Esti Hírlap, 1988. szeptember (33. évfolyam, 207-232. szám)
1988-09-01 / 207. szám
Felmentések - megbízatások Az MSZMP Budapesti Bizottsága 1988. augusztus 29-i ülésén — mint jelentettük — személyi kérdésekben is döntött. A testület más fontos megbízatások miatt felmentett testületi tagokat a pártbizottságból és a párt-végrehajtó bizottságból. Erre azért került sor, mert az MSZMP országos pártértekezlete — mint arról az Esti Hírlap május 25-i számában már beszámolt — központi testületekbe választotta őket. Dr. Tatai Ilonát, a Taurus vezérigazgatóját az MSZMP Politikai Bizottságába, Ördögit Szilveszter írót, az Új írás rovatvezetőjét a Központi Bizottságba, Dérfalvi Istvánt, a II. Kerületi Pártbizottság első titkárát, dr. Márta Ferencet, a Központi Kémiai Kutató Intézet főigazgatóját, akadémikust és Juhász Jánost, a KÉV Metró művezetőjét a Központi Ellenőrző Bizottságba választották. Budapesten a Gránit Csiszolószerszám- és Kőedénygyártó Vállalat készíti a gyémántszemcsés vágókorongokat 250- től 3000 milliméterig, amelyekkel minden nem fémes anyag vágható. Az eddig jórészt külföldről beszerzett szerszám hazai előállítása, jó minősége megnövelte a termékük iránti keresletet, így a gyár az idén 60 százalékkal növeli a termelést. (MTI Fotó: Hámor Szabolcs) NEMZETKÖZI PIACKUTATÁS, AMERIKAI ELISMERÉS Híd Budapest és Dél-Amerika között Madrid belvárosában — közel a híres királyi palotához — az egyik impozáns sugárút, a Gran Via folytatásánál levő Plaza de Espana — itt látható a Cervantes-emlékmű — szélén, egy fehér márvány épület harmadik emeletének ablakaiban piros-fehér-zöld szalagsáv látható. Ezen a következő felírás: IBUSZ Turismo Hungaro, Oficina Nacional Del Turismo Hungaro. (Cím: Juan Alvarez Mendizabal 1.) Itt működik 1981 óta a legnagyobb magyarországi utazási iroda, a 86 éves IBUSZ és az Országos Idegenforgalmi Hivatal közös információs központja, illetve nemzeti turisztikai képviselete. Ilyen található jelenleg Moszkvában, New Yorkban, Helsinkiben és Tokióban. KEDVEZŐ KAPCSOLATOK Az elegánsan és hangulatosan berendezett madridi irodában beszélgetünk dr. Nagy László képviseletvezetővel, aki az iroda kiterjedt, elismerést kiváltó tevékenységéről a következőket mondta: — Kirendeltségünk az IBUSZ-t és az Országos Idegenforgalmi Hivatalt egyaránt képviseli, immár hét éve fejt ki Madridban piackutató, szervezőmunkát az eredményes turisztikai tájékoztatás, a magyarországi idegenforgalom fejlesztése, pontosabban az ilyen irányú információ áramlása érdekében. Irodánk sokrétű tevékenységéből adódóan összekötő kapocs, ha úgy tetszik, híd Budapest, Madrid, Lisszabon és Dél-Amerika között, mivel tájékoztatási munkánk ezekre a földrajzi régiókra terjed ki. Ennek során szoros kapcsolatokat építettünk ki a spanyol, portugál és dél-amerikai turisztikai irodákkal, szervezetekkel, kiadókkal, így például itt Madridban a jelentős utazási képviseletekkel, amelyeknek a kiadványaiban rendszeres tájékoztatás jelenik meg a magyarországi idegenforgalmi lehetőségekről, magáról az országról, fejlődéséről. Az elmúlt évek folyamán jó kapcsolatunk alakult ki a turisztikai irodákon kívül a spanyol Szállítási, Idegenforgalmi és Hírközlési Minisztériummal is. Itteni partnereink meggyőződhettek arról, hogy ma már Magyarországon létrejött az a háttér, amelyre számíthatnak azok, akik hazánkat az utazóközönségnek, mint úticélt ajánlják. Kedvező kapcsolat jött létre irodánk és a Madridban levő, az idegenforgalom kormányközi nemzetközi szervezete — Idegenforgalmi Világszervezet —, a WTO között. Ebben az ENSZ- intézményben Magyarországnak is állandó képviselője van. — Az iroda aktivitása nyilván mérhető a számokban