Esti Kurir, 1927. augusztus (5. évfolyam, 173-196. szám)

1927-08-03 / 174. szám

Szerda, 1927 augusztus 3 f­ olaivizált l " .I­­ gen tanulságos cikket olvastunk ma a tej­ről. A cikket a népjólét államtitkára írta, szól pedig arról az elszomorító valóságról, hogy Budapesten a tejfogyasztás fejadagja felére esett a háború előtti időkhöz képest. Miért? Mert a tej drága. S miért drága a tej? Azért, mert... kissé nehéz megérteni... mert­ a termelés és az árusítás nincs meg­szervezve, így látja az államtitkár úr. Az eddigi tapasztalatok ugyan azt mutatják, hogy a termelés szövetkezése s az árusítás szervezkedése még mindennek felhajtotta az árát. A kartelek általában nem szoktak mér­­séklőleg hatni az átalakulásra. De nálunk csak a panasz s amott a bölcseség. Ne vitat­kozunk. Ellenkezőleg. Siessünk tanáccsal segítségre. S mondjuk: helyes. Szervezzék meg orszá­gosan a tejtermelést. Úgyszintén a tejeladást. Csináljanak egy TAKSz-ot (Tejtermékeket Adminisztráló Központi Szövetkezet), egy TEKSz-et (Tejtermékeket Elárusító Központi Szövetkezet), egy TOKSz-ot (Tejtermelő Or­szágos Központi Szövetkezet) és egy TEOSz-t (Tejtermelést Ellenőrző Országos Szövetke­zet). Aztán nevezzenek ki a TAKSz, a TEKSz, a TOKSz és a TEOSz élére egy-egy alkalmas embert. A legalkalmasabb embert. Mondjuk, egységespárti képviselőt. Az egésznek közös vezetésére és irányítására pedig a legesleg­alkalmasabb embert, mondjuk színtén egy kormánypárti képviselőt. Aztán zsiráltassák az ügyet a kormánnyal. Aztán mondják ki, hogy az állás nem összeférhetetlen. Aztán... • Aztán olcsóbb lesz a tej. Egész biztosan. T­anulm&nYufH fej RÖVID SZOMORÚ SÉTA A KISKUNLACHÁZAI VÁSÁRON ■ "■ 1.11 ............... Amikor a forgalmiadó-ellenőrök csendőr­szurony fedezetével vonulnak végig a vásáron ■■ ■ ■ ......... Hogyan szedik a forgalmiadót — Amikor a forgalmiadó-ellenőr kimondja a megfellebbez­hetetlen ítéletet — „Mennyi pénzt vett be ma, na adja ide az egészet../* — Szuronyos csendőr hóna alatt egy vég vászonnal — Rögtöni zálogolás a lácházai vásáron Kiskunlacháza, aug. 2. (Az Esti Kurír kiküldött munkatársának telefonjelentése.) Hatalmas portenger köze­pén zeng a csinadratta, puffog a nagydob, áll a vásár. Tipikus alföldi kép: tempós, nyu­godt, egyszerű magyarok, csodálkozó szemű, befont hajú mosolygós lányok, menyecskék állják körül a sátorutcákat. Áll a vásár. Puffog a nagydob, tombol a csinadratta, nagy a mulatság, sikongatnak a körhintán, eszeveszett ördögmotollaként forog a sok színes szalag, mégis az a három ember, aki ott áll a kör közepén és a ringlispilt irányítja, nagyon szomorú. A férfi, egylábú rokkant, a férj, a doboz üti, mellette az asszony a trombitát fújja és míg a sárga rézcsőből tódulnak a rekedt hangok, hosszú könnypatakok vágnak utat szeméből az arcát borító porrétegen. Sir. A „mutatványos tér“ (értsd alatta az egyet­len körhintát) az első bódé a vásár területén. Vezetőm, régi vásári szakember, megnyu­godva legyint a kezével: — Lássa kérem, az az asszony már sir! Ott már jártak a forgalmisták! És tényleg, ahogy beljebb hatolunk a csi­­madia-sátrak, hangos szavú rőfösök és orrfa­csaró illatú lacikonyhák kábító zűrzavarába, piros fonalként mutatja előttünk az arra járt „forgalmisták44 útját az árusok ar­cán kirajzolódó kétségbeesés ”, igen gyakran a szemekben szaladó könny­cseppek. Kiskunlacháza az országot járó és minden községet ismerő, földhözragadt szegény, alig tengődő, krajcárokért kínlódó piaci árusok előtt a leghirhedtebb vásárterület. Itt szedik a legtöbb forgalmi adót­ És