedett vele, 1950-es nyelven : „Az én káderem!”. S ahogy elmesélte Siménfalvy ezt a lelkes, önzetlen örömű fogadtatást, a Nemzeti egész társulatának őszinte boldogságát, el kellett gondolkodnom azon, vajon van-e ma ilyen általános kollegális örömnyilvánítás (nemcsak színházban, bármely munkahelyen) egy-egy váratlan kiugrás után? S keserűvé azért vált bennem a gondolat, mert sajnos jól tudom rá az egyértelmű választ... (bt) BÚCSÚ ALFONZOM Egy-két év óta szinte hét sem múlik el fájdalmas búcsú nélkül. Egymás után mennek el az ország legnépszerűbb, leginkább közszeretetnek örvendő nagy komédiásai. Csak nemrég köszöntünk el örökre Ruttkai Évától, Dajka Margittól, Kellér Dezsőtől, Rodolfótól , és sajnos hosszan folytatható a közelmúltnak ez a tragikus névsora —, és a sors szeszélye, a halál angyalának könyörtelen ujja most Alfonzéra mutatott. Arra a Markos Józsefre, aki nemcsak ennek az országnak volt az egyik legnagyobb valaha élt clownja. Nála eredetibb egyéniségű, groteszkebb humorú bohócot, nála ellenállhatatlanabb parodistát öt világrész minden illetékes színpadát becserkészve is keveset találnánk. Nemrég ünnepeltük 75. születésnapját. Sajtó, rádió, televízió köszöntötte az egész ország nevében. És az egész ország láthatta, milyen jó erőben van, milyen pompás egészségnek örvend. A Vidám Színpadon, több évi viszszavonultság után, a születésnap alkalmából ismét műsort adott, és a közönség ugyanúgy tapsolta, mint addig is mindig, több mint fél évszázadon át. És alig egy hete sugározta ismét a televízió néhány korábbi műsorát. Azt hiszem nagyon sokan voltunk, akik újra megnéztük ezeket és elragadtatva állapítottuk meg, mit sem vesztettek régi fényükből. Nagyon fáj, hogy végleges lett a búcsú. Ereje teljében ment el, az utolsó hetekben is ugyanúgy láthattuk, ahogy annak idején valamennyien a szívünkbe zártuk és most már örökre ez a kép marad meg bennünk róla. (barabás) VASSZA: ELSŐ VÁLTOZAT Vasasszony a vasfüggöny mögött A SZOLNOKIAK Leeresztett vasfüggöny fogadta a nézőket a Thália Színházban, a szolnoki Szigligeti Színház vendégjátékán, s a két felvonásszünetben is a vasfüggönyt bocsátották alá. Ennek a megoldásnak jelképi értéke van az örökösök előadásán. Ez a cím ugyanis a Vassza Zseleznova első — 1910-ben készült — változatát jelzi, amelynek Szolnokon, ez esztendő január 9-én volt a magyarországi ősbemutatója. Márpedig a Zseleznova beszélő név: Vasasszony lehetne a magyar megfelelője. Vasaszszony a vasvilágban — ezt fejezi ki a játéktér határozott elválasztása a nézőtértől; a függöny felemelése pedig arra ad lehetőséget, hogy bepillanthassunk ebbe a kegyetlen világba, amelyben nemcsak a főhősnőt jellemzi a ferrum keménysége és ridegsége, hanem — többé kevésbé — a többi szereplőket is, és azokat a törvényeket, amelyek szerint ezek az emberek élnek. Gorkij egy írásában idézi is a Nyizsnij Novgorodról szóló mondást: „A házak köböl, az emberek vasból vannak”. Makszim Gorkij egyébként a harmincas évek derekán megtagadta ezt a drámáját. „Nagyon gyengén sikerült darab” — írta róla a Művész Színház igazgatóságának küldött levelében, és megírta a második változatot, amely 1936-ban került először színre, s amelyet jobbára azóta is játszanak világszerte. Ma már tudjuk — s a szolnokiak bátor vállalkozása is ezt bizonyította —, a szerző helytelenül ítélte meg saját munkáját. Az első változat nem volt gyenge, csak más. Főképpen abban, hogy Vassza VENDÉGJÁTÉKA ebben a jellemzésben még nem annyira vas, mint a későbbiben, s nem is anynyira központi hőse a műnek. Az átdolgozás alighanem amennyit nyert a réven, annyit vesztett a vámon. Vassza alakja ugyan megnövekedett, de egyúttal szinte emberfelettivé vált, s így kevésbé érezzük hitelesnek, mint esendőbb, asszonyi gyöngeséget és gyöngédséget nem teljességgel nélkülöző variánsát. Summa summárum: dicséretre méltó vállalkozás a szolnokiaké, különösen azért, mert az eddig nálunk nem játszott mű értékeit egy pompás előadás mutatta fel. Fodor Tamás rendező nemcsak arra ügyelt hogy az alakok térhatású megformálásban jelenjenek meg, hanem egymás közötti viszonylataikat is pontosan érzékeltette. A vasvilág erővonalrendszere, mint valami grafikai ábrán, olyan világossá válik előttünk. A megvalósításhoz remek színészek álltak rendelkezésére. Meszléry Judit Vassza szerepében telitalálat. Kegyetlen és következetes, de tulajdonképpen nincs ereje ahhoz, hogy környezete fölébe kerekedjék. Eszközei egyszerűek, de éppen ezért hatásosak. Kiemelkedő Kátay Endre Prohor sógora. Jovialitásának álorcáján áttetszik farkasarca, magára kényszerített fegyelmének bilincseit letördeli vértolulásos dühe. A vele egy generációból való Mihajlo kígyós ravaszságát, hajlékonyságát Dobák Lajos érzékelteti figyelemre méltóan. A fiatal nemzedék képviselői közül Sztárek Andrea (Anna) és Vlahovics Edit (Ludmilla) elsőrangúak. Külön dicsérendő Tóth József (Pavel), aki rendkívül mértéktartóan s mégis erőteljesen játssza a nyomorék fiatalember könnyen félreformálható szerepét. Császár Gyöngyi és Halmágyi Sándor, valamint a legkisebb szerepekben Sebestyén Éva és Balog Judit szintén jók. Antal Csaba díszletei és Németh Ilona jelmezei hitelesen idézik föl a kor levegőjét. Morvay István □ KÉT FÉRFI AZ ÁGY ALATT címmel háromfelvonásos bohózatot mutatnak be az Almássy Téri Szabadidő Központban ma és holnap délután 3 órakor. A Nemzeti Színház Stúdiójának vizsgaelőadására kiválasztott művet Dosztojevszkij elbeszélése nyomán Láng György írta. □ FÁBRI ZOLTÁN grafikáinak, színpadképeinek, festményeinek kiállítása nyílik ma délután 5 órakor a Budai Penta Galériában. A tárlatot — amely június 28-ig látogatható — dr. Bodnár Éva művészettörténész nyitja meg. Fábri Zoltán filmjeihez írt zenéiből Vukán György zeneszerző részleteket ad elő a megnyitón. □ MÁGIKUS MŰVEK címmel kiállítás nyílik a Budapest Galériában holnap délután 6 órakor. A tárlat július 1-jéig látogatható a III., Lajos utca 158- as számú kiállítóházban.