is. — Képviseletünk sokrétű munkájának eredményeként, a Magyarországgal kapcsolatban álló spanyolországi utazásszervező irodák száma 1983-tól 1988-ig 16-ról 73-ra emelkedett. Ugyanakkor az országunkat érintő programok száma ezen idő alatt az 1983- as 32-ről az idén 145-re növekedett, tehát fokozódott az érdeklődés hazánk iránt. Jól érzékelteti a fejlődést a magyar vízumért folyamodók számának erőteljes emelkedése. Figyelemre méltó, hogy 1983- ban például az irodánk által képviselt földrajzi régiókból még csak 7719-en kértek beutazási engedélyt, míg 1987-ben ezek száma meghaladta a húsz és fél ezret. 1988-ban további emelkedés várható — hangsúlyozta dr. Nagy László. SZÁMOKBAN KIFEJEZVE — Az iroda sikeres munkájáért több alkalommal részesült rangos külföldi elismerésben. — A múlt évben elnyertük a Nemzetközi Turizmus Arany Korona díját, és az Amerikai Arany Csillag kitüntetést, az idegenforgalom fejlesztésében, a kapcsolatok erősítésében, az információk áramlásának élénkítésében elért eredményeinkért. — Hogyan sikerült ezeket a tekintélyes díjakat megkapni? — Munkánk során mindig arra törekedtünk és törekszünk jelenleg is, hogy sokoldalúan feltárjuk Magyarországot, történelmét, kulturális értékeit, turisztikai adottságait, lehetőségeit az érdeklődő turisták előtt — az információs csatornák segítségével. Ugyanakkor igyekszünk hazánkat megismertetni Ibéria és Dél-Amerika szépségeivel és értékeivel. Tulajdonképpen csak a kölcsönös, kétirányú idegenforgalmi áramlás lehet sikeres, és ez jelenti a jövő útját is — mondta befejezésül madridi irodájában dr. Nagy László. Karczag László n fölfedeztem egy játékot. Igaz, nem Rubik-kocka-félét, hanem már régen játszott, össznépi társasat. A szabályok egyébként rendkívül egyszerűek, a résztvevők létszáma korlátlan, a helyszín — mondjuk a példa kedvéért —, a Skála Budapest Nagyáruház szupermarketje. Az 1-es számú játékos sort áll, majd kocsihoz jutva elindul a pultrendszerutcákban. Leemel a polcról ezt-azt, ismét sort áll, megméret — mondjuk —, 10 deka parizert, 25 deka disznósajtot és 15 deka trappistát. Aztán a hidegkonyhai részhez kocsizik, kér és kap negyed kiló franciasalátát, 20 deka svédgombát. A pénztárhoz indul, ám út közben észrevesz egy importból hazánkba keveredett jópofa edénycsutakoló fémpamacsot. Ezt is a kocsiba teszi. Ekkor hirtelen belenyilall a kasszafrász: összead, szoroz, egyenleget von a kocsiban lévő áruk értéke és a zsebében kornyadozó két százas között. A végeredmény nem egyéb, mint a fölfedezésem, az az újfajta játék, amelyet nevezzünk — szerényen —, „Ott feledem valahol”-nak. Játékosunk tehát fogja a disznósajtos csomagot — azt úgyis csak a felesége kedvéért vette volna —, s ártatlan képpel elindul az üveg-porcelán részleg felé, az van a legközelebb. Ott keresgél Keresd a helyet óntetejű bajor sereskriglit. Forgatja, nézegeti, aztán — amikor senki sem látja — belegyömöszöli a fölöslegessé vált holmit, s indul a zöldségespulthoz. Közben ismét kivon, s rájön: már csak két tételtől kell szabadulnia, hogy az eredetileg rendelt fél kiló kenyeret, parizert és a rendelésen kívül kocsiba rakott — mindenképp áhított — félautomata cipőpucolót kifizethesse. Ezért laza csuklómozdulattal a krumplihalmok alá ássa az edénycsutakolót, s odébb, a papírsoron megszabadul a svéd gombától. Az „Ott felejtem valahol”-t természetesen, mint már mondtam, bármilyen létszám játszhatja. Ezért aztán 168-as vagy 892- es számú játékos okvetlen keresztezi a 27-es és 98-as számú útját, de csak akkor, ha egyidejűleg akarnak két karton sört, fél kiló marhaslusszt, esetleg három doboz tejfelt eltüntetni a ventilátor nyílásában vagy az üzletet éppen takarító hölgy