teszik ezt — az országos rendszernek megfelelően, oly módon, hogy megfellebbezhetetlen törvényerőre emelkedik a forgalmi adóellenőr szá­ján kiszaladt szó. Tönkrement piaci árusok százai járják a szerkesztőségeket és panaszuk mint végelát­hatatlan tenger árad a forgalmi adózások mai formája ellen, a kereskedő nem tudta a rá kirótt há-­­­rom pengőt megfizetni. És igy megy ez tovább végeláthatatlan sor­­ban. Az egyik asszony kétségbeesetten sirán­kozik: — Az uram nyomorult rokkant, a lányom nyomorék. Én tartom el őket ebből a sze­rencsétlen kis keresetemből! Miből fizessek annyit, amennyit a tekintetes úr kiszab? Még meg sem kerestem annyit! Hát tessék egy kis emberiséggel lenni. Hiába minden. Az ítélet megmásíthatatlan és az asszonynak is fizetnie kell. Mert külön­ben zálogolnak könyörtelenül. Uram, it gyors segítség kell! őszhajú, alig vánszorgó öreg­ember jön oda hozzám és panaszolja: — Uram, gyors segítség kell itt, mert el veszünk! Elviszi a forgalmi adó mindenünket és mi börtönbe kerülünk! Tessék csak körül­nézni, ahány ember itt árul, az mind csaló, sikkasztó lesz akaratán kivül. Mert minden keresetét el­viszi a forgalmi adó, miből fizessen hát a nagykereskedőnek, akitől hitelbe van az áruja? Hiszen úgyis olyan rettenetes rosszul megy! Itt állunk a fe­lfedő hűségbe, leolvad rá-ü­lünk min­den és örülünk, ha estig három- négy pengőt nyerünk. Az ellenőr ránéz az árura, kimondja az összeget és nekünk fizetni kell. Nincs felebbezés. Mert azzal is veszítünk, ha vitatkozunk vele. A­ vevő el­megy a szomszédhoz, meg aztán közbe el is lophatják az árut. Alig, hogy szárai kenyérre telik. Elpusztulunk, ha nem jön gyors segít­ség! Egy óra alatt végigjárják a forgalmi adó­ellenőrök az egész lacházai vásárt. És ugyanaz az ellenőr becsüli fel a csizmakész­letet, mint aki a szövetet, az edényt vagy a sapkát. A határozatuk pedig megmásíthatat­lan. És igen hamar csönd lett a lacházai vás­­áron. Mert,­ ahol már ők jártak, ott nem igen állt énekre a szája a vásárosnak, csöndben és némán várta a vevőt, aki bizony, nem igen jelentkezett. Délután két órakor pakolnak a vásáro­sok, vége a lacházi vásárnak. Rosszkedvű, szomorú, dühös az egész csapat. Ráfizettek, a legtöbb helyen alig árultak valamit.­­Töb­bet vitt el a „forgalmista.“ Aki pedig árult valamit, annak sem m­aradt zsebében a ke­reset.” A kiskunlacházi szomorú vásár, szomorú képét adja a forgalmi adó lehetetlen behaj­tási rendszerének, amelynek­­talán már mégis véget kellene vetni. Csak nyomor és kétségbeesés jár a lába nyomába. Nem lát­ják, vagy nem akarják látni? A. L. ­zlik, hogy nagy gazdasági tanulmány­útra készülnek egységespárti berkek­ben. A gazdasági út célja és iránya: Itália. Az urak tanulmányozni akarják a külföld gazdasági berendezkedését, hogy azután hasznos tapasztalataikat idehaza elültetve, izmos sudarat neveljenek belőle. S mint leg­tanulságosabbat — Olaszországot választot­ták ki. Tudja isten, de mióta az üdvözítő fasiz­mus végignyargalt Olaszországon, mintha a gazdasági körülmények nem nagyon javul­tak volna Nagy gyárak csuknak kaput. A feszültség színe elviselhetetlen. Régi cégek omlanak össze. A szociális problémák pö­fögve izzanak az erőszak zárt ajtajú kazán­jában. Szomorú események vetik előre ár­­nyékukat. És éppen ide akarnak menni az urak „gaz­­daság-tanulmányozni?