Esti Kurir, 1924. november (2. évfolyam, 234-256. szám)

1924-11-22 / 249. szám

m oldal * Vajda Ernő öt darabja három­ezerhatszádszor került színre. A bécsi Ak­adémie Theater most mutatta be Vajda­ Ernő „A válóperes hölgy"* eltat darabját nagy siker mellett. Ebből az alkalomból az egyik bécsi újság sta­tisztikát közöl, amelynek adatai sze­rint Vajda Ernő öt darabja, a „Szere­lem, vására", a „Trónörökös'', a „Há­rem", a „Válóperes hölgy" és a „Déli­báb (Kata Morgana) négy esztendő alatt háromezerhatszázszor ment a vi­lág színpadain. „A válóperes hölgy** például egymaga százötvenszer ment „Grounds vor divorce" címmel a new­­yorki Empire-színházban. Belascónál m­ent a­ „Hárem** és a Theatre Gund­­ben a „Fata Morgana"*. Ez a magyar tárgyú darab, amely­ nálunk meg nem került, szinte, igen nagy sikert aratott. Érdekes, hogy amíg Vajda Ernőt Bécsben és Berlinben Sidney Garick amerikai néven ismerik- addig Ameri­kában mint Vajda Ernő szerepel min­denütt. ti*. •» • * A Tairoff színháza Bécsben. Behr dr. bécsi színházigazgató meghívta többnapos vendégszereplésre színházá­ba Tairoff moszkvai színházigazgató társulatát. A oroszok a tél derekán ér­keznek meg Bécsbe és a vendégszerep­lés keretében színre hozzák Shaw­­Jo­hanna*', Chesterson „Egy ember, aki csütörtök volt'*, Lecoc „Girofla és Gi­­rolle**, Wade „Salome'*, Racine „Phed­­ra* és Schnitzler „Pierett fátyola** cí­mű­ darabját. * Hangversenyek. Keéri Szántó Imre szerda esti hangversenye igazolja a magyar tudományos élet gazdasági okok­tól bekövetkezett válsága után, a magyar zenei élet agonizálását. Dohnányi után egyik legkiválóbb pianistánk ez alkalom­mal klasszikus és modern műveket adott műsorán. Hangversenye már ezért is nagy érdeklődésre tarthatott volna számot, még­is a földszinti széksorok is­ csak gyéren teltek meg, az erkélyen pedig alig élt né­hány hallgató. Mindez azonban nem za­varta a jeles pianistát, aki a legjobb han­gulatban játszotta Beethoven F-dúr szo­nátáját valamint Schumann szimfonikus variációit és több Schubert-apróságot- A modernek közül Kodály méltán népszerű székely keservese tetszett. Úgy Keéri Szántó, mint a jelenlévő Kodály igen sok tapsot kapott.­­ A K­o­tányi nővé­­r­e­k zongoraestje ugyanezt a külső képet mutatta, pedig Mozart örökszép D-dúr szo­nátáját két zongorára ritkán hallottuk ily szép előadásban. A Liszt átiratú Rákóczi­in­duló pedig elementáris erővel dübörgött a hat művészi kéz pörölycsapásai alatt­. — Zathureczky Ede, nagy tehetségű, fia­tal hegedűsünk bucsúestét adott tegnap a Vigadóban, amerikai hangverseny-kör­útjának megkezdése előtt. Az egyik legelső newyorki hangversenyrendező, ki végig­hallgatta­ egy külföldi koncertjét, ötéves szerződést ajánlott neki, igen előnyös fel­tételekkel, melyeket Zathureczky el is fogadott, úgyhogy már januárban New­­­yorkban fog dicsőséget szerezni a magyar kultúrának és kiváló mesterének, Hubay Jenőnek, akit a művésszel egyetemben za­josan ünnepelt a közönség a csütörtöki hangversenyen. A zenei elhivatottság fok­mérője: Bach. És Zathureczky éppen Bach, Adagio és Fugájának eszményi előadásá­val váltotta ki nagyszámú előkelő közön­ségéből a legnagyobb hatást. Ilyen fiatal korban szokatlan a minden célkitűzéstől elvonatkoztatott