fölmosóvedrében. Majd elfelejtettem! A játéknak további résztvevői is vannak. A személyzet tagjai, a játéktér — az üzlet — eladói, ők nyitástól zárásig azon fáradoznak, hogy megtalálják a „valaholt”, ahol feledték a hörcsögként begyűjtött, gondosan megméretett élelmet, árut. Ha sikerül fölfedezni a rejtekhely legrafináltabbikát — ők nyertek. Ha nem — vagy ha csak napok múltán — derül fény, hol feledték holmit, a vevők csapatáé az első helyezés. A kár mindnyájunké ... Bencze Szabó Péter A REALITÁSOK TALAJÁN Amikor valahol a világon, szomszédos országok között megnövekszik a feszültség, s különböző hőfokú viszály keletkezik, alighanem minden józan ember a kézenfekvő megoldást ajánlja. Üljenek egy asztalhoz, tárgyaljanak egymással, próbálják meg közösen felkutatni a rendezés lehetőségeit. Ha ez vonatkozik a perlekedő törökökre és görögökre, az Öböl partjain nyolc éven át háborúzó Irakra és Iránra, Közép-Amerikára és Délkelet-Ázsiára, s ezt a listát hosszan sorolhatnánk, miért ne lenne érvényes a mi legközelibb keletünkön is. Annál inkább, mert hazánk külkapcsolatai minden égtáj irányában dinamikusan és biztatóan fejlődtek, sehol sincsenek rendezetlen ügyeink. Egyetlen fájó és szorító kivétellel: nem titok, hogy ez a magyar—román viszony. Mintha képletes és valóságos világútlevelünk éppen a szomszédos országra nem lenne kiterjesztve . .. Valóban nem volt normálisnak mondható, hogy több mint egy évtizeden keresztül szünetelt a legmagasabb szintű, közvetlen párbeszéd két olyan ország között, amelyek nem hagyhatják figyelmen kívül a földrajzi közelséget; a felemelő és keserű mozzanatokat egyaránt magába foglaló közös, történelmi múltat; a sokfajta szállal való kötődést, például a jelentős nemzetiségi jelenlétet; az ugyanazon gazdasági társuláshoz és szövetséghez való tartozást. A dialógus e hosszú tetszhalálának azonban megvoltak a maga okai. Hiszen hiába talált közös elfogadásra a megvalósításra váró teendők egész sora az 1977-es csúcstalálkozón, azok töredéke sem valósulhatott meg. Tiszta lelkiismerettel állíthatjuk, nem a magyar fél hibájából. S a csúcstalálkozók nemzetközi gyakorlatának tapasztalataihoz sorolható, hogy több-kevesebb kézzelfogható eredményre kell vezetniök, különben csak a protokoll jótékony formaságaival fedik el a változatlanul megoldatlan ügyeket. A szavakat és elhatárolózásokat nem követték tettek, a helyzet nem javult, hanem romlott. Különösen drámai lett — s ezt az ország vezetése és az átlagpolgár egyaránt érzékelhette — amikor tömegével jelentkeztek a befogadást kérő menekültek, a határátlépés élmény helyett méltánytalan packázást jelentett az utas számára, riasztó hírek érkeztek a szisztematizálásnak nevezett tervekről. Ilyen körülmények között vetődött fel a párbeszéd újrakezdésének kérdése. Miután a mérleg serpenyőjébe került az összes mellette és ellene szóló súlyos érv, magyar részről lehetségesnek és szükségesnek tartották a tárgyalásokat, a főtitkári találkozót. Felelősséggel, de illúziók nélkül — csakis ez lehetett az alapállás. A konkrét román indítvány elhangzása után, függetlenül a szokatlanul rövid terminustól, ezért született meg az igenlő válasz. A nemzetközi visszhangból kitűnhetett, hogy mind Keleten, mind Nyugaton megértéssel és rokonszenvvel fogadták ezt a magyar alapállást. Igaz, bizonyos távolságból nehezebb érzékelni, menynyire nem egyszerű egy ilyen döntés meghozatala. Az aradi találkozó óta immár eltelt néhányszor huszonnégy óra. Nem voltak (nem is lehettek) csodák, viszont a hatás sem ért véget a közmondásos három napnál. Az újdonságot, bizonyos értelemben szenzációt jelentő képek besoroltattak a filmarchívumokba, a protokoll rutinjának, kifelé gyakran