“ Nem Svájcba, vagy Angliába, vagy Hollandiába, ahol a mini­mumra csökkent szociális bajok mellett ha­talmas lendülettel forog a gazdasági élet kereke? Éppen Itáliába? Talán azért, hogy preventív tapasztalato­kat szerezzenek. [] FeleslegH­ála a magasságoknak: csak jut minden napra egy korty öröm, egy falat jó hír. Most például Bod János pénzügyminiszter úr jelentése fekszik kiterítve bőséges regge­liző asztalunk mellett és Szolgál a jóizó testi táplálék mellé ínyenc szellemi csemegének. Csupa feleslegünk van. Nincs jövedelmi forrás, mely az előirányzatnak alatta ma­radna; sőt: olyan sincs, mely meg ne ha­ladná. Egyenes adók, forgalmi adók, külön­böző illetékek, fogyasztási adók, vámjövedé­kek, a só, a szaharin, az osztálysorsjáték, a fuvarozás, a közigazgatás és az egyes mi­niszteri tárcák, mind versengve, egymást előzve, lefőzve és diadalmasan futották vé­gig a versenyt. Csak a szerény, kedves, rü­gyező májusban majdnem öt és félmillió pen­gővel volt több a bevétel az előirányzatnál. Az utolsó tizenegy hónap kilánca pedig fe­leslegben megközelíti a száz milliót. No, bátor bírálók: hát ki tud ilyen pluszt kimutatni ? Nos,­ Egyszerű Polgár : van-e még merszed kritikára ? Mikor jól tudjuk, ha szégyenled is bevallani, hogy e gyönyörű eredmények mellett milyen siral­masan fest a te házi mérleged. Hogy defi­cited van és csak deficited. Az egyenes adón, a forgalmi adón,­ az illetéken, a vá­mon, són, szaharinon, fuvarozáson, köz­­igazgatáson, s a te tárcád, szemben a mi­niszter urakkal, tátongó űrt, ha nem lyukat mutat. És még hol a konyhakönyved, ruha­számlád, házbércédulád ezek mellett, a rengeteg kis deficit, a sok ezer kis rés, életed bárkáján, melybe minden izzadó méregetésed ellenére is szivárog, vagy zu­hog a víz. Tanulj, polgár. Tanulj felesleget. Nézd csak, milyen egyszerű. Egy kicsit több adó, és már meg is van. Vagy hogy az adót ép­pen neked kell megfizetni ? Hogy attól van a kincstárnak feleslege és neked deficited ? ... Érdekes. Ez még az illetékeseknek nem jutott eszébe. Adószedés csendőrfedezettel . , Megyünk a vásáron, zúgolódó, kétségbe­esett vásári árusok között. A standok előtt bizony igen gyéren gyülekezik a tömeg, pe­dig már délre jár az idő, magasan áll a nap az égen és két órakor vége a vásárnak. Az elkeseredés és az elégedetlenség oka egy kis fehér pa­­pír-cédula mindegyikük kezében: a forgalmi adóellenőr nyugtája. Meggyötört asszonyi pillantások kísérik a két fiatalembert, akik strandról­­strandra járva mennek végig a vásározók között. A két fiatalember, a két forgalmi adóel­lenőr, mögöttük két feltűzött szuronyu lac­­házai csendőr halad. Ezalatt másik két forgalmi adóellenőr egy oldalfegyveres pénzügyőr fedezete mellett az ellenkező oldalról közelíti meg a vásári kereskedőket. Az előttem haladó két férfi megáll az egyik primitív, deszkákból össze­tákolt, szomorú képű stand. Farkas Tivadar vásáros sátra előtt. Szövetek, vásznak, vég­áruk hevernek, fekszenek felbontva a pult­nak kinevezett deszkalapon. Az adóellenőrök egyike végigmustrálja a standot, egyetlen pillantással felöleli, hogy mennyi áru van benne, aztán már kis is mondja a szentenciát: — Tizenkét pengő forgalmi adót fizet! — De az Istenért uraim — jajdul fel a kereskedő. — Itt a szomszédos Jánoshal­mán tegnap ugyanennyi áru után három pengőt fizettem forgalmi adóba. Tessék ké­rem, itt van a nyugta! .. . És mutatja a kis zöldszinü cédulát. — Pedig ott késő estig tartott a vásár, — folytatja tovább — itt pedig csak dél­utánig. Hát legyenek az urak egy kicsit em­berséggel! Hisz úgy is minden pénzünket a forgalmi adó viszi el... — Nagyon sajnálom, — vonja vállát a forgalmi adóellenőr ennyit állapítottam meg. Itt a nyugta, fizesse ki! Raktár egyhar­­mada után kell az adót fizetni. Minek