abszolút rusztika ilyen eszményi interpretálása. Az ördögtrillák és Paganini variációk előadása kiegyenlí­tett, minden szépséget lenyűgöző és fiata­los lendülettel átgázoló technikáját igazol­ta. Hogy szívéből nem hiányzik a tűz , a­ szenvedély sem, arról Csajkovszky ver­­senyével győzött meg. (r. b­) /estikóKöbi 1924. november 22. szombat. A FÜGGÖNY MÖGÖTT Péntek Az­ Operaházban már díszletekkel pró­bálják a mai naptól kezdődően a „Miran­­doliná“-t. — A Városi Színházban ma este Jadlpkcker a „Zsidónő“-ben vendég­szerepel. — A Premeeti Színházban ma dél­előtt tartották az este felújításra kerülő „Bizánc" házifőpróbáját. Sebestyén Géza, mielőtt átvette a Városi Színház vezetését, ezt mondta: — Csak arra fogok vigyázni, hogy a nézőtéren mindig többen legyenek, mint a­ színpadon. Ma, hat nap után már így vélekedik: — Csak arra vigyázok, hogy a pótszé­keket ne vegyék észre. Az egyik színház társalgójában arról be­szélnek, hogy " a­­mellőzésnek egy pályán sincs olyan szomorú következménye, mint a színészi pályán. A színészt nem is kell sokáig mellőzni, hogy egy,szép reggel azt vegye észre, elfeledték még azt is, hogy a világon van, így azután nem csoda, hogy a választott bíróságok többnyire felbont­ják azokat a szerződéseket,­­ amelyeknek megsemmisítését mellőzés miatt kérik. Ilyen sors érte például Baló Elemért, akit az Uniónál mellőztek, emiatt kapott hosz­­szabb szabadságot most Kompáthy Gyula, akit a Fővárosi Operettszínház nem ját­szatott és így tovább. Ezért ment el a Vig­­színháztól Kertész, aki egy év alatt ösz­­sze-vissza csak két szerepben játszott és most a Belvárosi Színházban aratja egyre­­másra sikereit. Gombaszögi Ella sem ját­szott hosszú ideig a Vigszínl­í­zban, h­ivet éppen legutóbb az „Elcserélt gyermek­ben való szereplésekor kapott szép kriti­kát az­ Évek óta nem láttuk már a Vígszínház színpadán Molnár Arankát és Rajna Alizt, akiknek pedig szép sikereik voltak annak­id­eje­n • A Renaissance­ Színház újdonságában, a „Waterlooi csata** című vígjátékban van egy jelenet, amelyben filmre veszik a Wa­terlooi csatát. A színpadon, amely egy nagy rét képét adja, dolgozik a filmfel­vevőgép és jönnek-mennek az fümrendezők, segédrendezők, operatőrök. Bárdos igazga­tó, a darab rendezője, úgy határozott, hogy igazi operatőr, igazi rendező és igazi segédrendezők szerepelnek majd a színpa­don s ezért a Renaissance-Színház az Esti Kurír „Függöny mögött" rovata utján arra kéri a filmsegédrendezőket, hogy je­lentkezzenek a Renaissance-Színház irodá­jában.• Jad Laviker Hermann meséli: — Sehol a világon nem érzem magam olyan jól, mint Budapesten. Reggel hét órakor kelek és a próba kezdetéig sétálok a Dunaparton. Nézem a szemközti hegye­ket, amelyeknél szebb díszlete egyetlen vá­rosnak sincs. Korán kelek , korán fek­szem, éppen fordítva, mint Páriában vagy Newyorkban, ahol későn fekszem és későn kelek. Csak úgy görnyedt az a szegény hordás, aki tegnap este Kolbay Ildikónak, a Váro­­si Színház primadonnájának hatalmas vi­rágcsokrot hozott. A csokrot a fronkttrrens operettszínház bonvivánja küldte, akivel Kolbay Ildikó együtt játszott Kolozsvá­rott és tegnap múlt egy éve, hogy fellép­tek a „Pompadour*"-ban. • Karinthy Frigyes most állandó vendége a Magyar