megtévesztő mozzanatai is átadták helyüket a lényegnek, a csaknem nyolcórás tárgyalások higgadt elemzésének. Ezek azt mondatják, hogy helyes volt ismét felvenni a tárgyalások fonalát, a holtpont bizonyossága helyett legalább a kínálkozó lehetőségek bizonytalanságát választani. Aki a realitások talajáról közelítette meg a történteket, igazolást nyerhetett, aki illúziókat kergetett volna, az óhatatlanul csalódott. De hát ez mindenben így van. Mit hozott és mit nem hozott az aradi találkozó? A kiadott összefoglaló, amely ugyan közös ismertetése volt a tárgyalások tényének, de nem közös közlemény annak diplomáciai dokumentum értelmében, meglehetősen szűkszavú. A nyilvánosság követelményeinek eleget téve azonban máris sok minden elhangzott a magyar tárgyalási pozíciót, s annak román fogadtatását illetően. Az első, főként benyomásokat tartalmazó szegedi beszélgetéstől (ami egy megerőltetően fárasztó nap után hangzott el) a szóvivői nyilatkozatig, s nyilván ez a sor folytatódni fog. Ismerjük a politikaimatematikai képletet: tíz pontból kettőben teljes visszautasítás, nyolcban részleges mozgás, de még tömörebben talán négy vonatkozásban foglalhatnánk össze a megbeszélések summázatát. ■piőször: magyar részről semmilyen engedmény vagy visszalépés nem történt az eddig követett gyakorlatot illetően. Például abban, hogy sajtónk ne tájékoztasson felelősséggel, körültekintően és szabadon a két ország kapcsolatainak kérdéseiről, vagy bárki alkotmányos keretek között ne juttathassa kifejezésre véleményét. Másodszor: román részről olyan szóbeli ígéretek hangzottak el, amelyeknek megvalósulása javíthatja a helyzetet, könynyíthet sok érdekelt sorsán, a családegyesítéstől a turizmusig. Harmadszor: az előirányzott menetrend — végrehajtása esetén — lehetővé teszi egy újabb főtitkári találkozón nemzetiségi deklaráció megfogalmazását, a kölcsönös érdekű gazdasági és kulturális kapcsolatok fejlesztését, amúlt tudományos igényű, indulatok nélküli kutatását, több magyar küldöttség helyszíni tanulmányútját. Csak üdvözölni lehet, hogy közigazgatási és építési szakemberek, képviselők, valamint szakmánknál maradva, újságírók látogatásokat tesznek majd Románia minden részén, s közzétehetik tapasztalataikat. (Mint újságíró, különösen remélem, hogy mód lesz objektív tájékozódásra, s ennek alapján objektív beszámolókra.) Negyedszer: azokról a témákról sem volt felesleges tárgyalni, ahol jottányi közeledés vagy elmozdulás sem történt. Magyar részről mindenképpen hasznosnak tartották a román érvek, s a román vezetés gondolkodásmódjának megismerését, s merjük remélni, hogy ez az odafigyelés kölcsönös volt. Az aradi pártbizottság épületétől távol levő is érezhette minden idegszálával: nehéz tárgyalások voltak. A folytatás sem ígérkezik könnyűnek, minden azon múlik, mi valósul meg az ígéretekből, miként követik a szavakat tettek. Szomszédok vagyunk, és jó szomszédok akarunk lenni, lakást cserélni sem könnyű, de országot áthelyezni lehetetlen, az együttélés közösen ránk rótt sors. Minden józanul gondolkodó honfitársunk támogatja azt a törekvést, hogy rendezzük végre közös dolgainkat; javuljon a magyar—román viszony; értsük meg jobban egymást mindkét országban; adasson lehetőség a Romániában élő magyar nemzetiségűeknek, hogy valódi egyenjogúsággal, szülőföldjükön és szülőfaluikban maradva legyenek hazájuk alkotó és elégedett polgárai, a két ország barátságának letéteményesei. Ehhez a támogatáshoza alapfeltétel a nyilvánosság, a beavatás a töprengés, a választási lehetőségek, a problémák, a jó és rossz hírek műhelyébe. Ami természetesen a politika minden mozzanatára vonatkozik, de különösképpen erre az érzékeny területre. Réti Ervin