hoz ki annyi árut? Verejték ül ki a kereskedő arcára, léleg­zetért kapkod, kézzel-lábbal szeretné bizo­nyítani igazát: — De kérem, Uraim, hát muszáj választékot hozni a vevőnek, különben éhen halok! És azt tetszik gon­dolni, hogy ennek az árunak a harmadrészét eladom? Még a tizedrészét sem. És miből állapítja meg, hogy mennyi áru van a standomon? Újabb vállvonogatás a válasz és újra fel­hangzik a kérdés: — Fizet, vagy nem fizeti Hát mennyit akar adni? — Amennyi pénzem van! — és már szedi is elő a bugyellárisából az egész napi bevé­telt. Egy, kettő, három ... hét pengő. — Na, adja ide az egészet! — és már húz­zák is át a nyugtán a régi számot. — Az egész napi keresetem. — sóhajt a következő stand felé siető forgalmi adóel­lenőr és a pénze után a vásáros. Ha nem fizet, zálogolunk! A következő „eset“: Lebovics Hermann. Szintén szövetet árul, illetve, ahogy ő mond­ja, még egy krajcárt sem keresett. A for­galmi adóellenőr ránéz a strandra, aztán azt mondja: — Magának szép nagy standja van. Fizessed öt pengőt! — Nem fizetek, — szegül az ítéletnek el­­len a vásáros. —­ Amiért nagyobb helyen álltam fel, azt megfizettem helypénzben. Nem tudok töb­bet fizetni két pengőnél, de még annyit sem kerestem. A forgalmi adóellenőr már türelmetlen. És türelmetlen a kérdése: — Fizet, vagy nem fizet! Ha nem fizet, zálogolunk! — Nem tudok, könyörgöm alázattal, any­­nyit fizetni, nem kerestem még máma sem­mit, — erősiti újra és újra a vásáros. Szeplő, emlőhely, mástolt, sömör, stb. ellen legjobb szer a Kral­ovic-féle UJ VUKOVÁRI arctisztító ke­nőcs és bőrszépitő SZAPPAN Főraktára: TÖRÖK­­JÓZSEF R.-T., Bpest, Vk.-Király­ u. 12 Egy intés és a következő másodpercben már egy vég­szövet a szuronyos csendőr hóna alatt van. • Gyorsan jegyzőkönyvet vesznek fel, azután megy tovább a kis csapat a két forgalmi adóellenőr és a feltűzött szuronyú csendőr, hóna alatt a fizetni nem tudó kereskedő vég szövetjével. Az egyik még visszaszól: — A szövetjét visszakapja két órakor, ha lefizeti az adót! Vagy pedig értesí­tést kap a ráckevei központtól és ha akkor sem fizet, akkor elárverezzük! ... Pár lépéssel odébb a másik csoport „zá­­logol“. Szepesi Mihály vásárosnak egy vég vásznát kapja ölébe a finánc, mert PORTOROSE Trieszttől egy órányira az Adria leggyönyörűbb homokstrandja PHLYCE HOTEL HOTEL RIVIÉRA HOTEL L. LORENZO Szoba teljes ellátással a főszezonban 40—60 líra.­­ Prospektust díjmentesen küldenek Portorose Fürdő Z r.-t. budapesti irodái VII., Thököly­ út 2 és Váci­ utca 291 —B——Blilfil ■ Ilii ■MBMB——I 7. oldal A Magyar Általános Takarékpénztár Részvénytársaság igazgatósága, felügyelő­­bizottsága és tisztviselői kara mély meg­­illetődéssel tudatja, hogy Ruster Béla úr az intézet ügyvezető­ igazgatója szombaton, július 20-án, hosszas beteg­ség után elköltözött az élők sorából. A megboldogult 45 éven át páratlan hűséggel, buzgó készséggel, kitartó lel­kesedéssel állította tudását és tetterejét a takarékpénztár szolgálatába. Elmúlása mély gyászba borítja az intézetet, amely fáradhatatlan támaszát és kartársait, akik megértő feljebbvalójukat és barát­jukat siratják az elköltözőkben. Az elhunyt szerdán, azaz augusztus 8-án délután 5 órakor fog a kerepesi úti temető halottasházából az ugyanezen sírkertben lévő családi sírboltban örök nyugalomra tétetni. Az engesztelő szentmise pénteken, azaz augusztus 5-én délelőtt 10 órakor fog a Szent István-bazilikában, amelynek gond­noka volt, megtartatni. Igaz kegyelettel és hálával fogjuk em­lékét megőrizni. Budapest, 1927 augusztus 1. . .

Next