Színháznak, ahol „S­r. Knock, vagy­ az orvostudomány diadalai* című vígjátékot próbálják, amelyet tudvalévően Karinthy fordított magyarra. Karinthy már tíz órakor pontosan bent van a szín­házban, délután 2-ig ki sem mozdul on­nan, és figyeli a pompás francia darab próbáját- Ha azután megüti fülét egy olyan szó, amely csak leírva jó, de ha ki­mondják, nem, gyorsan kijavítja, „még mielőtt baj lehet". S amint Karinthy mondja,P­redák Sári tegnapi nagy hullámokat felvert táviratával egyidejűen érkezett meg a clevelandi „Szabadság" című újság. Éppen ma nem lesz érdektelen, ha közre­adjuk azt a kritikát, amelyet a lap a „Mézeskalácsában szereplő Fedákról írt. —. Fedők Sári játszotta a kis cseléd­­leányt, aki szívet cserélt a „katonával" ,­aki annyira szomjazott a mézeskalács­­szívre, hogy­­ ellopta. Ea utána el­lopta háromezer ember élő szívét, akik Fedák Sári tiszteletére töltötték meg zsúfolásig a Masonic Auditórium hatal­mas termét. Budapest népe nem része­sülhetett ebben a művészi gyönyörűség­ben, a"Fedák-imádó pesti publikum nem láthatta a kis cselédleány szerepében, a magyar színpadok legünnepeltebb mű­vésznőjét. Nekünk, amerikai magyarok­nak játszotta el ezt a szerepet, nekünk tartogatta a szívét, hogy elrabolja­­vele a miénket- Ünnepi előadást nyújtott a clevelandi magyarságnak Fedák és a ha­talmas nézőtérnek az az embere, aki nem értette, az érezte, hogy az igazi, a nemes, az­­ embereket jobbá tevő, az éle­tünket szebbé tevő művészet az, amit ez a tüneményes tehetségű művésznő nyújt. És a legegyszerűbb, a legprimitívebb eszközökkel: nem színpadi és színésznői mesterkéltségekkel, hanem a tehetség el­fojthatatlan,­­minden akadályt felborító mámoros kitörésével. " • Schratt Katalin, a Burgszínház egykor ünnepelt művésznője, Ferenc József ba­rátnője, visszatér a színpadra. Óriási volt! ■ premier alkaté Békeffi kabaréjában Nagymező­ u. 17- Tel. 17­97. Előadás 9-kor Szenes Béla új vígjátéka a Vadvirág Béketti kabaréjának kérd­ös Vidor Ferike és Békeffi László felléptével. Még néhány napig a StíÉDt­ SilM nagyszerű műsora Kezdete­­/fi. Tel. 65-54. * Szerződtetések a Városi Színházban. Sebestyén Géza, a Városi Színház igazgatója, tagjai sorába szerződtette S­z a 11 é­s­­ Piroskát, a Fővárosi Ope­­rettszínház volt tagját, aki annak idején a Három gráciában és a Pompadourban aratott megérdemelt sikereket. Ugyan­csak a Városi Színház tagjainak sorába szerződött R­a­s­k­ó Ilona, az Apolló- Színház primadonnája is, aki éppen az Apolló-Színház legutóbbi műsorán tűnt fel sokat ígérő tehetségével. * Huncut a lány Újpesten. Tegnap este került bemutatóra az Újpesti Blaha Lujza­ Színházban a „Huncut a lány “. A sikerült előadáson az összes szereplőket sokszor megtapsolták. Dénes Manci, J­á­r­a­y Böske, Fodor Arthur, K­á­­­rolyi János és Major István játszot­­ták a főszerepeket. A darab rendezése Fodor Artúr főrendező érdeme.­ (+) Ma „Csókoljon meg!" a szezon sláger-vígjátéka a Renaissance­ Színház­­ban. . (*) Hegedűs Gyula, Varsányi Irén, Darvas Lili, Góthné, Kertész Ella, Raj­nai Gábor, Góth Sándor, Szerémy Zol­tán, Gazsi Mariska, Vaszary Piroska, Sarkadi Aladár, Sitkey Irén játsszák minden este a Vígszínházban az ü­veg­­cipő főszerepeit. Vasárnap kétszer ját­szanak a Vígszínházban. Este Molnár Ferenc nagyszerű vígjátéka kerül szín­re, délután az Imádom! szerepel a mű­soron. (*) A Fővárosi Operettszínházban a Nótáskapitány a jövő héten éri­ meg az ötvenedik előadás jubileumát. Minden este Farkas Imre szenzációs sikerű ope­rettjét adják. Vasárnap délután a Dró­­tostótot játsszák Rátkai Márton­ és Bil­­ler Irén felléptével. (*) Minden jegy elkelt a Városi Szín­ház mai előadására. Szinre kerül 1­ 8-kor Jadlowker felléptével a Zsidónő. (*) Szenzációs siker az Egy éj Velen­cében, Strauss diadalmas operettje, mely­ a premier kitűnő szereposztásában hol­nap, szombaton és vasárnap este kerül színre a Városi Színházban. (*) Szombaton és vasárnap este Egy, és Velencében a Városi Színházban. (*) Nézze meg a hirdetőoszlopokon A Városi Színház belyárait. (*) Tosca a Városi Színházban. Hét­főn este Puccini Toscája kerül színre­ a Városi Színházban kitűnő szereposztás­ban. (*) Forgács Rózsi Kamaraszínházának vasárnap délutáni szezonnyitó előadása délután fél 4 órakor kezdődik. (*) Vendégjátékok a Művész­ Színpa­don (VI., Csengeri­ u. 68.) f. hó 22.-én, szombaton és 23.-án, vasárnap esti fél 9 órai­ kezdettel. Ragyogó előadásban szinte kerülnek Sándor Stefi, Márk Margit, Bálint Béla, Békéssy József, Ve­­rebes Ernő stb.­ vendégfelléptével Va­rázsfu­vola, Offenbach egyfelvonásos operettje,­ Stella Maris, Boros Elemér grand guignolja és Tóbiás, Csányi egy­­felvonásos burleszk-operettje. Helyárak 10.000—40.000 koronáig. Jegyek a szín­­ház­ pénztáránál naponta 3—5-ig elővé­teli díj nélkül­ válthatók. (*) Csokoládéország a Vidám Gyer­­mekszínpadon (Csengeri-u. 68.)­ vasárnap délutáni előadásán kerül bemutatásra. (*■) Biller Irén és Halmay Tibor a szombati szigeti est vendégei. TEIMANYI EMIL f. hó 23-án, vasárnap este 8 órakor a Ter.Se­­fsjak Oszt.Egyesülettnek Uliine helyiségében .Sze­­recsen-u. 52.1 htagvereei vax, amelyért nem tagok is megjelenhetnek. Jegyek e cum­ó pénztárénél délután 3-8 óra között v.Allhatók meg. 50.000, 40.000, 30.000 koronás árban. Mit játszanak ma és holnap a színházak, mulatók. Operabél Péntek Szombat 7 5 Sevillai borbély Parsifal Realista­nce-Si. Péntek Szombaty Csókoljon meg A Jfariva eeszony Bizbz U-Szính.VM v.8 Fügefalevél Fügefalevél Pesti Kabaré Építkezés miatt­­ zárva Nemz. Színház Péntek Szombat 7 7 Bizánc Vén gazember Magyar SzínházPéntek Szombat 7 48 V*ö Re elcserélt gyem­. Masamod Bpesti Színház Nincs előadás Vidám Színpad (Békesy-kabaré) 8 ’ b Új műsor Új műtői Katusra szlab. Péntek Szombat 7.,8 Nincs előadás A becsület­ssség öröme Belvárosi Szlah.Péntek Szombat Olasz asszony A Mgybsreegne ki a pincér Újpesti Blaha Lujza Színház '48 Dts Huncut a lány Huncut z lány Kis Komédia V4bAb flrömvrllgy v Kiss Piccadd­y ' tfott íjtémharri* j Városi Színház Péntek Szombat 148 Vak Zsidónő Ggy éj Velencében Király-Szlahás Péntek Szombat vto *'.8 Marisa grófnő Marás grófnő teréz-körúti Színpad !) Vsü Nagy Endre. Salamon Nagy Endre. Salamon Royal­ Orfeum J 121—88.* Venétémásor ! Varieté milío* ! ! Vígszínház ! Péntek Szombat Vsb 08 Üvegcipő üvegcipő Főv. Op. Szlah. Péntek Szombat «41 Nótaa kapitány Nótita kapitány Apolló-Színpzda 8 ízé őfensége Szeánsz Papagoly­mutató A 1 it A terv 1 A k­özönségi tárca 1

Next